Szolnok Megyei Néplap, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-06 / 209. szám

1981. SZEPTEMBER 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 iNai I sportesemények KÉZILABDA NB II. Női: Lehel SC—VM Közért, Jászberény, Bató kert 10.30. LOVAGLÁS Meghívásos verseny, Szent­tamás, Imre-major 11. ÜSZÄS Országos meghívásos ver­seny, Mezőtúr 10.30. LABDARÚGÁS NB II. Ma: Szolnoki MÁV MTE—Gyulai SE, Szolnok, Tiszaliget 16.30, Hartmann. Lehel SC— Debreceni Kinizsi Jász­berény, 16.30. Palik, H. Asztalos SE—Mezőtúri Honvéd Nyírtelek, 16.30, Czirba. Ha a táblázatot nézzük, akkor a mai MÁV MTE— Gyula mérkőzés rangadónak számít. Három forduló után a gyulaiak százszázalékosak, a szolnokiak pedig mindösz- sze egy pontot veszítettek. A mérkőzés tétjét növeli, hogy a MÁV MTE játékosait fűti a visszavágás a legutóbbi szolnoki vereségért. Mindkét csapat jó formában van, ed­dig színvonalas összecsapáso­kon fektették két vállra el­lenfeleiket, s a mai mérkő­zés is emlékezetes kilencven percet ígér a szurkolóknak. A MÁV MTE csapatából Sze­keres két hétre elutazott a magyar ifjúsági válogatottal, helyettese Nász lesz. Újság, hogy Ágh Gábor leszerelése után visszatér Szolnokra. Szántai és Rózsavölgyi a hét elején sérüléssel bajlódott, mára azonban a már felgyó­gyult Géléi József vezető ed­ző rendelkezésére állnak. A várható összeállítás: Bartos — Szántai, Csontos, Szabó, Tóth — Porhanda, Szatmári, Baran — Rózsavölgyi, Lász­ló, Nász. A táblázat utolsó helyén álló jászberényiek szerdán MNK mérkőzésen 6:2-re győztek Jászárokszálláson. Különösen Dzurják volt ele­mében, egymaga három gólt lőtt volt csapata kapujába. Bukhár László, az ifjúságiak edzője az elmúlt héten ellen­félnézőben • Debrecenben járt és a Kinizsi mérkőzésén igyekezett feltérképezni a vendégek játékát. Tapaszta­latairól kérdezve elmondta, hogy a debreceniek három rendkívül gyors és jól csele­ző csatárát Bodonyit, Orens- teint és Maczkót kell első­sorban semlegesíteniük a Le­hel védőinek, de a középpá­lyán irányító és kapura is veszélyes Magyar kikapcsolá­sa is elsőrendű feladat. Re­mélhetőleg a kék-fehér csa­tárok ezúttal nem felejtik az öltözőben góllövő cipőiket. A csapatban Bacher eltiltása lejárt, így rendelkezésre áll, miként Fényes is, aki három mérkőzésre szóló, felfüggesz­tett eltiltást kapott múlt heti kiállításáért. Orsós játéka vi­szont bizonytalan, mert beje­lentette távozási szándékát. Temesvári vezető edző csa­patát mindkét pont otthon tartásának a reményében az alábbi keretből jelöli ki: László, Orsós, Fényes, Laka­tos, Szívós. Postás, Kras- nyánszky. Lukácsi, Dzurják, Kovács, Váczi, Keller, Ger­Lukácsi, a Lehel SC csapat kapitánya a 66. góljának egyikét lövi „bennragadt” a Lehel Temesvári Tibor: — A játékosok erőnléte mind­össze arra volt elég, hogy kimenjenek a pá­lyára A magyai' labdarúgás egyik legsikeresebb edzője Temesvári Miklós. Parádés szakmai bravúr volt, ahogy a Nyíregyházát az NB I-be kalauzolta. Jelenlég az Új­pesti Dózsa mestere, és a lila-fehérek az Nb I táb­lázatának az élén állnak, öccse. Temesvári Tibor, a Lehel SC trénere egyelőre csak irigykedhet a bátyja babérjaira. A hűtőgépgyári csapat az első három mérkő­zésen nehéz pozícióból pró­bálja majd megszerezni az első öt hely valamelyikét, ami az NB Il-es tagságot biz­tosítja. A péntek délutáni edzésen a fenti gondokról beszélget­tünk Temesvári Tiborral, akit először is arra kértünk, mutatkozzon be olvasóink­nak. — Tizenöt évig rúgtam a labdát NB I-es és NB I B-s együttesekben. Játszottam az Bartos Miskolcon a mezőny legjobbja volt gely, Bacher, Barta, Deme, Pozsgai. A csapatban ezúttal Bacher Konrád jubilál, 250. bajnoki mérkőzésén lép pá­lyára. A Mezőtúri Honvéd Nyír­telken a Honvéd Asztalos SE ellen játsza soron következő mérkőzését. A két katonacsa­pat az eddigi találkozókon nem bírt egymással, egyszer a Honvéd, egyszer a Nyírte­lek győzött, kétszer pedig döntetlen volt. A gólkülönb­ség 5—5. Az Asztalos SE rosszul rajtolt, mindössze egy pontja van, ez azonban nem teheti elbizakodottá a mező­túriakat. A bevonulások után mindkét csapatban új játéko­sok is bemutatkoznak. A me­zőtúriakhoz hét új fiú érke­zett. Ügyes, technikás játé­kos valamennyi, és NB-s csa­patokban rúgta a labdát. Név szerint: Józsa kapus (FTC, Kecskemét). Molnár (MÁV DAC). Bukovenszki (MVSC), Kovács (Ózd). Ros­tás (Lehel), Boda (MTK VM) és Gömöri (Eger). Valameny- nyien erősségei lehetnek a Honvédnak. A régiek közül Csorba és Pribolyszki sérült és Fritz sincs teljesen rend­ben, ráadásul néhány játékos formája sem kielégítő. Sze­rencsére Czanka felépült sé­rüléséből. és így sor kerülhet a játékára, amire nagy szük­sége van a Honvédnak. Ben- csik Gyula vezető edző a sé­rülések és egyéb okok miatt csak a mérkőzés előtt jelöli ki kezdő csapatát. Területi bajnokság: Kun- szentmárton—Karcag 15.30, Törökszentmiklós—Kisvár- da 15.30, Rákóczifalva—Bal­mazújváros 15.30. Megyei bajnokság: Besenyszög—Szol­noki Vegyiművek 15.30 Taj- thy, Jászapáti—Jászjákóhal- ma 15.30 (Heves megyéből). Mezőtúri FSE—Tiszaföldvár 15.30 Sándor, Tiszafüred— Jászberényi Vasas 15.30 Ba­lázs, Szászberek—Kunhegyes 15.30 Asztalos, Tószeg—Jász- fényszaru 15.30 Bohár, Abád- szalók—Tisza Cipő SE 15.30 (Békés megyéből), Jászárok- szállás—Túrkeve 15.30 Var­ga. Ifjúsági bajnokság: Me­zőtúri Honvéd—Gyula 11.30 Kökény, Lehel SC—Szegedi Dózsa 14.30 Ablánszki, SZMÁV MTE—KSI 14.30 Tombor, Serdülő bajnokság: Mezőtúri Honvéd—Gyula 10 Gondos. LeheL SC—Sz. Dó­zsa 13 Rihter. Nem akármilyen sport­teljesítmény a Gáspár Sándoré, aki Tatabányá­ról indult és végig fut­va érkezett tegnap Szol­nokra, hogy elhozza a tatabányai bányászok üdvözletét a bányászna­pi ünnepség résztvevői­nek A ház körüli futóversenyen minden résztvevő nyert: jutalmuk egy-egy pohár tej Arany­sárkány Tegnap egyidejűleg több tömegsportverseny színhelye volt a megyeszékhely. A Vízügyi Igazgatóság, a megyei tanács sportnap­ján kívül délután megrendezték — immár második alkalommal — az Aranysárkány elnevezésű gyermeksportnapot a Zagyva-parti la­kóházak játszóterén. A gyerekek több mint húszféle versenyszám­ban mérhették össze erejüket, tudásukat Játékosan, sok-sok zené­vel is kísérve. Képeink a sportdélután egy-egy pillanatát örökítik meg. (TKL) Munkában a kis rajzolók Karate-bemutató — gyerekeknek Mit gyakorolhattak volna mást a Lehel játékosai az edzésen, mint a gólszerzést. A kép tanúsága szerint a tréningen már nem volt vele baj Ózd. a Videoton csapatában. Futballoztam Miskolcon. Egerben, és utoljára Doro­gon. Edzőként a Tiszavasvá- ri csapatát a megyeiből a területi bajnokságba segítet­tem. Jászberényben megle­hetősen lehangoló állapot fo­gadott. A játékosok erőnlé­te mindössze arra volt elég, hogy kimenjenek a pályára. A hangulat is borús volt, a labdán kívül sok más érde­kelte rnég a fiúkat. Egyszó­val nem a vasárnapi meccs volt a legfontosabb téma. Hát innen kellett elindulni. Először is megpróbáltam fel­pörgetni a társaságot; heten­te nyolc edzést tartottunk, pénteken például kettőt is, és bármennyire is ellenem beszélnek a tények, valami már meg is látszik a mun­kámból. Gyöngyösön a mér­kőzés nagy részét Bacher kiállítása miatt 10 emberrel játszottuk végig. 1:0-ás ve­reséget szenvedtünk, de bárki megmondhatja, hogy a hazaiak már alig várták a mérkőzés végét. Gyulán a 91. percben egy alaposan vi­tatható 11-essel kaptunk ki ugyancsak 1:0-ra. Az MVSC- től Jászberényben balszeren­csés mérkőzésen szenved­tünk vereséget. Olyan helyzeteink voltak, melyek­ből „az anyósom nagykabát- ban'’ négyet értékesít. Mind­össze négy gólt kaptunk, és a baj nem ez. hanem az hogy csak egyszer sikerült nekünk is megzörgetni az ellenfél hálóját. A mai mér­kőzésen a Debreceni Kinizsi ellen mindenképpen győzni kell. és biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni fog, ha a kapu előtt nem rettennek meg a csatárok. Célbarúgás

Next

/
Oldalképek
Tartalom