Szolnok Megyei Néplap, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-06 / 183. szám

6 s SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. AUGUSZTUS 6. Gyászhirek— köszönetnyilvánítások Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, BIRO JÁNOS NÉ szül.: Jene! Teréz 11 éves korában elhunyt. Temetése f. bú 6-án 15.30 órakor lesz a szolnoki Mun­kásőr úti temetőben. A gyá­szoló család. Szolnok. Mély fájdalommal tudatjuk, bogy szeretett édesapánk GULYAS ISTVÁN 59 éves korában elhunyt. Temetése f. bó 1-én 12.30 órakor a Munkásőr úti te­metőben lesz. A gyászoló Gulyás család. Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett édesapám MALGAY VIKTOR július 22-én 76 éves korá­ban elbunyt. Földi marad­ványát július 24-én helyez­tük örök nyugalomra a bar­csi temetőben. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, ismerősöknek, a VOLÁN V. vezetőségének, brigádtársaknak, munkatár­saknak. akik szeretett fér­jem KŐVÁRI LÁSZLÓ temetésén részt vettek, sír­jára koszorúi, virágot he­lyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Gyá­szoló felesége és kisfia. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak, is­merősöknek, szomszédok­nak, munkatársaknak, • Vas- és Faipari KTSZ dol­gozóinak, a Tűzoltóságnak, akik szeretett halottunk, LIPAK JANOS temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot hoz­tak, részvétnyilvánltá­sukkal fájdalmunkat enyhí­teni Igyekeztek. A gyászoló Lipák család. Köszönetét mondunk a me­gyei és városi rendőrkapi­tányságnak. a megyei és a városi pártbizottság­nak, Munkásőrségnek, a Fegyveres Erők Klub­jának, az AFÉSZ-nak, a Hetényi Géza Kórház Ren­delőintézetnek, a kertvárosi pártalapszervezetnek, a Ti­sza klubnak, a Vöröske­resztnek. testvéreknek, ro­konoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősök­nek, akik szeretett férjem, drága édesapánk, nagy­apánk, dédnagyapánk ALFÖLDI SÁNDOR temetésén részt vettek, ko­szorúikkal, virágaikkal, együttérzésükkel soha el nem múló fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló csa­lád, Szolnok, Budapest. Fájó szívvel mondunk köszö­netét a Bp-i BKV dolgozói­nak, az Árkád eszpresszó dolgozóinak, rokonoknak, szomszédoknak, ismerősök­nek, akik felejthetetlen leá­nyunk TABI GYÖRGYNÉ szül: Drágucz Rozália temetésén részt vettek és fajdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló férje, kisfia Zolika, szülei, nővére, anyósa, apósa. Szolnok, Baj­nok út 15/a. INGATLAN ÜJSZASZ, Vörös Hadsereg u. 23. szám alatti 556 négyszögöl építésre alkalmas telek el­adó. Éraeklődm: Baráth Balimné, Szolnok, Alcsiszi- get 85. (6-os busz végállomásánál.) (H. 2543)_ TISZÁGYENDAN, Petőfi ut 47. szám alatti családi ház 800 négyszögöles te­lekkel (gyümölcsös, szőlő) kedvezmé­nyes vételáron el­adó^ (6922) ______ S ZANDASZÖLÖS Krúdy Gyula út 128. szám alatt kétszo­bás családi ház 438 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni 126. szám alatt egész nap. (687J) ______ 2 1/2 szobás családi ház eladó. Szolnok, Szondy u. 20. Ér­deklődni : 14.30 órá­tól. (H. 2515) GARÁZS eladó dr. Szana Antal úton. Szolnok 15-166 tele- fonon. (H. 2531) ELADÓ Homok. Bá­torszőlő II. úton fél hold szőlő termés­sel együtt. Érdek­lődni lehet: Homok, Bátorszőlő I. út 39. (6930)__________________ M EZŐTÚRON. Arany J. út 25. szá­mú építési telek el­adó. Érdeklődni: Szilágyi Ernő. Sza­badság tér^26^ (6910) MÁSFÉL szobás öröklakás eladó kp 4- OTP átvállalással Szolnok, Ady E. út 18.1/9. (6381) 250 négyszögöl sző­lővel, gyümölcsfával, két szoba, konyha, előszobás ház sürgő­sen eladó. Tiszafü­red, Fürst S. út 8. (7110) __________________ E LADÓ kertes csa­ládi ház Szandasző- lős, Tömörkény u. 22. Érdeklődni a helyszínen lehet 17— 19 óráig. (7050) TISZAPARTHOZ közel 600 négyszög­öl hobbitelek eladó. Szekeres János, Nagykörű, Tömöri Pál út 49. (7052) NAGY másfélszobás, OTP-s öröklakás el­adó. Szolnok. Ady E. út 18. fsz. 7. 17 órától. (7068) NAGYKÖRŰBEN, Petőfi u. 24. szám alatti családi ház 300 négyszögöl te­lekkel eladó. Érdek­lődni: Nagykörű, Majzik V. út 6. szám alatt. (7016) TISZAFÖLDVAR, Csurgó út 1. sz. alatt ház eladó. Víz, villany van. Közel a buszmegálló. 120 ezer forintért. (Tanács­házánál). (7047) LŐRINCIBEN csalá­di ház eladó, egy szoba, konyha, kam­ra, 20 m-es mellék- épület, Vasváry Pál út 8. Érdeklődni: Kőtelek, Szabadság út 53. (7027) CIBAKHAZÁN lakó­ház jó állapotban eladó, 50 ezer fo­rintért. Érdeklődni: 1 i.szafoldvar, Gyep üt 11/b. (6961) __ C SALÁDI ház eladó. Mezőtúr. Mező Imre u. 24. (7116)_________ N AGYOBB családi ház eladó azonnali beköltözéssel, állo­máshoz közel, műut mellett. Érdeklődni a helyszínen. Szajol, Zalka Máté út 50. (7029)______________ 2 szobás, kertes csa- láai ház eladó. Szol­nok, Attila út 28. (6925)_________________ T ELEK eladó. Tisza- várkonyi szőlő (zártkert), 1424 négy­szögöl, négyfelé is osztható. Műúthoz és buszmegállóhoz kö­zel, víz, villany van. Érdeklődni lehet na­ponta : Pataki Fe­renc, Jászkarajenő, Néphadsereg u. 77. (Ir. SZ.: 2746) (6924) ELADÓ 2 szoba, für­dőszobás kis ház, még beépíthető szép, fásított telekkel. Martfű, Munkácsy u. 72. (6925)_________ 25 0 négyszögöl épí­tésre alkalmas köz­művesített telek el­adó. Üjszász, Bátho­ry u. 2. (H. 2570)___ K ÉTSZOBÁS, Össz­komfortos családi ház főútvonalon melléképülettel, ga­rázzsal, 600 négy­szögöl telekkel eladó vagy elcserélném Szolnok központjába másfélszobás örök­lakásra, I. emeletig. Besenyszög, Jászla- dányi ú. 17. (H. 2572)__________________ K ÉTSZOBÁS családi ház melléképületek­kel. 1200 négyszögöl telekkel eladó. Csa­taszög, Akadály út 2. (6848)____________ GARÁZS eladó Szán­tó krt. 65. alatt. Ér­deklődni : Szolnok, József Attila u. 27. IV/27. (H. 2552) CSALÁDI ház mel­léképületekkel. 6()0 négyszögöl telekké* olcsón eladó. Érdek­lődni Csataszög, Akadály út 2. (6848) CSALÁDI ház azon­nal beköltözhető, fi­zetési kedvezmény­nyel eladó. Megte­kinthető : minden nap 14—19 óra között Szolnok, Vihar u. 3. (6851) KÉTSZOBÁS örök­lakásomért, vagy he­lyette 300 ezer forint kp + magas törlesz­téssel háromszobás családi ház megol­dást keresek. Befe­jezés előtti is érde­kel. „Szolnok és környéke” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2536) _____________ K ÉTSZINTES társas­házban földszinti há­romszobás lakás, va­lamint a Holt-Tisza- parton kétszintes hétvégi ház 100 négyszögöl telekkel eladó. Másfélszobás lakást beszámítok. Érdeklődni: Szolnok, Ady E. u. 80. (Ká­polna mögött.) (H. 2503) ELADÓ 800 négy­szögöl szólő gyü­mölcsös, 60 Ft,'négy­szögöl közművesített épületekkel, Homok, ^viragnegy I. út 99. (6006) ELADÓ 2 szoba, összkomfortos ház­rész. Karcag. Rákó­czi út 31. Érdeklőd­ni: Ágota ut 29. (7150) _______________ H ÁZ eladó azonna­li beköltözéssel. Kar­cag, Beloiannisz út 21. Érdeklődni: Be- loiannisz 23. (7149) 200 négyszögöl hob­bikért hétvégi kő­házzal eladó. Érdek­lődni: szombat, va­sárnap egész nap, ugyanott törzsköny­vezett német juhász szuka eladó. Szol­nok, Retek u. 8. sz. (Vegyiművek mel- lett) (7151) GÉPjAltMO 1983-ig műszakizott Wartburg Tourist eladó. Törökszent- miklós, Móricz Zs. út 7. Pásztor, (6971) UK-s Torinói kék (sötétkék) 127-es Fi­at újszerű állapot­ban eladó. Szolnok, Keskeny János u. 63. (H. 2534) ________ I K-s Wartburg Tou­rist és UY Wartburg ue Luxe eladó. Új­szász, Hunyadi út 18.__(6984)_____________ M OST műszaki vizs­gázott UV-s írsz. Zsiguli 1200-as el­adó. Érdeklődni le­het: Szolnok, Orosz György út 3. 4/17. 17 óra után. (6837) JO állapotban levő ZS-s Wartburg el­adó. Érdeklődni: Tó­szeg, Rákóczi u. 14. (H. _2514)____________ C S rdsz. MB 1000-es személygépkocsi fel­újított motorral el­adó. Fehér Gábor Szolnok, Alcsisziget 81/a.___________________ U Z Wartburg DL 84-ig műszakizott el­adó. Szolnok, Palla krt. 34. H. em. 7. (7101)________________ 126 B 4 személyes lakókocsi extrákkal eladó, szolndk. Kas­sai út 15., 16 óra után. __(7051) ________ G ARÁZSBAN tar- tott, megkímélt 1200- as Zsiguli eladó. Ér­deklődni: Szolnok, Klauber József u. 16. sz. fsz. 9. Tel.: 14-450, szombat, va- sárnap. (7055) 850-es Snort Fiat, 11 éves, eladó. Abony, Vörös Hadsereg 68. (6997)__________________ PJ-s Wartburg de Luxe eladó. Szolnok, Batsányi J. u. 20. (6998) JO állapotban levő 408-as Moszkvics friss műszaki vizs­gával eladó. Érdek­lődni : 16 órától. Tó­szeg. Molnár László u. 2. (7039) MEGKÍMÉLT, ’83-ig vizsgázott 9 éves Zsiguli, 43 ezer fo­rintért eladó. Ho­mok, Döbrei J. út 169. (6979) FIAT 126-os eladó. Érdeklődni lehet: Szolnok, Kertész út 20. 18 óra után. (7134) __________________ Z N írsz. 601-es Tra­bant 1983-ig érvé­nyes műszaki vizs­gával eladó. Karcag, Kuthen út 90. Ér­deklődni : 16 órától. (7148)__________________ K ITŰNŐ állapotban levő US-es Trabant 601-es, szgk. 1984-ig vizsgáztatva eladó. Érd.: Szolnok. Kas­sai út 78. ni. em. 11. vagy Nagykörű, Ságvári Endre út 6. (6125)__________________ 9 éves, 1983-ig mű­szaki vizsgázott Tra­bant Combi megkí­mélt állapotban, új motorral, eladó. Érd.: Szolnok, Orosz Gy. 24. fsz. 3. (7141) MOST műszakizott 10 éves Moszkvics 412 szgk. 25 ezer fo­rintért eladó. Érdek­lődni : minden nap 18 órától Szolnok, Vörös Csillag 74. 111/13. Farkas And­rás. (7142) ADÁSVÉTEL PANORAMAS sport gyermekkocsi el­adó. Szolnok. Baj- csy-Zs. u. 8. IX. em. 54. (H. 2554) ELADÓ szamár és motoros tricikli. Szolnok, Ugar 48. Lenin Tsz-központ, Czudar. (H. 2533) 2 tűágyas Veritas kötőgép eladó. Mart­fű, Tisza Antal út 7. (6923) ______________ H ÉT 5 hónapos süldő s eladó. Szolnok, Al­csisziget 81/a. Fehér Gábor. (7100) ALUMÍNIUM motor­csónak 350 cm>-s Neptun motorral vagy anélkül eladó. Érdeklődni: Szolnok, Arany J. út 16. munkaidőben, azután Vörösmező 197. Meg­tekinthető a csónak­kölcsönzőnél a Ti­szán. Dr. Vezsenyi. (7104) t húros Morris, 7 ezer kp-ért eladó. Szolnok, Széchenyi 28. (7066)__________ 3 öthónapos bika­borjú eladó. Szol­nok, Kertész út 38. (Sportreptér) (7073) 3 személyes gumi­csónak eladó. Szol­nok, Verseghy 27. Érdeklődni: 17 után. (7078)__________________ ELADÓ új Vetyerok. —12 E 249 cmt csó­nakmotor. Szolnok, Csokonai út 21. II/9. (7082) __________ J Ó állapotban levő Lehel—I. típusú gyermekszobába való bútor 3 fekvőhely- lyel eladó. Érdek­lődni lehet: 17—19 óra között. Dr. Gyu- ricza, Szolnok, Ady E. u. 12. (7028) KÉT frissen fejős tehén eladó. Szol­nok, Bányász u. 3. Pélyl Ferenc. (7032) ELADÓ egy heréit szürke szamár köny- nyű gumiskocsival. Cím: Jászfelsőszent- györgy, Néphadse- reg u. 12. (7036) ELADÓK bikák, 2 egyéves, 3 öthóna­pos, 3 nyolc hetes, egy 1 éves üsző és egy 4 hónapos, ugyanott nagyobb mennyiségű istálló- trágya. Tószeg— Abony összekötő 7 km kőnél. (6973) GYÜMÖLCS ÖSLÁ- DAK, zománcozott fehér gyermekfür­dőkád, fehér csem­pe. vastag locsoló­tömlő, zsákok el­adók. Szolnok, Pe­tőfi u. 19. (H. 2537) ÚJ két 180x150 3 szárnyas ablak, mű­anyag csontszinű re­dőnnyel, három (2 balos, 1 jobbos) aj­tó félig üveges el­adó. Tiszaföldvár, Lehel út 5. (7124) 4 éves heréit deres ló sürgősen eladó. Érd.: 16 óra után, Rákóczifalva, Bar­tók B. u. 73. alatt. (7139) EGYÉB KISMÉRETŰ lakást vagy családi házat bérelnék Szolnokon. „Pletykafalu előny­ben” jeligére a ki­adóba. (6983) IDŐS néni gondozá­sát vállalom a la­kásért. Abel Fe- rencné. Tószeg, Abonyi út 29. (7097) 1981. aug. 1-én, szom­baton, este 21 óra körül a TVM lakó­telepről eltűnt egy fehér foltos, fekete pekingi palota-pin­csi. Értesítést: Pin­tér Tivadar, Szol­nok, TVM lakótelep, 10. ép. I. em. 6. 13-381/561 mellék. (7099) GARÁZS kiadó. Szolnok, óvoda u. 10. Érd.: a 9. szám alatt. (7069) ÁTADNÁM vagy el­cserélném Debrecen nagyerdei társasház belépésemet szolno­kira. „Beköltözhető 1982/83” jeligére a kiadóba. (7037) BÉRELNÉK 1,5 vagy 2 szobás üres bér­házi lakást. „Ár- megjelölés" jeligére a kiadóba. (6854) EGYEDÜLÁLLÓ nő 2 iskoláskorú gye­rekkel, albérletet ke­res. „Különbejáratú” jeligére a kiadóba. (7152) HAZASSAG 48 éves. önhibáján kívül elvált asszony 158 cm, barna, mo­dern életfelfogású, korban hozzáillő be­csületes, elvált vagy özvegy férfi levelét várja házasság cél­jából. „Ketten köny- nyebb” jeligére a mezőtúri virágbolt­ba. (7107) Hirdetmények A szolnoki ÉPSZÖV el­adásra felkínálja a következő üzemképes gépjárműveit: IFA W50 L fix. platós tgk. i IFA W50 LSP fix. platós tgk. i ROBUR LO 3000 HB/2 autóbusz i Érdeklődni: Törőcsik Lász­ló száll, előadó, Szolnok, Szá­zados u. 6. sz. — Telefon: 12-819. (7026) Az abádszalóki Nagyköz­ségi Közös Tanács 1981. au­gusztus 5-én szerdán délelőtt 10 órakor a Félixmajori boltot és lakást a mellék- épületekkel árverezi lebon­tásra. Kéri az érdeklődők megjelenését. (6730.) A Szolnoki Vízügyi Igaz­gatóság 30 tonnás trailerrel szállítási feladatot vállal. Ügyintéző: Somodi Zoltán szállítási üzemegység, Szol­nok, Vöröshadsereg útja 34. Telefon: 11-518. (6776.) FELHÍVÁS! Értesítjük a lakosságot, hogy a kisújszállási Vásár és Híd út keresztezésénél fekte­tett kábelek 1981. augusztus 10-től feszültség alá kerül­nek. A kábelek rongálása ti­los és életveszélyes! Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat, Szolnok (7106) Reklámáron a Magas Tátrába! Augusztus 24—28 autóbusz- szal. Program: városnézés: Kassán, Kézsmárkon, Lőcsén. Kirándulás a Csorba tóhoz. Dobsinai jégbarlang megte­kintése. Beatliri kastély. Szállás Velka Lomnicon. Részvételi díj: 1600 forint. Jelentkezni az Express Uta­zási Irodában. Tel.: 12-137. (7170.) Az abádszalóki Nagyköz­ségi Közös Tanács 1981. augusztus 5-én, szerdán dél­előtt 10 órakor a -félixmajo­ri boltot és lakást a mellék- épületekkel árverezi lebon­tásra. Kéri az érdeklődök megjelenését. (6730.) a jászsági Állami gazdaság pályázatot hirdet szarvasmarha-tenyésztési TELEPVEZETŐI munkakör betöltésére 504 férőhelyes szakosított telepére Követelmény: felsőfokú szakmai végzettség és 3 éves szakmai gyakorlat Fizetés: a 16/1976. (XII. 11.) MüM sz. rendelet szerint Jelentkezni lehet: személyesen vagy llevélben (önéletrajz csatolásával) , a gazdaság személyzeti vezetőjénél Cím: Jászsági Állami Gazdaság, Jászberény — Pf.: 62. (5764) SZÖVETKEZETÜNK MAGÁNSZEMÉLYEK, KISIPAROSOK, VÁLLALATOK RÉSZÉRE LEHÜZOTT, Jó MINŐSÉGŰ CIROKSZAKÄLLT, NAPI ÁRON, MEGVÉTELRE FELAJÄNL. Korlátozott mennyiségben — késztermék ellenében — bedolgozásra is kiadunk. Bővebb felvilágosítás: Derecske és Vidéke Afész felvásárlási osztályán 4130 Derecske, Tanácsköztársaság út 28—30. Telex: 72606. Telefon: 103. (6815.) Magánépítők! Figyelem! A BVM SZOLNOKI GYÁRA TRANSZPORTBETON MEGRENDELÉSÜKET azonnali kiszolgál ássál, háromműszakos munkarendben soron kívül biztosítja. Előzetes megbeszélés alapján szombati, vasárnapi kiszolgálást ■ ■!■■■■■■■ és házhozszállítást is biztosít. Ügyintéző: Pataki Ajitalné Panel út fsz. 4. Telefon: 13-510, 13-886. (7025.) „B” kategóriájú vállalat pályázatot hirdet ÉPÍTŐMÉRNÖKI VAGY ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI VÉGZETTSÉGŰ szakember alkalmazására. E L ÖN Y : — ha a házaspár egyik tagja jogász, vagy szintén építész íj* ha városüzemeltetési, városépítő gyakorlattal .rendelkezik. Kikötés: ötéves szakmai gyakorlat. Fizetés megegyezés szerint. A pályázatot eddigi tevékenység leírásával, részletes személyi adatokkal a MIK Vállalat (Miskolc, Erenyő u. 1. 3501) személyzeti és oktatási osztály vezetőjéhez kérjük benyújtani. (2250.) SZOLNOK MEGYEI TANÄCS ÉPÍTÉSI ÉS SZERELŐIPARI VÄLLALATA (Szolnok, József Attila u. 36.) KERES azonnali belépéssel PÉNZÜGYI OSZTÁLYVEZETŐT Alkalmazási feltétel: felsőfokú szakirányú végzettség, és legalább 5 éves szakmai gyakorlat Jelentkezni lehet: a vállalat személyzeti osztályvezetőjénél, részletes önéletrajz és bérigény megjelöléssel (H. 2654)

Next

/
Oldalképek
Tartalom