Szolnok Megyei Néplap, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-09 / 159. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. JÚLIUS S 1981. JÜLIUS 9.. CSÜTÖRTÖK LUKRÉCIA NAPJA A Nap kél 4.56, nyugszik 20.42 órakor. A Hold kél 13.16, nyugszik 0.57 órakor. Megélénkülő szél VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: A keleti országrészben gyakran erősen felhős lesz az ég, élénk az északi, északkeleti szél és átfutó zápornak is ott a legnagyobb a valószínűsége. Máshol csak időnként növekszik meg a felhőzet és élénkül meg a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 23, 28 fok között várható. A Balaton vize tegnap 11 órakor Siófoknál 21 fokos volt. I Kislexikon | Hatvan évvel ezelőtt, 1921. július 9-én kezdődött meg a Kommunista Ifjúsági lnteraa- cionálé — a Kommunista Inter- nacionálé irányítása alatt és annak szekciójaként működő nemzetközi ifjúsági tömegsíér- vezet — II. kongresszusa Moszkvában. Az 1943-ig tevékenykedő nemzetközi ifjúsági szervezet alapításának eszméje Lenin és a bolsevikok. valamint a háború- ellenes szocialista csoportok nevéhez fűződik; alapitó kongresszusa, amelyet Illegálisan rendeztek meg, 1919 novemberében volt Berlinben; Itt 13 ország delegátusai fogadták el a szervezet programját, szervezeti szabályzatát, s határozták el a belépést a Komintembe. Az ifjúsági tömegszervezet alapvető feladatként jelölte meg a fiatalok gazdasági, politikai és kulturális érdekeinek védelmét, a háborúellenes harcot és a Szovjetunió sok irányú támogatását. A további kongresszusokat Moszkvában rendezték, s azok már a Komintern határozatainak szellemében szabták meg a Kommunista Ifjúsági Inter- nacionáié aktuális feladatait. A nemzetközi szervezet nagy munkát végzett az ifjúság különösen az ifjúmunkásság érdekelnek tudatosításában, védelmében, az osztályharcos nemzetközi ifjúsági mozgalom ösz- szekovácsolásában. Tájház a Kálimedencében Űj táj házzal gyarapodtak Veszprém megye idegenforgalmi nevezetességei. A Káli-medencében, Kékkúton, a Veszprém megyei Idegenforgalmi Vállalat és az Országos Műemléki Felügyelőség eredeti formájában helyreállította és korhűen berendezte az úgynevezett füstös házat, amely az évszázadokkal ezelőtti falusi építészet gyakorlata szerint kémény nélkül készült, s a füst a padlástéren, illetve az ajtónyíláson át távozott. A Káli-medence új tájháza már várja a . környéken gyakran megforduló Balaton üdülőket, kirándulókat. Bemutatkozik a Járműjavító Jubileumi kiállítás a megyei művelődési központban A MÁV Járműjavító Üzeme alapításának 125. évfordulója alkalmából kiállításon mutatkozik be Szolnok városának. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban ma délután 5 órakor Kaposvári Gyula nyugalmazott múzeumiigazgató nyitja meg az üzemitörténeti bemutatót, amelyet július 19-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. A kiállításhoz kapcsolódóan július 11- én és 12-én postai emlékbélyegzés várja a filatelistá- Ikat. Vasárnap nyílik Nyári tárlat Szolnokon, a Helyőrségi Művelődési Otthonban vasárnap délelőtt 10 órakor' Bőd László festőművész nyitja meg a Magyar Képző- és Iparművészek Közép- magyarországi Területi Szervezete hagyomány"* nyári tárlatát. A tárlaton Bács-Kiskun és Szolnok megye több mint húsz festő, grafikus- és szobrászművésze mutatkozik lse