Szolnok Megyei Néplap, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-18 / 245. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. OKTÓBER 18, iHeti világhíradó I HÉTFŐ: A szovjet kormány nyilatkozatban ítélte el az amerikai beavatkozási kísérleteket Egyiptom bel- ügyeibe — Tokióba érkezett Jasszer Arafat, a Pa­lesztinái Fclszabadítási Szervezet elnöke — Berlin­ben tárgyalásokat kezdett Eduardo dos Santos an­golai államfő KEDD: Népszavazással választották Egyiptom elnökévé Mubarakot, az eddigi alelnököt — Moszkvában Marjai József miniszterelnök-helyettes elnökletével összeült a KGST Végrehajtó Bizottsága — I. János Károly spanyol király háromnapos hivatalos láto­gatásra Washingtonba érkezett SZERDA; II. János Pál pápa fogadta Czyrek lengyel kül­ügyminisztert, aki előzőleg olasz államférfiakkal folytatott tárgyalásokat — Budapestre érkezett Phoune Sipraseuth, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztere — Arafat tárgyalt a japán miniszterelnökkel, ez volt az első eset, hogy egy vezető tőkés állam kormányfője fogadta a PFSZ elnökét CSÜTÖRTÖK: Nagy tüntetés Madridban Spanyolország NATO-tagsága ellen — Hidegháborús légkörben ülésezett Münchenben a NATO úgynevezett köz­gyűlése — Bush amerikai alelnök Brazíliában dú­sított uránium szállításáról tárgyalt PÉNTEK: Varsóban megkezdte munkáját a LEMP Köz­ponti Bizottságának plenáris ülése — Zahir Ned- zsadot nevezte ki Khomeini ajatollah az iráni had­sereg új főparancsnokává — Weinberger amerikai hadügyminiszter Stockholmban tárgyal SZOMBAT: Mitterrand francia köztársasági elnök Ame­rikába utazott — Országos közgyűlést tartanak a lengyel ágazati szakszervezetek — Véget ért a gö­rögországi választási kampány — Lemondott a hol­land kormány Brezsnvev bonni látoaatá- sának bejelentését a nem­zetközi helyzet enyhülése je­lének lehet tekinteni? JóeHőre. a kitűzött dátum­hoz kénest több mint eev- hónaoos előreitairtással tet­ték közzé mind Moszkvában, mind Bonnban hoev miikor kerül sor Leonvid Brezsnvev NSZK-beli látogatására. No­vember 23-án és 24-én lesz az SZKP Köznonti Bizottsá- sának főtitkára, a szovjet .illám feie a nyugatnémet vezetők vendége, ekkor fog tárgyalásokat folytatni Hel­mut Schmidt kancellárral nemcsak a két ország kap­csolatairól. hanem az euró­pai és a világhelyzetről. Brezsnvev nem először lá­togat el Bonnba. első útia 1973 májusában volt. akkor még Willy Brandttal tár­gyalt. s találkozásuk nagy­ban hozzá Járult ahhoz, hogy még annak az évnek a nya­rán Helsinkiben létrejött 33 európai és 2 észak-amerikai külügyminiszter érte­kezlete. A finn fővárosban aiz eurÓDai biztonsági és eéviit tm űködési konferencia záróokmányának aláírásakor Brezsnvev megismerkedett Schmidt kancellárral, aki­nek aztán 1978-ban Bonn­ban a vendége volt. Akkor a kétoldalú kaDcsolatok to­vábbfejlesztése lett a szov­jet—nyugatnémet csúcstalál­kozó úiabb eredménye. Most nyilvánvalóan szin­tén tovább tudnak maid lét>- ni a Szovjetunió és az NSZK gazdasági együttműködésé­nek területén. A nyugatné­met sajtó azt várja, hogy novemberben aláírásra érik ..az évszázad üzlete ”.a szov­jet földgáz és nyugatnémet csövek kölcsönös szállításá­ról szóló megállaDodás. Már korántsem várható nézetazonosság a közéDható- távolságú fegyverek kérdé­sében. De nyilván lehetőség nyílik az e körül kialakult feszültség bizonyos enyhíté­sére. S