Szolnok Megyei Néplap, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-15 / 268. szám
Számvetés a pártszervezetekben Sorstársak Villanyáram a kilincsben Fiatalokról fiataloknak Ára: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXII. évf. 268. sz. 1981. november 15., vasárnap A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Tanácskozik a SZÖVOSZ IX. kongressznsa Felszólalt Lázár György miniszterelnök Tegnap az Építők Rózsa Ferenc Székházában megkezdte munkáját a fogyasztási szövetkezetek IX. kongresz- szusa, amelyen 3,3 millió tag és 180 ezer szövetkezeti dolgozó képviseletében 650 küldött tanácskozik. Az elnökségben helyet foglalt Lázár György, a Minisztertanács elnöke Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, és a kormány több tagja. Jelen voltak a társadalmi szervezetek és a tagszövetkezeti ágazatok képviselői. ^ A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsának korábban kiküldött írásos beszámolójához Szlamenicky István a SZÖVOSZ elnöke fűzött szóbeli kiegészítést. Töretlenül és lendületesen fejlődnek fogyasztási szövetkezeteink Szlamenicky látván szóbeli kiegészítője Szlamenicky István a bevezetőben hangsúlyozta: a fogyasztási szövetkezetek az elmúlt időszakban dinamikusan fejlődtek. A pártós a kormány gazdaságpolitikájával összhangban, eredményesen járultak hozzá a lakosság életszínvonalának növeléséhez, a külgazdasági egyensúly javításához és a korábbinál többet tettek az árutermelés bővítéséért, a szolgáltatások korszerűsítéséért. Fejlődésük lendülete a szigorúbb közgazdasági feltételek mellett sem tört meg, a szövetkezetek, vállalataik és társulásaik egyre többet vállalnak magukra a magyar gazdasági élet terheinek viseléséből. A szövetkezetek a fogyasztókat ma már a korábbinál sokoldalúbban szolgálják. Az eredményeket a milliárdokban mérhető teljesítmények és apró figyelmességék együttesen fémjelzik. Az elmúlt öt évben a legnagyobb mértékben a szövetkezeti kereskedelem fejlődött. Az Afész-ek és. a szövetkezeti vállalatok kettős kereskedelempolitikai feladatot oldottak meg; biztosították, hogy elegendő napi cikk legyen minden településen, s ezzel egyidőben a tartós javak választékos kínálatát is megteremtették az ellátási centrumokban; a nagyközségekben és a városokban. Ez az ésszerű szakosodás szabta meg a hálózatfejlesztést is, amely ösz- szességében a tervezettnek megfelelően alakult. Az elmúlt öt évben a szocialista kiskereskedelemben megvalósult hálózatbővülésnek csaknem felét a fogyasztási szövetkezeti szervek realizálták. Elsődleges feladatuk volt az alapellátó hálózat bővítése; kétszázöt ABC-áru- házat és kisáruházat valamint közel 600 jól felszerelt élelmiszerboltot adtak át A kiszolgálási formát is korszerűsítették. A vendéglátóiparban a meglevő üzletek korszerűsítése volt előtérben, emellett azonban több mint 500 új éttermet és vendéglőt is nyitottak A lakáságazatba tartozó szövetkezeteknek ma már több mint félmillió tagja van. A kezelésükben levő lakások száma az ország többszintes épületekben levő lakásállományának csaknem negyedét adja, a lakásvagyon értéke pedig meghaladja a 65 milliárd forintot. A szövetkezetek öt év alatt 21 ezer lakást építettek és további 6600 kivitelezéséhez láttak hozzá. Érdekeltségük mindinkább vidékre is kiterjed; már minden' negyedik építőszövetkezeti lakást községben építenek. A szövetkezeteknek viszopt sok gondot okoz. hogy a lakások üzemeltetése során még mindig gyakran merülnek fel szavatossági problémák, s ezek megoldása a legtöbbször túlságosan elhúzódik. A takarékszövetkezetek kezelik a betétben elhelyezett lakossági pénzmegtakarításoknak mintegy 13 százalékát, egyes megyékben több mint 20 százalékát. Egyre sokrétűbb pénzügyi szolgáltatásaik révén a falu közkedvelt pénzintézeteivé válnak. A SZÖVOSZ elnöke kifejtette : az Áfész-ek fontos programjuknak tekintik a sokrétű kapcsolati rendszer továbbfejlesztését a kistermelőkkel. Az általuk felvásárolt áruk értéke tavaly (Folytatás a 3. oldalon) Kommunista műszakok országszerte Tegnap országszerte kommunista műszakokkal, ' a nagy és kisüzemek, gyárak dolgozói szabad szombati munkájukkal jelentősen elősegítették az év végére sokasodó termelési- és exportfeladatok teljesítését. Az e napon megkeresett munkabérük felajánlásával pedig többnyire a szociális körülmények javításához járultak hozzá. A Magyar Hajó- és Darugyár kollektívája az idén a második alkalommal vállalta szabad szombaton is az önzetlen munkát. A vidéki és a budapesti gyáregységekben mintegy 6000-en — hatórás műszakkal — elsősorban az exportszállítások pontos teljesítését segítették elő. A kommunista műszak munkájában részt vettek a termék egy részét majdan átvevő szovjet műszakiak valamint a gyárban dolgozó lengyel munkások. A gyermekintézmények javára, továbbá a rokkantak segítésére ajánlotta fel a kommunista műszak bérét a kunmadarasi Vas- és Elektromosipari Szövetkezet kollektívája. Béketüntetés Madridban Nagyszabású akciónapot hirdettek meg mára Madridban az ország tervezett NATO-belépése ellen, a békéért, és a leszerelésért. A rendezvényre szóló felhívást környezetvédelmi, női és ifjúsági szervezetek, különféle keresztény mozgalmak a társadalmi szervezetek egész sora, a legnagyobb spanyol szakszervezetek, közöttük a munkásbizottságok és az UGT, gyakorlatilag minden baloldali politikai párt, mindenekelőtt a Spanyol Szocialista Munkáspárt és a Spanyol Kommunista Párt írta alá. A Kormánypárt és a Demokratikus Centrum Unió több vidéki szervezete is bejelentette, hogy részt vesz az akciónapon. Néhány napja már közlekednek a budapesti Marx teret átívelő felüljárón, amelyet minden ünnepélyes külsőség nélkül adtak át a forgalomnak. Az enyhe ívben hajló autóshíd környékén még javában folyik a munka, de a háttérben látható leendő áruház épülete már sejtteti, hogy a Marx tér Budapest látványos, világvároshoz illő forgalmi csomópontja lesz Vas-, fa- és építőipar Szoros együttműködés a három ágazat között Nincs lemaradás a kisújszállási szövetkezetben Még a műszaki képzettséggel nem rendelkezők is tudják, hogy a hárompontos alátámasztás a tárgyaknak stabil helyzetet biztosít Ilyen állandóságot adó tá- masztási pont a kisújszállási Vas-, Fa- és Építőipari Szövetkezetnél a három ágazat Mindegyik jól működik, nincs lemaradás. A vasipari részleg például hárommillió forinttal többet hozott / háromnegyedév végéig, mint a tervezett, amely 43 millió volt. Az NDK Schönebeck cég fél év után befutó 3300 darabos többletrendelése „dobta meg’/ az eredményt. A faipari részleg értékben valamivel kisebb, de szintén jelentős tevékenysége két fontos részre bontható: a fa talp gyártására, amelynek mennyisége saját becslésük szerint az országos igény negyedét jelenti, s körülbelül felét adja a 30 millió forintos árbevételnek. A másik meghatározó a TRIÁL-termékek csoportja. A viszonylag rövid múltú, alig egyéves kapcsolat akkor jött létre, amikor még úgy tűnt, a fatalpban csökkenő lesz a kereslet, és az addig faipari terméket jeléntő Mann-alkatrésztároló motorládát is fémből kérte a győri partner. A játszótéri berendezések és sporteszközök gyártása megkezdődött, és azóta csaknem tízmillió forint értékű pingpong-ütő, bordásfal, ugrózsámoly készült. Ezek a termékeik kö- zéosorozatúak. a legnagyobb széria kétezres. Az alapgépek kiegészítése speciálisakkal a termékösszetétel alakulásának függvényében történik. A vasipari részleg ebben tevékenyen részt vesz, hiszen a fapapucsok másoló maróit, a oapucscsiszoló-gé- peket ^házilag készítették eL A hiányzó berendezések egy részét azonban más forrásokból szerzik be, mint például a vízfüggönyös festőkamrákat, vagy a pingpong- ütők gumifelületét körülvágó szabászgépeket, hiszen a kapacitás szétaprózása nem kifizetődő, ha elérhető áron találnak megfelelő berendezést. Mind a fa, mind a vasipari részleg működését az építők is elősegítik. A városban végzett munkájuk értéke több éves átlagban esztendőnként húszmillió forint körül mozog, az idén már elérte a 21 milliót. Emellett végzik a „házi feladatokat”: Jövőre elkészítik a szövetkezet faipari üzemének hárommillió forintos új épületét, amely csatlakozik a már korábban felépült szociális részhez. A belső telephelyen megkezdték a vasasok kétszintes üzemépületének több mint hatmillió forintos beruházását. Mint mondták, „az ésszerű kooperációt itt- sem szabad kiiktatni”, tehát az alapozásra és a szerkezeti munkákra alvállalkozókat kerestek. Igaz, hogy az egy profilú sző vetkezetek kel ellentétben korlátozottak a lehetőségeik. Sem sorozatnagyságban, sem műszaki színvonalban néni vehetik fel a versenyt azokkal, akik hasonló létszámmal egy-egy termékcsoportot készítenek. A hátrányban azonban ott az előny is. A kisebb egységek rugalmasan követik a piac alakulását, a létszám — mint már nem egyszer megtörtént — átcsoportosítható az igényeknek megfelelően. Mindemellett az ágazatok közötti szoros együttműködés segíti a közös célok elérését. F. E.