Szolnok Megyei Néplap, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-07 / 157. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. JÚLIUS 7 Öregek egészsége magának a fáradságot valaki és felvázol otthoni használatra egy úgynevezett korfát, érdekes rajz kerekedik ki. Fenyőszerű az ábra, de a hatvan éven felüli népességet jelképező, tehát a csúcs felé tartó rész szélesre terül, testesebb, mint egy természetbeli fa. Társadalmunk korösszetételét jelzi a rajzolat Azt nevezetesen, hogy jelenleg Magyarországon minden ötödik ember átlépett a nyugdíjas kor határán, és a népesség e rétege 2,2 milliós tömeggé gyarapodotT. Vajthó Lászlóval, a neves íróval és pedagógussal készítve riportot, néhány esztendeje láttam, hogy a kecskeméti családi otthonból a fővárosba fel-felvonatozó tanár úr milyen imponáló fürgeséggel hordozta 90 év súlyát a vállán. Utolsó bölcsességének is felfoghatom — hiszen eltávozott azóta közülünk —, amit a nagy kor dicséretére szánt szavaimra felelt: „Nem a hosszú élet adományát köszönhetem jósorsomnak, sokkal inkább azt, hogy megadatott friss szellemmel és elviselhető egészséggel megérnem az idős kort.” Lassan múltba tűnő vonásai mellé rajzolom a vasdiplomás pécsi mérnök alakját; a várpalotai illetőségű, nyugdíjas csapatvezető vájárt a maga 84 évével. Más és más szavakat használva, azonos gondolatokról vallottak. A tisztes kor mellé nagyon igényelték, szinte elengedhetetlennek tartották az elviselhető fizikai és kellően ép szellemi állapotot. A pirinyó termetű, száz esztendőt élt óvónő pedig, jubileumi gyertyák lángjában gyönyörködve így fogalmazott: „Addig érzem magam embernek, míg tenni- venni tudok és ellátom magamat, amennyire lassú mozdulataim és gyengülő kezeim engedik.” Hány és hány ezer idős ember azonos óhajának, véleményének adtak hangot! Az egészségben, elviselhető testi és szellemi állapotban bekövetkező öregkor azonban korántsem csupán óhaj és nem is mindig eleve meghatározott genetikai adottságok függvénye. Tudományos megfigyelés, hogy a megszokott tevékenység fenntartása, fennmaradása élethosszabbító tényező. A munka szerepe — s ezúttal elsőként a fizikai tevékenységet említjük — a kutatók szerinti, különlegesen megmutatkozik a paraszti rétegek öregjeinek kondíció-megtartásában. A nyolcvan évesnél idősebb, mezőgazdasági munkában öregedett férfiak és nők, amennyiben hetven éven felül is lehetőségük volt (van) apróbb, de állandó jellegű fizikai tevékenységre, ízületi bántalmaktól eltekintve, viszonylag jó egészségi állapotban élnek. Különösen a falun, nagyobb családi ölelésben élő idős asszonyokra vonatkozik az a megfigyelés, hogy hasznosnak tudva magukat a második, sőt sokszor a harmadik generáció háztartásában, nyolcadik . életévtizedükben is elfogadható egészségben töltik napjaikat. Városon élő szellemi foglalkozásúak és korábban könnyebb fizikai munkát végzők körében gyakori viszont — az öregkori megbetegedések előzményeként — az elkényelmesedés, a petyhüdt- ség, az .idő előtti leépülés kezdete. „Most aztán pihenek” — tartja erre az időszakra kötelező életreceptnek igen sok nyugdíjas. Felhagynak korábbi rendszeres időbeosztásukkal, a szükséges mozgással, az izmok sorvadását-lelassító, megelőző kifárasztás- sal. A sok „lazításhoz” legtöbbször csatlakozik az étkezési szokások káros változtatása is. A megnyert szabadidő kalóriatöbbletet is hoz a szervezetüknek. (A korábbi, mintegy 2500—3000 napi kalória ezekben a hónapokban emelkedik 4000 fölé, elnehezítve a mozgást, elzsírosodást okozva az izmok táján.) lenne — építészek vitáznak a megoldás lehetséges módján — éppen az egészséges életmód megőrzése érdekében a két-három generációs, nagycsaládnak való otthonok kialakítása! A megbecsült idősebb ember, aki úgy látja, hogy élettapasztalatát a környezete méltányolja, segítő kezét háztartásában felhasználja — helye tehát megfelelő —, jobb egészségű, nem hagyja el magát, szelleme is kiegyensúlyozott. Ott, ahol ez az együttélés létező — vagy legalábbis nem nagy a távolság a generációk lakhelye között —, az orvos általában ritka látogató. S mindez korántsem valamiféle túlzott anyagi bőség függvénye. Sajnos, kevés az ilyen együttélés lehetősége, s az ifjabb korosztályok igénye is csekély az együttlakásra. És elképzelhető, hogy évtizedek múlva kezdünk majd pótolni valamit, amiről pedig — fokozatosan — ma is gondoskodni lehetne. Várkonyi Margit Ha veszi Ideális Idegenforgalmi kaleidoszkóp Irány—a kemping! Legyen akár hazai, akár külföldi a kiszemelt úti cél, a tervezgetéshez a legelsők közt felmerülő kérdés: hol fogunk aludni? Egyre többen vannak — s tegyük rögtön hozzá, hogy nem csupán a gépkocsival rendelkezők között —, akik a kempingeket választják szálláshelyül. A jelenlegi szállodaárak mellett érthetően nő a sátoros turizmus vonzereje. (Tavaly közel 700 000 vendége volt a magyarországi kempingeknek.) A másik szempont is fontos: az emberek szeretnének kiszabadulni a városok kőrengetegéből, s a kempingek nyújtják leginkább a természettel yaló kapcsolatot. Persze ez ma már nem jelent igénytelenséget: a legtöbb kempingben évről évre igyekeznek megfelelni a magasabb osztályba .sorolás feltételeinek. (A túlzsúfoltság elkerülésére például megszabták, hogy a háromcsillagos kempingekben 60. a kétcsillagosokban 50, az egycsillagosokban pedig 40 négyzetméteres területet kell biztosítani vendégenként.) Hazánkban körülbelül 100 kemping működik — mintegy két tucat a Balatonnál. Ezek adják a kereskedelmi szálláshelyek egyötödét. Felszereltségük az európai „középmezőny” színvonalával azonos. A kempingekkel kapcsolatos szervező, összefogó tevékenységet a Magyar Camping és Caravanning Club (MCCC) látja el. Ami munkájukból az érdeklődő turistákat leginkább érinti: a klub segítséget nyújt az előzetes helyfoglalásban, utazásokat, üdüléseket szervez kül- és belföldön egyaránt, a nyári csúcsidőszakban pedig a sajtón és a megyei napilapokban is minden hét végén nyilvánosságra hozza, hogy melyik kempingben körülbelül mennyi szabad férőhelyre számíthatunk. Az MCCC tagjainak jelentős kedvezményeket ad: a hazai kempingeknél ez átlagosan 30 százalékkal alacsonyabb árakat jelent. A gyermek- és ifjúsági árszabás kedvezménye elérheti az 50 százalékot is. Kiváltható a nemzetközi kempingigazolvány, amely az árengedmény mellett soronkívüli szálláshelyhez jutást is lehetővé tesz. Az MCCC ügyfélszolgálati irodája Budapesten a VIII. kér. Üllői út 6. sz. alatt működik, vidéken a megyei idegenforgalmi hivatalok adnak felvilágosítást, segítséget. (Szegő) A hajdani parasztok mondogatták: akinek van födje, annak van kenyere, akinek van tehene, annak van itala, és akinek van lova — annak van jövője. E szerint a Törökszentmiklósi Állami Gazdaságnak van jövője, mégpedig nem is akármilyen! — Mivelhogy a lovai sem akármilyenek. A gazdaság szenttamási istállójából kikerülő paripákat ugyan már jó ideje a legjobbak között emlegetik, hiszen Értesülvén minderről, továbbá arról, hogy Turbó jóvoltából hány rangos díj birtokosa még a szenttamási istálló (csak egyetlen példa: a Magyar Derbyt egy héttel megelőző Osztrák Derbyt szintén ez a pompás versenyló nyerte, „aki” egyébként nem más — hívják fel rá a figyelmet többször is, — mint a hí rés-nevezetes Im- periál unokája) — szóval, minderről értesülvén egyre nő a kíváncsiságom a szenttamási istálló iránt. Persze, nem annyira a jövője. — inkább a múltja érdekel: mióta, s hogyan érlelték a most szüretelt gyümölcsöt? Hátrálva az időben, a végső dátum: 1963 — A Törökszentmiklósi Állami Gazdaságnak, az Állami Gazdaságok Szolnok megyei főosztályának, valamint az Országos Lótenyésztési Felügyelőségnek az illetékesei ekkor ismerték fel és határozták el: ha egyszer van valahol egy pompás erdő. az erdő közepén egy szép kastély, a kastély mellett egy remek istálló, az istálló körül pedig hatalmas kiterjedésű, buja füvű ősgyep — nos, akkor bűn volna ezt a csodálatos lehetőséget kihasználaitlanul hagyni, kell tehát egy ménes. Az NDK-ból, a Szovjetunióból és az Angliából exportált angol telivér kancák jó „alapanyagnak” bizonyul„És mit hoz mindez a konyhára?” — kérdezem a laikusok észjárására vallóan Babochay Györgytől. Amint a válaszból kiderül, a dolgoknak ilyetén — tehát anyagias szempontú — megközelítése éppenséggel a szakemberektől sem idegen. Számukra is fontos, hogy a Magyar Derby fődíja pénzben 160 ezer forintot jelent, s hogy a különböző győzelmek az év eddigi részében mintegy másfél millió forint bevételhez juttatták a gazdaságot. Remélik, hogy ez az összeg az év végére megduplázódik, s hogy az eladott lovak árával, a bérben tartott lovak után kapott pénzzel, valamint az egyéb jövedelmekkel együtt az istálló „termelési értéke” eléri majd a négymillió forintot. Annál is inkább, mert a lovak tartása szintén pénzbe kerül: fizetni kell a ménesmestert a ménesápolókat, a kancaápo- lókat és a csikógondozókat — összesen mintegy tízj-ti- zenkét embert, az egyre drágább takarmányról és az egyéb kiadásokról már nem is beszélve. Mindez persze együttesen sem rúg többre hárommilliótucatnyi versenyt nyernek meg minden esztendőben, de olyan sikert, amilyet két héttel ezelőtt arattak), keveset tart számon a lóversenyzés magyarországi története. A legrangosabb hazai- tenyész- versenyen, a Magyar Derby futamaiban minden „dobogós helyezést” a szenttamási versenylovak szereztek meg: az első helyen Turbó, a másodikon Arszlán, a harmadikon Tatár végzett. tak: szorgalmasan ellették a kiscsikókat, amelyek közül egyre többen váltak a lóversenypályák ünnepelt sztárjaivá. Így nőtt az istálló létszáma és híre-néve évről évre, s ma ott tartanak, hogy a mintegy húsz angol hidegvért tenyésztő termelőszövetkezet és állami gazdaság közül egyedül a bábolnaiak előzik meg a törökszen-tmik- lósiakat, amennyiben ott több mint száz kanca legelészik, míg a szenttamási karámban csak negyvenöt. Ám az idei eredmények azit mutatják, hogy az a húsz-huszonöt csikó, amit ez a ménes „felnevelt”, sok tekintetben felülmúlja a bábolnaiakat: jelenleg mintegy hatvan állat fut a versenypályákon, s az idei versenyeken harmincöt győzelmet arattak, továbbá mintegy száz díjat szereztek második vagy harmadik helyezettként, jóllehet, a versenyek java még ezután következik. összegezve: a hazai pályákon jelenleg mintegy ötszáz versenylovat tartanak számon. ezek a különböző futamok során összesen ötszáz díjat nyerhetnek. Tehát minden lóra jut — elvileg — egy-egy díj. A szenttamásiak tavaly több mint két díjat szereztek egyenként, az idén pedig — ha a sikersorozat folytatódik — a hármat is elérhetik, amire eddigi ritkán volt példa. nál, tehát a lótenyésztés átlagosan évi egymilliós hasznot jelent a Törökszentmiklósi Állami Gazdaságnak. — Bagatell összeg, ha elgondoljuk, hogy egy olyan hatalmas mezőgazdasági üzemről van szó, amelyik 7100 hektáros területen gazdálkodik, amely a 2000 hektárnyi hibridkukorica termését saját üzemében készíti ki fémzárolt vetőmaggá, amely 1100 fejőstehenet, továbbá több mint 12 ezer sertést tart jelenleg is. „Száz forintnyi bevételünkből egy forintot hoz a lóistálló...” — mondja Babochay György, aki ugyanakkor bevallja: idejének, figyelmének legjelentősebb részét a lóistállóra szenteli. Kissé csodálkozom: olyan fontos ez?... Olyan fontos ez? — tűnődöm tovább, amikor Nagy György, a ménesmester (szakképzettségére nézve: mezőgazdasági üzemmérnök) lefogja a fényképezőgépet emelő karomat, s arra kér. hogy várjak a felvétel elkészítésével néhány másodpercig, mert az a kanca, amelyiket a megörökítésre kiszemeltem. éppen gödörben áll. vagy legalábbis egy kis hai latban, így pedig nem érvé nyesülnek olyan szépen a vo nalai. Később a karám álla pota miatt mentegetődzik sajnos, itt-ott dűledezik, d azért nem javították mep mert néhány hét múlva íg; is teljesen újat építenek. A röstelikedés, a. %avar mentegetődzés azért lep meg mert Nagy György ugyancsak kihúzhatná magát — a: istállóban és az istálló kör nyékén mindenütt olyan c rend, akár valami kaszár nyában: a bejárat előtt vi rágok dísizlenek, az is tál! homokja szépen elgereblyéz ve, az ivóvödrök pedig kato násan, „elvágólag” sorakoz nak a fal mellett. Kiderül: ez is hozzá tartó zik ahhoz, hogy miként sze repelnek a lovak a verseny pályán. S mennyi mindéi még \ ... A szófogadás nem elég — Itt, a lovak körül a lelkiismeretlen embernek nine maradása — mondja Nagj György. — De még az olyanoknak sem, akik szófogadc ember módjára, gépies rutinnal végzik csupán a mun kájukat. Az ilyenek odave tik ugyan a szénát a ló elé ha elérkezik az etetés ideje de nem jut eszükbe, hogy be lenézzenek előtte a jászolba vajon az előző porciót meg ette az a jószág mindet, a; utolsó szálig? S ha nem, ak kor miért nem? Talán, mer poros volt a széna? Vág; mert beázott valahol a ka zal, és kezd penészesedül < takarmány? Pedig az ilyes mit nagyon fontos észreven ni, mert a ló kényes jószág különösen a vemhes kanca hamar megbetegedhet, an nak pedig az utód is kárá láthatja. Mint megtudom, nem í: bírja mindenki a telepvezető által követelt fegyelmezett séget, odaadást. Az emberei fele ugyan évek óta ott dől gozik, elkergetni sem lehetne őket, ám a másik fele két- három évente kicserélődik. — Elmennek máshová ahol több a pénz, s ahol kevésbé nagy a leterheltség. Di aki itt töltött egy-két évet azt azért örökre visszahúzz: a szíve. Visszajárnak, : mondogatják: megvan ot mindenem, csak a ló hiány zik. Aztán ha tehetik — csal visszajönnek, mint Ángyár János vagy Csajbók János. Jegyzem a neveket, s köz ben figyelem az egyik — lótól lóig lépdelő, símogatáso kát és kedveskedő szavaka osztogató — gondozót. É kezdem éré ami, hogy miér fontosak a lovak. Persze,, i díjakért is, a díjakért kapót milliókért is, s a velük járc hírért-rangént. de leginkábl azért, mert a velük foglalko zók körében ébrentartják s i gazdaság egész kollektívájá ra kisugározzák a felismerést: nem mennyiségben — minőségben kell gondolkozni annak, aki boldoguln akar. S hogy a minőség tát ka: a teljes odaadással vég zett munka. S mert ezt tudják — csakugyan van jövője a Törökszentmiklósi Állami Gazda- sásnak. Káposztás János Egy ló—három győzelem Forintokban számolva
