Szolnok Megyei Néplap, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-08 / 210. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. SZEPTEMBER 8, Tisztogatás Kairóban Anvar Szadat sajátos módon gondoskodott arról, hogy akkor terelje Kairóra a nemzetközi figyelmet, amikor nagy érdeklődés kíséri az izraeli miniszterelnök amerikai látogatását. Az egyiptomi fővárosban a múltban is kockázatosnak bizonyult az államfő megfellebbezhetetlen hatalmának bármilyen megkérdőjelezése, most azonban a jelek arra mutatnak, hogy a minden rendű és rangú ellenzék „kezelése” új szakaszba lépett. Kairóban úgy ért véget az elmúlt hét, hogy Anvar Szadat kerek háromórás beszédében hatalomra jutása óta a legdrákóibb és a legátfogóbb intézkedéseket jelentette be, méghozzá — és ez is új jelenség — ezúttal az ellenzék valamennyi csoportja ellen. Nem kevesebb, mint ezerötszáz ember került órák alatt börtönbe. Az az elnöki állítás, amely szerint az intézkedésekre a kopt-keresztények és muzulmánok között kirobbant vallási zavargások nyomán került sor, legfeljebb az ürügy lehet, de semmiféleképpen az igazi ok. Az elnök ugyan valóban lesújtott mind a fanatikus muzulmán testvérek, mind a koptok mozgalmára — ez utóbbiakra olyannyira, hogy egyházfőjüket egyszerűen detronizálta —, de ha valóban „vallási” természetű döntésről volna szó, jogos a kérdés: mit keresnek a letartóztatottak között a baloldal vagy akár a nasszerista progresszív szárny képviselői, Heikal főszerkesztővel, az elhunyt nagy államférfi bizalmasával az élen? Az intézkedések igazi hátteréhez a kulcsot alighanem a Szadat-beszéd- nek az a világszerte sokat idézett része jelenti, amely szerint a bebörtönzött ellenzékiek — belpolitikai magatartásukon túl — „megkérdőjelezték Egyiptom külpolitikáját is”. Egy olyan időszakban. amikor a növekvő bírálatok ellenére újabb erőfeszítések történnek a megrekedt Camp David-i megállapodások továbbvitelére, amikor Washington héja-politikájában Kairó katonapolitikai szerepe is felértékelődött; amikor a nagy nehezen országlását meghosszabbító izraeli jobbszárny vezére. Begin a Fehér Ház vendége — nos, egy ilyen nem akármilyen időszakban Szadat elnöknek a szokásosnál is nagyobb szüksége van a belső stabilitásra. Vagy belső stabilitás híján legalábbis annak látszatára. Harmat Endre Megszegték a tűzszünetet Vasárnap a Libanoni—izraeli határtól mintegy hat kilométerre északra Haddad őrnagy Izrael támogatta jobboldali mdlicistái tüzet nyitottak a Libanoniban állomásozó ENSZ békefenntartó erőknek holland katonákból álló megfigvelőcso- Dortiára, Megfigyelők a július 24-én érvénybe lépett tűzszünet legsúlyosabb megsértésének minősítik a sze- üaratisták akcióját. I Kremlben Szovjet—vietnami megbeszélések Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap a Kremlben fogadta Le Duant, a Vietnami Kommunista Párt KB főtitkárát, aki csütörtökön érkezett baráti látogatásra a Szovjetunióba. A találkozóin szovjet részről jelen volt Nyikolaj Tyiho- nov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikád Bizottságának tagja, külügyminiszter. Vietnami részről ott volt To Huu, a VKp KB Politikai Bizottságának tairia, a Minisztertanács élnökhelyetitese. Leonyid Brezsnyev a találkozón tájékoztatta Le Duant a XXVI. kongresszus határozatainak végrehajtására irányuló tevékenységről. Le Duan hangsúlyozta, hogy a IV. pártkongresszuson az ország társadalmi-gazdasági fejlesztéséről hozott határozatok végrehajtását jelentősen megnehezítette és lassította a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen elkövetett kínai intervenció. A vietnami népnek azonban a súlyos nehézségek ellenére sikerült növelnie országa gazdasági erejét. unióban Leonyid Brezsnyev és Le Duan elégedetten állapította meg, hogy a Szovjetunió és Vietnam kapcsolatai, mind mennyiségi, mind pedig minőségi szempontból dinamikusan fejlődnek. A Szovjetunió továbbra is jelentős segítséget nyújt Vietnamnak védelmi képessége erősítésében. A jelenlegi ötéves tervidőszakban negyven ipari objektum épül Vietnamiban szovjet közreműködéssel. Tovább bővül a két ország együttműködése a vietnami kontinentális talapzat kőolaj- és földgázkincsének kiaknázásában. A nemzetközi kérdések megvitatása során a felek hangsúlyozták, hogy az Egyesült Államok militarista politikája és Kína hege- (fnonista törekvései tovább bonyolítják a helyzetet világszerte, és különösen Dél- kelet-Ázsiában. Vietnam, Laosz és Kambodzsa népei továbbra sem szentelhetik erőfeszítéseikéit teljes mértékben a békés, alkotó tevékenységnek: biztonságukat veszélyeztetik az amerikai kormányzat támogatását élvező Peking katonai támadásai. Ez a békét veszélyeztető politika azonban ellentétes a népek törekvéseivel, és nyilvánvalóan kudarcra van ítélve. Brezsnyev és Le Duan a találkozón hangsúlyozta az Indiával fennálló együttműködés bővítésének fontosságát, ég kifejezték készségüket arra, hogy megteremtsék és megerősítsék a baráti és együttműködési kapcsoltaitokat Indonéziával, Malaysiával és valamennyi békeszerető ázsiai országgá! Az ázsiai béke ügye csak nyerne azzal, ha Japán is csatlakoznék az ázsiai államok közötti valódi jószomszédi kapcsolatok megteremtésére irányuló konstruktív törekvésekhez — mutattak rá. Leonyid Brezsnyev és Le Duan kifejezte meggyőződését, hogy a szocialista álla- tnoknak a Világpolitikai helyzet javítását célzó, következetes politikája kedvező visszhangra talál. A szívélyes, testvéri légkörű találkozót a teljes nézetazonosság jellemezte valamennyi áttekintett kérdésben. Todor Zsivkov kitüntetése Lenin-renddel, a Szovjetunió legmagasabb kitüntetésével tüntették ki Todor Zsivkovot a Bolgár Kommunista Párt KB főtitkárát, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsa elnökét. A TASZSZ Mentése szerint Zsivkov a Szovjetunió és Bulgária népei közötti testvéri barátság és sokoldalú együttműködés fejlesztésében betöltött kimagasló szerepéért, a béke tartóssá tételében és a létező szocializmus pozícióinak megerősítésiéiben szerzett érdemeiért kapta a kitüntetést hetvenedik születésnapja alkalmából. A bolgár Államtanács a Bolgár Népköztársaság Hőse kitüntetést adományozta Todőr Zsivkovnak. a BKP KB főtitkárának, a bolgár Államtanács elnökének, a flasdzmus és a kapitalizmus ellen vívott harcban és a szocialista társadalom építésében szerzett kivételes érdemeiért. a béke és biztonság megszilárdításához való hozzájárulásáért. 70. szüle- tésnaoia alkalmából. Dánia területén sohasem lesz neutronfegyver „Dánia sohasem fogja megengedni, hogy területén neutranifegyvert helyezzenek el” — jelentette ki a Szociáldemokrata Pánt albargi országos konferenciáján Kjeid Ölesen dán külügyminiszter. A neutronfegyver gyártására vonatkozó amerikai döntést bírálva a külügyminiszter kijelentette: „Tény, hogy Európa északi része mentes a nukleáris fegyverektől. Ezt az övezetet ki kell terjeszteni az Európát kettéosztó vonal mindkét oldalán”. A külügyminiszter a továbbiakban kijelentette: Dánia nem fogadja el, hogy a világ minden gondjáért automatikusan az Egyesült Államokat tegyék felelőssé, de — fűzte hozzá — „ugyancsak nem tudjuk elfogadni fez iamerikad hadügyminiszternek azt az álláspontját, sem, hogy előnyre kell szert termi a Szovjetunióval szem- 'ben 'sai erőviszonyok területén”. A kormánypárt ezt követőéin (határozatban rögzítette: „Á szociáldemokrácia azt kívánja megvalósítani, hogy dán területen semmiféle nukleáris fegyvert ne helyezzenek el”. A párt eddigi programjában ez a kitétel csak „békeidőre” vonatkozott. A határozat ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az álláspont a párté, nem pedig a kormányé, amely a jövő év során tárgyalásokat fog folytatni a többi skandináv kormánnyal az észak-európai atomtfegvvermentes övezet létrehozásáról. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap a Kremlben fogadta Le Duant, a Vietnami Kommunista Párt KB főtitkárát, aki baráti látogatáson tartózkodik a Szovjet(Telefotó — KS) BUDAPEST A Hazafias Népfront Országos Tanácsa meghívására tegnap Budapestre érkezett az Afgán Nemzeti Front küldöttsége, Mohammad Na- sdd Jaia vb-titkár vezetésével. MOSZKVA A Pergamon Press amerikai—angol kiadó ez év decemberében Leonyid Brezsnyev életéről jelentet, meg könyvet. A kiadó szerződést kötött Csingiz Ajtmatov és Alekszej Arbuzov ismert szovjet szerzők legújabb műveinek angolnyelvű megjelentetéséről. HANOI Pham Van Dong vietnami miniszterelnök iapág parlamenti képviselőkből álló küldöttséget fogadott. Az Isi Hagime parlamenti képviselő. a liberális-demokrata párt afroázsdai tanulmányi csoportjának elnöke által vezetett delegációval a vietnami kormányfő kölcsönös érdeklődésre számottartó kérdésekről folytatott eszmecserét. PRÁGA Gustáv Husák, a CSKP KjB főtitkára, csehszlovák köztársasági elnök tegnap délután hivatalos baráti látogatásra Líbiába utazott. A csehszlovák vezető párt- és kormányküldöttség élén hivatalos baráti látogatást, tesz Etiópiában és a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságban is. BELFAST Tegnap az Ír Köztársasági Hadsereg újabb bebörtönzött tagja csatlakozott az éhségsztrájkotokhoz. Vele együtt jelenleg hatan utasítják el az ételt a belfasti Maze börtön hírhedt H-tömbjében, helyzetük javítását követelve. BEJRUT Ali Nasszer Mohammed Hasszani. a Jemeni Néni Demokratikus Köztársaság elnöke határozottan visszautasította azokat a főként omaxii és szaúd-arálbiai rágalmakat. amelyek szerint Dél-Jemen, Líbia és EtiÓDia Aderuben nemrég aláírt barátsági és együttműködési szerződése vailamiífléle új tengely létrehozását ielente- né. ..Nincs szó úi paktumról — ielentette ki — ennek a szerződésnek a célia kizárólag az arab és a palesztin ügv erősítése az imoe- rialista-cianista összeesküvésekkel szemben. ÜJ-DELHI Sah Muhammed Doszt afgán külügvminisztar tegnap egynapos látogatásra Indiába érkezett. Az afgán diplomácia vezetője Oj-Delhiiben kétoldalú, valamint Afganisztánnal összefüggő kérdésekről táréval indiai kollegáiéval. Nlaraszimha Rao- val. Czinege Lajos a Szovjetunióba utazott Czinege Lajos hadseregtá- bornok, honvédelmi miniszter vezetésével — Dmitrij Usztyinov, a Szovjetunió marsall ja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere meghívására — hétfőn katonai küldöttség utazott a Szovjetunióba, a szovjet fegyveres érők hadgyakorlatának megtekintésére A Szovjetunió nyugati részében, a belorusz és a balti katonai körzetben, valamint a Balti-tenger keleti részében folytatódik a „Nyugat ’81” fedőnevű hadgyakorlat . (Telefotó — KS) I lengyel kormány értékelése Visszaesett a termelés Folytatja munkáját a Szolidaritás kongresszusa A lengyel kommánv a varsói lapokban tegnap értékelést tett közzé a gdanski és szczecini megállapodások valamint az azóta aláírt egyezmények teliesítésének hélyzeténőli. A dokumentum egyebek között megáll api tia. hogy a tavalyi, nyárvégi megállapodások aláírása óta az ország életében nagyarányú demokratizálódási folyamat megy végbe, amelyhez azonban — a korábbi várakozásokkal ellentétben1 — nem társul a munka termelékenységének növekedése sőt: a termelés nagymértékben visszaesett. Gdanskban időközben folytatia tanácskozását a Szolidaritás. A kongresszus harmadik napién Lech Walesa. az országos egyeztető bizottság elnöke azt indítványozta. hogy alakítsanak 15 tagú elnökséget, amely széles jogkörrel irányítaná a ..Szolidaritás” munkáját Javasolta továbbá egv száztagú képviseleti testület létrehozását, amely ellenőrizné az elnökség munkáját és időről időre tartandó ülésein, meghatározná a szervezet soron- levő feladatait. A hétfői napokon egyébként a gdanski regionális szervezet egyik képviselője azt fejtegette, hogy ..a szervezet alapszabálya a maitól eltérő helyzetben született és ideje felülvizsgálni az alapszabály ama pontiét, amely a Lengyel Egyesült Munkáspárt vezető szerepének elismeréséről szóL Megnyílt a lipcsei vásár A békés egymás mellett élésnek, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlesztésének jegyében nyitotta meg kapuit vasárnap délelőtt Lipcsében a hagyományos őszi vásár. Az idei seregszemlén háromszázezer négyzetméternyi kiállítási területen 46 ország és Nyugat- Berlin csaknem hatezer kiállítója mutatja be termékeit A KGST-ben tömörült szocialista országokat egyúttal az a cél is vezérli, hogy szemléltessék az egyre átfogóbb nemzetközi együttműködés és szakosítás előnyeit és eredményeit A házigazda Német Demokratikus Köztársaság vállalatai ezúttal több mint ötezer újdonsággal jelentkeztek. A szocialista országok közüli a legjelentősebb kiállító a Szovjetunió, amelynek 12 000 négyzetméternyi területién. 25 küLkereskedelmi vállalat 8 ezer termékét mutatja be Magyarország 2800 négyzetméternyi területen 25 vállalat termékeivel vesz részt a lipcsei vásáron. A legjelentősebb kiállító a MOGÜRT, amely nemcsak hagyományos termékeivel jelent meg ismét, hanem számos újdonsággal is meglepte a látogatókat. A MOGÜRT pavilonját vasárnap délelőtt felkereste Erich Honeokeg, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Ál- lamtanácsának elnöke, Willi Stoph miniszterelnök, valamint az NSZEP Politikai Bizottságának több más tagja A vendégeket dr. Szálai Béla magyar nagykövet üdvözölte. Lipcsében megnyílt a hagyományos őszi nemzetközi vásár. Képünkön: a legjelentősebb magyar kiállító, a MOGÜRT pavilonját vasárnap felkereste (Erich Honecker, a NSZEP KB főtitkára (középen) és az NDK más állami és párt vezetői is (Telefotó — KS)