Szolnok Megyei Néplap, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-15 / 268. szám

1981. NOVEMBER 15.

Irodalom» művészet

9

Gleb Gorbovszkij;

Hátha

Kereng a hó, piros a nyárfa tornya. Fenyők suhognak, örökkévalók. Mezítlábas macskák lépnek osonva, és mint máskor, akasztott lámpa lóg a kihalt nyaraló fölött a sarkon. Bordáim kosara csenddel telik. Elszállnak a madarak nagy csapatban,

valami messzi fényjel int nekik. Pár ittmaradt veréb meg két varjú bolondoz, a szivemben ez az égető tavasz.

Mind sűrűbben járok ki a vonathoz: álmaimból

hátha elém szaladsz.

A fiú a kezébe vett egy szendvicset.

— Tudja, én albérletben, lakom. Tré dolog. Mikor lesz nekem rendes kéglim!

— Lesz* fiatalember! Senki sem így kezdi! — mondta Feri, és eszébe jutott, hogy az oktató egy lányra emlékezteti, talán három vagy négy évvel ezelőtt hozta fel egy délután. Éppen ilyen óvatosan lépkedett a süppedős szőnyegen, mintha attól kellene tartania, hogy egy nyitott csapóajtó van alatta valahol, s elnyeli, ha rálép. Még az étvágya is olyan. Egymás után tünteti el a szendvicseket. Feri arra gondolt, hogy neki is lehetne ilyen fia.

— Na, még azt a sajtosat is kóstolja meg! — intett a fejével az utolsó szendvics felé.

— Á... köszönöm... — bizonytalankodott a fiú.

— Na, a sajtosat még nem kóstolta.

— Igaz. — Nagyon komoly, töprengő arccal felvette azt is a tálcáról.

— Itt vagyok! — sietett befelé Margit, kezében a finom porcelán kávéskannával. — Tessék csak fogyasztani.

— Köszönjük — mondta Feri.

Margit kitöltötte a kávét, elefántcsontszínű, ápolt keze kecses ívben meghajlott, vékony csuklóján meg- zörrent a karperec.

— Tessék! — tolta a fiú elé a cukortartót a kis ezüst cukorfogóval.

A fiú a kezébe vette, egy kis ideig tétován kaparászott vele a mokkacukrok között, végül dühös szemöl- dökrándítéssal kézzel rakta a kávéjába azt a kettőt, ami az asztalra gurult.

A whisky után felállt, és semmilyen marasztalásra nem volt hajlandó tovább maradni. Látszott, hogy már szívesen kikerülne onnan. Margit sietett kikísémi.

— Jaj... — támolygott vissza az előszobából, két kézzel szorítva a lejét.

— Na, mi az? Visszatért a migréned? — kérdezte Feri savanyúan.

— Hogyan beszélsz velem? — nézett rá karikás szemekkel az aszr szony.

Feri rendíthetetlen nyugalommal fújta a füstöt

— Gyűlöllek! — sziszegte Margit.

— Miért nem beszélsz így, hamás is van velünk? Ezt a lemezedet kizárólag nekem tartogatod? — Feri felállt az asztaltól, ránézett az órájára.

— Most hová mész? — visította elkeseredve az asszony.

— Letusolok, angyalom, ha nincs ellenedre! — mondta Feri, és fütyö- részve kiballagott a fürdőszobába.

— Simon elvtárs. Egy pillanatra legyen szíves... — lépett melléje egy munkaruhás fiú a technológia folyosóján.

— Tessék! — fordult oda Feri.

— Nem tudom, emlékszik-e még rám? Én tanítottam vezetni egy évvel ezelőtt

— Persze, már megismertem. Itt dolgozik? Hogyhogy?

— Hülye história. összedobtam egy tragacsot, és két hónap múlva karamboloztam, vele. Túlságosan menőnek éreztem mágam. Egy időre bevonták a jogsimat, nem csinálhatom tovább a régi melót. Itt munkafelvételt hirdettek, hát eljöttem. Csoportvezető vagyok a négyes csarnokban. A pénz kevesebb, pedig most igen kellene:, mert nősülés előtt állok. Szóval ezért is akarok beszélni magával. Rendes szivarnak gondoltam akkoriban.

Feri bólintott.

— Miben segíthetek?

— Tulajdonképpen csak tanácsot kérek magától. Délután termelési értekezlet lesz A fiúk rágják a fülemet, hogy szóljak, vannak problémáik, ahogy mondani szokták. Itt volt ez az újítási hónap, bedőltünk neki. Volt egy elgondolásom, kaptam érte kétszáz forintot Erre ugyanazon a gyártmányon az egész

brigád kétszázzal kevesebbet keresett a következő hónapban. Majdnem kinyírtak itt a srácok.

— Miért kerestek kevesebbet?

— Ne mondja, hogy nem tudja, amikor maguk csinálták! Volt egy elgondolásom* amivel kicsit egyszerűsödött a munka! Erre úgy levették az idejét hogy akármennyire hajtottunk, kétszázzal kevesebbet kerestünk rajta, mint korábban. Még egyszer nem vesznek palira, azt garantálom! Hát ez az ábra... A fiúk noszogatnak, hogy szólaljak fel délután.

— Mondja el nyugodtan az értekezleten, hogy mi bántja magukat! Egyébként én is utánanézek.

— Köszönöm. Azért kíváncsi leszek az eredményre. Szerintem maga is felülről látja kicsit a dolgokat Ne is haragudjon. Voltam maguknál! Ültem a kocsijában. Fogalma sincs arról, milyen gondjai vannak a fiataloknak. Tudom, maguk is így kezdték, aztári a háború után újrakezdték. Nekünk meg itt vannak a lehetőségeink, amiket készen kaptunk maguktól. Csak nem tudunk élni velük, ahogyan az írva vagyon. Mondjak valamit? Szívesen elcserélném a lehetőségeimet a maga lakásáért, kocsijáért, meg a bankbetétjéért ... Nagyon szívesen.

Csak egy pillanatig nézett a fiú után: amióta nem látta, mintha a járása is himbálódzóbb lenne — aztán bement a szobájába, feltárcsázi- ta a kórházat

— Súlyosabb, mint gondoltam — mondta fáradt hangon az orvos,. — A daganatot eltávolítottuk, sajnos az agyvíz annyira felszaporodott, hogy feltáráskor szinte kinyomta az agyvelőt.

Feri olyan erőlködve tartotta a kagylót, mintha súlyzót emelne. Kétszer is kinyitotta a száját, de nem tudta megkérdezni.

— Amit tudtam, megtettem — szólalt meg újra az orvos. — Arra kérném, hogy ma még ne látogassa meg... Talán holnap. Néhány percre...

Mózes Lajos:.

Az

osztály

■ ■ I ■ ■

röhög

(K.F. úrnak tisztelettel)

szépen kinyújtotta a kezét Hallatszott hogy hátul valaki felnvöp a visszafojtott izgalomtól. Megint elkapta a kezét

— A fejeden verem szét! — ordított rá a tanár, és lejött a dobogóról. — Tartsd! — Kiskocsi barna. koravén arca már sírásra állt hol kinyújtotta, hol visszakapta a kezét. Mélyfekete szemeit lehunyta. dfe a pálca süvölltésére reflexei működésbe léptek, az ütés nem találhatott.

Röhögtünk valamennyien. Gyöt- retmesen. nem akarva pedig de röhögtünk, még akkor is. amikor a tanár, az indulattól üvöltve elkapta Kiskocsi csuklóját, és már semmivel sem törődve ütötte a szorításából kimeredő vékony uiiakat. Ütötte, míg végül a Kiskocsi a padlóra vetette magát. Akkor elengedte.

Az osztály még akkor is röhögött amikor szembefordult velünk. Torz volt az arca. a fogai kilátszottak az erőfeszítéstől

Egymás után, fokozatosan, ahogy sorra végignézett rajtunk, abbahagytuk a röhögést Mire csend lett a Kiskocsi is feltánás zkodott és halkan nyüszítve az etfoitott sírástól. visszabotonkált a helyére. Sebesült ujjait a szájában tartotta, összekuporodott a oadban.

Amikor a tanár arcáról lesdmult az a torz. eszeveszett félig vigvor. félig vicsorítás. az asztalra dobta a nádpálcáját.

— Ti nem vagytok emberek. Ti álltaitok vagytok! Nektek korbács kéne! — mondta gyűlölettel. Kiment. bevágta az ajtót maga után. Hallgattuk a csöndben kopogva távolódó lépteit

Nem szóltunk, csak néztünk egymásra. A hosszú csendet végül a Kiskocsi hangja törte meg: Nem lesz felelitetés ... Nem kell1 leckét írnom, nézzétek srácok'..

Mindnyájan, ránéztünk. Kicsit felemelkedett, és felmutatta a kezét. Nevetve mondta: Azt hiszem eltört...

alamennvien megnéztük, csendben, óvatosan. Eev idő múlva kifestünk a folyosóra is. hátha ott hall- gaitózik a tanár. De nem volt ott senki, Így hát nekiálltunk lemásolni egymásról a következő óra házi feladatait, egészen a ki- csöngetésig.

Összeállította: Rékasy Ildikó

OLDALPÁRUNKAT MOHÁCSI REGÖS FERENC GRAFIKAIVAL

ILLUSZTRÁLTUK

Tóth Ferenc:

Naphívogató

Csöndből, éjszakából, föld-édesanyámból teremtettek engem kedvesem hajából.

Kagylóban, gyökérben, szeretőm szemében dacos újra-élés meleg tenyerében.

Kagylóhoz, gyökérhez, szeretőm szeméhez sugarat kötöztem meleg tenyeréhez.

.... 1

Csöndhöz, éjszakához, föld-édesanyámhoz sugarat kötöztem: kezem virradást hoz.

Birtalan Ferenc:

Tábortűz

Sápad az arcod, Lángocska. Készítik pernyeruhádat. Hamuba hull a lángszoknya, pihentesd táncoló lábad.

Sápad az arcod, Legényke. Látod már, Lángocska fárad. Rátalálhatsz-e szegényre, új tüze lesz-e a nyárnak?

Pirul az arcunk, Szél úr jön, ébreszti, kelti a lángot. Nyilik a tüzes fénybörtön, leesnek róla a rácsok.

Sápad az arcunk, sötét van. Emléke sincs a lángoknak. Szerelmük szunnyad

parázsban, meggyszínű álmot álmodnak.

mint a nádpálca lesújtott.

A a Kiskocsi elrántotta a kezét. Nem ellenszegülésből. csak félt nagyon.---------- Szemben állt a szőke.

nagydarab tanárral, és csenevész testét táncoltatta a félelem. Mi a padokban ülve csöndesen figyeltük kettejük harcát. Jóllehet nem is harc volt az. inkább küzdelem eav közös célért Valamennyien tudtuk jók hogy a Kiskocsi szeretné a legjobban, ha tintafoltos, vézna keze nem rebbenne félre a nádpálca első, rezdülésére. Ültünk és figyeltünk. Drukkoltunk a Kiskocsinak, hogy önfegyelme győzzön eszeve- - zett félelmén.

A számtantanór sem haragudott a Kiskocsira, csak meg akarta büntetni a nagyszünet alatt tanúsított magatartásáért. Mi köziben azért sunyin örültünk is. hogy az óra múlik, feleltetés. házifeladat- ellenőrzés nélkül. A szünetben mi is ugyanúgy rohangáltunk, lökdösődtünk a folyosón mint a Kiskocsi. de nekünk szerencsénk volt. nem bennünket kapott el a tanár.

Végre a Kiskocsi rángatózó keze ismét szabályosan kifeszülve meredt a nádpálca előtt. A csendben hallottuk, ahoev a nádpálca lecsap. A suhanó hangot azonban ismét nem követte csattanás: a Kiskocsi megint elrántotta a kezét. Hátul valaki felkuncogott. A visz- szafojtott röhögésfélére a tanár ránk nézett'. Na"” csönd lett.

A fenyítés szükségességét magunk is elismertük. Volt időszak, amikor egyik napról a másikra beszüntették a nédpálcázást. pofozást. sarokba térdepeltetést. na- ieszhúzást. Ügy mondták, fölsőbb utasításra. A tanárok mogorvaarccal iártak-keltek köztünk. A szünetekben ordítoztunk, rohangáltunk. örültünk, hogv nem lehet érte több verés, az órákon vissza- felesettünk, zsiile.ttoengével szerenádot adtunk. Hullottak az egyesek és az intők. Otthon megkaptuk értük a verést. De nem számított, az más volt.

Végül azért a tanárok kieszelték, hoev juthatnak ismét ewetlen fegyelmező eszközük birtokába. Értekezletre hívták szüleinket, megtárgyalták velük, hogv senkinek sem jó ez így hiszen több lesz a bukás, évismétlés. Másnap reggelre az összes ellenőrzőkönvvbe be volt írva nehézkes betűkkel a felhatalmazás : ..Kérem a tisztelt Tanár Urat. hogy fiamat érdeme és belátása szerint...” és minden maradt a régiben, talán csak a pofo- zés lett kevesebb.

A nádpálca újra lesúitott. de nem talált. Az osztály felröhögött. Láttuk, most nem a Kiskocsi volt a hibás. A tanár aura számított, hogv elrántja a kezét, és úgy ütött, hogy eltalálna.

— Csend! — ordított ránk. — Na! Tartsd!

Kiskocsi megint szabályosan.