Szolnok Megyei Néplap, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-10 / 134. szám

1981. JÚNIUS 1Q. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A tévé képernyője előtt Szegedi nyár '81 Glinka operája a Moszkvai Nagyszínház előadásában Az elmúlt hét néhány mű­sorát látva, ismét csak arról győződhettem meg: nincs va­rázslatosabb, mint amikor a képernyőről igaz emberség árad. Formát, bármilyet is öltsön. Mert jelentkezhet úgy, hogy valaki egyszerűen odaül a kamerák elé és mondja az életét, ez történt péntek este a Randevúban, amikor az újságíró Baróti Géza vendégeként Gyön- gyössy Gábor beszélt a vele megtörtént eseményekről. „Testet ölthet” úgy is, ha va­lakit riportban faggatnak életének, hivatásának értel­méről, mint például a két pedagógusművészről készí­tett filmben, melyet vasár­nap délután sugárzott a te­levízió. De akkof is találkoz­hatunk vele, ha valaki arra vállalkozik, hogy a szívéhez közel álló tájat, várost ajánl­ja be a nézők jóindulatába és figyelmébe, ahogy a költő Keresztury Dezső tette szü­lőföldjével, a pannon szelíd- ségű Zalaegerszeggel. Az emberség példái A Randevúnak túl azon, hogy valósággal „történelmi leckét” kaptunk a' második világháború poklát megjárta Gyöngyössy Gábortól, bizo­nyítván, tíógy az_ emberte­lenség tengerében is megvan mindig az embernek mara­dás csodálatos lehetősége, csak vállalnunk kell őszintén magunkat, volt egy mondhat­ni formai újdonsága is: elő­ször töltötte be a házigazda szerepét egy nem televíziós személyiség, hanem egy maga is „kívülálló” vendég. Min­denképpen helyes elképzelés ez a fajta nyitottsága a Ran­devúnak, mert így új arcok­kal gyarapodhat a képernyő munkásainak a száma, és változatosabbá válhat a pén­tek esti találkozó tartalma is. Igaz, Baróti Géza tartózkodó szemérmessége kicsit túlzó volt, csaknem eltűnt a kéD- enyyőről beszélgetés közben. De hát az ő érdeme igazán nem is abban keresendő, hogy miként beszéltette ala­nyát, hanem abban, hogy az élet dzsungelében felfedezte számunkra az emberség pél­dáját. A két pedagógusművészről készített portré pedig azzal emelkedett a szokványos arc­képek fölé. értékeiben, hogy rendkívül meggyőzően és vonzóan tudta igazolnia laz emberi élet kiteljesedésének nincsenek, nem lehetnek iga­zi tehetség esetében sem földrajzi, sem munkahelyi korlátái. Kalász László, egy alig ezer lelket számláló Borsod megyei kisközségben is képes világban gondolkod­ni — hallhattuk —, amikor tollat vesz a kezébe, hogy versben fejezze ki önmagát, az emberiség gondjait fogal­mazza meg Szalonnán is. Őszinte egyszerűsége, gondo­latainak tisztasága, sugárzó embersége szinte irigylésre méltó ebben a sokszor nagy- képűsködő rohanó világunk­ban. Kalász László kicsinye­ket tanít, elemi fokon, taní­tó, de boldogok lehetnek azok a kisdiákok, akik őt hallgat­hatják nap mint nap: legfel­sőbb fokon ismerkedhetnek meg a humánummal. Kalász László verseit Kozák And­rás és Bánffy György tolmá­csolta bensőséggel. Ami kissé zavart ebben a hangulatos portréban, az a helyenként formalizmusba hajló rende­zői túlbuzgóság. Főképpen a verset mondó színészek ké­peinek komponálásában, amikor például B. Nagy Ti­bor rendező odáig elmerész­kedett már, hogy kamerájá­val természetellenessé torzí­totta az emberi arcot, a Bánffy Györgyét. A képi ki­fejezési módra törekvésnek ez a fajtája egy alapjában realista portréfilmben eny-, hén szólva stílusizavar. A Dargai Lajossal készült jele­netekben is némiképp zavaró volt a beszélgetéshez hasz­nált zajokkal terhes presszó­háttér, mert egyszerűen nem volt jelentősége. Az új kép­zőművészeti formákkal kí­sérletező középiskolai mű­vésztanár szavait, vallomá­sát a zajok nélkül tisztábban foghattuk volna fel. Mégis e formai botladozások ellenére emlékezetes maradhat a pe­dagógusnapi köszöntőnek szánt „Velem halad a kor”, mert a nehezebb körülmé­nyeken is győzedelmeskedni tudó tehetség fényes bizony­ságát adta erőnövelő példa­ként a nézőnek. Végül a Zalaegerszeget be­mutató riportfilmről: külön szerencséje a dunántúli vá­rosnak, hogy olyan fia van, mint az őt szívvei-1 élekkel vállaló Keresztury Dezső, hasonlóképpen szerencsés a filmet készítő stáb, hogy az egyébként meglehetősen pró­zai munkához egy költő adta hozzá a lelkületét. Hány ha­sonló filmet láttunk már táj­ról, városról, amelyek egy­szerűen leperegtek rólunk, mert vagy túlságosan csak szépek akartak lenni, bű­vészkedett az operatőr, vagy mert túlságosan is tárgysze- rűek akartak maradni, azaz szárazon tálalták fel a vál­tozás, a fejlődés tényeit, eredményeit. Itt most va­rázslat történt, a művészet varázslata. A hideg tárgyi világ átforrósodott a szemé­lyes vonzalmak melegétől: emberien simogatóvá szeli - dűlt az objektív valóság. Mint az ember otthonának egy kellemes darabja, úgy állott elénk múltjával, jele­nével és jövőjével is Zala megye központja. Nem hol­mi gyermeki rajongással, sokkal inkább a mérlegelni képes, érett ember szemszö­géből láttatta a film a tegna­pi, a mai valóságot. A szép­ségek mellett olyan ellent­mondásokat is feltárván és megnevezvén, amelyek tisz­tánlátása szükséges a dolgok igaz megítéléséhez. így lett a „Más lett a világ pátriám­ban” című városfáim költői valóságvallatás képekben és szavakban. (Operatőr Mar- czali László, rendező Eck T. Imre.) Szerencsétlen flótás Nem tudni, hogy ha Mes­terházi Lajosnak lett volna ideje s alkalma rá, hogy vég­ső formába öntse művét, mit alakított volna még rajta; azt sem tudni, hogy most a dramaturgia mit és mennyit mesterkedett, hogy a Szeren­csétlen flótást képernyőre- képessé tegye. A vitatható végeredmény, a felemás pro­dukció azonban arra figyel­meztet: nem túlságoséul sze­rencsés vázlatos, szinte félig- kész írói munkát képernyőre kényszeríteni, akár alkotó iránti tiszteletből, akár új bemutató miatti mohóságból. A Szerencsétlen flótás ugyan­is nem lett igazi szatíra, ho­lott Mesterházi szándéka sze­rint annak készült volna, ke­serű, maró. gunyoros társa­dalmi rajznak. A világ olyan ábrázolásának, amikor a jó válik nevetségessé és érthe­tetlenné, s a rossz, a kelle­metlen tűnik természetesnek és elfogadhatónak, azaz egy fiatalember nevetségesen szomorú sorsában mint vala­mi görbe tükörben a torz va­lóság képe rajzolódnék ki szemléletesen. Ha Gaál Al­bert rendező ebből indult volna ki, erre az alapgondo­latra építette volna fel a iá- ítékot, akkor a csetlő-botlő fiatalembert nem igyekezett volna még szánalmas voltá­ban sem rokonszenvessé va­rázsolni. Ettől ugyanis, túl édessé vált a Szerencsétlen flótás. csupán egy-egy moz­zanatában élvezhettük Mes­terházi bölcs kritikájának ke­serű ízeit. A Szerencsétlen flótás a képernyőn: elvetélt szatíra. V. M. Mozgalmas jelenet egy tavalyi Dóm téri elő­adásból Fotó: Somogyi Károlyné Hangverseny Bartók tiszteletére _______ Z enetanárok a pódiumon Ebben az esztendőben szinte az egész világ zenei életének vérkeringését a Bartók-centenárium határoz­za meg. A számtalan ünnep­ség,1 koncert mellett filmet készítenek a zeneszerző éle­téről, hanglemezek jelennek meg, új könyvek lapjain tudhatunk meg egyre többet az alkotóról. Mindenki ünne­pel, aki a zenét igazán sze­reti. A szolnoki zeneiskola ta­nárai intézményük névadója, Bartók Béla születésének 100. évfordulóján hangver­senyt adtak kedden este az SZMT művelődési házában. A családias hangulatú kon­certet — a széksorokat tanít­ványok, kollégák, a muzsika barátai töltötték meg — a fúvósötös Járdányi egy al­földi népdalra épülő művé­vel nyitotta. Az együttes szí­nes dinamikai skálán for­málta meg a művet. A fu­vola, oboa, klarinét hármas remekül oldotta meg a játé­kos zenei futamokat. Bartók legismertebb reme­kei közé tartozik az Allegro barbaro. A népszerű művek tolmácsolása mindig különö­sen nehéz feladat elé állítja az előadót. Nyolczasné Koz­ma Erika játékán is érződött az elfogódottság, de végül is a remekmű élményt adóan szólalt meg. Az ünnepelt ze­neszerző hegedű-duóiból hallhatott a közönség Somos- nié Sűrű Erzsébet és Nagy Katalin jóvoltábóll Elsősor­ban a remek érzelmi árnyalt­ság tette élvezetessé a pro­dukciót. Üde hangon szólalt meg a fuvola Fekete Borbála kezé­ben. A Bihari román táncok könnyed, ízes muzsikálásban „bújtak elő” a hangszerből. Sikert arattak Bartók pa­rasztdalai is, amelyeket Nagyné Somogyi Ilona mély átéléssel énekelt. A Fancsa­li Oldamúrné tolmácsolta I. Rapszódia komoly hangszer­biztonságról árulkodott. A hangverseny egyik ki­magasló produkciójává nőtt Nagyné Labáth Valéria Bar­tók I. Román táncának elő­adása. Sajátos értelmezésben nagyszerű technikával csen­dült fel a muzsika. A kon­cert záróakkordjaként a ze­neiskola kamarazenekara Bartók Román népi táncok című művét mutatta be. A szólók és a kíséret simuló összhangja, a nagyszerű ze­ne méltó befejezése volt a hangversenynek. — t — Bő másfél hónap — és is­mét felharsannak a fanfárok a szegedi Dóm téren: meg­kezdődnek az idei szabadté­ri játékok. Jóformán a tavalyi feszti­vál befejeztével egyidőben láttak hozzá az illetékesek az idei eseménysorozat előkészí­téséhez. A szabadtéri játékok múlt évi újdonsága a Pás- kándi-ősbemutató, a Kálmán király volt, idén két különle­gesség is várja a nézőket: Glinka Ivan Szuszanyin cí­mű operája és Schiller Teli Vilmos című drámája — mindkét mű évtizedek óta nem, vagy csak elvétve lát­ható hazai színpadokon. Az Ivan Szuszanyint két évtize­de Vaszy Viktor vezényelte Szegeden, s a július 18-i fesztiválpremier (további előadások: július 24, 26) va­lamennyi szólószerepét a Moszkvai Nagyszínház világ­hírű művészei éneklik — a címszerepet például Jevge- nyij Nyesztyerenko. A kórus­feladatok ellátására a Szlo­vák Filharmónia énekkara vállalkozott. Igen nagy előadói appará­tust igényel a Schiller-dra- ma is: a rendező Rüszt Jó­zsef kifejezetten a Dóm téri színpad monumentális mére­teihez igazította elképzelését, s a népes, 48 színművészt fölvonultató szereplőgárda összeállításakor elsősorban a Népszínház és — természe­tesen — a Szegedi Nemzeti Színház művészeire támasz­kodott. A főbb szerepekben Trokán Pétert, Balázsovits Lajost, Gábor Miklóst, Bal­kay Gézát, Kovács Jánost, és Almássy Évát láthatjuk. A Teli Vilmos előadásai: augusztus 8, 15, 16. A Nemzetközi Szakszerve­zeti Néptáncfesztivál két gá­laestjét (július 19—20) kon­certszerűén tervezte meg No- vák Ferenc, s kilenc külföl­di, s öt hazai együttes lép majd fel. A játékok gyakran visszatérő darabja Strauss A cigánybáró című daljátéka, s úgy tűnik, indokolt is a mű rendszeres Dóm téri jelen­léte: az öt előadásra (július 25, augusztus 1, 2, 7, 9) már­is minden jegy elkelt. Ebben az évben visszatérnek a mű eredeti szövegéhez, bátrab­ban vállalják föl annak ro­mantikus voltát. Ízelítőnek néhány név a szereposztás­ból: Ilosfalvy Róbert, Melis György, Zempléni Mária, Jablonkay Éva. Tíz év után ismét színpad­ra kerül Szegeden augusz­tus 14-én, 19-én és 20-án Ha- csaturján balettje, a Sparta­cus. A Magyar Állami Ope­raház társulata e produkció­val eddig a fél világot bejár­ta, a balett főbb szerepeit Dózsa Imrev Pongor 'Ildikó és Keveházi Gábor táncol­ja. A Szegedi Szabadtéri Já­tékok szervezésével kapcso­latban több újdonságról le­lhet beszámolni: több évre szóló színes leporellót készí­tettek az illetékesek a Szeged Touristtal, amelyen csupán a konkrét műsorokat tartalma­zó betétlapokat kell majd évente cserélni. Bevált a kö­zönségszervező iroda is: ed­dig elővételben régen tapasz­talt mennyiségű, több mint 63 ezer jegy kelt el az 1981 évi játékok előadásaira. Miként máskor, idén is több közművelődési program vár a képzőművészet kedve­lőire: összesen tizenhárom időszaki kiállítás, melyek közül legjelentősebbnek vál­tozatlanul a Szegedi Nyári Tárlat ígérkezik. A beérke­zett 580 műalkotásból 81 festményt, 113 szobrot és ér­met, továbbá 61 grafikát ál­lítanak ki. A Széchenyi téri tanácshá­za udvarán, a dómban és az Űjszegedi Szabadtéri Színpa­don jó néhány hangversenyt rendeznek. A tanácsháza „Muzsikáló udvarában” meg­különböztetett érdeklődésre tarthat számot Nyesztyerenko július 21-i ária- és dalestje, Újszegeden pedig Várkonyi— Miklós Sztárcsinálók című rock-operáját mutatja be augusztus 11-én, 12-én és 13- án, a tavaly Budapesten nagy feltűnést keltett' Evita-stáb. A sportkedvelők tizenegy or­szágos, illetve nemzetközi versenyt /tekinthetnek meg. S hogy Szeged vendégei min­den tekintetben jól érezzék magukat a városban ezen a nyáron is, eddig 37 vendéglá­tóipari egységben végeztek a megfelelő ellátás érdekében úgynevezett előzetes színvo­nalvizsgálatot, s a városi közlekedésben való tájékozó­dást segítendő, friss térkép is forgalomba kerül, amelyen az utcákat házszámokkal is feltüntetik. Domonkos László Kismonográfia a magyar rokonsági rendszerről „A- magyar rokonsági rend­szer” címmel kismonográfia jelent meg a debreceni Kos­suth Lajos Tudomány Egye­tem Néprajzi Intézetének ki­adásában. A szerző dr. Szabó László kandidátus, a szolnoki Damjanich János Múzeum tudományos íőmunkatársa 140 oldalas kötetben, német és szlovák nyelven adta köz­re 10 éves kutató- és gyűjtő­munkájának' eredményeit A könyv az uráli kortól napja­inkig tekinti át a rokonsági terminológiát, a rendszerek fejlődését, a régészet, a nyel­vészet, a néorajz és az etno­lógia eddigi eredményeinek a felhasználásával. Nyári tábor gyermekeknek A jászberényi Hűtőgépgyár­ban már hagyomány, hogy a vakációzó kisdiákok számára nyári tábort szerveznek, hogy a gyermekek — szüleik meg­nyugtatására — felügyelet mellett töltsék szabad idejü­ket. A tervek szerint az idei nyári tábort az üzem szép környezetben fekvő sportte­lepén ütik fel. Három tur­nusban kéthetenként váltják egymást a 7—12 éves korú gyermekek, összesen kétszáz- nyolcvanan. Az első turnus június 29-től veszi birtokába a kijelölt táborhelyet. Deák leányok A múlt század utolsó évti­zedének egyik égető belpoli­tikai kérdése volt a női egyenjogúsításért folyó harc. Ami azóta megvalósult, az ugyan döntő mértékben a felszabadulás eredménye, mégis szükséges azért vissza­emlékezni a kezdet idejére. Jó tudni — ha lehet — egy- egy területen kik voltak az első „vállalkozók”, akik mer­tek szembeszállni a visszahú­zó előítéletekkel, volt bátor­ságuk, erejük és tehetségük bizonyítani azt, hogy a lá­nyok is képesek a fiúkhoz hasonló tanulmányi ered­mény elérésére. A hétköznapi tanítási órák, szünetek, nagyszerű iskolai rendezvények során a karca­gi Gábor Áron Gimnázium és Egészségügyi Szakközépis­kola sok mai diákja — kü­lönösképpen az a több száz diáklány (közöttük az én két kislányom: Katalin a IV. Ei­ben és Ilona Tünde a II. A- ban), vajmi keveset gondol arra, kik lehettek az első leányok, akik tanulási céllal lépték át az iskola küszöbét! Mennyi bátorság kellett ak­kor ahhoz! Példamutató ma­gatartásra és szorgalomra volt szükség, mert csak kivá­ló eredménnyel bizonyíthat­ták be azt, hogy méltóak gimnáziumi tanulmányok folytatására, hogy elismerjék őket, és ezáltal a további bá­tor leánytanulók előtt is te­ret nyissanak. S amint Kar­cagon akkor, hasonlóképpen sok más város gimnáziumá­ban is megnyílt az első lehe­tőség a lányok tanulására. A mai tanulóifjúság jó ha tud arról a két lányról, akik az első fecskék voltak a gim­názium tantermeiben. Olyan nagy eseménynek számított az akkor, hogy a Karcagon megjelenő Nagy-Kunság cí­mű lap 1898. június 19-i szá­ma Deák leányok cím alatt is beszámolt róla — a követ­kezőképpen: „Bujk Juliska és S. Nagy Paule mindketten karczagi szülők gyermekei, az 1897/ 98-dik iskolai évre a karcza­gi ev. ref. gymnasiumban magántanulókul íratták be magukat. Fáradhatatlan szor­galommal birkóztak meg o gymnasium első osztály tan­tárgyaival, miről fényes bi­zonyságot tettek a folyó hó 15-én megtartott vizsgálaton, hol úgy a tanári kar, mint az érdeklődők általános tet­szése között jeles feleleteik­kel kedves meglepetést okoz­tak. Mondja még valaki, hogy nincs Karczagon fel­sőbb leányiskola? Dicséret illeti a kezdemé­nyezésért a szülőket, hogy erre a gondolatra jöttek; a kitartó, szorgalmas tanulás­ért a kedves deák-lánykákat, hogy megbizonyították azt a régi latin közmondást: »Quod faemina vult, valde unit-“. (Amit a nő akar, erősen akarja.)” Dr. Fazekas Mihály Karcag

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom