Szolnok Megyei Néplap, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-24 / 224. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. SZEPTEMBER 24. ENSZ-küzgyülés Folytatódik az általános vita Angola Visszafoglalt városok Gromiko beszédének visszhangja Lord Carrington brit kül­ügyminiszter kedden az ENSZ-közgyűlés ülésszaká­nak általános politikai vitá­jában elhangzott beszédében sürgette a pretoriai rezsimet, hogy minél előbb hajtson végre változtatásokat az or­szág belpolitikai rendszeré­ben, mert máskülönben Dél- Afrika fegyveres konfliktus színterévé válhat. Carrington, aki az euró­pai közösségek miniszteri ta­nácsának soros elnökeként a közös piaci tizek nevében is beszélt, kijelentette, hogy az EGK ezután is ösztönözni fogja Dél-Afrikát a „békés váltás” végrehajtására. Ugyanakkor ő maga is el­ismerte, hogy Pretoria ed­dig kevés derűlátásra adott okot. Három északi ország kül­ügyminisztere is síkraszállt a globális leszerelés érdeké­ben tett erőfeszítések foly­tatása mellett' az általános vitában. Olafur Johannesson izlandi külügyminiszter kijelentette, hogy a nagyhatalmak együtt­működése nélkül „nincs re­mény, a leszerelésre”. Paavo Vayrynen, Finnország kül­ügyminisztere hangoztatta, Tiogy országa következetesen fellép az újabb rakétafegy­verek európai telepítése el­len és támogatja az észak- európai atomfegyvermentes övezet gondolatát. Kjeid Ölesen dán külügy­miniszter a tárgyalások fel­újításának fontosságát hang­súlyozta. Portugália külügyminlszte- • re felszólalásában egyebek között azt hangsúlyozta, hogy politikai rendezést kell találni az Angola elleni dél­afrikai agresszióhoz vezető helyzetre. * * * A következetes, elvi szov­jet külpolitika, valamint a nemzetközi feszültség és p háborús veszély csökkenté­sére irányuló eltökéltség újabb megnyilvánulásaként értékeli a küldöttek többsége Andrej Gromiko szovjet kül­ügyminiszternek az ENSZ- közgyűlés 36. ülésszakán kedden elhangzott felszóla­lását. Az ENSZ főtitkárának hi­vatalos képviselője Kurt Waldheim nevében nyilatko­zatot adott a TASZSZ szov­jet hírügynökségnek és. eb­ben hangsúlyozta: a világ- szervezet főtitkára szerint a szovjet külügyminiszter fel­szólalása több olyan fontos elemet tartalmaz, amelyek alapos tanulmányozást érde­melnek. A világ közvéleménye újabb bizonyítékát kapta an­nak, hogy a Szovjetunió tel­jes felelősséggel és komoly­sággal viszonyul a világ problémáihoz és az emberi­ség jövőjéhez — jelentette ki Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere a TASZSZ - nak adott nyilatkozatában. A Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) ENSZ- küldöttségének vezetője a szovjet külügyminiszter nyi­latkozatával kapcsolatban méltatta a szovjet külpoliti­kának az emberiség létét fe­nyegető veszélyekkel szem­beni erőfeszítéseit, majd rá­mutatott: a Szovjetunió is­mételten tudtul adta, hogy korunk legsürgetőbb problé­máinak megoldása érdeké­ben kész tárgyalóasztalhoz ülni. A nyugatnémet lapok két fő mozzanatot, a Szovjet­unió tárgyalási készségét és az amerikai fegyverkezési politika elítélését emelik ki Andrej Gromiko szovjet kül­ügyminiszternek az ENSZ- közgyűlésen kedden elhang­zott felszólalásából. A szerdai brit lapok a reagani politika címére inté­zett ! bíráló megjegyzéseket emelték ki Andrej Gromiko szovjet külügyminiszternek az ENSZ-ben elhangzott be­szédéből. A The Guardian szerint a beszéd arra val­lott, hogy „nagy javulás nem várható” a szovjet--amenikai viszonyban. Ugyanaz a lap azonban megjegyezte, hogy Gromiko,, amikor kijelentet­te, hogy a Szovjetunió poli­tikai értelemben