Szolnok Megyei Néplap, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-11 / 187. szám

1981. AUGUSZTUS 11 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 KEZDŐDHET A TANÉV Több első osztályos, több füzetcsomag Tizenhatezer pár tornacipő, tizenkétezer iskolaköpeny — II rajztábla nem gyúródeszka A Szolnok megyei Ipar­cikk Kiskereskedelmi Vál­lalat hét boltia foglalkozik iskolaszerek árusításával, azon kívül a ruházati bol­tok ás részt vesznek a ta­nulók ellátásában. Az idén több első osztá­lyosra kell számítaniuk a kereskedőiknek ás, ezért az elmúlt évi mennyiséghez képest húsz százalékkal több füzetcsomagot rendeltek meg a megyében. A hét boltban összesen 350 ezer forint ér­tékű füzetet adtak el. A tanévkezdés természete­sen az elsősök szüleinek ie- lenti a léenagyobb anyagi áldozatot, de a legendáktól eltérően nem kerül a gyer­mek beiskolázása több ezer forintba, ha mindenből csak a szükséges mennyiséget és minőséget veszik meg a szü­lők. Nem számítottak például az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatnál arra. hogy a meglehetősen borsos áru. úgynevezett kazettás akta­táskának ekkora sikerük lesz. A tavalyról maradt készleten felül 2500 darab, inkább divat-, mint iskola­táska talált gazdára. Az elmúlt évek ellátásá­hoz viszonyítva lényegesen iobb a kínálat tornacipőkből és iskolaköpenyekből. Az előbbiből 16 ezer párat, az utóbbiból 12 ezer darabot rendeltek. A hagyományos tornacipőkön kívül kapható a tenisz- és kosárlabdáéi- pő is. A nagykereskedelemtől megrenrie’t kilencezer isko­latáskából hétezer már a boltokban van. üdvös len­ne ha a szülők már most megkezdenék a vásárlásu­kat. ilv módon elkerülhető lenne a tanév kezdete előtti szokásos tolongás. Az ..élő- vásárlás” a kereskedőknek is seffl'term ugyanis még ideiében, felmérhetnék, mi­ből kell utólag rendelniük. A július 13-án kezdődött és augusztus 3-án befetoző- dött engedményes füzetvé- sárban. amikor negyven szá­zalékkal olcsóbbak voltak az ..irkák”, a vevők 800 ezer forintot megtakaríthattak- Akadtak vásárlók, akik ötr hat készletet is megvettek az elsősök füzetcsomaßiai- boL nyilvánvalóan ..bizton­sági” okokból. Az idén a rajztáblát se keresték hiába, bár néhá­nyon ebbéli is ötót-hatot akartak megvenni, lévén az a legolcsóbb gyúródeszka^ összességében a központi előírások az elmúlt évekhez képest szerényebb követól- rrví—'■'Mket — anyagi áldoza­tot — állítanak a szülők elé, d" a tanév megkezdése után várható. hogv különleges igényekkel1 lépnék fel az is­kolák. olyanokkal, amelyek a tantervben nem szerepel­nek. és amelyek többletki­adást okoznak az anyukák­nak. apukáknak, azonkívül fejfájást a kereskedőknek. Az Iparcikk Kiskereske­delmi Vállalat üzletpoMtifcá- iához tartozik, hogv a ha­gyományos tornacipőket, is- koJaköpenvéket augusztus végéig reklámáron kínálja, a túlzott minőségi — ..flan­cos” — igényeket azonban árkalkulációiéval nem tá- moonthatia. — bi — Előtérben az önkéntes tűzoltók Kiállítás a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban Augusztus 20-tól 22-ig Szdnok ad otthont az orszá­gos tűzoltóversenynek, amelynek mintegy bevezető­jeként tegnap az önkéntesek tevékenységét bemutató ki­állítás nyílt a Megyei Műve­lődési és Ifjúsági Központ első emeleti galériáján. A tegnap nyílt és auguszr tus 23-ig nyitva tartó kiállí­tás tablókon mutatja be a% önkéntes tűzoltók, rendőrök és határőrök életét, de ki­állítottak néhány technikai berendezést is. Az augusztus 20-án kez­dődő tűzoltóverseny alkal­mából csaknem húsz keres­kedelmi egységben rendeztek be versenykirakatot, ame­lyek augusztus 23-ig tekint­hetők meg a megye több helységében. Mexikói vendégek Mezéhéken A közép-amerikai ország­ban több farm mezőgazdasá­gi létesítményeinek tervezé­sében, kivitelezésében és üzemeltetésében érdekelt, az AGROBER, vendégeként ha­zánkban tartózkodó mexikói küldöttség látogatott tegnap a mezőhéki Táncsics Terme­lőszövetkezetbe. Juan Enci- só Galvant, a Michoacan ál­lambeli Banco de Mexico (FIRA) regionális igazgató­ját és Guillermo Gonzalez Aguirre-t, Miohoacan állam kormányzóságának mező- gazdasági igazgatóját a szö­vetkezet elnöke tájékoztatta a több mint 10 ezer hektá­ron gazdálkodó nagyüzem tevékenységéről, eredmé­nyeiről. A mexikói vendégek megtekintették többek között a Táncsics Tsz étkezési to­jást előállító telepét, a trá­gyáié biológiai hőjét haszno­sító új malacnevelőit, vala­mint határjáráson ismerked­tek a szövetkezet fóliatöm­lős öntözési, és a forgatás nélküli talajművelési mód­szereivel. Zsúfolt kiállítási program Magyar napok Mexikóban A következő hónapokban iparunk és külkereskedel­münk a HUNGEXPO közve­títésével 30 hivatalos kollek­tív kiállításon mutatkozik be külföldön, további 35 szak­rendezvényen pedig egyéni kiállítóként vesznek részt magyar vállalatok. Még ebben a hónapban sor kerül a Közel-Kelet il­letve Észak-Afrika legjelen­tősebb nemzetközi vásárai­ra. Az algírin mintegy félezer négyzetméternyi te­rületen magyar konténerek, kikötői daruk is láthatók majd, a damaszkuszi vásáron pedig a KGST-országok eredményeit reprezentáló kö­zös kiállításon a magyar vállalatok vasúti járműve­ket, erősáramú berendezése­ket, háztartási gépeket mu­tatnak be. Szeptemberben világszer­te az őszi vásárok sorozata kezdődik. A zágrábi vásáron 19 magyar vállalat 1600 négyzetméteres nemzeti csar­nokban állít ki. Ugyancsak az őszi progra­mok között említhető a moszkvai újítási és találmá­nyi kiállítás, amelyen 14 ma­gyar gépipari vállalat szer­vez bemutatót. Novemberben pedig Mexikóban 12 magyar külkereskedelmi illetve kül­kereskedelmi joggal rendel­kező vállalat 11 napon át magyar napokat szervez. I Keddi iegyzetiink Hűsít és üdít a megértés Ha valaha, akkor ezek­ben a trópusi napokban mindenkinek szüksége van rá. Munkahelyen és otthon, baráti társaság­ban, üdülőben és kór­házban egyaránt a leg­fontosabb hűsítőnk, üdí­tőnk az emberséges lég­kör, az együttérzés és segítőkészség. Idős beteg ember után tegnap egyszerre hárman kaptak az SZTK lépcső­iének alján. Megszédült egy pillanatra, s ha nin­csenek a segítő kezek, talán nagyobb bajt szer­zett volna magának az eddiginél, amiért a ren­delőbe ment. A zebránál, ahol nincs villanyrendőr, égy fiatal­asszony az utolsó pilla­natban rántott vissza a száguldó autó elől egy tizenéves srácot az Ady Endre úton. Kicsit rosz- szul mérte fel a távol­ságot a gyerek, jó. hogv volt. aki megakadályozta a szerencsétlenséget. A központi — vállalati központi — iktatóban a negyvenéves altiszt óda- szóit a napi posta ter­hétől ziháló nyugdíj előtt álló asszonynak. Fogja csak a kézbesítőkönyvet, majd ő viszi a nehéz papírkötegeket, úgyis hőség van. ő jobban bír­ja a meleget is. a súlyt is. A legalább 50 fokos, tűző napon álldogáló, gyümölcsöt áruló kis­lányt délelőtt 11 órakor raktárba hívta, kis pihe­nőre a boltvezető. Mond­ta neki. más áll a helyé­re, mert egy embernek sok még ernyő alatt is a hőség. A kislány szé­pen megköszönte. s őszinte volt: kibírhatat­lan a hőség. Megértés, együttérzés, segítőkészség. Olyan jó. hogy ilyen szép példákat is tapasztal a kánikulá­ban az ember. Sok min­dent bizonyít ez. elsősor­ban a kisebb és nagyobb közösségek egymásért érző-értő tetteit, vagy akár a személyes fele­lősségvállalást, jóindula­tot is. Persze, ellenpél­dák is vannak, ha egyre ritkábban is. de talál­kozni önzéssel rosszin­dulattal. A háromműszakos üzemben egy berende­zésen három ember dol­gozik. Ügy adódott, hogy a nappali, meg a délutá­ni műszakban a két idő­sebb. a fiatalabb pedig éjszaka. Nyilvánvaló, hogy most neki kedve­zett a műszakbeosztás, éjjel csak enyhült vala­melyest a meleg, a mű­hely hőmérséklete is. Mégis, egész héten át a reggel hatkor végző fia­tal munkásnak esze ágá­ban se volt megtisztítani a gépet, rendet rakni, ne bosszankodással kezdje műszakját a váltója A váltó — de hamar át­vesszük az indulatokat — alig várta hogy le­fújják a műszakját, ő is úgy hagyott csapó t-pa- oot. Kínlódjon, a fulladá­sig a délután kezdő, a legnagyobb melegben utazó váltótárs. így volt ez hetekig, mióta a kánikula tart. a három ember lassan job­ban gyűlöli egymást, mint ádáz ellenséget Egyiknek se jut eszébe, valakinek el kellene kez­deni. valakinek rendsze­reiének kellene lenni í Egymásért. Azt mondják, a meg­értés egytien boldogság is. Annak is. aki kapja s annak is. aki adja Valóban? (S.J.) Nemzetközi hungarológiai kongresszus kezdődött Tegnap ünnepélyes külső­ségiek között megkezdődött az első nemzetközi hungaro­lógiai kongresszus Budapes­ten, a Magyar Tudományos Akadémián. A négynapos tanácskozásra 22 országból mintegy 150 külföldi szak­ember érkezett: Európán kí­vül az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, Ja­pánból, Vietnamból is jöttek tudósok. A magyar szakem­bereket is több mint 150-en képviselik, A kongresszuson két fő té­mában — a Magyarországon kívüli filológiai oktatásról és a magyar versről mintegy naásfélszáz előadást tartanaki Száz négyszögöl kellene hozzá Típustervek tipikus hibákkal KiesI portára nem lehet alkalmazni őket Jászberényben a városi tanács vb műszaki osztályán családi házak építéséhez tí­pusterveket lehet kapni. Az építtetők huszonöt féle cso­magtervből válogathatnak, amit kiválasztanak, azonnal megvásárolhatják, és adap­tálás nélkül kezdhetik... a házépítést. A várakozás nél­kül kapható építési tervek értékét növeld, hogy a város­ban csak két magántervező van, aki családi ház terve­zésére is vállal megrendelést, de hosszú, legalább egyéves határidővel. Hasznos akció, fontos és gyorsan növekvő igényeket kielégítő szolgáltatás. Segíti annak a kongresszus; hatá­rozatnak a megvalósítását, hogy az eddigieknél hatéko­nyabban kell támogatni a magánépítkezést, a nemze­dékek együttélését biztosító családilház-építést. Sajnos, az akciónak hibái is vannak. Olyanok, amelyek nemhogy segítenék, inkább nehezítik a lakásépítést. A típustervek nem mindegyike felel meg a követelmények­nek, az engedélyezett összes módositásókkal együtt se le­het a hely; viszonyokhoz adaptálni. A tervek készítésénél a Típustervező Intézet nem vette figyelembe azokat a sajátosságokat, amelyek nemcsak Jászberényre, de más, egykori mezővárosokra is jellemzők. Jászberény te­lepülés szerkezetében példá­ul úgynevezett halmaz (szlömb) települési formában nem alakult ki egy megha­tározott építészeti rendszer. A nagy tanyavilággal kö­rülvett városban kis portás családi házak épültek, azok­ra volt igény, mivel az épít­tetők, a tanyai ingatlanükban gazdálkodtak, az ottani nagy portákon kertészkedtek. Így alakultak ki a városon belül a kis telkek (megosztott por­ták), ilyen telkek vannak a családi házak építésére kije­lölt három összefüggő nagy területen. Nincs viszont, vagy túl kevés a kis portás ház épí­tésére alkalmas típusterv. A műszaki osztályon kapható csomagtervek 100—120 négy­szögöl beépítésére alkalma­sak, ekkora házhely pedig elvétve akad. Marad tehát az egyéves határidővel vállaló magán- tervező, összesen kettő, nem több, mert például a műszaki osztály tervezői hiába ren­delkeznek akár egy város megtervezéséhez szükséges képesítéssel, és ismerik a vá­ros szinte minden zugát, csa­ládi házat nem tervezhetnek. I. A. Karancskesziben, az AGROFA Faipari üzemben akácfából készítenek különböző mezőgaz* dasági épületeket: juhhodályokat, szarvasmarha- és sertésistállókat. Újdonság, hogy a gör­be akácfákat is feldarabolják, összeillesztik és használhatóvá teszik. A megrendelő kívánsá­gára a helyszínen felépítik az épületeket. A képen: elszállításra váró főtartók az üzem. udvarán

Next

/
Oldalképek
Tartalom