Szolnok Megyei Néplap, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-16 / 192. szám

10 Kulturális kilátó 1981. AUGUSZTUS 16. Az országban Három tárlat a salgótarjáni 3 “,aiabb ___Nógrádi Sándor múzeumban A salgótarjáni Nógrádi Sándor Munkásmozgalmi Múzeum modern, nagyszerű épülete Az országhatárhoz vezető műút mentén, Salgótarján belvárosában különös formá­jú építmény vonzza a tekin­tetet: az ország legifjabb múzeuma, amely Nógrádi Sándor nevét viseli. A Nógrád megyei múzeu­mok igazgatóságának veze­tőjét, dr. Horváth Istvánt kértük az építészeti remek­mű, a nagyszerű múzeum bemutatására. — Régi, régi vágya a vá­rosnak, de az egész Nógrád- nak, hogy múzeuma legyen, amely méltó a táj gazdag, társadalmi hagyományaihoz, lüktető életéhez. Hosszas hu­zavona után végül egy bő év alatt felépült a múzeum, Magyar Géza, Állami-díjas építész tervei alapján. Kü­lönben ezért a munkájáért Ybl-díjat is kapott. — Az épület külső és belső kialakítása annyira im­pozáns, hogy rögtön arra gondol az ember: honnan volt ily temérdek pénzük? — Meg fog lepődni: a ta­valy avatott múzeum a tel­jes belső felszereléssel együtt mindössze 45 millió forintba került. A földszinten nagyméretű, elegáns üvegcsarnok, „elő­szoba”. Innen nyílik egy ki­állítóterem, körülötte az iro­dák, restaurátorműhely, könyvtár, tanácsterem. Mind­ezek alatt a raktárak. Az emeleten, ahova ke­cses lépcsősor vezet, három nagyméretű kiállítóhelyiség van, a természetes megvilá­gítás lehetőségével, — ugyan­is az épület üvegtetős. A Munkásélet Nógrádban a XIX—XX. században cí­mű állandó kiállítás két ha­talmas termet foglal el. Nemcsak a méretek lenyű- gözőek, de a válogatás szí­nessége, a kiállított tárgyak, dokumentumok sokfélesége is ámulatba ejti a nézőt Ehhez hasonló, a tudomá­nyosság igényével készült életmódkiállítást az ország­ban ezideig talán seholsem láthattunk. Az új múzeum ugyanis mintegy kétszáz évet magában foglalóan az e tájon élő nép életének, iparának, bányászatának, mezőgazdaságának, társadal­mi, gazdasági élete változá­sainak képét adja. Az emeleti teremben Pász­tó szülötte Csohány Kálmán emlékkiállítása látható. A nógrádi tájhoz munkásságá­val is szorosan kötődő mű­vész — a pásztói temetőben nyugszik — rézkarcai, rajzai, litográfiái, vízfestményei és válogatott kerámiái kaptak helyet a rangos tárlaton. A földszinti kiállítóterem­ben a Sajószentpéteren szü­letett, Miskolcon dolgozó Feledy Gyula grafikus fél­száz tusrajzában gyönyör­ködhetnek a látogatók, köz­tük a híres hollókői Pieta sorozatban. A múzeum látogatottsága igen nagy. A szomszédos szlovákiai területek magyar­sága körében is népszerű Nógrád máris messze földön ismert új létesítménye. A múzeumban — a köz- művelődési funkciók ellá­tása mellett többirányú szer­vezett kutatómunkát vé­geznek a muzeológusok. — Tudományos tevékeny­ségünk egyik legfontosabb területe — mondja dr. Hor­váth István — az életmód­kutatás. Néhány Salgótarján környéki községben, bá­nyásztelepülésen folyamatos gyűjtő, feltáró munkát vég­zünk, ezek eredményét pub­likáljuk, egy későbbi mo­nografikus munka része­ként. A Csohány-emlékkiállítást követően matyó népművé­szeti gyűjteménynek ad ott­hont Nógrád új múzeuma. Hajdani nógrádi cselédszoba ti — így éltünk a hetvenes években Magyarország felfedezése sorozat: Folyamatos jelen A címmel először vitáz­tam magamban. Ügy véltem, jobb lett volna, igazabb. a Folyamatos közelmúlt, vagy Így éltünk a hetvenes évek­ben. — aztán fejet hajtottam a szerkesztő igazsága előtt. A Folyamatos jelen ugyanis — bár minden írása a het­venes évekből való — a nyolcvanas évek elejére is jellemző. Az már kevésbél. hogy a szerkesztő előszere­tettel írja az utószóba a szer­zők általános jelzőiéként a „fiatalt”. Ügy látszik, az írók. költők után nálunk a szoci- ográfusok is sokáig fiatalok maradnak, mégha egyikük- másikuk a nagyapakor kü­szöbén topog is. Dehát nem ez a lénveg. Leginkább az. hogv a Ma­gyarország felfedezése soro­zatban először jelent meg antológia a hazai legjobb. — vagy annak ítélt — szociog­ráfiákból. Nos. ez egyfelől jó. másfelől bosszantó. Ha ugyanis valaki rendszeres olvasója a Valóságnak, a Mozgó Világnak, a Kortárs­nak — aligha talál olvan szerzőt és művét, akit és amit először olvasna. Persze az olvasók közül kevesen őr­zik meg évekre, évtizedre visszamenően könyveik kö­zött .a folyóiratokat is. így nekik némi öröm. hogy egv kötetben kézhez kapják a hetvenes évek kitűnő mun­káit. Például Hainóczv Pé­tertől az annak idején nagy vihart kavart, de színigaz kórképet az elmebetegek szociális otthonairól. Csalog Zsolt Vasemberét. Tar Sán­dor 6714-es személyét. Kő­bányai János kitűnő írását a Sírkő Gyalog József eszter­gályosnak címűt, s Darányi Mariannától a Julika néni iskoláját. Azoknak, akik e folyóiratokat csak címlap­jukról. az úiságbódék kira­katából ismerik, örömteli felfedezés lesz ez a gyűjte­mény. a valóság olyan tükre, amelyből jobban megismerik a mai magyar társadalmat, annak a változásban, fejlő­désben tapasztalható törté­nelmi hitelű és érvényes igazságait Pedig a szociográfia való­ságföltáró. kritikus irodalom — ha nevezhetjük annak a szó igazi jelentésében. Nos a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztőinek válogatása azzá tette ezt a kötetet. Az 1972—77 között született mű­vek egytől-egvig olvasmá­nyosak. többségük nemcsak föltár, leír. — láttat is. Nehéz lenne a tizenöt szer­ző tizenöt munkájábóDegyet kikiáltani „leg”-nek. Az ol­vasó érdeklődési köre szerint úgyis megtalálja azt. ami neki a legizgalmasabb és legelgondolkodtatóbb. Mert ezen a köteten gondolkodni kell. ezeket az írásokat nem lehet egymás után végigol­vasni. s felrakni a könyves­polcra a sorozat többi kötete közé. (Szépirodalmi Könyvkiadó. Szerkesztette: Berkovits Györgv és Lázár István. Bu­dapest. 1981) <SJ> Dabóczi Mihály kiállítása A táviószelei Blaskovich Múzeumban szevtember kö­zepéig tart nyitva Vabódzi Mihály szobrászművész kiál­lítása. A tavaly elhunyt, ma­rosszentkirályi származású művész a 30-as évek eleién rendezte első kiállításait, gyűjteményes tárlata volt — többek között — Rómában, és Budapesten. 1942-ben be­mutatkozott a Velencei Bi­ennalen is. Szobrai közül csaknem öt­ven köztereinket díszíti, kis­plasztikái közül több mint negyven a Magyar Nemzeti Galéria, további húsz alko­tása vedig az ország más múzeumai tulajdonában van. Művészetének ayakori. visz- szatérő témái — a képzőmű­vészet örök témái: öröm. bá­nat. anyaság, munka, család, küzdelem. Táp iószele — Üjszásszal szomszédos település. a Blackovich Múzeum gyűjte­ménye és az ez idő tájt nyit- vatartó szoborkiállítás meg­érdemli a közeli Szolnok me­gyében élők érdeklődését is. Szeged fesztivál nyara Mint darázsfészek bolydul meg a nyári Szeged. Aki év közben szemléli csendes hét­köznapjait, alig ismer rá, mintha csupa vasárnapból bélelné ki a kánikula elől hűsölni menekülő kultúra úgynevezett uborkaszezon­ját. Az úgynevezettet, hiszen a színházművészet vagy a rokon szórakoztatói buzga­lom régóta nem árul pet­rezselymet bál után, nóta bene, a bálok' évadja sem a régi telező-fatsangozó ma már, egész naptári évben „táncol” a közművelődés; nincs többé holtszezon, ha jobban belegondol az ember, egy-egy hazai tájegységünk kulturális-művészeti élete izgalmasabb térképet fest nyáron, mint együttesen a másik három évszak során. Így lassacskán negyedszá­zados Szeged fesztiválnyara. Hogy egészen pontosan mennyi idős, arra különbö­ző támpontokat használ a lokálpatriotizmus. Totális időszámítással idén épp fél­századosak a szabadtéri já­tékok. A Dóm téren ugyanis 1931-ben játszottak először színházat: Voinovich Ma­gyar passióját Hevesi Sándor rendezte a budapesti Nem­zeti társulatának — ám ha azt vesszük, hogy folyama­tosan 1933—39 között zajlot­tak a város szívében szabad­téri - színház-látványossá­gok) a Mascagni vezényelte Parasztbecsülettel, Az ember tragédiájával, a Háry Já­nossal meg a Psalmussal ak­kor 1983-ra idézhetnek meg félszázados múltat; a kéz­zelfoghatóan aktuális star­tot azonban 1959, a Játékok felújításának dátuma je­lenti. Ennélfogva Szeged két esztendő múlva a szabadté­ri negyedszázados jubileu­mát üli, ünnepélyes köntös­ben, reprezentatív program­mal, zászlódíszben, csinna­drattával. Az elképzelések szerint erre az alkalomra Madách drámai költeményét, a Tragédiát, mindenképpen felújítják. Addig is persze sok víz folyik le a Tiszán. Itt van mindjárt az idei fesztivál­nyár, mely a programok vál­tozatlan bőségével igyeke­zett kiszolgálni az esztendők múltával sem igen apadó idegenforgalmat. Képzőmű­vészeti kiállítások (a 22. nyá­ri tárlat), hangversenyek) a dóm orgonaestjei mellett a városi tanácsháza úgyneve­zett Muzsikáló udvarán, ahol frenetikus sikerű ária- és dalestet adott a világhírű szovjet basszista, Nyesztye- renko), több napon át tartó nemzetközi szakszervezeti néptáncfesztivál (kilenc kül­földi és öt hazai amatőr együttessel), ifjúsági napok, tudományos programok (élü­kön a hagyományos pedagó­giai, illetve művelődéselmé­leti nyári egyetemekkel), sport és egyéb kiegészítő ren­dezvények fontak koszorút a mindig első számú, fő att­rakciónak számító szabadtéri játékok köré. závetőleges adatok szerint közel 75 ezer nézővel szá­molnak. Ami azt jelenti, hogy 1959 óta kétmillióan láfták a szegedi játékokat. Elmondható tehát, hogy az ország legnagyobb „színhá­zában” a legkülönbözőbb ér­deklődésű emberek kulturá­lis-művészeti igényeit elégí­tik ki, tömegméretekben. Ez a sokszínűsége, heterogeni­tása adja a szegedi szabad­téri különlegességét. Ereden­dő koncepciója, hitvallása szerint ugyanis olyan szín­ház, amely attól egyedüli az országban, hogy egyazon nyárévadban vállalja föl az operaszínház, drámaszínház, operettszínház, balett- és táncszínház, a folklór-szín­pad sajátosságait — ezek együttesével népszínház a kultúra közvetítést és befo­gadását tekintve egyaránt Külön-külön bármelyikre is leszűkíteni óhatatlanul azzal a kockázattal jár, hogy rész­letét láttatjuk csupán, lé­nyegi tartalmát szegényítjük öt premiert tartottak a Dóm téren, s bár néhány előadás még hátra van, hoz- el. Ez a műfaji sokarcúság jellemezte az idei programot is. Glinka népoperájával, az Ivan Szuszanyinnal nyitot­tak — parádés szereposztás­ban. Tervezői és énekes szó­listái a moszkvai Nagyszín­ház művészei voltak, élükön a címszereplő Jevgenyij Nyesztyerenkóval (gyakor­latilag ugyanazok a vezető szovjet operaművészek, akik a nálunk is forgalomban le­vő, több nemzetközi díjat nyert hanglemez szólistái), s az előadásban kulcsfontos­ságú kórusfeladatokra a Szlovák Filharmónia világ­hírű énekkarát szerződtették. Az orosz nyelvű bemutató rendkívüli sikerét az a kö­rülmény tette hangsúlyo­sabbá, hogy az orosz -nép klasszikus nemzeti operájá­nak magyarországi bemuta­tója is Szegeden volt, 1960- ban, Vaszy Viktor dirigálá­nemzetközi néptáncfesztivál két gálaestjére — melyeket az utóbbi esztendők hagyo­mányait követően behoztak Űjszegedről a Dóm térre, ám idén nem közös tema­tikára koreografálva, hanem ’ az együttesek saját blokk­jait fűzve föl koncertszerű­én — éppúgy zsúfolásig megtelt a hatezres nézőtér, mint Strauss operettjének, A cigánybárónak előadásaira. A cigánybáró egyébként ha­todszor került a térre 1959 óta, ennél csak Madách Tragédiája többször — ezek a darabok vezetik a „sláger­listát”. Először láthatta vi­szont a publikum Schiller romantikus drámáját, a Teli Vilmost, mely több mint két évtizede hiányzott a ha­zai színpadokról — holott klasszikus remekmű. A majd félszáz szereplőt igénylő da­rab kőszínházakban nehezen vihető színre (sok helyszín, temérdek figura), ami azon­ban ott akadály, az itt va­sával, a kőszínházban. A lósággal követelmény. Ruszt József különböző zenei és fényeffektusokkal, grandió­zus csúcspontokkal úgy te­remtett igazi szabadtéri lát­ványosságot, hogy hangula­tilag a templom misztikus hatásával erősítette föl a da­rab költészetét. A címszerep­lő Trokán Péter, pedig a ta­valyi Kálmán király-beli be­mutatkozása után, változat­lanul a közönség kedvence maradt A szezonzáró pre­mier, Hacsaturján Sparta- cusáé, tulajdonképpen föl­újítás, 1971-ről. Akkor is, most is Seregi László kore­ográfiájával vitte színre az Állami Operaház balettje — természetesen új szereplőik­kel: Dózsa Imrével, Pongor Ildikóval, Keveházi Gábor­ral, Erdélyi Sándorral és másokkal. Alkotmányunk ün népén, augusztus 20-án ez­zel zárnak az idei Szegedi Szabadtéri Játékok. Nikolényi István A Glinka-opera főszereplői (balról-jobbra) Vladimir Scser- bakov, Bella Rudenko és Jevgenyij Nyesztyerenko ■A nemzetközi néptánc fesztivál gálaestjén

Next

/
Oldalképek
Tartalom