Szolnok Megyei Néplap, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-18 / 245. szám
1981. OKTÓBER 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 , Úttörőcsapatoknak Új verseny indul Az idei november 7-i iskolai ünnepségen 9 iskola úttörőcsapata veheti át „Az iskola az úttörőcsapat otthona” címet, amelynek meghirdetésével az iskolák és az úttörőcsapatok együttműködését szeretnék bővíteni, élőbbé folyamatosabbá tenni. A címmel járó 100 ezer forintnyi jutalmat létszámarányosan osztották él a nagyiványd, a mezőtúri 4. számú a szolnoki Achim úti, Kassai úti, Ságvári úti, a kisegítő, a tiszaigari, a túrke- vei Petőfi , téri és az újszászi általános iskola úttörőcsapatai között. Ebben az esztendőben lehetett utoljára elnyerni a Kiváló Űttörőtábor címet, amelyet a csaknem 30 pályázó tábor közül a következő 13 kap meg: az abádszalókiak, a kenderesdek, a 'kisújszállásiak, a martfűiek, a mezőtúrj Kossuth és a Rákóczi útiak, a szolnoki Költőd útiak, a sza nd as zőlősiek, a Tallinn körzetiek a tiszafüredi Kossuth útiak, a törökszentmiklósi ak, az újszá- sznak, a tdszaörs—tiszaigar— nagyiváni úttörőcsapatok közös tábora. E mozgalom helyett „A legjobb túrázó közösség” cím elnyerésére szolgáló versenyfe’hívást fogadták el a megyei úttörő elnökség októberi ülésén, ezt a megyei úttörőelnökség és a törökszentmiklósi Lékai János úititörőház közösen indítja a kisdobos és úttörőrajok, a turisztikai szakkörök részére. Célja, hogy a pajtások minél többet legyenek együtt a szabadban nemcsak nyáron, hanem az év minden időszakában. MHSZemlékülés A fegyveres erőknél és testületeknél egyre jobban terjedő mozgalom bontakozott ki a hagyományok őrzésére és teremtésére. Sok helyen alapítottak csapatmúzeumot, emlékszobát, kisebb egységeknél pedig emlékfalat alakítottak ki. Jeles események örökítésével jó példával szolgálnak a fiatalok számára. Ezt az utat követi most a Magyar Honvédelmi Szövetség Szolnok megyei vezetősége is, emlékszoba berendezését tervezi. Ehhez kéri mindazoknak a segítségét, akiknek tulajdonában az MHSZ. az OMRE, az MPSZ, a MÖHOSZ és az MHS tevékenységének időszakából sajtóanyag, fotó, plakát, jelvény. vagy valamilyen egyéb dokumentum van. Az aktivisták és a szövetség régi tagjainak segítségével bizonyára gazdag anyag gyűlik majd össze, és az MHSZ emlékszoba betöltheti hivatását; szolgálhatja az ifjúság hazafias, honvédelmi nevelését. Tiszaióidváron Kon rézkori lakóházat tártak föl_ Kiállítás a Tiszazugi Múzeumban Felvételeinken: felszínre hozott cserépedények A szolnoki Damjanich János Múzeum régészei 1979. áprilisában kora rézkori lelőhelyre bukkantak Tisza- földvár határában. A leletmentő ásatások során egy 4500 éve leégett és összedőlt ház került a felszínre, a hozzátartozó kemencével és tűzhellyel. Mivel a lakók nem tudták a tűz elől kimenteni edénykészletüket — a beomló fal maga alá temette azt, megőrizve az utókornak — a házból nagy mennyiségű edénytöredék került elő. A ház szerkezetét a fellelhető maradványok alapján rekonstruálták a szakemberek. Siklódi Csilla, a Damjanich János Múzeum régésze, aki a lelőhely tudományos értékelését végezte, a leletanyagból, s a lakóház méreteiből arra következtetett, hogy a házat kis család lakta. Ebből arra a megállapításra jutott, hogy a korai rézkorban már eléggé fejlettek voltak a földművelés eszközei, módszerei ahhoz, hogy egy család önállóan is Tegnap szóbeli versennyel folytatódott Sátoraljaújhelyen az Édes anyanyelvűnk országos verseny döntője. Az ország valamennyi megyéjéből, megyei városából valamint Budapestről érkezett résztvevőik két csoportban adtak számot felkészültségükről, arról, hogy ki beszéli szebben, helyesebben, választékosabban anyanyelvűnket. Az egyik csoportban a gimnáziumok és szakközép- iskolák 62, míg a másikban a szakmunkástanuló intézetek 59 versenyzője adott száfent tudja tartani magát, nem volt szükség több ember szoros együttműködésére. A leletanyag alapján a rézkorban élő ember hétköznapi szokásaira is következtetett, többek között arra, hogy az ételek ízesítése, a gabona őrlése a házán kívül történt, ott tártak fel ugyanis egy tűzhelyet és egy kemencét. mot tudásáról. A résztvevők három-három perces beszámolót tartottak a zsűri által meghatározott témában, amit a nyelvhelyesség, előadói készség, választékosság alapján értékeltek. Az idén nyolcadik alkalommal megtartott Édes anyanyelvűnk országos ver-, senyen a legjobb helyezést elért 15 tanulónak vasárnap Széphalmon, a. Kazinczy Mauzóleumnál ünnepségen adják át Sátoraljaújhely város emlék plakettjét. A rézkorról kialakult korábbi elképzeléseket ’ jelentősen módosította a tisza- földvári ásatás, amelynek leletanyagából a napokban kiállítás nyílt a nagyközség múzeumában. Az érdeklődők a már restaurált cserépedényeket, a rekonstruált lakóház makettjét, valamint fotókat láthatnak az ásatásról. Diaporáma fesztivál Pécsett te "’an megkezdődött a II. nemzetközi diapo- ráma fesztivál műveinek elő- zsürizése. Ebből az alkalom - ból fesztivált rendező ifiú«á- gd ház diaporáma stúdiója saitótáiékozitafót szervezett. A diaporáma — mint ismeretes — az egymásra vetített egymásba áttűnő diakének zárt komnozícióiú sorát és a vele szoros epvséeet alkotó zenei kíséretet jelenti. Segítségével a szerző dlvan valóságos dolgokat ábrázolhat. amelyeket egyébként az ember egyszerre, egyidőben soha nem láthat. Elmondották, hogy az idei fesztiválra november 13. és 15. között kerül sor a me- csekaliai városban. Sátoraljaújhely ÉDES ANYANYELVŰNK ORSZÁGOS VERSENY TEGNAP SZOLNOKON ■ ■ Ünnepelt a 150 éves Verseghy Ferenc Gimnázium Kitüntetések, koszorúzás, találkozó Barta László átadja a Jubileumi oklevelet Molnár Sándornak, az iskola igazgatójának A művelődési központ társalgójában nyílt tárlaton az intézmény volt tanárainak, diákjainak alkotásai láthatók (Fotó: TKL) haladó hagyományokat, a Százötven esztendővel ezelőtt. 1831-ben alapították me® Szolnokon a Verseghy Ferenc Gimnázium jogelődjét. A megye egyik legrangosabb középiskolája tegnap délelőtt kilenc órától tartotta jubileumi ünnepségét a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ színháztermében. A rendezvényre érkező vendégeket, volt tanárokat, diákokat az iskola tanulói, lapjuk, a Diáktoll jubileumi számával köszöntötték. Az ünnepség díszelnökségében helvet foglaltak, a megye. a város vezetői, ott volt Bárta László. Szolnok megye Tanácsának elnöke. Szűcs János, az MSZMP me®”’1 bizottságának titkára, valamint dr. Komoróczkv Sán- dorné. a Művelődési Minisztérium közoktatási főosztályának vezető ie. Az ünnepély résztvevői közösen elénekelték a Himnuszt máid meghallgatták Ady Endre: Üzenet eevkori iskolámba című költeményét. Ezt követően Molnár Sándor, a Verseghy Ferenc Gimnázium igazgatója megtartotta ünnepi beszédét. Felidézte az intézmény százötven éves történetének ie- lentősebb állomásait eseményeit. a történelmi változásokat. melyeknek jelei mindig jelen voltak az iskola hétiköznapiaiban. Példaadó elődökként szólt azokról a tanárokról, diákokról, akik az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, a dicső múltú Tanácsköztársaság napjai alatt a második világháború idején tettekben bizonyították nagyszerűségüket, a haladás melletti elhivatottságukat A büszkeség hangián beszélt azokról a volt di- ákokróL akik a közelmúltban s napjainkban a tudományos! művészeti, politikai és sportélet ismert alakiai. Elégedetten számolt be a jelenlegi tanulóifjúság eredményeiről. melyet az egyetemre. főiskolára felvettek magas aránya, a ió tanulmányi átlag is bizonyít. Az ünnepi beszéd elhangzása után Barta László, a megyei tanács elnöke köszöntötte a jubiláló intézményt. Az iskola a felszabadulás utáni történetéről szólva elmondotta. hogy az intézmény élni tudott az úi tehetőségekkel. iól kamatoztatta a kor megújuló követelményeinek megfelelően nevelte, oktatta növendékeit. ,.A tanulás nem önmagáért van. A tanulókat a jelen és a jövő feladataira kell felkészíteni. A képzésnek az a rendeltetése, hogy a magasabb szintű ismeretek, az életben, az egyén munkáiéban a nép javára hasznosuljanak.” — emelte ki a megyei tanács elnöke. A diákok figyelmét felhívta arra. hogy hamarosan szocialista iövőnk formálásának részeseivé válnak. melyhez az elődök példája erőt ad. Végül beielen- tette. hogy az intézmény megkapta a Minisztertanács által adományozott Jubileumi Oklevelet, melyet Molnár Sándor igazgató vett át. Ezt követően a társintézmények nevében dr. ’'"'di János, a szolnoki Varsa Katalin Gimnázium igazgatója tolmácsolta a megye középiskoláinak üdvözletét maid miniszteri kitüntetések átadására került sor. melvet dr. Komoróczkv Sándomé nyújtott át. Miniszteri dicséretben részesült dr. Császár Józsefné gazdaság vezető, valamint Kiss Jenő és Ratkai Laiosné dr. tanár; Kiváló munkáért kitüntetést kapott Kanizsa Tivadarné és Béres Jenő tanár, valamint Lakatos Jánosné hivatalsegéd; Társadalmi munkáért kitüntetést pedig Patakv Béla. az SZMK elnöke. A jubileum alkalmából alapított ..Az iskoláért” emlékplakettet a gimnázium volt és jelenlegi dolgozói, és pedagógusai közül tízen vehették át. Az öregdiákok nevében Szurmav Ernő. a Szolnok megyei Verseghy Könyvtár igazgatója a diákéveket felidézve meleg szavakkal köszöntötte a meg jelen te^et. A díszünneoség a Szózat hangjaival fejeződött be. Az ünnepélyt követően a művelődési központ társalgóiéban nyílt meg az a kiállítás. amely a iubiláló iskola egykori tanárainak, tanulóinak munkáit tartalmazza. A tárlaton többek között Pólya Tibor. Brassai Károlv Chiovini Ferenc. Baranvó Sándor alkotásai láthatók. Az ünnepség rendezvényei délután a névadó Verseghy Ferenc mellszobrának meg-, koszorúzásával folytatódtak. 14 órától a művelődési központ színháztermében ió hangulatban, családias légkörben zailott az öregdiákok élménybeszámolója. beszélgetése a mai középiskolásokkal. A kétnapos rendezvény záróakkordjára ma délelőtt tíz órakor kerül sor. amikor Szolnokon, a Munkásőr úti temetőben megkoszorúzzák Verseghy Ferenc «síremlékét Fekete Sándor A jubileumi díszünneoség résztvevőinek eev csoportja