Szolnok Megyei Néplap, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-19 / 194. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. AUGUSZTUS 19. ■SSI! SZÁLLJ KI, ÉS GYALOGOLJ! Ha a lift mozdulatlan Álmodtam egy plakátot. Sok-sok emeletes házzal, sportos alakú gyönyörű lányokkal, izmos fiatalemberekkel, kinyitott ajtajú liftekkel. A szépek, az izmosak, a kisportoltak fogják az ajtót, és invitálják a mozgó dobozban tolongókat: „Szállj ki, és gyalogolj!” Fenemód szuggesztív álomplakát volt. Á felvonóban szorongó satnya, sápadt embertömegről lerítt a liftben megtestesülő civilizációs ártalom. A szépekről, az izmosakról, a kisportoltakról pedig csak úgy sugárzott az élet, az egészség. A titkuk: ők lépcsőznek, nem lifteznek. Úgy éljenek, ___ — mint minden gyerek Már megtanulták, hogyan kell használni az injekciós fecskendőt, persze még felügyelet mellett adják maguknak az inzulint Nahát, hogy ez eddig mért nem jutott eszembe? Fogadni mernék, hogy kapva kapna rajta bármelyik liftüzemeltető. Mondjuk a szolnoki Ingatlankezelő Vállalat, amelynek 38 lakóházi lift üzemképességéről kellene gondoskodnia. Vagy inkább a debreceni Finommechanikai Vállalat szolnoki liftkarbantartó részlegének kellene eladni a tippet? Hiszen három szakszerelőjén és három betanított munkásán már úgyis évek óta kifog a 140 felvonó, amelynek karbantartását, javítását Szolnok megyében elvállalták. Biztos vagyok benne, hogy mindkét cég vevő lenne az ötletemre, mert egycsapásra rengeteg nyűgtől szabadulnának meg, ha a szuggesztív plakát meggyőzné a lakókat, hogy javukra válnak a mozdulatlan liftek. Ha belátnák, hogy kifejezetten jót tesz a lábuknak, a szívüknek, ha megtömött bevásárlószatyrokkal bandukolnak fel a tizedik emeletre. Mi több, ha gyors egymásutánban még többször is fordulnak. Háziversenyt lehetne kiírni: ki cipeli fel leggyorsabban az első menetben a gyerekkocsit, a másodikban a két karonülő apróságot, a harmadikban pedig mondjuk, a krumplival, kenyérrel, liszttel, cukorral kitömött szatyrokat. Állítom, még az idősebbekkel sem lenne probléma. Sőt! A versenyben plusz pontokat szerezhetnének, akik „gólya viszi a fiát” módszerrel száguldoznának velük fel és le a lépcsőkön. Ha netán népszerűvé válna a mozgalom, azért panaszkodnának a lakók, mert a még működő liftek beszállásra, kényelmességre csábítják őket. Képzeljék csak el, mennyivel kevesebb reklamálás, panasz lenne. De hol vagyunk még ettől! Mostanság még ott tartunk, hogy a mozdulatlan liftek miatt reklamálnak. Sőt. a szolnoki tízemeletes házak lakói egyenesen felháborodnak, ha hónapokig csak az „üzemen kívül” gomb világít. A Móra Ferenc u. 11. számú ház lakói emiatt még a járási, városi NEB-nek is írtak, és hat népi ellenőr 48 napon keresztül kénytelen volt a szolnoki liftek állapotát vizsgálni, majd megállapítani, hogy általános az üzem- és zűrzavar. Különösen az IKV házaiban. Mert mondom, hogy csak bajnak vannak azok a liftek. Annyi gonddal, adminisztrációval járnak, hogy el sem tudják képzelni. Havonta karbantartási munkálatokat kellene rajtuk végezni, ezeket minden alkalommal a felvonókönyvbe bejegyezni. A Finommechanikai Vállalat részlegének pedig karbantartási tervet kellene készíteni, és hibabejelentő füzetet rendszeresíteni, ha pedig elromlott liftről hírt kapnak, 12 órán belül a helyszínre rohanni. Negyedévenként a karbantartás szakszerűségét is ellenőrizni kellene. S mindazt, ami a lifttel történik, valaki a felvonókönyvbe köteles lenne bejegyezni, azt is, ha mondjuk a mozdulatlan liftek hívei lelopnak mindent, ami le- és kicsavarható az utastérben. Ezt igazán nem lehet győzni — még akkor sem ha fizetnek érte! Az alkatrészcserékről és javításokról nem is szólva. Az aztán az igazi tortúra! Ékesen bizonyítja ezt az ominózus Móra Ferenc u. 11. számú ház két liftjének esete. Kész krimi. Nem kis kitartást igényelt a népi ellenőröktől míg kinyomozták, hogy miután az Építésügyi Minőségellenőrző Intézet területi szakértője; (mert ilyen is van) utasítására mindkét liften elvégezték a nagyjavítást, néhány hónap elteltével miért állt le újfent kideríthetetlen üzemzavar miatt. Leégett a motor. Tekercselését néhány hónap múlva az egyik szolnoki szövetkezet el is vállalta, sőt meg is csinálta. Rosszul. Mint kiderült, se gépük se emberük nincs az effajta munkához. Tehát, minden rossz alkatrésszel Debrecenbe kéne menni, az újat is onnan kéne kérni. Csakhogy legalább hat hónapig tart, míg az alkatrészek megteszik ezt az utat. Folytassam? Felesleges. Egy szónak is száz a vége, javaslatom beterjesztem. Próbálják meg népszerűsíteni a „Szállj ki, és gyalogolj!” mozgalmat a notórius liftezők körében. Hátha ez segít. A rácsos kapuban egy kislány köszönt udvariasan ke- zitcsókolomot. — Már megjöttetek a kirándulásról? — kérdeztem. — Régen. A tős- erdei strandon voltunk. A fiúk már ütik a labdát, — hangzott a felelet. Kirándulás, strand, sport — még focimérkőzés is —, sok-sok séta, ez mind hozzátartozik a gyerekek naDi programjához. Így beszélt erről dr. Barta Lajos egyetemi tanár, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I-es számú gyermekklinikája dia- betológiai osztályának vezetője: — Az a célunk, hogy a gyerekek megtanuljanak együtt élni az állapotukkal, hogy megismerjék azt, és tudatosan úgy éljenek, ahogyan arra szükségük van. Felkészítjük őket a helyes életmódra. Megismerik a diétát, ami előnyös nekik, megtanulják magukat inzulinnal ellátni szülői segítség nélkül is. — Tavaly országszerte nagy visszhangot váltott ki a Hét riportja az első gyer- mek-diabetestáborról. — Valóban. Ezt mi abban mérhettük le, hogy a riportot követően nagyon sokan ajánlották föl segítségüket hasonló táborok megrendeA hivatással együtt jár, hogy a napi munkánál többet tegyen az ember, — mondta dr. Barta Lajos zéséhez. Voltak közöttük kispénzű nyugdíjasok épp úgy, mint munkahelyi kollektívák, amelyek kommunista műszakok bérét juttatták el hozzánk, hogy segítsenek a cu-' korbeteg gyermekeken. A gyermekklinika tulajdonképpen már 1966-ban rendezett. cukorbeteg gyermekek számára nyári táborozást, de aztán j anyagiak hiányában erre évekig nem volt lehetőségük. Tavaly az Egészség- ügyi és Művelődésügyi Mi-, nisztérium együttműködése révén ismét lehetőség nyílt kéthetes tábor szervezésére Leányfalun, ott készült a már említett riport, amely felrázta, és segítségre ösztönözte az ország közvéleményét. — Annyi pénz jött össze, hogy ebben az évben már nemcsak Leányfalun tölthet hatvan gyerek két hetet, hanem további ötvenhat kislány és kisfiú Tiszakürtön táborozhat három hétig. A többségük 11—14 éves, de vannak köztük 9 és 15 esztendősek is. — Hogyan választották éppen Tiszakürtöt? — A Kulturális Minisztériumban Szolnok megyét ajánlották. Fölvettük a kapcsolatot a megyei tanács vb művelődési osztályával, és a kölcsönös megállapodás alapján esett a választás a tisza- kürti fiúnevelő intézetre, ahol ilyenkor nincsenek itt a gyerekek, de ahol kellemes környezetben tölthetik napjaikat a mi gyerekeink. Meg kell mondanom, hogy az intézet dolgozói mindent megtesznek annak érdekében, hogy jól érezzék magukul. Míg Barta professzorral beszélgettünk, a gyerekek lassan körénk gyűltek, hogy meghallgassák amit a táborvezetőjük róluk mond, ez érdekesebb volt, mint a pingpongcsata. Bús Laci 9 éves, Budapestről jött. Orrát már pirosra sütötte a nap: — A kórházban kérdezték tőlem.' van-e kedvem táborozni ? Hazamentem, és mondtam anyámnak, táborozni hívnak, de én nem akarok elmenni. Aztán mégis jelentkeztem, és nem bántam meg. Pozsár Zoli 14 éves, tatabányai fiú: — Most megyek elsőbe, az Árpád Gimnáziumba, matematika szakra. — És nem bántad meg, hogy eljöttél? — Nem. Nagyon jó itt a levegő, meg sportolunk, játszunk. A társaság is jó. Molnár Gabi nagykanizsai: — Apám vasutas, anyám meg bedolgozó a háziipari szövetkezetnél. — Hány éves vagy? — Kilenc leszek. Jól megvagyunk itt. Este 10-kor van takarodó, de néha még utána is .játszunk a sötétben a többiekkel. Igen, ezek a gyerekek ugyanolyan pajkosak, mint minden kislány és kisfiú, csak nekik meg kell tanulniuk, hogy szigorú rendszabályok szerint éljenek: hogy pontosan kell a gyógyszert szedni, hogy csak a megengedett szénhidrátmennyiséget fogyaszthatják és így tovább. — A szülők mennyit fizetnek a táborozásért? — kérdeztem Barta professzort. — Egy fillért sem. Ezt a társadalom segítsége tette lehetővé, hiszen ezeknek a gyerekeknek a nevelése, a táplálása lényegesen többe kerül, mint a többieké. Éppen elég anyagi megterhelés az a szülőknek évközben. Délután négy óra. Itt a gyógyszerbeadás és az uzsonna ideje. A kis kezek szakértelemmel fogják már az injekciós fecskendőt... Ezt már itt tanulták meg néhány nap alatt. Aztán jó étvágy- gyal fogyasztják az e délutáni uzsonnát, a tejfölös túrót, a zöldpaprikát, a kiflit és a citromos teát. — Én a tábor mindenese vagyok, — mondta mosolyogva dr. Bedő Magda, az Országos Élelmezéstudományi Intézet főosztályvezetője. — Többször beszélgettünk a gyerekekkel a helyes táplálkozásukról. — Nincs nehézségük az élelmiszer beszerzésével? — Kezdetben volt. Szokatlannak tartották a kürtiek, hogy mi sokkal több tejet és gyümölcsöt fogyasztunk, mint általában a gyermektáborok. De mindenki szívesen segít. És külön meg kell emlékeznem arról, hogy a békéscsabai szörpüzem ellátott bennünket Arola szörppel, a budapesti Diabetikus Cukrászüzem pedig nagyon sokféle süteményt és cukorkát juttatott a gyerekeknek. — Milyen a koszt? — kérdeztem a körülöttünk téblá- boló lányokat, fiúkat. — Jó — hangzott szinte kórusban. — Ma gyümölcs- leves volt az ebéd ... nagyon finom... meg rántott hús uborkával, üdítővel... volt kétféle dinnye ... — Érdekes, amikor tökfőzelék az ebéd, nem vagytok ennyire lelkesek — így dr. Bedő Magda. És elhangzik a kívánság- műsor: legyen holnap sültcsirke, aztán vacsorára szalámi és sajt.. . Látszik: a jó levegő, a sok mozgás meghozta a gyerekek étvágyát. Ebben a tiszakürti táborban az orvosok, a nővérek — mindenki — önzetlenül, társadalmi munkában látja el egyáltalán nem könnyű feladatát. Miért? — Az ember hivatásával együtt jár, hogy a mindennapi munkájánál többet tegyen, — mondta dr. Barta Lajos. A fiatal laborasszisztensnő pedig, amikor megkérdeztem, miért vállalkoztak erre a táborozásra, csak ennyit, mondott:— Azért jöttünk, mert szeretjük a gyerekeket, és azt akarjuk, hogy ők is boldog felnőttek legyenek. Varga Viktória Fotó: T. Katona László K. K. Négy a kislány ... ... néha öt vagy hat. ha a szülő nem tudja ..elrakni” valahová őket. ahogy Szokolai Marika mondja. Ma rajta kívül Sonkoly Ildikót. Saponyi Juditot és Csomós Marikát hozta ki az édesanyja a nagyrévi Tiszazug Termelőszövetkezet bo- garasi kerületébe. A lányok is megszokták a korai kelést, hiszen fél 7-kor már indul a lovaskocsi. ami külön élményt jelent. A szatyrokba a zsíros kenyéren, rántott húson. teán. gyümölcsön kívül bekerül a bűvös kocka, az ‘alvósbaba. a mesekönyv, a bűvésztáska is. A lányok persze reggel még segítenek a felnőtteknek hol barackot, szilvát szedni, hol szőlőt kötözni, kacsolni. mikor mi a soros feladatuk a Hámán Kató brigád tagjainak. De már a kora délelőtti napsütés a hűvös étkezőbe kergeti őket és kezdődhet a játék ... Judit táborban is volt az idén és a Ráckevén lakó keresztanyja is meghívta nyaralni. Szokolai Marika a tiszasasi nagymamánál. Csomós Marika az alpári rokonoknál töltött néhány hetet. Ildikó Pestre szeretne még eljutni a nyáron. Az ötödikes Csomós Marika és Saponyi Judit majdnem kitűnő tanuló, de a két negyedikes kislány sem marad el sokkal a tanulásban. Néha tankönyvet is böngésznek már a tanyaközponti fák alatt, hiszen a nyári munkásjátékos hetek után egykettőre kezdődnek az iskolatáskás hétköznapok! — bi — Erősítik, szélesítik a Tisza gátját Tiszakürtnek az arborétum felé eső részén. Mintegy 750 méter hosszan, a szivárgás miatt van erre szükség. A munkát a Középtiszai Vízügyi Igazgatóság dolgozói végzik Jólesik az uzsonna
