Szolnok Megyei Néplap, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-10 / 238. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. OKTÓBER 10. Tegnap a Kossuth adón, a Déli Krónika után Szolnokról, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ emeleti előteréből — a hangszerkiállítás helyszínéről — jelentkezett a rádió népszerű Ki nyer ma? című zenei vetélkedőműsorával. A jelentkezők közül Hornyák Ildikó népművelőnek kedvezett a szerencse. A kérdésekre aifott válaszai jutalmán! a szokásos nyereményen kívül átvehette a TRIAL külön ajándékát is, a hanglemezeket és a bűvös kockát Fotó: Dede Géza Az OTP-nél milliomosok az asztal körül Csaknem hárommilliót nyert a iúnius óta együttjátszó hattagú társaság 1981. OKTOBER 10, SZOMBAT GEDEON NAPJA Henry Cavendish Kétszázötven évvel ezelőtt, 1731. október 10-én született, és 79 éves korában, 1810-ben balt meg Henry Cavendisb angol fi* zlkus és kémikus, a hidrogén felfedezője, minden idők leggazdagabb tudósa. Dúsgazdag főnemesi családból származott, s Így megengedhette magának azt a luxust, hogy magányos, furcsa különcként élje le életét. Mindig egyetlen, szürke ruhában járt; inasának nem volt szabad szólnia hozzá, hogy ne zavarja; környezetével írásban éribtkezett stb. Századának egyik legnagyobb kísérletezője volt. 0 fedezte fel a hidrogént, s azt is, hogy hidrogént és oxigént összerobbantva a gázok eltűnnek, s helyettük azonos súlyú víz keletkezik. Kiderült ebből, hogy az évezredek óta elemi testnek tekintett víz összetett anyag. Rájött arra Is, hogy a két gáz 2:1 arányban ég el maradéktalanul. Megállapította, hogy a levegő 80 térfogatszázalék nitrogént és 20 térfogatszázalék oxigént tartalmaz. Cavendish azonban csak kísérletező volt; felfedezéseinek helyes értelmezése másokra várt. Fáradhatatlanul szorgalmas és példátlanul takarékos élet után halálakor több mint kétmiUió fontot hagyott örököseire. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Nagykállóban megtartott 41. heti iottósarsolás alkalmával a következő nyerőszámokat nűzták kd: 42, 51, 60,80, 90 A Magyar Agrártudományi Egyesület Szolnok megyei Szervezete Szolnok megye mezőgazdaságának további fejlesztése, Sz eredményes termelés-szervezési eljárások széles körű megismertetésére Ismét meghirdeti hagyományos pályázatát a kővetkező témakörökben: 1. A szarvasmarha húsirányú hasznosításának lehetőségei, 2. Az energia racionális hasznosításának további lehetőségei Szolnok megye mezőgazdaságában, 3. A háttérgazdaságok (mezőgazdasági kistermelés, melléküzemági tevékenység) termelésének fejlesztési lehetőségei Szolnok megyében. A pályázaton minden Szolnok megyében dolgozó agrárszakember részt vehet olyan technológia. eljárás, illetve módszer részletes bemutatásával, amely kapcsolódik a pályázat témaköreihez. A pályázaton előnyben részesülnek azok a pályaművek, amelyeket a gyakorlatban megvalósítottak, illetve gyorsan és olcsón bevezethetők. A pályázat titkos. A pályamű- veket két példányban a Magyar Agrártudományi Egyesület Szolnok megyei Szervezete titkáráA felelőtlen könnyelmű élet iránti vonzalma hattot- ta. ezért nem volt maradása a munkahelyén. de mée otthon sem. oedie 4 és a 6 éves gyermekének szüksége lett volna anvai szeretedére. P'm- doskodására. Kénétől külön- váltan élit. és két kiskorú gyerekét a gyámhatóság a na-rvszülők gondozására hízta. Nem volt más megoldás, mivel édesanyáik ‘szívós Józsefeié Jásziberény. Eoería utcai lakos nem törődött velük. Csavargóit, és ha nagv ritkán munkát vállalt valahol. hamar megunta. és adébbállt. íev az ő keresetéből semmi sem jutott a gyerekeknek. Az asszonv a becsületes munka helvett inkább a pénzszerzésnek egy látszólag könnyebb, de bizonytalanabb A Nap kél: 5.55 — nyugszik: 17.06 órakor. A Hold kél: 16.05 — nyugszik; 1.39 órakor. Szolnoki amatíjrfilmesek sikere Tallinnban Az észt fővárosban a na- Dókiban fejeződött be a IV. Tallinn—Szolnak amatőrfilm fesztávál1. amelyen megyénk alkotóit négy ta-ni delegáció képviselte. A fesztiválom hét ászt és hat magyar filmet vetítettek. A talldnni és szolnoki szakemberekből álló zsűri a fődíiaít Áru Tenu: Tiiu Term az ötvösművész című alkotásának ítélte. Az egyik kollekciódíjat Rónvai Balázs — Zérczd Imre — Zémczi István a Kalauz és vasút iái című munkája. a másikat pedig Nemzedékről nemzedékre című észt film kapta meg. Ez utóbbi filmnek ítélték oda az ékelt— magyar barátság ápolásáért iáró különdíiat is. Érdemes megemlíteni, hogy az észt televízió a 8 és 16 című amatőrfilmes magazin iának októberi adásában három szolnoki filmet: a fesztivál díjnyertes alkotását. _ a Kalauz és vasútiait. valamint Balázs József 1 m2. és Kovács János Szex-tett című alkotását is levetítette A fesztivál programjaiban szakmai megbeszélés is szerepelt, amelyen az amatőr- filmesek további kapcsoila- taikról és a jövőre Szolnokon sorra kerülő fesztávál megrendezéséről tárgyaltak. hoz (5001 Szolnok, Kossuth Lajos út 2. sz.) kérjük beküldeni, zárt borítékban, mellékelve a pályázó személyi adatait. A pályázat beküldési határideje: 1981. december 15. A beküldött pályamüveket szakemberekből álló bizottság bírálja el. A bíráló bizottság által eredményesnek minősített pályamunkák a következő díjazásban részesülnek : 1 db I. díj 5000 Ft 2 db II. díj 4000—4000 Ft 3 db in. díj 3000—3000 Ft A bíráló bizottság indokolt esetben dijakat visszatarthat, illetve megoszthat. A pályázat eredményhirdetése 1981. december 31-ig megtörténik. A pályázatra benyújtott pályaművek más pályázaton való részvételét nem zárja ki. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás a MAE Szolnok megyei Szervezetének szervező titkáránál (levélben: 5001 Szolnok, Kossuth L. út 2. sz., Illetve telefonon: 13-331/254 mellék) kérhető. Magyar Agrártudományi Egyesület Szolnok megyei Szervezetének vezetőlége módszerét, a csalást és az áruházi lopást választotta. A Szolnoki Centrum Áruházban kezdte, és ottani viselt dolgaira még nem derült fény. amikor csallás miatt a vádlottak pari iára került, ahol 4 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Működési területét áttette Jászberénybe, és ott folytatta a kedvére való munkát Rövid terepszemle után a Skája-Cooo áruház nverte meg tetszését, és az első próbálkozás után meggyőződött róla. hogv iól választott Alig fél év alatt tíz alkalommal nyitott be pénz nélkül az áruházba, és távozott megpakolt táskával. anélkül, hoev egv szót szólt volna hozzá valaki. Az eladás sem ment re- nehezebben mint a 'beszerzés. A szolnoki Centrumból és a jászberényi áfész-áruházból Ünnepelt az Ifjú Gárda Kitüntetést, jutalmat kaptak Az 1980—81-es képzési évben kimagasló munkát végzet ifiú gárdistákat — parancsnokokat. gárdatagokat, a tanácsadó testűiét tag iáit — tüntették ki csütörtökön Szolnokon, a KISZ megvet bizottságának székházában megtartott ünnepségen. Hét parancsnoksági tag illetve gárdista a KISZ. négyen pedig a különböző társadalmi szervek által adományozott kitüntetést vehették át Hegyi Istvánmétól. a KISZ megyei bizottságának első titkárától Az ifiú gárdisták munkájának eredményét fémjelzi az idén augusztusban Nyíregyházán rendezett Országos Ifjú Gárda Szemlén. a jászberényi csapat negyedik helyezése is. Az ünnepség végén a résztvevők baráti beszélgetésen elevenítették fel az idei esztendő eseményeit. maid az előttük álló képzési év úiabb feladataival ismerkedtek. Folyamatosan gondoskodik szakmunkás-utánpótlásról a mezőtúri Fazekas Inari Szövetkezet. Szeptemberben tíz tanuló kezdett ismerkedni a szakmával. Képünkön Sárkány Agnes harmadéves tanuló. A 007 jelenti Két halálos baleset Október 8-án, csütörtökön 18 óra 10 perckor Kunmadaras külterületén Gacsal József 24 éves lakatos, Tiszafüred, Morgó u. 49. szám alatti lakos motorkerékpárral hátulról beleszaladt egy vele azonos irányban haladó kivilágított lovas kocsiba. A baleset következtében Gacsai József a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. Október 8-án, csütörtökön este 19 órakor Törökszentmiklós külterületén — a 4-es számú főúton — Szilvás László 52 éves tsz-tag, féktávolságon belül elébe lépett egy szabályosan közlekedő személygépkocsinak, amely elütötte. A baleset következtében Szilvást László a helyszínen meghalt. lopott holtaival huszonegy esetben kereste fel a szolnoki bizományit, ahol nem kí- vánc&iskodtelk. honnan vett kéthetenként, néha annál is gyakrabban, három vaev négy vadonaltúi karton, szövet vagy kötött női ruhát. Tavaiv májustól ez év júniusáig Szívós Józsefeié a fél- áron átadott lopott holmiért 12 ezer 600 forintot vett át a bizományitól. A jászberényi járásbíróság dr. Pala Etelka tanácsa a napokban hozott ítéletet Szívós Józsefeié ügyében. Eev- rendbeli. nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt 1 év és 2 hónap börtönbüntetésre ítélte. 2 évre eltiltotta a közügvek gyakorlásától, és elrendelte korábbi büntetésének letöltését. I. A. Egy fiatalasszony és öt férfi. Huszonegy éves a legfiatalabb, s a legidősebb is csak harminchat esztendős abból a társaságból, amelynek tagjai csütörtök délután az OTP megyei igazgatóságánál, egy különszoba hosszú asztala mellett helyet foglaltak. A nyilvánosság elől félrehúzódtak, kilétük, közös munkahelyük maradjon titok. Maga a tény, hogy haitan együtt 2 millió 633 ezer 293 forintot nyertek a totón — tagadhatatlan. Efeletti örömükben szívesen beszéltek a meglepetésről, ami szeptember végén érte őket, és most vált valós ággá, any kor a nyereményt felvehetik. Június közepe óta játszanak együtt Minden héten a két „ügyeletes” feladata kitölteni azt a két kollektív szelvényt, amiért a szeptember 27-i fogadási napra is befizették á 160 forintot a Ságvári körúti szaküzletben. Szisztémájukról annyit árultak el csupán, hogy kerülték Hétvégi állatorvosi ügyelet Jászberényi Járás: dr. Pesti Béla Alattyán (Alattyán, Jásztelek, Jánoshida. Jászboldogháza, Jász- alsószentgyörgy), dr. Menyhárt Péter Jászapáti (Jászapáti, Jász- ivány, Jászszentandrás), dr. Rada Illés Jászdózsa (Jászárokszál- lás, Jászágó, Jászdózsa), dr. Szántó László Jászladány (Jász- kisér, Jászladány. Ojszász). Jászberény, Jászfelsőszentgyőrgy, Pusztamonostor, Jászfényszaru, Jászjákóhalma: dr. Katona András Jászfelsőszentgyőrgy, Jászberény u. 8. Karcag: nagyüzemi és tanyai terület: dr. Retkes Lajos Karcag, Kossuth tér 11., városi körzet: dr. Fűzfői Béla Karcag, Eötvös u. 3. Kisújszállás: dr. Szűcs Aladár Kisújszállás, Nagy Imre u. 27. Kunszentmártoni járás: dr. Fekete Tamás Kunszent- márton, Sallai u. 37. Mezőtúr és Kétpó: dr. Fodor Sándor Mezőtúr, Kossuth u. 40. Szolnoki járás: dr. Czárán Csaba Beseny- szög. Malom u. 1. (Besenyszög, Nagykörű, Kötelek, Tiszasüly), dr. Magyar Zoltán Tlszaföldvár, Kossuth u. 127. (Kengyel, Tisza- tenyő, Martfű, Rákóczlüjfalu, fl- szaföldvár), dr. Horváth La jót Kunhegyes, Kossuth u. 55. (Kunhegyes, Kenderes), dr. Major Antal Fegyvernek, Hársfa u. 13. (Fegyvernek, örményes, Kuncsorba, Tiszabő). Szolnok és környéke: dr. Kis Ferenc Szolnok, Vörösmarty u. 17. (Szolnok, Rá» kóczifalva), dr. László Domokos Zagyvarékas, Szabadság tér 8. (Zagyvarékas), dr. Gulyás Pál Szajol, Fő u. 1. (Szajol), dr. Csizmás István Tószeg, orvosi rendelő (Tószeg, Tiszavárkony, Tlszajenö, Vezseny). Tiszafüredi járás: dr. Bujdosó István Tiszafüred. Mák u. (Tiszafüred, Ti- szaigar, Tiszaörs, Nagylván, Kunmadaras, Tiszaszölős), dr. Pa- taky Tibor Abádszalók, Alkotmány u. (Abádszalók, Tísza- szentlmre, Tiszagyenda, Tisza- roff, Tiszabura, Tomajmonosto- ra). Törökszentmiklós és Tlsza- püspöki: dr. Riegler Kálmán Törökszentmiklós, Ady E. ü. 4. TUrkeve: dr. Szöllősi Kálmán Túrkeve. Somogyi Bacsó u. 1. (Az ügyelet csak sürgős esetben vehető igénybe!) a papírformát, főként a meglepetésekre építettek. Azon az ominózus vasárnap estén őket is meglepetés érte, mikor a televízió képernyőjén a totóeredményt figyelték: tizenkét találat meg a plusz egyes, ami ilyen esetben nem számít — könyvelték; el. — A tizenkettes mellé néhány tízes, nyertünk vagy ötvenezret — latolgatták az üzemben hétfő reggel az esélyeket. — És csak egy teliitalálatos van, csupa meglepetés jött a mérkőzéseken ... micsoda szerencséje volt a nyertesnek! Szerdán reggel utcai árusnál keresték a Sportfogadást, abban látták nagybetűkkel szedve: a 13+1-es szelvény száma megegyezik az ő egyik szelvényükkel. Azt hitték, sajtóhiba, nem mertek nagyon örülni. Gyakorlatlan totózák lévén nem tudták, hogy az eső miatt megszakadt egyik olasz mérkőzés (amit töröltek) tippje a kollektív szelvényen érvényes találat. Nincs tévedés, nincs sajtóhiba! Fejenként 438 ezer 882 forint jutott mindenkinek. Volt, aki százezret kért készpénzben, volt, aki csak a négyszázezer feletti aprót. Mindössze 244 ezer 410 forintot kérték a pénztártól, a többit kamatozó és gépkocsi nyeremény-hetétkönyvek- ben hagyták, későbbi . terveik megvalósítására, mert elhamarkodni semmit nem akarnak. A derűs tervezgetések közepette megkérdeztük, hogy totóznak-e tovább? Kórusban csendült fel a nevetés, hiszen egy héttel később már négy tízes találatuk lett Nekik nem szabad abbahagyni! — rónai — SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP AZ MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Virágh Iván Szerkesztőség és á kiadó: 5001 Szolnok, Kossulh téri Irodaház. Postafiók 105. Telefon: 12-093, 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 34, negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 25—069 HU ISSN: 0133 0756 iHirek I Mindent a Kip-Kop-ból Régi adósságot törlesztett a Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Jászberényben az új, korszerű cipőbolt megnyitásával. Az üzlet az OTP volt helyiségeinek átalakításával épült. 'Mutatós berendezésekkel, praktikus önkiszolgáló polcokkal ellátott tágas eladótérből áll, ahol hosszú évek óta először egy helyen árusítják a gyerek-, a női és a férfilábbeliket. A cipöbolt hatmillió forint árukészlettel nyitott szeptember 28-án. A Kip-Kop, a fantázianevével és gazdag árukínálatával máris- a jászberényiek és a szomszéd községekből bejárók kedvenc bevásárlóhelye lett. Ezt bizonyítja, hogy az üzlet első tíznapos forgalma elérte az egymillió forintot. 0 NEVES tudós vendége lesz október 12-én, hétfőn Szolnokon a TITÁSZ Üzemigazgatóságának. A megyei csillagászati napok egyik rendezvényeként Kozmikus védettségünk és fenyegetettségünk címmel dr. Kulin György csillagász professzor tart előadást, amely délután fél négykor kezdődik. ■ MEZŐTÚRON, a Skála Ifjúsági Áruházban az őszi szövetkezeti napok alkalmából az áfész ajándéksorsjeggyel kedveskedik azoknak a vevőknek, akik ezer forinton felüli értékben vásárolnak. A jegyek sorsolását október 12-én, hétfőn tartják az áruházban. A legszerencsésebb nyertes egy hordozható televíziót kap. © A SZOLNOKI zeneiskolában már megvásárolhatók az Országos Filharmónia 1981—82. évi hangversenyeire szóló bérletek. ■ ŐSZI TÚRA a hétvégén. Salgótarján környékére rán- dulnak ki vasárnap mintegy négyszázan — fiatalok és idősebbek, szülők és gyerekek — a jászberényi Hűtőgépgyárból. Az üzem tömegsport-bizottsága ez évben már második alkalommal szervez ilyen kirándulást. Az útiköltséget és az uzsonnacsomagot biztosítják a résztvevőknek. 0 TÁNCTANFOLYAM. a Megyei, Művelődési és Ifjúsági Központban gondoltak a társastáncokat kedvelő és megtanulni vágyó fiatalokra. Éppen ezért tanfolyamolt indítanak számukra. Az első foglalkozást október 20-án; kedden este hét órai kezdettel tartják. ■ KÖNYVKIÁLLlTÁS. Kunmadarason, a nagyközség könyvtárában Utazás hazai tájakon címmel könyvkiállítás nyílik hétfőn. Az érdeklődők a bemutatót október 24-ig tekinthetik meg. 0 JUTALOMUTAZÁST szervez a város üzemeiben, vállalatainál dolgozó szocialista brigádok részére a karcagi Déryné Művelődési Központ. Az úticél: a Mátra. A brigádtagok vasárnap kelnek útra. ■ MŰSOROS DIVATBEMUTATÓ Szolnokon. Az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat szolnoki Sztár Áruházának őszi és téli divatcikkeiből! rendeznek műsoros bemutatót hétfőn délután őt és este nyolc órai kezdettel a' Szigligeti Színházban. A műsorban fellép Kovács Kati és az Univerzái együttes, valamint Kabos László, Fábián Éva, Szegedi Molnár Géza. A divatbemutató háziasszonya Molnár Margit lesz. © LAPUNK tegnapi számának első oldalán tévedésből a mezőgazdasági és élelmezésügyi minszter portréja helyett Szabó Istvánnak, a TOT elnökének fényképe jelent meg. Tovább tart az őszi kánikula VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: elsősorban a Dunántúlon megnövekszik a felhőzet, elszórtan zápor. Többfelé megélénkülő, főként a nyugati megyékben megerősödő déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: általában 19, 24 fok között. IKtslexIton I Pályázati felhívás |A tárgyalóteremből I A hölgy az áruházakat kedvelte