Szolnok Megyei Néplap, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-09 / 133. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. JÚNIUS 9, 1981. JÜNIUS 9., KEDD FÉLIX NAPJA A Nap kél:' 4.47 —, nyugszik: 20.40 órakor. A Hold kél: 12.18 —, nyugszik 1.19 órakor. Változóan felhős idő VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: változóan felhős idő. Elsősorban inkább csak keleten, szórványosan zápor, zivatar. Gyenge, napközben kissé megélénkülő változó irányú szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet ma 25, 30 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete, hétfőn Siófoknál 11 órakor 22 fok volt. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szerdától szombatig: ele­inte változóan felhős idő várható, kisebb záporokkal, zi­vatarokkal. Az időszak második felében túlnyomóan na­pos időre lehet számítani. A legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet 13, 18 fok között. Legmagasabb nappali hő­mérséklet eleinte 23, 28 fok között, majd 30 fok körül. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az or­szág területének 20 százalékán várható. George Stephenson Kétszáz évvel ezelőtt, 1781.. jú­nius 9-én született, és 67 éves korában, 1848-ban halt meg George Stephenson angol mér­nök és feltaláló, a vasútépítés úttörője. Bányafűtő gyermekeként szü­letett, s rendkívül szegény szü­lei még elemi iskolába sem tud­ták járatni. Gyermekkorában pásztorkodással kereste kenye­rét. Később egy bánya alkalma­zottja lett, ahol felismerték ké­pességeit és a gőzgép kezelésé­vel bízták meg. Tudomást szer­zett az első sinen haladó gőzko­csival kísérletező Richard Tre­vithick mérnök félig kész talál­mányáról, s ez nem hagyta nyugton fantáziáját. Minden idejét a gőzmasina szerkesztésé­vel töltötte; 1814-ben készült el új rendszerű mozdonya, amely a próbafutáson kitűnően szerepelt. Az angol bányatulajdonosok felismerték a gőzmozdonyban rejlő óriási lehetőséget, s példás egyetértéssel megépítették az el­ső vasútvonalat Stockton és Darlington között. A világ első gőzvasútvonalát 182$. szeptem­ber 27-én adták át a forgalom­nak. Ezután épült meg a hires Manchester—Liverpool vonal. Stephenson, aki szerényen azt állította, hogy „a mozdonjbaem egy, hanem az összes eddig élt technikus munkája”, Európa több országában épített vasutat. A Vértes alján elterülő Csákvár község római kori elődje Floriana közlekedési csomópont volt: itt találko­zott a Savariából Aquincum­ba vezető hadiút a Gorsi- umbót Brlgetió (ószőny) fe­lé vezető útvonallal. A kö­zelmúltban egy építkezés megkezdésekor a Fejér me­gyei Múzeumok Igazgatósá­gának régészei az MTA ré­gészeivel közösen megtalál­ták az egykori római tele­pülés temetőjét. Igen gazdag a leletanyag, számos római kori edényt használati esz­közöket, ' ékszereket hoztak felszínre és eddig csaknem száz sírt tártak fel a régé­szek. A képen: Sírok feltá­rása. Elhunyt Királyhegyi Pál Királyhegyi Pál író, újság­író 81 éves korában, hosszan tartó súlyos Betegség után vasárnap elhunyt. Síremlékavatás B. Tóth Endre rendőrezre­des síremlékavatása június 12-én, pénteken délelőtt 10 órakor lesz katonai tisztelet- adással a Farkasréti temető­ben. Tanács és Vöröskereszt Egészségnevelés,. környezetvédelem közösen A csépai Nagyközségi Kö­zös Tanács és a Vöröskereszt lakóhelyi vezetősége öt évre szóló együttműködési megál­lapodást kötött, amelynek célja egyebek mellett, hogy közösen részt vegyenek az egészségnevelésben, a család- védelemben és a település kö rnyezetvéd elmében. A megállapodás szerint a Vöröskereszt aktívái előadá­sokat tartanak, megszervezik a tisztasági mozgalmakat. Az előadásokhoz a tanács biztosítja a tárgyi feltétele­ket, és ha „külső” előadót hívnak meg, annak tisztelet­díját fizeti. Figyelembe ve­szik a vöröskeresztesek ja­vaslatát, kik jogosultak az idős emberek közül a tisza- ugi vagy más szociális ott­honban történő elhelyezésre, illetve a veszélyeztetett kö­rülmények közé kerülő gye­rekek közül állami gondo­zásra. TOTÓ Nincs telitalálat A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a totó 23. heti végleges nyere­ményjegyzéke a következő: 13 plusz 1 találatos szel­vény nem volt. 13 találatot 4 fogadó ért el, nyereményük 447 054 forint, 12 találatot 203 fogadó ért el, nyereményük 5 873 forint, 11 találatot 2295 fogadó ért el, nyereményük 519 forint, 10 találatot 18 297 fogadó ért el, nyereményük 98 forint. Hörekord után ÄifiiP ;.k, Pihentetöbb” lesz a meleg—Vízcsúcs Megnyugtat az orvosmeteorológia Koraszülött kánikula! Hő­invázió! Ajtóstól rontott be hozzánk a meteorológiai nyár az elmúlt hét első fe­lében. Névjegyén: 35 fok! Szerdán még hazánk volt Európa legmelegebb pontja. — Példa nélküli eset? — Nem egészen — mond­ja Bártfai Erzsébet meteo­rológus. — Az utóbbi nyolc­van évben néhányszor még magasabbra is emelkedett a hőmérséklet, igaz, többnyire a hónap második felében. Budapesten például a legna­gyobb meleget eddig 1935- ben, június 29-én mérték, akkor 39,5 fokra forrósodott föl a levegő. A mostanihoz hasonló, sőt egy-egy napon még nagyobb kánikula volt 1979 május végén, június elején. Akkor, is, most is az Afrikából érkező igen me­leg léghüllámok okozták a hőséget. Az idén szerencsé­sebb helyzetben voltunk: vi­szonylag alacsonv maradt a levegő páratartalma, így nem vált elviselhetetlenné az idő, és nem is tartott oly soká — több mint egy hétig — mint három éVe. Néhány i vízadat: június elsején az országos fogyasz­tásban abszolút rekord: 2,8 millió köbméter, nagyobb az eddigi 1976-os csúcsnál. A Duna szintje megfelelő, a lánchídi mércénél 3 méter körüli érték. A Velencei-tó vize 24—25 fokosra, a Bala­toné 23 fokosra hevült föl. Az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előre­jelző osztálya és az orvos­meteorológus prognózisa: Amiilyen kevés változás tör­tént az elmúlt héten — a nagy meleg miatt olyan megterhelő volt számunkra. Bár e héten kissé változéko­nyabb időre számíthatunk, mégis pihentetöbb lesz köz­érzetünk szempontjából. El­ső felében a nappali órák­ban megnövekszik a go­mol yf el hőzet, futó záporok is kialakulhatnak. Mindezek a változások rövid idő alatt zajlanak majd, néhány eset­ben nem is kis mértékűek, mégsem lesznek ránk oly nagy hatással, mint a múlt heti zivataros időszak. A hő­mérséklet csúcsértéke az ilyenkor megszokott 23 és 28 fok között alakul. A hét közepe táján átmenetileg is­mét visszatér a napos me­leg, a levegő a délutáni órákban újból 30 fokig me­legszik, a hét végére azon­ban csapadékosabbra ezzel kellemesen hűvösebbre for­dul az idő. Csupán a ziva­tarok alatti gyors változá­sok okozhatnak kellemetlen közérzetet. (HH) Jászberényi autós sikere Veszprémben Vasárnap immár nyolcadik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Lada márka­találkozót. Az ország min­den részéből több mint 4500 Lada fordult meg a találko­zó színhelyén, az M8-as úton a 48-as kilométerkőnél kije­lölt terepen. A házigazda ezúttal is a veszprémi Ba­kony Művek volt, de megje­lentek ott az autóval kapcso­latban levő valamennyi vál­lalat, intézmény, kereskedel­mi szervezet képviselői is. Mindannyian jól szervezett szolgáltatásokkal, tanács­adással várták az érdeklődő­ket. Így képviseltette magát az AVTOEXPORT, a MO- GÜRT, a MERKUR az ELZETT, a VIDEOTON, az AUTÓKER, ÁFOR, az AFIT, az Állami Biztosító. A kihe­lyezett autóker-pavilonokban árusítottak, műszeres beál­lításokat vállaltak. A találkozó fénypontja az autós ügyességi verseny volt, amelyen száz Lada vezetője mérte össze tudását. Az 1. kategóriában (az 1200—1300 Ladák között) első lett Far­kas János Jászberényből, a 2. kategóriában, (az 1500— 1600-as gépkocsik között) pedig Kardos Péter székesfe­hérvári versenyző. A legjobb női vezetőnek Farkasné Besz- teri Éva bizonyult, aki szin­tén Jászberényből jött a Lada-találkozóra. Horgászmozaik Az idén öt nappal hamarabb kezdhetik meg a halat kedvelők Szolnok megye vízterületein a pontyfogást. A Szolnok megyei Tanács V. B. mezőgazdasági és élelmezési osztálya 1981. június 10-én 0.00 órától feloíűj a a pontykifogási tilalmát. A tilal­mi idő megrövidítését a MO- HOSZ Szolnok megyei Intéző Bizottsága kérte, mivel áz átla­gostól eltérően meleg időben a ponty ivása hamarabb lezajlott. Nem mindennapi horgászél­ményben volt része tegriSp reg­gel Magony Istvánnak, a szolno­ki Vízügy SE hajóépítő asztalo­sának. süllőzés közben az alcsi- szigetl Holt-Tiszán akadt a horgára ez a termetes, nagy- bajuszu. A szerencsés fibfgász mintegy 15 perces fárasztás után emelte csónakba harcsáját, amelynek súlya tiz és fél kiló. A tiszafüredi Kis-Tiszát hor­gászparadicsomként tartják szá­mon a víz szerelmesei. A helyi horgászegyesületbe már csaknem hatszáz tag iratkozott be. A te­rületen éjszakai pecázásra, sőt csónakkölcsönzésre is van lehe­tőség. mivel az egyesület har­minchárom ladikkal rendelkezik. A kölcsönzési díj idegen horgá­szoknak napi húsz. a helybeli-, eknek pedig öt forint. A 007 jelenti Gázszivárgás, villámcsapás, súlyos közlekedési balesetek a hét végén Nyomócsőrepedés miatt ammó­niák gázszivárgás történt június 6-án, szombaton reggel három­negyed 9-kor Jászberényben, a Fogyasztási Értékesítő és Be­szerző Szövetkezetek Mezőgaz­dasági Termékforgalmazó Orszá­gos Közös Vállalata szelei út 1. sz. alatti baromfifeldolgozó üze­mének hűtő csarnokába... A mentők tizenegy dolgozót mér­gezés gyanújával szállítottak a jászberényi kórházba. Az or­vosi vizsgálat mérgezési tünete­ket nem állapított meg, a dol­gozókat hazaengedték. A rend­őrség eddigi megállapítása sze­rint a dolgozók egészségét ve­szélyeztető gázszivárgásnál bűn-, cselekményre utaló körülménye­ket nem találtak. A további vizsgálatot szakértők bevonásá­val folytatják. • Két ember életét követelte szombaton este a Jászberény fölött átvonuló vihar. Czigány Józsefné 29 éves — Jászberény, Rácz út 15. szám^ alatti lakos — kerékpárjával a'' mezőről tar­tott hazafelé, és villámcsapás következtében életét vesztette. Ugyancsak a villám okozta halálát Besenyel Istvánná 76 éves — Jászberény, Zagyva-part 60. sz. alatti lakosnak — aki ta­nyája közelében legeltette tehe­nét. * Június 6-án este fél 8-kor nem az útviszonyoknak megfelelő se­bességgel közlekedett személy- gépkocsijával Cserkeszőlő kül­területén Aszódi András 22 éves magánkereskedő — Cserkeszőlő, Bodnár dűlő 4. szám alatti la­kos — és az út menti árokba borult. A gépkocsi utasa, Czu- darhelyi István 27 éves, cser- keszőlői lakos nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szen­vedett, a gépkocsiban mintegy 30 ezer forintos anyagi kár ke­letkezett. Aszódi András ellen büntetőeljárás indult. * Ugyancsak szombaton este sú­lyos közlekedési baleset történt Jászberény külterületén és Kis­újszálláson is. . Este negyed ll-kor Bánáti Imre 43 éves raktáros — Jászbe­rény, , Nádor út 2. szám alatti lakos — ittasan vezette személy­gépkocsiját és elütötte Szikszai Miklós Jászberény, Mályva út 10. sz. alatti lakos gyalogost, aki súlyosan megsérült. Bánáti Im­re ellen megindult a büntetőéi- járás. Éjjel. 11 óra előtt néhány perccel Kisújszálláson riasztot­ták balesethez a mentőket. A 4-es főútvonal városon áthaladó szakaszán Gyuricza Éva 18 éves tanuló, Kisújszállás, Vass út 5/6. szám alatti lakos körültekintés nélkül, féktávolságon belül lé­pett az úttestre egy szabályo­san közlekdő személygépkocsi elé. A baleset következtében Gyuricza Évát súlyos sérülések­kel szállították kórházba. Kisiparos a mozgássérültekért Felkereste szerkesztősé­günket Schneider Pál, szol­noki autódiagnosztikai kis­iparos, aki elmondta, hogy szeretne a mozgássérültek megsegítésére indított akció­ba bekapcsolódni. De mivel segíthet egy kisiparos? * Elhatározta, hogy június 13-án, szombaton reggel nyolctól délután két óráig a mozgássérültek járművein — ingyenesen — beállítja a fényszórókat a szolnoki Cso­konai út 55/B. szám alatti műhelyében. A következő hetekben egy, egy alkalom­mal — ugyancsak ingyene­sen — elvégzi a szénmono- xid ellenőrzést, a fogyasztó mérést és a futómű ellenőr­zést is. — Még mondják, hogy hasonlít, mint egyik to­jás a másikra! — Jász­berényből a Gyár u. 5. szám alól Lakatos Ist­ván küldte szerkesztősé­günkbe ezt a furcsa for­májú tojást, amellyel tyúkja lepte meg... (TZ) SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Virágh Iván Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafiók 105. Te­lefon: 12-093. 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hlrlapkézbesf- tő postahivataloknál és a kéz­besítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 34, negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 25—069 HU ISSN: 0133 9758 IHirek | Állami gazdaság boltja Tegnap Jászberényben, a fedett piac melletti üzletso­ron új, saját üzemeltetésük boltot nyitott a Jászsági Ál­lami Gazdaság. A kétszázezer forint költ­séggel épült boltban a gazda­ság a közismert Hárslevelű boron kívül harmincféle egyéb bort és pezsgőt, több­féle üdítőitalt árusít, ame­lyeket az állami gazdaságban termelnek illetve palackoz­nak. ■ JÁSZAPÁTIBAN a műve­lődési ház adott otthont va­sárnap délután a balett-tan­folyam vizsgaelőadásának. @ MA DÉLELŐTT fél tíz­kor és délután két órakor a kunhegyesi művelődési ház­ban a Meseszínház várja a kicsinyeket az Aladdin és a csodalámpa című műsorával. ■ A JÁSZBERÉNYI kertba­rát klub tagjai az üdítőször­pök készítésének titkaiba avatták be egymást és érté­keltük Komlón tfett látoga­tásuk tapasztalatait tejnap mégtartott foglalkozásukon. © MA DÉLUTÁN két óra­kor a tiszafüredi Lenin úti sporttelepen kisdobosoknak kiírt járási ügyességi-bátor- sági vetélkedőt rendeznek. A verseny megrendezését az MHD tiszafüredi gyárának KISZ-fiataljai vállalták. Az eseményre a járásból hatvan kisdobost várnak. ■ A NAGYCSALÁDOS Bu­rai Gyulának, a tiszasülyi Béke és Barátság Termelő­szövetkezet nyugdíjasának a tavaszi belvíz következtében összedőléssel fenyegetett a háza. A téesz Juhász Lajos vezette Zalka Máté Szocialis­ta Brigád tagjai segítettek és 216 óra alatt — részben tár­sadalmi, részben kedvezmé­nyes térítésű munkával — felújították a ház lábazatát, a falakat cs az ejész épüle­tét kívül-belül tatarozták. © A VASUTASOK Szakszer­vezete szolnoki csomóponti művelődési központjában jú­nius 11-én, csütörtökön dél­után öt órakor előadást és vitáit tartanak pedagógus ve­zetésével a gyermeknevelés­ről. ■ AZ OTP Szolnok megyei Igazgatóságának adatai" sze­rint az év első öt hónapjában 240 millió forinttal nőtt a be­tétállomány, és elérte az 50 milliárd 55 millió forintot. © CSÜTÖRTÖKÖN Békés­csaba és Gyula nevezetessé­geivel ismerkednek meg a Hazafias Népfront mezőtúri városi bizottsága második és harmadik kerületi nőklubjá­nak tagjai. ■ A FINNAIR légitársaság budapesti képviselete, a Ha­zafias Népfront Szolnok vá­rosi Bizottságával és az IBUSZ szolnoki irodájával! közösen tegnap filmvetítés­sel egybekötött tájékoztatót rendezett a megyeszékhelyen, amelynek során bemutatták Finnország szép tájait és is­mertették az odautazás lehe­tőségeit. I jelenté« ax utakról I Töffökszentmifclóson, a 4-es főúton aszfaltszőnyegezés folyik félpályás útlezárással. A 47^es főúton a régi sebes- körösi híd bontásánál nau ponta kétszer robbantanak, ezért délelőtt 10—11 óra, délután 14—15 óra között rövidebb időre leállítják a forgalmat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom