Szolnok Megyei Néplap, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-05 / 156. szám

XXXII. évf. 156. szám, 1981. július 5., vasárnap A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Szófiában, egyezmények aláírásával Véget ért a KGST ülésszaka A Ganz Villamossági művelt hegesztett gépszerkezetek gyárá­ban - Szolnokon — a műszaki fejlesztő szakemberek ,,összeháza­sítottak" egy GLOOROMAT típusú, osztrák lángvágó auto­mata előtolóegységet «így széndioxid védőgázos hegesztőbe­rendezéssel. Eredményeként automatikusan és megállás nél­kül megoldódott az egyenes és ívelt vonalvezetésű hegesztési varratok elkészítése. Kötött pályán halad a gép a varrattal párhuzamosan és bármilyen hosszú hegesztési varrat elkészí­tésére alkalmas. Tóth Károly hegesztőmesternek csupán fel­ügyelnie kelj a gépre (képünkön) Fotó: Kováts Béla Kádár János fogadta Wolfgang Mischnicket Bizonyítani akarnak Nem arról van szó, hogy túl kell fecsegnünk a pálya­kezdők kérdését, de arról igen, hogy az odafigyelés, a gondoskodás folyamatosságá­ról nem feledkezhetünk meg. Többek között például ar­ról, hogy ha a pályakezdő fiatal mást hall, mást olvas, mást tanul, mint amit a munkahelyén, amikor mun­kába áll, akkor tapasztal, ily esetben a gyakorlat és az el­mélet különbsége kedvezőt­lenül hathat, sőt esetenként demoralizál is. A bizonyítás lehetőségét, 's ez talán a leg­fontosabb, mindenkinek meg kell adni. Ezt tanítják az is­kolákban, a főiskolákon és az egyetemeken egyaránt Ahol viszont létjogosultságát ma is bizonygatni kell, az ilyen vállalatoknál, termelő- szövetkezetekben — úgy tű­nik — nincsenek tisztában életünk, a fejlődés követei­mé-veivel sem. Hogy mit je­lenthet mennyi energiát, hasznosíthatót a pályakez­désben meglevő bizonyítási kedv lendület. Mert a pályakezdők bizo­nyítani akarnak, s ez egész­séges állapot. Nem arra van szükség, hogy dajkáljuk a pályakezdő fiatalokat. Ezt valójában a fiatalok sem igénylik, s különben sem lenne ér*--Íme. A lényeg, hogv ők is -r- s ez is közös érdek — szeretnék elkerül­ni az esetenként értelmetlen szempontokhoz kötött skatu­lyákat, a számukra előnyös­nek korántsem nevezhető megkülönböztetéseket, pél­dául a bérezésben. Joggal felvetődik a kérdés: így fog­nak vélekedni a mai fiata­lok akkor is. ha idősebbek lesznek? Lehet, hogy egy­két kérdésre már másként adnak feleletet De most ők abban a ko-'--n élnek, ahol egyre kevesebb munkahelyen lehet pénzt keresni csak a jelenlétért, ahol egyre töb­bet kell tenni a magasabb követelmények teljesítéséért, a jó minőségért. Beszélnünk kell a bizonyí­tás kényszeréről is. Ne fe­ledkezzünk meg ugyanis ar­ra, hogy a pályakezdés idő­szakával egy időben a fia­talok jelentős része családot alapít, a-’’ otthonteremtés gondjaival küszködik. Sze­rencsésebb esetben a szülők, hozzátartozók segítségével könnyebb a megoldás. A mai fiatalok jóval igényesebbek szüleiknél, nagyszüleifcnél — í"” neveltük őket. Legtöbben önálló otthont szeretnének megteremteni. Belátható időn belül lakáshoz szeretnének jutni. A többség tudja, hogy ezeket a javakat a szocializ­musban sem osztogatják in­gyen, hogy keményen meg kell mindenért dolgozni. S a fiatalok, akik reálisan szemlélik maguk körül a vi­lágot, igényeik kielégítése érdekében tenni is akarnak. Lehet, hogy türelmetlenek, de ezt a türelmetlenséget nem mindig az életkori sa­játosság okozza. ősszel országszerte meg­tartják az if júsági parlamen­teket. Ezeken a fórumokon a gazdasági vezetőknek is szá­mot kell adni arról, hogy mit tettek például a pálya­kezdők mielőbbi beilleszke­dése érdekében. Sőt a tíz­éves ifjúsági törvény értel­mében számot kell adni ok arról is, hogyha valamit el­mulasztottak, akkor azt mi indokolta, annak mi volt az oka. A fiatalok, a pályakez­dők érdekében is szükség van erre. Tegnap délelőtt Szófiában teljes ülést tartott a Kölcsö­nös Gazdasági Segítség Ta­nácsának XXXV. ülésszaka. Az ülésen a tanácskozás do­kumentumainak előkészítésé­vel foglalkoztak. Az ülés befejeztével több küldöttség vezetője rövid lá­togatásra Plovdivba utazott a vadászati világkiállítás megtekintésére. Ugyancsak Plovdivba látogatott Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, akit elkísért Sebestyén Jenő, ha­zánk szófiai nagykövete. Tegnap Szófiában megtar­totta 100. ülését a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsá­nak Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen a Végrehajtó Bi­zottság elnöki tisztét átvevő Marjai József, a Miniszter- tanács elnökének helyettese elnökölt. Ugyancsak ülést tartott tegnap Szófiában a KGST tervezési együttműködési bi­A Szolnoki Állami Gazda­ságban — elsők között a megyében — már f kedden megkezdték a búza betaka­rítását. A kombájnok a szombat reggeli esőzésig jó ütemben haladtak, naponta nyolc arató-cséplőgéppel száz hektárnyi területről vágták le és hordták be a termést. Mivel a búza a kánikulai melegben hirtelen beérett, sőt néhány táblán már sül­ni kezdtek a szemek, rang­sorolták a betakarítás üte­mét, elsőként a könyebben pergő búzafajtákat termő táb­lákon láttak munkához a kombájnok, hogy ezzel is csökkentsék a szemvesztesé­get. A kombájnok nappal, a szállító járművek éjjel is dolgoztak, két műszakban hordták a termést a Gabona­forgalmi és Malomipari Vál­lalat telepére, ennek eredmé­nyeként szombat reggelig 370- tonna búzát adtak át. A búza nedvességtartalma 12—13 százalék, alatta van a szab­zottsága. Az ülésen, amelyen E. Dobrescu elnökölt, a XXXV. ülésszak határozatai­ból következő tervezési fel­adatokkal foglalkoztak. Tegnap délután a szófiai Nemzeti Kultúrpalotában tar­tott plenáris záróüléssel be­fejeződött a Kölcsönös Gaz­dasági Segítség Tanácsának XXXV. ülésszaka. A tanács XXXVI. ülésszakát jövőre Budapesten tartják meg. A záróülésen a küldöttsé­gek vezetői aláírták az ülés­szak jegyzőkönyvét, valamint az ülésszak idején kötött egyezményeket. Aláírták a Végrehajtó Bizottság 100. ülé­sének jegyzőkönyvét is. A tanács szófiai üléssza­kán megvitatták a szocialis­ta gazdasági integráció komplex programja végre­hajtásának tízéves eredmé­nyeit és a soron következő feladatokat. Ugyancsak meg­vitatták a népgazdasági ter­vek egyeztetésének eredmé­nyeit és kijelölték a sokol­ványnak, így a minőség sem kifogástalan. Szombaton a kora reggeli órákban támadt szélvihar és esőzés átmenetileg kényszer- szünetet parancsolt a határ­ban dolgozóknak, de akom- bájnosok állandóan készen­létben vannak. Mint Szöllősi János, a gazdaság igazgatója elmondotta, ha újabb esőzés nem lesz, vasárnap reggel is­mét munkába állnak a nyolc kombájnnal, és foly­tatják a kapcsolódó munká­kat is. A szalmát eddig a learatott búzatáblák 15 szá­zalékáról takarították le, és ezzel párhuzamosan meg­kezdték a tarlóhántást. Az esőzés a talajmunkáknak ki­fejezetten kedvez, mert a kemény, száraz talaj némi nedvesség után gyorsabban és minőségileg jobban művelhe­tő. A gabonaföld egy részét másodvetéssel hasznosítják. Ha az időjárás romlása nem lesz tartós, a jövő hét köze­pére végeznek az étkezési dalú integrációs intézkedések programját. A tanács meg­tárgyalta a két ülésszak kö­zött végzett tevékenységét és meghatározta a legközelebbi ülésszak napirendjét és he­lyét is. Az ülésen Grisa Filipov, a Bolgár Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnöke mondott beszédet. Az ülésszakon részt vett küldöttségek nevében Lázár György, a Minisztertanács elnöke mondott választ. — A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának XXXV. ülésszakát befejezve elége­detten állapíthatjuk meg, hogy eredményes munkát végeztünk — mondotta. — Áttekintettük az 1971-ben el­fogadott komplex program végrehajtásában eddig elért eredményeket, kritikusan ele­meztük munkánk tapaszta­latait, megerősítettük azt a szándékunkat, hogy kommu­búza aratásával és behordá- sával. A megyei tanács mezőgaz­dasági osztályától megtud­tuk, hogy a megyében a hé­ten általánosan megindult a búza aratása, cséplése, mivel a többnapos kánikulai me­leg meggyorsította a szemek érését. Szombatig a vetéste­rület körülbelül egyötödét takarították be. A hét utol­só munkanapján beköszön­tött szélvihar és esőzés s a helyenkénti jégverés megbé­nította a munkát. A kom­bájnok azonban a helyszínen maradtak, és várják, hogy ismét megindulhassanak a táblákon. Míg a gabonának rosszkor jött, az őszi érésű kultúrnövényeknek, továbbá a tarlóhántásra váró táblák­nak kifejezetten kedvezett az eső, meggyorsítja a szom­jazó kukorica, cukorrépa, napraforgó, a kertészeti kul­túrák fejlődését, ugyanakkor jobb minőségű talajmunkát is lehet végezni. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára tegnap délelőtt fogadta Wolfgang MischniCket, az NSZK-beli Szabad Demokra­ta Párt (FDP) elnökhelyette­sét, a párt parlamenti frak­ciójának elnökét, valamint a kíséretében levő Julius Cro­nenberg parlamenti képvise­lőt az FDP parlamenti frak- tnója elnökségének tagját. A nyílt, szívélyes légkörű találkozón véleményt cserél­tek a nemzetközi helyzet idő­szerű kérdéseiről, különös te­kintettel az európai béke. biztonság és együttműködés helyzetére, valamint a Ma­gyar Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársa­ság kapcsolatainak alakulá­sára. Lázár György Görögországba utazik Georgiosz Rallisz görög miniszterelnök meghívására Lázár György, a Minisztertanács elnöke hivatalos látogatás­ra a közeljövőben Görögországba utazik (MTI) Közlemény a megyei pártbizottság üléséről Mint arról hírt adtunk, az MSZMP Szolnok megyei Bi­zottsága pénteken kibővített ülést tartott. Megvitatta és el­fogadta a párt Központi Bizottsága 1973. november 28-i, a káder- és személyzeti munka fejlesztésére hozott határozata megyei végrehajtásának helyzetéről szóló jelentést és a to­vábbi feladatokra tett javaslatot. Az ülésről kiadott közleményt a 3. oldalon közöljük. A hét folyamán a megye több mezőgazdasági nagyüzemében elkezdték a kenyérbagona aratását. Felvételűnk Tiszaföldvá-. ron készült (Folytatás a 2. oldalon) A Szolnoki Állami Gazdaságban már a félidőnél tartanak II héten általánosan megkezdődött a búza aratása is Csak átmeneti nehézséget okozott a eső és a szélvihar US)

Next

/
Oldalképek
Tartalom