Szolnok Megyei Néplap, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-09 / 159. szám
1981. JÚLIUS 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3-A cserkeszőlői Magyar—Román Barátság Tsz autószervizében az elmúlt másfél hónap alatt mintegy háromszáz gépkocsi szakszerű javítását végezték él Elkészült az új szociális épület terve Tiszarofíra 1969-ben — a régi dohánybeváltó helyére — élelmiszer- és vegyianyag- csomagoló részleget telepített a budapesti központú Compack Kereskedelmi Csomagoló Vállalat. A csomago- lóban jelenleg száznyolc- vanketten dolgoznak, többségükben nők, 85 százalékuk fizikai munkát végez két műszakban. A hetvenes évek második felében új üzemrészeket, raktárépületeket — és ezekkel együtt szociális helyiségeket — alakítottak ki a telepen. Ma hideg-melegvizes zuhanyzók, mosdók állnak a dolgozók rendelkezésére. A vizes, salétromos falú helyiségeket viszont hiába tatarozzák szinte évről évre, az egyébként is szűk mosdók helyett újabbakra van szükség. A ruharaktár egy régi fabarakkban kapott helyet, ahol át- nyirkosodnak a dolgozók levetett ruhái. Éppen ezért a vállalat elkészítette egy 18 millió forintba kerülő új szociális épület tervét, amelyben üzemi étkezde és tanácskozóterem, valamint mosdók, vécék kapnának helyet. A telep sűrű beépítettsége és a Tisza közelsége miatt az új szociális épület megépítése a hatóságok engedélyétől függ. A dolgozók munkaruháját hetente két alkalommal cserélik, a nők kismamacipőben állnak a gépek, munkaasztalok mellett. A vegyianyagok csomagolását végzők tejet, a többiek csipkeszörpöt kapnak védőitalként. Az éle&miszercsomagolóban és a főépületben hűtőszekrények állnak a dolgozók rendelkezésére. A dolgozók csaknem fele harminc éven aluli, a vállalat külön figyelmet fordít letelepedésük segítésére, gyermekeik óvodai elhelyezésére. A lakásépítési alapból a fiatalok negyvenezer forint kamatmentes kölcsönt vehetnek igénybe lakásvásárláshoz, százezer forintig terjedő összegű kölcsönt családi ház építéséhez. Lakásvásárláshoz tavaly egy, építkezéshez az elmúlt öt évben nyolc dolgozó kapott vállalati kölcsönt. Az ötödik ötéves terv kezdete óla a Compack évente 25 ezer 500 forinttal járul hozzá a község gyermekintézményeinek, 30 ezerrel a művelődési ház, 15 ezerrel a sportkör fenntartásához. A vállalat dolgozói a község körzeti orvosához fordulhatnak. Tisza roffnak azonban jelenleg nincs önálló körzeti orvosa, Tisza- gyendáról jár át az orvos rendelni. A községi tanács most új orvosi lakás építését tervezi, amelyhez a Compack Vállalat 500 ezer forinttal járul hozzá, s az új körzeti orvos hetente két alkalommal a csomagoló üzemorvosi rendelőjében fogadja majd a dolgozókat szelíden lejtős kumhegyesi Csokonai utca páratlan oldalán hirtelen elfogynak az épületek, mert a tóvá duzzadt Kakat-ér vize megálljt parancsol a há- zakpak. A békanyálas pocsolyától néhány ölnyire az akácfák lombkoronái alatt apró, cseréptetős házikó kucorog. Falai vakítóan fehérek, redőzött homlokán tenyérnyi ablak kíváncsiskodik a világra. Az udvar csupazöld, nincs egy árva baromfi sem, ami ritkítaná a buja porcsint. Itt ebben az épületben lakik a billegő járású 69 éves özvegy Vida Jánosné, Juli néni, akit a községben csak meszelő- asSzonyként ismernek. Egyedül morzsolgatia az esztend őket: harminchárom évet élt az urával, gyereke nem született és annak is évtizede lassan, hogy élete párját a fekete fedeles hintó utolsó útjára szállította. Nyugdíja nincs, szociális segéllyel se kopogtat be hozzá a postás: abból él. amit keres. Hetente három napnál többet már nem vállal: húzza a 69 esztendő nyűge, nehéz már a meszelőnyél, estére majd leszakad a karja, válla, háta. Fel se gyújtja a petróleummécsest, világosban ledől, de ha nagyon fáradt pirkadatig is elkerüli az álom. Gondolatban végigkalandozza az életét, temérdek az ideje: hiszen ilyenkor már naoról-naora terebélyeseb- bek az éjszakák. Látja magát félárva gyerekként akit egyik gazdától a másikhoz vet a sors. Iskolára nem futotta, egv osztályt járt, tízévesen már -várta a meszelőnyél, a cselédsor, a munka. Egyszer örökbe is fogadták, de amikor a házaspárnak gyermeke született, mennie kellett. Cudar esztendőket juttatott neki a sors: keményen bántak vele. reggel négykor ugrasztották ki az ágyból, és a csillagok ragyogásáig tartott a parancsolgatás. Néha már rakoncátlanko- dik a szíve, mintha valaki rajta állna, nyomná lefelé. Ilyenkor megfogadja: többé nem megy sehová dolgozni, akárhogy hívják. Akad kevés megtakarított forintja, ami kevés neki kell, arra már elég. Elhatározza, a nevelt lányához költözik Tornaira, de azután pihen pár napot, és ha szólnak neki. megint nem mond nemet. Olykor szomszédasszonyával kiül a ház végére. Kis- sámlin kucorog, fekete fei- kendőjét a halántékéra húzza. Szótlanul tanyáznak, keveset beszélnek, hiszen mindent elmondtak már egymásnak a világról, minek szaporítani a szavakat. Szereti nézni a messzeséget szemét szívesen pihenteti a lassan vitorlázó bárányfelhőkön, amint fodros gyapjúk alá fúj a szél. Néha elbóbiskol, de álmában is tovább dolgozik. Mos, takarít, vasal, de legtöbbször meszel. Oltott meszet mer a vödörbe, rá vizet locsol, majd egy lécdarabbal lassan ka- vargatja a folyadékot. Komótosan. egyenletesen balról jobbra, mert az se mindegy. Felemeli a kavarófát, nézi a ráragadt tejfehér cseppeket, amiint a vödör felé gyöngyöznek. Ha úgy csurognak lefelé, akár az édes tej, tüstént meszelőt keres. Rövid, egyenes szőrűt, mert az húz a legegyenletesebben. Belemártja a vödörbe, kicsit lerázza a felesleges cseppeket, és a sarokban elkezdi a munkát. Fel, le, fel, le, fel, le. Kétszer, háromszor, puhán, ■gyöngéden, ahogyan a fal kívánja. Karjára, fejkendő- jére, vállára, ruhájára cse- resznyevirág-színű pettyek hullanak. Érzi a friss mész illatát, kezét, ujjait csípi a folyadék. Másodszor tölt a vödörbe, alig van hátra a munkából, amikor hirtelen felébred. Körülnéz. Tisza- gvenda felé már vörös tüzek égnek az ég alján, szürkület lopakodik a szemközti nyárfák közé. mire feláll. Nehézkesen lehajol, megmarkolja a kissámlit, jóéc- cakát kíván a szomszéd- asszonynak, és apró, billegő léptekkel befelé ballag. Iparkodik a fekvéssel, hiszen másnap korán csörög a vekker, újra meszelni indul. Megfogadja: ez már tényleg az utolsó lesz... D. Szabó Miklós Juli néni, a meszelőasszony Kórisme változó eredménnyel AVAGY A BETEGSÉG GYÖKEREI Az elmúlt évben a megyei adatok alapján több mint 2 millió napra fizettek táppénzt. Ez annyi, mintha közel 7 ezer ember egész évben beteg lett volna. A táppénzes napok száma a SZOT Társadalombiztosítási Igazgatóságának statisztikája alapján 3,4 százalékkal volt több, mint 1979-ben. A legfrissebb, havonta készülő kimutatások szerint áprilisban a meAz utolsó órában — Még ágazati szinten is magas nálunk a táppénzes napok száma, — fogad mindjárt a lényegre térve Ambrus Antal gazdasági egység- vezető. — Persze, hogy feltűnő, de ha sorolom az okokat, meglátja indokolt. Évek óta figyelemmel kísérjük, milyen betegségekkel maradnak otthon az embereink. Amíg a táppénzes lapokon nem kódszámmal jelölték ezeket, a következőképpen alakult a sor: hypertonia, lumbágó, neuralgia. Egyik sem olyan, ami akkor kapja el az embert, ha kapálnivalója van otthon. — A telepen az átlagéletkor 37 év, az itt töltött évek száma átlag 14,4 év. Furcsán hangzik, de az utóbbi az ok. Ezek az emberek nehéz fizikai munkát végeznek, télen- nyáron szabadban. Naponta 60 köbméter fűrészárut mozgat meg egy ember, ami közel 36 tonna. A munkakörülményekről annyit, hogy olvadáskor a térdig érő gumicsizmába befolyt a jeges hóié! — Higgye el, nekem sem mindegy, hányán dolgoznak. A beérkező fenyőfűrészárut csak akkor tudjuk forgalomba hozni, ha embereink elvégezték a méretosztályozást. Ha megnézi a táppénz alakulását, áprilisban a szabadban dolgozó 80—85 ember közül Jó az „információs lánc” gyei együttes táppénzes arányszám az előző év hasonló időszakához viszonyítva mindössze egy tizeddel alacsonyabb, 5,1 százalék. A szolnoki Érdért Vállalat neve mellett márciusban és áprilisban is igen magas érték áll. A 9,7 és a 11,1 százalék szinte első helyezést biztosíthatna, ha volna efféle „negatív” verseny. került ki a beteg. Évek hosz- szú során felőrlődött a szervezetük. Huszonévesen még bírták, most már csak any- nyit tehet az orvos, hogy nem engedi tovább romlani az állapotukat. — A huszonnegyedik órában vagyunk. Ha a központunk nem tudja megoldani a munkakörülmények javítását, rövid idő múlva nem marad munkásunk. Fiatal ide nem jön, az idősebbek közül pedig egy kezemen meg tudom számolni, hányán tudtak nyugdíjig itt dolgozni. — Ha fázisokra bontjuk a munkát, kiderül, a legnehezebb a rakodás. Targoncákkal és emelődarukkal ez hamarosan megoldódik. A terület rendezése, a csatornázás most folyik. Az áru osztályozására beszerezhető nyugati gépsorok ára viszont elérhetetlen. Nyolcvan-száz- húsz millió egy ilyen, és 11 telepe van a vállalatnak. Talán szerencsések vagyunk, mivel az idén egy magyar gyártmányú kísérleti berendezést telepítenek Szolnokra. Ez 25—30 millió forintba kerül, és így 280—300 millióból kiváltható lenne az ösz- szes telepen az embert nyű- vő munka. A gép mellé talán fiatalok is jelentkeznek majd. Egy biztos, látványos javulást nem várhatunk, a jobb munkakörülmények csak hosszabb távon hozhatnak eredményeket. A több hónapja kimutatható magas arányszámok a tiszafüredi Alumíniumáru- gyárat is lépésre késztették. Május végén rendkívüli felülvizsgálatot kértek, mivel akkor is 27 betegük volt. — Már hónapok óta próbálkoztunk a házi beteglátogatás megszigorításával — sorolja Szalai István igazgatóhelyettes. Feltűnő, kirívó dolgot nem találtunk. Talán az „információs lánc” is jól működött. Meg kell mondjam, hogy a rendkívüli felülvizsgálat után sem változott a helyzet. Most 33 fő, azaz 7,3 százalék a beteg. — A felülvizsgálaton 2T dolgozó jelent meg — veszi át a szót dr. Hessz Aurélné a gyár táppénzkiírási joggal nem rendelkező üzemorvosa. — Hat ember addigra kiíratta magát, a maradékból 16 volt keresőképes^ Ha a következő héten újra elmennek a körzeti orvoshoz, újra táppénzre kerülhetnek. A gyárba bejárók tíznél is több orvoshoz tartoznak. A szélső esetek egy-egy körzetben nem feltűnőek, nálunk viszont halmozottan jelentkeznek és ez nem véletlen. — Több okot is látunk — kezdi sorolni Szalai István. — Tiszafüreden a mi gyárunk az, ahová eljöhet dolgozni a szociális szempontból segítségre szoruló, a viszonylag könnyű munkát kereső, és az eddig háztartásban dolgozó 40 év körüli nő. Ezek közül sok eddig még nem dolgozott és már az is nagy eredmény, hogy a krumpliszedést előre bejelentik. Ha délutánra jönnek, fáradtak, mert otthon kidolgozták magukat. A nálunk lévő zajos munkahelyeket, a nyolc órai kötött munkatempót nehezen viselik. Any- nyi könnyebb munkára szóló orvosi javaslat érkezik hozzánk, mintha az itt dolgozók 80 százaléka rokkant lenne, bár ugyanakkor otthon tíz disznót etet. — Telítődött a könnyű munkakörökben a létszám, nem tudunk annak sem ilyet adni, aki valóban rászorul — mondja a doktornő. — Persze, megint betegek lesznek, kész az ördögi kör. Rengeteg a oszlchés beteg. Hetven százaléka a nálam megjelenőknek ilyen. A munkaritmus eltérése az otthonitól, életkori sajátosságok — a dolgozók fele időfcebb nő — mind hozzájárulnak ehhez az arányhoz, és ezen nem tudunk segíteni. — Ha most megint magasabb lesz az arány — kezdi kérdését Kádár Ferencné főkönyvelő — megint felülvizsgálatot kérünk? A beteg- látogatások pedig rutinsze- rűek maradnak? A szakszervezet aktívái évek óta viszik a csomagot a betegnek, de még soha nem szóltak, hogy nézzünk utána valakinek, mert éppen kapálás közben találták. Pedig nem csak azok érdekeit kell védeni, hanem a közben helyettük dolgozókét is. — Igaza van, bár ilyen élesen ez még nem vetődött fel — mondja az igazgatóhelyettes. — Biztos, hogy sokáig nem lehet már így csinálni. A fluktuáció is nagy, lassan átjáróház leszünk. Ezért hoztunk most olyan intézkedést, hogy aki kilép, nem vesszük vissza, és jobban megrostáljuk az új belépőket is. Valamit mozdulni kell. Szigorítani az ellenőrzést. Jogos szigor A rendkívüli felülvizsgálatot végző bizottság a karcagi Kórház- és Rendelőintézet főorvosaiból állt. — Mit gondol, hol lehet a legjobb információkat szerezni? — mosolyog dr. Mohai Ferenc rendelőintézeti igazgató főorvos. — Hát a portán. A mi gépkocsivezetőnk is így tudta meg, hogy szigorú volt a bizottság. A kiírtak közül viszont egy sem érezte jogtalannak a szigort, nem fellebbezett. Sok táppénzes volt, de sok orvos írta ki őket. Kirívó esetet nem találtunk, amiért az illető orvos felelősségre vonható. Néhány olyan volt, akit már hamarabb ki lehetett volna írni. — A körzeti orvos munkája nem könnyű. A beteg érdekeit szem előtt kell tartania, miközben tudja, hogy népgazdasági szinten hatalmas összegeket jelent a táppénz. Kell, hogy felelősség- teljesen bánjanak a táppénzes állománnyal. Sajnos az egyetemen nem tanítják tevékenységük gazdasági oldalát. Mi igyekszünk a hozzánk kerülő fiatalt felkészíteni azokra a buktatókra, amikkel körzeti orvosi gyakorlatában találkozhat. — A táppénzre vétel nem nehéz, a kiírás annál inkább — mondja dr. Selmeczi Pál, aki szintén tagja volt a bizottságnak. — A környezet nyomása sokszor hallatlanul nagy egy faluban. Ezért „mankó” a felelősségvállaláshoz a felülvizsgáló. A táppénz gondjait nem elsősorban a fehér köpenyeseknek kell megoldania. Sok helyen szükség lenne vállalati szemléletváltozásra, hogy merjenek élni a táppénzmegvonás jogával, vagy a rendkívüli felülvizsgálat kérésével. A Minisztertanács öt évvel ezelőtt hozott határozata a táppénzfegyelem megszilárdításáról úgy tűnik, még ma is aktuális. A táppénzes fegyelem megsértői ellen helyénvaló a szigor az orvosok részéről. A vállalatok felelősségéről is érdemes azonban beszélni. Az eddigieknél sokkal gyakrabban élhetnének mind a vezetők, mind a szak- szervezeti bizottságok a nekik biztosított jogokkal. Emellett érdemes kinek-ki- nek a maga portáján megvizsgálni, vajon mindent megtett-e azért, hogy a vállalatnál dolgozók egészségét, testi épségét védje és biztosítsa. A rendkivüli felülvizsgálatok nemcsak az esetenként előforduló álbetegék gyors gyógyulását eredményezhetnék, hanem segíthetnének a tényleges, gyakran előforduló betegségek okainak feltárásában és a tennivalók megmutatásában is. Fejszés Edit Készülnek a közkedvelt alumínium edények az Alumínium- árugyár tiszafüredi gyárában. Jelenleg a tiszafüredi üzemben már száznál is többféle méretű „aluedényt” gyártanak
