Szolnok Megyei Néplap, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-01 / 179. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. AUGUSZTUS 1. 1981. AUGUSZTUS 1., SZOMBAT BOGLÁRKA NAPJA A Nap kél 5.21. nyug­szik 20.19 órakor. A Hold kél 6.33, nyugszik 21.17 órakor. Állatidomárok, artisták, bohócok Az Ifjúsági Cirkusz Szolnokon Zápor, zivatar VARHATÖ IDŐJÁRÁS ma estig: időnként megnö­vekvő felhőzet, főként a keleti, északkeleti megyékben néhány helyen zápor, zivatar. Mérsékelt, napközben kis­sé megélénkülő változó irányú szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet szombaton: 27—32 fok között. Az Ifjúsági Cirkusz tegnap reggel Szolnokon, a Széche­nyi lakótelepen verte fel sátrát. Varga Gyula igazga­tót arról kérdeztük, milyen produkciókkal várják a kö­zönséget ? — A cirkuszművészet csak­nem minden műfaja szere­pet kap a porondon. Állat' A forint születésnapja Harmincöt évvel ezelőtt. 1946. augusztus 1-én történt hazánk­ban a stabilizáció: a fantaszti­kus méreteket öltő inflációt fel­váltotta a jó pénz. a forint. A Magyar Kommunista Párt kezdeményezte a stabilizációt. A Politikai Bizottság 1946. má­jus 8-i ülésén fogadták el a pártnak „a magyar pénzügyek rendbehozásáról és az értékál­ló pénz kibocsátásáról” szóló tervét. Az ezzel kapcsolatos ha­tározat hangsúlyozta, hogy az infláció újból rendkívül felgyor­sult és operatjv beavatkozás nélkül az inflációs pénzügyi gazdálkodás teljes csőddel fe­nyeget. A májusi határozat a végleges valutastabilizáció idő­pontját augusztus elsejében ha­tározta meg. hogy az új termés értékesítése és a beszolgáltatás­ra kerülő termények átvétele már jó pénzben történjék. A Minisztertanács 1946. május 14-én tárgyalta meg a terveze­tet. akkor azonban még nem történt végleges döntés. A jó nénzért folyó küzdelemnek je­lentős állomása volt az az ér­tekezlet, amelyet az MKP és a szociáldemokrata párt vezetői tartottak, s amelyen a két mun­káspárt gazdasági terveit össze- '’ •ngolták. Az összehangolt agi- tációs és propaganda mulika eredményeként a munkásosz­tályt s az ország közvéleményét sikerült megnyerni a stabilizá­ciónak; így az — a reakció el­lenállását leküzdve — 1946. augusztus elsejével normális vá­gányokra állította át az egész gazdasági életet. Drágul a méz A Hungaronektár Országos Méhészeti Szövetkezeti Kö­zös Vállalat a feldolgozási költségek emelkedése miatt augusztus 1-től átlagosan 8 százalékkal növeli a méz belföldi fogyasztói árát. Napfogyatkozás Több mint két órán át volt megfigyelhető tegnap reggel teljes napfogyatkozás a Szovjetunióban. A sajátos természeti jelenség ezúttal csak a Szovjetunió területén volt vizsgálható, s ezért szá­mos országból mintegy 200 csillagász érkezett a külön­böző területeken felállított megfigyelő állomásokra, hogy szovjet kollégáival együtt végezzen vizsgálatokat. A teljes napfogyatkozás a Fe­kete-tenger fölött, Szuhumi térségében kezdődött és a Kaukázus, a Kaspi-fcenger északi része, Kazahsztán, Szibéria, Szahalin és a Ku­ni-szigetek térségében volt megfigyelhető. A leghosz- szabban a Bajkál—Amúr vasútvonal térségében fedte el a Hold a Napot, itt 129 másodpercig tartott a tel­jes napfogyatkozás. Részleges napfogyatkozást az ország számos más körze­tében is megfigyelhettek az érdeklődők, így Moszkvában is, ahol az a nyári időszá­mítás szerint már 5 óra 43 perckor megkezdődött. A moszkvaiaknak azonban nem volt szerencséjük, a hetek óta szinte teljesen felhőtlen ég tegnap hajnalra meglehe­tősen beborult. így csak igen rövid ideig lehetett látni a „csonka” Napot. Reggel fél hét tájban, amikor a nap­korong csaknem háromne­gyede -volt takarva, a Nap szerencsére kibukkant a fel­hők közül, így a korán ke­lője mégiscsak láthatták a napfogyatkozást. Két barátnő beszélget: — Mondd, már nem jársz kirándulni Alfréd­del? — Nem, utoljára túlsá­gosan messzire ment! Uj tornaterem Kunmadarason Elkészült a kunmadarasi általános iskola 12-szer 28 méteres tornaterme. A gázfűtésű létesítmény­hez és annak játékteréhez hideg-mdleg vízzel ellátott öltözők, zuhanyzók kapcso­lódnak, valamint egy jól felszererelt szertár is. Az általános iskola tanu­lóin' kívül a helyi sportkör fiataljai is használhatják a termet, amely építéséhez a nagyközség lakói, a diákok és a munkahelyi brigádok jelentős társadalmi munká­val járultak hozzá. nlottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Jánosházán megtartott 31. heti lottósorsoláson a követ­kező számokat húzták -ki: 19, 21, 27, 48, 81 A július havi tárgynyere­ménysorsoláson a 28. játék­hét szelvényei vesznek részt. Felborultak a lopott gépkocsival Július 30-án 4 óra 15 perc­kor Zagyvairékas külterüle­tén Kovács János 22 éves budapesti lakos egy főváros­ból lopott személygépkocsi­val gyorshajtás miatt az árokba borult. A baleset kö­vetkeztében a gépkocsi uta­sai közül Perjési Béla 18 éves, budapesti lakos súlyos, életveszélyes. Németh Béla 27 éves budapesti lakos és a vezető, Kovács János súlyos sérülést szenvedett. Az anya­gi kár 40 ezer forint. idomárok, artisták, bűvészek, bohócok, légtomászok, ex­centrikusok műsorszámait láthatják az érdeklődők. Bi­zonyára nagy sikert aratnak román vendégművészeink; a két Margineau, akik bar­namedvékkel szerepelnek, valamint a Dumitrache egyensúlyozó csoport. — A cirkusz társulata mi­óta dolgozik együtt? — Az idei a második sze­zonunk. Április elejétől jár­juk az országot, s október­ben lesz az utolsó fellépé­sünk. A cirkusz tehát fiatal. „Stefi bácsi”, Szabady Ist­ván, aki a humorról, a ne­vetésről gondoskodik, vi­szont már a hatodik X*et tapossa. z — Idestova négy évtized fűz a cirkusz világához — mondja. — Bohóc viszont „csak” húsz éve vagyok. Nincs annál nagyobb bol­dogság, mint mosolyt, örö­möt varázsolni az emberek arcára. A cirkuszban min­denki visszafiatalodik. Meg­figyeltem, hogy még a gyer­mekeiket- kíséTő „komoly” felnőttek, anyukák, apukák, nagyszülők is tudnak önfe­ledten kacagni, felszabadul­tan szórakozni, ha a poron­dot, a bohócot lesik. Milyen legyautomata a moziban A mai naptól a szolnoki Tisza moziban kísérletkép­pen jegyautomatát állít fel a Szolnok megyei Mozi üze­mi Vállalat. Egyelőre csak a C terem vetítéseire igyek­vőknek kell a jegykiadót kezelni, de később — ha a kísérlet beválik — a mozi többi termére, sőt a megye valamennyi kisebb forgalmú filmszínházára is kiterjesz­tik. A jegyautomaták 5 és 2 forintos jegyeket szolgáltat­nak majd, s az egyes filmek látogatási díját a kétfajta jegyből kell megvásárolni. Természetesen megfelelő ér­méket mindig tartanak a moziban, így pénzt azonnal tudnak váltani. Bugyinszki György idomár s a papagájok egyike jó lenne, ha odahaza, a hét­köznapok során sem felejte­nék el ezt a képességüket; a nevetést. Amikor viszont a két Reá, Drózdik Ágnes és Babar Margit lép a porondra, el­csendesül a nézőtér, az ar­tistaképző iskola végzős nö­vendékei ugyanis légtomá- szok. — Idén szerepelünk elő­ször nagycirkuszban — mondja Drózdik Ágnes, — ez önmagában is izgalommal jár, hiszen most kell meg­mutatnunk a közönségnek, hogy mi mindent tanultunk nyolc éven át. Gyermekko­runk óta artistának, légtor­násznak készülünk és ez idá­ig még nem bántuk meg választásunkat. A cirkusz világa csodálatos. A Bugyinszki házaspár már megszokta a porondot, több évtizede szerepelnek galambjaikkal, papagájaik­kal külföldön és idehaza. — Idén egy pónival egé­szült ki a kis „csapat” — mondja Bugyinszki György- né. — A pónit tavaly hoztuk Kubából; időbe tellett, amíg megszokta röpdöső társait. Az állatokhoz nagy türe­lem kell és rettenetesen sze­retni kell őket ahhoz, hogy eredményeket érjünk el velük. Az eredményeket pe­dig a közönség tapsain mér­jük le estéről estére. Az Ifjúsági Cirkusz au­gusztus 5-ig vendégszerepei Szolnokon. — t. e. — Fotó: N. Zs. r A tizenegy forint öt­ven filléres vendég — annyi az előfizetéses ebéd ára — felháborod­va mondja a felszolgáló­nak. — Tudja minek kelle­ne elkeresztelni a maguk éttermét? „Fogadó a kozmás neutronhoz”. — Miért kérem, mi­ért? — A kozmát nem kell j magyaráznom. Az adag- : juk a neutron nagyságát közelíti. Nézze ezt a pár szem galuskát. Ezen egy csepp, de egy csepp zsír, szaft nincs. — Ne tessék haragud­ni, ez nem így van két csepp biztos volt rajta ... í Az egyiket az ingén, a a másikat a nadrágján látom. — ti — Megkezdődtek a nagyvázsonyi lovasjátékok Tegnap megkezdődtek a három napig tartó nagyvá­zsonyi lovasjátékok. A tör­ténelmi eseményeket fölidé­ző jelenetekben megelevene­dik a végvári vitézek élete. Eljátsszák azt a hajdan örömteli eseményt, amikor Kinizsi Pál hazatért várába, és magával hozta Halubár zsoldosvezér fogságából ki­szabadított menyasszonyát, Magyar Benignát, s a győz­tes sereg katonái lovagi tor­nán bizonyítják ügyességü­ket. Eg'r másik jelenetben a kuruc idők emlékét idézi, a győztes csatát, amelyben a kurucok diadalt arattak Ra- butin császári zsoldosvezér labancai felett; a küzdőtéren másfélszáz gyalogos és ugyanennyi lovas csatázik. Ezután szemet gyönyörköd­tető lovaskarusszel követ­kezik: a 48-as huszárok uni­formisában lépnek színre a BM lovasalakulatának legki- válóbbjai. Hétvégi ' állatorvosi ügyelet Jászberényi járás: dr. Szilá­gyi János Jászboldogháza (Alattyán. Jásztelek. Jánoshida. Jászboldogháza. Jászalsószent- györgyl. dr. ifi. Czifra György Jászapáti (Jászapáti. Jászivány. Jászszentandrás). dr. Kovács Pál Jászárokszállás (Jászárok- szállás. Jászágó. Jászdózsa). dr. Cseh Gábor Üiszász (Jászkisér. Jászladány. Üjszász). Jászbe­rény. Jászfelsőszentgyörgy. Pusztamonostor, Jászfényszaru. Jászjákóhalma: dr. Zilahi Já­nos Jászfényszaru. Szabadság u. 27. Karcag és környéke nagyüzem és tanyai terület: dr. Temesváry Tamás Karcag. Vö­rös Hadsereg u. 38.: városi kör­zet: dr. Jenei László Karcag. Lőwy S. u. 1. Kisújszállás: dr. Zalahegyi Tivadar Kisújszállás. Szabadság ltp. 9. I. 4. Kun­szentmártoni járás: dr. Boros György Cibakháza. öregszőlő l/a. Mezőtúr. Kétpó: dr. Tímár Béla Mezőtúr. Beloiannisz u. 45. Szolnoki járás: dr Szöilösi István Nagykörű. Máius 1. u. 6. (Besenyszög Nagykörű. Kő­telek, Tiszasüly). dr. Rucz Ist­ván Kengyel. Kossuth u. 9. (Kengyel. Tiszatenyő. Martfű. Rákócziúifalu, Tiszaföldvári. dr. Horváth Lajos Kunhegyes. Kos­suth ti. 55. (Kunhegyes'. Kende­res). dr. Kerekes Ernő Fegyver­nek. Felszabadulás u. 150. (Fegyvernek. Kuncsorba örmé- "VPS, Tiszabő). Szolnok és kör­nyéke: dr. Gulyás László Szol­nok. Achim A. u. 26. (Szolnok, ’’i koczifalva). dr. László Do­mokos Zagyvarékas. Szabadság •ér 8. (Zagyvarékas). dr. Gulyás Pál Szaiol. Fő u. 1. (Szalon, dr. Bóné László Vezseny. Pető­fi u. 2. (Tószeg. Tiszavárkony. Tiszajenő. Vezseny). Tiszafüredi járás: dr. Kriston Mihály Ti­szafüred Baross u. (Tiszafüred. Tiszaigar. Tiszaörs. Naeyiván. Kunmadaras. Tiszaszőlős). d.r. Bnranyi Gábor Tiszaroff. Dózsa Gy. út (Abádszalók. Tiszaszent- imre. Tiszagyenda. Tiszaroff. Tiszabura. Tomajmonostora). Törökszentmiklós és Tiszapüs- pöki: dr. Horváth István Tö­rökszentmiklós. Alkotás u. 13.: nagyüzem: dr. Palkovics László Törökszentmiklós Ady E. u l/a. Túrkeve: dr. Szabó Zoltán Túr- keve. Kenyérmezei u. 2. (Az ügyelet csak sürgős eset­ben vehető igénybe!) Uborkaszezon I Hírek I Holnap 8 órától 12 óra 30 percig Útlezárás a Tiszaligetben A Magyar Atlétikai Szö­vetség holnap Szolnökon a Tiszaligetben rendezi meg az országos húszkilométeres gyaloglóbajnokságot. A sportesemény idejére, a reggel 8 órától 12 óra 30 percig tartó időszakra a Ti- szaligetet teljes hosszában le­zárják a gépkocsiforgalom elől. Azok az autósok, akik a Tiszaliget strandjára, kem­pingjébe vagy a gyalogló­bajnokság megtekintésére érkeznek Szolnokra, gépko­csijukkal a Tisza-hid város felőli végénél parkírozhat­nak. ■ PUSZTAMONOSTORON a megyei Víz- és Csatorna­mű Vállalat jászberényi üzemvezetőségének ’ kivitele­zésében ez év áiégéig újabb háromszáz méter vízvezeté­ket fektetnek le. A község ivóvízellátását javító háló­zatbővítés több mint száz­ezer forintba kerül. 0 HORGÁSZVERSENY. Holnap Szolnokon, a Zagyva vasúti és Ságvári krt. híd közötti szakaszának Vosztok úti oldalán rendezik meg az OKISZ Kupa országos hor­gászversenyt. A verseny 7.30-tól 10.30-ig tart. ■ EGY KLOMÉTERRF.L hosszabbították meg az idén Jászszentandrás szilárd bur­kolatú járdahálózatát. Az építőanyagot a községi ta­nács adta, a szentandrásiak pedig kétszázezer forint ér­tékű társadalmi munkájuk­kal járultak hozzá települé­sük csinosításához. 0 ORVOSI szolgálati lakás épül Kunhegyesen a költség- vetési üzem kivitelezésében. A közel egymillió forint ér­tékű lakás átadására augusz­tus végén kerül sor. ■ KORÁBBAN rizsföldnek használt 25 hektáros terüle­ten halastavat létesített' a tl- szasülyi Béke és Barátság Termelőszövetkezet. A halas­tóban most 100 mázsa hal­ivadék növekszik, s előre­láthatólag októberben már kilós súlyú pontyok, amúrok 's busák lehalászását kezd­hetik meg a szövetkezetiek. © ÜJABB KEDVEZMÉNY — vízügyes lakásépítőknek. A KÖTIVIZIG két év alatt több mint 100 ezer forint összegű kölcsönalapot képez a kommunista műszakok be­vételéből. Évente ebből 15 vízügyes dolgozó kérhet la­kásépítéshez, vagy vásárlás­hoz kedvezményes kölcsönt. ■ ÚJÍTÓK — BRIGÁDBAN. A Tisza Cipőgyárban évről évre növekszik az újítók, ísszerűsítők száma. A nagy­vállalatnál már negyven olyan szocialista brigádot tartanak számon, amelyek újításaikat közösen dolgoz­zák ki és nyújtják be elbí­rálásra a szakértőknek. SZOLNOK MEGYEI NF.IM.AI* A7. MSZMP Szolnok megyei Bízót tságn és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Virágh Iván Szerkesztőség és a kjadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafiók 105. Te­lefon: 12-093. 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesí­tő postahivataloknál' és a kéz­besítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 34. negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 25—0G9 HU ISSN: 0133 0756 Én is itt vagyok...!

Next

/
Oldalképek
Tartalom