Szolnok Megyei Néplap, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-06 / 183. szám
Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! xxxii. évi.M3, szám. 1981. augusztus e, csütörtskA MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A kelet—nyugati kereskedelem Szovjet vélemények Washington tervéről A szovjet sajtó az utóbbi időben több kommentárban is foglalkozott azzal, hogy a Reagan-kormányzat „kereskedelmi háborút” akar indítani a Szovjetunió ellen. Erről nyíltan szólít már korábban a szenátus előtt Lawrence Eagleburger külügyi államtitkár, legutóbb pedig Haig külügyminiszter is, azt hangsúlyozva, hogy a nyugaAz óvodáikban az idén a szülési szabadságon, illetve gyermekgondozási segélyen lévők helyettesítése okozza a legnagyobb gondot. A legtöbb gyermek in tézmlányben óvónői szakközépiskoláiban végzett fiatalokat szerződtetnek. vagy a már. nyugdíjas óvónőket „hívják vissza” a gyerekekhez. Az általános iskolákban, mint az várható volt. ióval több tanítóra lenne szükség, mint korábban, hiszen a demográfiai hullám nagy létszámú évfolyama kezdi meg tanulmányait. Megyénkben több mint ezerrel nagyobb lesz az általános iskolások száma, mint tavaly. A hetven meghirdetett tanítói állásból jelenleg még ióné- hány nem talált gazdára. Az iskolaigazgatók nyugdíjasok. ti államoknak a Szovjetunióval folytatott kereskedelmét a Nyugat „stratégiai céljai” szolgálatába kell állítani. Washington nagy nyomást fejtett ki partnereire a vezető tőkés országok ottawai csúcstalálkozóján is, kivívta ígéretüket arra, hogy felülvizsgálják a közös kiviteli tilalmi jegyzéket, az úgynevezett Cocom-listát. Ugyamakvaüiamint a tanítóképző főiskolák utolsóéveseinek alkalmazásával igyekeznek megoldani a gondokat, biztosítani a zavartalan tanévkezdést. A szaktanárok közül elsősorban testnevelők kerestetnek, s akadna állás a népművelés-könyvtár szakosoknak is. örvendetes, hogy amíg a kr-'ábbi években hiánvszak volt az énék és a raiz is. az idén sikeresen alakulnak a személyi feltételek ezekből a tárgyakból. Változatlanul .«■nskember-gondokkall küszködnék viszont a kisegítő iskolák. a meghirdetett állásokra egyetlen egy gyógypedagógus sem jelentkezett. A középiskolákban eredményesebb volt a pályázat az idén. mint a korábbi kor azonban a nyugat-európai tőkés országok egy része ellenáll azoknak a kísérleteknek, hogy felhagyjon a Szovjetunióval folytatott kereskedelemmel, vagy nagymértékben korlátozza azt — mivel igen fontos gazdasági érdekei fűződnek a kapcsolatok fenntartásához. években. Ez_valószínűleg annak köszönhető, hogy a pedagógusképző főiskolákkal kialakított jó együttműködés mintájára, az egyetemekkel is felvették a kaipcsollatot a megye oktatásügyi szakemberei. Ennék ellenére a nyugati nyelveket tanító tanárokból nagyobb az igény mint áhányan megpályázták gimnáziumainkat. Nem volt bő viszont a választék — országszerte sem — a természettudományi karokon végzett fiataloknak, így sok matematika, fizika, kémia szakos pályakezdő nevelőtanárt állást vállalt a kollégiumokban. Noha még nem fejeződött be a pedagógusok „vándorlása”, állásváltoztatása. any- nyi Imár most bizonyosnak látszik, hogy a következő tanévben megyénkben is emelkedik a képesítés nélküli nevelők aránya, bár ebben a tekintetben Sziolnoik! megye igen szép eredményeket ért el az utóbbi időben : néhány év alatt 7 —8 százalékról 1,8-ra csökkent a diplomával még nem rendelkező nevelők aránya A nehéz helyzet ellenére érettségizett fiatalt az idén is csak végső esetben alkalmaznak képesítés nélküli nevelőnek. T. G. Napirenden: a háztáji gazdálkodás fejlesztése 3. oldal ü tudomány világa 4. oldat Elfogy a pénz, a türelem Egy NEB-vizsgólat összegzése 5. oldal Korall, Sláger Új paradicsom- fajták bemutatója Űj paradicsomfajtákat mutattak be a gyakorlati szakembereknek Kecskeméten, a Zöldségtermesztési Kutató Intézetben. Ezek egyike az ipari célra nemesített „Korall”, amely minden eddigi fajtánál keményebb húsú, s a 10—15 dékás bogyók törődés nélkül szállíthatók konténerben. Bel tartalmi értéke a legjobb külföldi fajtákkal is felveszi a versenyt. Hozama a szántóföldeken elérheti a 70—80 tonnát hektáronkénti Ezenkívül további nyolc olyan ígéretes fajta jelölttel ismerkedhettek meg a bemutató résztvevői, amelyek alkalmasak a nagyüzemi termelésre, a gépi szedésre A hosszúkás bogyóiú, mélypiros színű „Sláger” fajtát viszont a kiskerttulajdonosoknak ajánlják, mivel jól szeletelhető, különböző saláták készíthetők belőle. Egész nyáron terem és a bogyók egyenletesen érnék. (Folytatás a 2. oldalon) Szeptembertől Száznál több pályakezdő pedagógus az iskolákban Üres állások tanítóknak, testnevelőknek, nyelvszakosoknak Néhány hét múlva véget ér a vakáció. Augusztus 20-a után tantestületi értekezleteket tartanak a iskolákban, összeállítják az órarendeket, elkészítik a tanév munkatervét. Megyénkben több mint száz pedagógus először vesz részt tanévnyitó értekezleten, először áll majd a katedrára. Az idein 253 álláshelyet hirdetett meg Szolnok megye, s akárcsak a megelőző években 50—55 százalékát töltötték be az egyetemeken, főiskolákon frissen végzett pályakezdők. Hogy hány állás marad üresen, hányat kefl helyettesítőkkel betölteni, egyelőre még nehéz lenne kiszámolni, hiszen naponta érkeznek az újabb jelentkezők, friss diplomások, s már működő nevelők. A Törökszentmiklósi Állami Gazdaság surján! kerületében hárommillió forintos beruházással épülő, óránként őt tonna teljesítményre képes takarmánykeverő üzem kielégíti majd a szakosított sertéstelep ellátását. A létesítmény műszaki átadását augusztus 20-ra tervezik Négy komplett olajhűtő tornyot szállít 1983 végéig Iránba, az isfahánl olajmezőkre a Hűtőgépgyár. A berendezések vasszerkezetét — négyszázhetvenhat, a képen is látható deltaelemet — mintegy 390 millió forint értékben a vállalat jászárokszállási gyáregységében készítik Soha többé Hirosimát! Az Országos Béketanács Elnökségének nyilatkozata Az Országos Béketanács Elnöksége tegnap nyilatkozatot tett közzé, amelyben a két virágzó japán város, Hirosima és Nagaszaki atom- bombázásának 36. évfordulóján a mai veszélyekre figyelmeztet A háború kimenetele szempontjából szükségtelenül, az Amerikai Egyesült Államok atombombái következtében elpusztult két város tragédiája óta a józan gondolkodású, békeszerető emberek között általános az óhaj, hogy ilyen tragédia ne ismétlődhessen meg — hangsúlyozza a dokumentum. A hetvenes évek elején a nemzetközi légkörben bekövetkezett kedvező változások után napjainkban sajnos ismét a feszültség éleződésének lehetünk tanúi. A háborúra hangolt militarista körök — élükön az amerikai imperializmussal, soha nem látott fegyverkezési versenyt indítottak. Az Egyesült Államok célja a katonai erőfölény megszerzése, s ennek érdekében — a realitásoktól elszakadva — esztelen ütemben növeli katonai potenciálját, valamint nyomást gyakorol szövetségeseire, hogy ők is ugyanazt tegyék. Különösen igaz ez most Európára. Az új amerikai középhatósugarú rakéták Nyugat- Európjába telepítése, a korlátozott nukleáris háború gondolata azonban nemcsak kontinensünk népeit, hanem az egész emberiséget fenyegeti. Ismeretes, hogy a Szovjetunió és a szocialista országok az elmúlt időszakban több kezdeményezést tettek: javaslatokat nyújtottak be a világ különböző térségeiben jelentkező feszítő problémák tárgyalásos megoldására, a SALT-folyamat folytatására, a tömegpusztító fegyverek számának csökkentésére, a fegyverzetek korlátozására és más, az egész emberiség sorsát, jövőjét meghatározó lé- pjések megtételére. A magyar békemozgalom, az egész magyar közvélemény nagyra becsül minden olyan kezdeményezést, amelynek célja a közvélemény mozgósítása a fegyverkezési hajsza ellen. A nemzetközi békeharc részének tekintjük, üdvözöljük és támogatásunkról biztosítjuk a tokiói, hirosimai és nagaszaki helyszíneken folyó, 1981. évi A- és H-bomtoa elleni világkonferenciát, valamint a skandináv nők által indított Békemenet ’81-et amely — Dánia, a Német Szövetségi Köztársaság, Hollandia és Belgium után — ma érkezik végcéljához, Párizsba, hogy tömegdemonstráción emlékeztessen: soha többé Hirosimát! Atomfegyvermentes Európát! Békét a világnak! — fejeződik be a nyilatkozat. Tisza földváron Általános iskola, járda és csatorna épül Tiszai öld váron új, nyolctantermes általános iskola építése kezdődik meg az idén, mely a Kossuth út 94/a számú ház helyén készül majd. Az idén, miután megalakult a vízműtársulat, hozzáfognak a nagyközségben a szennyvízcsatorna és víztisztítómű kivitelezéséhez is. Ugyancsak ebben az évben több mint 1700 négyzetméterrel bővítik a szilárd burkolatú járdák hálózatát A fejlesztési feladatok megvalósítását a település lakói 15 millió forint értékű társadalmi munkával segítik.