Szolnok Megyei Néplap, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-15 / 242. szám
s SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. OKTÓBER 15. Vége az idei vízi sportidénynek. A Tiszafüred környéki kJstiszal csónakházban is állványra kerültek a BDorthaiók Eddig 12 millió Biztosra lehet venni, hogy az év végéig még sok, a települést és lakóit gazdagító terv válik valóra Jászárok- szálláson és Jászágón. A biztosíték az a példás összefogás, amit az árokszállásiák és a társközségbeliek eddig is bizonyítottak. A tanács gyorsmérlege szerint ez év elejétől augusztus végéig a nagyközség — és Jászágó lakói, a munkahelyek közösségei összesen 12 millió 314 ezer forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá a településfejlesztési tervek megvalósításához. Három- ezernégyszázan vettek részt különböző munkaakciókban. Jászágón befejezték a sportpálya korszerűsítését. Árokszálláson a tervezett ütemben haladnak a járdaépítéssel, a vízhálózat bővítésével. ■ ŐSZI FÁSÍTÁSI akciót hirdettek Karcagon. A városi tanács és a HNF bizottsága, csatlakozva a Hazafias Népfront Országos Tanácsa felhívásához, őszi fásítási akcióra hívta a város lakosságát. Az akciót korábban meghirdették, a díjmentes facsemetékre azonban már csak ma fogadják el az igényeket. © TUDOTT választani! Pár napja kezdték meg a borítékos sorsjegy árusítását, s Szolnokon a héten máris akadt egy szerencséskezű fiatalember, aki egyik sorsjegyével 50 ezer forintot nyert. ■ HI-FI KLUB alakult Jászberényben, a Munkás és Ifjúsági Művelődési Házban. Programjában hangarchívum létrehozása, az audiotechnikai újdonságok megismertetése is szerepel. A klub barátai kéthetenként, szerdán találkoznak. © A „BALESETVÉDELEMÉRT” vándorzászlót és elismerő oklevelet adományoz a megbízható munkavédelmi feltételek biztosításáért két helyi üzemnek a jászalsó- szentgyörgyi községi tanács. ■ AZ OTP ÉS A SKÁLA KISZ-szervezetének tagjai a rokkantak megsegítése érdekében sorsjegyek árusítását vállalták, amelynek teljes bevételét a mozgássérültek javára ajánlották fel. A sorsjegyek húzása 1981. december 5-én lesz. Főnyeremények: — Skoda S—105 személygépkocsik, lakberendezési utalva-: nyok, automata mosógépek. © HORGÁSZOK figyelmébe ajánljuk. Az Országos Vízjelző Szolgálat tájékoztatása szerint a Tisza vízállása Szolnoknál tegnap —71, Tiszafürednél 493 cm (duzzasztott). A Tisza középső szakasza alacsony vízállású.' A víz hőmérséklete Szolnoknál -15,6 C fok. egyesültek. Az alkotást mée ez évben műsorára tűzi a televízió. A. film ..élő részét” Kun-, szentmiklóson rögzítették szalagra. Az alföldi telenü- lés egvike volt azoknak, ahol először alakultak meg a mezőgazdasági szövetkezetek. maid —. a nagyüzem előnveit felismerve. — kiválóan gazdálkodó tsz-szé Magyar—svájci — Maradi már csendben! SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Vírágh Iván Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth tért irodaház. Postafiók 105. Telefon: 12-093, 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 34, negyedévre 102, egy évre 400 Ft. . Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 25—069 HU ISSN: 0133 0756 Október 17-től Siófoki színházi évad Horgászati tilalom I Hírek 1981. OKTOBER 15. CSÜTÖRTÖK TERÉZ NAPJA A Nap kél: 6.02. — nyugszik: 16.57 órakor. A Hold kél: 18.33 —. nyugszik: 8.04 órakor. Megnövekszik a feihözet VARHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: eleinte felhőátvonulások és csupán elszórt átfutó záporok várhatók. De az esti óráktól, nyugat felől tartósabban meanövekszik a felhőzet, és elered az eső. A változó irányú szél általában élénk, sőt auakran erős lesz. Kora délutánra 11 és 16 fok közötti hőmérséklet várható. I Kislexikon*) Kertész Manó Száz évvel ezelőtt, 1881. október 15-én született, és 61 éves korában, 1942-ben halt meg Kertész Manó nyelvész, tanár. Fiatalon a nyelvtudományok iránt mutatott érdeklődést. Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, s főként finnugor mondattannal, nyelvjárási kérdésekkel, valamint a magyar szókincs történetének kutatásával foglalkozott. Eredményes tudományos búvárkodását több Ízben is elismeréssel jutalmazták, s egyebek közt elnyerte a Baumgarten-dfjat. Sokrétű munkásságából kiemelkednek következő könyvei, tanulmányai: A Zala vidéki nyelvjárás, Analógia a mondatszerkesztésben nyelvtörténeti és lélektani szempontból, Az egyenrangú mondatrészek történetéhez, Finnugor Jelzős szerkezetek, Szólásmondások stb. Fórum a Járműben A megyével, a várossal és az üzemmel kapcsolatos gazdaságpolitikai kérdéseket tűzte napirendre a szolnoki Járműjavító Üzem szocialista biúeádkllbuia mai fórumára. Az üzem gazdasági vezetői délután negyed öttől válaszolnak a dolgozók kérdéseire a brigádk! ubban. A siófoki dél-balatoni kulturális központban óktó- ber 17-én kezdődik az idei színházi évad- A megállapodás szerint a veszprémi, a kaposvári, a szegedi a kecskeméti, a szolnoki és a Madách Színház együttese kilenc alkalommal. — havonta egy-egy — előadást tart a városban. A sorozatot a veszprémi Petőfi; Színház Németh László Harc a jólét ellen című darabjának be- mutatásávaii nyitja meg: A kulturális központ az előadásokra bérletet hirdetett meg. Közelmény A Szolnoki Munkaügyi Bíróság Szolnok, Arany János u. 2. szám alá költözött A munkaügyi bíróság által kitűzött tárgyalásokat is itt tartjákLevélcím változatlanul 5001 Szolnok, Pf. 100. Telefon: 13-023. Környezetvédelmi beruházások a kőolaj- finomításban Az elmúlt öt év alatt több milliárd forint értékű környezetvédelmi beruházás fejeződött be a hazai kőolaj - finomítókban, s ennek eredményeként a magvar kőolajiparban az élővizek és a talaj szennyezése a megengedett érték alá csökkent. Százhalombattán. Zalaegerszegen. Szőnyben és Lenin- városban a kőolajfinomítók- hoz mechanikai, biológiai és kémiai szennyvíztisztítók hulladékégetők készültek. A Zalai Kőolajipari Válülallat bitumengvárában is megszüntették a Balaton tápvizednek szennyezését, s a kellemetlen szagú véggázokat is tisztítják. Nyugdíjastalálkozó volt tegnap Szolnokon a KÖJÁL székházában. A jó hangulatot bizonyítja képünk: Koncz Ferencné énekszóval köszönti régi munkatársait (Fotó: Dede) Újabb pályázat a fiataloknak A KISZ Szolnok városi Bizottsága, a Mezőgép KISZ- bizottságával közösen, pályázatot hirdet a munka- és üzemszervezés hatékonyságának javítására. A pályázaton részt vehetnek a már működő és a kiírás időtartama alatt alakuló FMKT-csoportok, a Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsa. A pályázat két részből áll. A munka- és üzemszervezéssel foglalkozó, írásban benyújtott, pályamunkák elkészítéséből, melyek leadási határideje 1982. március 1., és az FMKT-vetélkedőből. A vetélkedőn való részvétel feltétele az írásos anyag határidőre történő beküldése. A részletes feltételeket és a felkészülési anyagot 1982. márciusában kapják meg a versenyzők, hogy még időben megkezdhessék a felkészülést az áprilisban megrendezendő szóbeli versenyre. A pályázat értékelése a két forduló együttes eredménye alapján történik. Mindkét alkalommal száz pont szerezhető. Az értékelést a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségéből felkért zsűri végzi. Az első helyezett 5000 forintos, a második helyezett 3500 forintos, a harmadik helyezett 200 forintos jutalomban részesül. A javasolt témák között szerepel a nagy értékű gépek és berendezések műszakszámának növelése, műszakigazdasági intézkedések, a tőkés export hatékonyságát javító üzem- és munkaszervezési megoldások. Foglalkozhatnak a pályázók a termelési költségcsökkentést szolgáló, anyagmozgatást korszerűsítő tervekkel, a számítógépes termelésirányítás vállalati alkalmazásával, az anyagi érdekeltségi rendszerre vonatkozó javaslattal, melynek bevezetésével a munkaidő kihasználása javítható. Az új pályázat remélhetően ismét mozgásba hozza az alkotó és gondolkodó fiatalokat, akik szakmai hozzáértésüket már az energiagazdálkodás javítását szolgáló, nemrégiben lezárult versenyen is bizonyították. Tv-film a magyar mezőgazdaság fejlődéséről Egyetértés született címmel a magyar mezőgazdaság elmúlt három és fél évtizedes fejlődését bemutató filmet készítettek a televízió munkatársai.. A nagyrészt filmarchívumokból és a tv- dokumentációból válogatott felvételek felhasználásával, valamint riportok nvomán született alkotás megismerteti a nézőkkel a földreformtól a gépállomások megalakulásáig terfadő időszak agrárhelyzetét, s végigkísérik a kamerák az első szövetkezetek létrejöttének körülményeit is. A ma már megérdemelt nyugdíjukat élvezők, szólnak a kamerái illetve a mikrofon nyilvánossága előtt, áriról a hatalmas munkáról, amelynek következtében kialakultak az eredményesen gazdálkodó mezőgazdáság! nagyüzemek. A MOHOSZ megvei intéző bizottsága az alcsiszlgeti Holt Tiszába oomtvot és növényevő halat telepít Ezért a megyei tanács vb mezőgazdásági és élelmezésügyi osztálya 1981. október 16-án 0.00 órától október 31-ón 24 óráig általános' horgászati tilalmat rendelt el. Garázdák Törökszentmiklósim A törökszentmiklósi városi Rendőr-főkapitányság büntető eljárást indított garázdaság vétségének alapos gyanúja miatt Varga József 22 éves segédmunkás, büntetett előéletű törökszentmiklósi és Varga Béla 19 éves foglalkozás nélküli zagwaTékasi lakosok ellen, mert október 12-én 18 óra 30 perckor a törökszentmi k lósd MÁV-pá- Ivaudvar előtt minden indok nélkül megtámadták és bántalmazták Tóth Attila 17 éves tanuló, szaioli és Bognár Anita 17 éves tanuló törökszentmiklósi tokosokat, akik a '■bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek. A garázdák néhány napon belül a bíróságon felelnek tettükért Október 12-én 15 óra 50- kor Mezőtúr belterületén özv. Bihari Károlvné 63 éves nyugdíjas Mezőtúr. Szabadság tér 6—8. szám alatti lakos egv kézikocsit húzva körültekintés nélkül akart átkelni az úttesten, és egv szabályosan közlekedő motorkerékpár elütötte. A baleset következtében Bihari Károlvné életveszélyes sérülést szenvedett Október 12-én 14 őrá 10 Derekor Jásztelek külterületén Somod! Sándor Miklós 48 éves Tiszainoka. Széchenyi u. 21. szám alatti lakos motorkerékpárját figyelmetlenül vezette, egv útkanvar- ban a fém szalagkorlátnak ütközött, és felborult. A baleset következtében Somod i Sándor Miklós 8 napon túl gyógyuló suLVos sérülést szenvedett A 007 jelenti