Szolnok Megyei Néplap, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-06 / 234. szám

1981. OKTÓBER 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk roko­noknak, ismerősöknek, szom­szédoknak, munkatársaknak, akik édesanyánk, TATAI ISTVANNÉ temetésén részt vettek, sírjá­ra koszorút, virágot helyez­tek. Gyászoló lánya és fia. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazon rokonok­nak, jó barátoknak, ismerő­söknek, szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk, H. KOVÁCS ANTAL temetésén részt vettek, utol­só útjára elkísérték, részvé­tükkel, koszorúikkal, virága­ikkal fájdalmunkat enyhíte­ni igyekeztek. Gyászoló fe­lesége és a rokonok. Fájó szívvel mondunk köszö­netét a rokonoknak, ismerő­söknek, szomszédoknak, a Lenin Tsz vezetőségének, a 4-es pártalapszervezetnek, munkásőrségnek és a KA— HYB telep dolgozóinak, akik szeretett férjem, édesapám, SCHAD FERENC temetésén megjelentek, és fájdalmunkat virágaikkal ko­szorúikkal enyhíteni igyekez­tek. Szerető felesége és gyer­mekei Ferenc és Sándor Ti- szaföldvár. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett édes­apánk, nagyapánk, HORVATH LAJOS temetésén részt vettek, rész­vétnyilvánításukkal fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Horváth család. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak, is­merősöknek, szomszédok­nak, a Dózsa Tsz vezetősé­gének és tagságának, az AfESZ igazgatóságának és dolgozóinak, a Skála Ifjú­sági Aruház dolgozóinak, a költségvetési üzem dolgozói­nak és mindenkinek, akik drága halottunk, ID. OZSVATH ANDRAS temetésén részt vettek, sírjá­ra virágot, koszorút helyez­tek, utolsó útjára elkísérték, mély fájdalmunkban osztoz­tak. A gyászoló család, Mező­túr. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a kedves roko­noknak, ismerősöknek, szom­szédoknak, akik felejthetet­len édesanyánk és édesapánk, ID. ZSIGRI ZOLTANNÉ szül. Hasznos Mária és ID. ZSIGRI ZOLTÁN temetésén megjelentek, sír­jára virágot, koszorút he­lyeztek, fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. Szerető gyer­mekeik, menyeik, vejük és unokáik. A gyászoló család hálás szív­vel mond köszönetét a roko­noknak, volt munkatársak­nak, régi barátoknak, isme­rősöknek, szomszédoknak, akik felejthetelen halottunk, feleségem, édesanyánk, nagy­mamánk, NAGY FERENCNÉ temetésén részt vettek, mély fájdalmunkban osztoztak, és utolsó útjára elkísérték. Gyá­szoló' család, Tiszafűldvár. INGATLAN ZSÖRI fürdőn két­szintes 4 szoba összkomfort eladó. Eger. Rózsás dűlő út 34. Telefon: 16­333. este 8 után. (8109) GALYATETŐ íeí szebb helyén 3 szintes 130 négy­zetméter alapterüle­tű. befejezés előtt álló összkomfortos nyaraló garázzsal 150 négyszögöles be­kerített parkban el­adó. „Gályái pano­ráma” jeligére az egri hirdetőbe A1 kotmány út 2. (8635) _________________ K ERTES családi ház másfél szobás, áron alul eladó. Törökszentmiklós. Thurzó F. út 15. (8762)__________________ H AROMSZOBAS családi ház eladó. Cserkeszőlő. Dózsa Gy. 31. Érdeklődni: Kossuth u, 1. (8987) BUDAKESZIN 5 helyiségből álló ház eladó. Érdeklődni lehet: Kiss Antal, Jászberény. Ojerdő 235, 17 után, (8622) JÁSZBERÉNY. Su­ba u. 8. sz. alatt kis családi