Szolnok Megyei Néplap, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-07 / 132. szám
4 4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. JÚNIUS 7. lArcképváaJat I Megharcolt évek A pince zés boros vidékeken ma is él. A borosgazda meghívja a barátait, szomszédjait: kóstolják meg az „új hordót”, s talán mondanunk sem kell, mindig van olyan „hordó”, amelyet éppen megkóstolnak. Ilyenkor megjön a jókedv is. a nó- tázás, meg a mökázás. A nagyrédei művelődési ház fiatal' igazgatónője arra gondolt: sikerülne-e a pin- cézés bent a kultúra házában, kevesebb rizldnggel, de több nótával, tánccal? Így alakult meg a nagyrédei népi együttes Bőgős Gyuláné alkotó fantáziája, szervezőkészsége, szorgalma nyomán. Egy gazdag életpálya első mérföldköve volt ez. amelyet Iregszemcse. a Tolna megyei jász község követett. Feltűnt Bögösnének — ott is a művelődési házat vezette, közben főiskolán tanult — hogy Bartók 320 „iregi” gyűjtésének túlnyomó többségéhez csak annyit írt: „59 éves öregasszony”, „16 éves lány”, ... stb. Kik voltak ugyan, akik Bartóknak daloltak? A Magyar Tudományos Akadémia támogatta a kutatást, s néhány éven belül már az ígéri kórusban daloltak a hajdani nótafák lányai, fiai. Az iregi öreg kórus országos hírűvé vált. De közben Bögösnét egy másik kérdés is foglalkoztatta: a jászok Dunántúlra települése. Pályadíjnyertes dolgozatának címe: A jász talicskától a barázdáig- Több mint érdekes olvasmány, benne a két világháború közötti Magyarország nincstelenjeinek minden tragédiája. Az évek múlásával Iregszemcse kulturális élete Bö- gösné irányításával fogalommá vált. De olykor a legjobb szándék is meghátrálásra kényszerül az értetlenség be- tonfalainól. 1976-ban a Bőgős család Tiszaburára települt. Hívták őket, szívesen jöttek, pedig tudták: „nehéz” helyre jönnek. A falu lakosságának 70 százaléka, az iskola tanulóinak pedig 62 százaléka cigány! Bögösné — közművelődési igazgatóhelyettes — gyakorlott népművelőként minden irányító szervnél és hivatalnál előbb felismerte, hogy a közművelődés megújhodása. eredményessége elválaszthatatlanul az iskola munkájának függvénye. Az ilyen és olyan klubok sorát szervezte meg, de mindig az oktatásügy feladatának és • céljainak előtérbe helyezésével. A cigányklub népi együttessé terebélyesedett, de ez sem cél volt. hanem eszköz a nevelők kezében: felszámolni az analfabétzimust. a telepi életformát civilizáltabbá, emberibbé tenni. Mindennapos apró .ütközetekkel” múltak az évek. Történelemóra. A téma a magyarok bejövetele. a honfoglalás. Bögösné meséli, magyarázza a szép tananyagot, örül. mert úgy látja. szavára mindenki odafigyel. S ekkor feláll a tizenéves, fekete szemű legény- ke, s szigorúan megkérdezi: „a mi honfoglalásunkat miért nem tetszik elmondani?” Elmondta, újra és újra: „Ti. ugyanolyan jogú magyarok vagytok, mint bármelyikünk, de az nagyon fontos ám. hogy a kötelességekeket is Ugyanúgy vállaljátok, mint bárki más ” De mi az, hogy kötelesség?! Örök permaneneia a nevelők élete. Az utolsó putrit csak néhány éve számolták fel, de a félig-meddig ma is zárt. hajdani primitív közösség még ma ' is súlyos szellemi hagyatékot sugároz. Romlatlannak hitt öntörvényeit, amelyek ütköznek a fejlettebb erkölcsi világképpel Bögösné — a férje a művelődési ház igazgatója, főhivatású tanár — a község értelmisége, lakossága segítségével mérhetetlen áldozatvállalással hihetetlen eredményeket ért el az ellentmondások feloldásában. A képzeletbeli „kályha” ahonnan a tánc indul, mindig az iskola, a gyermek. Bejön a telepi aszony az úi, ragyogóan tiszta (!) iskolába. veszekedő kedvében, amúgy — enyhén szólva — hétköznapi ruhában. A gyerekei rászólnak: „itt nem szabad veszekedni, anyám, itt mink°f se szid senki, itt- szépen beszélnek velünk, aztán voöye fel anyám a jó ruhái''* ne járjon ilyen cigánymódra, nem látja, hogy itt a mosdóban főhetne a galuska.” Semmit sem akarunk idealizálni, ettől Bögösné óvott bennünket legjobban. De tény. hogy a dolgozók iskolája nem kihasználatlan, nem eredménytelen, a köztörvényes esetek száma nem kirívó. az iskola tanulmányi átlaga a körülményekhez képest jó! Csak éppen még sok a tennivaló, rengeteg. Bőgős Gyuláné a tanév végén nyugdíjba készül, megkapta a Megyei Tanács pedagógiai díját. A cigány- osztályban most végzett tizenkilenc nyolcadikossal búcsúzik a tiszaburai iskolától. A „ballagok” viszont egytől egyig mind tovább akarnak tanulni. T. L. Ut a város pereméről Ki emlékszik már arra, milyen jövőről álmodott a mezítlábas, félmeztelen kisfiú, amikor hóna alá csapta a tankönyveket, irkákat, s elindult az iskolába. A távoli jövő helyett sokkal inkább az foglalkoztatta, hogy ki áll a hat testvér közül aznap sorba kenyérért, cukorért... Az igazi nagy élmény az volt, amikor arra vetődött a motoros nagybácsi. A berregő, csillogó motor elbűvölte a kisdiákot, a világért el nem mozdult volna mellőle, még a villanyszerelő kedvéért sem. így aztán már minden eldőlt, amikor az osztályfőnök azt tanácsolta a Szívós családnak, hogy küldje a Jancsit gimnáziumba, A szülők, az ács apa, s a háztartásbeli anya nem is tudta volna ezt vállalni, hiszen ott volt a másik öt gyerek. Ha nem is folyamatosan, de mégis több mint tíz évig tanult, amíg a város pereme kis mezítlábasából a -jászberényi 606-os számú Ipari Szakmunkásképző Intézet Kiváló szakoktatója lett. Az új elismerés — amelyet öt más kitüntetés előz meg az életrajzban — tizenegy év munkáját minősíti ugyan, de benne van ebben az egész élete, akarata, ahogy lehetetlent nem ismerve mindig többre és többre törekedett. Mindig a közösségért, hiszen igen távol áll tőle a nagyra- vágyás. Az iskola nem tud olyant kérni, amire ne vállalkozna. Nemcsak a tanműhely számára készített munkaeszközöket, hanem a közismereti tárgyakhoz, azok tanításához is. Gyakran meglepte a kollégáit egy-egy jól használható szemléltetési eszközzel, önként, kérés nélkül. S nemcsak a volt iskolájáért, a tanítványaiért fáradozik. A város többi diákja bizonyára az idén is kellemesen tölti el a vakációt az öregerdei napközis táborban, amelynek kialakításában is részt vett Szívós János, de emellett sorolhatnánk számtalan más létesítményt is. amelyekért két alkalommal vehette át a Társadalmi munkáért kitüntetés arany fokozatát. A közösség és a gyerekek érdekei határozzák meg a munkáját, s ezt még alighanem a családtól hozta magával. Talán a saját gyerekkoráért szeretne ezáltal kárpótlást kapni. Ugyanakkor nem enged a szigorúságból, fegyelemből. a követelmények teljesítéséből. ^.Fegyelem nélkül nem lehet igazán jól dolgozni” — vallja. S ez nemcsak másokkal szemben támasztott követelmény, fegyelmezett, kiváló munkásnak ismerték az Aprítógép- gyárban, s a Hűtőgépgyárban is. ahol mint géplakatos dolgozott. Most a tanítványai vették át a helyét s amire büszke: mindössze két-három volt diákja váltott át más szakmára, a többiek megtalálták számításukat géplakatosként, . s munkahelyükön elismerik felkészültségüket nagyra értékelik emberi magatartásukat. Rendszerint ilyenkor értik meg igazán szakoktatójuk szigorúságát következetességét, amivel segítette őket, noha annak ide- jén* kamaszként szívesebben választották volna a köny- nyebb, megoldásokat. Akárcsak a mostani diákok, akik kicsit megszeppenve hallgatják szakoktatójuk tanácsait, •követelményeit a bemutatkozó. első órán. Mint a jó szakmunkás, akinek fontos, hogy milyen munkadarabot ad ki a kezéből; Szívós János is azt szeretné. hogy minden tanítványából jó szakember váljék. Ügy véli, ebben a legjobb módszer a példamutatás. A szakoktatóval szemben három dolgot tart fontosnak: szeressen dolgozni, tudjon mindent megtanítani a diákoknak. amit ő tud. s mindezek segítségével nevelje munkássá a fiatalokat. Nem könnyű eleget tenni ezeknek az elvárásoknak főleg egy olyan szakmában, amelyben gyorsan elavulnak az ismeretek. időről időre új gének kerülnek a gyárakba. Így aztán állandóan tanul a szakoktató is. A „munkaideje” nem ér véget a kicsengetéskor. böngészi a szakirodalmat. úi munkaeszközöket fabrikál. S ugyan mi lehet a titka: a sietős, semmire ..ránemérős” világunkban neki marad ideje a családjára. gyerekeire, olvasásra is. Titok? Egyáltalán nem gz. Mindössze arról van szó. hogv szenvedélye a munkája. kiegyensúlyozott, elégedett ember, mert úgy alakíthatta az életét, hogy'megvalósíthatja benne elképzeléseit, önmagát. Éppen másfél éve, 1979. december 2-án írtam A megszállott című riportban Erzsiről, a négygyerekes, fegyverneki fiatalasszonyról. Legalább ötször találkoztunk, amíg az írás megszületett, s akkor se tudtam róla egyértelműen írni. Nem ítéltem el, s nem magasztaltam fel. Csak azt írtam le, mit küszködött, amíg két saját és két vállalt gyerekével hozzájutott egy öreg házhoz. Sokat küzdött érte. A gyesen levő asszony több mint 11 ezer forintot fizetett az OTP- nek, s 2004-ig havonta 390 forintot törleszt, ha meg akarja magának, a családjának tartani a házat. Másfél év után ismét hallottam Erzsiről. Felkerestem, s megint töröm a fejem: mese vagy valóság? Az bizonyos; az akkor megszerzett házban él, vele mind a négy gyerek. A férj becsületesen dolgozik, nehéz fizikai munkás. Erzsi gyesen van még, a legkisebbel. Szívesen fogadott. . .-----------------------------------------------------. --------w-----------------------------------Vál tozatok a valóságra — Jaj, csókolom, de örülök, hogy látom. Mindjárt összekapok egy pár csirkét, jó kis rántani valók. Nem kell? No, jól van, nem azért mondtam. Kerüljön beljebb. Csak a kisfiam van itthon, a többi iskolában, óvodában. Év végéig még kitart a gyesem, aztán majd kénytelen leszek itt helyben munka után nézni. Mert ez nem élet így, egy keresettel. Már tessék elgondolni, most -is háromhavi óvodai, napközi díjjal tartozom. Hiába, keserves az élet. Pedig tessék elhinni, úgy de úgy igyekszem. Az ember is dolgosak rendesen, egy nap hiányzása nincs. Ha valamelyik gyerek hirtelen megbetegszik, s orvoshoz keU vinni, csak találok valakit, aki az üzenetet elviszi a munkahelyére. Most azért támasztom a kaput, hogy hátha jön pénzesutalvánnyal p postás. Mindig ... a kutya valamit, most az én nagyobbik kisfiámra nem jön már hónapok óta a tartásdíj. Voltam a bíróságnál, kitanultam én már mindennek a csízióját. Azt mondták, menjek haza nyugodtan, majd az állam megelőlegezi-. Hát elég lassan előlegezi, ha ugyan megteszi. Az a pénz kihúzna a bajból. Négy gyerek sok ám 'az egy pénzből, akárhogy is. hú- > zom a nadrágszíjat. Ugye enni kell,- aztán ruházkodni is. Az egyik kisfiú most ballag az óvodában. Kérdeztem az óvónénit, jó lesz-e, ha a szép kis rendes, viselős nadrágjához fölvesz egy fehér ingecs- két. Mondta, hogy úgy jár az, olyan tisztán, akár mindennap ballagna! Olyan ez a mi életünk, hogy az OTP-ben könyvelnék „bennünket”. Az ÖTP-fiók- ban csak említenem kell az Erzsi nevét, a címet, már hozzák a „fejlapot”. — Nem fizetett rendesen — mondja az ügyintéző és sóhajt. — Aztán letiltottuk a családfő fizetéséből a havi 390 forint rendes tartozást, meg az elmaradást. Már egyenesben vannak. Bár minden adósunk úgy lenne. Sajnos, nem gondolják meg, nem mérik fel a lehetőségeket. s a váratlan nehézségeket se veszik számításba. Aztán futunk a pénz után. Az Erzsi mast egyenesben van, nem is tiltakozott a letiltás elleni sőt bent járt. mondta, így lesz rendben, vonassuk csak mi le, nem lesz rá gondja! Erzsinek másfél évvel ezelőtt a község egyik tanácstagja is. segített, hogy az üresen álló öreg házért befizethesse a készpénzt. Akkor ígérte esküvel, megadja, meg ám, ahogyan csak tudja. A tanácstitkár ezzel fogad. Erzsi régen megadta a tartozását, nem felejtette el az ígéretét. — Nem élnek könnyen, de már nem tartjuk a négy gyereket a nehéz, a hátrányos helyzetűek között. Borzasztóan nagy az Erzsi akarata! Vállalta a férje két kisgyerekét, éppoly szeretettel, mint a magáét. És él velük, rendben, tisztességben. Nem azt mondom, biztosan nem telt még se bútorra, se nagyobb tatarozásra, de a gyerekek rendben vannak! Az a legfontosabb! — Ne tessék nagyon szétnézni, mert a házon még keveset csináltunk. Ugye, a konyhát már kifestettük, a kisszobából kitakarítottuk a lomot, ott már a gyerekek fekhelye ál], ott alusznak a kiságyban, a heverőn, á re- kamién. Majd az egész lakást festeni kell, mihelyt telik rá. Nem izgatom vele magam különösebben, mert akkor megbolondulnék. Az biztos, hízónak valót veszek rövidesen, mert anélkül még nem voltunk. Az a fontos, hogy a házat fizetem rendesen, tán túlfizetésem is van. Hogy mondták? Nem fizettem? No jó, beteg volt az ember, köszvényes lett, akkor persze, hogy elmaradtam. De bementem én, még a munkahelyen is kértem, tiltsák le, ne legyen rá gondom! Nem vagyok én szélhámos, se megszállott, kár is volt rólam azt írni, ha meg nem sértem. Ugye,, egy anya az á gyerekei sorsának a jobbra fordulását harcolja. Nekem sokat kellett harcolnom. Lehet, még ezután is, mert azért tetszik látni, hogy élünk, nem olyan könnyű ám! Dehogy bántam meg, a világért nem adnék egy gyereket se! Hajaj, még a tavaszon meg is téptem a kedves édesanyjukat. Idejött, követelte a gyerekeit, hogy így láthatás, úgy láthatás. És szó szót követett. le... az a szégyentelen! Persze, hogy nekimentem. Engem szólsz le, te aki anyjuk helyett anyjuk vagyok? Aki folyvást küzdők értük? Nem is láttam azóta! Ne is lássam, ha bánt bennünket. Békét akarunk! Aztán a betegség úgy is sokszor bánt bennünket! Hát nem elég az? Meghíztam. ugye pár kiló most feljött rám, ej, menjen már, dehogy lesz még gyerekem, azért tudni kell az embernek a lehetőségét is f Négy gyereket felnevelni elég egy magamfajtának. Még az „ szerencsém, hogy a legnagyobb jól tanul, az óvodások is okosak, nincs rájuk panasz. Még erre a kicsire, a szépszeműre se, pedig ez csak velem beszélget itthon. Nézze már, hogy összekente magát a csokival. Gyere, megtörüljük az arcodat, bogaram . . . A férj — helyesebben a családfő, az élettárs — munkahelyén ismerik a családot is. Az embert jó dolgosnak, igyekvőnek tartják. Nagyon nehéz fizikai munkát végez, rendesen jár munkába. A sok gyerek után kérnie se kell a szociális segélyt, amit időről időre megszavaznak neki. Tudják róla azt is, korábban meg-megitta a magáét, de azt is úgy, hogy munkában nem rontott rajta. Már rég nem látják sörösüveggel a kezében a faluban se. A betegség, meg a család felelősségé változtatott rajta. Szereti a családját, ennyi az egész. A ház bejáratánál a festett ajtón jó nagy betűkkel a dátum: 1979. november 15. Akkor költözött új otthonba Erzsi, a párhónapos legkisebbel, a két óvodással s az iskolással. Akkor a legfontosabb a meleget adó olajkályha volt,'s a tej, a kenyér. A kis ház udvarán most gyenge saláta leveledzik. Karalábé érleli sötét levele alján a gumót. Pár bokor krumpli' is látható meg paradicsom, zöldségek. A nagy kert azért lehetne gondozot- tabb is, több növény elférne benne, s nem szomorkodna szomjasan életre várva. Erzsi mondja is, még az idén lesz ez-az, mert kell az ennivaló. Aztán megtámasztja a kapufélfát. Barna dolgos kezét szeme elé emeli, nézi. hátha jön, s nem hiába a postás... Azt hiszem, Erzsi története egyre kevesebb mesét tartalmaz. Valóság az élete. Égy a küzdő, a négy gyerekkel küszködő fiatalasszonyok közül. Nem kényeztette el eddig a sors. Valószínűleg ezután is neki kell dolgoznia, kis csatákat vívnia. A négy gyerekért. Akiket megszállottan szeret — ahogyan az édesanyák szeretik a gyerekeiket. És csak ez az érdekes. A többi — a bonyodalmak, a nehéz napok és szűkös évek — a valóság változatai! Sóskúti Júlia
