Szolnok Megyei Néplap, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-11 / 264. szám

1981. NOVEMBER 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A HÉT SPORTOLÓJA: Kétszáznál többen a medencében Németh Zsolt A Szolnoki Vízügy SE úszói is rajthoz álltak a hét végén Szekszárdon, a Sípos Márton emlékére kiírt nemzetközi versenyen, és a férfiak nagy­szerűen szerepeltek: a 13 számból hetet megnyertek, s az egyik legeredményesebb versenyző Németh Zsolt volt, aki a 200 mell, a 400 gyors, a 400 vegyesúszásban első lett, és tagja volt a győztes 4x100 gyors és a 4x100 mé­teres vegyesváltónak is. A legeredményesebb szol­noki úszó ezúttal is kitett magáért, akárcsak a nyáron, a „Balaton-átúszó” bajnok­ságon. Szekszárdon, az úszó­sport jelenlevő szakvezetői is felfigyeltek az eredmé­nyeire. Nem véletlenül, hi­szen az úszók jelenleg nagy terhelésű alapozás közepén tartanak, nincsenek még csúcsformában, de az edzé­sek mellett most már verse­nyeken is indulnak, készül­ve a KSI és a Bp. Honvéd decemberi nemzetközi ver­senyére. Ennek ellenére Zsolt máris jó formát árult el, ami — elsősorban — szor­galmának, rátermettségé­nek tulajdonítható. Nem oko­zott törést nála az sem, hogy ősz óta katonai kötelezett­ségének tesz eleget Szeren­csére Szolnokon katonásko­dik, így nem szakadt mega kapcsolata egyesületével, ed­zőjével, nincs törés a szak­mai munkában, mert min­den délután részt vehet az edzéseken. És, hogy azokon jól dolgozik, bizonyítja a Asztalitenisz Fellmőtlt és ifjúsági asztaii- teniszezők részvételével fel­szabadulási emlékversenyt rendeztek Budapesten, amely egyben I. oszitályú ranelista- versenv voflltt A Honvéd Kil- liiám FSE. a Szó. Spartacus és a Sz, Volán is indította versenyzőit, akik közül né- hányán eredményesen szere­péitek. Az I. o. férfi egyes­ben Báthory (HKFSE) a Legjobb 16 közé futott, ölvan versenyzők legyőzése árán. mint Tóith B. (Ganz MÁVAG) és Kovács L. (BVSCH. To­vábbi sikeres szereolléséfc Molnár (Bp. Spartacus) aka­dályozta meg. A nyolcvan indulót szám­láló ifjúsági leány egyesiben Juhász Erika (HKFSE) fő­táblás lett. de Ott az első fordulóban Müller tői (Sta­tisztika) vereséget szenve­dett. A legeredményesebb | Megyei Müvelödésil lés Hiúsági Központi A színházteremben 8 órától energiagazdálkodási konferencia az MTVB Ipari osztálya rendezé­sében. Az előadóteremben: 15—18 óra­kor észt filmvetítés — Tengeré­szekkel a nagyvilágban. „A haj­dani ozmán birodalom partjai­nál”. Kiállítások: az I. emeleti tár­salgóban és a galérián: „Bemu­tatjuk Szovjet—Észtországot c. ki- állítás Az előtérben: „Guggolj le mel­lém” kiállítás a megyei egész­ségvédelmi hónap alkalmából. iMozi Szolnok Vörös Csillag: Zug­ügyvéd zavarban ((14, II. hely­áron), Filmmúzeumi hetek fél 9 órakor: Halálos tavasz, Tal­linn : Katasztrófa földön—égen —III. (dupla helyáron), Tisza A- terem: Police Python 357. (III. helyáron). A-terem keskeny pre­mier műsora: Moszkva nem hisz a könnyeknek I—II. (dupla hely­áron), a hónap amatőrfilmje: XVI. nyári úttörő olimpia Szol­nokon, B-terem: A vasprefek­tus (14), C-terem: Csillagosok, katonák. Képtér: Pokoli torony I—II. (14, III. dupla helyáron). Vegyiművek: szünnap, Szanda­szekszárdi eredmény és ed­zőjének, Ali Csabának a vé­leménye is: — Minden edzőnek az az álma, hogy olyan versenyző­je legyen, mint Zsolt. Komo­lyan, keményen, lelkiismere­tesen készül, nagy akaratere­je van, könnyű vele dolgoz­ni. Sokáig nem tudta hozni az edzéseken elért eredmé­nyeit, mert idegeskedett, gát­lásokkal küzdött. Az utóbbi időben azonban ezt már le­győzte, felszabadultabb, le­vetette gátlásait, szinte repül a vízben. A Műszaki Egyetemre ké­szülő Németh Zsolt az elő- felvételin elérte a maximá­lis húsz pontot. Tanulmányi és versenyeredményei alap­ján megpályázhatja a Kivá­ló Tanuló, Kiváló Sportoló cí­met. (Pi) Szolnok meeved versenyző­nek Pusztai Zoltán (HKFSE) bizonyult, aki az ifjúsági fiú egyesben, meg sem állt az elődöntőig: Ott azonban már nem bírt Szosznvákkal (DÉLÉP), de az eredmény­hirdetéskor átvett bronzér­méért minden dicséretet meg­érdemel. Ugyanebben a ver- senvszámban Lesskó és Ba- ráth (mindkettő Spartacus) valamint Szarvas (HKFSE) a legjobb 32 közé iufásért folvó mérkőzésen voltak kénytelenek búcsúzni a to­vábbi küzdelmektől. Békés. Csongrád és Szol­nok megye dfiúsáel. serdülő és úionc versenyzői részivé- :télével vasáiman Szentesen rendezték a már hagyomá­nyos területi minősítő ver­senyt. amely minden évben igen nagv tömegeket mozgat. Nem történt ez másként szőlős Terv: szünnap, Abádsza- lók Petőfi: szünnap, Jászberény Lehel: Piedone Egyiptomban (III. helyáron), Mo-presszó: S. O. S. Concorde (14, III. hely­áron). Jászapáti Táncsics: szün­nap, Karcag Déryné: szünnap, Kisújszállás Ady: szünnap, Kun­hegyes Szabadság: szünnap, Kunmadaras Petőfi: szünnap, Kunszentmárton Körös: szün­nap, Mezőtúr Szabadság: Fehér- lófia, Dózsa: Veronika visszatér, Rákóczlfalva Rákóczi: szünnap, Tiszafüred Tisza: szünnap, Tó­szeg Petőfi: szünnap, Török- szentmiklós Dózsa: ., .És megint dühbe jövünk (III. helyáron), Hunyadi: szünnap, Túrkeve Vö­rös Csillag: szünnap. I Rádió I SZOLNOKI STÜDlO: 17.00: Hírek. — 17.05: Duanne Eddy gitározik. — 17.15: Utazá­saim vasúttal. Braun Agosion jegyzete, — 17.20: Üj felvétele­inkből. A Jászsági Afész kóru­sa énekel. — 17.30: Zenés autó­stop. Szerkesztő: Vágási Kálmán. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: A tegnap slágereiből énekel a Teach In együttes és Éva Pila- rova. — 18.26—18.30: Hírösszefog­laló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Világablak. — 8.56: Kere­kes András jegyzete. — 9.06: Ro­mantikus kórusművek. — 9.43: Birkózás Négy túrkevei az országos döntőben Fórizs szabadfogásban is győzött A Túrkevei VSE serdülő birkózód vasárnap területi versenyen léptek szőnyegre a debreceni sportcsarnok­ban. Fórizs Sándor szabad­fogásban is igazolta tehet­ségét. első hélven jutott a Tatabánván november 21— 22-én megrendezésre kerülő országos döntőbe. Mellette mind a két fogásnemben döntőbe futott még Józsa László és Jakab Zoltán is. A szabadfogásban továbbju­tott túrkevei birkózók. 42 kg: 3. Józsa László. 49 kg: 2. Kiss Péter. 67 kg: 1. Fó- ri” Sándor, plusz 78 kg: 3. Jakab Zoltán. A -rfnoki MÁV MTE versenyzői kö­zül Gombár és Szegedi ha­todik lett súlvcsoDortiában- és nem iütött az országos döntőbe. A Néplap 46. heti totótippje 1. Kaoosv.—Olaib. x2 x2 x2 x2 2. Várp.—Sopron 1 x 1 x 3. Komló—Sabaria x 1 1 x 4. B.-fok—Kecskemét Hill 5. Szeeedi D.—Dorog 12 12 12 12 6. B.-gyar.—MÁV E. 12 12 12 12 7. Miskolc—Szarvas 12 12 12 12 8. Gyöngyös—DUSE 1 x 1 x 9. Foeela—Verona x 1 x2 1 10. Cavese—Samp 1 x x 1 11. Pisa—Varese x2 x2 x2 x2 12. Sampdoria—Lazio x2 x2 x2 x2 13 Soal—Pistoiese 1 1 x x Pótmérkőzések: 2. 1. 1. most sem: a .tizenegy ver- senyszámíban 380 induló állt asztalhoz! A hosszúra nyúlt versenyről a megyénket kép­viselő fiatalok nyakába szin­te éremeső hullott, hiszen a megszerezhető 65-ből 25-öt ők vehettek át. Az érmesek névsora. Hiú­sági leány egyes: 3. Török. Serdülő fiú egyes: 1. Deme­ter. 3. Máté. Serdülő leány egyes: 3. Ágoston. Újonc le­ány egyes: 2. Csaba. Ifjú­ságii fiú páros: 1. Mohácsi— Demeter (mind HKFSE). 2. Szarvas—Stummer (HKFSE —Szó. Spartacus). Hiúsági leány páros : 3. Terek—Po- csad és Padánvi—Árkosi. Serdülő fiú páros: 1. Pén­tek—Seres. 3. Demeter—Ve­res. Serdülő leány páros: 1. Ágoston—Pocsad. 3. Padánvi —Árkosi. Vegyes,páros: 2. Szarvas—Kiss. 3. Demeter’— Török (mind HKFSE). Kis magyar néprajz. — 10.05: Diákfélóra. — 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.50: Szimfo­nikus zene. — 12.35: Környezet- védelem a Német Demokratikus Köztársaságban. — 12.55: Opera­slágerek. — 13.25: Dzsesszmeló- diák. — 14.29: Kagylózene. — 15.10: Jean Pierre Rámpái fuvo- lázik. Közreműködik: Kobajasi Micsio — csembaló és Vénétől szólisták, vezényel: Claudio Scimone. — 15.28: MR 10—14. — 16.10: Kritikusok fóruma. —16.20: Alekszandrov: Poéma Ukrajná­ról. — 16.27: Farkas Ferenc kamarazenéjéből. — 17.07: A szervezők megszervezése — avagy akasztják a hóhért?! Vajda Zsu­zsa riportja. — 17.35: Népzenei hangos újság. — 19.15: Udvardy Tibor két operettdalt énekel. — 19.25: „Szép vagy, Alföld...” Műveltségi játék. VII. rész. — 20.35: Salzburgi Ünnepi Játékok 1981. Verdi: Falstaff. Háromfel- vonásos opera. — 22.20: A hato­dik ünnep. Bernát György jegy­zete Angola függetlenségének napján. — 22.30: Az operaközve­títés folytatása. — 23.21: Men­delssohn: f-moll szimfónia. — 0.10: Sipos Péter táncdalaiból, a Juventus együttes játszik. PETŐFI: 8.05: Népdalkórusok. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Idő­sebbek hullámhosszán. — 9.28: A A megvei úszó szakszövet­ség vasárnap rendezte meg ünnepi úszóversenvét Szol­nokon. a Damjanich uszo­dában. A szolnokiak mel­lett a Szentesi Vízmű, a Mezőtúri AFC és az Abonvi TSZ SK szakosztályából 222-en indultak. A 14 számból fiúknál szentesi nverte a 100 m úttörő mell­úszást mezőtúri a 100 m delfin gyorsot és a 4x100 m delfin ve—es váltóban is me­zőtúriak álltak a dobogó legmagasabb fokára. Leá­nyoknál az 50 m delfin pil­langóban nyert egv szen­tesi versenyző aranyérmet A többi számban a szolnoki fiatalok győztek, örvendetes, hogv a mezőtúri úszók rend­szeresen részt vesznek a szolnoki versenyeken. A szolnokiak közül Kovács Krisztián. Ráczoali László. Németh Zsolt Krirokó Zol­tán. Bede Mariann. Illyés Edina és Ritzinger Ágota emelkedett ki a mezőnyből1. A mezőtúriak közül Ádám Tibor. Veres Attila és Csil- lik Annamária érdemel di­cséretet. A Szolnok meeveiek he­lyezésed. fiúk. 50 m béka b**- 1 Kovács 44.6. 2. Ba­logh 47.2. 100 m úttörő n->“ll: 2. Nagy 1.27.1. 100 m ifi. hát: 1. Kripkó 1.11. 2. Mol­nár 1.12. 3. Pintér 1.16.5. 50 m delfin pille: 1. Ráczpali 44.9. 2. Veres (Mezőtúr) 47. 3. Balázs 48.5. 400 m ifi. evors: 1. Németh 4.42. 2. Pintér 5.16. 3. Keskeny 5.17.3. A Szolnok Városi Sport­iskola leány kosárlabda- csapata Nyíregyházán részt vett egv miniitomán. és azt veretlenül megnyerte. A döntőbe iutásért legyőzték a Bp. Spartacus, mafd a Bp. Vasas Hzó csapatát. A dön­tőben a Nyíregyházi 19. sz. Általános Iskola együttesé­vel kerültek, szembe, és a szolnokiak 66:41 arányban diadalmaskodtak. A torna végeredménye: 1. Szolnoki 04, 05, 07 jelenti. — 10.00: Zene- délelőtt. — 11.33: A Szabó csa­lád. — 12.03: Énekszóval, muzsi­kával. — 12.33: Tánczenei kok­tél. — 13.30: Labirintus. —14.00: Kettőtől négyig... — 16.00: Min­denki iskolája. — 16.40: Fiata­loknak! — 17.30: ötödik sebes­ség, — 18.33: Nóták. — 19.15: Zenei Tükör. — 19.45: A beat kedvelőinek. Debbie Harry fel­vételeiből. — 20.33: Kiváncsiak Klubja. — 21.23: Visszapillantás az elmúlt nyár popzenei esemé­nyeire. — 22.33: Lakatos Antal népi zenekara játszik, Csanádi György nótákat énekel. — 23.20: Magyar operaénekesek — ope­rettszerepekben. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: A Szovjet Rádió újfelvételeiből. — 10.33: Barokk operaáriák. — 11.05: A Dunánál. — 11.25: A Kinks együttes 1979-es koncert­lemeze — I. rész. — 12.08: Ze­nekari muzsika. — 13.54: Maurl- zio Pllini zongorázik. — 15.00: Mignon. Részletek Thomas ope­rájából. — 15.48: Purcell: óda Szent Cecilia napjára. — 16.47: öt földrész zenéje. — 17.00: A véges végtelen. — 18.30: Beetho- ven-művek. — 18.35: Florenza Cossotto operaáriákat énekel. — 19.05: A Berlini Filharmonikus 100 m delfin gvors: 1. Ádám (Mezőtúr) 1.17.2. 2. Ráczpa- li 1.18.3. 3. Ondók 1.23.6. 4x100 m delfin vegyesváltó: 1. Mezőtúr 6.42.1. 2. Szolnok A. 6.54.4. 3. Szolnok B 7.11. 4x100 m úttörő vesves vál­tó : 1. Szolnok 5.46.6. Mező­túr 6.12. 4zl00 m ifjúsági vegvesváltó: 1. Sz. Vízügy SE 5.14.8. Leányok 50 m béka hát: 1. Tóth 46. 2. Ábel 47.6. 3. Csdllik (Mezőtúr) 50.6. 100 m úttörő mell: 1. Ilvés 1.29.6. 2. Ritzinger 1.31.3. 3. Csik 1.32.6. 100 m ifi. hát: 1. Bede 1.17. 2. Molnár 1.24.1. 3. Sárosi 1.22.8. 50 m delf'^ Dille: 1. Paulik (Szen­tes) 42. 2. Ritzinger 45. 3. Kádár 45.6. 400 m ifi. wors: 1. Bede 5.22.1. 2. Tóvizi 5.26.7. 3. Sárosi 5.32.1. 100 m delfin gyors: 1. Ritzin­ger 1.18. 2 .Paulik 1.24.4. 3. Kádár 1.26. 4x100 m delfin v<--vés váltó: 1. Szolnok A 6.55.2. 4x100 m úttörő ve­gyesváltó: 1. Szolnok 5.53.7. 4x100 m ifiúsági vegvesvál­tó: 1. Szolnok A 5.29.8. Az egyesületi ielöilés nélküli versenyzők szolnokiak. * * * Cseh és iugoszláv ver­senyzők tették nemzetközi­vé a szekszárdi Sípos Már­ton emlékv°rsenvt amelyen 9 egyesület képviselői vet­te^ részt. A versenyen in­dult olimpiai bainokunk Wladár Sándor is. A részt vevő edzők számára Szécsd VSI. 2. Nyíregyháza. 3. Bp. Vasas Izzó. 4. Budafok. 5. Bp. Spartacus. 6. Olefin SC. A győztes szolnoki csapat álló sor. balról iobbra:Ku- rucz Anita. Szabó Szilvia. Káplár Éva. Murvai Árpád edző. Turóczv Éva. Tretffler Györgyi. Darázs Lili. Gug­golnak balról iobbra: Virá­gos Krisztina. Vas Gabriel­la csaroatkanitánv. Csák Magdolna, Selmeci Ildikó, Shuller Ediit Kovács Zita. zenekar hangversenye a Berlini Filharmónia nagytermében. — 20.24: Külföldi tudósoké a szó. — 20.39: Dzsesszfelvételeinkből. — 21.22: Eszmecsere a hagyo­mányápolásról. — 21.52: Virágh Endre orgonahangversenye a kőröshegyi Műemléktemplomban. Televízió 8.00: Tévétorna, (ism.) (sz.) 8.05: Iskolatévé. Fizika (Alt. Isk. 6. oszt.) A tömeg. 9.05: Földrajz. (Alt. Isk. 1. oszt.) A Tisza. 9.35: Magyar nyelv (Alt. Isk. 1. oszt.) Szó-ra-ka-té-nusz. Ül az ágon ákom-bákom. (sz.) 9.50: Stop! Közlekedj okosan! A rendőri forgalom irányí­tása. (sz.) 9.55: Delta. Tudományos híradó, (ism.) (sz.) 10.20: A hét aranyember. Magya­rul beszélő olasz—francia— spanyol film. (ism.) (sz.) 11.45: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor, (ism.) 14.20: Iskolatévé: Fizika. (Ism.) 14.50: Bohóc a falon. Magyar film (megtekintését a 11. 18. 19-i Kamera adáshoz ajánljuk a középiskolások­nak). 16.30: Hírek. 16.35: Frans Hals. Holland rövid­film. (sz.) 16.50: Esküvő Weltzzowban. Magyarul beszélő NDK té­véfilm. (sz.) Tamás tartott előadást a suliti úszó EB szakmai ta­pasztalatairól. A versenyen részt vevő három szolnoki versenyző ió eredményeket ért el: Pintér Zoltán a, 100 m-es férfi worsúszásban első (58,5 mp). 100 m férfi pill.- ban első (1.03.74 mp). 200 m férfi pill-ban második (2.26.39 mp) Németh Zsolt 200 m férfi mell-ben első (2.35.3 mp). 400 m férfi gvors-ban első (4.32.7 mp). 400 m fér­fi vegves-ben első (5.05.4 mr>). 100 m férfi mell-ben negyedik (1.14,8 mp). Bede Marianna 200 m női mell­ben ötödik (3.04.51 mp). 100 m női mell-ben hatodik (1.24.76 mn) helyezést ért él. * * * Utánpótlás országos ver­seny Szeged 1981. novem­ber 7. A versenyen 7 egye­sület úszói indultak. A szol­nokiak közül Ritzinger Ágo­ta eredménye emelkedik ki. aki az 50 m delfin lánv mellúszásban 41.0 mp-el megyei delfin csúcsot úszott. További eredmények: 50 m béka lánv gvors: 3. Tóth 44.0 50 m béka fiú gvors 1. Turiák 41.8. 2. Kovács 43.7. 50 delfin fiú mell 1. Juhász 45,2. 2. Balázs 45.8. 4x50 m delfin lánv gvors- váltó 1. Szolnok Sí 2.33.5 (Kádár—Ugrin. Németh. Ritzinger). 4x50 m delfin fiú vegvesváltó 2. Szolnoki Sí. 2.53.8 (Ráczpali. Juhász. Balázs. Szabó). Cselgáncs A Megveri úti Dózsa Sportcsarnokban impozáns körülmények között rendez­ték meg az 1981. évi serdülő országos bajnokságot A Szolnoki Honvéd Killián FSE cselgáncs szakosztályát 40 kg-ban Eszenvi Károly és Kis Csontos Róbert 44 kig-ban Szűcs Sándor és Hertelendv Csaba. 56 kg-ban Tóth Tamás és Tánczos At­tila. 60 kff-ban Kosztvu Tamás. Vav Péter és Csénvi János, míg 68 kg-ban Sánta István kéDviselték. Minden súlycsoportban az ország legjobb serdülő ver­senyzői küzdöttek az érté­kes olimpiai pontokért A szolnoki fiataloknak 8 olim­piai pont megszerzése volta céliuk. ezt túlteljesítették. és 12 nontot szereztek. Ferencz Attila, alezredes, a szak­osztály vezetőie elégedett ..fiaival”. A formaidőzítés­sel nem volt bai. minden versenyző a legiobb nvolc közé került, és szikrázó küzdelemben igazolták, hogy méltó ellenfelei az ország legiobbiainak. Pontszr-zők: 40 kg 3. Esizenyi. 44 kg 5. Sziűcs, 56 kg 5. Kosztyu. + 68 kg 3. Sánta. 18.20: Reklám. 18.25: Mérlegen. 6. rész: Szere­lemről, párválasztásról. Ri­portfilm. 18.55: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna, (sz.) 19.15: Esti mese. (sz.) 19.30: TV-hiradó (sz.) 20.00: „A megsebzett bolygó”. UNEP—MTV koprodukció» filmsorozat 13/5. rész: A sivataggá válnak-e a sza­vannák? (sz.) 20.25: Tisztes úriház. Magyarul beszélő francia film. 22.15: ízlések és pofonok. 4. rész. (sz.) 22.30: TV-hiradó 3. (sz.) 2. MŰSOR: 20.01: Bulgária—Ausztria. Labda­rúgó VB selejtező mérkő­zés. Közvetítés Szófiából, (sz.) A szünetben: Reklám. 21.45: TV-hiradó 2. (sz.) 22.05: Mérlegen. 6. rész : Szere­lemről, párválasztásról, stúdióbeszélgetés. BUKAREST: 16.05: Iskolatévé. 17.15: Zenei hírek. 17.55: Népdalok. 18.20: Az egészséges életmód. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: TV-hiradó. 19.45: Nőkről-nőknek. 20.25: Harcban a békéért. 20.55: szülőföldünk. Japán film. 22.15: TV-hiradó. Pusztai (HKFSE) harmadik — Éremeső Szentesen I MŰSOROK I

Next

/
Oldalképek
Tartalom