Szolnok Megyei Néplap, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-03 / 258. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. NOVEMBER 3, Rendezte a MEDOSZ Jubileumi vetélkedő 1981. NOVEMBER 3. A Nap kél 6.31 — myugiszik 16.24 órakor. A Hold kél 12.13 — nyug- «YÖZÖ NAPJA szik 21.12 órakor. Változóan felhős óg VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: kedd estig változóan felhős lesz az ég. Elszórtan várható rövid ideig tartó záporeső. Az északnyugati szél átmenetileg megerősödik, időnként viharossá fokozódik, majd újra mérséklődik. A hőmérséklet kora délutánra 11 és 16 fok között a legvalószínűbb. Bán Aladár Száztíz évvel ezelőtt, 1871. november 3-án született Várpalotán, és 89 éves korában, I960 szeptemberében halt meg Budapesten Bán Aladár költö, műfordító, Irodalomtörténész és folklórista. Eredetileg cisztercita szerzetesnek készült, majd kilépett a rendből és a fővárosban elvégezte az egyetemet; bölcsészeti doktorátust szerzett. Pár évig vidéken, majd 1901-tői 1934-ig — nyugdíjazásáig — Budapesten volt gimnáziumi tanár. A többi között hosszabb időn át szerkesztette a Túrán című folyóiratot. Sokrétű tevékenységet fejtett ki a finnugor népek kulturális és tudományos kapcsolatainak kiszélesítése érdekében. Számos műfordítást készített finn és észt Írók, költők műveiből és sok finnugor vonatkozású cikke, tanulmánya, fordítása is megjelent. Főbb munkál: Kanteletar; A finn népköltészet gyöngyei; Finn költőktől; Kalevipoeg; Képek a finn nép életéből; A sámánizmus fogalma és jelenségei; A Toldi-monda alaprétege; A finn nemzeti irodalom története. TOTÓ MÁV menetrendváltozások A MÁV értesíti az utazóközönséget az alábbi menetrendváltozásokról : November 3-án a Budapest. Keleti oáUvaudvamtt 9.10 órakor induló békéscsabai és a Löikösházáról 10.08- kor induló budlaoesti személyvonatoknál Csuaar és Mezőtúr állomások között vonatpótló autóbuszok közlekednek. Békéscsabáról 10.30 óra. heütveit csak 14.20- kor indul gyorsvonat. November 4-én. 5-én. 6- án a Budaoest Keleti oá- Ivaudvanról 9.10-kor induló békéscsabai és a Lökösházá- ról 10.08-kor induló budapesti személyvonatoknál Mezőtúr és Nagvlaoos között vonatpótló autóbuszok közlekednek. Békéscsabáról 13.30 óra helyett csak 14.20- kor indul gyorsvonat. A MEDOSZ megyei bizottsága szombaton tartotta meg a Földmunkások Országos Szövetsége megalakulásának 75. évfordulója tiszteletére meghirdetett jubileumi vetélkedő megyei döntőjét, melyen 20 szocialista brigád vett részt. A kétfordulós szellemi erőpróba győztese a Jászsági Állami Gazdaság Petőfi Szocialista Brigádja lett második helyezett a KÖTIVIZIG Vá- siárheM Pál Szocialis- ta Brigádja. harmadik helyezett a Jászsági Állami Gazdaság Vörös Hajnal' Szocialista Brigádja. Műsor névadóra, esküvőre A Társadalmi Üraníepséger két és Szertartásokat Szervező Iroda Mezőtúrom. a művelődési központban szombaton délelőtt rendezte meg a családi ünnepek műsoros bemutatóját amelyen kisdobos és úttörőcsoportok mutatt-’- be a névadó ünnepségre készült műsorukat. A „verseny” első három helyezettje — a Rákóczi úti Általános Iskola bábcsoporf ja és Gárdonyi Géza raja, a Kossuth téri Általános iskola Barátság raja — egy napos mátrai iutalomkirán- duláson vesz részit november 28-án. Feledóhonysóg? Jól fizet a tizenkettes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 44. fogadási héten 13 és 13 plusz 1 tallálatos szelvény nem volt A nyeremények a nyereményilleték levonása után a következők; 12 italálatos 58 darab, nyereményük egyéniként 64 306 farimlt 11 találatos 1 006 darab. nyereményük egyenként 1483 forint. 10 találatos 8654 darab, nyereményük egyenként 259 forint. A közölt adatok tájékoztató j ellegű- ek. I MŰSOROK I IN»! Szolnok Vörös Csillag: A bíró ős a hóhér (II. helyáron). Film- múzeumi hetek, fél 9 órakor: Help. Tallinn: Jöjjön el egy kávéra hozzánk (16, n. hely árán). Tisza: Fehér telefonok (18). A- terem keskeny premier műsora: Jesse James balladája (14, II. helyáron). B-terem: A jó, a rossz és a csúf I—n. (16, m. dupla’ helyáron), c-terem: Szent Péter esernyője. Reptér: szünnap. Vegyiművek: Mondd, hogy mindent megteszel értem (14, II. helyáron). Szandaszölős Terv: Isten hozta, Mr. . . . Abádszalók Petőfi: 25 millió fontos váltságdíj (II. helyáron). Jászberény Lehel: Először férjnél (14). Mo- presszó: ’Tűzharc (14, III. helyáron). Jászapáti Táncsics: Hétfőkből álló év. Karcag Déryné: Az éneklő kutya. Kisújszállás Ady: Mephisto I—II, (14, dupla helyáron). Kunhegyes Szabadság: A szultán fogságában. Kunmadaras Petőfi: Nevem: senki (Hl. helyáron). Kunszentmárton Körös: Ideiglenes paradicsom. Mezőtúr Szabadság: A kis rendőr nagy napjai. Dózsa: Hét különleges megbízott. Béke: A bíró és a gyilkos (16). Rákóczifalva Rákóczi; Police Python 357 (16, in. helyáron). Tiszafüred Tisza: Zsaru vagy csirkefogó? (III. helyáron). Tószeg Petőfi: Ripa- csok (14). Törökszentmiklós Dózsa: Seriff az égből (ül. helyáron). Hunyadi: Félelem a város felett (16, ni. helyáron). Túrkeve vörös Csillag: Fayard biró, akit seriffnek hivtak (14, n. helyáron). I Rádió SZOLNOKI STCDIO: 17.00: Hirek. — 17.05: Andy Williams és a Temptation együttes énekel. — 17.15: Üttörőhiradó. Szerkesztő: Cseh Éva. — 17.30: Oj felvételeinkből. A mezőtúri 2. számú általános Iskola kórusa énekel. — 17.40: Üzemi lapszemle. — 17.45: Karel Vlach zenekara Játszik örökzöld melódiákat. Közben: Túl a nehezén. Braun Ágoston jegyzete. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Az A La Carte együttes slágereiből. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Napenergia Vllágfórum. — 8.57: Nótacsokor. — 9.44: Rímek és ritmusok. Verssel, muzsikával kisdobosok között (ism.). — 10.05: MR 10—14. Iskolák — őrsök — barátok. — 10.35: Fúvós esztrád. — 10.57: Lendvay Kamilló: Orogenesis — ÜJ hegyek születtek — oratórium Vlagyimir Iljics Lenin emlékezetére — Urbán Gyula költeménye. — 11.40: Gondolatok a mexikói költészetről — H. rész. — 12.35: Törvénykönyv. A Jogalkotásról. — 12.50: A Rádió Dalszínháza. Zeng az erdő. Farkas Ferenc daljátékának rádióválto- zata. — 13.47: Daloló, muzsikáló tájak. A sándorfalvl citerazene- kar játszik, Budai Sándor vezetésével. — 13.59: OIRT Hangjáték Fesztivál. A tenger fölött. Szergej Jeszin rádiójátéka. — 15.10: Alexander Brallowski három Liszt-rapszódiát zongorázik. — 15.28: Nyitnikék — Kisiskolások műsora. — 16.05: Zengjen a muzsika. — 17.12: Nagyon furcsa esetek. Ady Endre szatirikus írásaiból. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Hol volt, hol nem volt.. Ny. Noszov meséi. — 19.15: Prokofjev: D-dúr hegedű- verseny. — 19.38: Kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont. Bécsi operett-est. Vezényel: Breitner Tamás. — Közben: kb. 20.25: Kicsi vizek, kicsi tájak. A Tá- pió mente néprajzáról. — Kb. 20.40: Az operett-est közvetítésének folytatása. — 21.30: Szolgáljuk ki egymást! — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Ko- dály-kórusművek. — 22.50: Szakértelem. Rapcsányi László műsora. — 23.00: A dzsessz világa. — 0.10: Virágénekek. ' PETŐFI: 8.05: Béres Ferenc nótákat énekel. — 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). -r 8.33: Társalgó. — 10.00: Zenedélelőtt — 12.25: Gyermekek könyvespolca. — 12.33: Melódiákoktól. — 13.30: Éneklő Ifjúság. — 14.00: Kettőtől hatig... — 18.00: Tiptop parádé. — 18.33: Beszélni nehéz. — 18.45: Barangolás régi hanglemezek között. — 19.06: Budai Hona és Lukácsi Huba népdalokat énekel, Radanovlcs Géza klarinétozik. — 19.33: Csak fiataloknak 1 — 20.33: Magányos utazás. Goda Gábor regénye folytatásokban — XH/3. rész — 20.53: Véleményem szerint. Nemes György írása. — 21.03 V Fenntartott hely az elmúlt hetek legsikeresebb műsoraiból. — 21.03: „Dunántúli Athén”. — 22.19: Bartók Bélának. Verses összeállítás. — 22.39: Sanzonok. — 23.20: Népdalok. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Kamarazene. — 11.05: Fiatalok stúdiója. Rondó Lengyel Péter elbeszélését rádióra alkalmazta: Kovács Tivadar. — 11.32: Énekszóval, muzsikával. — 11.50: Beatrice dl Tenda. Részletek Bellini operájából. — 13.07: Zenekari muzsika. — 15.35: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Magyar muzsika. Fias Gábor mélyhegedűn játszik, Forgács Éva énekel, Kovács Lóránt fuvolázik, Bársony László mélyhegedűn játszik, Hóna Gusztáv harsonáNépi hímzésű blúzok, ruháik, asztalterítő garnitúrák, kötött pulóverek. kardigánok, kerámia dísztárgyak kínálják mai°ükat tegnaptól a sEotaoki Skála Áruház földszint jén. A tetszetős termékeket — amelyeket tizenkét megyei kisiparos készített — bemutató kiállítást a KI ŐSZ és az áruház közösen rendezte. A kisiparosok öt napig — november Hivatalos devizaárfolyamok Érvényben: 1981. november 3-tól zik. Keveházi Jenő kürtön, Szabó Vilmos tubán Játszik, Frey- mann Magda, Juhász Éva és Schmidt Nóra zongorázik. — 16.35: Mi a véleményed? —16.55: Beethoven-művek. — 18.22: A Luca Marenzio együttes olasí szerzők madrigáljaiból énekel, vezényel: Franco Maria Sara- ceni. — 19.00: Iskolarádió. — 19.35—21.15: Szimfonikus zene. — Közben: 20.28—20.48: Mai bolgár költők versel. — Kb. 21.15: Operaáriák. — 21.30: Rolling Stones nagylemezek — H. rész. Televízió 8.00: Idősebbek Is elkezdhetik. Tev_.orna (Ism., színes). 8.05.; Iskolatévé. Földrajz (ált. lsk. 6. oszt.). A sokarcú Franciaország. 9.05: Fizika. (ált. lsk. 8. oszt.). Súrlódás, közegellenállás. 9.35: Korok művészete. A görög művészetek fénykora (ism.). 10.10: Csak gyerekeknek! Kisfilm-összeállitás. 1. Eszak-Amerlka Indiánjai. Francia filmsorozat. 1. rész: Az indiánok fedezték fel Amerikát (ism., színes). 2. Mikrobi. Magyar rajzfilmsorozat. 5. rész: Kristály nagyapó (Ism., színes). 10.40: Technika (ált. isk. í. oszt.). Papirvilág (ism., színes). 11.05: Aki mer, az nyer. Matematika rejtvényműsor 5. osztályosoknak IÍ. forduló. 11.30: Idesüss! • Ajánlóműsor gyerekeknek (ism.). 14.00: Iskolatévé. Technika (ism., színes). 14.20: Fizika (ism.). 14.45: Napköziseknek — szakköröknek. Élő múzeum. Ásványok és kőzetek világa (Ism.). 15.15: Nyelvtanárok, figyelem! Szóbeli, kezdő szakasz n. (ism.). 16.00: Hirek. 16.05: Gólyavárt esték. XV/4. rész: A reneszánsz 6-ig „vendégeslkjednék” a Skálában. Ez idő alatt. akinek me^fietszeaiiek a bemutatott termékek. az áruház földszintjén az információban előjegyeztetheti, megrendelheti. Képünk az áruházban, a megnyitó után készült. Már az első napon nagy volt az érdeklődés, a vártnál is nagyobb a siker. Fotó; T. K. L. tudománya (színes). 16.40: A háború hosszú útjai. Magyarul beszélő, szovjet filmsorozat IH/1. rész: Darukiáltás. 17.30: Reklám. 17.40: Sakk-matt. Beszámoló a Karpov— Korcsnoj világbajnoki döntőről. 18.00: „Egész Jól vagyok”. Korda György műsora (Ism., színes). 18.30: Pannon krónika. A pécsi körzeti stúdió belpolitikai magazinműsora. 19.00: Reklám. 19.10: Idősebbek Is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 19.15: Esti mese (színes). 19.30: Tv-híradó (színes). 20.00: Magyar népmesék. Rajzfilmsorozat. Xni/5. rész: A királykisasszony jegyei (színes). 20.10: Az Onedln család. Magyarul beszélő, angol tévéfilmsorozat. XHI/5. rész: A merülési vonal (színes). 20.55: Stúdió ’81. 21.55: Kockázat. Versenyben a világpiacon (színes). 22.25: Tv-hiradó 3. (színes). 2. MŰSOR: 20.01: Képmagnósok, figyelem! II. rész (színes). 20.30: Szeminárium. Dr. Szabó Imre Hajdú-Bi- har megyei tanácselnök és dr Varga Jenő ny. tanácselnök portréja. 21.00: Tv-híradó 2. (színes). 21.20: Reklám. 21.30: Két nyár között. Magyarul beszélő. NDK tévéfilm (színes). BUKAREST: 16.05: Iskola-tv. 18.00: Úttörő híradó. 18.15: Ifjúsági klub. 18.25: Tv-ankét. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: Tv-híradó. 19.25: Gazdasági figyelő. 19.45: Politikai fórum. 20.20: A sevillai borbély. Rossini operája. 22.10: Tv-híradó. í Hírek I Ünnepi ügyelet a Gelkónál Mint minden ünnepen, így november 7-én és 8-án is tart ügyeletet a Gelka minden szervizében. Szolnokon, Tö- rökszentmiklóson, Jászberényben, Kisújszálláson, Karcagon, Mezőtúron, Túr- kevén és Kunszentmárton- ban — mindkét napon — reggel 9-től délelőtt 12 óráig lehet bejelenteni, ha elromlott a fekete-fehér vagy a színes televízió, a háztartási fűtési és főzési készülék. Szolnokon minden meghibásodást — az említetteken kívül a megyeszékhelyen az ünnepek alatt megjavítják a központi antennákat és a propán-bután gázkészülékeket is — a Mátyás király út 4. szám alatti szervizben kell jelenteni. Az ügyelet telefonszáma: 12-316. ® A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI Gépgyártó és Javító Ipari Szövetkezet beruházásában korszerű festőüzem épült mintegy kétmillió forint költséggel’. A szövetkezet egy, már meglévő létesítményének átépítésével alakította ki az új üzemet, amelynek a műszaki átadása november 6-án, pénteken lesz. ■ A SZOLNOK megyei AI- latforgalmi és Húsipari Vállalatnál a múlt hét végén, szombaton délelőtt tartották meg az ifjúsági parlamentet. A munkahelyi összejövetelen megválasztott 110 küldött megvitatta az ifjúságpolitikai intézkedési terv végrehajtásáról szóló beszámolót, a következő időszakra szóló intézkedési tervet és az ifjúságpolitikai célokat szolgáló pénzeszközök felhasználásáról készült jelentést. A küldöttek két képviselőt választottak az ágazati parlamentre. © ŰJ GÉPKOCSI vásárlásához egy hónap alatt huszonkét várakozó kapta meg a csekket az OTP jászberényi járási fiókjától. Ennek ellenére nem csökkent a „sorbanállók” száma, mert egy híján harmincán fizették be a kötelező előleget a gépkocsi-fedezeti betétszámlára. ■ FAZEKAS JÓZSEF dekoratőr kiállítása tekinthető meg a tiszafüredi nagyközségi járási művelődési központ bemutató termében. A tárlatot november 12-ig tekinthetik meg az érdeklődők. © MŰVÉSZETI csoport alakult Jászberényben. A képzőművészettel, a fotózással, a színjátszással foglalkozó fiatalok alkotó közösségének a Déryné Művelődési Központ ad helyet. A hasonló érdeklődésű fiatalok jelentkezéséti, bekapcsolódásukat a közös munkába, szívesen látja a csoport, amelynek az Alkotótárs nevet adta a 15 alapítótag. ■ TÖRÖKSZENTMIKLÖ- SON, a városi művelődési központ pódiumtermében november 5-én délután 4 órakor tartanak ünnepi megemlékezést november 7-e alkalmából. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP AZ MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Páter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat, igazgató: Vlrágh Iván Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri Irodaház. Postafiók 105. Telefon: 12-093, 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesl- tő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 34, negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 23—089 HU ISSN: 1133 0758 n Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza- és valutaárfolyamai Devizanem Vételi Közép Eladási árfolyam 100 egységre forintban Angol font 6 335,83 6 342,17 6 348,51 Ausztrál dollár 3 948,29 3 952,24 3 956,19 Belga frank 91,54 91,63 91,72 Dán korona 475,19 475,67 476,15 Francia frank 608,72 609,33 609,94 Hollandi forint 1 384,23 1 385,62 1 387,01 Japán yen (1000) 147,40 147,55 147,70 Kanadai dollár 2 893,71 2 896,61 2 899,51 Kuvaiti dinár 12 267,34 12 279,62 12 291,90 Norvég korona 584,01 584,59 585,17 NSZK márka 1 527,17 1 528,70 1 530,23 Olasz líra (1000) 28,82 28,85 28,88 Osztrák schilling 218,30 218,52 218,74 Portugál escudo 53,42 53,47 53,52 Spanyol peseta 35,73 35,77 35,81 Svájci frank 1 796,47 1 798,27 1 800,07 Svéd korona 624,24 624,86 625,48 Tr. és Cl. rubel 2 597,40 2 600,00 2 602,60 USA dollár 3 466,67 3 470,14 3 473,61 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1981. október 20-1 közlésnek megfelelően vannak érvényben. Valuta (bankjegy és csekk) árfolyamok Érvényben: 1981. november 3-tól Vételi Eladási Pénznem Vásárolható legmagasabb árfolyam 100 egységre, bankjegycímletek forintban Angol font 50 6 151,90 6 532,44 Ausztrál dollár 50 3 833,67 4 070,81 Belga frank 5 000 88,88 94,38 Dán korona 1 000 461,40 489,94 Finn márka 100 760,28 807,30 Francia frank 500 591,05 627,61 Görög drachma 500 56,10 59,58 Hollandi forint 1 000 1 344,05 1 427,19 Japán yen (1000) 10 000 143,12 151,98 Jugoszláv dinár 1 000 79,17 84,07 Kanadai dollár 100 2 809,71 2 983,51 Kuvaiti dinár 10 11 911,23 12 648,01 Norvég korona 100 567,05 60£,13 NSZK márka 1 000 1 482,84 1 574,56 Olasz lira (1000) 50 000 27,98 29,72 Osztrák schilling 1 000 211,96 225,08 Portugál escudo 5 000 51,87 55,07 Spanyol peseta 5 000 34,70 36,84 Svájci frank 1 000 1 744,32 1 852,22 Svéd korona 100 606,11 643,61 Török líra 1 000 25,47 27,05 USA dollár 100 3 366,04 3 574,24