mindenképpen rend­kívüli jelentőségű lesz a ténv. hogy egy héttel a szovjet—amerikai tárgyalá­sok megkezdése előtt tudják legfelsőbb szinten tisztázni álláspontjaikat a Szovjet­unió és az NSZK vezetői. Schmidt kancellár szeméives szerepe is növekszik súly­ban tekintélyben. hiszen eevfelől a nyugati állás­pont hiteles tolmácsolöia- ként léDhet feli. másfelől oe- dig a szovjet véleményt és — esetleg — javaslatokat továbbíthatja Washington és a többi nyugati főváros fe­lé. Hozott-e változást az an- aol belvolitikában a kon­zervatív várt konaresszusa? A válasz alighanem az egyértelmű ..nem”: That­cher asszony, ha szembe is kellett néznie a bírálók egész sorával, kezdve a ko­rábbi miniszterelnökkel. Ed- gard Heath-szel. a végén csak bátorítást kaDott eddi­gi Dolitikáiának folytatá­sára. Megmaradhat tehát ..Vasiladv”-nek”. (apró szép­séghiba. hogy a konzervatív oárt kongresszusának ülés­terméből a rendőrségnek k-1 'ett kivezetnie néhány, túlságosan hangos ellenvéle­ményt nyilvánító küldöttel) Thatcher asszony változat­lan azt vallja, hogv csak a magántőke által létesítendő munkaalkalmaktól lehet vár. ni a munkanélküliek szá­mának csökkenését. Arról elegánsan hallgatott, hogy kormányzása alatt nőtt a kétszeresére, most már há­rommillióra! Éppen a kongresszus ide­ién éleződött ki a bérharc az egyik nagyüzemben, a British Levland autógyár­ban amelv 1975 óta állami kézen van. A helvi vezető­ség mintegy 58 ezer (!) mun­kás elbocsátásával fenyege­tőzik. ha folytatódik a sztrájk.. . Ami az angol külpolitikát illeti. Lord Carrington kon­zervatív Dárti külügyminisz­ter á kongresszuson hitet tett a Közös Piac mellett mondván, hogy Naev-Bri- tannia így kerül 300 millió fogyasztóhoz közel, a közös Diaci szállítás a brit export 30 százalékát teszi ki.That- cher asszony pedig a fegy­verkezési politikát igyeke­zet igazolni. Az Egyesült Államok iránti feltétlen szö- vetségesi hűség jegyében nyilatkozott például az ame­rikai nukleáris támaszpon­tokról is. amelvek szerinte ió helven vannak ..az angol otthonok közelében”... A gyakori angliai béke­tüntetések résztvevői más véleményen vannak, de el­lene mondtak a korábbi munkáspárti kongresszus ha­tározatai is a ..Vasladv” ka­tonapolitikájának. Lesz-e volitikai fordulat Görögországban a vasárnapi választás után? A sörös választók az ur­nákhoz járulnak: a ..demok­rácia őshazáiéban” legaláb­bis elvileg lehetőség Van ar­ra. hogy a ..demosz”. azaz a nép döntsön. A NATO- tag Görögországban a kor­mánypárt, az ..Ü? Demok­rácia” az utóbbi években jobb felé irányította az or­szág kormányrúd jött Az inf­láció növekedett, a munka- nélküliség szintén. Azok a remények, amelyeket Gö­rögországnak a Közös Piac­hoz való csatlakozásához fűztek, nem váltak valóra. A fizetési mérleg állandóan nagy hiányt mutat fel. az állam külföldi adóssága mintegy 6 milliárd dollár. A görög partok közelében a napokban összevonták az amerikai 6. flotta hadihajó­it. Az amerikai nvamás ha­tása — meglehet — fordít­va érvényesülhet: a baloldal éppen USA-ellenes jelsza­vakkal is akar hatni a ha­zafias érzelmű tömegekre. A jelenlegi kormány alkudott meg tavaly Rogers amerikai tábornokkal, a NATO euró­pai főparancsnokával Gö­rögország visszatéréséről. BUDAPEST Rövid látogatást tett Bu­dapesten Lawrence S. Eag- leburger. az Egyesült Álla­mok külügyminiszter-helvet- tese. Megbeszé'éseket folyta­tott Szarka Károly külüg-17- miniszter-helvettessel a két­oldalú kapcsolatokról, vala­mint a kölcsönös érdeklődés­re számot tartó nemzetközi kérdésekről. Az amerikai külügyminiszter-helvet+est fogadta Puia Frigyes külügy­miniszter. Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztá­lyának vezetője és rri:'"ök István külkereskedelmi ál­lamtitkár. BERN Nagy János külügyminisz- Itériumi államtitkár október 15—17 között hivatalos láto­gatást tett Svájcban. Megbe­szélést folytatott Raymond ProbsttaT. a svájci külüw- minis7téi ium államtitkárá­val. a két ország kapcsola­tairól és a nemzetközi hely­zetről. különös tekintettel az európai biztonság és együtt­működés időszerű kérdéseire. WASHINGTON Az Egyesült Államok meg­tagadta a belépési vízumot Owen Carron angol parla­menti képviselőtől, aki az önkéntes éhhalált halt Bob­by Sands politikai érdekeit képviselte — jelentette az amerikai külügyminisztéri­um. Kilépések a „Szolidaritásból” A Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak negyedik plénuma teg­nap folytatta a vitát a ta­nácskozás első napján, pén­teken elhangzott két referá­tum fölött. A felszólalások fő témája az ország ooLitikai helyzete különös tekintettel a ..Szolidaritás” kongresszu­séra. amelyen — mint hang­súlyozzák — a jobboldali, szocialistaellenes irányvonal kerekedett felüL Ezzel kap­csolatban eddig tiöbb. mint tíz KB-tag jelentette be a szónoki emelvényről, hoev kilép a ..Szolidaritás”-ból. Ugyanezt közölte Zofia Sryb. a Politikai Bizottság taeia. a ..Radoskor” bőrgyár brieád vezetőnője is. Mint mondotta, azért határozott íev mert hiábavalónak bizo­nyultak azok a reményei, hoev a ..Szolidaritás” szak- szervezeti tevékenységet foly­tat maid. A gdanski kong­resszus után — mondotta Zo­fia Srzvb — ..meggyőződtem áriról, hogy a néphatalomra törő ellenzéki politikai szer­vezethez tartozom”. A vitában számos felszóla­ló tetteket határozott fellé­pést sürgetett a szocialista rend ellenségeivel szemben. Központi téma a hozzászó­lásokban az ország gazdasá­gi helyzete az ellátás egyre fokozódó romlása is. Kem-et mond Firenzében az észak—dél konferencia A firenzei. úgynevezett észak-dél konferencia már az első napon határozott nem-et mondott azokra a já­tékszabályokra. amelyeket Reagan amerikai elnök szer­dán Philadelphiában a jövő heti Cancuni (Mexikó) talál­kozó résztvevőinek igyeke­zett sugallni. A pénteken kezdődött nemzetközi konferencia, melynek címe: Európa az észak-déli válságban. a résztvevők már a viták kez­detén határozottan visszauta­sították az amerikai elnök­nek azt a tervét, hogy min­den . párbeszédnek a szabad- kereskedelem sémái, szerint kell történnie. Nagy tetszést aratott be­szédével Kemenes Egén köz­gazdász. aki Reagan szózatá­val polemizálva a nagyhatal­mak felelősségéről beszélt, valamint ismertette a szocia­lista országok differenciált álláspontját a fejlődő orszá­gok megsegítésében. BEJRÜT Jasszer Arafat tegnap reg­gel visszaérkezett Beirútba — jelentette a palesztin WAFA hírügynökség. A Pa­lesztinái Felszabadításii Szer­vezet VB-elnöke ázsiai kör­utazást tett. amelynek folya­mán el látogatott Pekinebe. Phenianba. Tokióba és Ha­noiba. LUANDA A dél-afrikai hadsereg úi- ból megszállta Cunene tar­tomány közieazeatási köz­pontját. Ngiva városát — le­intette a Jornal de Angola című luandai úiság. MEXIKÓVÁROS Az