Szolnok Megyei Néplap, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-25 / 251. szám

1981. OKTOBER 25.

Irodalom» művészet

9

B

m'jmamm ora harmadszor is elrendezte a dolgot Fácán helyett.

— Nem kell nyomni a sódert. Csak annyit mondasz: Bora meg én. Szóval: meg akarunk esküdni. És kész.

— Semmi mást?

— Minek? Anyu tudja az ügyet

— Nem kérdez semmit?

— Nem legfeljebb azt. hogy mikor. Majd azt mondod: minő hamarabb.

Fácán szokatlanul bőbeszédű volt. Még mindig akadt kérdezni- Valója. Pedig nem szokta.

— Aztán elhiszik?

— Miért ne hinnék ? Hiszen igaz.

Vasárnap érkezett Fácán Ola- sziha. Már csupán az is milyen nagy áldozatnak látszott hogy a hajnali vonattal. Jattolt az öregekkel meg apával, szóval Gáborral. mivel mostoha. És mindjárt ibe is ültették a mintás zöld abrosz mellé, essenek túl a kényelmetlenségen. Bort, szódavizet tett Bora az asztalra. Egy pohárral lement.

— Látom, nem tudja, hogy szólítson — sóhajtott az asszony vagy félóra hallgatás után —.- csak mondja nyugodtan. hogy Marcsa néném.

Ez jó kiindulás lett volna akármilyen beszélgetésihez.

— Nem néni! Csak néném. Nem szeretném, ha néniznének harmincnyolc esztendős koromban.

Fácánt nem érdekelte a téma. Gyufasfcatulyát fedezett fel az asztalon, azt kezdte pöccintgetni, oly módon, hogy négyszer-ötször megpördült a levegőben, s úgy esett vissza mindig — címkévéi felfelé. No nem mindig de legtöbbször.

Gábornak azt mondták a nők, hallgasson, legalábbis, amíg a kérésen túljutnak. Hiszen, mint mostohának, neki ez ügyiben ne legyen véleménye. Most jó lett volna, ha mégis társalog.

— Egykorúalk vagyunk az én urammal, ugye. és hát furcsa lenne, ha néniznének.

Fácán, felpillantott, mintha ellenőrizné. igaz-e az állítás az esztendőkről s az egykor óságról. Közben is pöckölte a dobozkáit.

Már régen hozzá kellett volna fogni az ebédkészítéshez. Mancsa néném halogatta, hátha éppen most kezdene bele a fiú mondókájába.

— Tudja hegy tett Bora édesapja. amikor az én édesapám elé állt?

Gábor ezt nem akarta végighallgatni. kifelé indult. Észbe kapott Marcsa is: hiszen nem is tudná folytatni.

— Jaj. édesapám — kiáltott zavarában a konyha meg a folyosó felé —. miért nem jön be, édesapám.

Kintről Gábor hangja felelt:

— Elugrunk még a meccsre, a második félidőre még odaérünk.

A járási bajnokságban a második és harmadik helyért harcolt az ölaszi csapat. És vasárnap délelőttre szervezték a mérkőzéseket.

Nyugovóra helyezte a dobozt Fácán. Felállt, nyújtózkodott, rántott esvet a nadrágján.

— Nyolcból hét tuti.

— Tessék? — ámult Marcsa, nem tudta követni sem a fiatalok, sem a férfiak gondolkodását.

— Arra én is befizetnék — vált szinte fecsegővé a fiú. S már indultak is.

Csák aztán kapcsolt az anya: talán még jó. hogy a férfiak a mérkőzés közben elrendeznek mindent.

— Aztán csak ügyesen, édesapám — súgta az öreg Rókus fülébe.

ő meg mostohaanyjával — mert tavaly óta neki is mostohája van, hozzáfogtak a főzéshez.

Tyúkleves. paradicsomos rizs baromfiáprólékkal női szeszély.

Mire a tészta is. kisült, megérkeztek négyen. Igen ám.- Bora is velük ment.

öt-négyre győzött a vendégcsapat, de az arcokról látta Marcsa. a kérés ner- történt meg.

Valamennyien faltak. különösen a sportolók, nehezen tudták leplezni a csámcsogást.

Nem sokkal ebéd után indult Fácán vonata. Egyetlen viszláttal köszönt a családtól, s már rohant is.

Bora kétszer verte ki a dilit: egyszer anyjának, hogy miért neon kérdezte meg azt legalább: Mi járatban? Jó fiú?! Másnap

Fácánnak még egyszer, amiért olyan flegma.

— Az apád. hogy csinálta?

Erre Bora nem tudott felelni.

A következő vasárnap megint jött a Fácán, a hajnalival. Minden gyufaskatulyát eldugtak. Marcsa nem mesélte él szombaton a lánynak, miiképpen történt a lánykérés az ő idejében. A három felnőttnek többször is megtiltotta. Az anyós (örzsike néni) mindig szálára helyezte kezét — til- takozóan —. annyira jólesett volna elmesélni az esetet, de nem. Borának azt nem szabad megtudni.

Cseres Tibor:

Fácán, a kérő

Az asztalon most egy kisüvegben — félldtemyi rum áll. De Fácán azt se nagyon itta. bár az első két pohánkával kihönpintette.

Zsebébe nyúlt. Gyufásdobozt vett elő, de egy pillanatig maga elé tette, és bocsánatkérően az asszonyra nézett.

— Csak tessék, nyugodtan — mosolygott Marcsa. s a fiú elkezdte a pöckölést.

Gábor helyett most Rókus ült az ingaóra alatt, az édes nagyapa. neki bármiben beleszólási joga lehet.

— Hát. má járatban, mi járatban kedves fiam — hangját szavanként lejjebb eresztette Marcsa.

A fiú pöccintés meg dobozhullás között Marcsa nónémre tekintett. a következő pöccintés után Borára.

— Ma egy hete kassa volt a pipihús.

— Máma rántott szelet lesz — sóhajtott az anya —. disznóból

Bora elvörösödött, s egyszerre kétfelé akart vágni.

— Algériám van. ha így hallgatlak bennetöket! Hát anyuka, vedd tudomásul, hogy Fácánt ma egy hete nagyon érdekelte volna, hogy édesapa hogyan kért meg téged. Merthogy a példamutatás végett. De te nem voltál hajlandó. Sőt örzsilke néni is, akárhányszor kérdem. száMra teszi a kezét.

— Erről nem szoktunk beszélni.

Rókus kijelentésében bölcsesség és rendreutasítás bujkált.

Fácán csak a szemöldökét kapta fel:

— Szóval előgyújtás volt? Megesik a legjobb családban is.

Marcsa néni kitámolygott.

Az ebéd rendes időben készült el. Fácánt senki -Tm sürgette. De nem is marasztalta. Kényelmesen elérte vonatják Bora elkísérte.

— Most mi lesz?

— Mi lenne?

Csak az állomáson került szó megint.

— Klassz muterod van. Állati jól főz.

Bora ezt nem hagyhatta.

— örzsike néni segít neki. A Purglyéknál volt szakácsné.

— Hát aztán.

— Ide a rozs-Há<? kést, ha tudod, kik a’ Purglyék.-r Nyertél.

— A kormányzó apósáék voltak.

— Hát aztán.

Fácán felszállt a vonatra. Egy perc várakozás volt. Kihajolt az ablakon. Borának eszébe jutott az előgyújtás. Intett a fiúnak, hajoljon le. Két. nagy frászt kevert neki fel. Indult a vonat. Fácán nem mert már leugrani, hogy magyarázatot kérjen.

Odahaza úgy tettek az öregek, mintha az ő érkezése kavarná meg őket. Pedig mindent másodjára, harmadjára mondtak már.

— Mán a második ebédemet eszi. zabálja köszönetlen. Még a kezicsókolom is nehezére esik. De sértegetni azt tud!

— Na jó. én nem szólhatok bele. nem vagyak illetékes. De csak a példa kedvéért; én megkérdeném tőle: Fiatalember, a doboz- lökdösésen kívül miihez ért maga? Máma egv hete megfigyeltem, a labdarúgás sem igen képes lekötni a figyelmű

— Csak a második félidőre értünk ki — dümnyögött. öreg Rókus. .. — Egyik csapat se volt neki ismerős. Enzem se nagyon érdekelt, amikor Purglyéket el- vittem Mezőhegyesre, a lovas bemutatóra. Se a lovast, se a lovat nem ismertem. Tény igaz. hogy szűkszavú a gyerek.

De akadt még egy megbocsátó

hang.

— Nézzed már, Mariskám! Még a mi időnkben — úgy mondom, hogy apád meg az én fiatalságomban — az első gyerök minden háznál öthónapTa született. Nincsen abban semmi. Hogy is mondta?

Senki sem akart emlékezni a

sértő szóra.

Gábor a felesébe becsületét szolgálta. hogy tovább firtatta-bírál- ta a kérőt.

— És mi a foglalkozása? Csavargó? Csöves?

— Szobafestő. Nagyon nagy áldozat tőle. hogy a vasárnapját •ránk áldozza. Ilyenkor szók ma- szekolni.

Gábor úgy tett. mintha éppen ezt, a legfontosabbat nem is hallaná.

— És micsoda név az. hogy Fácán? Ez a vezetékneve?

— Nem.

— Keresztneve?

— Nem.

— Hát? Nincs neki rendes neve? Vagy nem tudod?

— De van neki. Valéntinyinek

hívják.

— És kersztneve nincs?

— De van. — És Bora duzzo- gása és majdnem szipogása kuncogásba fordult — azt hiszem, azt hiszem... Ernő. Vagy ilyesmi.

Marcsa és Gábor nagyon elszomorodtak. A léhaság borzasztó. Majd megvallotta Rókus.

— A fiatalság a mi időnkben is olyan cselekedeteket vitt végbe hogy a szüléink a világvégit várták. És ki gondolta volna, örzsike. hogy mink ötven év után összekerüljünk.

Miniden dolgok ellenére Fácánt a harmadik héten is el lehetett csalogatni. A pofonokat nem is kiérte számon. Amikor a mintás, zöld abrosz fölött a fiú félpoccin- tette az oda helyezett vadonatúj igyufaskatulyát. Bora lecsapott a játékra.

— Amíg elő nem állsz a nagy dumával, nem engedlek játszani.

Elég me°leoő volt.

— Miről is volna szó — segített kényszeredetten Marcsa.

— Hát ugye, ón meg Bora. Vagyis, hogy Bora meg én.

örzsike néni összecsapta kezét:

— Feleségül kéri a mi Bóránkat — kikiiafoált a gangra. — Hallod. Rókus, a Fácán megkérte a Borika kezét!

. Így aztán túl is voltak a dolgon. és hozzákezdhettek az ebédkészítéshez.

— Nékem azt hantálta a Bora. hagy nem Mancsa néném főzi azokat az állati jó ebédeket!

Bi

iZonyításul a folyosón, a vadszőlő árnyékában hallgatnia kellett örzsike néni házasságát

— Engem az én szüleim nem adtak ahhoz, alkit én szerettem volna: egy illető lány mögesött tőle — az már oda tart. Pedig mink ketten igazán szerettük egymást! Hiába! Én akkor azt mondtam édesanyám, ha engem nem ád. aki szeretek, hozzáírnék, aki elsőnek kér, még ha cigány legény lesz is. Pünikösd napián jött egy csöndes fiú Mezőhegyesről, 'kandergyári. reggel a padkára ült. délben azt mondja: örzsébet, elgyünne-e hozzám. El! Feliratkoztunk. háromszor kihirdettek, még abban a hónapban meg is esküdtünk. Vasárnap. De az én uram mán hétfűn reggel ment is dologba a kendengyárba. Én meg, ugye. főztem az ebédet, aztán vártam vele. Már mindenki meg- gyött a szomszédba, csak az én uram nem. Kiálltam az utcára; vártam. Vártam. Majd egyszer arra gyön egy ember, rossz kalap a fejin. hogy a haja kiáll be- lüle. Kérdem: Hallja jó emibör. nem látta az én uramat? Csak néz. néz: Hát nem ismersz meg. örzsébet? az olyan ember volt, az az én első uiram. kedves Fácán, ha azt mondtam üli ide, ott maradt. De én még négy hónap múl va is föltöhetteim volna'a mirtuszkoszorút.. Azután, hogy tőle elváltam, álltam el szakácsnőnek a Puralvékhoz. mert hogy ott volt akkoriban parádés kocsis, akit úgy szerettem. Nős ember. De hát erről többet nem mondhatok, csak azt, hogy volt már egv gyermekűik. aki. mint rendesen, öthónapra született.

Összeállította: Kékasy Ildikó

Olasz tájak

Bényi László rajzai