Szolnok Megyei Néplap, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-01 / 179. szám

Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! xxxii.évf. 179. szám, 1981. augusztus í., szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Brezsnyev és Ceausescu találkozója a Krímben Tegnap a Krímben Leo- nyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanács Elnök­ségének elnöke megbeszélést folytatott Nicolae Ceauses- cuval, az RKP főtitkárával, a Román Szocialista Köztár­saság elnökével, aki rövid pihenésre érkezett a Szov­jetunióba. Leonyid Brezsnyev és Ni­colae Ceausescu megbeszélé­sei során jelentős figyelmet szentelt a szovjet—román együttműködés legfontosabb irányainak: Leonyid Brezsnyev és Ni­colae Ceausescu megvitatta a nemzetközi politikai élet legidőszerűbb kérdéseit is. Hangsúlyozták, hogy a hely­zet jelenlegi kiéleződése a világban valamennyi konti- - nens minden országának ér­dekeit érinti. Tenni kell a nemzetközi helyzet romlása ellen, el kail érni a béke, az enyhülés, az együttműködés rendezésének felújítását és folytatását. A NATO azon döntése, hogy újabb közép-hatótávol­ságú atomfegyvereket helyez el Európában, a fegyverkezé­si hajsza további fokozását eredményezi. Mindez súlyos teherként nehezedik a népek vállára, zavarja alkotó erő­feszítéseiket. a legégetőbb problémák megoldását. Nap­jainkban a külpolitikai tevé­kenységnek mindenekelőtt arra kell irányulnia, hogy az- országok megfontoltan és felelősen foglaljanak állásta. fegyverkezési — mindenek­előtt a nukleáris fegyverke­zési — hajsza korlátozására és megszüntetésére vonatko­zó kérdéseikben, továbbá hozzanak bizalomerősítő és (Folytatás a 2. oldalon) Nagyobb választék a színes televíziókból Fejlődő ipari háttér, 80 vállalat eggyüttműködése Külföldön, különöSsn a fejlett ipari államokban egy­re inkább szűkül a fekete-fehér televízió kínálata, a vá­lasztékot a legkülönfélébb márkájú és méretű színes ké­szülékek uralják. Mi a helyzet nálunk? A televízióelőfi­zetők kétmilliós táborának viszonylag szűk rétege, talán százezren rendelkeznek színes televízióval. Ennek egyik oka. hogy mostanáig legföljebb egy-két típusból lehet vásárolni, azokat is csak néhány tízezres szériában gyár­tották, így a színes televízió gyakran hiánycikként szere­pelt. Az utóbbi egy évben mintha változás kezdődött vol­na a hazai piacon. Az Orion és a Videoton szinte egyidőben jelent meg az új típusokkal, az integrált áram­körös, korszerű technikájú, jó minőségű készülékekkel. A vásárlók érdeklődését fokozza, hogy ezek a készülékek márkás külföldi képcsövekkel készülnek. Exportra szép számban gyártottak, különösen az Orion, amelynek első szí­nes tévéje csak néhány hó­napja látható rendszeresen a "kirakatokban. A nagy múltú gyár az első féléyben 12 ezer készüléket szállított a belkereskedelem­nek az év végéig még továb­bi 16 ezret készít. Emellett több tízezret exportál is. Je­lenleg éppen a 22 colos kép­csőméretű típus készül soro­zatban. de idei programjuk­ban a kisebb 20, illetve a na­gyobb 26 colos televízió is szerepel. A készülékeknek egy része még az idén, auto­mata távirányító egységgel kerül forgalomba. Az Orion képcsőbeszer­zési gondjai — úgy tűnik — fokozatosan feloldódnak. A gyár megkapta a szükséges devizakeretet a képcsövek importjára. Japán és nyu­gateurópai képcsövek mellett amerikai licenc alapján és részben eredeti alkatrészek­ből készülő szocialista típu­sokat is vesznek. Az Orionban a tavalyi fejlesztések nyomán ez évre kétszeresére bővült a gyártó- kapacitás. A már meglevő színes tévé technológiai sort átalakították. Az üzemben a legmodernebb integrált ele­meket használják a gyártás­hoz, ami lehetővé tette, hogy a termelékenység kétharma­dával emelkedjék. A gyár fontos feladatának tartja, hogy világszínvonalon álló típusokkal jelenjen meg belföldön is, és ugyanaz a készülék exportképes is le­gyen. Vagyis ne legyen kü­lönbség az itthon kapható és az exportra kerülő készülé­kek között. Egyébként a sze­relősoron alkalmazott szigo­rú ellenőrzőlánc a ' hanyag munkát eleve kizárja. A jó minőségnek azonban egyik ajapfeltétele. hogy a hazai alkatrészgyártó ipar lépést tartson az Orion igényei­vel. A gyár vagy 80 ki- sebb-nagyobb iparvállalattal és szövetkezettel áll kapcso­latban, s mint az orionosok mondják, legtöbbjük jó part­ner. Az Egyesült Izzóval például már sok évtizedes kapcsolatuk van. Az Izzó ki­elégíti az Orion valameny- nyi igényét aktív áramkörök­ből. Az Orion és az Izzó jó kapcsolatát mutatja az is, hogy a Tungsram vállal­kozott egyes importképcsö­vek beszerzésére, amelyekét saját termékeivel ellentéte­lez. era Nyolc élménydús nap Szolnok megyei újítóik a Szovjetunióban 3. oldal II szerkesztőség postájából 4. oldal Hz eredmények fényénél — homályban A megyei könyvtárak helyzetéről 5. oldal A kisújszállási Bőr- és Textilruházati Szövetkezet jelen, leg bérmunkában tőkés és szovjet exportra sport- és di­vattáskákat készít. Ezekből a termékekből mintegy 70 ezer darabot szállítanak a megrendelő Fővárosi Kézmű­ipari Vállalatnak Közös erőfeszítéssel a béke megóvható A helsinki európai bizton­sági és együttműködési érte­kezleten részt vett 35 állam képviselői 1975. augusztus 1-én írták alá a helsinki zá­róokmányt, amelyet Európa népei az enyhülési folyamat folytatásához fűzött remé­nyeik új távlatainak alapja­ként üdvözöltek. Az évfor­duló alkalmából az Orszá­gos Béketanács és az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottsága nyilatkozatot tett közzé, amelyben rámutatnak: a zá­róokmány eredményeké^,’ számos, a kontinens békéjé­nek, biztonságának, az eny­hülés folyamatának megszi­lárdítására irányuló kezde­ményezés bontakozott ki a politikai, gazdasági és kul­turális élet területén. A Szov­jetunió és a szocialista or­szágok számos javaslattal és politikai gyakorlatukkal já­rultak hozzá a világ és Európa népei számára egy­aránt kedvező folyamat ki­bontakoztatásához, a külön­böző társadalmi rendszerű országok együttműködésének fellendítéséhez. A NATO-tagonszágok kor­mányai azonban figyelmen kívül hagyják a Szovjetunió és a szocialista országok bé­kekezdeményezéseit, a Szov­jetuniónak azon nyilatkoza­tát, hogy kész az előzetes, feltételek nélküli és azonna­li tárgyalásokra az Egyesült Államokkal a fegyverzetek, mindenekelőtt a nukleáris fegyverek korlátozásáról. Napjainkban az Egyesült Ál­lamok és NATO-szövetségesei a fegyverkezési verseny fo­kozásával, a katonai erőfö­lény megszerzésére irányuló törekvéseikkel előidézői a nemzetközi élet feszültségei növekedésének. Az Európa- szerte ,•>Jsibontakozó széles körű békemozgalmak kifeje­zik^ Európa népeinek jogos aggodalmát, hogy a NATO középhatósugarú nukleáris rakétáinak nyugat-európai telepítése olyan világháborús konfliktus veszélyét hordoz­za magában, mely nem ma­radhat a földrész határain belül. A Helsinkiben megkezdett folyamat továbbvitele érde­kében megnyitott madridi európai biztonsági és együtt­működési találkozó munká­ját felfüggesztették, őszintén reméljük — hangoztatja a nyilatkozat —, hogy az őszi megnyitásig hátralevő idő­ben a résztvevő kormányok józan megfontolása, a népek iránti felelőssége kerül elő­térbe, így a tanácskozás tar­talmas és kiegyensúlyozott dokumentummal zárja mun­káját, és döntést hoz az európai katonai enyhülési és leszerelési konferencia ösz- szehívására. Népünk, Európa és a világ valamennyi népének létér­deke a nemzetközi feszült­ség enyhítése, az államok kö­zötti együttműködés, az egy­re súlyosabb terheket jelen­tő fegyverkezési verseny megállítása. Ezért üdvözöl­jük és együttműködünk min­den békeszerető erővel, amely fellép a középhatósugarú nukleáris rakéták nyugat­európai telepítése, az új tí­pusú neutron tömegpusztító fegyverek gyártása és felhal­mozása ellen, a nukleáris fegyvermentes övezetek lét­rehozása, a politikai és ka­tonai enyhülés, a leszerelés, a béke megvédése mellett. Népünk őszinte meggyőző­dése, hogy közös erőfeszítés­sel a béke megóvható, le­hetőség van az enyhülés foly­tatására; ez felel meg Euró­pa és a világ népei létérde­keinek. Paprikaszüret Jászfényszarun Naponta tíz tonna paprikát szüretelnek a téesz kertészei, a termést jó közepesre becsülik Jelentős területen, hetven hektáron termelnek tölteni- való paprikát a jászfénysza- rui Béke Termelőszövetke­zetben. Ezekben a napokban a közös gazdaság mintegy hatvan kertésze szorgoskodik a paprikatáblákban, szedik a piac és exportképes, vala­mint a konzervgyár; feldol­gozásra már beérett termést. A Hungarofruct címkével el­látott rekeszekben a Szovjet­unióba „utazik” a jászfény. szarut paprika (Fotó: Temesközy F.) KIÁLLTA A PRÓBÁT Jászberényben Jelentős beruházás több éves folyamata zárult le a napokban Jászberényben, ahol a sikeres próbaüzeme^ lés után hivatalosan is át­adták rendeltetésének a vá­ros környezetvédelmében fontos szerepet betöltő szennyvíztisztítóművet. A lé­tesítmény folytatása annak a nagy beruházásnak, amely­nek során elkészült a 2. szá­mú vízmű. A szennyvíztisztító a vá­ros déli részén épült 120 mil­lió forint költséggel a Tisza- menti Regionális Vízmű- és Vízgazdálkodási Vállalat ki­vitelezésében. Elsőként a ti­zenegy utcát összekötő szennyvízelvezető csatorna készült el. Ezután építettek egy nyomóvezetéket. ■ amely a Jókai utcai átemelőtől újabb utcákon át ért el az Attila utca torkolatáig. Az elmúlt év őszén — mi­után- a telepen befejezték a külső és a belső szerelési munkát, a villamos techno­lógiai műszerezéshez szüksé­ges gépi berendezések, kap­csolószekrények összeszerelé­sét, és elkészítették az ivó­víz és szennyvíz nyomóve­zetékeket — megtartották a szennyvíztisztítómű műszaki átadását. Ezt követte a felkészítés a próbaüzemelésre, amely a technológiai előírásoknak megfelelően több mint fél évig tartott. A biológiai érés­nek nevezett folyamat 1981. január elején a mechanikai tisztítással kezdődött. A szennyvíz a rácsfogón ke­resztülhaladva megszabadult a darabos szeméttől, a ho­mokfogóban pedig a homok­hordaléktól. Jól vizs'gázott a „végállo­más” is, az oxidációs árok. A minden, szennyezőanyagra reagáló, szigorú berendezé­sen áthaladva, a szennyvíz valóban átesett azon a bioló­giai tisztításon, amely meg­szabadította a környezet, a levegő és a folyók tisztasá­gát veszélyeztető anyagoktól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom