Szolnok Megyei Néplap, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-13 / 292. szám
1981. DECEMBER 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Frontáttörés Egy év kísérletezés BEVÁLT AZ ÚJ TANÁCSI MODELL Születésünktől a halálunkig az életünk lényeges fordulóDontiait dokumentáló iratokat, zömmel a tanácsnál! kell beszerezni. Annál az apparátusnál, amelynek nemcsak az a rendeltetése. hogy a mi ügyes- bajos dolgainkat intézze. A szervezetnek a település egészét annak fejlődését meghatározó. hogy úgymond nagy hordereiű feladatai is vannak. Gondoljuk csak végig: ha kevés a lakás, az orvosi rendelő. az üzlet, a tanterem, az óvoda, a bölcsőde, ha rossz az út. ha nincs elég víz. ha gödrös a iárda... azonnal a tanácsot, emlegetjük. És szánul,iuk. mint ügyfél, ha... de nem sorolom,. A hatáskör meglehetősen nagyvonalú és elnagyolt leírásával csak azt akartam érzékeltetni, hogy mennyire fontos, hogy a ta- mácsházón belül miiven a szervezeti felállás, a munkamegosztás. Mert. ha ke- resztül-kasul szervezett, akkor mint a szívós gaz. bur- iánzik el a bürokratizmus. Nem tudia a iobb kéz. mit csinál a bal. Igazságtalanság lenne azt állítani. hO'CTv ilvenek a tanácsi! apparátusok. De tény. hogy az 1950-ben liátrehozott szervezetben! több mint 20 éven át. semmiféle változás nem történt. Megmerevedett, recsegni, ropogni kezdett a gépezet nem bírta a terhelést. a nagyobb igénybevételt. De tabu volt. Nem lehetett hozzányúlni 20 éven át. Egv évtizede azután megkezdődött a frontáttörés. A Szolnok megyeiek minden elfogultság nélkül büszkék lehetnek arra hogv a felesleges formaságok és az akta- halmok elleni harc innen indult el. Elsők között itt alakultaik meg az üsvflHszolgá- lat.i irodák, ahogyan akkor találóan nevezték, előretolt állások, ahova a mindennapi üeves-baios dolgainkkal foglalkozó üüvrnté/ők kerültek. — Egv csoportba. egv helyiségbe. Miniket, a ki'in- cseléstől mentesítettek, a, település egészét érintő kérdésekben döntésre ioeosultakat pedig attól, hogv apró-csen- rő dolgokra forgácsolnák szét ideiüket. idegeiket, energiájukat. Teret engednek a tanácsok a korszerű technikának is. Az aktákkal dugig te- legvömöszölt irattárakat ná- ternoszteres irattárolók, oe- remlvukkártvás iktatók váltották fel. Ez volt az első léo'ás. az első változtatás, ami széliében hosszában rrfée nem tördelte darabokra a hagyományos szervezeti kereteket. Azokat a kereteket, amelyek között előfordult, hogv már több volt a vezető mint a beosztott. Elsősorban a kisebb. húsz—harmincezer .lakosú városok tanácsi apparátusaiban alakultak ki ilven visszás arányok. A változtatás szükségessége kézenfekvő volt. De hogvan? Az új szervezet kialakítását szakmai viták előzték meg. Számos minisztérium és főhatóság nem rejtette véka alá fenntartásait. Végül másfél évvel ezelőtt, a Tanácsi Hivatal vezetése, az úi elképzeléseket messzemenően támogató Közalkalmazottak Szakszervezetével együtt letette voksát: legven a merőben úi szervezeti modell kísérleti. Próbálják ki először az ország hét eltérő helyzetű, adottságú és tradícióm kisvárosában. Szolnok megyében eredetileg három, maid végül né«v város: Törökszentmiiklós. Karcag. Tűikévé, lés Kisúi- szállás tanácsa vállalkozott arra. hogv az úi modell szerint átszervezi az apparátust. Mindenütt megszüntették a nyolc osztályt, helyette Tö- rökszentmiklóson és Karcagon négyet. Túrkevén és Kisújszálláson pedig hármat alakítottak ki. A változtatásnak természetesen nem az volt az elsődleges célia. hoov csökkenien a szakigazgatási szervek (osztályok) száma. A fő indítéka — éooúgv mint a korábbi korszerűsítéseké és egyszerűsítéseké is — a munka minőségének javítása volt. A kísérlet bevezetésére vállalkozó tanácsok is elsősorban tartalmi célokat kívántak megvalósítani: iobb feltételeket a hatósági ügyintézéshez^ a szakmai munkához és egyszerűbb a párhuzamosságokat megszüntető lehetőségeket a vezetéshez. az irányításhoz. Egv esztendő alatt minden kétséget, kizáróan bebizonvo- sodott. hogv az úi. modellel a szakigazgatási szervezet racionálisabban működtethető. Igv a modellvariáció mintául. alapul szolgálhat csaknem hatvan — harmincezer vagy annál kisebb létszámú — város számára. Arról persze szó sincs, hogv az egv esztendő, a kísérleti modellt kipróbáló apparátusokban konfliktus nélkül telt eh Helyenként még házon, belül is voltak aggálvoskodók. akik idegenkedtek az újtól. Kiderült, mennvit számít a cím. a rang. Hogy például a ioeász. aki osztályvezető volt. zokon vette. hoCTv csoportvezető lett a titulusa, az osztályvezető főorvos pedig. hoöv ..csak” főorvosnak híviák. Szakmai körökben sokszor vitatták: szükség van-e a kisvárosokban függetelení- tett tanácselnök-helyettes -*k- re. hiszen a korábbinál ióval többre fel jogosított osztályvezetők is elláthat iák teendőiket. Kétségtelen, hogv a státusz. — a presztizsféltés nem csupán emberi hiúságból fakadt. hozzájárult a megváltozott beosztások munkajogi rendezetlensége is. Továbbá kiderült. hogv nem kiforrott, miklánt lehet, kell a tervtől, eltérő, váratlanul felmerülő feladatok megoldásában együtt működni. Nem tudott kialakulni az országosan egységes tanácsi információáramlás rendszere sem.Magától értetődő hogv az úi struktúrából származó kisebb-nagvobb előnyök — egységesebb lett a jogalkalmazás, megerősödött a belső munkarend. megszűnt sok párhuzamosság, üss '/.eb a n col t abbé vált az ügyintézők közötti együttműködés. megszilárdult a törvényesség és 10—12 nappal rövidült az ügyintézési határidő. — mellett a negatív jelenségeket, hatásokat sem hagviák fi,eveimen kívül. Egv esztendő azonban kevés, volt. ahhoz, hogv az átszervezéssel esvüttiáró problémák mindegyikére orvoslást találjanak. Kovács Katalin Áprilisban átadják Szolgáltatóház Kunmadarason A kunmadarasi Vas- és Elektromosipari Szövetkezet, mint generálkivitelező, egy régen várt szolgáltatóházat épít a település főterén. Az eredeti szándék szerint az idén november 7-én szerették volna megtartani a műszaki átadást, hogy az év vége előtt megkezdhesse működését a létesítmény, a közbejött tervmódosítások azonban késleltetik a megnyitást. A SZÖVTERV tervei nem igazodtak a kunmada- í-asi viszonyokhoz, amelyről nem csak a tervező tehet, lévén az általa készített terv máshol már bevált séma. A létesítményben helyet kap a megyei fodrász szövetkezet férfi-női fodiászata és kozmetikai szalonja, a TIGÁZ szervize, a Minőségi Ruhaipari Szövetkezet részlege és természetesen a Vas- és Elektromosipari Szövetkezet rádió-, televízió-, háztar- tásigép-javító műhelye, felvevő irodával szombat-vasárnapi ügyelettel. Az új kunmadarasi szolgáltatóház eredetileg nem sokkal többe, mint hárommillió forintba került volna, de a tervmódosítások következtében ez az összeg eléri a négymillió forintot. Az ezredik „igen” 1 Házassáigkötési jubileumot ünnepeltek a hét végén a győri városhlálza díszes házasságkötő termében. Az idén az ezredik pár mondotta ki a terem falai között a boldogító igent. Az ifjú párt. Németh Bélát, a Kisfaludy Színház dolgozóját és feleségét Némethné Delbó Ildikót, a Győr megyei Állami Építőipari Vállalat munkatársát a tanács képviselői külön is köszöntötték. R fákon túl: Ausztria Olyan, mintha, karnyújtás- ra lennének az Alpok felhő- sipkás csúcsai. A iátvány lenyűgöző. És nemcsak a zórd szirtek sora, hanem a úen~ nünket körülvevő soproni táj szelíd derűje is megkapó. A hegyoldalban levő határőr öi's környezet^ üdülőnek is beillő. Ilyen tájon derűsebb a lélek, felszabadultabb az embeia Oros Sándor határőrt mégis visszahúzza a szíve Kuncsorbára, ahol karbantartó kőműves volt a Búzakalász Tsz-ben. — Szép ez a táj, de azért nem költöznék ide. Olyan vagyok én is, mint Petőfi, szeretem az Alföldet. Kece János határői", aki a kisújszállási METEFÉM esztergályosa volt korábban, egyetért vele. — Nem úgy van. mint nálunk; itt állandóan fúj a szél. Kifújja belőlünk az álmosságot. tán még a honvágyat is. Legalább jó nő lett volna... Nemrég vették fel az angyalbőrt, még nem számolják a leszerelésig hátralevő napokat. — Legfeljebb a hónapokat, —^mondja Oros. — Ezért jó, hogy nőtlenek vagyunk. Az én szívem még így is elfa- csarodik, ha feljön a szó a gyerekekről. Nekem a testvéreim hiányoznak, mindig együtt jártunk mindenhova. A szüleim lányt szerettek volna, és a végén hat fiuk lett. Kece János gondolata is hazaszáll: — Mi csak ketten vagyunk az öcsémmel. Együtt vonultunk be. Ö egyetemre készül, ezért vonult most be. Nekem meg lehetett választani, hogy augusztusban vagy novemberben veszem fel az egyenruhát. Ügy voltam vele, jobb előbb, mint utóbb. A fiatalok itt is feltalálják magukat. — Viccelődve jobban megy az idő — mondja Oros Sándor. — Viccelni csak a szolgálattal nem szabad, mert veszélyes a határőrizet. Mindig készenlétben kell lenni. Nem rég vagyok itt, azóita két határsértőt fogtunk el. Az egyik egy lány volt. — Nem akartuk elhinni, — magyarázza az őrspa- i-ancsnok —, hogy kísérő nélkül neki mert vágni a sötét, esős éjszakában az erdőnek. Idejövetele után percek alatt elfogtuk, de fél éjszakát töltöttünk el a vélt kísérő kézrekerítésével. A végén a bőrig ázott fiúk csak annyit mondtak: legalább jó nő lett volna... Oros Sándor határőr tisztában van a körülményekkel. — Azt tanácsolom, meg se próbálja senki a határon való átjutást, mert úgysem sikerül neki. A határtól bentebbi területek átfésülésében a régi „technika” is sokat segít. Kece János esztei-gályos létére így került lóra. Az újoncidőben plusz munkát jelentett a lovas kiképzés, de ő vállalta. — Még nem dobott le egy ló sem. Egyesek szerint nem is ülök í'osszul a nyeregben. A lovával viszont nem teljesen elégedett. — Csak a lépést, meg a vágtatást ismeri, az ügetést nem. Ügy látszik, mégis lovas nép a magyar, mert Oros Sándor is megjegyzi: — Én is tudok lovagolni. Szenttamáson dolgozik egy barátom, ott tőle tanultam meg. Figyelem ezeket a fiúkat, milyen melegfényű lesz a tekintetük, ha az otthoni'ól beszélnek, a szűkebb hazai tájról, ahonnan ide, az esőben, hóban, fagyban, ködös éjszakában eltöltött szolgálatra vezényelték őket. Oros Sándor kétszer négy nap eltávozást kapott már. — Amikor visszajön otthonról az embei\ egy hétig nem találja a helyét. Nem találja a helyét, de akikor is teszi a dolgát. És nemcsak parancsra, hanem a szülőhaza iránti becsületből. Itt nagyon egyértelmű és tiszta a kép: aki becsületes. úton jár, üzleti, diplomáciai ügy vezérli, családlátogatásra vagy turistaútra megy, annak számára nyitott a kapu az átkelőhelyeken. A bűnözők, a kalandke- resők, a diverzánsok kerülik csak a kapukat. Az olyan emberek, akiket otthon sem szívlelne az ember. Török törököt fogott Hosszú idő óta nem jutott át illegálisan senki ezen a határszakaszon, — bár próbálkoztak néhányan, kifelé is, befelé is. Többnyire idegen állampolgárok. Néhá- nyukat már a határ közelében feltartóztatták és visz- szairányították. — Nevetséges mentegetőd- zések is tapasztalhatók, — mondja Czene László had„- nagy. — A múltkor szól az egyik határőr, hogy egy osztrák kamionban, nyugatra érvényes útlevél nélkül ül egy szomszéd állambeli turista. Előállításakor azt mondta: csak néhány ói'ára akar átmenni Bécsbe, hátha ott nagyobb horgászcikkekből a választék. Egyik északi szomszédunk állampolgá- ra meg így védekezett: azt hittem, Ausztrián át is hazamehetek. Megmutatták neki a rövi- debb utat. Azoknak, akik a „kerítésparancsnokságon” át akarnak közlekedni, azoknak meg azt mutatják meg, hogy ki a legény a gáton. — Egy büntetett előéletű ember már másodszor került horogra, — mondja Czene hadnagy. — Amikor meglátA fővárosban megkezdték annak a harminc televíziós kamerának a szerelését, amely- lyei a forgalom alakulását figyelik majd a Budapesti Rendőrfőkapitányság: irányítóközpont- jában. Az új berendezés segítségévei az esetleges torlódásokat, a dugókat a közlekedési lámpák programjának változtatásával próbálják csökkenteni. A képen: a Híradás- technikai Szövetkezet szerelői felerősitik és beállítják a TV-kamerákat a . Kálvin téren. ta a járőrt, szaladni kezdett. A másik járőr karjába rohant. Fejcsóválva csak any- nyit mondott: „Nem gondoltam. hogy ott is vannak katonák. Ilyen a szerencsém. Szombathelyen meg a kutya szedett le a fáról.” Mintha a véletlenen múlt volna az elfogása, úgy beszélt. Az illegális utat kedvelők többsége viszont nagyon is jól tudja, hogy érvényes útlevél nélkül átjutni a hatá- í'on úgyszólván a lehetetlennel egyenlő. Ezért a saját körükben jól bevált módszert követve esetenként kisebb-nagyobb ajándékkal vagy nagyobb pénzösszeggel meg akarják vesztegetni az őrséget. — Szolgált itt az őrsön egy Török nevű határőr, — meséli Körtvélyesi Béla hadnagy. — Azt egy török állampolgár akarta megvesztegetni, de sikertelenül. Derült az állomány azon, hogy törököt fogott a Török. Néha a kalandos mesevilág-keresés itt ér véget. Őrizetbe vettek például há- rom olyan szomszéd állambeli embert, aki korábban disszidált, de nyugaton nem találva meg számításait, Magyarországon át akart haza- lopódzani. A határőröket a gyorsaság, a pontosság és az udvariasság jellemzi. Nosi. ebből a 'hán-om kritériumból az utolsónak nem mindig köny- nyű megfelelni. Az egyik alkalommal például a járőr észrevette, hogy valaki a nyomsávba lépett, de visz- szafordult. Hatórsértésit gyanítva át fésülték az erdőt, de ott csak egy gombát szedő helybelli pityókás öreget találtaik. Lábnyomait egyeztetve kiderült, hogy ő lépett a nyomsávba de az istenért el nem akarta ismerni azt. Körtvélyesi hadnagy utólag is derül az eseten: — Váltig azt hangoztatta: csak nem okozok gondot maguknak, hiszen ide szoktam járni gyöngyvirágot szedni. A hatái'sávban is élnék emberek, akik néha tragikomikus ügyekben is az őrsbeliék segítségét kéi'iik. Az egyik férfi példlául berúgott és részeg fejjel az az ötlete támadt hogy megöli a disznóját. A jámbor jószág fejvesztve menekült a zárt udvaron ikönbe-köi'be. egész addig, míg kifulladva megdöglött. Családi perpatvar lett az ügyből és a fiát féltő asszony hátbaszúrta férjét. Félvállról nem lehet Az ilyen ügyek persze, nem mindennaposaik. — A szolgálat árnyoldalát inkább a család érzi, — vélekedik Körtvélyesi hadnagy. — Fiatal házasok vagyunk, kicsik a gyerekeink. A szakma és hivatásszeretet elcsépeltnek látszik, de akárhogy nézzük, ezt a feladatot nem lehet félvállról végezni, szíwel-lélekkel kell csinálni. Az itt szolgáló tisztek átlag életkora huszonöt év körül van. A napi munka mellett esetenként a jó vezetési módszer kialakítása is gondot okoz számúkra. — Hátrányunkra szolgál, hogy nincsenek kifoirot jó szokásaink, — állapítja meg Körtvélyesi hadnagy. — Előnyünkre meg az hogy rossz szokásaink nincsenek. Előnvt jelent számukra a jó kollektív szellem is. A meszelés után például vagy tizenöten segítettek í-endet teremteni a raktárosnak, hogy az esküvőre mehessen. Az egyik határőr meg sokezer forintot érő szekrénysort készített az ifjúsági klubba. — Maradandó emléket hagyott. — isimeri el Czene hadnagy. Bizonyára felismerte, hogy a védelem és az alkotás összetartozó fogalom. Simon Béla