egyik part­nerével szemben sem eleve elfogult, bármilyen is legyen a szóbanforgó partner társa­dalmi berendezkedése, — voltaikém-en a szovjet—ame­rikai kapcsolatok javulása iránti óhajának adott hangot­* • • Szovjet—amerikai külügy­miniszteri találkozót tartot­tak tegnap közép-európai idő szerint a késő esti órák­ban New Yorkban, az ENSZ székhelyén. A találkozó színhelye . az Egyesült Államok állandó ENSZ-képviselete volt. a hét­főre tervezett második szov­jet—amerikai megbeszélést viszont a szovjet ENSZ-kép- viseleten tartják. * * * Az ENSZ-közgyűlés 36. ülésszakán részt vevő Púja Frigyes külügyminiszter .New Yorkban találkozott Bohus- lav Ghnoupek csehszlovák, Hans-Dietrich Genscher nyu­gatnémet, Claude Cheysson francia és Mc)hammad Gha- zali Safie malaysiai külügy­miniszterrel. A megbeszélé­seken áttekintették a nem­zetközi helyzet időszerű kér­déseit, valamint a kétoldalú kapcsolatok témakörét. Ismét az Angolai Népi Fel­szabadító Fegyveres Erők (FAPLA) egységei ellenőr­zik Ngiva, Mongua és Xan- gongo városokat a dél-afri­kai fegyveres erők által meg­szállt Cunene tartományban — adta hírül az angolai nem­zetvédelmi minisztérium ked­di* közleménye. Ugyanakkor az is kiderül belőle, hogy a dél-afrikai erők továbbra is_ megszállás alatt tartják a tartomány jelentős részét. Az agresszorok folytatják fel­derítő repüléseiket és az angolai területek bombázá­sát. A közlemény szerint Ngi- vában, Cunene közigazgatási központjában a dél-afrikai alakulatok leromboltak szá­mos középületet és lakóhá­zat. Üzemképtelenné tették a város vízszolgáltatási rend­szerét Hasonló károkat je­lentettek Monguából és Xangongóból is. Az elpusz­tított létesítmények között iskolák, kórházak és hidak is találhatók. SALT-tárgyalások amerikai javaslatok? Az Egyesült Államok had­ügyminisztériumának magas rangú tisztségviselője tegnap kijelentette: lehetséges, hogy az Egyesült Államok hat hó­napon belül javaslatokat fog tenni a Szovjetuniónak a hadászati fegyverzetek korlátozására vonatkozóan. A tárgyalásokkal kapcso­latban azonban inkább „kez­detre”, mint a felújításra gondolok — mondta Richard Perle, nemzetközi biztonsági ügyekkel foglalkozó ameri­kai hadügyi államtitkár, a Reagan-konmánynak a SALT—II. szerződést illető bírálatára utalván. Perle azt állította, hogy a SALT—II. annyira a részletekre össz­pontosított. hogy valójában „számos kibúvót hagyott a szovjeteknek fegyverrend­szerük fejlesztésére anélkül, hogy a szerződést megsérte­nék- A Reagan-konmány ép­pen ezért bármiféle SALT- tárgyaláson a részletekbe menő megállapodás helyett „szélesebb kategóriák” beve­zetését célozza a fegyverkor­látozásokat illetően — mon­dotta Perle. Perle sajtótájékoztatója szinte egyidőben hangzott el a tegnapi Gromiko—Haig ta­lálkozó megkezdésével. MOSZKVA Dmitrij Usztyinov, a Szovjetunió marsallja, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, szovjet honvé­delmi . miniszter tegnap Moszkváiban találkozott Mar­tin Dzur hadseregtábomok­kái, Csehszlovákia nemzet­védelmi miniszterével. Me­leg bairáti légkörű találko­zójukon kölcsönös érdeklő­désre számot tartó kérdése­ket vitattak meg. Otto Lambsdorff gazdasági miniszter vezetésével tegnap nyugatnémet küldöttség ér­kezett Moszkvába, ahol csü­törtökön kezdődik a szovjet —nyugatnémet gazdasági és tudományos-műszaki együtt­működési bizottság 10. ülés­szaka- A bizottság legutóbb 1980. májusában Bonnban ülésezett­NEW YORK Anvar Szadat egyiptomi elnök az NBC amerikai tv­hálózatnak adott interjújá­ban elismerte, hogy az Egye­sült Államok immáron csak­nem két éve titokban fegy­vereket vásárol Egyiptom­ban, amelyekkel azután af­gán ellenforradalmárokat szerelnek fel, akik pakisztá­ni területről hajtanak végre támadásókat a demokratikus Afganisztán ellen. TEHERAN A kelet-iráni Mashhadban merényletet kíséreltek meg Abol Hasszán Sirazi, a város főpapja elten — közölte a Teheran Journal című iráni lap- A kísérletet az iszlám gárdisták meghiúsították. A két merénylő közül az egyi­ket megölték, a másik elme­nekült­PÁRIZS A francia kormány tegna­pi ülésén úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja az államtanács véleményét, és fenntartja korábbi tervét, amelynek értelmében álla­mosítják az össze* 1 milliárd frank feletti betétállomány­nyal rendelkező francia ban­kot, viszont az intézkedést nem terjeszti k; a külföldi bankokra. SZÓFIA Todor Zsivkóv, a BKP KB főtitkára, a bolgár államta­nács elnöke szerdán fogadta Louis Sylvajn Gomát, a Kon­gói Népi Köztársaság mi­niszterelnökét, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Bul­gáriában. A nemzetközi helyzet fő kérdéseinek átte­kintésekor teljes volt a né­zetazonosság LONDON Szeptemberben újabb 58 ezer fővel gyarapodott a brit munkanélküliek tábora, és most már csak Hajszál választja el a három milli­ós határtól. Kadhafi ezredes tegnapi programja A'szövetkezet baromfifeldolgozójában Kadhafi ezredes és kísérete (Fotó: Nagy Zsolt) (Folytatás az 1. oldalról) ta, hogy ha nem gépesítet­ték volna ezt a nagy fáradt­sággal járó munkát, a ter­mésnek csak egy részét tud­nák betakarítani. A vendé­gek ezt követően ellátogat­tak a szövetkezet lúd tel epé­re, majd megtekintették Fe­kete Imre tsz-tag házatáját, s otthonát. A házigazda a vendégeiknek elmondta, hogy a termelőszövetkezetben vég­zett munkája mellett jut ideje, energiája a háztáji gazdaságban való tevékeny­ségre, s ebbe besegítenek a családtagok is. A háztájiból ellátják önmagukat, de jut piacra is, s ezzel kiegészí­tik a tsz-ből származó csa­ládi jövedelmet. Végül a vendégek megismerkedtek a szövetkezet baromfifeldolgo­zó üzemének tevékenységé­vel. Moamer el-Kadhafi elis­meréssel szólt a látottakról­Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára tegnap a Köizponti Bi­zottság székhazában megbe­szélést folytatott Moamer el- Kadhafi ezredessel, a líbiai forradalom vezetőjével. A szívélyes, baráti légkö­rű találkozón részletesen át­tekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, különös tekintettel a közel­keleti térség problémáira, és átfogó eszmecserét folytattak a két ország jól fejlődő kap­csolatairól, nagy figyelmet szentelve a kölcsönösen gyü­mölcsöző gazdasági egyiitt- működés bővítésének lehető­ségeire. Moamer el-Kadhafi este Líbia Budapesti Népi Irodá­jának székházában találko­zott a hazai és a külföldi sajtó képviselőivel és vála­szolt kérdéseikre. A Kadhafi ezredes kísé­retében hazánkba érkezett líbiai gazdasági szakértők és magyar partnereik tegnap szakmai megbeszéléseket folytattak. Barcikowski: Becsületes munka nélkül semmink sem lesz Lengyel állásfoglalások „Ne engedjük meg, hogy a társadalom kárára a nép­től és a szocializmustól ide­gen célok valósulhassanak meg” — ez az egyik fő mon­danivalója azoknak az állás- foglalásoknak és határoza­toknak, amelyek a Lengyel Egyesült Munkáspárt kü­lönböző szintű szervezeteitől érkeznek nap mint nap a Politikai Bizottság múlt heti nyilatkozatával kapcsolatban. Ilyen határozatokat hozott a többi között Tychy város, valamint Pulawy és Krasnik üzemeinek pártaktívája. Mint a LEMP krakkói bi­zottságának plénumán hang­súlyozták : a „Szolidaritás”, amely a dolgozók ügyeivel foglalkozó független önkor­mányzatú szakszervezetként indult, időközben szocialista­ellenes, önkényesen vezérelt szervezetté vált, amelyben mindinkább a „KOR” és a „Független Lengyelország Konföderációjának” emberei érvényesítik akaratukat, akik idegen pénzért, idegen utasig tásokra, a lengyel érdekek ellen lépnek fel. A krakkói plenáris ülésen Kazimierz Barcikowski, a Politikai Bi­zottság tagja, a KB titkára kijelentette, hogy a „Szoli­daritás” kongresszusának el­ső szakaszában elfogadott határozatok a rendszer alap­jait fenyegetik. Mint mond­ta, mindén párttagnak ma­gának kell eldöntenie, hogy lehet-e egyidejűleg a „Szo­lidaritás” tagja is. Barci­kowski rámutatott arra, hogy az ország jelenlegi helyzeté­ért nagymértékben felelős a „Szolidaritás” is, majd kije­lentette: meg kell győznünk az embereket, hogy becsüle- tés munka nélkül semmink sem lesz. A Lengyel Egyesült Fá- rasztpárt Országos Bizottsá­ga és a párt parlamenti kép­viselőcsoportja közös nyilat­kozatban mutatott rá a „Szo­lidaritás” által felvett — a hatalom megszerzését célzó — irányvonal veszélyességé­re, ugyanakkor reményét fe­jezte ki, hogy a szervezet „módosítja majd álláspont­ját kongresszusának második szakaszában”, amely a ter­vek szerint a hét végén kez­dődik. Az állásfoglalás ha­tározottan elítéli a Lengyel- országban folyó szovjetelle­nes propagandatevékenysé­get, amelynek — a paraszt­párt vezetősége szerint — egyik célja az, hogy „elte­relje a társadalom figyelmét bizonyos nyugatnémet • revi­zionista körök Lengyelor­szággal szembeni területi igé­nyeiről”. A parasztpárt ezen­kívül annak veszélyére is felhívta a figyelmet, hogy az élemiszer-, illetve géphiány miatt a városokban paraszt­ellenes, a falvakban mun­kásellenes hangulat alakul ki, s ez „tovább gyengíti a társadalom egységét, s ve­szélyezteti a munkás-paraszt szövetséget”. Mitterrand sajtóértekezlete Nagy érdeklődés előzi meg Párizsiban Francois Mitter­rand köztársasági elnök ma délután 3 órára kitűzött saj­tóértekezletét, amelynek so­rán — folytatva az 5. köz­társaság hagyományait — 400 francia és külföldi új­ságíró kérdéseire válaszolva vonja meg elnökségének el­ső négy hónapjáról a mérle­geit és várhatóan felhívást intéz az országihoz a nehéz­ségek leküzdésére. Az államfő sajtóértekezle­tének célja, így újra emlé­keztetni az országot a köte­lezettségekre, amelyek prog­ramjában szerepelnek és amelyek megvalósítására megválaszt «itták, másrészt mozgósítani a közvéleményt a munkanélküliség elleni harcban elfogadott intézke­dések támogatására­Külpolitikai szempontból is nagy érdeklődé* előzi meg az államfő nyilatkoza­tait, különös tekintettel az új párizsi diplomácia nem egyszer ellentmondásos meg­nyilvánulásaira — amelyek magáiban Franciaországban is különböző visszhangra ta­lálnak. 25. forduló Haderőcsökkentési tárgyalások Ma újra benépesül a bé­csi Hofburg Redouten terme: megkezdődik a közép-euró­pai fegyveres erők és fegy­verzet kölcsönös csökkenté­séről folyó tárgyalássorozat 25. fordulója. A megelőző szakasz július 23-án fejel­te be munkáját. Mint az MTI bécsi tudó­sítója írja: csak remélni lehet, hogy a csütörtöki nap­pal beinduló újabb találko­zók kézzelfoghatóbb ered­ményt hoznak, mint a meg­előző fordulók. Rámutat: a NATO-országok konstruk­tív válaszára várva tovább­ra is a tárgyalóasztalon he­vernek a szocialista orszá­gok által 1979-ben és egy évvel később benyújtott kü­lönböző javaslatok, amelyek kompromisszumos jellegük­nél fogva — elfogadásuk esetén — megteremthetnék az első megállapodás alap­ját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom