Szolnok Megyei Néplap, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-10 / 160. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. JÚLIUS 10 I |Kommen-| Kárunk I Ünnepi nagygyűlés a mongnl népi forradalnm győzelmének 60. évfordulója tiszteletére A kambodzsai külügyminiszter életrajza Hun Sen, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottságának és a Központi Bizottság titkársá­gának tagja, a Kambodzsai •Népköztársaság miniszterel­nök-helyettese és külügymi­nisztere 1951. április 4-én született Kompong Cham tartományban, szegénypa­raszti családban. A forra­dalmi hadseregben különbö­ző vezető beosztásokban, fegyverrel harcolt az ame­rikai imperializmus agresz- sziója ellen a harcok során ötször megsebesült. Hun Sen 1975. április 17- ét követően, meggyőződve a Pol Pót—leng Sary-Khieu Samphan klikk barbár, nép­irtó tetteiről, ellenük for­dult, és 1977 júniusában egy jelentősebb fegyveres csoport élén megkezdte a hazafias erők összefogását a polpotis- ták elleni küzdelemhez. 1978. december 2-án a Kambodzsa megmentésének nemzeti egység frontja kong­resszusán a front Központi Bizottságába választották. Ekkor lett a Kambodzsai If­júsági Szövetség elnöke, is 1979 januárjában a párt III. kongresszusán a Központi Bi­zottság tagjává választották. 1979. január 8-án, egy nap­pal a felszabadulást köve­tően, külügyminiszterré ne­vezték ki. A Kambodzsai Népi Forradalmi Párt idén májusban megtartott IV. kongresszusán a Központi Bizottság Politikai Bizottsá­gának tagjává választották, tagja lett a Központi Bi­zottság titkárságának is. Hun Sen az ez évi máju­si választásokon Kompong Cham tartományban nem­zetgyűlési képviselővé vá­lasztották. A kambodzsai nemzetgyűlés első ülésszakán miniszterelnök-helyettessé választották és külügymi­niszterként újraválasztották. Lengyelország Figyelmeztető sztrájkok Ki rombolja az értékeket? r istol, Brixton, Li­verpool után most Manchesterben rob­bantak ki faji za­vargások. Legalábbis így ne­vezi ezeket az utcai tünteté­seket, a fiatalok és a rend­őrség összecsapásait a brit sajtó. A nagyvárosok legel­hanyagoltabb negyedeiben az ott élők és a hatalom között pattanásig feszült a viszony. Az okokat keresve a pol­gári sajtó Leginkább a beván- dorlottakat okolja, kulturá­lis különbségekről írnak, mintha ez okozná a feszült­séget a nyomornegyedekben. Pedig köztudott: az angliai színesbőrűek jelentős része — így a liverpooli gettó lakói — már több nemzedék óta a szigetországban élnek. Az angliai színesek többsége az ötvenes években került mos­tani hazájába elsősorban a nyugat-indiai szigetekről, de nagy számban vannak afri­kai, indiai és pakisztáni szár­mazású brit állampolgárok is. Jelenlétük a gazdaság és a szolgáltatás számára nél­külözhetetlenné vált, ám amikor a visszaesés megkez­dődött, elsőként őket bocsá­tották el. Ismeretes, ma már a brit munkavállalóknak vagy tíz százaléka állás nél­küli, a színesek, de különösen a színes fiatalok között ez az arány jóval nagyobb. Ami a lakásviszonyokat illeti, a szí­nesek a gettók gettóiban él­nek, körülményeik sok he­lyütt elviselhetetlenek. Mind­ehhez a fasiszta szervezetek állandó támadásai társulnak. A faji toleranciájáról hí­res Nagy-Britanniában mind jobban erőre kapnak a kü­lönböző neofasiszta, faiavű- lölő pártok és terroroszta­gok. Ilyen a nemzeti mozga­lom, illetve a brit mozgalom. A színesbőrűek elleni táma­dások végrehajtói többnyire szintén a munkanélküli csa­vargó fiatalok közül kerülnek ki. ök azok, akiket a fasisz­ta propaganda legkönnyeb­ben befolyásolni tud, elhitet­ve velük, hogy minden ba­juknak a bevándorlók az okozói. Végső soron a konzervatív kormányzat is valamelyest magáévá tette e nézeteket Ezt jelezte az a nemrég el­fogadott törvény, ami a brit állampolgárok -három kate­góriáját állította fel, s a gyar­matokról érkezetteket ezzel lényegében harmadosztályú lakossá nyilvánította. A zavargások másik oka az a brutalitás^ amellyel a rend­őrök a színesekkel szemben fellépnek. Egy, a múlt szá­zad negyvenes éveiből szár­mazó törvény alapján joguk van arra, hogy letartóztassa­nak bárkit, akiről feltétele­zik, hogy esetleg bűncselek­mény vagy kihágás elköve­tésére készül. Ezt a jogot az 'angol rendőrök szinte kizá­rólag az ország színes polgá­raival szemben alkalmazzák. konzervatív kor­mány, élén That­cher miniszterelnök­asszonnyal nem hajlandó elismerni, hogy a sorozatos zavargásoknak — amelyekben egyébként a ha­sonlóan kilátástalan helyzet­ben élő fehér fiatalok is résztvesznek — társadalmi­gazdasági okai vannak. Sze­rintük mindez csupán a hu­liganizmus megnyilvánulása. Nem kétséges, a zavargások rombolással. verekedéssel járnak, ezek okai azonban nem az értelmetlen gyűlöl­ködésben keresendők, hanem a munkanélküliségben, az el­viselhetetlen lakásviszonyok­ban. a rendőri brutalitás miatti elkeseredettségben. Thatcher asszony kijelentet­tél a tüntetések „lerombol­hatják a brit társadalom ér­tékeit”. A tüntető munkanél­küliek, a nyomornegyedek lakói saját helyzetükben lát­ják az értékek lerombolását. Miklós Gábor (Folytatás az 1. oldalról.) dasági és műszaki együtt­működési kormányközi bi­zottság magyar tagozatának elnöke mondott ünnepi be­szédet. Bevezetőben tolmá­csolta az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány üd­vözletét, az ünnep alkalmá­ból a Mongol Népi Forra­dalmi Pártnak, a Mongol Népköztársaság kormányá­nak, a testvéri mongol nép­nek. A továbbiakban az ünnepi szónok hangsúlyozta, hogy Mongólia hat évtizedes fej­lődésének eredményei hűen tükrözik népének hősies küz­delmét, s azt, hogy a népi forradalom győzelme óta el­telt időszak eredményei és vívmányai összeforrtak a Mongol Népi Forradalmi Párttal, amely a marxizmus —leninizmus törvényszerűsé­geit alkotóan alkalmazza és teljesíti történelmi küldeté­sét — A Mongol Népköztár­saság a szocialista közösség országaival együtt aktív dip­lomáciai tevékenységet foly­tat a nemzetközi békéért és biztonságért, a társadalmi haladásért. — Nemzetközi tevékenysé­gének egyik fő célja a tá­vol-keleti térség békéjének és biztonságának megóvása. Mongol testvérpártunk XVIII. kongresszusa állást foglalt a bizalomerősítő ja­vaslatok mellett, amelyeket a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVI, kongresszusán Todor Zsivkov, a bolgár Államtanács elnöke tegnap fogadta Hans-Dietrich Gens- chert, a Német Szövetségi Köztársaság alkancellér.iát és külügyminiszterét, aki hi­vatalos látogatáson tartóz­kodik Bulgáriában. A megbeszélésen, amelyen részt vett Petr Mladenov külügyminiszter, megvitat­ták a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit, és szó volt a nemzetközi helyzet több időszerű kér­déséről is. Tegnap Grisa Filipov, a bolgár Minisztertanács el­Az olasz szenátus tegnap délután bizalmat szavazott Giovanni Spadolini ötpárti koalíciós kormányának. A kabinet mellett szavaztak 182-en, ellene 124-en. Tá­mogatják az új kormányt a republikánusok, a keresz­ténydemokraták, a szocia­listák, a szociáldemokraták és a liberálisok, valamint néhány kisebb párt. Ellene, szavaztak a kommunista és a független baloldali szená­torok. Spadolini „megindokolt bizalmi kérését” a kor­mánykoalíció öt pártjának vezetői aláírták, s ezzel a KB nevében Leonyid Brezsnyev körvonalazott, ki­emelve az ázsiai országok békés együttélésének és kap­csolatainak erősítésének fon­tosságát. A térség legna­gyobb problémáját napjaink­ban is kétségtelenül a kí­nai vezetők nagyhatalmi, ex- panzionista törekvése okoz­za, akik nyíltan együttmű­ködnek a nemzetközi impe­rializmus szélsőséges, agresz- szív köreivel. A Mongol Népköztársaság — földrajzi fekvése miatt is — egyik célpontja a kínai vezetés káros, a békét veszélyeztető törekvéseinek. A Minisztertanács elnök- helyettese szólt arról: a Ma­gyar Népköztársaság jól be­vált külpolitikájának alap­vető célja változatlanul az, hogy minél kedvezőbb kül­ső feltételeket biztosítsunk a fejlett szocialista társadalom építéséhez. — Erősítjük szövetségün­ket és sokoldalú együttmű­ködésünket a Szovjetunió­val, a szocialista közösség országaival, közöttük a Mon­gol Népköztársasággal. Ünnepi beszédének befe­jező részében Borbánéi Já­nos kiemelte: a mongol és a magyar nép azonos cé­lokért küzd, majd az MSZMP Központi Bizottsá­ga és a Magyar Népköztár­saság kormánya nevében ki­fejezte jókívánságait a mon­gol téstvérpártnak, az or­szág kormányának és népé­nek; érjenek el további ki­emelkedő sikereket a szó­noké is fogadta Hans-Diet- rich Qenschert. A kétoldalú gazdasági kapcsolatok hely­zetét áttekintve megállapí­tották, hogy Bulgária és az NSZK kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködése sikeresen fejlődik és kife­jezték óhajukat annak bő­vítésére. A bolgár—nyugatnémet külügyminiszter tárgyalá­sok tegnap folytatódtak. Mladenov és Genscher meg­elégedettségét fejezte ki a kétoldalú kapcsolatok ked­vező alakulása miatt. zöld utat biztosítottak a kormány hivatalba lépésé­hez. A kormány inflációellenes együttműködést javasol a tőkések és a szakszervezetek között. Spadolini kormánya sze­rint fel kell újítani a pár­beszédet a Varsói Szerződés Szervezetével. Ezt „a szük­séges védelmi egyensúly” alapján tervezi megvalósíta­ni. Az utóbbi gondolatot azonban nem pontosítja. Spadolini a kormányprog­ramban az „Eurorakéta”- terv mellett foglal állást. cializmus építésében és vé­delmében, a nemzetközi bé­kéért és biztonságért folyta­tott harcukban. Ezt követően Badam tarin Baldó, a Mongol Népköztár­saság magyarországi nagy­követe lépett a mikrofonhoz. Méltatta a népi forradalom történelmi jelentőségét, amely a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom által te­remtett új történelmi felté­telek közepette győzedelmes­kedett Részletesen szólt ha­zájának az elmúlt hat évti­zedben az élet minden terü­letén elért nagyarányú fej­lődéséről, amelynek eredmé­nyeiben — mint mondotta — megmutatkozik a Szov­jetunióval és a többi szo­cialista országgal kialakí­tott testvéri barátság és gyü­mölcsöző együttműködés. A párt és a mongol nép messzemenően támogatja az SZKP XXVI. kongresszusán beterjesztett békep rogramot, valamint a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának a világ parlamentjeihez és népeihez intézett felhívását — han­goztatta Badamtarin Baldó. Végül a nagykövet meleg szavakkal szólt a Mongol Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság testvéri ba­rátságáról és együttműködé­séről. Az ünnepi nagygyűlés az Intemacionálé hangjaival ért véget. A program kulturális részében résztvevők megte­kintették a HVDSZ Bihari Táncegyüttesének folklór- műsorát. Rz ENSZ 155. tagállama Vanuatu Az ENSZ Biztonsági Taná­csa szerdán egyhangúlag Va­nuatu Köztársaságnak a vi­lágszervezet tagjai sorába történő felvétele mellett sza­vazott. A kérdésben azonban a közgyűlés szeptember 15- én megnyíló őszi ülésszaka mondja ki a végső szót. Ked­vező döntés esetén Vanuatu a világszervezet 155. tagálla­ma lesz. Fegyverek Tunéziának Az amerikai kormány 54 M—60A típusú harckocsit akar szállítani Tunéziának 92 millió dollár értékben — erről tájékoztatta a Fehér Ház a kongresszust. A tuné­ziai hadsereg fejlesztésére a „líbiai fenyegetés” miatt van szükség — a kormány indok­lása szerint. BÉCS A közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös korlátozásáról folyó tárgya­lások 278. plenáris ülését tar­tották meg tegnap Bécsben, Albert Willot belga nagykö­vet elnökletével. Az ülésen J. Edward Jackson brit és Nyikolaj K. Taraszov szov­jet nagykövet szólalt fel. GENF A genfi leszerelési bizott­ság tegnapi ülésén felszólalt dr. Kőmíves Imre nagykö­vet, a magyar delegáció ve­zetője. Beszédében a nukleá­ris leszerelés témakörével foglalkozva felhívta a figyel­met arra a veszélyre, ame­lyet a NATO-nak a fegyver­zet terén való előnyszerzés érdekében tett legutóbbi lé­pései, így „a korlátozott nuk­leáris háború” doktrínájának kidolgozása és a közép-ha tó­távolságú nukleáris rakéták nyugat-európai telepítése je­lentenek. Lengyelországban tegnap reggel 8 órától 12-ig négy­órás figyelmeztető sztrájkot tartottak az ország vala­mennyi polgári repülőterén, beleértve a varsói nemzet­közi légikikötőt is. Az előz­mény: a LOT Lengyel Légi- társaság vezérigazgatója a közelmúltban nyugdíjba ment, s helyébe a vállalat munkásönkormányzati ta­nácsa új embert választott Bronislaw Klimaszewski személyében, a döntést azon­ban nem egyeztették a Köz­lekedési Minisztériummal. Ezek után a minisztérium nem fogadta el az új vezér- igazgatót, mire a LOT-nál működő Szolidaritás Szak- szervezet sztrájkot helyezett kilátásba. A légitársaságnál tevékenykedő két másik szakszervezet a munkabe- szüntetési akció ellen fog­lalt állást, de csak azon az alapon, hogy annak időzíté­sét politikailag helytelen­nek találták. Mint ismeretes, pénteken összeül a LEMP KB XII. plénuma, és a jö­vő kedden kezdődik a LEMP rendkívüli kongresszusa. A vállalati szolidaritás újból megvitatta a kérdést, és a sztrájkot — a két másik szakszervezet tagjainak rész­vételével — megtartották. Mint a PAP lengyel hír- ügynökség írta, a négyórás leállás több millió zloty vesz­teséget, ezenkívül/ jelentős fennakadásokat okozott. Szá­mos belföldi repülőjáratot töröltek. Ugyancsak tegnap Byd­BELGRÄD Jasszer Arafat, a Paleszti­nái Felszabadítási Szervezet elnöke jugoszláviai hivatalos látogatásra érkezett A belg­rádi repülőtéren Veszelin Gyuranovics, a szövetségi kormány elnöke és Joszip Vrhovec külügyminiszter fo­gadta. PESHAWAR Egy pakisztáni katonai bí­róság szerdán tíztől tizennégy évig tartó börtönbüntetésre ítélt öt ellenzéki politikust. A bíróság távollétiében el­ítélte Murtaza Bhúttot, á ki­végzett pakisztáni miniszter­elnök, Zulfikar Ali Bhutto legidősebb fiát is. tel-avtv Menahem Begin izraeli miniszterelnök, a június 30-i goszczban 10 és 12 óra kö­zött kétórás „figyelmeztető sztrájkot” tartottak a helyi közlekedési vállalat Szolida­ritás szervezetének tagjai. A szervezet már hosszabb ide­je a vállalat igazgatójának leváltását követeli, de erre nem került sor, mivel a Szolidaritás által ellene fel­hozott visszaélési vádak egytől-egyig alaptalannak bi­zonyultak. A vizsgálatok eredményének közlése utána helyi Szolidaritás újabb vá­dakat sorakoztatott fel, s azt követelte, hogy amíg ezeket kivizsgálják, függesz- szék fel tisztségéből az igaz­gatót. Erre is nemleges vá­laszt kaptak, mire kétórás figyelmeztető sztrájkot hir­dettek meg. * * * Lapzártakor érkezett: a len­gyel közlekedési miniszter — a kormánytól kapott felhatalma­zás alapján — véget vetett a Lengyel Légitársaság vezérigaz­gatói tisztségével kapcsolatos konfliktusnak: kinevezte a LOT élére Józef Kowalski ve­zérőrnagyot, akit Jaruzelski nemzetvédelmi miniszteri minő­ségében állított jelöltként a funkció betöltésére. Mieczyslaw Zajfryd közlekedési miniszter a döntést a tegnapi négyórás fi­gyelmeztető sztrájk után közölte a vállalat munkásönkormányzati tanácsának (KSR) képviselői­vel. Hangsúlyozta: a Közlekedé­si Minisztérium a kormány köz­vetítésével többször is megkísé­relte megoldani a vitát, de az végülis sztrájkba torkollott. .,Nem lehet eltűrni olyan jelen­ségeket, amelyek egy különösen nagy fegyelmet és rendet, biz­tonságot igénylő munkát veszé­lyeztetnék”. A LOT úi vezér- igazgatója előzőleg hosszú éve­ken át a deblini repülőtiszti főiskola parancsnoka volt. választásokon legtöbb szava­zatot szerzett Likud-tömb ve­zetője tv-nyilatkozatban erő­sítette meg, hogy immár bi­zonyosan ő alakítja meg a következő kormányt is. Fel- tételezését arra alapozta, hogy eddigi nemhivatalos egyeztető tárgyalásai ered­ményeként olyan koalíciót állított összeg amely 61 fős abszolút többséggel rendelke­zik a knesszetben. PÁRIZS Jang Tö-cse tábornok, kí­nai vezérkari főnök szerdán a párizsi katonai főiskolán kezdte meg négynapos fran­ciaországi látogatását. Jang Tö-cse az első kínai vezérka­ri főnök, aki Nyugat-Euró- pába látogat; Párizs előtt Hollandiában és Belgiumban járt, s útjának következő ál­lomása Nagy-Britannia lesz. A kínai tábornok látogatá­sának célja, hogy tájékozód­jék a nyugat-európai fegyve-' rés erők helyzetéről. Bizalmat kapott Spadolini kormánya

Next

/
Oldalképek
Tartalom