Szolnok Megyei Néplap, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-18 / 193. szám

1981. AUGUSZTUS 18 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Gyászhír — köszönetnyilvánítások Megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem. testvérünk, édes­apám LOVASS SÁNDOR 62. éves korában elhunyt és folyó hó 12-én örök nyuga­lomba helyeztük. Őszinte köszönetét mondunk a roko­noknak, ismerősöknek. jó szomszédoknak, akik a baj­ban segítségünkre voltak, valamint a 'Vas- és Faipari ktsz, a Bőr- és Textilipari Szövetkezet vezetőségének, dolgozóinak, munkatársak­nak, a KÖTIVIZIG gond­nokság vezetőjének és mun­katársaknak, akik a teme­tésen részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége, testvérei és lánya Márta, Szolnok. Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősök­nek, .a Tisza II. ' tsz. dolgo­zóinak. a MÁV-szertár dol­gozóinak és a kunhegyesi Vegyesipari ktsz dolgozói­nak. akik a szeretett férj, édesapa, nagyapa NAGY FERENC temetésén megjelentek, sír­jára virágot, koszorút he­lyeztek, részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. Kis­újszállás. Köszönetét mondunk a ro­konoknak. jó barátoknak, jó szomszédoknak. ismerő­söknek, az V. kér pártalap- szervezetnek. a Téglagyár vezetőinek. dolgozóinak a Killián lakótelepi szomszé­doknak. a Fémfeldolgozó Szövetkezet dolgozóinak, akik felejthetetlen férjem, édes­apánk, apósunk, nagyapánk, dédnagyapánk fCSIPES SÁNDOR temetésén részt vettek, ko­szorúikkal, virágaikkal, részvétükkel mély fájdal­munkban osztoztak. A gyá­szoló család. Mezőtúr. A vigasztaló együttérzésért virágokért, koszorúkért táv­iratokért és akik drága fér­jem VASS GÉZA temetésén megjelentek, ro­konoknak. szomszédoknak és az ÁFÉSZ igazgatóságának, dolgozóinak, volt kartársai­nak, hálás köszönetét mon­dunk. özv. Vass Gézáné és családja, Karcag. Köszönetét mondunk az MN 1333 alakulatának, a szol­noki Helyőrségi Kommen- dáns Hivatalának, a roko­noknak, munkatársaknak, jó barátoknak. ismerősöknek, akik szeretett férjem, édes­apánk VASS GYULA századost utolsó útjára elkí­sérték. részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. Szol­nok. Köszönetét mondunk mind­azoknak. a rokonoknak, is­merősöknek, szomszédoknak, jó barátoknak, akik szeretett férjem, édesapánk. nagy­apánk BALOGH PÁL temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A evászoló család. Törökszent- miklós. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, is­merősöknek, szomszédoknak, akik SZATMÁRI FERENCNÉ sz. Kovács Piroska temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek. A gyászoló család. INGATLAN HAROMSZOBÁS kertes központi! f ű- téses családi ház beköltözhetően el** adó. Esetleg tár­sasházépítésre is al­kalmas a telek. Szolnok. Bercsényi Út 41. (H. 2563) kétszobás csa­ládi ház 300 négy­szögöl telekkel, sürgősen eladó. Sza- Jol. Damjanich út 3/a. Érdeklődni a helyszínen. (7416) MEZÖTÜR. Dobó István út 53. sz. te­lek eladó. Érdek­lődni: Lehel út 24. (7426) __________________ 1 80 négyszögöl be­építhető közművesí­tett telek eladó. Ér­deklődni : Kisújszál­lás. Mikes úti ta­karmányboltban . (7425)__________________ E LADÓ Tiszaföld- vár. Baross krt. 17. sz. alatti lakóház 1108 m2 telekkel. Megtekinthető egész nap. (7446) AZONNAL beköltöz­hető háromszobás ház 700 négyszögöl kertészkedésre. jó- szág tartásra alkal­mas telekkel eladó. Víz. villany van. Hétvégi hobbinak alkalmas. Cibakhá­za. öregszőlő 46. (Községhez közel) (H. 2616)______________ ÜJ családi ház el­adó. Tószeg. Mali- novszki út 29. Bu­bori. (H. 2631)_______ 2 szoba összkomfor­tos családi ház 600 négyszögöl telekkel 400 000 Ft-ért eladó, azonnal beköltözhe­tő. Érdeklődni lehet állandóan. Szakáts János. Kunmadaras. Somogyi B. u. 64. 5321. (7866)___________ S ÜRGŐSEN eladó 2 szoba. komfortos családi ház. üdülő­nek vállalatnak is alkalmas. Berekfür­dő. Fürdő út 42. (2361)__________________ K ARCAGON Hala­dás út 29. sz. alat­ti ház. sürgősen el- adó. (2362) ___________ A ZONNAL beköltöz­hető családi ház el­adó. Tiszaföldvár. Bajcsy-Zs. út 109. Érdeklődni lehet minden nap. (2368) GÁZFŰTÉSES, nagyerkélyes 42 m2- es szövetkezeti la­kás eladó Szolno­kon. Szolnok. Kar- kecz K. u. 14. fszt. 1 (H. 2701) KÉTSZOBÁS szövet­kezeti lakás kész­pénz -f OTP átvál­lalással eladó. Szol­nok. Orosz Györgv u. 2. II. em. 9. (H. 2712.) __________________ M EZŐTÚRON. Új­városi regálé 4. sz. ház kertészkedésre alkalmas földdel el­adó. V. út végén. Érdeklődni 14 . óra után. (7424) KÉTSZOBÁS csalá­di ház beköltözhe­tően eladó. Szolnok. Bihari Sándor u. 35. (H. 2725) CSERKESZÖLÖ Beton u. 21. alatt téliesített nyaraló olcsón eladó. Ér­deklődni: ugyanott. (7192)__________________ B UDAPEST Csil­laghegyen kertes villában 64 m^es 2 szoba komfortos házrész 110 négy­szögöl kertrésszel el­adó. Azonnali be­költözéssel!) Érdek­lődni lehet: dr: Soós László. ül. kér. Kertsor 6. (7191)__________________ A ZONNALI beköl­tözéssel ház eladó. Irányár 100 000 Ft. Törökszentmiklós. Kossuth u. 26. Ér­deklődni : Ladányi Gyula. Szandasző- lős. Vörösmező u. 9. (7251)_______________ ELADÓ Tiszaföld­vár. Ószőlő. Árpád út 1. sz. alatt 450 négyszögöl szőlő- gyümölcsös kert­rész. valamint lakó­ház. gazdasági épü­let + 600 négyszög­öl szőlővel. Érdek­lődni: Németh Fe­renc. Martfű. Lenin út 7. (7255) __________ K ÉTSZOBÁS csalá­di ház eladó, vagy OTP-s szövetkezeti lakásra cserélhető. Szolnok. Béke út 55. Érdeklődni 15 óra után. (7258) FÜRDŐSZOBÁS családi ház 400 négyszögöl kerttel, garázzsal. jószág- tartásra alkalmas nagy melléképület­tel sürgősen, meg­osztva is eladó. Rá- kóczifalva. Vörös Hadsereg út 80. Ér­deklődni 18-án és 19-én 8—18 óráig. Telefon: Szolnok. 13-911. 17 órától. (7259) AZONNAL beköltöz­hető 2 szobás csa­ládi ház eladó. Ti­szaföldvár. Dob út 7. sz. Érdeklődni: Malom út 42. (2347) KISÚJSZÁLLÁS Móricz Zsigmond út 23. alatt ház eladó, gazdasági épületek­kel 450 négyszögöl telekkel. ugyanott hálószoba bútor el­adó. Érdeklődni: Kisújszállás. Réz- műves út 4. (7298) CSALÁDI ház el­adó Szandaszőlős, Váci Mihály u. 29. ugyanott 200 négy­szögöl telek. Érdek­lődni : 17 órától, va­sárnap egész nap. (7296) __________________ E LADÓ Kisújszállás külváros 12. alatt 2 szoba konyhás. csa­ládi ház. Állattar­tásra alkalmas. Ér­deklődni a helyszí­nen vagy a gabona raktár meo irodá- ban, (7271) KERTES családi ház eladó. Jászberény. Báthory U. 38. (2353) VÁROS központjá­ban 2 szoba össz­komfortos szövetke­zeti lakás eladó. Kp -f OTP átvállalással. Karcag. Rákóczi út 4. B. lépcsőház II. em. 7. (2360) BEÉPÍTHETŐ telek eladó Szandaszőlős központjában. ..240 n-öl” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2694) _____________ 2 1/2 szobás családi ház eladó. Szolnok. Szondi u. 20. Érdek­lődni : 14.30 órától. (H. 2697) ______________ K ISMÉRETŰ más­félszobás OTP-s la­kás , eladó kp 4- OTP vállalással. Érdek­lődni : 18—19.30-ig szombat. vasárnap egész nap. Szolnok. Kun Béla krt. 9. V/8. (H 2696)_______ H ÁROMSZOBÁS központi fűtéses családi ház eladó. Garzont, vagy kis­méretű lakást bér számítok. Szolnok, Hattyú u. 8. (H. 2700) ___________________ K ÉTSZOBÁS Plusz étkezős OTP-s örök­lakás eladó Szolno­kon. .,350 000” jel­igére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2704) ABONYI kertes há­zam eladnám, vagy szolnoki szoba konyhás házra cse­rélném. Abony, Ta­bán u. 2. Nagy Ist- vánné, (H. 2711) JÁSZAPÁTI üdülő­telepén a strand közvetlen közelében igényesnek is meg­felelő nyaraló el­adó. 2 szoba, kony­ha. WC aláépített tároló garázs, azon­nal átvehető. Ér­deklődni lehet: minden nap 18—21 óra között Gödöllő, telefon 106. Lumni- czer u. 6/a. Geszté­ül. (6343) _____________ T ISZAFÖLDVÁR ókincsem I. 67. sz. alatti kétszobás csa­ládi ház melléképü­letekkel 956 négy­szögöl telekkel el­adó. Érdeklődni a helyszínen. (2304) gépjármű TRABANT Hycomat kuplung (komplett) eladó. Szolnok. Orosz György u. 17. fszt. 3. Érdeklődni: 17 óra után. (H. 2631) ____________ I L frsz. Skoda S 100-as személygép­kocsi eladó. Török­szentmiklós. Száva út 19. (7241)_________ K ITŰNŐ esztétikai és műszaki állapotú UO frsz. Trabant és ZJ-s Lada 1500-as szgk. eladó. Török­szentmiklós. Lenin 123, (7422) J___________ S IMSON SB 50-es segédmotprkerék- pár megkímélt új állapotban eladó. Érdeklődni: 7—13 óráig. Törökszent­miklós. Lenin u. 148. (Hátul az ud­varban) (H. 2614) TRABANT speciál 3 éves műszaki vizs­gával 29 000 km-el eladó. Törökszent­miklós. Táncsics lkt. 4. ép. m. 15. (7423)__________________ UC 1982 augusztusig vizsgázott 1200-as Zsiguli eladó. Kis­újszállás. Kurucz út 6/2. (7434) ____________ P EUGEOT 304 kis- fogyasztású sze­mélygépkocsi fel­újítva eladó. Mező­túr. Trafó állomás. (7438)__________________ UR frsz. Trabant 601-es gépkocsi ÍL983 decemberi műszaki vizsgázott eladó. Szolnok. Jósika u. 25. II/9. Érdeklődni: 16 órától. (2386) UC-s Trabant lim. eladó. Szolnok. Orosz György u. 32. UI/12. (H. 2626) 601-es Trabant ló állapotban eladó. Szolnok. Gyík 16. (H. 2642) u. rx-es Trabant na­eyon 1ó állaootban eladó. Szolnok. Bem u. 40. (H. 2703) US írsz. S 100-as Skoda 1984-ig mű­szakizott eladó. Szol­nok, Zagyvaparti sétány 4. IV/69) (H. 2708)___________________ ZU-s 105-ös Skoda 22 ezer km-el eladó. Érdeklődni: Kun­szentmárton. Kos­suth u. 1. 15 óra után, vagy telefonon 78, (7216) ______________ G AZ 69 M motor jó műszaki állapotban eladó. Kunszent­márton. József A. u 4. (2313)______________ 1 500-as Polski Fiat eladó. Szolnok Dr. Csanádi krt 8. III/8. 18 órától. (H. 2710) ELADÓ IK-s 1200-as Zsiguli 83-ig érvé­nyes műszakival. Szolnok. Torony u. 4. (Hant utcából nyílik) (H. 2727) SIMSON Sztár kis­motor vizsgázott el­adó. Id. Nagy Imre. 5071. Besenyszög. Bercsényi u. 22. (H. 2728) ___________________ U D-s Wartburg el­adó. Jászjákóhalma. Bem u. 17. Juhász Béla. (7484)__________ U M-es Trabant jó állapotban eladó. Jászberény. Toldi u. 12. (7483)_________ K EVESET futott UY-s Wartburg el­adó. Jászberény, Al- mos u. 29. (7^82) RAJ Gaz jó állapot­ban eladó. Jászbe­rény, Rákóczi u. 60. telefon: 11-859. (7481)__________________ IR-s Zsiguli szep­tember végéig mű- szakiztatva eladó Me­zőtúr. Alsórészi ta­nya 377. Érdeklődni: Domokos Mihályné. (7439) ADÁSVÉTEL FI AS tehén eladó harmadik borjával. Törökszentmiklós, Óballa 10. Bódi. (7418)__________________ 50 db anyabirka el­adó. Ecsegfalva, Kos­suth út 24. Érdek­lődni : 11-től 17 órá­ig. (7424) ________ V ÁMKEZELT Grun­dig hi-fi torony igé­nyesnek eladó. Szol­nok, Bimbó út 4. (H. 2590) _________ B ONTOTT nagy re­dőnyös ablakok, aj­tók eladók. Rákó- czifalva, Vörös Had­sereg u. 5/a. Érdek­lődni: 18 órától. (H. 2646)___________________ LEHEL 210/60 kom­presszoros és 70-es gázüzemű hűtőgé­pek eladók. Szolnok, Hunyadi u. 48/a. (H. 2467)________________ J ÓL menő lángossü- töde eladó. Szolnok, MÁV-uszoda terüle­tén. (H, 2627)_______ E GY 6 hetes bika­borjú eladó. Szol­nok, Perc utca 5. (H. 2625)__________ N AGYMÉRETŰ gya- lupad eladó. Szol­nok, Petőfi u. 28. (H. 2633)_____________ V ERHOVINA kismo­tor eladó. Tiszaföld­vár, Rákóczi út 15. sz. alatt. (7437) ______ K OMBI Zsiguli ga- razsirozott, ’83-ig vizsgáztatott UK-s eladó. Kunszéntmár- ton, Hunyadi u. 1. órásmühely. (7412) UC frsz. Zaporozsec megkímélt állapot­ban, garázsban tar­tott, eladó. 5440. Kunszentmárton. Bajcsy-Zs. u. 30. (7415) PANORAMAS sport gyermekkocsi eladó. Szolnok, Csokonai u. 3. I. em. 4. (H. 2706) ELADÓ 4 db 3 m2^ es fatokos kirakat­üveg. Szolnok, Kun Béla krt. 9. V/4. (H. 2713) 30 birka és 1 egy­éves csődör csikó eladó. Mezőtúr, ÁRNY 187. Bíró Gá­bor, Szarvasi út mellett. (2355) DISCO felszerelés eladó. Sztereó orsós magnó, 220 W szte­reó erősítő, 2 db 25 W hangfal és szala­gok. Jászberény, Tűzoltó u. 17. (7485) KÉT 4 éves könnyű sodrott ló gumisko­csival eladó. Botos Sándor, Jászjákó­halma, Liszt Ferenc út 6. (7480) ALKALMI áron el­adó komplett vilá­gos és egy sötét há­lószoba bútor, fote­lek, székek, asztal, férfi ruhaneműk. Szolnok, Május 1. út 17. (H. 2638) DZSESSZ-dob. tíz tagú öntvény radiá­tor, három olaj- kályha, három ola­joshordó eladó. Szol­nok, Gyík u. 16. (H. 2641) GYERMEKÁGY szi­vacsbetéttel eladó. Szolnok, dr. Csaná­di krt. 10. X. em. 28. (H. 2698) OLASZ gyártmányú 4 személyes gumi­csónak eladó. Szol­nok, Bajtárs u. 11. III. lépcsőház II/9. (H. 2702) PANORÁMÁS NDK mély gyermekkocsi Igényesnek eladó. Érdeklődni: Szolnok, Kun Béla krt. 11. VII. em. 1. (H. 2705) EGYÉB Nehezen járó idős asszony lakást adna középkorú család­nak, aki bevásárolná a házi szükségletét, megegyezés alapján. Kunszentmárton, Szabadság u. 6. (7215) BÉRELNÉK telek­részt Szolnokon vagy környékén, ahol fel­állíthatnám bármi­kor szétszerelhető vasszerkezetű szí­nemet. Villany, víz .csatlakozásra lehe­tőség legyen. Kö- vesút mellett. ,.Kis­ipar” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2724) JÁSZBERÉNY, Festő u. 5. különbejáratú bútorozott szoba ki­adó. (7204) DIÁKLÁNYNAK Budapesten szoba kiadó. Érdeklődni: Dr. Harangozó, Szolnok. Keskeny János u. 16. (H. 2542) PARKETTA-, hajó­padló-csiszolás, vilá­gos lakkozással, hé­zagtömítéssel 2 év garanciával határ­időre vállalom. Asz­talos munkát is vál­lalok. írjon levélben Szolnok és környé­kére is megyek. Papp Sándor, par­kettcsiszoló kisipa­ros, 5310 Turgony 55. Kisújszállás. (H. 2630) 10 hold föld tanyá­val bérbeadó. (Al- csiban) Szolnok, Kassai u. 110. (H. 2632) FIATAL értelmiségi férfi különbejáratú bútorozott szobát vagy lakrészt keres fürdőszoba-haszná­lattal, október 1- től. ..Nem dohány­zó” jeligére a szol­noki hirdetőbe. (H. 2639) PIANÍNÓ bérbe ki­adó. Szolnok. Csa­nádi krt. 1. I. em. 5. Érdeklődni 17 órá­tól. (7143) 2 diáklány részére különbejáratú szo­ba kiadó, fürdőszo­ba használattal. Szolnok, Orosz György u. 22. IV/18. 17 óra után. (7240) ÜRES különbejáratú szoba kiadó. Szol­nok, Orosz György u. 15. 1/4. Érdeklőd­ni: 18 órától. Pász­tor. (H. 2692) VÁROM a jelentke­zését annak a becsü­letes embernek, aki augusztus 8-án este megtalálta a sze­mélyes holmimat tartalmazó hátizsá­komat a martfűi sportpálya buszmeg­állójában. Budai Sándor, Tiszaföld­vár. P. Nagy G. út 15. (2369) AZ ÉRDEKLŐDŐK FIGYELMÉBE AJÁNLOM! hogy ci­pészműhelyemet Kis­újszállás, Rákóczi út 2. sz. alatt augusz­tus 24-én megnyi­tom. Javítást és mé­retes rendelést vál­lalok. Blum Endre. (2375) LAKÁSCSERE KIEMELT zöldöve­zetben levő liftes egyszobás, nagy- konyhás, nagy er- kélyes, távfűtéses, I. emeleti debrece­ni. tanácsi lakáso­mat elcserélném ha­sonló szolnokira vagy másfél szobás­ra. , .Megegyezünk 090674” jeligére a debreceni hirdető­be. (6863) BUDAPESTI belvá­rosi egy szoba fél- komfortos tanácsi főbérleti lakásomat szolnoki másfél vagy kétszobás tanácsi lakásra cserélném. Szükség esetén plusz szoba- kony­hás tanácsi főbér­leti lakás is cseré­lendő. „Gázfűtéses” Jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2613) BUDAPESTI másfél szobás tanácsi laká­jomat elcserélném hasonló tanácsi össz­komfortos liftes szol­nokira. Cím: Fehér Józsefné, Budapest 1158. Frankovics Mi­hály u. 9. Vl/35. (H. 2648) CEGLÉDI 2 nagy­szobás sok mellék- helyiségből álló fél házat • Szolnoki bér- házira cserélnék. Érdeklődni: telefon: 14-105 naponta 8—9 óráig. (6855) SZOLNOK Scheftsik telepi kertes családi házamat elcserélném egy vagy másfél­szobás tanácsira. ..Földszint vagy 'fel­ső emelet” jeligére a szolnoki hirdető­be. (H. 2629) HÁZASSÁG 58 éves 150 cm ma­gas jó megjelenésű, vígkedélyű, őszes hajú özvegy asszony megismerkedne hoz- eáillő, káros szen­vedélytől mentes férfival. Lakásom van. szeretném, ha hozzám költözne. „Lesz még tavasz” Jeligére a mezőtúri virágboltba. (2357) 167 cm magas, kar­csú, jól szituált; 10 éves fiát egyedül ne­velő, elvált asszony keresi házasság cél­jából, rendezett anyagiakkal bíró független férfi is­meretségét 35—40 éves korig. „Fortu­na” jeligére a szol­noki hirdetőbe. (H. 2612) 50 éves, 175 cm ma­gas, független férfi Jó anyagiakkal, be­rendezett lakással megismerkedne ha­sonló adottságokkal rendelkező hölggyel házasság céljából. Lehetőleg fényképes leveleket kérek. „Várj reám, én megjövök” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2608) 28 éves 170 cm ma­gas, megyeszékhe­lyen lakó egészség- ügvi diplomás ko­moly fiatalember társaság hiányában keresi orvosi vagy Jogi diplomás, csi­nos, családszerető lány ismeretségét. „Együtt egymásért” Jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2653) 36 éves 175 cm ma- "as elvált férfi, 5 éves fiúgyermekkel, saját kertes csalá­di házzal, megismer­kedne korban hoz­záillő lánnyal vagy elvált asszonnyal házasság céljából. Egy gyermek nem akadály. Lehetőleg fényképes leveleket kérek. ..Nehéz egye­dül” jeligére a szol­noki hirdetőbe. (H. 2643) HIRDESSEN A NÉPLAPBAN! HIRDETMÉNY Karcag város Tanácsa 1981. júnins 26-i ülésén a következő tanácsrendelete­ket alkotta meg: — Karcag város Tanácsá­nak 1981. évi 1. sz. tanács­rendelete a városi címerről és zászló megalapításáról és használatuk rendjéről: — Karcag város Tanácsá­nak 2. sz. tanácsrendelete a díszpolgári cím. valamint a „Karcag Városért” kitünte­tés alapításáról és adomá­nyozásáról : — Karcag város Tanácsá­nak 1981. évi 3. sz. tanács­rendelete a lakásügyi jogsza­bályok helyi végrehajtásá­ról: — Karcag város Tanácsá­nak 1981. évi 4. sz. tanács­rendelete településünk, kör­nyezetünk védelméről: — Karcag város Tanácsá­nak 1981. évi 5. sz. tanács­rendelete a piacokról: — Karcag város Tanácsá­nak 1981. évi 6. sz. tanács­rendelete a lakó- és utcabi­zottságok szervezéséről, vá­lasztásáról és működéséről: — Karcag város Tanácsá­nak 1981. évi 7. sz. tanács­rendelete a Városi Tanács egyes rendeletéinek hatályon kívül helyezéséről. A tanácsrendeletek ügyfél- fogadási idő alatt a Városi Tanács V. B. szervezési és jogi osztályán megtekinthe­tők. (7426.) Augusztus 17-től megkezdtük a használt gumiabroncs felvásárlását. NE DOBJA EL — A GUMIABRONCS ÉRTÉK! HASZNÁLTÉRT — FUTÖZOTTAT! A futózott abroncsot csak csere esetén, tele­pünkön azonnal megvá­sárolhatja. Cím: Űjszász, Aruház Nyitva: 8.00—16.00 óráig VEVŐSZOLGÁLAT: Cjszász 13. Kérjen tájékoztatást, vegye igénybe szolgáltatásunkat! ÁFÉSZ ÜJSZASZ — TSZKER (7409.) Kisújszálláson 1981. augusztus 19-én 14 órakor megnyitjuk „KISÚJ” étterem — eszpresszónkat! Az egységben hangulatos különterem, eszpresszó — étterem és önkiszolgáló étterem áll a Kedves Vendégeink rendelkezésére. II. osztályú üzletben, III. osztályú étel-italárak. Mindenkit szeretettel vár a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat. (2344.) Seprű kötők figyelem! SZÖVETKEZETÜNK MAGÁNSZEMÉLYEK, KISIPAROSOK, VÁLLALATOK RÉSZÉRE LEHÜZOTT, Jó MINŐSÉGŰ CIROKSZAKÄLLT, napi Áron, MEGVÉTELRE FELAJÄNL. Korlátozott mennyiségben — késztermék ellenében — bedolgozásra is kiadunk. Bővebb felvilágosítás: Derecske és Vidéke Afész felvásárlási osztályán 4130 Derecske, Tanácsköztársaság út 28—30. Telex: 72606. Telefon: 103. (6816.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom