Szolnok Megyei Néplap, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-30 / 255. szám
1981. OKTÓBER 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Gyászhír — köszönetnyilvánítások Értesítjük .a kedves rokonokat. barátokat, ismerősöket, hoev dráea ló szüléink MENKÖ DÉNES és neje szül.: CSAK ERZSÉBET családi sírkőszentelésére 1981. november 1-én de. 10 órakor kerül sor a zaevva- rékasi új temetőben. Gyászoló családjai Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, a vendée- látó vállalat vezetőségének és dolgozóinak, valamint az ismerősöknek, akik testvérünk SIMON JÓZSEF temetésén részt vettek és virágaikkal enyhíteni igyekeztek fájdalmunkat. A gyászoló család. Fájó szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ió szomszédoknak. ismerősöknek. barátoknak és munkatársaknak. akik felejthetetlen férjem, édesapám BÍRÓ SÁNDOR végső búcsúztatásán részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Jászberény. . Hálás szívvel mondunk köszönetét rokonoknak, barátoknak. Lsmerősöknek és mindazoknak. akik felejthetetlen halottunk HÁROM ISTVÁN nv. MAV-dolgozó temetésén részt vettek, sírjára koszorút és virágot helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. Felesége és a gyászoló család. INGATLAN 2 szobás szövetkezeti lakás sürgősen eladó. Érdeklődni: Szolnok, Kassai út 60. fszt. 2. Sáfrány. (9507) CSALÁDI ház eladó 200 négyszögöl kerttel Szolnok, Pipacs út 6. Érdeklődni 16 óra után. (9582) _____ Ü DÜLŐTELKET vásárolnék. ,,J 1943” Jeligére a jászberényi szerkesztőségbe. (9623)___________ K ARCAGON Ady Endre út 20. sz. alatt 3 szobás összkomfortos központi fűtéses családi ház nagy melléképülettel eladó. Érdeklődni 16—18 óráig. (9643)________________ 2 szobás, félkomfortos 180 négyszögöles kertes családi ház azonnal beköltözhetően eladó Szolnok. Maros u. 2. (9295) SZOLNOKTÓL 60 km-re. Kunhegyes közDontiában lévő. nagyméretű 3 szoba komfortos, kertes családi házamat. 80 m2-es bevezetett szabóműhellyel együtt közületnek vagy magánszemélynek eladom, vaev budapesti lakásra cserélem. ..Előnyös vétel 274698” ieligé- re Felszabadulás té- rl hirdetőbe. (9166) JÄSZKARA.TENÖN közművesíthető 900 négyszögöl telek olcsón eladó, cím: Bodonyi. Szentend- rei u. 36, (9566) TELEK eladó. Érdeklődni este Jászberény. Fáv András U, 59, (9586)_________ K ERTES ház eladó. Törökszentmiklós. Nagy Bálint út 26. 110 ezer Ft-ért. (9551) HAZAT vennék Szandaszőlősön 120 ezerig. ..Sürgős” leiigére a törökszentmiklósi Gelká- ba. (95521____________ KIS ház eladó 200 kvadrát pontával. Jászberény. Külső- DelvhesDart 10. alatt. Érdeklődni: Jászberény. Lévai Oszkár 11. (96281 3 szoba összkomfortos lakás eladó. Karcag. Kossuth tér 11—13. Retkes. (9811) GÉPJÁRMŰ SIMSON SB—50 motorkerékpár eladó. Karcag, Bajza út 5. (9812)________________ Ü ZEMKÉPES állapotban lévő Skoda MB 1000 leiárt műszakival eladó Kis- úlszállás. Nagy Im- re út 42. (9833) VOLKSWAGEN egyben vagy alkatrészenként eladó. Tö- rökszenitmiklós. Ka- rancs út 17. Érdeklődni 15 órától. (9553) ________________ A UTÓSOK, mindent egy helyen! Keleti- nvueati motorok felúlítása. henger- fúrás. főtengely-köszörülés. csapágyazás. karosszériaia- vítás Vizsgára felkészítés. vizsgáztatás. fényezés. Süveges Tibor, autószerelő mester. Kenderes. 4-es fő út mellett, (9673)___________ U L frsz Trabant eladó. Szolnok. Beloiannisz út 18. Madách utca felőli kapu I. em 2, (9700) PO rdsz. Polski Fiat 126-os eladó Érdeklődni: Szolnok. Hősök tere 7. (°vü- mölesbolt) vagy a 15-266-os telefonon. 16 óra után (9698) JÓ állapotban levő fehér ZM 1200-as Lada eladó. Karcag. Madarász J. útt 7. (9809) ADÁSVÉTEL ÜJ női irhabunda 48-as, táskavarrógép, 160 1-es hűtőgép és mély babakocsi eladó. Szolnok, József A. u. 92. (9596) ________________ N APOSCSIBE 1982- es évre elől egyezhető. Kis és na^v tételben. Szállítással is. Medve. Jászberény. Kürt u. 1. (8593)________________ V ENNÉK 3011-es traktort. Jászberény. Négvszállás tanva 51. Járomi ■ Vendel (9553) BUTIKOSOK figyelem ! Modern pulóverek gépi kötését minden mennyiségben vállalom. Ugyanott kész pulóverek eladók. ..Szaiol” ieliére a kiadóba. (9548)______ N DK panorámás gyermekkocsi eladó. Szolnok. Kun B. krt. 1. II/8 (9539) ELADÓ mondén galambállomány egyben és darabonként is — kék. kékderes, fakó. sárga. Kovács Péter Martfű. József A _11. (9576)________ K ÉTTÜAGYAS kötőgép eladó. Szolnok. Tóth F. út 2. III. 8. (9616)________ F 2-es olalbovler 1900,—Ft-ért eladó. Érdeklődni 17 óra után. Űiszász. Wes- selényi út 2/a. (9614) 2 m2 fűtőfelületü DUKA melegvizes kazán eladó. Jászberény. Tomna M. U. 41. (9664) _________ 1 25 cm3-ig csónakmotort vennék. Tasi Károly. Tiszafüred. Vasúit u. 1 (9324) EGYÉB ÉRTESÍTEM kedves vásárlóimat. hogy üzletemet áthelyeztem a piac üzletsor 4. sz. helyiségébe. ..Klára divat butik” divatúidonsá- gok. Várom kedves vásárlóimat Fülöp Józsefné. Jászberény. Kossuth L. u. 14 (9327) lakáscsere VÁROSKÖZPONTJÁBAN levő ház- felügyelői lakásomat tanácsira cserélném. „Bárhová” jeligére a kiadóba. (9632) SZOLNOKI kétszobás összkomfortos kertes házam elcserélném másfél vagy kétszobás szövetkezeti vagy OTP-s lakásra. megegyezéssel ..Tisza” jeligére a kiadóba. (9531) 3 szobás komfortos tanácsi budapesti lakásom elcserélném Jászberényben kertes házra. Érdeklődni: Budapest XV. kér. Zsókavár 16 8. em 32 Telefon: 844-814. (9669) HÁZASSÁG MÉLY érzésű diplomás lány lelkiekben gazdag. intelligens férfi ismeretségéit keresi házasság céljából 38—43 évesig. ..Egvmásért” jeligére a kiadóba. (9826) SZERETNÉLEK megtalálni 20—25 év körüli szépre, jóra fogékony, nem dohányzó, középmagas lány. Várom leveled, hogy álmaid, vágyaid, álmaim vágyaim terveinkben megvalósuljanak, ha érted, veled, érdekes, érdemes. Érettségi és diploma nem feltétlen szükséges. Hogyan képzeled? Minden levélre válaszolok. „Kockázat és mosoly” jeligére a kiadóba. (9648) 27 éves nőtlen férfi megismerkedne házasság céliából 20—25 éves. karcsú lánnyal. Lakás van. Csak fényképes leveleket kérek. Jászságiak és nemdohányzók előnyben. ..Csak rád várok” jeligére a jászberényi szerkesztőségbe. (9627) Hirdetmény A Járműjavító Művelődési Központ (Munkásőr u. 1.) november első hetében a következő tanfolyamokat indítja: — német nyelv kezdő és középhaladó. — népi díszítőművészeti. — szabás-varrás kezdő és haladó. Bővebb felvilágosítás és Jelentkezés a 13-072 telefonon. vaev személyesen. (9296.) A jászberényi Áprítógépgyár felvételre keres női és férfi munkaerőket darus munkaköribe. Betanításukra a vállalatnál kerül sor. (9305.) II Metakémiai Ipari Szövetkezet felvételre keres: számviteli főiskolai vaev közeazdasáei technikumi végzettségű kereskedelmi gyakorlattal rendelkező lehetőleg férfi szakembert kereskedelmi és áruforgalmi osztályvezető beosztásba. Lakás megoldható. Érdeklődni lehet a szövetkezet elnökénél vaev személyzeti vezetőiénél. METAKÉMIA 5516 Kőrösladánv Telefon: 18-23. (8579.) Liget EXPO Tisztelt Vásárlónk! Az ön kényelmére szerveztük a LIGET EXPO-t Szolnokon. Raktárház a LIGET EXPO. sok engedményes, olcsó áruval. Nem árulunk mindent, de sok olyan árut. amit csak a LIGET EXPO-ban talál meg. A LIGET EXPO-t félóránként lehet elérni a 15. sz. VOLÄN járattal. Nem a városban van. de mégis a városé a Tiszaliget. 15 Dere alatt gyalog is a LIGET EXPO-ba ér. VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! (9811.) ISportSport-SPortí Tájfutó Nagykun Kupa A Karcag városi Tájékozódási Futó Szakszövetség kilencedik alkalommal kiírt Nagykun Kupa versenyén hét megye 13 városából 17 sportkör versenyzői vívtak színvonalas küzdelmet vasárnap az apavárai erdőben. A 12 kategóriában rendezett verseny 165 indulója között most is voltak úioncok. akiknek gondot okozott az ellenőrző pontok megtalálása. A legtöbb induló viszont a még hiányzó minősítéséért. a szakiosizitáKv’ pontokért küzdött. és ígv a szokatlanul hosszú versenypályákon is rendkívüli iramot diktált a mindenáron győzni akarás. Győztesek, és a megvei táifutók helyezései. F. 21 B (12.3 km. 21 elit pont. 18 ind.): 1. Hajdú (Debr. Műanyag) 69.48. 2. Lévai (KSE) 76.26. F 17 B (7.8 km. 16 ep. 32): 1. Bujdosó (Műanyag) 48.52. 2. Munkácsi (SZMÁV MTE) 50.08. F 15 B (5.7 km. 12 ep 16): 1. Takács (Műanyag) 36.21. 3. Zasvi (Jásiz- anáti) 41.30. F 15 C (5 km. 10 ep. 15): 1. Mári (Cegléd) 39.49. 3. Ferencz (Jászberény) 42.54. F 13 C (3.8 km. 8 ep. 12): 1. Zagyi 24.23. 2. Halai (mindkettő Jászapáti) 26.06. 3. Molnár (SZMÁV MTE) 32.02. F 11 D (2.5 km. 6 ep. 17): 1. Bugyi (Jászapáti) 33.08. 2. Zavatszki (KSE) 34.16, 3. Szentannai (KSE) 36.42. N 19 B (5.9 km 11 ep. 7): 1. Lévainé Kovács R. (KSE) 43.29. 2. Lékó 45.04. 3. Kiss- né Kis M. (mindkettő Jászapáti) 47.53. N 17 B (5.1 km. 10 ep 9): 1. Halai (Jászapáti) 40.38. 2. Bakó (KSE) 51.18. 3. Szabó (Szó. Eü. Szakisk.) 85.25. N 15 B (4.8 km. 8 ep. 13): 1. Illés (D. Műanyag) 36.00. 2. Balogh (KSE) 35.46. N 15 C (3.2 km 7 ep. 12): 1. Szabenszkv (Műanyag) 26.00. 3. Diószegi (Űiszász) 40.45. N 13 C (2.8 km 6 ep. 9): 1. Kálmán 23.22. 2. Bősze 32.24. 3. Nagy Zs. (mind Jászapáti) 35.29. N 11 D (2.0 km. 5 ep. 5): 1. Zombori (SZMÁV MTE) 28.15. 2 Gál (Jászapáti) 77.28. 3. Ádám (Jászapáti) 88.08. Csapatban. F 21 B: 1. Debr. Műanyag (Haidú—Megveri) 2. KSE (Lévai—Ökrös). 3. SZMÁV MTE (Kocsis—Ar- day). F 17 B: 1. Debr. Műanyag (Bujdosó—Kiss). 2. SZMÁV MTE (Munkácsi— Vincze). 3. KSE (Balogh— Bérezi). F 15 B: 1. és 2. Debr. Műanyag (Takács—J.enei és Nagy—Puskás). 3. J.herényi Erősáramú (Illés—Alföldv). F 15 C: 1. Jászberény (Ferencz—Jakab). 2. Űiszász (Hasznos—Bartha). 3. SZMÁV MTE (Tímár—Gulyás). F 13 C: 1. Jászapáti (Zagyi—Halai). 2. SZMÁV MTE (Molnár—Konkoly). 3. KSE (Bodnár—Harangi). F 11 D: 1. KSE (Zavatszki—Szén tanná i), 2. Jászapáti (Bugyi— Báthor). 3. Jászapáti (Gulyás—Nyitrai). N 19 B: 1. Jászapáti (Lékó—Kissné). 2. KSE dévain-"—Ökrös). N 17 B: 1. Miskolc Fáv (Jábor- csik—Tóth). 2. Szó. Eü. Szak- iskl. (Szabó—Baráth). 3. Szó. Eü. Szakisk. (Nász—Zsigmondi. N 15 B: 1. Debr. Műanyag (Illés—Kutassv). 2. KSE (Balogh—Kovács). 3. Szó. Eü. Szakisk. (Tóth—Balogh). N 15 C: 1. Debr. Műanyag (Szebenszky—Nagy). 2. Űiszász (Diószegi—Urba- novics). 3. Tiszafüred (Nagy- fejő—Űgrai). N 13 C: 1. Jászapáti (Kálmán—Bősze). 2. SZMÁV MTE (Till— Udovco- va). 3. Jászapáti (Nagy— Nádudvari). N 11 D: 1. és 2. Jászapáti (Gál—Ádám és Magyar—Sellei). Szakosztályok pontversenyében. férfi: 1. Debreceni Műanyaggyár 36. 2. Jászapáti Gimn. 24. 3. Karcagi SE 19. 4. Szolnoki MÁV MTE 19. 5. Jászberényi Erősáramú SZKI 11. 6. Ceglédi MGSZ 7 pont. Nők: 1. Jászapáti G. 50. 2. Debreceni Műanyag 26. 3. Karcagi SE 20. 4. Szolnoki MÁV MTE 15. 5. Szolnoki Eü. Szakiskola 8. 6. Űiszászi Gimn. 6 pont. A legiobb versenyzőknek iáró különdíiat ez évben Lévai Kálmán. Bodnár Zoltán Lévainé Kovács Róza és Balogh Edit nyerte meg Túrkevei és jászberényi sikerek Jól szerepeltek Tatabányán Túrkeve és. a Lehel SC birkózói az országos szabadfogású serdülő versenyen, amelyen lemérhető volt a fiatalok felkészültsége a Kelet területi serdülő bajnokság előtt. Eredményeik: 42 kg 1. Józsa László (Túrkeve), 45 kg 2. Sas Gábor (Lehel SC), 49 kg Kiss Péter (Túrkeve), 53 kg 3. Gombkötő István (Lehel SC), 57 kg 3. Szurcsik Géza (Túrkeve), 62 kg 5. Cseh András (Lehel SC), 67 . kg 1. Fórizs Sándor (Túrkeve), 5. csala (Lehel SC), 8. Szívós (Lehel), 72 kg 3. Járomi Antal (Lehel SC), 78 kg 2. Bene József (Lehel SC), 4. Gregór László (Lehel SC), 4- 78 kg 1. Jakab Zoltán (Túrkeve). Csapatban: 1. Tatabányai Bányász, 2. Túrkeve (edző: Kiss Kálmán), 3. Lehel SC (edző: Kisádám Antal). I MŰSOROK I Megyei Művelődési és Hiúsági Központ A színházteremben: 19 órakor az Országos Filharmónia felnőtt bérleti sorozatának első előadása. A Drezdai filharmónikusok hangversenye. Az I—II. sz. klubhelyiségben: Ideg-elmeorvosok tanácskozása. Kiállítások: A gyermekgalérlán: dr. Münnich Ferenc Alt. Iskola rajzszakkörének kiállítása. Színház ~~| A szolnoki Szigligeti Színházban 14.30 órakor: Koldusopera (szakmunkástanulók színháza), este 7 órakor: Koldusopera (Blaháné bérlet). A Szoba- színházban (Táncsics M. Ut 15.) fél 8-kor: Az amerikai álom, A homokláda. Mozi Szolnok Vörös Csillag: A bíró és a hóhér (II. helyáron), Filmmúzeum! hetek fél 9 órakor: Help, Tallinn: Egy másik férfi és egy másik nő I—II. (II. dupla helyáron), Tisza: Nevem: Senki (III. helyáron), A-terem keskeny-premler műsora: Jesse James balladája (14, II. helyáron), B-terem: A jó. a rossz és a csUf I—n. (16, III. dupla helyáron), C-terem: Szent Péter esernyője. Reptér: Konvoj <14, III. helyáron), Vegyiművek: szünnap, . Szandaszőlős Terv: szünnap. Abádszalók Petőfi: Kétszer kettő néha öt, Jászberény Lehel: Jöjjön el egy kávéra hozzánk! (16. II. helyáron), Lakótelepi klub: Utolsó vérbosz- szü, Jászapáti Táncsics: Bátorság, fussunk (14, II. helyáron), Karcag Déryné: I, mint Ikarusz (14), Kisújszállás Ady: Seriff az égből (III. helyáron), Kunhegyes Szabadság: Zsaru, vagy csirkefogó (III. helyáron), Kunmadaras Petőfi: Egy zseni két haver,, egy balek (III. helyáron), Kunszentmárton Körös: Ulzana, Mezőtúr Szabadság: Az egér és a macska (II. helyáron), Dózsa: Police Python 357 (16, III. helyáron), Béke: szünnap, Rákóczi- falva Rákóczi: szállnak a dar- vak, Tiszafüred Tisza: 25 millió fontos váltságdíj (II. helyáron). Tószeg Petőfi: A vasálarcos férfi (II. helyáron), Törökszentmiklós Dózsa: Mephisto I—II. (14, dupla helyáron), Hunyadi: szünnap, Túrkeve Vörös Csillag : Az éneklő kutya. Rádió SZOLNOKI STODIÖ: 17.00: Hírek. — 17.05: Ritmus- rodeó. Szerkesztő: Zental Zoltán. — 17.35: Intermezzo. Szerkesztő: Kutas János. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Délutáni minikoktél. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Malária Magyarországon? Várnai Ferenc professzorral beszélget Sári László. — 8.37: Cseh kamaramuzsika. — 9.30: Óvodások műsora. — 10.05: Képek és jelképek. — 10.35: önarckép. Vas István versel. — 10.40: Farkas Ferenc: Klasszikus változatok — soproni zenélóóra dallamokra. — 11.00: Gondolat. — 11.45: Iveson: Susato szvit. — 12.35: Hétvégi Panoráma. — 13.54: Boccaccio. Részletek Sup- pé operettjéből. — 14.25: Kórusainknak ajánljuk. Monteverdi: Fiatal nő vagyok. — 14.44: Magyarán szólva. . . — 15.10: Alek- szandr Pirogov operaáriákat énekel. — 15.28: Hobbi — Dominó. — 16.05: „Tanácstalanok?” Riport. — 17.13: Lovro von Mata- clc vezényli a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarát. — 17.50: Környezetvédelem Ausztriában. Riport. — 18.15: Hol volt. hói nem volt. . . — 19.15: Homo ludens. — 19.35: Pablo Casals felvételei. VIII/3. rész. — 20.33: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. — 21.30: Ami a számok mögött van. — Diákszállók, kollégisták. — 22.20 : Tíz perc külpolitika. — 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Szlklay Erika énekel. — 23.30: Lakatos Mihály népi zenekara Játszik, Juzbasa László nótákat énekel. PETŐFI; 8.05: Egy férfi és egy nő. Részletek Lai-Barouh filmzenéjéből. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: BécSl vér. Részletek Johann Strauss operettjéből. — 9.00: „Határsértö” kórokozók. Rózsa Péter összeállítása az állatról emberre terjedő betegségekről. — 9.15: Nóták. — 10.00: Zenedélelött. — 11.45: Tánczenei koktél. — 12.33: Édes anyanyelvűnk. — 12.38: Népi muzsika. — 13.14: Gyermekeknek. — 14.00: Kettőtől ötig. . . A Petőfi Rádió zenedélutánja. — 17.00: Nem tudom a leckét! Az Ifjúsági Rádió műsora diákoknak, tanároknak és szülőknek. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.35: A-tól Z-ig a popzene világában. — 19.25: Nemcsak vállalkozás. Lakatos Pál műsora. — 20.00: Muzeális verbunkos és nótafelvételeinkből. — 20.33: Rádiószínház. Utazás. Németh László vígjátékának rádióváltozata. — 22.19: A gerolstelni nagyhercegnő. Részletek Offenbach operettjéből. — 23.20: A dzsessz a ’7Ó-es években. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: A mai román zene. — 10.09: Angelo Ephriklan együttese Ge- sualdo-madrigálokat énekel. — 10.25: slágerlista. — 11.05: Szimfonikus zene. — 13.07: Pillanatkép. — 13.12: II. Harsonás találkozó a Zeneakadémia nagytermében. — 13.54: Művészlemezek. — 14.45: Félóra népzene. — 15.15: Vészi Endre: Gyerekkel a karján. Könyvszemle. — 15.25: Ernest Ansermet vezényli a Sulsse Romande zenekart. — 16.27: A kicsi suszterok. Részletek Isaac Bashevls Singer elbeszéléséből. — 16.50: Tip-top parádé. — 17.20: Jelen- Időben. A Csináld magad mozgalom. — 17.50: Rádióhangver- senvekről. — 18.25: Iskolarádió. — 19.00: Kapcsoljuk a Szegedi Nemzeti színház zenés színházát. Puccini: Tosca. Háromfelvonásos opera. Közben: Kb.: — 19.50: Egy pálya vonzásában. Dr. Lőrincz L. Lászlóval beszélget Sári László. Kb.: —20.10: Az operaközvetítés folytatása. Közben: Kb.: — 20.55: Világ- történelem dióhéjban. Kb.: — 21.15: Az operaközvetítés folytatása. Kb.: — 21.45: Kórusok, hangszerszólók. — 22.30: Rossi- nl-művek. Televízió \ 8.00 Tévétorna, (ism.) (sz.) 8.05: Iskolatévé: Fizika (Ált. isk. 8. oszt.) A súrlódás, közegellenállás. 8.35: Deltácska. Környezetvédelem. 9.05: Környezetismeret (Alt. isk. 3. oszt.) Védd az életet ! (sz.) 9.50: Lottósorsolás — 44. hét. Közvetítés az RTV Kereskedelmi és Propaganda Iroda Hargita Stúdiójából. 10.05: Fizika (Ált. isk. 7. oszt.) Galvánelemek. 10.30: Korok művészete. A görög művészetek fénykora. 11.00: Az ötcentis mozi. Magyarul beszélő amerikai film- burleszk. (lsm.) (sz.) 14.15: Iskolatévé: Deltácska. (ism.) 14.35: Környezetismeret (ism.) (sz.) 14.55: Fizika (Alt. isk. 8. oszt.) (ism.) 15.20: Nyelvtanárok figyelem! 16.00: Hírek. 16.05: Magyar rövidfilmek a képernyőn : 1. A vállalkozás költője, (sz.) 2. A garabonciás, (sz.) 3. Hétköznapok művészete. (sz.) 1S.55: Reklám. 17.00: Természetbarát. A Telesport turisztikai magazinja. (sz.) 17.20: Csali. Horgász tizperc. (sz.) 17.30: Keresztkérdés. Fejtörőjáték. (sz.) 18.00: Ablak. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna (sz.) 19.15: Esti mese. 19.30: TV-hlradó (sz.) 20.00: Rekviem. Köztársaság tér 1956. október 30. Dokumentum-összeállítás. 20.30: Tegnap. Magyar film. 21.50: Budapesti művészeti hetek Fischer Annie zongorázik. Beethoven: G-dűr zongoraverseny (sz.) 22.30: Delta. Tudományos híradó, (sz.) 22.55: TV-hiradó 3. (sz.) 2. MOSOK: 20.00: Természetbarát. A Telésport tursztlkai magazinja (lsm.) (sz.) 20.20: Párhuzamok. Képzőművészeti film. (sz.) 20.40: Fedor Dosztojevszkij. Szovjet rövidfilm az íróról. (sz.) 21.05: TV-híradó 2. (sz.) 21.25: Sakk-matt. Beszámoló a Karpov—Korcsnoj világbajnoki döntőről. 21.40: Reklám. 21.50: Gaston Phébus, a Plréneu- sok oroszlánja. Magyarul beszélő francia tévéfilmsorozat. V/4. rész. (sz.) BUKAREST: 16.30: Német nyelvű adás. 18.35: A volánnál. Autóvezetőknek. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: TV-híradó. 19.25: Gazdasági figyelő. 20.15: A repülő madár árnyéka. Csehszlovák játékfilm. 21.45: Kulturális hírek. T