Szolnok Megyei Néplap, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-04 / 181. szám
1981. AUGUSZTUS 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Új politikai könyvek Országok, népek Ez van? A rádióban — s a tévében — sem ismeretlen az a fajta riport, amely végigjárja, végigtapogatja témája utcáit, — s ezen túl nem tesz semmit. Legföljebb kimondja: ez van. Néha elegendő is ez az ,'.ez van”, ám a legtöbb esetben hiányérzet marad a hallgatóban. Halálos végű fülemüleper Furcsamód a fontieket egy teljes értékű riportázs juttatta eszembe. Kaposy Miklós és „stábja” — Cornádes Tamás, Mártinké Károly, Orbán László és Závodi Endre — egy közérdekű bejelentés nyomán indult el. hogy végére járjon, kit illet az a néhány diófa és az a néhány négyszögöl telek, amelyeknek hovatartozása olyan perpatvar forrása, hogy földúlta egy utca nyugalmát. Sőt, többről is szó van itt, mint egy kis utca lakóinak „határvitájáról” — az ügyet végül négy magasrangú rendőrtiszt, három jogász, három orvosszakértő, egy phszichológus és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium földmérési főosztálya segített tisztázni. Körülbelül ennyi az „ez van”. Ki-ki szörnyülköd- het. csóválhatja a fejét, le- gyinthet. méltatlankodhat és megállapíthatja, hogy ez az ügy — egyszerűen nevetséges Kaposy Miküósék is egyfajta szatirikus szemlélettel közeledtek az adott ügyhöz. Nem igyekeztek leleplezni senkit —, ez volt tulajdonképpen módszerük lényege. Mellesleg bebizo- nyitották, hogy -emberi típusokat, társadalmi jelenségeket kiválóan lehet jellet mezni a mikrofonnal. Igaz. több mint 24 órányi magnófelvételből választották ki az adásba került másfél órányit.' A diófák — jó fák, nagy lombjuk sűrű árnyat ad. termésük (adott esetben néhány kosámyi) érték. Na. dehát annyit tán mégsem érnek, hogy miattuk egy fél évtizeden át gyűlölködjünk. tettleg és szóval (és micsoda szavakkal) bántsuk egymást kíméletlenül, elvakultan ! — eszjé — Három olyan könyvre hívom fel az olvasó figyelmét, amely a napokban jelent meg a Kossuth Könyvkiadó gondozásában. A maga nemében mindegyik érdekes, olvasmányos, s egyben betekintést enged olyan orszáApáti Sándor: Angola: múlt. jelen, jövő című könyvében ennek a nagymúltú országnak az életét hozza közelebb a magyar olvasóhoz. Valóban eddig nagyon keveset tudunk Angoláról, s különösen ismeretlenek voltak előttünk az angolai felszabadító háború előzményei, maga a harc, amely végül is meghozta gyümölcsét: megteremtődött ‘ a szabad, független Angolai Népi Köztársaság. Addig azonban hosszú volt az út. A szerző ismerteti Angola földrajzi viszonyait, népességét, törzsi, nemzeti, nemzetiségi kérdéseit, történelme fejlődését. Megrajzolja a gyarmatosítás előtti időszakot. amikor még ez a nép is szabadon élhetett Majd a portugál gyarmatosító korszakot vázolja, benne az anEgy görög pásztor, hazafi visszaemlékezése ez a kötet, egy olyan emberé, aki bátorságból. emberségből kitűnőre vizsgázott. Jorgosz Pszikhundakisz mondja el élményeit, amelyet abban a harcban szerzett, amit fegyvertársaival együtt vívott a megszálló német fasisztákkal szemben. Az autodidakta szerző a krétai hegyek között nőtt fel, békésen élt társaival együtt, legeltette nyáját, de amikor 1941-ben német ejtőernyős invázió özönlötte el a szigetet. fegyvert fogott és mindvégig harcolt a betolakodókkal szemben, s kitűnő kapcsolatokat épített ki a szigeMakai György könyve azért érdemel figyelmet, mert a közel-keleti ország szinte mindennap szerepel a híradásban, de vajmi keveset tudunk róla. Pedig ennek az országnak is igen véres és küzdelmes történelme van. Sokáig volt az imperialista cselszövések, politikai sakkjátszmák színtere. Beduin törzsek és vallási-mozgalmi csoportok vetélkedtek itt egymással évszázadokon át. gok. népek életébe, amelyekről eddig nagyon keveset hallottunk, tudtunk. A köteteket éppen az fűzi egybe, hogy a népek szenvedéseiről, felszabadító harcaikról, kibontakozó új életükről szólnak. golai ellenállási mozgalom megerősödését, az MPLA megalakulását, a forradalmi harc kezdetét, s végül győzelmét. Ezután rátér az Angolai Népi Köztársaság társadalmi-politikai viszonyainak ismertetésére. Hangoztatja, hogy Angola hetedik szabad évében jár. de nem kétséges, hogy végérvényesen és visz- szavonhatatlanul elindult a társadalmi fejlődés útján: a szocialista rendszer építése mellett foglalt állást. Annál inkább is érdekes ez a könyv, mert a többi között azt vizsgálja, hogy milyen sajátos viszonyok között épül a szocializmus ebben az országban. Fejlődése sokban hasonlít a mi felszabadulás utáni első éveink fejlődésére ten harcoló angol egységekkel. A könyv a bizonyíték rá, hogy abban az időben Európa egyik legsikeresebb ellenállási mozgalma bontakozott ki Krétán, amelynek cselekvő részese volt Jorgosz Pszikhundakisz is. Elesett társadnak állít örök emléket, de angol bajtársaira is meleg szívvel emlékezik a kötet lapjain. A könyvet angolra egy olyan író fordította, aki maga is részt vett a krétai ellenállásban. jól ismerte a szerzőt, s aki az ő rábeszélésére vetetté papírra igen hangulatos. ízes nyelven az ellenállási eposzt. míg a nagyhatalmak kegyetlenül kihasználták ennek a hatalmas területnek a népcsoportjait egymás ellen. A szerző megrajzolja a honalapító szaúdiak életét, harcait, az ország megszületésének körülményeit, majd azt a küzdelmet, amelyet a különböző hatalmi csoportok egymás ellen vívtak egészen napjainkig. Gáli Sándor Angola korszakai A krétai futár A szaúdi kapcsolatok A vizek kincse Aranyló Az idei nyíregyházi országos népművészeti kiállításon ezüstplakettel jutalmazták Kádár Imre mezőtúri nyugdíjas gyékényedényeit. Kádár Imre még édesapjától leste el a gvékényfo- nás mesterségét. — Apám meg az ő apjától — mondja. — Régente, amikor beállt a tél s a föld már nem adott munkát, gyékényfonással foglalatoskodott az egész család. A gyékényt a természet adta, a leleményt, hogy felhasználjuk pedig a szegénység. Kellett minden krajcár. Szakajtókosarakat, tojásos kupuj kákát, szatyrokat, papucsokat fontunk. Akkoriban minden háznál kellett az ilyesmi. Kádár Imre már nyugdíjas volt amikor elhatározta, hogy feleleveníti a régi mesterséget. — Először csak időtöltésnek. szórakozásnak szántam, de aztán egyre jobban „visszatalált” a kezem a gyékényfonáshoz, gondoltam egy nagyot, kivittem a portékát a túri vásárra. Kádár Imre a vásár után kapott először meghívást a mezőtúri népművészeti kiállításra. — Mondhatnám úgy is, hogy „felfedeztek”, node hát nem is annyira engem, mint a régi mesterséget. Az emberek azon csodálkoztak leginkább, hogy a gyékényből ebből az igénytelen, vadontermő vízinövényből mutatós. szép kivitelű használati tárgyakat is lehet készíteni. Mert vittem én virágkosarakat, padlóvázákat, különböző formájú kézimunkás és ruhás kosarakat. A nyíregyházi kiállításon bemutatott tojásos kupujka ... Amikor Rumata elhaladt Szent Mika sírja mellett, már egészen sötét volt. Az egekig magasztalt hamahari csődör, amelyet kártyaadósság fejében kapott dón Tameó- tót, hasznavehetetlen gebének bizonyult. Rumata összehúzta magán a köpenyt, elengedte a kantárszárat. A sietésnek nem volt értelme. Éjfélig egy óra volt hátra, a Csukló Erdő pedig már fekete, csipkés szegélyként állt a látóhatár fölött. Kétoldalt felszántott földek húzódtak, a csillagok alatt élettelen, rozsdaszagot árasztó mocsarak vilióztak, halmok és Invázió korabeli korhadt cölöpkerítések sötétlettek. Messze balra komor pír lobbant fel és hunyt ki: bizonyára valamilyen falucska égett, egy a számtalan egyforma Halvaszületett, Akasztófavirág, Zsiványtanya közül, amelyet legfelségesebb parancsra nemrégiben Áhítattá, Áldásossá, Angyalivá kereszteltek át. Az út kanyarulatánál egy sötét alak vált el a bokroktól. A csődör visszahőkölt Rumata megragadta a kantárszárat,, jobb kezén, megigazította a csipkét,’tenyerét jardja markolatára tette, és körülkémlelt Az út mellett álló ember levette a kalapját — Jó estét, nemes dón — szólt halkan. — Bocsánatot kérek. — Mit akarsz? — tudakolta Rumata, és fülelt. Zajtalan csapda nem létezik. A rablókat elárulja az íjhúr csikordulása, a szürke rohámosztagosok féktelenül böfögnek a pocsék, sörtől. A bokrokban azonban csend volt. Ez' az ember tehát nem cinkos; zömök városi polgár, szegényes köpenyben. — Megengedi, hogy ön mellett fussak? — kérdezte, s meghajolt —, Tessék — mondta Rumata, s megrántotta a kan- ^árszárat — Belekapaszkodhatsz a kengyelbe. f A városi polgár melléje szegődött. Kezében tartotta kalapját, feje búbján jókora kopasz folt világított. Kereskedő, gondolta Rumata. Mi tagadás, bátor kereskedő ... De az is lehet, hogy könyvtudó. Menekült. Kitaszított... De az is lehet, hogy kém. — Kicsoda vagy, és honnan jössz? — kérdezte Rumata. —• Nevem Kiun — felelte szomorúan a városi polgár. — Arkanarból jövök. — Arkanarból menekülsz — mondta Rumata előrehajolva. Valami csodabogár, gondolta Rumata. Vagy mégis kém? Ellenőrizni kell... De tulajdonképpen miért kell? Miért ne higgyem el, amit mond? Itt megy egy városi polgár, nyilvánvalóan könyvtudó, menekül, hogy az életét mentse... összetalálkozott egy arisztokratával. — Kiun ... Ismertem egy Kiunt. Gyógyszerárus és alkimista a Bádog utcában. Rokona vagy? — Sajnos, igen — felelte Kiu-n. — Távoli rokona ugyan, de nekik ez mindegy... tizenkettedíziglen. — És hová menekülsz? — Valahová... Minél messzebbre. Megpróbálok Iru- kanba jutni. — Ügy — mondta Rumata. — És azt képzeled, hogy a nemes donnái átjutsz a határőrhelyen? Kiun nem válaszolt. — Vagy talán azt gondolod, a nemes dón nem tudja, kicsoda Kiun alkimista a Bádog utcából? Kiun hallgatott. Rumata úgy harsogta,, mint a Királyi téren a kikiáltó: — Az Isten, a korona és a köznyugalom ellen elkövetett szörnyűséges bűncselekményekkel vádoltatik, és azokban bűnösnek találtatik! Kiun hallgatott. ■— És ha a nemes dón bálványozza dón Rebát? Ha szíwel-lélekkel hűséges a szürke igéhez és a szürke ügyhöz? Kiun hallgatott. Az út jobb oldalán a sötétből akasz- tófa árnyéka tűnt elő. A keresztgerenda alatt lábánál felakasztott, meztelen test fehérlett. < — 2 — gyékény—ezüst díj Méhkas és kosarak tükrösöket, szatyrokat, szóval mindent, amiről úgy' gondoltam. hogy ma is hasznos szolgálatára lehetnek az embereknek. Kádár Imre munkáit nézegetve úgy tűnik, a gyékényből úgyszólván minden megformálható. — Csupán egy tű, meg egy kés kell hozzá, no meg kézügyesség és a gyékény nem állhat ellent az ember akaratának. A legkülönbözőbb formájú és funkciójú tárgyakat lehet belőle készíteni, például régen a méhkast is gyékényből fonták. a nyíregyházi kiállt - tásre küldtem is egyet.- Kádár Imre azt szeretné, ha továbbadhatá mesterségének titkait. — Egy alkalommal már hívtak a művelődési központba, hogy tanítsam meg az érdeklődőket a gyékény- fonásra. Sokan próbálkoztak is vele. de néhány óra nem elég arra sem, hogy az alapokat elsajátítsák. Ezért arra gondoltunk, hogy őszszel égy tanfolyamot indítunk, ahol gyerekek és felnőttek egyaránt megismerkedhetnek a gyékényfonás mesterségével. T, E. . Fotó: SZ. J. — És ha a nemes dón most azonnal e csavargó mellé akaszt? — mondta. — Erős arkanari kötélre. Az eszmények nevében. De miért hallgatsz, Kiun írástudó? Kiun hallgatott. Vacogott a foga, és erőtlenül összehúzta magát, akár a megvert kutya. Hirtelen valami csobbanva az útmenti árokba pottyant. — Nosza, akassz fel! Akassz fel, áruló! Rumata kifújta magát, s elengedte Kiunt — Tréfáltam — mondta. — Ne félj-. Kiun kis ideig dülöngélve és szipogva állt, tenyerével céltalanul csapdosta köpenyét, azután bemászott az árokba. Kiun kimászott az árokból, s egy csomagot dugott az inge alá. — Persze könyvek — mondta Rumata. Kiun a fejét rázta. — Nem — válaszolt rekedten. — Csupán egy könyv. Az én könyvem. — De miről írsz? — Attól félek, nem érdekelné önt, nemes dón. Rumata felsóhajtott. — Ide hallgass, Kiun — kezdte Rumata. — Tréfáltam. Ne félj tőlem. — Nagyszerű világ — mondta Kiun. — Vidám világ. Mindenki tréfál. Még a nemes Rumata is. — Tudod a nevemet? — Tudom — mondta Kiun. — A homlok-abroncsáról ismertem fel'. Ügy megörültem, amikor összetalálkoztam önnel az úton. — Tudod, én azt gondoltam, hogy kém vagy. A kémeket mindig megölöm. ' — Kém... — ismételte Kiun. — Hát persze. A mi korunkban olyan könnyű és jövedelmező kémnek lenni. A mi hősünk, a nemes dón Reba, szívén viseli, hogy megtudja, mit beszélnek és gondolnak a király alattvalói. Én szeretnék kém lenni. Ülök, iszogatok és fülelek. Néha úgy teszek,, mintha feljegyezném a beszélgetéseket, és a megrettent emberkék odatódulnak hozzám, s felkínálják barátságukat és erszényüket... Micsoda remek elmefut; tatás, ugyebár, nemes dón? Egy tizenöt éves kölyöktől, a Hazafias Iskola növendékétől hallottam ... — És mit mondtál neki? — kérdezte kíváncsian Rumata. — Ugyan mit mondhattam? Nem értette volna meg. — 3 — (Folytatjuk.)
