Szolnok Megyei Néplap, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-25 / 251. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. OKTÓBER 25 Téesztag a boltos Gyakran csodálllkozoim. A szolnoki Szövetség ABC* áruháznál átutazó fővárosiak, messzi városokból érkezők gépkocsija várakozik. A Szövetség híre valahogy túljutott a megyeszékhelyen. Persze; ismerik a városban is. láttam már rendszeresen ott vásárló. a város VII., VIII. kerületéiben lakókat is. a piacon árusító falusi asz- szonyokat is, akik rendszerint ott fejezik be napjukat. Eladókból ott ők is vásárlók. Ezzel korántsem akarom azt mondani, hogy a Szövetség a legek-legje. Hogy jó áruház, gazdag kínálaté, az bizonyos. S még valamiért külön kedves sokaknak. A hentes Jóska mosolyog még idősebb vásárlókra is, s mintha külön öröm lenne inelki a fél kiló marhahúst Ifcilmémii. Még köszön is. ha a vevő továbbmegy. A felvigyázók. vagy hogv is hívják őket. nem fürkészik gyanúval telten a vásárlókat, álm szívesen eligazítják a keresigélőt. Ha kell. a raktárig se restek elmenni a keresett áruért. A pipere- osztályon időnként szakavatott háztartási és kozmetikai tanácsók ütik meg a fülemet. Az örökké gyors pénztárosok is tudnak köszönni. s udvariasan szólni a vevőhöz. Köztük. — szánté állandóan kint a boltban a boltvezetők. Hárman vannak, egy közülük Kovács Bajos. Sokszor megfigyeltem, atflarva-akaratllanul. Először a készségességét bámultam. Meglépett, hogy mennyire ismeri a törzsvevőket, s első pillantással észreveszi, ha új vásárló érkezik. Ilyenkor , mértékkel segítőkész. Elvezeti a keresett pultokhoz, ajánl most érkezett tőkehal- májat. vagy friss, még meleg töpörtyűt szól. hogy inkább amabból a májasból vigyen ... Sorolhatnám sokáig. Nem teszem, inkább azzal folytatom, hogy mindezt természete« kedvességgel, mosolygós arccal „csinálja”. S így csak az tehet, aki szereti a szakmáját, s tudomásul v°*-ri, aki emberek között dolgozik, aki • kereskedő, annak nem lehet morcos airccal. flegmán járná-kellni. Pedig tulajdoniképpen csak azóta kereskedő, amióta — 1974 decemberében — megnyílt a Szövetség ABC. Igaz. rokonszakmában tanult cukrász a mestersége, s nem is akármilyen mesternél végzett. A Marcipán cukrászdában Hegedűs László keze alatt tanult Aztán rövid ideig a Rétes cukrászda, majd a szülőfalu következett. Ennek persze komoly oka volt Megnősült és megunva a szolnoki albérletet Zagyva- rékasna költözött a feleségével. a nagymama házába. Ott a Kedves cukrászda adott miunkát — nem is keveset — neki is, meg feleségének is. Hót és fél óv után a Béke Tsz elnökhelyettese szólt: a szövetkezet gesztorgazdája a rövidesen megnyíló Szövetség ÁBC-nek. Lesz ott szükség vendéglátós szakemberre is. Éppen akkor fejezte be munka mellett a boltvezetői tanfolyamot. Minden jól összejött: szövetkezeti laikás Szolno-i kon, megszületett a második fiú — éllfógadta a javaslatot. Fiatal ember még Kovács Lajos. Érthető, hogy szeretne minél többet tudni, minél jobban ismerni a szakma fortélyait. Az idén nyáron érettségizett a dolgozók kereskedelmi szakiközépiskolájában. Am nemcsak iskolában lehet tanulni, őszintén mondja. sokat tanult a bolt. helyesebben a szakma sok. tapasztalt dolgozójától. Mert emberséget, kedvességet is lehet és kell tanulni. Miért tartózkodik sokat a vevők között? Ezt az áruház igazgatója javasolta neki. Nem árt ismerni a vevőket, beszélgetni velük. hiszen sok vásárló igényli, hogy ne csak a pulton, és polcokon sorakozzék az áru. hanem a boltos is szóljon hozzá, köszöntse, kalauzolja a boltban. Ebben pedig sok igazság van. Az idősebbeknek még olykor az emlékleik is feltámadnak. Nekem például mindig Deutsch bácsi jut eszembe, aki nekem, a betérő gyereknek akkor is fogadta a köszönésem, ha sejthette, hogy csak savanyúcukrot kérek 10 fillérért. Meg Sajti úr, aki egyformán kedvesen mérte a lisztet, a cukrot a miunkáskömyék bekötött fejű asszonyainak és az „odakeveredett” tekintetes címre kényes nagyságának is. És soha nem felejtette el a köszönésikor: „Legyen máskor is szerencsém”. Sokszor mondják. hol vannak már azok a régi, izzig-vérig kereskedők! Akik adtak a vevő köszöntésére, akik ha valami aznap nem volt a raktárban, másnap a föld alól is előkerítették. A kétségtelenül korszerűbb és kényelmesebb, minőségéiben a régivel, össze nem hasonlítható kereskedelem elszemélytelenedik. a kereskedők azt gondolják, 5k tesznek szívességet a vevőnek, ha kiszolgálják. Mondják, a fiatal kereskedők között ritka, mint a fehér holló az igazi, „erre született” boltos. Mióta a Szövetség majd száz dolgozóiát ismerem, napjában tapasztalom munkájukat, vitázom ezzel. Kovács Lajos 35 éves kereskedőt arról faggatom, mitől van, hogy a bolt kollektívája olyan, amilyen? Ezzel korántsem mondtam azt, “hogy mindenki Bizony a kezdők, az újak sokáig „kirínak” ásóiból. A múltkoráiban egy ifjú hölgy valósággal haragudott rám, mivelhogy kérdeztem. valóban friss-e a kenyér? És i dőnként egy-egy felvigyázó is elkomorult tekintettel néz szét, — mintha birodalma lenne az áruház. Szerencsére ez ritka. Ilyenkor — a boltvezetők, igazgatók is figyelnék ám — figyelmeztetik, jó példát ajánlanak a kezdő figyelmébe. És ha a szép szó nem Használ ? „Nagyon kritikus esetben k°mény vagyok” — mondja Kovács Lajos, s ezt gyakorolják valamennyien a vezetők. Ugyanis az összeszokott gárdát a megértés, az e—más segítése is jellemzi. A két szocialista brigád is sokat tesz ezért. Mi ebben a munkában a gyönyörű? A boltvezető szerint az például, hogy a fél várost ismeri. Hogy időnként jókat írnak a vásárlók könyvébe. Különben a fiatalember kicsit kikérdezte a famíliáját. Tsz-tag édesapja, szakácsnő édesanyja meg a rokonok elmondták: sok kereskedő volt az ősök között, ő tehát csak folytatja. Tatáin a kisebbik fia majd követi az apja példáját. Máris érdekli a -bolt. A bolt, amelynek dolgozói — köztük Kovács Lajos is — e®y akarattal jó ideje nem alkalmazottai, hanem tagjai a zagyvaréfcasi Béke Termelőszövetkezetnek. Különben most. az írás végén döbbentem rá: nem tudtam Kovács Lajost bemutatni. csak a munkatársaival együtt, köztük vázolni portréját. De hát ő is azt mondta: „Ez csapatmunka!” Sóskúti Júlia A szolnoki Dohányfermentáló üzem laboratóriumára Igen felelősségteljes munka hárul. Itt ellenőrzik a dohány minőségét, fizikai és kémiai tulajdonságait. Naponta közel 40—50 féle vizsgálatot állítanak össze. Képünkön Szilvás Katalin a dohán> homoktartalmát ellenőrzi Könyvek falun Magyarországon a könyvforgalom értéke 1975 és 1979 között 1 milliárd 789 millió forintról 2 milliárd 453 millió forintra emelkedett A könyvek 80 százalékát a lakosság vásárolta meg. Megyénk könyv- és zenemű- szaküzleteinek forgalma a múlt évben meghaladta az 57 millió forintot A tanácsi és szakszervezeti közművelődési könyvtárak több mint kétmillió kötetes állományát csaknem százötvenezer beiratkozott olvasó forgatta rendszeresen. A kölcsönzések száma meghaladta a 2 és fél milliót. Mielőtt azonban a statisztikák bűvöletébe esnénk, érdemes megjegyezni, hogy a könyvforgar lom növekedéséhez az utóbbi években a könyvtárak jelentős (emelkedése is hozzájárult, valamint, hogy a beiratkozott könyvtári olvasók száma évek óta változatlan, s napjainkban inkább csökkenő, mintsem emelkedő tendenciát mutat. Olvasó nem- zet-e hát a magyar? Kínálat nincs Megyénk falvait, községeit járva mindenesetre kétségeink támadhatnak efelől, bár igencsak nehéz volna kideríteni, hogy azért nem olvasnak-e az emberek, mert nincs idejük, vagy azért-e, mert nincs mit? Az üzletek polcait szemügiyre véve az utóbbi feltevés valószínűbbnek látszik. Nagyréven például 10—15 féle könyv — megszámoltam, 33 — árválkodik a modern ABC-áruház egy kicsinyke tárlóján. — A választék valóban nem nagy — mondja az elárusítónő —, de éppenséggel elegendő. Ha vásárolnak is belőle;, többnyire ajándékozás céljaira; rokonnak, barátnak, s nem maguknak viszik az emberek. A könyv nem a legkelendőbb cikk Nagyréven. Igaza lehet, bár Mateko- vics Jánosné pedagógus — akivel a falu több iskolaépületének egyikében, egy meglehetősen kopár, rideg folyosón beszélgettem — mást mondott — A családlátogatások során azt tapasztaltam, hogy szinte minden nagyrévi házban megtalálható a könyv. A gyerekek kisebb-nagyobb házikönyvtárral rendelkeznek. — S szüleik? — Hát erről nincsenek pontos ismereteim, úgy vélem azonban, hogy ha a gyerekek olvasóvá nevelése sikeres, az mindenképpen jó hatással lehet az egész családra. A könyvtár sókat tesz ennek érdekében. Annyit amennyit lehetőségei engednek mindenképpen. Ám a községi könyvtárak lehetőségei meglehetősen korlátozottak. Egyrészt mert a nyitvatartási idő is csak bizonyos — igen kévé« — óraszámra korlátozódik. Sok ugyanis a tiszteletdíjas könyvtáros, aki egyéb munkája mellett látja el a könyvtárosi teendőket. A nyitva- tartás többnyire hozzá, s nem az emberek szabad idejéhez alkalmazkodik. Kényszer- helyzet ez, amely abból adódik, hogy kevés a szakember. A kunszentmártoni járás községeiben például mindössze négy főhivatású szakképzett könyvtáros dolgozik. A falusi emberek olvasási kultúrájára ez is rányomja bélyegét. Meg még sok egyéb is... A tiszainokai vegyesbolt előtt — az üzletben egyébként a fehérneműs polc és a pénztárgép között, pamutok, cérnák, pertlik, miegyebek kavalkádjában pillantottam meg néhány könyvet — Űjfalusi Istvánnéval beszélgettem. A fiatalasszony jelenleg gyermekgondozási szabadságon van a 18 hónapos Csabi fiával, a férje katona. — Az ember nehezen tud kimozdulni a faluból. Meg nem tudnám mondani, mikor jártam utoljára Szolnokon. Már az is gond, ha valami sürgős vásárolnivaló miatt Kunszentmártonba kell elutazni. A gyerek pici még, nem vihetem, itthon felügyelet nélkül nem hagyhatom. Ha mégis el tudok szabadulni. rohanok vissza, amilyen hamar csak lehet. Nincs nekem időm nézelődni. Könyvek? Inkább újságokat olvasok. Persze), más volt a helyzet, amikor Kecskeméten, a Konzervgyárban dolgoztam. Ott még vásároltam is könyvet. Egy könyvügynök beszélt rá egy sorozatra, huszonnégy könyv volt benne. Azokat elolvastam, azóta nem vettem újakat Nem mondom, ha itt Inokán lehetne kapni, a gyereknek vennék kis képeskönyveket mert így ő is csak az újságokat tépdesi, firkálja. Rejtő és az iskolások Cserkeszeién százötvennyolc gyerek ül nap mint nap az iskolapadokban. S hogy a tanulóévek alatt magukba szívják-e az olvasás szeretetét is? — Bízunk benne — mondja Dancsó Béla igazgató. — Ezt szolgálja a 2 ezer 600 kötetes iskolai könyvtárunk is, amelynék állományát — mivel könyvbeszerzésre évente csak kétezer forintot fordíthatunk és ez a pénz meglehetősen kevés a szakszerű, igényes állománygyarapításhoz — a községi könyvtár letétjével egészítettük ki. Az iskolában egyébként egy kis „könyvesbolt” is működik, ifjúsági irodalmat* valamint olyan könyveket árusítunk, amelyek a gyermeknevelés kérdéseiben igazíthatják el a szülőket Egy-egy szülői értekezlet alkalmával ezek vevőre is találnak. Azt tapasztaltuk, hogy könyvekre gyermekeiktől nem sajnálják a pénzt a szülők. A kötelező és ajánlott olvasmányokat csaknem mindenkinek megveszik. — Az már más kérdés, hogy a családban mekkora gondot fordítanak arra. hogy a gyerek értékrendiében megfelelő helyre kerüljön a könyv — jegyzi meg Hargitai György igazgatóhelyettes. — Ügy tapasztaltam, hogy a gyerekek körében egyelőre még nagyobb rangja van a saját magnónak, újabban a lemezjátszónak is, mint egy jól kialakított, saját kis há- zikönyvtárnakl Megjegyzem, Cserkeszőlőn alig van, gyerek, aki ne dicsekedhetne az előbbi, meglehetősen drága eszközökkel. S az utóbbival, azaz a házikönyvtárral hányán dicsekedhetnek? — Nekem vannak könyveim. olyan két polcnyi — mondja Tünde. — _ Mindenféle könyv található köztük, a kötelezők mind megvannak. Az idén is elolvastam már a Légy jó mindhaláli- got. Tünde kedvenc írója Rejtő Jenő. A gyerekek olvasnak hát, de tudnak-e olvasni ? Tibor 140—150 kötetes saját könyvtárából válogat olvasnivalót. — Nem is igen járok könyvtárba, hisz otthon mindent megtalálok. A történelmi és az életrajzi regényeket, a tudományos könyveket szeretem. Azokat, amikből sokat tanulhatok, többet tudhatok meg egyes dolgokról, mint itt az-iskolában. Számomra az olvasás nem elsősorban szórakozás, hanem tanulás. A szüleimmel egyébként soha nem utaztunk el még úgy Szolnokra, Kecskemétre, Kunszentmártonba, hogy ne hoztunk volna haza néhány könyvet. Az egyéni érdeklődést tehát nem hagyhatjuk figyelmen kívül, legyen szó faluról, avagy városról. Helytelen is volna az olvasási kultúrát vizsgálva éles határokat húzni a város és falu lakói között. Vitathatatlan azonban, hogy amíg a városi ember nap mint nap a művelődés több más formája — színházak; múzeumok, mozik, stb. — között válogathatna), addig falun többnyire a televízió vagy a könyv az, amely elérhető „szellemi táplálékul” szolgálhat. Nem kell tehát hangsúlyozni utóbbi jelenlétének fontosságát. Ennek ellenére a könyvforgalmazás „fehér foltjaiként” tartjuk számon a községeket évtizedek óta. A könyvújdonságok — ha egyáltalán eljutnak — már rég újdonságukat veszítik, mire a községekbe érnek. A példányszám kevés, s valljuk be, a kereskedő sincs érdekelve abban, hogy a könyvforgalmat növelje. A haszon miatt még senki sem árult. könyveket falun. Közgyűjtemények közkincsek nélkül Mohácsi Lászlóné, a tisza- sasi általános iskola nyugdíjas igazgatónője sem ezért teszi. — Az ügyet valakinek föl kell vállalnia — mondja — Magyarszakos pedagógus voltam; 25 évig tanítottam a gyerekeket az irodalom, az olvasás szeretetére. Az érdeklődésüket azonban később is fenn kell tartani, ha másképp nem megy, utánuk kell menni, kezükbe kell adni az olvasnivalót. Ha könyvek érkeznek. én sorra járom a munkahelyeket. A Világirodalom remekei sorozatra 65 előfizetőt gyűjtöttem. Nézze, tudom én, hogy vannak né- hányan, akik csak szobadísznek, az új lakásba, az új szekrénysor vitrinjébe vásárolják a könyvet, de legalább ott van a lakásukban, s hátha egyszer kedvet kapnak ahhoz is, hogy leemeljék őket. s ha nem ők, hát a gyerekeik. Egyébként megfigyeltem, a középkorú ember veszi a könyvet és dolgozik, a gyerek és az idős ember olvas. Az előbb említett sorozatot egyébként azért is szorgalmaztam, mert értékes, jó könyveket tartalmaz, mégiscsak jobb, ha ezeken nevelődnek olvasóim. Valóban nem mindegy, hogy milyén irodalmon „növünk” fel. Ám az sem, hogy felnövekedvén, élhetünk-e „nagykorúságunkkal” A kunszentmártoni járási könyvtáriban három énvei ezelőtt 25 forint volt a könyvek átlagára, most 43, de a községi könyvtárakban is eléri a 35—40 forintot, noha Gyűjtőkörük lényegesen .«zű- kebb szakterületekre korlátozódik. Kungyalun például az évi beszerzési összeg 4 e-er forint, amely még a kötelező törzsanyag megvásárlására sem e1 esendő de máshol sem sokkal jobb a helyzet Az úi kézikönyvek, szótárak. lexikonok — amieteek a legdrágábbak,, viszont a legszükségesebbe1'’ is lennének — beszerzésére nem sok reménye van a községi könyvtáraknak. Könnyen előfordulhat tehát, hogy a kis tel épülések en egyetlenegy példány sem lesz található a tájékoztatást szolgáló alapvető művekből. Mi más ez. Ha nem a ..szegény ember” mzarlósa kulturális közikincseinkkel”. Török Erzsébet A „szegény ember” pazarlása