alkotásaival. Válogatják, csomagolják a könyveket Készülődés a moszkvai könyvvásárra Már válogatják, csomagolják, előkészítik azokat a könyveket, amelyek a magyar könyvkiadást reprezentálják majd, — szeptember 2. és 8. között — a harmat dik moszkvai nemzetközi könyvkiállításon és vásáron. A nemzetközi könyvkereskedelem e jelentős eseményén könyvkiadásunk mintegy kétezer kötettel szerepel, az utóbbi három év legjelentősebb magyar és idegennyelvű kiadványait mutatják be. Világszépig választására készülnek New Yorkban. A képen; Edward Koch polgármester a jelöltek egy csoportjával (Telefotó — KS) I Hírek „Csak” hét sertése van Fűkupacok, építési törmelékek az utak szélén Köztisztasági szemle Szolnokon Mikszáth úti „csendélet” Kiborított kukák, kupacokba rakott, száraz fagaly- lyak, építési törmelékhalmok — ilven és hasonló kép fogadta kedden Szolnok néhány utcájában a köz- tisztasági ellenőrzés résztvevőit. A szemlézőtk először a Vörös Csillag úton nézitek szét, ahol több helyen is építési törmelékek csúfították az utcaképet. A Vosz- tok úton és a Várkonyi téren végig fűkupacok „díszelegitek”. Pedig ezt már egy hónappal ezelőtt is szó- vátették az illetékesek, a rákóczifalvi Rákóczi Termelőszövetkezetnek, hiszen a kertészetük dolgozói gondozzák a város zöldterületeit. A Mikszáth Kálmán utat is ..kidekorálták” a szeme- telők. Az utca sarkán építési anyag hevert, — ki tudja mióta, — mint utóbb kiderült az Útfenntartó Üzem törmeléke! Az utca közepén háztartási hulladék- hegv magasodott, amelyet az ottlakők ,.gyűjtögettek” össze. Két panaszos levél nyomán először a Széchenyi lakótelepre mentek a szemlézők. A Jászi Ferenc út 14. szám alatti épület szemétledobó helyiségéből orrfacsaró bűz áradt. A konténer a tárolóban volt, aszómét viszont a ledobó helyiség kövezetén halmozódik A háziasszonyoknak sokszor gondot okoz a befőzések idején, hogy nincs elegendő üvegük, nem tudják mibe elrakni a gyümölcsöt, a savanyúságokat. Ezen az ..üveggondon” igyekszik segíteni a Szolnok és Vidéke Afész Jólét ABC-áruháza. A hét elején ugyanis árusítóhelyet „nyitottak” a megyeszékhely vásár- csarnokában. Kínálat: csavaros tetővel ellátott egyliteres, két- és ötliteres üvegek, celofánpapír, gumi, szalicil, savanyúság- tartósitó — mindaz, ami a befőzéshez szükséges. Szúnyogirtás Elsősorban a vízpartok mentén permeteznek Ma kezdik meg a szúnyog- irtást Szolnokon a kendere- si Növényvédő Állomás dolgozói. A kellemetlen, „csípős” rovarok irtása minden nap a késő esti órákban kezdődik, és egész éjszaka tart. A vegyszer, amellyel permeteznek, emberre nem ártalmas. Az irtást a városnak azon a területén végzik, amelyen nagyon elszaporodtak a szúnyogok. Elsősorban a vízpartok mentén permeteznek. így a Holt-Tisza lakott területein, a Kertvárosban, az üdülőtelkek környékén, a Tiszaligetben, a Zagyva mindkét partján, a Téglagyári út környékén, a Széchenyi lakótelepen az övárok mentén és a Sashalmi út nádas részén dolgoznak a növényvédő állomás emberei. már napok óta. Az IKV kezelésében lévő háztömbben egy külön takarítót alkalmaznak, akinek az a dolga, hogy a szemétledobót cserélje, tisztítsa, fertőtlenítse. Az illetékes ígéretet tett arra, hogy gyorsan rendbete- teti a szemétledobó- és tároló helyiségeket. A következő állomás a Csallóköz 43. *zám alatti ház ■''olt, ahol a tulajdonos olyan körülmények között tart állatokat — sokszor ötven sertést is . —, amely nem megengedhető egy népes utcában, zavarja a környéken lakókat, szennyezi a levegőt. Az egész telek egy nagy sertésól. Mindenféle deszkatákolmányok, piszok, bűz, trágya... Jelenleg Az áruház az Amforától rendelte a különböző méretű üvegeket. Eddig hét raklappal — azaz ötezer üveg — érkezett, de a kereskedők 10—15 ezer üveg eladására számítanak. Az egyliteres üvegek ára a tetővel együtt 5,90, a kétliteresé 8,70, az ötliteresé pedig 13,40 forint. (A két- és ötliteres üvegekén nincs tető). Az üvegek árusítása egész júliusban tart. ha nagy az érdeklődés, meghosszabbítják augusztus elejéig. Fotó; Korényi Éva Szombaton és vasárnap Vadaskerti lovasnapok A Hortobágyi után, a Kiskunsági előtt újabb lovasnapok rendezői Ígérnek hangulatos hétvégi időtöltést a nagyközönségnek. júUus ll—12-én, szombaton és vasárnap rendezik meg a n. Vadaskerti lovasnapokat a Pest megyei Tökön. A helybeli ménesben 11 éve tenyésztenek lovakat, világhíres ősök leszármazottai „gondoskodnak” újabb és újabb szép küllemű, jó ugróképességű ivadékokról. Évente 10—15 lovat értékesítenek külföldön, illetve hazai lovas- és öttusa kluboknál. Rendszeres lovasprogramjaikat egy-egy szezonban 10—15 ezer vendég látogatja. A Vadaskerti lovasnapokra az idén is változatos programot állítottak össze a szervezők. Másfélszáz lovas, háromszáz lő vesz részt a versenyeken, megmérkőznek egymással többek között a budapesti, a dióspusztai, a dömsödi, a pettendi, a pomázi, az orosházi és a tatai lovasklubok sportolói. Rangos viadalon mérik össze tudásukat a fogathajtók, a díjlovasok, a galopp- és ügetőversenyzők. S mint az már szokásos: lesz méneshajtás, manézsbemutató, tenyészállat-bírálat, kirakodó-vásár és tombola is. A Vadaskerti lovasnapok helyszíne Budapestről.! a Széna térről induló menetrendszerű volánjárattal, gépkocsin Zsámbék vagy Perbál felől közelíthető meg. „csak” hét sertés „tanyázott” az ólakban. A közvetlen szomszéd, a Füge út 2. szám alatti telken hasonló körülmények között „műveli” az állattartást. Nyolc sertése, három tehene, húsz nyuLa, megszámlálhatatlan baromfija és galambja van. A szemlebizottság megállapítása: mind a két állattartó vétkes, hiszen az állatok nevelésének közegészség- ügyi feltételei nincsenek biztosítva, a szerződéses állattartáshoz közegészségügyi hozzájárulást nem kértek, szennyezik a környezetet, ezért mindkettőjük ellen szabálysértési eljárást kezdeményezett a Közegészségügyi Felügyelőség. — sze — A magyar sajtó története Készül a második kötet Az 1848-as márciusi forradalom kezdetétől 1890-ig, a modem sajtó kibontakozásáig elemzi a korabeli sajtótermékeket A magyar sajtó története II. kötete, amelynek szerkesztése nagyrészt már befejeződött. A várhatóan a jövő év elején boltokba kerülő könyv — amelynek megírásában nyolcán vettek részt — első felében 1867-ig, a kiegyezésig követhetők nyomon az egykori kiadványok. Egy teljes fejezet foglalkozik a Baoh-korszak sajtóviszonyaival. A könyv második felében 1890-ig a sajtónak a politikában megnövekedett szerepéről, a munkássaitó első kísérleteiről, a Népszava szellemi élődéinek próbálkozásairól olvashatók elemzések. A további köteteket — amelyek 1890 és 1919, illetve 1919 és 1945 közötti időszak magyar sajtótörténetét vizsgálják — a tervek szerint az Akadémiai Kiadó 1985-ig megjelenteti. Az első kötet 1979-ben látott napvilágot. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnak megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Virágh Iván Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafiók 105. Telefon: 12-093, 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesí- tő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 34. negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 25—069 HU ISSN: 0133 0756 Jászságiak a Folklór centrumban A jászsági népi együttes i egyik aktív szereplője anna a programnak:, amelyet Fővárosi Művelődési Há Folklór centrum címmel nyári hónapokra szervezet A résztvevők azok a külföld szakemberek, akik a külön böz& országok népi hagyó mányaival, zenéjével és tán caival ismerkednek. A jász sági népi együttes július 9- 12 között minden nap két órás műsort ad a Főváros Művelődési Házban, a Fehér vári úton, hogy bemutassa i Jászság gazdag népi hagyó mányait. ■ A NYÁRON összesei mintegy hatszáz építőtábo rozó fiatalt fogad a Szolnol megyei Állami Építőipar Vállalat. Az első csopor most a megyeszékhelyen, i Széchenyi lakótelepen, a pa pírgyári építkezésen, és ; vállalat szolnoki, Rékasi út telepén dolgozik. Mindenk szakmájának megfelelően lakatos, kőműves illetve asz talos munkát végez. © A SZOLNOKI MÁV Jár. műjavító Üzemben a töbt mint egymilliárdos Diesel' bázis beruházás mintegy jelképes lezárásaként emléktáblát lepleznek le holnai délután két órakor az ú Diesel-csarnok falán. Az ünnepi aktuson részt vesz Koszorús Ferenc, a Vasutasod Szakszervezetének főtitkára. ■ A MAGYAR Eszperantó Szövetség és az Ipari Szövetkezetek szolnoki Mini Ifjúsági Klubja július 13-án hétfőn délután fél hattól látja vendégül Albert Goddheii skót eszperantista költőt éi műfordítót. A vendég a klubban előadást tart hazájáról és beszél eddigi munkásságáról. © A NAGYRÉVI Tiszazug Termelőszövetkezet egy használaton kívüli pincét adott Tiszakürtön a tsz három alapszervezetből álló, több mint 50 tagú KlSZ-szerveze- tének. A 150 négyzetméter alapterületű pincét még a nyáron rendbehozzák, és berendezik ifjúsági klubnak. A munkához a tsz építőanyagot és szakembert is ad. ■ A VÍZ- és Csatornamű Vállalatnál nagy figyelmet fordítanak a csatornaművek, a vízművek és a fürdők korszerűsítésére. Az idén például 26,7 millió forintot költenek különböző rekonstrukciós muilkákra. © A BÉKÉSCSABAI Jókai Színház társulata vendégsze- pel. július 11-én, szombaton este nyolc órakor Mezőtúron, a művelődési központiján. Az érdeklődők Illyés Gyula: Bolhabál című darabját tekinthetik meg. ■ JÁTSSZUNK együtt! A Csomóponti Művelődési Ház rendezésébe ma délután öt órától aszfaltrajzverseny lesz Szolnokon, a Jólét ABC-áru- ház mögötti téren. A gyerekek ügyességi játékokban is reszt vehetnek. © HÁROMNAPOS kirándulást szervezett a kunmadaras i fiataloknak az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda. A Styaszny Béla Ifjúsági Klub tagjai és a község KISZ-esei Sárospatak és Sátoraljaújhely nevezetességeivel ismerkednek meg. ■ A NYÁRI szünidőben a szolnoki Lenin Termelőszövetkezet kertészetében harminc diák dolgozhat. A gyerekek feladata: kapálás és növényápolás. Ezért a munkáért 9—12 forintos órabért kapnak. A paradicsomszedés idején teljesítményük szerint fizetik őket. ■■ Üvegek a befőzéshez