ház eladói Irányár: 70 ezer. Érdeklődni: Jászbe­rény. Aranyponty Étterem. Kondásné. (8782)_________________ J ÁSZBERÉNYBEN, Lenin u. 11. kertes családi ház beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni lehet a helyszínen. (8747) VENNÉK a 6-os vég­állomásánál hobbi- telket, újszerű épü­lettel. Ajánlatokat: „Ármegjelöléssel” jeligére a kiadóba. (8511) SZOLNOKON. az Ady Endre út 12. sz. alatt 4 szobás la­kás, garázzsal el­adó. Érdeklődni le­het : Gutenberg tér 8. Bármikor. (8508) 2'A szobás, erkélyes (62 m2) + garázs n. emeleti lakás eladó. Kunszentmárton, Kil- lián lakótelep H. ép. II. e. 12. Irányár: 10 000 m2. Érdeklőd­ni: minden nap. (8899) CSALÁDI ház, ker­tes, vidéken eladó. Érdeklődni: Szolnok, Beloiannisz u. 32. 5. ajtó. (8893) ELADNÁNK Szolno­kon, a Kertvárosban levő háromszobás, összkomfortos, köz­ponti fűtéses, csalá­di házunkat, nagy al­sóépülettel és 330 négyszögöl kerttel. Irányár: 1 millió fo­rint. Szolnok kör­nyéki házat vagy OTP-lakást beszámí­tunk. „Napsugár út” Jeligére a kiadóba. (8874)__________________ NAGYKÖRŰBEN, a Kun B. . U. 8. SZ. alatti 300 négyszög­öl telken épült ker­tes családi ház — beköltözhetően — eladó. Érdeklődni: szövetkezeti fodrász­üzletben, vasárnap Hunyadi út 15. sz. alatt. (8839) __________ S ZOLNOKON tár­sasház építésébe be- szállnék, vagy épü­lőt átvennék. „Gó­lyától a Tisza-hídig” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (8988) ÉPÜLŐFÉLBEN vagy kész házat vennék, kétszintest, Uászbe) rényben. Két külön bejárattal. „Azon- nau vétel” jeligére a jászberényi szerkesz­tőségbe. (8972) 3 szobás, összkom­fortos lakás kp. + OTP-átvállalással el­adó. Jászberény, Ta­nács krt. 41. II. 5. Berényiné. Érdek­lődni de., vasárnap egész nap. (8970) NAGY tanya igé­nyesnek is eladó. J'ószágtartfisra alÉ kalmas. 3 szobás, több melléképület­tel. Villany megold­ható, szomszédság­ban van. Két hold földdel. Jászberény, Ojerdő 305. özv. Kiss Józsefné. (8969) BUDAPEST XVI. ke­rületében kertes, kis családi ház eladó. Érdeklődni: Ojvári, Kisújszállás, Széche- nyi út 51. (9104) TÜRKEVE, Arany János út 3. alatt új családi ház OTP-át­vállalással eladó. (9103)__________________ MEZŐTŐRÖN 3 szo­bás, központi fűté­ses, családi ház ga­rázzsal, melléképü­lettel kp. + OTP-át­vállalással eladó. Érdeklődni: Vágó B. út 23. 16 óra után. Hídon túl. (9098) KARCAGON I. Lász­ló út 5. számú ház azonnal beköltözhe­tően eladó. Érdek­lődni : Beloiannisz út 39. Halász. (8975) ELADNÁM Szanda- szőlősön, Vörösmező úton levő iker csa­ládi ház építésére is alkalmas 47i négy­szögöl telkemet. Holt-Tisza-parti nya­ralót, belvárosi ga­rázst beszámítok. Érdeklődni: Szolnok, F. Bede u. 5/1. I. em. 6. 17 óra után. (H. 3083) ______________ 70 m^es kertes ház eladó. Kertészkedés­re alkalmas. Szol­nok, Hunor u. 20. (H. 3085) BAKFIS NŐI ÁTmcncTi ÉlÍKflBÁT BEMUTATÓ ÁRUSÍTÁSSAL EGYBEKÖTVE ARumi)An OKTOBER 1-15IG G;/ centrum Áruház A DÉLALFÖLDI PINCEGAZ­DASÁG SZOLNOKI KÖRZETI ÜZEME, SZOLNOK. Mártírok útja 15, sz. felvételre keres éj­jeliőrt. (8880) A KISOJSZALLASI SAJTÜZEM felvételre keres sajtkészítő be­tanított és segédmunkást. Fize­tés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés az üzem vezetőjé­nél. (8238) n. kategóriájú szövetkezet pá­lyázatot hirdet pénzügyi és számviteli csoportvezetői, vala­mint belső ellenőri munkakör betöltésére. Követelmény: szám­viteli főiskolai végzettség vagy legalább mérlegképes könyvelői képesítés, ezen esetben 5 éves gyakorlat. Pályázatokat ..Be­tölthető” jeligére a Szolnok me­gyei Néplap Kiadóhivatalába kétjük megküldeni. (8459) A MEGYEI TANÁCS GAZDA­SÁGI HIVATALA gépkocsimo- sől munkakörbe gk. jogosít­vánnyal rendelkező dolgozót vesz fel. Jelentkezni lehet: Szolnok, Kossuth L. u. 2 föld­szint 11. szobában. (8867) A DOHÁNYFERMENTÁLÓ ÜZEM, Szolnok. Vörös Hadse­reg u. 7. felvételre keres vil­lanyszerelőt. lakatost és he­gesztőt. Jelentkezés az üzem­ben. (7828) AZ AMFÖRA ÜVÉRT szolnoki lerakata gyakorlattal rendelkező, kontírozó könyvelőt keres azon­nali felvételre. Jelentkezés: Szol­nok, Csaba út 28. sz. (8677) A PATYOLAT VÁLLALAT a tiszafüredi szalonjába combi sze­mélygépkocsival rendelkező, ke­reskedelmi jártasságú dolgozót keres felvételre. Tiszafüreden vagy környékén lakók jelent­kezését várjuk. Jelentkezni le­het személyesen. Patyolat Vál­lalat. Szolnok. Mártírok u. 19. (8920) A HTV 2. sz. GYÁREGYSÉGE Karcagon felvételre keres köz- gazdasági szakközépiskolai vég­zettséggel. vagy számviteli mun­kában jártas középiskolai vég­zettséggel rendelkező dolgozó­kat. Bérezés megegyezés sze­rint. Jelentkezés: személyzeti vezetőnél, Karcag, Beloiannisz u. 17. (8744) A TÓSZEGI 502. sz. szabadkasz- szás élelmiszerboltba gyakor­lattal rendelkező. szakképzett vezetőt veszünk fel. Jelentkez­ni lehet a területi ügyvezető­ségen. Tószeg. Attila u. 40. sz. alatt. (8729) A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI BA­ROMFIFELDOLGOZÓ VÁLLA­LAT felvesz gyakorlattal ren­delkező építészmérnököt veze­tői munkakörbe, felső vagy kö­zépfokú műszaki végzettséggel tmk-művezetőt. Bővebb tájékoz­tatást a vállalat személyzeti ve­zetője ad. (8713) AZ AFESZ a híradástechnikai forrasztóüzemébe híradástechni­kai vagy műszeripari érettségivel rendelkező férfi dolgozót vesz fel. Jelentkezni lehet az ÁFÉSZ ipari osztályán, Szolnok. Beloi­annisz u. 34. sz. alatt. (8833) A SZOLNOKI ÉPÍTŐIPARI SZÖ­VETKEZET takarítónőt vesz fel irodatakarításra. Jelentkezni le­het a munkaügyi osztályon sze­mélyesen, Szolnok, Madách út 15, sz. alatt. (9065) A KARCAGI ALTALANOS TECH­NIKA IPARI SZÖVETKEZET elektronikai műhelyébe elektro­nikai, mechanikai műszerész, elektrolakatos szak- és betaní­tott munkásokat, valamint karos­szérialakatos szakmunkást alkal­maz. Jelentkezés: Karcag, Kun- hegyesi út 2. Telefon: 139. (8770) A BŐR- ÉS TEXTILIPARI SZÖ­VETKEZET azonnali belépéssel szakmunkás tűzönöket keres. Je­lentkezés a szövetkezet munka­ügyi csoportján, Szolnok, Ta­nácsköztársaság útja 21. (8625) A TISZANTÜLI CIPÖKERESKE- DELMI VÁLLALAT szolnoki le­rakata azonnali belépéssel fel­vesz két férfit árukísérői mun­kakörbe. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni lehet a lerakat telephelyén, Szolnok, Ré- kasi út 1. (8960) AZ ERŐSÁRAMÚ SZAKKÖZÉP- ISKOLA a fűtési idényre MA­RABU— IV-es kazánhoz fűtőt vesz fel. (8767) A SZOLNOKI HÁZIIPARI SZÖ­VETKEZET felvesz több éves gyakorlattal és A, B, C, D, E kategóriás jogosítvánnyal ren- delkező gépkocsivezetőt. Jelent­kezés: Szolnok, Magyar út 14. szám alatti központjában, a sze­mélyzeti vezetőnél. (8918) Hirdetmény Értesítjük tüzelő- és építő­anyag-vásárlóinkat, hogy a kunhegyesi, jászapáti, tisza- földvári TÜZÉP-telepeink 1981. október 1-től október 10-ig leltár miatt zárva tar­tanak. Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy a kifizetett áruk elszállításáról a leltár megkezdése előtt gondos­kodni szíveskedjenek. Kelet-magyarországi TÜZÉP-Vállalat (H. 8808.)' A KUNSZENTMÁRTON és vi­déke ÁFÉSZ pályázatot hirdet kunszentmártoni, 1981-ben át­adott 300 m1-es vegyes felvásár­ló-telepvezetői munkakörének be­töltésére. A telep tervezett éves forgalma: 20 millió forint, lét­száma: 5 fő. Pályázatot hirdet továbbá élelmiszer- és iparcikk­eladói munkakör betöltésére. Pályázat feltétele: szakirányú középiskolai végzettség. A szö­vetkezet 1 gyakorlattal rendel­kező gyors- és gépírónőt alkal­maz adminisztrátorként. A pá­lyázatokat az ÁFÉSZ kereske­delmi főosztályára (Kunszent- mártoh, Kossuth L. u. 1.) kell benyújtani. (8743) A KELET-MAGYARORSZAGI MÉH VÁLLALAT gépkocsiveze­tőt. férfi és női segédmunkást, valamint lángvágót alkalmaz Kisújszálláson. Jelentkezni lehet a MEH-telep vezetőjénél. (8861) A KELET-MAGYARORSZAGI TÜZÉP VALLALAT, SZOLNOK, PIROSKA U. 8. szám alatt üze­melő új kereskedelmi egysége azonnali belépéssel alkalmaz: áruházi eladókat, pénztárosokat, térmestert, asztalost, állandó és alkalmi rakodómunkásokat. Je­lentkezni lehet az egységvezető­nél, Szolnok, Piroska út 8. (H. 3161) A törökszentmiklósi refor­mátus egyház presbitériuma közli az illetékesekkel, hogy temetőrendezés során a Rá­kóczi út Jobb oldalán levő VI. parcellát fel kell számol­ni. Hasonlóan kiürítésre ke­rül a IV. parcellában levő három sírhely, ahol Tóth Albert és Bácsi László, Tóth János és Szabó István, vala­mint Nagy Tamás fekszik. Akiknek a kiürítendő parcel­lában síremlékeik vannak és azok elvitelére igényt tarta­nak, minél előbb jelentkez­zenek a lelkész! hivatalban, mert 1981. november 1. után minden jogigényt elveszíte­nek. (8750) ÉPÍTÉSRE alkalmas telket keresek Szol­nok város területén. Kisebb értékű ház­zal is érdekel. „Köz­műves érdekel” jel­igére a szolnoki hir- detőbe. (H. 3013) A HOLT-TISZA- PARTON 250 négy­szögöl kert eladó. Érdeklődni: Zsíros, Szolnok, Vasvári Pál U. 12. (H. 3082) KERTES, családi ház beköltözhetően el­adó. Kunszentmár­ton, Vásár tér 17. Érdeklődni: 16 órá­tól. (H. 3042) GÉPJÁRMŰ VENNÉK 1—2 éves kevés km-t futott Lada 1200. típusú gépkocsit. Érdek­lődni 08.00—17.00 órá­ig. telefon: 13-480. •Ugyanott eladó friss műszaki vizs­gával rendelkező ZIL 130 típusú te- hergépkocsi, (8734) 126-os Polski Fiat el­adó. Törökszentmik­lós, Bethlen út 22/b. (8749)__________________ IR frsz. 1200-as Zsi­guli műszaki vizsgá­val eladó. Érdeklő­dés naponta 17 óra után 12-079-es tele­fonon. (8912) ________ E LADÓ Mezőtúr, Al­kotmány út 42/a. — friss műszakival 6 éves Wartburg de Luxe. (9066)_________ M B 1000-es Skoda felújított állapotban eladó. Szolnok. Já- szi F. 20. 8/34. 17 után. (9064)__________ 8 50-es Fiat eladó. Érdeklődni: Szolnok, Tisza Szálló fürdő. (9050)_________________ I G-s 500-as Fiat 2 éves műszakival el­adó. Szolnok, Szeg- fú u. 15. (H. 3045) ZR rendszámú 1300- as Lada igényesnek eladó. Rákóczifalva, Sallai u. 48. vagy Nádas bisztró, Ba- lázsné. (H. 3041) ^^ADASVÉTEI^^ ÖNTÖTTVAS tűzte- rű Mecalor olaj­kályha eladó. Szol­nok. Vörösmező 197. (9009) _______________ K ÉT 9 hónapos vem­hes tehén, egy friss fejős, öt növendék eladó. Besenyszno Kossuth út 11. (8860) KÜLÖNLEGES csempék, metlachik burkoló anyagok, s egyéb építőanyagok nagy választékban kaphatók. Monori- erdő. Barátság út 20 (4. sz. főút mel­lett). (8494) __________ U TÁNFUTÓ eladó. tTáíszberóny. Kárpát u. 21. sz. (8513)____ N UTRIATENYÉSZ- TÖK. hörcsögvadá­szok figyelem! Ko­módi és Vidéke ÁFÉSZ folytatja vadbőrfelvásárlá- sát. Cím: Fábián Péter, Berettyóújfa­lu. Váczl u. 11. (6833)_________________ S ZÖLÖOLTVA- NYOK merendelhe- tők őszi és tavaszi szállításra, bő vá­lasztékban. Magony Imrémé. Abasár Jó­kai u. 18. T.: 60-026. (7833)______________ Ü J, 3 szárnyas ab­lak eladó. Szolnok, Gutenberg tér 9. (8755) 2 másfél éves heTélt sodrott csikó eladó, igényesnek is ,Ti- szaföldvár Ókin- csem II, út 5, (8947) ELADÓ Sawhauzen svájci 10-es kötő­gép. bármilyen idő­pontban megtekint­hető. Jászladány. Kossuth L. út 144. Polyákné. (8822) __ T ORONYSZERŰÉN összeállított szte­reó rádió. mag­nó, lemezjátszó el­adó. Érdeklődni egész nap lehet. La­katos Zoltán Szol­nok, Kun Béla krt. 5. VIII, em, 5. 2 vemhes üsző el­adó (8. hónapos). Cibakháza, Báthory u. 24, sz. (8681) ÜJ pianinó eladó. Törökszentmiklós, Templom út 17. (8757) _________________ K ÉTÉVES, fias tehén eladó. Törökszent­miklós, Kossuth út 195. (8760)____________ O RIGINÁLT, új ház­tartási robotgép el­adó. Kunszentmár­ton, Killián lakóte­lep C. ép. I. e. 8. (8898)__________________ ÜJ vályog eladó. Szolnok, Hajnóczy út 54. (Téglagyárral szemben). (8838) SZESZ- és mustfo- koló kapható. Kő János üvegműves kisiparosnál. Török­szentmiklós, Budai N. Antal út 14. (8829)__________________ GAZOLAJ üzemelte­tésű kerti traktor pótkocsival eladó. Rákóczifalva, Kinizsi 25. sz. (8986) ___ N AGYTELJESÍT­MÉNYŰ terményda­ráló eladó. Jászbe­rény, Álmos u. 27. (8965)__________________ EGY szamár, hám­mal és kocsival el­adó. Jászberény, MÉH-telepnél. Nyes- te Ferenc. (8963) 50 hasas birka el­adó. Ecsegfalva, Kos- suth u. 24, (H. 3094) ALBALUX 7” mosó­gép-centrifuga sür­gősen eladó. Szol­nok, Bástya u. 4. (H. 3053) ______________ 1 5 hónapos sodrott csikó és egy bika­borjú eladó. Rákó­czifalva, Kossuth u. 3, (H. 3087)___________ 3 hónapos bikaborjú eladó. Érdeklődni: Zagyvarékas, II/4. Gátőrház, Kalmár. (H. 3088)______________ O j női irhabunda — 48-as — hosszú eladó. Szolnok, KSs- faludy u, 7. (H. 3044) MENYASSZONYI ruha kalappal el­adó. Szolnok, Cso­konai u. 25. III. e. 10. (H. 3046) EGYÉB SZABAD kapacitás» sál rendelkező ADK 70-es autódarura és a BH—0.25-ös árok­ásó gépünkre bér­munkát vállalunk Szolnok megye te­rületén. Mezőtúri Városgazdálkodási Vállalat 5401 Mező­túr. Asztalos János út 4. Ügyintéző: Tóth Sándor. Tele­fon: 301. Telex: 23- 454, (8892)____________ P ÖTMAMA-SZOlgá- latot vállalok, Szol­nokon. „17 órától” jeligére a kiadóba. (8516) FIATAL házaspár különbejáratú szo­bát vagy üres la­kást bérelne hosz- szabb időre. Szolno­kon. „Központban” jeligére a kiadóba. (9007) LAKÁSOMON gép­írást vállalok. Kö- zületnek is. Tele­fon. Szolnok. 15­348, (8868)____________ K ISIPAROS! vasas szakmunkást foglal­koztatna munkaidő után. nyugdíjas is. „Csak szolnoki” jel­igére a kiadóba. BOTOROZOTT szoba fürdőszoba-haszná­lattal diáklánynak kiadó, Szolnok, Má­tyás kir. u. 7. fsz. 1. (8684) _________________ V EGYIMŰVEK mel­lett kisebb tanya ki­adó. ,,Rétpart” jel­igére a kiadóba. (8865)_________________ Ö VODAs gyerme­kem mellé lehetőleg nyugdíjast keresek. Széchenyi lakótele­pen. „Pótmamát” jeligére a kiadó.ba. (8997) ________________ K ISGYERMEK gon­dozását lakásomon 6 éves korig válla­lom, Jászberény, Rá­kóczi út 33. fsz. I. Tel.: 11-851. (8746) LAKÁSCSERE SZÉKESFEHÉR­VÁR központjában 2 szobás, szolgálati lakásom elcserél­ném 1 szobás szol­nokira. Cím: Szol­nok. Vosztok 13. Toldi, (8714) _________ K OLOZSVÁRI úti másfél szobás II. emeleti szövetkezeti lakásomat <*'1 cserél­ném kétszobásra. ..Széchenyi előny­ben” jeligére a ki­adóba. (8409)_________ E LCSERÉLNÉM-szol­noki Ragó A. 7. III. em. 12. kétszobás, étkezős, garázsos, szövetkezeti lakáso­mat családi, kertes házra, megegyezés­sel. Érdeklődni: 17 órától. (8779) _________ O SSZEKOLTÖZÖK, figyelem! 4 szobás, családi házat' cse­rélnénk 2 másfél szobás, tanácsi laká­sért megegyezéssel. Minden megoldás ér­dekel. „Befejezés előtt álló” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 3073) ______________ G ARZONOSOK. fi­gyelem ! Hármas cse­re révén másfél szo­bás, gázfűtéses, ta­nácsi lakást ajánlok Szolnokon, a Várko- nyi tér környékén. „Gyors őszi csere” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 3086) házasság 36 éves, 190 magas, vékony testalkatú, elvált kétgyermekes szakmunkás házas­ság céljából keresi hozzáillő nő isme­retségét „Újrakez­dés” jeligére a me­zőtúri virágboltba. (8943)_________________ 5 0 éves, intelligens, csinos, főbérleti la­kással rendelkező özvegyasszony há­zasság céljából meg­ismerkedne intelli­gens férfival. Pécs környéki vagyok. „Becsületesség” jel­igére a szolnoki •hirdetőbe. (H. 3043) LIGET EX PO Megnyílt a „LIGET EXPO Szolnokon a tiszaligeti strand területén AJÁNLATUNK: Élelmiszer: — bébiételek 1 Ft-os egységáron! — dobozos készételek 25,— Ft — főzelékkonzervek 10,— Ft — ízek. dzsemek 5/4 15.— Ft 5/8 6.— Ft — 1/1 Róna szénsavas üdítő ital — 1/1 Coca Cola — olajos halak egységárban kaphatók. Iparcikkek: — 407 Hajdú centrifuga — 211 Meridián rádió — Super II. porszívó 14,— Ft helyett 12,— Ft 12—, Ft helyett 11.— Ft 8.— Ft 1580.— Ft helyett 1300.— Ft 2450,— Ft helyett 1800,— Ft 1280.— Ft helyett 1000.— Ft Ruházat: — paplan, bevásárló táskák 20% — ágyneműk 20—30% — takarók 30% — gyermeksanka. -sál. egyéb bőrdíszműáruk 50%-os árkedvezménnyel. JÓL JÁR, HA NÁLUNK JÁR! Megközelíthető a 15-ös autóbusszal félóránként ÁFÉSZ Figyelem! Megérkezett 9 AMFORA-ÜVERT a 8,50 és 12 méteres agroféUa 50,70 Ft/kg Továbbá a BNV nagydíjas háztartási zsugorfólia. Megvásárolható: ÁFÉSZ-AMFORA MÜANYAGMINTABOLT Szolnok, Kossuth tér 3. sz. (8771.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom