Szolnok Megyei Néplap, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-02 / 180. szám
12 Családi magazin 1981. AUGUSZTUS 2. Desszertek Töltött alma Hozzávalók 4 személynek: 4 pirosra érett alma, a töltelékhez: 5 dkg cukros pörkölt mandula, 2 evőkanál joghurt, vagy tejszín, 2 evőkanál őrölt pörkölt mogyoró, 5 dkg cukor, valamint kevés zsiradék, alufólia, vaníliafagylalt. Az almákat félbevágjuk és a magházat eltávolítjuk. Az almákba kis mélyedést vágunk. A töltelékhez valókat egy tálba tesszük és elkeverjük. Kákéskanál segítségével az almákba töltjük. Az almákat bezsírozott főzőlapra helyezzük. Lehet az almákat alufóliába is göngyölni, úgy hogy a tetejét szabadon hagyjuk. Előmelegített sütőben körülbelül 20 percig sütjük. A sütőből kivéve, melegen tálaljuk. Tetejére tetszés szerint egy-egy gombóc* vaníliafagylatot teszünk. Tejszínes vaníliapuding Hozzávalók 4 személynek: 1 csomag vaníliapuding-por, 5 dkg cukor, 1 csomag vaníliacukor, 4 dl tej. 1 pohár tejszín. A pudingport a cukorral, vaníliacukorral és kevés tejjel elkeverjük. A tejet egy edényben felforraljuk. A pudingpor-keveréket habverővel a forrásban levő tejhez keverjük. Majd a tejszínt szintén a tejbe öntjük. Lehűtve tálaljuk. Málnakrém Hozzávalók 4 személynek: 3 tojás sárgája, 7 dkg cukor, 25 dkg friss vagy mélyhűtött málna, 4—6 csomag zselatin, 1,5 dl tej. A tojások sárgáját cukorral habosra keverjük, majd a málnát hozzáadagoljuk és elkeverjük. A zselatint meleg vízben (előírás szerint) feloldjuk. Óvatosan a málnakeverékhez adjuk. Majd hűtőszekrénybe tesszük. A tejszínt felverjük és amikor a krém már keményedni kezd, rátesszük a habot. Gyümölcs-túró Hozzávalók: 1/4 friss sovány túró, 1,5 dl tejszín, 3 evőkanálnyi cukor, 1 csomag vaníliáscukor, különféle friss gyümölcs vagy kompot. A túrót tálba tesszük és habosra keverjük. Majd a tejszínt fokozatosan adagolva hozzáöntjük. Cukorral és voníliacukorral ízesítjük. Rövid időre a hűtőbe tesz- sziik. A hűtőből kivéve ismét felkeverjük és tálaljuk. Friss gyümölcsöt teszünk rá. A gyümölcsöt (almát, körtét, stb.) esetleg feldarabolva tesszük rá. Adhatunk hozzá epret, málnát, szedret, ribizlit, stb. a szezonnak megfelelő gyümölcsöt, vagy kompotok Vitamindús és ízletes! Szabadság idején több idő jut rá Ha sor kerülné a kezdő és a nem kezdő háziasszonyoknál egy kiadós szekrényvizitre, úgy vélem, sok hiányosságra derülne fény. De nem az a szándékunk, hogy elmarasztaljuk a dolgozó és kevés idővel rendelkező asszonyokat, inkább segíteni szeretnénk néhány tanáccsal. (Időszerű, hiszen a nyári szabadság idején mégiscsak több idő jut ilyesmire.) Szekrényvizit A legtöbb hiányosság talán a téli holmik nyári elte- vésénél mutatkozik. Sok helyen olyan állapotban vannak éltévé, ahogy utoljára viselték. Pedig a téli ruhákat szakszerűen kell eltenni, úgy őrzik meg sokáig újszerű állapotukat. Vegyük sorjába a teendőket. Ha van a ruhatárunkban nemes szőrmeholmi, nagy gonddal kell kezelni az értékes ruhaneműt. A bundákat (akáE3kíéült>yan a szőrük, akár belül) először poroljuk jól ki vékony vesszővel. Mivel a moly a nemes szőrmét nagyon „^Szereti”, kártevését azz^'f/y^z^i,! .Előzzük meg a kárt; A. szőrmekabátot kiporolás után helyezzük vállfára és tegyük „molyzsákba” (különböző nagyságban kaphatók). A molyzsák lezárása előtt tegyünk bele molyirtót (globolt vagy naftalint). Ä vegyszerek párolgásukkal molyirtó gázt fejlesztenek. A szőrmesapkát is hasonló módon tegyük el, de moly- zsákba helyezésük előtt újságpapírral feszesen tömjük ki, így nem törik meg a szőrme, vagy a bőrsapka. Vannak közkedvelt házi molyirtó szerek is, a dohány és a piacokon kapható levendulavirág. Ezeknek azonban nem olyan erős a hatóanyaguk, mint a vegyszereké, ezért molyvédő képességük nem eléggé megbízható. A bőrkabátokat eltevés előtt alaposan nézzük át, nincs-e rajtuk szakadás, szennyeződés, gombhiány. Ezek kijavítása után kenjük be a bőrt vékonyan cipőkrémmel, amelyet két napig hagyjunk beszívódni a bőrbe. Utána töröljük át, úgy tegyük el. A cipőkrém tisztítja, táplálja a bőrt, megóvja a kiszáradástól, segíti megőrizni rugalmasságát, símu- lékony puhaságát és a színét élénkíti. A bőrsapkákat a szőrme- sapkákhoz hasonló módon tegyük el, vagyis tömjük ki selyem- vagy újságpapírral. Ugyanígy kitömve (előzőleg alaposan kikefélve) tegyük el a gyapjú és a nyúlszőrkalapokat. Kellő gonddal kell kezelni és eltenni a téli pulóvereket, kardigánokat, sálakat, sapkákat. Ezeket vagy házilag kell kimosni, vagy szakszerűen kitisztíttatni. Előzőleg azonban alaposan nézzük át, nincs-e rajta szakadás, gombhiány. A kitisztított holmit tegyük vállfára, vagy szépen hajtogassuk össze és úgy tegyük el. A gyapjúból készült holmikat molyzsákban helyezzük el, mert ezeket is hamar megtalálják a molyok. A téli cipők, csizmák elte- vése is egy kis időbe kerül, de megéri; mert télen, amikor szükség van rájuk, újszerű állapotban találjuk. A lábbeliket először nézzük át, milyen javításra van szükségük, például sarkalás, szakadt varrás, elromlott villámzár stb. A javítást még eltevés előtt végeztessük el. Utána minden darabot sám- fázzunk ki, vagy papírral tömjünk ki formára, majd a szennyeződéseket gondosan tisztítsuk le és jóminőségű cipőkrémmel kenjük be. Két napig hagyjuk rajta, hogy jól beszívódjon a bőrbe, táplálja, puhítsa (a bőrtalpú cipő talprészét is érdemes bekenni, tartósabb, vízállóbb lesz). A ruhák gondos eltevésé- vel két célt érünk el: újszerű állapotukat tovább tartják meg, és télen, ha hirtelen beáll a hideg idő, azonnal használhatjuk a téli holmikat Nem kell akkor kapkodni, cipészhez, tisztítóba rohanni. És nem utolsósorban... a rendezett szekrényben sorakozó ruhák a háziasszony szorgalmát, rendszeretetét bizonyítják. Fási Katalin Forró napokra Itt a nyár, szinte pillanatok alatt elő kell teremteni a lenge, szellőjárta kánikulainget, ami természetesen jól mosható, vasalást alig igénylő batiszt vagy vászonanyagból készül. Model- lünkhöz 90 cm széles anyagból 2,50 m szükséges. Munkamenet: a szabásmintát 5x5 cm méretű kockás papírra átmásoljuk, felnagyítjuk. A beavatott (leforrázott) alapanyagot simára vasaljuk, félbehajtjuk. Az eleje-háta rész azonos nagyságú, a középvonal az anyag hajtásszélére kerül. 4 zseblapot szabunk, és az oldalvarrásokba illesztve varrjuk a végleges helyükre. A felső, vállrészen apró öltésekkel behúzzuk, beráncoljuk, és a vállszélességnél keskenyebb 28—30 cm hosz- szú, 5—6 cm széles szalaggal összefogjuk, vállrészt készítünk. A szélekre (4 db) 40 cm hosszú, 3,5 cm széles szalagból hengeres izsinórt Visszaköszön NAGYANYÁINK KORÁBÓL Üjból divatba jöttek a vesszőből font használati tárgyak. A hosszúfülű kosárba helyezett, félbehagyott kézimunka a modern lakás hangulatos dísze is lehet, de ugyanez a kosárka a terített asztalon gusztusos gyümölcskínáló is. Kis kézügyességgel a boros üveget is be lehet fonni, akár vesszővel, akár színes műanyagzsinórral... Mester Attila: A bölcs fóka Fönn északon, egy csöndes este a bölcs fóka s a dunnalúd üldögéltek, méláztak együtt, amíg a sarki fény kihunyt. Majd megszólalt a bölcs öreg: — hűvösödik, jön ránk a tél, s hátán a hízó sarki jégnek a fóka is épp hogy megél. Mi elrepülünk — szólt a lúd, — oda, ahol a nap ragyog, nem is tudom ti mire vártok, maholnap itt havazni fog. Bölcs gondolat, megszívlelendő, — mondta a fóka, az öreg, s falkája buzgón bólogatott körötte, egyetértőleg. Szárnyra keltek hát másnap a fókák — a sarki jég mind kisebb lett alul, hasították a levegőeget, — igaz, egy kissé gyakorlatlanul. varrunk, vállon kötődő szalagot készítünk. Az alsó szélrészt próba után, kb 4—5 cm magasságban visszahajtjuk és eltisztázzuk a belső oldalon. Ha van még időnk: a jobb vállrészre készítsünk piros, bordó fonallal bogyó, zöld levélhímzéssel csokrocskát. P. V. Összekötő Induljatok el az 1-es számtól, és térjetek is oda visz- sza, s közben kössétek ösz- sze a megszámozott kis pon- . tokát egyenes vonalakkal úgy, hogy a csillagokat ne érintsétek, és a vonalak ne keresztezzék egymást. Melyik a helyes útvonal. I—0I—6—II—KI—9—Í— £—Z—f—8—S—I pmoAjn z\ agy baj érte a N szegény muzsikot, a bajra pedig pénz kell. Pénz azonban nincs, honnan vegyen hát? Úgy döntött, elmegy az ördöghöz, és tőle kér kölcsön. Mikor megérkezett hozzá, így szólt: — Adj nekem kölcsön, te ördög! — Minek az neked? — Bajban vagyok. — Sok kell-e? — Ezer. — Mikor adod meg? — Holnap. — Ám legyen — mondta az ördög, és leszámolta neki az ezrest. Másnap ment a muzsikhoz a pénzért, aki ezzel fogadta: — Gyere holnap! Elment hát a következő A hitelező ördög (Orosz népmese) napon. A paraszt megint csak azt mondta neki, hogy jöjjön másnap. Néhány napon át eljárt így hozzá az ördög. Egyszer aztán így szól hozzá a muzsik: — Hogy ne kelljen nap mint nap bejönnöd hozzám, kiakasztok a kapura egy táblát, és ráírom hogy mikor jöhetsz a pénzedért. — Rendben van — válaszolta az ördög, és elment. A paraszt meg ezt írtaki a kapura akasztott táblára: „Gyere holnap!” Egy- szer-kétszer eljön az ördög, de a felirat mindig ugyanaz. — Hát jó — mondja magában. — Holnap nem jövök el. Nem is ment el. M egint megy egy nap múlva, hát látja, más felirat függ már a kapun: „Tegnap gyere!” — Eh, hát nem rászedett? — morgott az ördög. — Tegnap nem jöttem el, most aztán oda a pénzem! Ezzel elengedte a muzsiknak az adósságát.« (Fordította: Grabócz Gábor) Az oldalt összeállította: Rónai Erzsébet