Országos Béketanács Szientistvánvi Gvuláné alel­nök vezette küldöttsége meg­kezdte tárgyalásait a mexi­kói békét anács vezetőivel a nemzetközi békemozgalom fontosabb kérdéseiről vala­mint a két szervezet közötti együttműködés továbbfej­lesztéséről. BÉCS Dr. Bruno Kreiskv osztrák kancellár a svéd ..Stockholm munkanélküliek hada épp a TOLLHEGYEN Az OPEC házat vásárol Bécsben. Nem akármilyet. A híres Deutschmeister-pa­lota lesz a lövőben az olaj- exportáló Országok Szerveze­tének a székháza. Ügy hírlik, az ola.forszá- gok képviselői jó üzletet csi­nálnak. (Nem először. i Po­tom 50 millió schillingért vá­sárolják meg a hivatalosan 93 millióra becsült palotát. A nerorenoszánsz falak kö­zött egy Habsburg, Vilmos főherceg lakott, az ő otlho­nának' építették a bécsi Ringen Theóphi! Hansen ter­vei szerint 1864 és 1868 kö­zött a palotát. Aztán a rüh­met lovagrend tulajdonába kerüli, hogy annak nagymes­tere (németül: a Deutschme­ister; székeljen ott. Időseb­bek emlékezhetnek a „De- utschmeister-regiment” pat­togó indulójára is!) A # második világháború után a bécsi rendőrség köl­tözött oda, de egyhamar modernebb székhazat építet­tek a rend fenntartói szá­mára. A híres palota a ’70-es évek közepe óta üresen áilt. Az OPEC-nek eddig Bécs­ben egy rossz emlékű és a céloknak meg nem felelő székhelye volt: emlékezetes az a terrorakció, amelynek során az alig őrzött OPEC- székházból úgyszólván vala­mennyi tagállam olaj- és energiaügyi minisztereit tú­szul ejtette a „Carlos” ne­vű terroristavezér vakmerő bandája. . . Márcsak biztonsági okokból is szükség van az OPEC-nek egy jobban védhető palotára. Pénze van az üzemeltetésre is. Nem keli félteni az olaj­exportálok szervezetét. Jö­vőre az OPEC átlagos olajki­termelő" napi 23—24 millió hordó olaj lesz, az idén át­lagosan 23 millióval hoztak fel felszínre a ,,fekete arany­ból”. Olajtartalékaik ma 101 napra elegendők. Ha az olaj ára egyszer megint emelkedik, akkor az olajtömeg értéke csak megug­rik. Ha pedig — véletlenül, mert hiszen ki bízhat ebben? — az olajár csökkenne, a fo­gyasztás is újra emelkedhet­nék. Egyszóval, nem kell 'félteni a bécsi új háztulajdonosokat. Pálfy József Állásfoglalás a következő öt év feladatairól (Folytatás az 1. oldalról.) ban rámutatott: a megvá­lasztandó új elnökség leg­fontosabb feladata, hogy a kongresszuson elhangzott ja­vaslatokat alaposan megvizs­gálja, feldolgozza, és szük­ség esetén előterjesztést ké­szítsen a kormányzati és más szerveknek az ipari szövetkezeteket érintő kéré­sekre. Ezután a kongresszusi kül­döttek egyhangúan elfogad­ták az Országos Tanács be­számolóját. Állásfoglalásában rögzítették a szövetkezetek, a szövetségek és- az Orszá­gos Tanács következő öt évi feladatait. A gazdaságpoliti­kai célok megvalósításában az egyik legfontosabb fel­adatként határozták meg a belkereskedelmi ellátás ke­reslethez igazodó javítását, a hiánycikkek csökkentését, a minőség javítását, a lakos­ság szolgáltatási igényeinek színvonalasabb, rugalma­sabb kielégítését. Továbbra is elsőrendű feladat hozzá­járulni a népgazdaság egyen­súlyi helyzetének javításá­hoz, a nem rubelelszámolá­sú export fokozásával. E feladat végrehajtásához szükséges a termelés haté­konyságának növelése, a nemzetközi versenyképesség erősítése. A szövetkezeti építőipar­nak területileg és összetéte­lében is változó építési idé­nyek kielégítésére kell fel­készülnie, erőit elsősorban a lakásépítésre, valamint az épületfenntartásra és kar­bantartásra kell összpontosí­tani. Ezt követően a kongresz- szus elfogadta az ipari szö­vetkezetekre vonatkozó jog­szabályok továbbfejlesztésé­ről szóló előterjesztést és a megváltozott követelmé­nyeknek megfelelően módo­sította az OKISZ alapszabá­lyát. Végül a kongresszus által újjáválasztott Országos Ta­nács megtartotta első ülését, amelyen megválasztották az Országos Tanács vezető tes­tületéit. Az OKISZ elnöke ismét Rév Lajos lett. Két részre szakadt Salvador Felrobbantották az Aranyhidat A salvadori hazafiak felrobbantották az ország legjelentősebb közúti hídját. A Lempa folyón átvezető Arányúid bonyolí­totta le Salvador keleti és nyugati körzetei között az áru- és személyszállítások közel ötven százalékát (Telefotó — KS) Rendkívüli tanácskozásra ültek össze a salvadori junta katonai vezetői, hogy elemez­zék a Lampa folyón át veze­tő hadászati fontosságú híd felrobbantása után kialakult helyzetet. Az egy kilométer hosszú­Tidmimeen” című lapban megjelent cikkében a hadá­szati feswerek korlátozását szolgáló tárgyalásokra szólí­totta fel a n agyhatalmakat. — Euróna a földkerekség leamiliitairizáltabb övezete, és ezen a kontinensen található a legtöbb atomfegyver is. mindkét oldalon. Ha a nagy­hatalmak a tóm potenciál iuk- nak mindössze egyötödét be­vetnék. akkor megsemmisül­ne az európai földrész — mondotta az osztrák kor­mányfő. YORKTOWN Amerikai—francia csúcsta­lálkozóval egybekötött négy­napos ünnepségsorozat kez­dődött az Egyesült Államok­beli virginiai Yorktown vá­roska környékén. A függet­lenségi háború döntő ütköze­tének kétszázadik évforduló­ja alkalmából rendezett ün­nepségekre Yorktownba ér­kezik Reagan amerikai és Mitterrand francia elnök, va­lamint Naw-Britannia. Spa­nyolország és Hollandia de­legációja. RÓMA Józef Glemb bíboros, a lengyel katolikus egyház prí­mása tegnap négynapos lá­togatásra Rómába érkezett. A lengyel egyházfő, aki egv lengyel szerzetes boldoggá avatására utazott Rómába, találkozik II. János Pál pá­pával. ságú, 300 méter magasban ívelő hidat az FMLN műsza­ki egységei csütörtökön rö­pítették a levegőbe, miután egybéhangolt támadást intéz­tek a környék telepesei el­len. Az úgynevezett Arany­tűd az ország egyik legjob­ban őrzött létesítménye volt. Ezen a hídon bonyolódott le a többi között Costa Rica és Salvador kereskedelmi for­galma. Felrobbantáséval gyakorlatilag két részre sza­kadt az ország, és Salvador legfontosabb mezőgazdasági területe cukor- és gyapotszál­lítmányait nem tudja eljut­tatni az ország többi részébe. A híd felrobbantásával és a környék telepesei ellen in­dított támadásokkal egyide­jűleg Salvador dél-keleti te­rületeivel megszakadt a tele­fon és a táviró-összeköttetés. Bz egyiptomi ellenzék Mubarak történelmi lehetőségéről Az engedélyezett egyiptomi ellenzék vezetője kijelentet­te, hogy pártja Mubarak el­nökkel is szembehelyezkedik, ha az folytatja elődje poli­tikáját. Khaled Mohieddin, a Nem­zeti Haladó Párt főtitkára, az 1952-es egyiptomi forra­dalom nyomán Nasszer veze­tése alatt megalakult katona- tiszti tanács utolsó még élő tagja, egy párizsi arab nyel­vű lapban kifejtette, hogy Mubarak „történelmi lehető­séget kapott egy politikai fordulat véghezviteléhez”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom