Szolnok Megyei Néplap, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-15 / 293. szám
1981. DECEMBER 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Kosárlabda Szombaton vereség, vasárnap győzelem NB I. Női: Bp. Vasas Izzó —Szolnoki MÁV MTE 103:59 (60:36). Bp., v.: Prenker, Nagy. MÁV MTE: Hegedűs (23), Czeglédi (12), Zsidai (12), Paróczainé (12), Mohácsi. Csere: Krasznocsubenkó, Sebei, László. Szabó. Edző: Tápod! László. Jól kezdett a MÁV MTE a válogatottakat felvonultató Izzó ellen. A 3. perctől kezdve aztán fokozatosan elhúzott a budapesti csapat. A lépést, elsősorban eredményességével, Hegedűs tartotta, távoli dobásai rend- - re bejöttek. A 10. percben 25:15-öt mutatott az eredményjelző. Ekkor az Izzóba beállt Megyeri, aki feltartóztathatatlan volt. és sorozatban 7 kosarat dobott. A második félidő Paróczainé kosarával indult, majd Czeglédi volt eredményes. A szolnoki lányok a kilencedik percig tartani tudták az első félidőben „szerzett” hátrányt. Ettől kezdve azonban az Izzó nagyobb sebességre kapcsolt, s Megyeri és Szuchy kosaraival fokozatosan nőtt az előny. Ifi: Vasas Izzó—Szolnoki MÁV MTE 67:37 (35:16). V.:v Prenker, Verbényiné. Ld.: Szalai (12), László (11), Krasznocsubenkó (8), Dudás (4). Erdős (2). Szolnoki MÁV MTE—KSI 96:72 (60:28). Tiszaligeti sportcsarnok 200 n. Vezette: Mustos. Farkas. Sz. MÁV MTE: Hegedűs (34). Czeglédi (24), Mohácsi (8), Zsidai (14), Paróczainé (16). Csere: Krasznocsubenkó. Szabó. Edző: Tapodi László. A látottak alapián a KSI nem véletlenül áll nyeretlenül a táblázat utolsó helyén. A 15, 16 éves játékosokból álló csapat csak lelkesedésben tudta felvenni a versenyt a szolnokiakkal. Bár a sportisko- lások dobták az első kosarat, a MÁV MTE játékosai gyorsan egyenlítettek, majd fokozatosan elhúztak. Éltek a -lehetőségekkel, látványos megoldások után nagy tapstól kísért parádés kosarakat dobtak. A 6. percben már 16:6 volt az eredmény a javukra. Hegedűs lendületes betöréseinek, távoli. pontos találatainak, Zsidai szép. tiszta dobásainak. Czeglédi palánk alatti eredményességének. Mohácsi tempódobásainak. indításainak tapfiolt a közönség. A KSI csapatából. Németh a 16. perc közepén kipontozódott. Czeglédi lendületben.... Szünet után meglepő és lassan megszokottá váló fordulat következett. A KSI egész pályás letámadásra tért át, és ez nem ízlett a szolnokiaknak. A fővárosiak Deák vezérletével rendre kosárral fejezték be támadásaikat, szinte tetszés szerint „szórták” a szolnokiakat, akiknek ebben az időszakban a dobások sem sikerültek, sőt némi vitára is maradt idejük a játéktéren. A sportískolások a 6. perc végén már húsz pontot szereztek a tíz szolnokival szemben. Az addig a a kezdő ötössel játszó MÁV MTE csapatából a 11. percben Mohácsi kipontozódott. Mindkét oldalon lazább lett a védekezés, nagy dobópár- baj alakult ki. de.a MÁV MTE csapatának nem sikerült elérni a száz pontot. A második félidőt a KSI megnyerte s ez tanulsággal kellene. hogy szolgáljon, hiszen nem az e ső mérkőzésen alakult így az eredmény. A MÁV MTE dicséretet érdemlő kezdő ötöséből kiemelkedett Hegedűs és Czeglédi játéka, a KSI legjobb dobói Deák (27), Nich (16), Scheuling (13). Ifi: KSI—Szolnoki MÁV MTE 62:60. NB II. Női: Törökszentmiklósi SE—Nyíregyházi MGFSC 61:52 (30:22). Török- szentmiklós. 50 néző, vezette: Zsíros, Nemes. TSE: Bajusz (4), Vargáné (6). Bámer- né (22). Takács M. (12), Szöl- Iősi (4). Takács É. (4), Tóth (9). Ga'si, Ács, Eszes. Edző: Papp Ferenc. A Törökszent- miklós jó játékkal végig vezetve biztosan nyert. A második félidőben főleg a cse- reiátékosok játszottak. Jó: Bámerné, Takács M., Tóth. Fotó: Dedc Táblázatok LABDARÚGÁS az nb i Állasa 1. U. Dózsa 19 9 8 2 35-18 26 2. Rába ETO 19 11 3 5 54-33 25 3. Tatabánya 19 9 7 3 34-25 25 4. Videoton 19 11 3 5 28-22 25 5. Vasas 19 8 6 5 36-26 22 6. Bp. Honvéd 19 9 4 6 31-23 22 7. FTC 19 10 í 8 39-28 21 8. Haladás 19 7 6 6 28-25 20 9. Békéscsaba 19 5 8 6 25-30 18 10. NYVSSC 19 6 6 7 19-26 18 11. ZTE 19 6 6 7 1931 18 12. Csepel 19 5 7 7 20-22 17 13. DMVSC 19 6 5 8 26-33 17 14. PMSC 19 7 2 10 27•28 16 15. Volán SC 19 3 9 7 21■25 15 16. Özd 19 $ 5 9 2836 15 17. DVTK 19 4 7 8 25-36 15 18. SZEOL AK 19 3 1 15 15-44 7 KOSÁRLABDA NB I. Női. B-csoport A bajnokság állása 1. Bp.V. Izzó 2. Bp.Spart. 3. Diósgyőr 4. Szeged 5. TFSE 6. Ganz-M. 7. Kecskemét 8. Szolnrtk 9. MAFC 10. KSI 17 16 17 16 17 13 17 12 17 8 17 17 17 17 1 1592- 924 33 1 1341- 971 33 4 1471-1130 30 5 1145-1048 29 9 1163-1132 25 7 10 1040-1200 24 6 11 1055-1225 23 4 13 1067-1297 21 3 14 916-1210 20 17 — 17 888-1541 17 A 18. fordulóban, december 20., vasárnap: Szolnoki MÁV MTE— Bp. Spartacus. Szolnok, tiszaLi- geti sportcsarnok 10 óra. SAKK OB II. Keleti csoport. Végeredmény A noteszlap fonákján 1. Misk. Medicor 10 0 3 111,5 2. Vasútépítő 9 2 2 110,5 3. Utasellátó SC 9 3 1 108 4. Pénzverő 7 1 5 99,5 5. SZVSE 8 2 3 96 6. Postás SE 6 1 6 95 7. Szóin. Mezőgép 6 2 5 93 8. Volán SE, Salg. 6 1 6 92 9. Gyöngyösi SE 6 2 5 90.5 10. FTC 4 1 8 87,5 11. Debreceni Betű 5 0 8 86.5 12. Makói SVSE 3 2 8 80,5 13. H. Asztalos SE 3 1 9 71,5 14. Ganz-MÁVAG 0 0 13 52 Annak ellenére, hoav holtidény van az olyannyira névszerű szabadtéri svortokban. azért bőséaesen jutott svort- eseménv az elmúlt hét véaén is a svortkedve- lőknek. de az úisáaolva- sóknak. tévénézőknek, rádióhalla at óknak is. Ki ne mérné lel véldául annak a fontos ténynek a ielentöséaét. amely szerint a brazil Flamenao simán 3.0-ra nyert a lab- darúaó Interkontinentális Kuva döntőiében az an- aol revrezentáns-csavat. a Livervool ellen. Ráadásul — ahoav a tudósítások tudtul adták — a brazilok könnyedén, játszva, erőlködés nélkül tették hideare a ..rúad és fuss” iskola lea- j óbb k évviselőit. Hoav mindez miért érdekes nekünk? Először is azért, mert nekünk az anao\ focival kavesolatban. húsz évre visszatekintve, alia- alia van kellemes emlékünk. csak a történti hű- séa kedvéért szefevel itt a hét leautóbbi anaol— maauar véaeredménve: 3:1 és 1:0 (Klubcsavata- ink sziaetorszáai kirándulásait jobb nem is idézni.) Ellenben a brazilok! I'aaz. ami iaaz: Brazília méa soha nem tudta leauözni Maavar- orszáa leaiobbiait. Tehát: mivel hz Interkontinentális Kuva döntőjében a technikás, n szellemes, a játékosok eavéni intuíciójára lévítő futball diadalmaskodott, innen már csak eav avró lévés a szurkoló felismerése. az avőzött. amit mi is szeretünk. Fcnt'ck alavián — talán nyilvánvaló: a sva- nyolorszáai viláabainok- sáaon méaiscsak jó lenne elkerülni az anaolo- kat. méa olyan áron is. hoav a brazilokat kannánk helyettük. Nem is lenne rossz. Méa tán úav sem. hoav az esetleaes újabb maauar—brazil után változna a mérle- aünk?! * * * E hasábokban közöltük a közelmúlt navok- ban a meauei területi labdarúaó-bainoksáa őszi idényének véaeredmé- nvét. (A bainoksáa neve eavébként a jövőben: körzeti labdarúaó-bainoksáa”.) Tudósítóink, a svortfelüavelőséaek a labdarúaó szakszövetsé- aek eavöntetúen állítják hoav ilyen svortszerütlen idényre réa nem volt vélda. Akadt durva játékos. a célon avakorta túllövő közönséa sőt — és itt álljunk is men — ittas játékvezető. (Utóbbival kavesolatban érdemes meaieauezni hoav eav hasonló eset eUÍfordult a kézilabda-élet ma- aasabb réaióiban. nem is, oly réa?.n.) Eav-két ember. adott esetben játékvezetők kilenaése kisebb- naavobb közösséaek örömét. szórakozását veszélyezteti. Nem szólva arról. hoav meakérdőielezik a játék komolvsáaát. (Szabó) Vívás Első a Dr. Csanádi körúti iskola ) A- Szolnok Városi Vívó Szakszövetség vasámao rendezte meg a Véső úti csarnokban a városi úttörő vívó- csapatbainoksáfíot. 12 iskola négy kard. négy fiútőr- és kilenc leánvtőrcsápata mérte össze tudását. Meghívottként résztvettek a kisúbzáHási és a tiszaitenvői fiatalok iis. A versenybizottság a három fegyvernemben elért összesített helyezések, illetve össz- pontok alapián rangsorolta az iskolák csapatait: 1. Dr. Csanádi körúti (testnevelő Csaba György) 12,5. 2. Sáfi- vári körúti (testneveQő Palla Edit) 12. 3. Mátvás királv út;i. (testnevelő Zsombori Borbála) 11. 4. Beloiannisz úti( testnevelő Jakab Gvörgv* 7. 5. Rákóczi úti 5. 6. Aranv János úti iskola (Kisúiszál- lás) 4 ponttal. A totó 50. heti eredménye 1. Ascoli—Juventus 1-0 1 2. Bologna—Fiorentina 0-2 "2 3. Cagliari—Cesena 1-1 X 4. Catanzaro—Rónia félbeszakadt törölve 5. Como—Udinese 0-2 2 6. Milan—Genoa 0-0 X 7. Napoli—Intemazionale 2-0 1 8. Torino—Avellino 1-1 X 9. Brescia—Palermo 2-3 2 10. Lazio—Pisa 2-2 X 11. Pistoiese—Verona 4-2 1 12. Rimini—Spal 2-2 X 13. Varese—Perugia 3-2 1 14. Bari—Cavese Pescara—Cremonese 5-0 1 0-2 2 Jégkorong Premier Jászberényben — kevés sikerrel A Lehel SC jégkorongozói a múlt héten mindhárom utánpótlás csapatukkal jégre Cserére várva: pillanatkép a jászberényi úttörőcsapat kis- padjáról léptek a bajnoki pontokért. Eredmények: KSI—Lehel SC (serdülő bajnoki mérkőzés Budapest Kisstadion) 9:1 (5:1, 2:0, 2:0). A budapesti fiúk jobb korcsolyázással és fegyelmezett ossz játékkal már az első harmadban, eldöntötték a mérkőzés sorsát. Lehel SC—Újpesti Dózsa (serdülő bajnoki mérkőzés, Jászberény) 2:11 (0:6, 1:3, 1:2). Az eredmény alakulását befolyásolta az is, hogy a jászberényi kapuban Csókási igen gyenge napot fogott ki. Lehel SC—SZFV Volán (úttörő bajnoki mérkőzés, Jászberény) 2:9 (0:5, 1:2, 1:2). A székesfehérvári fiúk gyorsaságukkal meglepték az i&en sok új játékost felvonultató hazaiakat. Lehel SC—Székesf. Volán (ifjúsági bajnoki mérkőzés, Jászberény, 400 néző) 4:7 (0:2, 0:2, 4:3), játékvezető: Kolotai, Orosz, Kiss. A harmadik harmad a Lehelé volt Az egyre jobban játékba lendülő jászberényiek első gólja felvillanyozta a közönséget. Kalocsa nehéz szögből leadott lövése védhetetlenül vágódott a hálóba, A Lehel tovább rohamozott: a 14. percben Pápai, majd a 16. percben Sípos újabb gólokat szerzett Megjött a közönség hangja, forrósodott a hangulat a pályán és nézőtéren egyaránt. A meg-megújuló rohamok újabb eredményt hoztak. Simon nagy lendülettel végi gkígyózott a pálya bal oldalán, középreadását Bakó kapásból lőtte a hálóba. A Volán a végén, mozgósítani tudta vésztartalékait s újabb gólokat lőtt: a végeredmény 7:4. A vereség ellenére dicséretet érdemel a Lehel egész csapata, lelkes és a harmadik harmadban mutatott jó játékáért. A mérkőzések krónikájához tartozik, hogy a Lehel SC jégkorong-szakosztálya komoly gondokkal küszködik; Szőke Attila edző katonáskodik — a csapatok felkészítése ez idő tájt edző nélkül folyik. Lendületben a Volán ificsapata — de ezúttal hárít a jászberényi kapus Mozi | Szolnok Vörös Csillag: A 3. számú űrbázis (16, III. helyáron). Filmmúzeumi hetek: Fúrészpor és ragyogás (16). Tallinn: Moszkva nem hisz a ’könnyeknek I— II. (14. dupla helyáron). Tisza A-terem: Ratataplan. A-terem keskeny premier: Vük. A hónap amatőrfilmje: Kupái Sándor fafaragó. B-terem: Félek (16). C- terem: Oldás és kötés. Reptér: szünnap. Vegyiművek: szünnap. Szandaszőlős Terv: Az elveszett múlt (14). Abádszalók Petőfi: A nagymama unokája. Jászberény Lehel: Edénkért a sikátorban (16). Mopresszó: Piedone Egyiptomban (III. helyáron). Jászapáti Táncsics: Kenguru (14). Karcag Déryné: Harmadik típusa találkozások I—II. (14. III. dupla helyáron). Kisújszállás Ady: A vadnyugat hőskora 1— TI. (II. dupla helyáron). Kunhegyes Szabadság: Jöjjön el egy kávéra hozzánk (16. II. helyáron). Kunmadaras Petőfi: Dédelgetett kedvenceink. Kunszent- márton Körös: Érzéstelenítés nélkül (14). Mezőtúr Szabadság: Elektromos eszkimó. Dózsa: Ned Kelly (14). Rákóczifalva Rákóczi: Kopaszkutya (14. II. hely- áron). Tiszafüred Tisza: A királyi biztos szeretője (lß. II. helyáron). Tószeg Petőfi: Mindhalálig zene (16. III. helyáron). Törökszentmiklós Dózsa: Piedone Egyiptomban (III. helyáron). Hunyadi: Hárman a világ végén. Túrkeve Vörös Csillag: Ahová' lépek, ott fü nem terem (14. III. helyáron). Rádió SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Tangóritmusok. — 17.15: Üttörőhíradó. Szerkesztő: Cseh Éva. — 17.30: Karcagi, kisújszállási, mezőtúri és szolnoki általános iskolások énekelnek. — 17.35: Üzemi lapszemle. — 17.40: Könnyű hangszerszólók zongorára. — Közben: Noteszlap. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Az Emmotion együttes játszik. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsor- előzetes. KOSSUTH: 8.27: Szociológiai figyelő. A válás és következményei. — 8.57: A Népzenei Hangos Újság melléklete. — 9.44: Zenekari muzsika gvermekeknek. — 10.05: MR 10—14. — .10.35: Romantikus muzsika. — 11.43: Glemba. Csák Gyula regénye folytatásokban. XV 2. rész. — 12.35: Törvénykönyv. — 12.50: .A Rádió Dalszínháza. A cornwalli kalóz, avagy a becsület rabja. Sullivan —Gilbert operettje — két részben. — 14.05: Ifj. Járóka Sándor népi zenekara játszik, Csányi János nótákat énekel. — 14.30: Kéler Béla: Francia, vígjáték nyitány. —• 14.40: Elő világirodalom. — 15.10;'Frans Brüggen blockflőtézik. — 15.28: Nyitnikék — Kisiskolások műsora. — 16105: Üdvözlet az olvasónak. TI. rész. — 17.0T: Olvastam valahol .. . — 17.27: A New York-i Pro Musica énekégyüttes MonI MŰSOROK I teverdi-madrigálokat énekel. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Hol volt. hol nem volt ... — 19.15: Mendelssohn: Az első Walpurgis éj — ballada Goethe költeményére. — 19.49: Hulladék hőhullám Szolnokon. Riport. — 20.19: Népdalok, néptáncok. — 21.10: Egy különös házasság: számítógép — telefon — televízió. — 21.40: Bemutatjuk új felvételünket. — 22.20: Párizs tíz év után. I. rész. — 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Esti hangverseny. — 23.25: Peter Grimes. Részletek Britten operájából. — 0.10: Hajdú Sándor táncdalaiból. PETŐFI: 8.05: Indulók, táncok fúvószenekarra. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Társalgó. — 10.00: Zenedclelött. — 12.25: Gyermekek könyvespolca. — 12.33: Melódiakoktél. — 13.30: Éneklő Ifjúság. — 14.00: Kettőtől hatig ... A Petőfi rádió zenés délutánja. — 14 jy): OperaslágereK. — 14.35: Tánczenei koktél. — 15.20: Könyvről — könyvért. — 15.30: örökzöld dallamok. — 16.33: Csúcsforgalom. — 18.00: Tip-top parádé. — 18.33: Beszélni ríehéz. — 18.45: Barangolás régi hanglemezek között. — 19.03: Külföldről érkezett..-. — 19.33: Csak fiataloknak! Komjáthy György műsora. — 20.33: Magányos utazas. Goda Gábor regénye folytatásokban XII '9. rész. — 20.52: Magnóról magnóra. — 2Í.37: Medgyaszay. Vilma. szilvássy Margit és Maleczky Oszkár operettfelvételeiből. — 22.10: Ausztráliai dzsesszfelvételek. — 23.20: Nóták. 3. MŰSOR: 9.30: Vivaldi: Őrjöngő Loránd. Háromfelvonásos opera. —12.24: Kari Ridderbusch Loewe-balladá- kat énekel. — 13.07: Claudio Ab- bado vezényli a Milánói Scala zenekarának szólistáit és a Bécsi filharmonikus zenekart. — Közben: 13.56: A világ barnál- lik rád. Gyevi Károly versei, -r- 14.11: A szimfonikus zene folytatása. — 15.00: Árpád-házi királyok. Könyves Kálmán. írta: Hegedűs Géza. — 15.30: Francia muzsika. — 16.50: Szimfonikus zene. — 17.55: Mi a véleményed? Politikai vitaműsor. — 18.15: Kapcsoljuk a 6-os stú- diót. Az OKISZ Monteverdi kamarakórusa énekel. — 19.05: Iskolarádió. — 19.40: Szerelem nyárutón. Fehér Tibor versei. — 19.56: Kovács Dénes hegedül. — 20.40: Üj operalemezeinkböl. Vlagyiszlav Pjavko énekel. — 21.13: Hangfelvételek felsőfokon. Televfóé 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. • Tévétorna (színes, ism.). 8.05: Iskolatévé. Kémia (ált. isk. 7. oszt.) Forgalmi rend a szerkezetben II. (színes). 9.05: Fizika (ált. isk. 8. oszt.). Fénytan — Optikai eszközök. 9.35: Környezetismeret (ált. isk. 4. oszt.). Védd az életet! (színes). 10.00: Csak gyerekeknek! Kisfilm-összeállítás. 1. Gyurma úr és Plaszti. NDK bábfilmsorozat 6. rész: A mámor (színes). 2. Mikrobi. Magyar rajzfilmsorozat 11. rész: Ürkalózok (színe's). 10.40: Iskolatévé. Technika (ált. isk. 1. oszt). Kövek (színes). 11.05: Aki mer, az nyer! Matematika rejtvényműsor. 5. osztályosoknak V. forduló. 13.30: Iskolatévé. Környezetismeret (ism., színes). 13.50: Technika (színes, ism.). 14.10: Fizika (ism.). 14.35: Kémia (színes, ism.). 15.05: Napköziseknek *— szakköröknek. öt testvér (színes). 15.40: Hírek. 15.45: Csalódások. Kisfaludy Károly színmüvének tévéváltozata (ism., színes). 17.10: Reklám. 17.20: Gólyavári esték. XV'10. rész: Egy kis szá- mítógéptörténelem (színes). 17.55: „Amatőrök”. A „szegedi körzeti stúdió műsora. 18.30: A képviselő otthon. Portréfilm Mezei Lászlóból. 19,00: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 19.15: Esti mese (színes). 19.30: Tv-híradó (színes). 20.00: Az Onedin család. Magyarul beszélő, angol tévéfilmsoFOzat XIII/11, rész: Az ezüstdoboz (színes). 20.50: Stúdió ’81. A televízió kulturális hetilapja (színes). 21.50: „Felelj, ha vagy”. Zelk Zoltán (1906—1981). 22.25: Tv-híradó 3. (színes). 2. MŰSOR: 18.20: Reklám. 18.30: Magyarország—Amerikai . Egyesült Államok ökölvívómérkőzés. Közvetítés a Budapesti Sportcsarnokból (színes). Kb. 21.00: Tv-híradó 2. (színes). 21.20: Periszkóp. A külpolitikai szerkesztőség katonapolitikai műsora (színes). 21.50: Reklám. 22.00: Bossanova. Francia, zenés film (színes). BUKAREST: 16.05: Iskola-tv. 17.15: Fiatalok klubja. 18.00: Úttörő híradó. 18.25: Politikai fórum. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: Tv-hírado. 19.25: Gazdasági figyelő. 20.10: A bizalmatlanok. Tv-játék. 21.55: Táncok. 22.10: Tv-híradó.