Szolnok Megyei Néplap, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-20 / 246. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. OKTÓBER 20, Lélekben diákként Az ötödik x végéhez közel járó ismerősöm párnapos továbbképzésen vett részt. Lelkendezve mesélte, milyen kellemes érzés volt, ha csak pár napra is, újra beülni az iskolapadba. Korabeliekkel hallgatták az előadásokat, de már az első órán, az egyébként komoly, felelősségteljes munkát végző felnőttek visszavedlettek diákká. Ugyanúgy kuncogtak egy- egy „beszóláson”, mint tették harminc-negyven évvel korábban, és egyem- berként sóhajtottak fel, amikor elmaradt az esedékes számonkérés. Uram bocsá’i egyikük; táskájába egy doboz krétát csempésztek, amit másnap nagy szaibadkozás és derültség közepette helyezett vissza a szenvedő alany a tanári asztalra. Lélekben mindig diák marad az ember, ösz- szegezte beszámolóját barátom. Bár eszembe sem jutott, hogy állítását megcáfoljam, ezután még kevésbé tenném. Az elmúlt hétvégén ott voltam a százötven esztendős szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium jubileumi ünnepségén, majd a délutáni találkozón, az öregdiákok élménybeszámolóján. őszülő halánték, mélyülő barázdák az arcon ide vagy oda, az. ünnepélyen zengett a Szózat, s ha a diákcsínyéket kellett sorjázni, akkor sem maradtak szégyenben. A baráti hangú, jókedvű beszélgetések közben meghatottam emlékeztek az alma materben töltött időre, szeretve tisztelt pedagógusaikra. A visszaemlékezések, a történetek, a maréknyi fiatalság, a tanulóévek örökre szép élményeit idézték fel. A munkájukban tekintélyt szerzett öregdiákok életútja közös pontról, a gimnáziumból indult, s jutott el az egyetemi katedráig a műteremig a becsületes, mindennapi munkáig A fiatalok érdeklődve hallgatták az elődöket, sorsuk alakulását, a jóta- néesokat Az öregdiákok lendülete, frissessége elbűvölte a stafétabot vivőit. Igen, lélekben mindig diák marad az ember. F. S. Nem-álom, valóság Mostan szí nei iákról SÁTORALJAÚJHELYEN, SZÉPHALMON Kazinczy ünnepség Édes anyanyelvűnk országos verseny A széphalmi kegyhelyre a ködös, borongós idő ellenére is ezrek zarándokoltak, bogy Kazinczy emlékének áldozzanak A Vácott megrendezett Imiterdia show ’81 nemzetközi szmesdia pályázat legjobb alkotásait láthatják az érdeklődők holnap délután halt órától Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központiban. A vetítésen kilenc ország — Ausztrália. Ausztria. Belgium, Brazília, Franciaország, Ju- gostzflávüa. Magyarország az NDK és az NSZK — klub- jainaP- kői lekcióit mutatják Üj, állandó, a Kisalföldet bemutató tájegységggyűjte- ménnyel gazdagodott a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. A skanzen új részét — a múzeumi és műemléki hónap kiemelkedő eseményeként — vasárnap nyitották meg a látogatók előtt. Ez alkalomból a mo- sonszentmiklósi tiprómalom- ban őrlési, a Nyúl községből áttelepített présszínben szőlőpréselési bemutatót tartottak, a szilsárkányi kovácsműhelyben pedig idősebb és ifjú Vitéz Lajos forgatták tűzszerszájnaikat, ízelítőt adván így az érdeklődőknek a mesterség fortélyaiból. A múzeum 1979-ben megkezdett munkája eredményeként széles betekintést nyújt a Kisalföld népi emlékeibe, hagyományaiba. A paraszti gazdálkodás eszközeit mutatja be nyolc porta gazdasági és ipari berendezéseinek kiállításával; s bepillantást ad a német és horvát nemzetiségiek lakta települések életébe is. Az uradalmi présVéget ért az országos trombitaverseny Viabámap (befejeződött Zalaegerszegien a Luibik Imre országos zeneiskolai tnom- btiitavenseny. Az 19fi4-ben elhunyt kiváló zenepedagógus ét> előadóművész emlékére rendlenett szemlén 33 zeneils- köDa 60 növendéke vett részit és három korcsoportban vetélkedtek. A legjobbak nasy sikerű gálahangversenyével véset. ért ve- ♦éílktedőt. Céslközefébb 1984- ben szintén a zalai megyeszékhelyein tartják meg. be. Ugyancsak a fotóművészet kedvelőit várja a művelődési központ október 23-án délután 6 órakör. Ekkor kerül sor az első alkalommal meghirdetett Szolnok megyei színesdia pályázat eredményhirdetésére, és a lesrfrNb diák vetítésére A pályázatra egyébként negyven szerző csaknem háromszáz diaképe érkezett be, amelyből a zsűri harminchat pályázó 109 alkotását fogadta él. szín arról tanúskodik, hogy a sokorói dombvidéken a múlt századi filoxéra-vészig jelentős szőlőtermesztés volt. Az út két oldalán állnak a tájegység jellegzetes épületei, a Rába-köz paraszti világát idézi fel például a Bogyosz- lóról áttelepített lakóház. Jászfényszaru két színjátszó csoportjának munkájában csaknem százhúszan vesznek részt. Manapság — amikor sokan az amatőr színjátszás válságáról beszélnek — meglepő, ugyanakkor örvendetes is a nagyfokú érdeklődés. S hogy ez minek köszönhető? Minden bizonnyal nagy szerepe van benne Kovács Andrásné pedagógusnak, a csoportok vezetőjének, aki megismertette a jászfényszarui gyerekeket, fiatalokat a színjátszás örömével. A mozgalom egyik neves patrónusa mondta róla; ahol ő megjelenik, „közügy- gyé” válik a színjátszás. Igazolják ezt a Jászfényszarun eltöltött évek, de az idestova 25 éves pedagógus-népművelői pályafutás mindegyik állomása bizonyság erre. Pedagógia és népművelés? Kovács Andrásné sohasem választotta szét a kettőt. A szemléletet a kiskunfélegyházi tanítóképzőtől hozta, ahol, mint mondja. azt plántálták a leendő pedagógusokba, hogy ne csupán 45 percen át tegyék a Az elmúlt hét végén rendezték meg Sátoraljaújhelyen az Édes. anyanyelvűnk vetélkedő országos döntőjét. A határmenti városban az ország középfokú oktatási intézményeiben tanuló diákok — két csoportban — adtak számot anyanyelvi felkészültségükről, tudásukról. A hatvankét gimnazista, szakközépiskolai tanuló és ötvenkilenc szakmunkástanuló pénteken írásbeli feladatokat oldott meg, majd szombaton a résztvevők háromháromperces beszámolót tartottak a zsűri által meghatározott témában. A bírálóbizottság díszelnöke Péchy Blanka érdemes művész volt, elnökei dr. Derne László és dr. Benczédy József professzor. Vasárnap Széphalmon az országos verseny és a Kazinczy Ferenc halálának 150. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülés résztvevői megkoszorúzták, a magyar szellemi élet nagy alakja sírját. Koszorút helyeztek el a Művelődési Minisztérium, a KISZ Központi Bizottsága, a Magyar Tudományos Akadémia, Borsod-Abá- új-Zemplén megye és a város vezető párt- és állami a képzőben fcerült közelebbi kapcsolatba. Első csoportját szülőfalujában, Tiszaalpáron szervezte meg, majd ezt követte a többi azokban a Borsod megyei falvakban, amelyekben hosszú éveken át tanított. Arló, Szuhafő, Hódoscsépa lakói még bizonyára emlékeznek a „tanítónénire”. aki nem csupán „színhazat” teremtett, de férjével együtt magára vállalta a négyszáz-hatszáz lelkes falvak úgyszólván minden gondját-baját. Akkoriban még igazán „lámpás” volt a falusi tanító — mondja. A falvak nem bővelkedtek tanult emberekben. Domonyba akkor került, amikor már a népművelésben is új szelek kezdtek fúi- dogálni. Itt ifjúsági klubot szervezett, s a fiatalokkal a falu néphagyományait kezdték el kutatni. „Kézenfekvő volt. hisz a község idősebb lakói még népviseletbent jártak, olyan hagyományokat őriztek, amelyeket vétek lett volna feledésben hagyni.” Természetesen a klubon belül színjátszó csoport is A szentendrei szabadtéri múzeumban Megnyílt a Kisalföld tájegységgyűjtemény őrlési bemutatók a hajdani tiprómalomban „SZÍNJÁTÉK" AZ ÓRÁN _______________ J átszva tanulnak szervei, az iskolák. Ezt követően — ugyancsak a széphalmi fák alatt — került sor a verseny értékelésére, a tizenöt legjobb eredményt elért diák jutalmazására. A Szolnok megyei versenyzők tisztesen szerepeltek, de az erős mezőnyben nem jutottak a legjobbak közé. A kilencedik alkalommal rendezett országos vetélkedő bizonyította, hogy a résztvevők érzik, mindannyiuk kötelessége a Kazinczy által adományozott örökség értő ápolása. A gimnazisták és a szakközépiskolai tanulók általában felkészültebben tartatták a meghatározott közönséghez szóló élménybeszámolóikat, szónoki beszédeiket, de a szakmunkásjelöltek szereplése mégis meggyőzőbbnek tűnt, jó néhány esetben nagyobb átütőerővel bírt. A szóbeli feladatok — nagyon helyesen — lehetetlenné tették, hogy a versenyzők skolasztikus módon kizárólagosan iskolai tananyagokra támaszkodjanak, így a zsűrik azt vizsgálhatták és értékelhették, hogy a tizenéves, de inkább már a huszadik esztendejükhöz közeledő fiatalokra milyen hatással van az a nyelvi közeg, amelyben élnek, örvenműködött, ők elevenítették fel először a szüreti népszokásokat, a dömonyi szüret azóta is kedvelt láTványos- sága a Galga menti népművészeti napoknak. A községben töltött évek Kovács Andrásné munkájában új fordulatot hoztak. A domonyi fiatalok között fedezte fel a színjátszás nagy- nagy személyiségformáló erejét, s noha mindvégig a pedagógus munkáját segítő módszernek, lehetőségnek tekintette, egyre tudatosabban kezdte alkalmazni munkájában. A szakirodalom és saját tapasztalatainak ösz- szegzése vezette el oda, hogy detes beszédjük tartalmi gazdagodása, ugyanakkor sajnálatos, hogy a gondolatok színességének kifejezését sok esetben a nyelvi beszűkülés, a pongyolaság akadályozza. Mindezekhez beszédtechnikai hibák is társulnak, az „egészséges” artikuláció továbbra sem erőssége a versenyző fiataloknak. Ennek ellenére a zsűriben jelen volt nyelvészeknek az a véleményük, hogy a mostani Édes anyanyelvűnk verseny — az előzőekhez képest — számottevő fejlődést bizonyít, s főleg megnyugtató az az érdeklődés, amely a vetélkedő, a nyelvi irodalmi kérdések iránt megnyilvánul. A versenyt meghirdetőket, a rendező szerveket dicséri, hogy a vetélkedőt szorosan a Kazinczy emlékünnepséghez kötötték, így a diákoka magyar nyelvtudomány, irodalomtörténet és társtudományok legkiválóbb személyiségeivel együtt emlékezhettek — Széphalom meghitt csendjében, az évszázados fák alatt, ahol Petőfi is lerótta kegyeletét 1847 júliusában — Kazinczy Ferenc- re, nemzeti múltunk nagy alakjára.-U Kovács Andrásné portréjához ma már oktató-nevelő munkájának alapvető módszere: a dramátikus játék. / „Úgyszólván 1 nincs olyan tantárgy, amelynek elsajátítását ne segítené, hisz a gyerekekben meglevő játékosságra, eleven fantáziájukra, átélő, beleélő képességükre épít. Az ismereteket kreatív, cselekvő módon teszik magukévá, így azok maradandóvá is válhatnak.” Kovács Andrásné a tanórákon kívül kilencven 10—14 éves gyereket és huszonötharminc fiatalt gyűjtött maga köré Jászfényszarun. A csoportokkal nem elsősorban produkciókat hoznak létre, a hangsúly — mint mondja — a színjátszás eszközével való nevelésen van. A módszernek remélhetőleg hamarosan lesznek követői is, megyénk iskoláiban. A jászberényi tanítóképzőben — az országban is elsőként — idén végeznek azok a hallgatók, akik Kovács András- nétól tanulhatták meg a drámajáték-vezetés módszereit, s azok alkalmazásának lehetőségeit a tanórákon. T. E. Egymás mellett, egymás ellen Mindegy, hogy hogyan, mi módon: egy riportműsor fel-’ adata elsősorban az, hogy tényekre támaszkodva, azokat szembesítve, a jelenségek mögé mutasson; s a hallgatót töprengésre; netán vitára „provokálja”. Mondom, a hallgató számára mindegy, hogy mindezt zenével, irodalmi idézetekkel tűzdelve, szatírába oldva, poéntírozva; vagy netán „nyersen” kapja. A „Mit üzen a rádió” riportjai, elsősorban közérdeklődésre számot tartó témái miatt — de más miatt is — a „java” kategóriába tartozónak. Okosan, aprólékos gonddal, részletes ok nyomozással készült a „Mit üzen ...” legutóbbi adása is. A riporterek ezúttal három, teljesen mindennapos ügy nyomába szegődve, alaposan megfaggatták; a felszínt, háziról házra, hivatalról hivatalra, illetékestől illetékesig járva aztán sikerült tiszta vizet önteniük a pohárba. Kiderült — s ez mind a három riportban vizsgált esetre vonatkozik —, hogy nemcsak egymás mellett, de egymás ellen is képesek vagyunk élni. S ezen változtatni vajmi kevés a hivatal, a tanácsi tisztviselő jámbor ügybuzgalma, hogy profán hasonlattal éljek: mit ér a legjobb, legalaposabb tűzrendészet^ leírás, ha már ég a házi Az első riportban szomszédok tették föl arra életük egy neszét, hogy — ha szabálysértések árán is — pokollá teszik a másik életét. Följelentés, tanács, békítgetés. újabb birtok- és csendháborítás — végül marad egy rokkant néniké; aki végső elkeseredésében a rádióhoz fordul. S ami különösképp megdöbbentő: az ügy főszereplői nem lumpen elemek, nem betegesen gonoszak, dolgoznak, néha ricsajoznák, és a gyengébbe belemarnak. Dúl a hétköznapi háború abban a kisvárosban is, ahol hogy, hogyan nem, a lakótelep közelében pozdorjalemezből, hullámpapírból, fóliából s egyebekből épült néhány garázs, amelyekhez természetesen gépkocsik is tartoznak. Gépkocsik^ mélyek miatt nem lehet a gyerekeknek kint játszani, amelyek hajnalban, éjjel bőgő motorokkal érkeznek, ménnek, gyötrik a lakók idegeit S lám- csalk; — a riportból kiderült — ezekről a garázsokról szinte alig van, hivatalosan tudomás, építési engedélyek nem kerültek elő, két érintett szerv is azt hiszi, hogy nincs köze hozzá, afféle senki földjén lebegtek ezek a garázsok eddig. Azért, most hogy immár a rádió is közbelépett az egyik illetékes ígérte, történik valami, gondosan mérlegelik, hogy melyik kóceráj kié, mert ugye; egy kocsit mégsem tehetünk csak úgy ki az utcára. A műsor befejező riportja, egy súlyos, fegyelmivel zárult üggyel kapcsolatban azt példázta, hogy kéz kezet mos, mindaddig, amíg az egyik kéz nem lesz piszkosabb az általában elfogadhatónál. —eszjé—
