Szolnok Megyei Néplap, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-03 / 232. szám

-1 1981. OKTÓBER 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 HÉTVÉGI HÍVOGATÓ Hangverseny, filmfesztivál A hétvóee kiemelkedő ze­nei eseményének ígérkezik a Killián Gvörev Reoülö Mű­szaki Főiskola zenekarénak •hangversenye holtnao délelőtt 10 árától a Szolnoki Galéri­ában. A zenekar műsorán többek között Web' Tele­mann. Monteverdi és Vivaldi művei szerepednek, A hang­versenyen — Rigó Éva ve­zényletével — közreműködik a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium *- - 'risálkó-’ isa. A karcagi művelődési köz­pontban holman délután fél 4-kor a nvári berekfürdői amatőr kéDZőművészeti alko­tótábor résztvevőinek mun­káiból nyílik kiállítás. Szolnokon, a Meevei Mű­velődési és Ifiúsági Központ­ban ma délután 4 és este 7 órától a Skála őszi divatbe­mutatóiát tekinthetik meg az érdeklődők. Az V. országos szakszer­vezeti amatőrfi.lni fesztivál mai programiéban a ver- senvfilmek vetítése szerepel, a filmkedvelő közönség dél­előtt 9 órától Szolnokon, a Járműjavító Üzem művelő­dési házában nézheti meg az alkotásokat. s ugyancsak vár iák az érdeklődőket a fesztivál díinvertes filmiei- nek vetítésére holnap déle­lőtt fél 11 órától a Tisza Filmszínházban. P. I A dunaújvárosiak nagy örömére ezentúl lovagolni is lehet a baracsi szabadidő-parkban. A helybeli Béke Tsz, a papír­gyár és a Dunai Vasmű támogatásával hátaslovakat vásárolt és akadálypályát épített A kék fű és Rév Tamás A Folk-pódium legutóbbi koncertje Rév Tamás a koncerten A hak­niműso­rokra, táncdales­tekre evakran ieevet vál­tó rutinos nézőiknek már nem ó idonsáfi. hoev a fel­lépők kö­zött akad­nak úgy­mond ke­vésbé is­mert ne­vek is. Sőt. Nem ritka, hogv egv sztár kedvéért kénytelen a nagy­érdemű öt-hat olvan énekest, előadót véaishalLeatni. akik bizonv még csupán az isko- laevakorlatokat. végzik, vagy már elf elei tették a stúdiu­mokat Akármilyen összetéte­lű is a ..brigád”. —~~t arra álta'ában kínosan ügyelnek, hogv a .nagv név” a műsor végiére maradion, élményben s időtartamban a legtöbbet nvúitsa. — s akkor senki sem távozik keserű száiízzel. Ezt az íratlan szabályt '•’ér­dén este a Megvei Művelő­dési és , Ifiúsási Köznont Folk-nódium soros hangver­senye megszegte. Rév Tamás és az Interfolk egvütftes fcözösi koncertién. kétségtelen, az ismert gitá­ros-énekes vonzotta a közön­séget. A zenekar kezdte a műsort, aihoev az várható '••'It A hattagú csoport az 1920-as években Amerikába,n kialakult countrv-stílus. a blue-gras (kék fű) hangián igyekezett tolmácsolni a da­lokat. sainos. nem elég meg­győzően. A hegedűs és a bendzsós iátéka hívta fel magára a figyelmet, de a muzsika összességében vérte- l'en volt. Ezt tetézték a sá­padt összekötőszöveg evence poéniaival. s az erőltetett színpadi mozgással. Felüdülést ielentett. színt hozott a színpadra Rév Ta­más. Tanítani kellene, aho­gyan kontaktust teremtett a nézőtéren ülőkkel. Szívesen lemondtunk volna ufivan az agvoncséoelt Bob Dylan-nó­táról (Fúiia már a szél), de a saiát szerzemények szöve­ge. melódiáia. s az előadás színvonalas, masával ragadó volt. Már kezdtük elfelejte­ni az elő játszó zenekar kel­te' ’ - bosszúságokat, mikor az énekes bő húsz nerc iá- ték után kivonult a színpad­ról. átadvá a pódiumot az In- terfolknak. Pedig Rév Ta­mást még szívesen hallgat­tuk volna... (fs> Zola, avagy az emberi lelkiismeret Alfred Dreyfus (1859— 1927) — akinek neve foga­lommá vá't és nemcsak ha­zára. Franciaország és a vi­lág történelmébe, hanem az irodalomtörténetbe is beke­rült — tulajdonképpen ielen- téktelen ember volt Egv gazdag elzászi gyáros fia. aki a katonai pályát választotta, és éppú«v nem volt mentes a korlátoltsástól. mint abban az időben a hadsereg tiszt­iéinek nagy többsége. Kiváló eredménnyel végezte el a katonai iskolákat. Igv érte el minden fiatal és törekvő tiszt álmát: sok esztendei, kiváló minősítéssel végzett csapatszolgálat után beosz­tották próbaszolgálatra a ve­zérkarhoz. Tisztelte feliebb - valóit, és bár azok szabályos összeesküvést szőttek ellene, a hamisítások, galádsáaok egész sorával érték el elítél- tetését. a végsőkig késleltet­ték rehabilitációi át. Drevfus tulaidonkéooen haláláig meg­maradt annak, ami volt. Feliegvezték. hogv évtize­dekkel azután. honv négv és fél esztendőt ártatlanul el­töltött az Ördögszigeten, egy­szer kártyázás közben az egvik partner elúiságolta: kémkedésért letartóztattak egv tisztet, Aztán — attól . tartva, hogv Drevfus félre­értheti a megjegyzést —. ta­pintatlanságát gvorsan igye­kezett helyesbíteni, mond­ván: persze, egyelőre még csak gyanúsítják. és nem minden gvanú igazolódik ^e. Mire Drevfus rá vágta: — Ó. nem zörög a haraszt. ha nem fűi a szél! A „haraszt” Drevfus körül akkor kezdett zörögni, ami­kor a francia kémelhárítás kezébe került a híres-neve­zetes bordereau, vagyis kí­sérő iegvzék. amely felso­rolta. hogv müven anvaeokat adott át a méa ismeretlen és a francia hadsereg tiszti eCTvenruháiát viselő kém Schwarzkoppen párizsi né­met katonai attasénak. A francia kémelhárítás irányí­tói. főnökei, a vezérkar tá­bornokainak jóváhagyásé-"'1 tulaidonkéooen meg sem próbálták keresni az igazi tettest. Azonnal tudni vélték, hogv az nem lehet más. mint Alfred Drevfus. ..az idegen”, aki zsidó és elzászi, tehát emiatt összejátszik az ellen­séggel. • A bordereau-t kézzel írták: egv valamire való írásszak­értő könnven azonosíthatta volna a kézírást, illetőleg ki­zárhatta volna a szerzőséget. Az első írásszakértő vélemé­nye nem volt kedvező a ve­zérkar számára, ezért mási­kat kerestek. Annak áMás- oontia alapién született meg aztán az 1894. december lük­én kezdődő első hadbírósági tárgyaláson az elmaraszta’ó ítélet. Mercier hadügyminisz­ter titkos, bizalmas levelet írt a héttagú haditörvény­szék elnökének: utasította hadbírádt. hogy feltétlenül törienek pálcát a vádlott fe­lett. Az ítélet: nyilvános le­fokozás. deportálás, életfogy­tiglani száműzetés és várfog­ság. 1895. ianuár 5-én az École Milátaire — Drevfus egykori iskolája — udvarán került sor a lefokozás megszégyení­tő aktusára. A tisztiiskola udvarát zsúfolásig megtöltöt­te a tárgvalást kisérő anti­szemita sajtókampány által felhecceit tömeg. Amikor a dobok oergése közben letép­ték váll-laoiát. maid elvet­ték kardiát, és kettétörték, az elitéit azt kiáltotta: — Katonák! Ártatlan em­bert fosztanak meg becsüle­tétől! Élten Franciaország! A tömeg azonban ezt üvöl­tötte: — Halál Drevfusra! Ha ekkor meginog a kettős katonai kordon, Drevfust alighanem meglincselik. De vigyáztak rá: ismét csak ket­tős őrizet mellett szállították a hírhedt Ördögszigetre (Űi- Kaledónia). A világtól telje­sen elszigetelve tartották, és így nem tudta, hogv időköz­ben Franciaországban az egész világ figyelmét felkel­tő harc folyik menmentésé- ért. Óriási meglepetésként érte. amikor 1899. június 5- én a főporkoláb belépett cel­láiéba. s egv táviratot nyúj­tott át neki: „A Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében Drevfus kapitányra többé nem alkalmazandók a depor­táltakra vonatkozó rendelke­zések ... ismét hordhatja az egyenruhát... az őrséget el kell távolítani, s Drevfust szabadon kell bocsátani. A mai napon Fort-de Francé­ból kifut a „Sfax” cirkáló, hogy hazaszállítsa Drevfust Franciaországba.” A pert újból tárgyalták: 1899. augusztus 7-én Rennes- ben ült össze a Drevfus-ügy- ben ismét a hadbíróság. És Dreyfust — bár időközben a Londonba szökött Walsin— Esterházy őrnagy egymás után adta az interjúkat, ame­lyekben bevallotta: ő volt a hírhedt irat szerzője és a ná- ri-’si német katonai attasé kémje. — ismét bűnösnek mondták ki. De „enyhítő kö­rülményeket” találva „csak” tízévi börtönre ítélték, és nem mondták ki a nyilvános lefokozást sem. Mindez Lou- bet köztársasági elnök el­gondolásai szerint történt, aki úgy akart véget vetni az országot polgárháborúval fe­nyegető botrányos ügynek, hogy megkímélve a hadse­reg tábornoki karának és tisztikarának i óhírét. Drev- fusnak is visszaadja szabad­ságát. Kegyelmet adott az elítéltnek aki — bár a mel­lette állók, titokban azt re­gélték. hogy visszautasítja azt. és harcol ártatlanságá­nak kimondásáért — - elfo­gadta azt. Zola. aki 1898. ja­nuár 13-án megjelent híres .. J’accuse!” („Vádolom!”) kezdetű cikkével döntő ha­tást gyakorolt a Drevfus kö­rül kibontakoztatott harcra, megértve a lépés emberi in­dokait. azt írta Madame Drevfusnak. hogy amikor . együtt töltik első estéjüket, az egész világ együttérez önökkel”. Zola már nem élt. amikor 1906 júliusában végérvénye­sen trehabilitálták Dreyfust. Ugyanott, ahol a lefokozást is véerehaö^tták. ünnepé­lyes körülmények között kapta meg az őmagvi váll-lia- pokat és a Becsületrend Lo­vagjává is ütötték. A hall­gatólagos megegyezés értel­mében viszont Drevfus azon­nal kérte nyugdíjazását. Űjabb két esztendő múlva érkezett el a” ideje annak, hogv a nagv író holttestét a monitmartre-i temetőből át­szállítsák a nemzet nagyjait megillető Pantheonba. Az antiszemita. Zola- és Dravfus- ellenes tüntetések azonban még ott is folytatódtak. Egv Gregori nevű hírlapíró, a Gaulois és a Francé Mdlitai- re című nacionalista lapok munkatársa, az ünnepségen rálőtt Drevfusra. de nem ta­lálta el. A merénylő rendőr­ségi kihallgatása során elő­adta: ő „a franoia hadsereg becsületének őre. s azért akarta megölni Drevfust. hogv tiltakozzék a hadsereg­nek a Zola emlékére rende­zett tüntetésen való részvé­tele ellen”. Az esküdtbíróság Gregorit felmentette, tettét „erős felindulrtságból elköve­tett cselekménynek minősít­ve”. Drevfus Sváicba költözött, de az első világháború kitö­résekor sietett haza. hogv szolgálattételre ielentkezzék. Végigharcolta a négv eszten­dőt ott volt Verdunnél is. Alezredesként vonult ismét nvugálloménvba. és megkap­ta a Becsületrend Tiszti Ke­resztjét is. Hatvannyolc éves korában halt meg az a férfi, aki nem annyira hőse. mint tárgya volt az ő nevét viselő ügynek, amelynek fejlemé­nyeiből újabb és újabb po­litikai válságok bontakoztak Franciaországban. —.A francia burzsoá köztársaság­ban ... — írta később Lenin — elegendő volt egv olvan váratlan és olvan jelentékte­len alkalom, mint a reakciós katonai klikk ezer és ezer becstelen csalásainak egvike (Drevfus-ügy). hogy a népet a polgárháború közvetlen közelébe sodorja!” J átssz már egy kicsit, azzal a gyerekkel! — csattant el köz­vetlenül a füle mellett. — A gyerek már jó ideje ott ug- rándozott-hadonászott előtte, de nem látta azoktól. A házimozi elrebbent. A gyerek két színes kuglibábot nyomott a kezébe, azután két másik bábbal vívóállás­ba helyezkedett. — No, hercegem! — jelez­te készenlétét az apa. Hovatovább ez volt az egyetlen játék, amelyben apa és fia egymásra talált. Az apa természetesen a fotelban ült — így is magasabb volt valamivel a fiúnál. Karhosz- szának fölényét szándékos ügyetlenkedéssel igyekezett enyhíteni. Felderengett em­lékezetében néhány vívómoz­dulat — időnként előhozako­dott velük. Lassan élvezni kezdte, hogy cselei nyomán a „nemes penge” egyre több­ször talál célba. A technikai fölényt a gyerek csak erköl­csiekkel ellensúlyozhatta. Ütött-vágott, ahogy jött. Ta­lálatok így mindkét részen szép számmal estek. A férfias küzdelem légköre lengte be a szobának ezt a részét — és mert a szoba kicsi volt, lehet mondani, hogy az egész szo­bát. — Vigyázzatok, fejre ne üssetek — pendült meg az aggodalom hangja. — Csak nem fogom vissza! — horrent a férfi. — Ez az, fiam!... Az életben is na­gyon nézik, hová ütnek!... Az asszony visszahúzódott, hogy legalább ne lássa. Va­lójában elismerte, hogy nem árt a gyereket kissé kemé­nyíteni. Ne az ő fia legyen a játszóterek balekja. Mert úgy marad, akár ... Csak ne kellene ezért még idehaza is püfölnd!... Az apa komoran cipelte a saját gyerekkorát. Arra ugyan megtanították, ha le­köpik vagy arcul ütik — ütni kell; de arra nem tanították meg, hogyan kell ütni, és mit tegyen, ha csak fenékbe rúgják. Mert általában per­sze nem kell verekedni ... Hát ő a fiát megtanítja!... Tanítja már vagy másfél éve. öt a gyerek örömmel kaszabolja. A játszótéri ag- resszorral szemben ma is te­hetetlen. Ha kap — sír. Még jó, ha elszalad. Ha olykor érzi is, hogy rajta a világ szeme — a levegőt üti. Az apa a haját tépi ilyenkor. Lassan megérti, mi a baj. Fia nem leli örömét a mások fájdalmában. Az apát lehet FAIR PLAY ütni. Az apa más. Az apának úgyse fáj. — Au! — kiált fel most az apa. Fejen találta a kugli­báb. A gyerek kacag. Az apa rájátszik. Aztán hirtelen abbahagyja. Hisz a fájdalom korántsem ' mindig nevetséges. Komédiázással soha sem fogja az ösztönt élétre vadítani. Most veszi észre, micsoda ellentmondás rejtőzik itt. Hisz ő a felnőtt­életben ellenfelei kárörömét igyekszik éppen önirondkus bohóckodásaival csorbítani. Csorbul-e, ki tudja? Mégis, feltehető, hogy tiszta, gond­talan kárörömet csak a le­győzőitek tehetetlen vergő­dése okoz. Az intrikusnak is. A vergődésben gyönyörköd­ni — ez még nemes kegyet­lenség. Mondjuk. A szenve­désben? ... — ezt már más­képpen nevezik ... Vagy nincs megállás? ... Hisz az Életben lépten-nyomon adód­nak ellenfelek ... És az ideg­orvosok szerint nincs egész­séges ember ... Milyennek neveljük a fiunkat, ha csak farffas és bárány közt vá­laszthatunk? ... Vagy szarva közt a tőgyit: vegyük a vad­disznót? Az csak akkor vé- rengzik, ha megsebesítik — a gyerek is tudja... De ak­kor már a fene megette ... — Ez igen, fiam! De vi­gyázz, hogy közben ne kapj kétszer annyit! Ügy támadj, hogy közben védekezz is! Fi­gyelj! Most az apa sziporkázó cselsorozatba foglalva be­mutatta, milyen szúrások, vá­gások, ütések érhetik azt, aki nem figyel. A támadás oly­annyira lehengerlő volt, hogy az egyik kuglibáb ki is hul­lott a gyerek kezéből. — Apa, most nem ér! — tartotta fel a gyerek üresen maradt kezét, és lekuporo­dott, hogy kihalássza fegyve­rét a fotel alól. Az apa ez­alatt lovagiasan meg genfie- sen pihentette a karját. A gyerek már tápászkodás köz­ben jót sózott a bokájára. Az apa szája nevetésre nyí­lik, de aztán azonmód vissza­zárul. Végül is á boldogulás ösvénye a törvényesség és a törvénytelenség határán ka­nyarog ... Vadász legyen, aki rátalál... Talán csak embe­ri dolog, hogy teljesületlen vágyainkat fiainkra testál­juk !... De mitől van, hogy őket többre nézzük ... ? Ettől. — Fiúk, hagyjátok abba! Vacsora! Igen. Családban élünk. A saját távlatainkkal nagyjából már tisztába jöhettünk. Fia­inkba meg belelátjuk egy­kori magunkat... Amikor még hittük: mindent elérhe­tünk, amiért a karunkat nyújtjuk ... Most meg azt hisszük — érthető optikai csalódás, az éjjeliedény ho­rizontjánál alig magasabbról szemlélődve —, hogy egyedül csak nekünk van fiunri... — Fegyverszünet — mond­ja az apa. Felmutatja a két kuglibábot, azután széles mozdulattal a földre helyezi őket. — Rámoljatok öss"" — suhan át a békeangyal, a konyha felé. — Gyere, hercegem — hu­nyorít az apa, és lehajol a kuglibábokért. Ekkor éri fe­jét a nagy sorozat. Első gondolata az esemény minősítése, de hirtelenjében nem talál a fogalomra, amely - lyel az ilyesmit jelölték kü­lönböző korok, Homérosztól az ENSZ-ig. A békeangyal ismét erre száll. Pillanat alatt felméri a hadihelyze­tet, és nem keresgéli a sza­vakat: — Kisfiam, tanuld meg, hogy fegyvertelen em­berre nem támadunk! Az apa ezzel szíve mélyén egyet ért, hisz maga is éppen ezt akarta mondani. De azt is érti már, miért nem ta­lálta hirtelenjében a szava­kat. Hisz lelke mélyének is a mélyén győzelmi táncot járt... Keményen koppannak homlokán a másodpercek ... Szótlan rámol... A becstelen ember megve­tendő, ám az alumaradtakat Megvetik. A játékszabályom kát még százszor megtanul­hatja a gyerek, a játék ízét soha többé, ha rögtön elke­nik a száját... így nyugtatgatja magát. Mert a lelkiismerete nem ép­pen felhőtlen ..

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom