Szolnok Megyei Néplap, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-23 / 223. szám

1981. SZEPTEMBER 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IA tévé I képernyője előtt A KHUán fúvószenekarénak sikeres bemutatkozása DÍSZHANGVERSENY a fegyveres erők napja alkalmából Ha az ember mostanság a televízió egyik-másik drá­ma-produkcióját nézi, köny- nyen zavarba jöheit. Mert bizony műfaji ismereted sze­rint nemigen tudja, hová is tegye, amit ]át, egyáltalán mit kezdjen vele. Tárgyalásszünet Itt van például a Tárgya­lásszünet legújabb darabja — péntek este a kettesen —, amelynek címe alatt a „szín­lapon”, azaz a Rádióújság­ban az áll; vidám tévéjáték. A hiszékenységről szóló drá­mának álcázott példázat azonban inkább illenék egy .mondjuk Családi körhöz ha­sonló magazinba, hogy az , elmúlt hét egyik másik mű­sorát említsem, semmint az önálló művek, a tévéjátékok kategóriájába. Ez a műfaji torzó persze nemcsak külső formájában zavaró, tartal­mában is meglehetősen kétes' értékű- Inkább csak afféle tanmese, semmi feszültség, igazi konfliktus- Ezúttal, mert sorozat a Tárgyalás­szünet, egy hiszékeny lány­ról szólt a mese, akit úgy megejtettek egy nem épp feddhetetlen fiú édes szavai, hogy üzletzárás után — mert ott dolgozik a lány,— mindig rábízza a bevétel postára küldését, s örömé­ben még arról is megfeled­kezik, hogy a fiútól kérje az összeg átadását igazoló pos­tai szelvényt. Így azután nem csoda, hogy a pénz nem a postára, hanem a fiú zse­bébe'„vándorol”. A lány pe­dig szándéka ellenére válik bűntársává a tolvajló fiatal­embernek. Mindebből azután a jogász, a szakember le is vonja a tanulságot: bizony veszélyes dolog a hiszékeny­ség! Ami önmagában jó adag közhely. Az egészben egyetlen vigasztaló volt csu­pán: mindez húsz percig foglalta le a képernyőt. Akadt azonban még egy furcsaság e bemutatóban. A tévéjáték feliratai között a közreműködő színészek neve után ezúttal megkülönbözte­tő jelző állott, jelezvén, hogy akik játszottak, valamennyi­en a Pécsi Nemzeti Színház művészei- Hát ez meg mire jó? — fordult meg a fejem­ben. Mikor olvashattuk pél­dául azt a képernyőn, hogy akik közreműködtek, főváro­si művészek vagy mondjuk Győrből valók, netán a szol­noki színház tagjai. Bizony az efféle megkülönböztetés­ben aligha lehet valamiféle művészi szándékot felfedez­ni. de még értelmes meg­gondolást is alig. Színész ugyani,, csak egyféle van: színész. És mindio az adott produkcióban dől el, hogy jól vagy rosszul képes-e ten­ni a dolgát? Függetlenül at­tól, hol, az ország melyik táján áldoz más napokon Thália istennőjének. Ezért feleslege* és némiképpen rosszízű az említett megkü­lönböztetés. Családi kör A kelemen Endre szer­kesztette Családi kör viszont azzal okoz rendre kellemes meglepetést, hogy bár min­den egyes esetben meghatá­rozott pedagógiai mondani­valóhoz szolgáltat csupán illusztrációt, különböző élethelyzeteket produkálva, illetve reprodukálva, mégis, egy-egy jelenete oly sike­rült, sőt a jelenetek sora oly módon illeszkedik szer­ves egészbe, hogy az lehet az érzésünk: valójában egy magazinnak álcázott tévéjá­tékot látunk- Palásthy György rendező alkotását, amelyben a közbülső ma­gyarázó szöveg (erről első­sorban az igen lelkes és „ezerszavú” Ransohburg Je­nő gondoskodik) csak mint elidegenítő elem kap helyet. Az egész tehát úgy fest, né­mi túlzással természetesen,. mint egy breohti játék. És tartalmában is túlmu­tat egy tanító szándékú, szülőknek és nevelőknek szánt magazin keretein, ugyanis a legizgalmasabb társadalmi-erkölcsi problé­mákat szólaltatja meg az is­kolai és a családi élet terü­letein pásztázva, illetve a család és az iskola igen gazdag kapcsolatrendszerébe ágyazva a friss és eleven kérdéseket. Mei t nézzük csak, vajon az osztályokban, az iskolában tapasztalható rongyrázásnak — kinek mi­lyen márkás farmere, órája, vagy egyéb cucca van — er­ről is beszéltek csütörtök es­te, nincsenek-e gyökerei, tá­volabbra nyúlóak, a széle­sebben vett társadalomban? Az iskolai kivagyiság és a társadalmai rongyrázás va­jon elválaszthatók-e egy­mástól mint jelenségek? Vagy az a kérdés, hogy ki­vel is barátkozzék a gyerek, kit válasszon társának akár a játszótéren, akár az isko­lában, az e körüli szülői meggondolások és a társada­lomban meglevő előítéletek nem kapcsolódnak-e egybe? Erről szólván is lényeges társadalmi kérdéseket érin­tett és feszesetett legutóbb a Családi kör. Hisz sok még az előítélet gondolkodásunk­ban, magatartásunkban. Van mit eloszlatni, és van mit tisztázni. Épp az említettek értelmében a Családi körte­hát a társadalmi problémák legszélesebb vizein „hajó­zik”, épp ezért a televízió egyik leghasznosabb, s ugyanakkor igen szórakozta­tó programja- Meghittségével mert vonzerejéhez ez is hozzátartozik, szinte észre­vétlen von be körébe. Az ember úgy ül a képernyő előtt, mintha maga i* tag­ja lenne annak a nagycsa- iádnak, amely erre az al­kalomra csak képzeletben születik meg, de valóságos­nak tűnik. Röviden A szombat este műsora, az egyesen mintha csak a ma oly divato* nosztalgiahullám jegyében született volna:egy NDK zenés film századeleji slágereket kínált — Dalla­mok 1910—1914 között —, aztán egy tévéjáték Lengyel Menyhért színművéből, amely ugyancsak ebből az időből származik, szerzője 1913-ban írta, s egy francia sanzonest, amely szintén egy régjibb világ hangulatait árasztotta. A Róza néni, ere­detileg ez volt Lengyel Menyhért színművének cí­me, "— sajnos — alig sorol­ható a szerző legjobb alko­tásai közé, erősen magán viseli a szokvány színpadi megoldások bélyegét, sema­tikus jellemeket, kiismerhe­tő cselekmény, kommersz té­ma. A tévés íté* sem igen tudta eltűntetni a színmű­nek ezeket a kirívó gyenge­ségeit. Sőt a parádés szerep- osztás sem segíthetett rajta, pedtó Tolnay Klári, Ruttkai Éva, Sinkovits Imre é* a többiek is jelentős színész­egyéniségek adták tehetsé­güket hozzá, itt-ott némi egyéni ízt is belopva az egyébként szürke játékba. Ez a bemutató: rossz vá­lasztás, befektetett energia kicsi megtérüléssel. Petroceili — élvezetes bűnügy; sorozat, alighanem a Colombo méltó utóda a képernyőn- Az örökmozgó ügyvéd nem visel ugyan megkopott ballont, ő min­dig elegáns, mintha skatu­lyából húzták volna ki, és módszerei is merőben má- sök, mint a tibláboló nyo- mozőhadnagyé- De mint hal a vízben, siklik ide-oda, a tehetős pénzemberek kímé­letlen világában, és könnyed eleganciával derít; ki az igazságot, méghozzá úgy, hogy közben nekünk, nézők­nek sem válik tőle „véressé” a képzeletünk, s még azzal is áltathatjuk magunkat, ügyessége láttán, hogy Iáin az emberi leleményesség mindig győzedelmeskedni ké­pes az emberi gonoszság felett. Kellemesen szórakoz­tató krimi — jól fogyasztha­tó és emészthető képernyő- eledéi. V. M. A balettzene rajongója Emlékezés Kenessey Jenére öt esztendeje nincs már köztünk a szelíd tekintetű, alacsony termetű finom mu­zsikus: Kenessey Jenő. Szep­tember 23-án lett volna 75 éves. A művész több nemzeti hangvételű táncjáték szer­zőiéként hozzájárult a ma­gyar halettművek reperto­árjának megteremtéséhez. Első darabját 1931-ben mu­tatták be Montmartre cím­mel. Ezt követte a Csizmás Jankó Harangozó Gyula ko­reográfiájával. Ugyanő ter­vezte Majális című balett­jét Fóthy János szövegére. Páulini Béla is írt Kenes- seynek balettszüzsét. Kenes­sey igazi nagy sikerét 1948- ban A keszkenő című tánc­játékkal érte el, majd 1954- ben a Bihari nótájával, amelyhez Oláh Gusztáv és Bálint Lajos találták ki a mesél A keszkenő mintegy reprezentálta az 1950-esévek elejének népies törekvéseit itthon és az Operaház ba­lettegyüttesének külföldi vendégjátékain egyaránt. Ezt a táncjátékot akkor­tájt több európai szocialista országban (Szovjetunió, Csehszlovákia, Románia, NDK) főleg Harangozó ere­deti koreográfiájával mu­tatták be. Maradandót alko­tott Kenessey más színpadi műfaj területén is. Egyfelvo- násos operát írt Krúdy Gyu­la Az arany meg az asszony című darabjából. Mint isme­retes, az idén a Magyar Te­levízió ebből a művéből ope­rafilmet készített. Sok nagyzenekari, kamara­zenei és kórusműve, szóló- hangszerre írt kompozíciója jellemzi széles körű tevé­kenységét. Utolsó műveinek egyike volt Krúdy Gyula nyomán alkotott Balerinák című egy- felvonásos humoreszkje, amelynek 1975. szeptember 23-i rádióközvetítését még megélhette... A Killián György Repülő Műszaki Főiskola fúvószene­kara Korb József főhadnagy karmester vezényletével adott hangversenyt szeptem­ber 21-én a Megyei Műve­lődési és Ifjúsági Központ színháztermében. XIX—XX. századi magyar és európai zeneszerzők mű­vein keresztül a hungszín és a hangerő fúvószenekari le­hetőségeinek tág körét igye­kezett bejárni, illetve be­mutatni a zenekar. Az át- törtebb hangzást, karcsú dallamfonmálást igénylő Mo­zart-mű az egyik póluson, Dvorák fényes hangzástömb­jei a másikon, s a két pólus között megiannyi átmenet. A műsorra tűzött műveik javarészt eredetileg nagy­zenekarira íródtak, s a fú­vószenekarok repertoárját bővítő szándék vezette a ze­neszerző utódokat e művek fúvószenekari át hangszere­lésére­A műsor első része a XIX. századi verbunkos ze­ne népszerű művedből adott válogatást, hamgszerszólók- kal, tenorszótóvai és férfika­ri hangzással színesítve a verbunkoscsokrot. Bemutat­kozott az édes-bűs hangszí- nű tárogató Torma Mihály zászlós jóvoltából. A hajlé­kony hangú és fényes hang­zású trombitákon Monti Csárdása szólalt meg. A si­ker kiváltásában természete­sen része volt a jól ismert tüzes muzsikának is, de méginkább a három virtu­óz trombitásnak: Búza Já­nos főtörzsőrmesternek, Fe­jes István törzsőrmesternek és Zoltai László szakasz ve­zetőnek. Kacsóh Pongrác (1873— 1924.) behízelgő melódiája, a stilizált népies elemeket a múlt század klasszikus ope­rett hagyományaival ötvöző népszerű zenéje (Rákóczi megtérése a Rákóczi című daljátékból) lehetőséget adott Szabó Andrásnak ar­ra, hogy tenorjának lírai ár­nyalatait és hősies zengését, egyaránt bemutathassa. Ko­dály toborzójában a tisza- földvári férfikar (karigazga­tó Jordán Antal) legényes, jóízű éneke emelte a han­gulatot. A zenekar minded­dig hagyta a szólistákat ér­vényesülni, s miután kihasz­nálta már a zenekari cres­cendo lehetőségét is, úgy tűnt, végre ki akarja tom­bolni magát. A második részben ver­senyművek hangzottak fel. Mozart Esz-dúr kürtverse­nyét Krucsó Zoltán szakasz­vezető szólaltatta meg nagy biztonsággal és könnyed virtuozitással. Talán csak a második tételben lehetett volna oldottabb, érzelemgaz- dagabb. A zenekarnak ez a mű volt áz igazi erőpróba, hiszen Mozart karcsú, moz­gékony dallamai tempóban és daillamtormálás ban nagy mértéktartást igényelnek. Csak kristálytiszta, világo­san kirajzolt kísérő szó­lamok éltetik és eme­lik ki a szóló szép­ségét Mindamellet a zene nem látványos, nem pufogtat petárdákat. A ke­cses felszín mögé kell látnia, hatolnia, az előadónak. Ez a zene derűt és kiegyensúlyo­zottságot a zenei folyamat türelmes és alázatos nyo­morító) vetését igényli. Mind­ezek után a mű megszólal­tatásáról csak annyit: nem hibátlan, de felelősségteljes, szép produkció volt és a ze­nekar jövőjére nézve — eb­ben a stílusban is — re­ményt keltő. Rimszkij-Korszakav (1844 —1908) orosz zeneszerző ze­néjét a nagy keleties álmo­dozásra. az érzelmek szabad kiárasetására való készség jellemzi. Harsonaversenyé­nek szuronyszerűen előretö­rő témái, látványos cnes- cendói mintegy kívánják a fúvószenekari kíséret tömö­rebb hangzását — ellentét­ben a Mozart-művel, mely inkább vonószenekari színe­ket igényel. A harsonaver­seny szólista közreműködője Móré István őrmester kivá­lóan játszotta a hangszer teljes hangterjedelmét bejá­ró művet­Jól isimért mű — ere­detileg filmzene volt — Addinsel angdl zeneszerző (1904) Varsói koncertje zon­gorára és zenekarra. Azon- goraszólót I&léssy Miklós tartalékos őrmester játszot­ta hangiulatkeltően A mű együttes előadása élvezetes volt­A koncert Dvorák (1841- itői 1904) cseh zeneszerző Amerikában írt művének, az Újvilág szimfónia negyedik tételével zárult. Ez a színes, lendületes dallamosságé, örömteljes hangú zene be­töltötte a termet, fürödni lehetett a hangzásban. S végül, de nem utolsósor­ban szóljunk elismeréssel a végig pontosan vezénylő de­rűs karmesterről, Korb Jó­zsef főhadnagyról, kinek ke­ze nyomán szütelett a hang­verseny — és 1973 óta a ze­nekar. Ez a díszhangverseny is remek alkalom volt arra, hogy a Killián Repülő Mű­szaki Főiskola fúvószenekara is bekapcsolódjék Szolnok város zenpi vérkeringésébe- S hogy ez céljuk, jelzi kö­vetkező hangversenyük i* — melyet a zenei világnap al­kalmából adnak a Szolnoki Galériában október 4-én. Aki otthon tudta hagvní előítéleteit úgymint: fúvós­zenekar egyenlő csinnadrat- ita-bumm és eljött a hang­versenyre, az nem- bánta még, mert kellemes estét töltött a Megyei Művelődési Központban. — Kristóf — Rumata Kirára nézett. A lány Budahhal szemközt ült, és feszült figyelemmel hallgatta. Szeme bánatos volt, nyilván nagyon sajnálta az embereket. — Valószínűleg igaza van, tisztelt Budah — mondta Rumata. — De vegyen például engem. Én egyszerű nemes dón vagyok, és végtelenül szeretem a tudós embereket, a szellemi nemességet. És nem érem fel ésszel, hogy önök, a magasztos tudás egyedüli letéteményesei, miért olyan reménytelenül passzívak? Miért tűrik zokszó nélkül, hogy lenézzék, börtönbe vessék, máglyán elégessék önöket? Budah eltolta maga elől a kiürült buktás tálat. — Furcsa kérdéseket tesz fel, dón Rumata — fe­lelte. — Érdekes, hogy ugyanezeket kérdezte tőlem a nemes dón Gug,'hercegünk hálószobafelügyelője. Ismeri? Gondoltam----Harc a rossz ellen! De mi a rossz? Ezt m indenki a maga módján értelmezi. Nekünk, tudósok­nak, a rossz a tudatlanság, az egyház azonban ázt ta­nítja, hogy a tudatlanság az üdvözülés, minden rossz a tudásból ered. A földművesnek a rossz az adó és az aszály, a gabonakereskedőnek viszont az aszály a jó. A rabszolgáiknak a rossz a részeg és kegyetlen gazda, a kéz­művesnek a kapzsi uzsorás. Akkor hát mi a rossz, ami ellen küzdeni kell, dón Rumata? — Szomorúan végig­nézett hallgatóin. — A rossz kiirthatatlan. Ember nem képes csökkenteni a rossz mennyiségét a világon. Kissé javítani tud a saját sorsán, de mindig azon az áron, hogy mások sorsa rosszabbodik. És mindig lesznek többé- kevésbé kegyetlen királyok, többé-kevésbé vad bárók s — 103 — Labáth Valéria mindig lesz tudatlan nép, amely elragadtatással néz fel elnyomóira, és gyűlöletet táplál felszabadítójával szem­ben. — A világ állandóan változik, Budah doktor — szólt Rumata. — Volt idő, amikor nem léteztek királyok... — A világ nem változhat örökké — ellenkezett Bu­dah —, mert semmi sem örök, még a változás sem... Nem ismerjük a tökéletesség törvényeit, a tökéletesség azonban előbb-utóbb elérhető. Vegye szemügyre például társadalmunk berendezését. Milyen szemet gyönyörköd­tető ez a mértanilag szabályos, pontos rendszer! Alul a parasztok és a kézművesek, fölöttük a nemesség, azután, a papság, legfelül a király. Micsoda stabilitás, milyen harmonikus rend! Minek kellene változnia ebben az égi ötvös kezéből kikerült, csiszolt kristályban? — ön valóban tökéletesnek tartja ezt a világot? — csodálkozott Rumata. — A dón Rebával való találkozás, a börtön után... — Hát persze, fiatal barátom! Nekem sok minden nem tetszik a világban, sok mindent szeretnék másnak látni... De mit tegyek? A felsőbb erők szemében a tö­kéletesség másként fest, mint az én szememben. — És ha meg lehetne változtatni a felsőbb elren­delést? — Erre csupán a felsőbb erők képesek... — Mégis, képzelje el, hogy ön isten ... Budah felnevetett. — Ha istennek tudnám képzelni magam, akkor azzá lennék! — No és ha lehetősége volna tanácsot adni az isten­nek? — önnek dús a fantáziája — jegyezte meg Budah. — Ez jó. Ismeri a betűt? S2Ívesen foglalkoznék önnel... — Hízelgő rám nézve... De mit tanácsolna mégis a mindenhatónak? Mit kellene tennie, hogy ön azt mondja: íme, a világ most tisztességes és jó ... Budah hátradőlt a karosszékben s kezét összekul­csolta a hasán. Kira mohón nézett rá. — Nos, ezt mondanám a mindenhatónak: „Teremtő, én nem ismerem a terveidet, talán nem is szándékozol az embereket tisztességessé és boldoggá tenni. Akarod ezt? Olyan egyszerűen el lehet érni! Adj az embereknek bőven kenyeret, húst és bort, adj nekik hajlékot és ruhát. Tűn­jék el az éhség és az ínség, ezzel együtt pedig mindaz, ami megosztja az embereket.” — 104 — (Folytatjuk.) lanaswcs #-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom