Szolnok Megyei Néplap, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-24 / 146. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. június 24. Beszélgessünk a postásokról Interjú Csáki Lászlóméval, a Postások Szakszervezete főtitkárával Az ország minden tájáról naponta több vagonnyi áru érkezik Budapestre a ZÖLDÉRT Nagy vásártelepére zöldségbő] és gyümölcsből. A hajnali rakodás és válogatás után a teherautók a főváros valamennyi ZÖLDÉRT-bolt- jához kiszállítják a friss árut. A képen: Friss áruval rakják meg a teherautókat SZENT IVÁN NAPIN ÉSZAKON Vizsgáztatom magam, amíg bebocsátásra várok Csáki Lászlónéhoz, a Postások Szakszervezete főtitkárához: vajon mit tudok a postai dolgozók munka- és, érdekvédelméről, élet- és .^munkakörülményeik javításának lehetőségeiről? Gyermekkorom postás bácsijával az utcabeliek részletesen megtárgyalták családi gondjaikat, gyógyszereket cseréltek, és számon tartották egymás névnapját. A mai postásunkat viszont nem is ismerem ... A kapualjban elhelyezett levélszekrény „helyettesíti” őt. — Nem lehetett volna másképp lépést tartani a megnövekedett feladatokkal — mondja Csáki Lászlóné. — A postai szolgáltatások köre az utóbbi évtizedekben mennyiségileg megsokszorozódott, kiszélesedett. A kívülállók legtöbbje a posta feladatát, a levél-, a csomag- és a táviratforgalomban, és a távbeszélő szolgáltatásban látja. Pedig a skála ennél sokkal szélesebb. Gondolná például, hogy a pénzforgalom több mint 80 százalékát a posta bonyolítja le?! A posta szolgáltatásai gondoskodnak a rádió- és tévéadások technikai feltételeiről, a posta működteti a telexhálózat egy részét is. S mindezt a szükségesnél kevesebb emberrel. — Ezzel eljutottunk a következő kérdéshez: a nehézségekhez. — Igen. A posta fejlesztése — épp úgy, mint más szolgáltatásoké — sokáig elmaradt az igényektől. Fejlődésről csak az V. ötéves terv kezdetétől beszélhetünk. Az új tervciklusban szerényebb ütemre van fedezet. Közben az igények egyre nőnek. Sorolj am ? Ha a meglévő távbeszélőhálózat korszerű és kifogástalan lenne, akkor is hatalmas összegeket igényelne a fejlesztés — csupán a fővárosban 260 ezer ember vár telefonra! —, de sajnos, nem az. Nagy feladat a rádió- és tévéadás kifogástalan vételi lehetőségeinek biztosítása, s ehhez jönnek a színes televíziózás növekvő követelményei. Postahivatali hálózatunk sok tekintetben elavult, s bár megkezdődött a gépesítés, a gépek tipizálása, a nagy postahivatalok áteresztőképességének koncentrált növelése — a jövő feladata. — Ejtsünk néhány szót a postai dolgozók helyzetéről. — Szakszervezetünk őszi kongresszusa elemezte ezt, s meghatározta a tennivalókat. Örömmel nyugtázta, hogy a posta öt év alatt munkavé- tíelmj- és szociálpolitikai cé1 Jókra egy és negyed milliárd, illetve másfél milliárd forintot fordított; különösen jó eredményekről adhattunk számot a lakásépítés támogatásában, a gyermekintézmények bővítésében, a munkásszállások és a munkás- szállítás korszerűsítésében, új postahivatalok építése terén. — Hol szorít a cipő? — Nagy az elmaradás a bérszínvonalban, ami kétszeresen fájó. Egyrészt, mert a bérek nem állnak arányban a postai dolgozók munkájával, szolgáltatásuk társadalmi értékével; másrészt, noha a képzettség tekintetében a követelmények sajátosak és magasak, mégsem fizetik meg kellően. Ezért kevés a munkaerő, illetve helyenként magas a fluktuáció. A munkakörülmények sem a legjobbak. Vidéken sok az elavult — helyenként életveszélyes! — postahivatal. A távbeszélőközpontok kezelői termében sok helyütt nagy a zsúfoltság, megoldatlan a szigetelés és a légcsere. Az igénylők nagy örömére a posta 45 ezer telefonkészüléket kapcsolt be terven felül; a postás dolgozók öröme nem ilyen zavartalan, mert a végrehajtott műszaki fejlesztés nem áll arányban az új állomások számával. Nincs minden rendben a munka- és védőruha-ellátás körül: meny- nyiségileg sem elég — az ipar kapacitáshiányra hivatkozik —, minőségileg sem megfelelő. — Mi várható a szociálpolitikai tervektől, hiszen nem titok, hogy anyagi kereteik a korábbinál szűkösebbek? — Rangsorolni kell a feladatokat és a legsürgősebb bajokat orvosolni! Sok az elavult postahivatal? Nyilvánvaló, hogy előbb az életveszélyt kell elhárítani, azután lehet szó a korszerűsítésről. De az is nyilvánvaló, hogy a munkát nem elég gépesíteni, a műszaki környezetet is fejleszteni kell. biztosítva a zaj szűrést, a légcserét. Kongresszusunk így foglalt állást a kérdésben; szin- tentartás és ha lehet, szerény mérétű fejlesztés! És közben több figyelmet fordítani a dolgozók gondjaira, a beruházás nélkül is orvosolható problémákra.,» — Mikre gondol? — Még mindig sok gondot okoz a változó munkahelyeken dolgozók —; például a kézbesítők — étkeztetése. Mi azt valljuk: egy kis rugalmassággal, utánajárással megoldható, hogy ezek az emberek is meleg ételhez jussanak a nagyobb postahivatalok, illetve a partner vállalatok, intézmények üzemi étkezdéjében. Vegyük a gyermekek elhelyezését; a posta saját beruházásban is épít bölcsődéket, óvodákat, de esetenként pénzt utal át a tanácsi gyermekintézmények bővítéséhez, megváltja a férőhelyeket. Ahol egyik út sem járható, ott meg kell keresni a módját a különböző KPM-vállalatokkal való együttműködésnek. Jó példa erre Szeged, ahol a MÁV és a posta közösen épített egy 200 személyes óvodát a közelmúltban. Most, a VI. ötéves tervidőszakban a Soproni és Pécsi Postaigazgatóság területén épülnek gyermekintézmények. — A posta nagy erőfeszítéseket tett dolgozói lakásgondjainak enyhítésére: viszonylag nagy összegű, 140 ezer forintos, hosszú lejáratú kölcsönnel támogatta az építkezőket. Azt szeretnénk, ha ezt az összeget ezután sem csökkentené. Szerény fejlesztést tervezünk az üdültetésben: Sopronban egy családos üdülő építését szeretnénk megkezdeni, máshol inkább a meglévő üdülők korszerűsítését, s a beutalók igazságos elosztását tartjuk fontos feladatunknak. Továbbra is nagy figyelmet fordítunk a rászorulók segélyezésére. Keressük a nyugdíjasok számára nyújtható támogatás újabb lehetőségeit, a szervezeti életbe, a kulturális és sportrendezvényekbe való bekapcsolásuk módjait. Az egészséges, agilis nyugdíjasokat szeretnénk megnyerni rászoruló társaik szociális gondozásához. — Ehhez persze kell egy kis szemléleti változás szak- szervezeti aktivistáink körében is, hogy ne érezzék nyűgnek a nyugdíjasokkal való fokozott törődést. De szemléleti változást kell elérni az egész szakszervezeti tagság körében is a béren kívüli juttatások megbecsülésében; szorgalmaznunk kell, hogy szociális-kulturális létesítményeiket jobban óvják, féltsék, s ha lehet, önerőből is szépítsék, gyarapítsák. Ami pedig a dolgozók gonöját- baját illeti, szakszervezetünk álláspontja ez: a jó szó nem kérül pénzbe, a panaszt pedig nem tologatni, hanem elintézni kell. Nyíri Éva A természeti népek nagy ünnepe Szent Iván napja: — június 24-e —, a nyári napforduló. Régi pogány szokás szerint tüzet gyújtottak ilyenkor szerte a világon, északon és délen, finnek, angolok és olaszok, oroszok és franciák, hogy fényével meghosszabbítsák az attól kezdve rövidülő napot. Csak a Hortobágy környékén nem ünnepük, ki tudja, miért nem. De a Dunántúlon le- hántják a nyírfa kérgét, botokra tűzik és Iván-nap előestéjén meggyújtva járják vele a falut. Sok helyt felújítják napjainkban a tűz- ugrást (milyen szépen megírja Móra Ferenc Négy apának egy leánya című regényében!). Finnországban a legöregebb belvízi hajót vízre bocsátják ezen az esten, feldíszítik nyírfaágakkal, s így vonulnak az ünnepi máglyához. A Seura Saarin —■ a Békesség Szigetén — állítják a legnagyobb máglyát Ahol nemcsak a világ legszebb falumúzeuma van, de Kek- konen elnök háza is. Tizenkét hatalmas, kiöregedett, bekátrányozott bárkát raknak gúlába, s meggyújtják este tíz óra tájban. Világos van ilyenkor még, hiszen ezen az esten a nap alig pi hen, és be sem sötétedik. A vízen csónakok százai, s a tűz közelében népünnepély. Másutt már kora délután ég a tűz. Nem mindenütt szokás már, hogy öreg csónakot áldozzanak fel pogány módra. Egyik helyen kisebb pásztortűz ég, másutt egész éven át gyűjtik a száraz ágat torony formájú állványra téve, s aki arra jár, hozzá tesz egyet-egyet. Vas és Zala megyében is egész éven át készülnek a legények a tűzgyújtásra öreg seprűk gyűjtögetésével. Suomi ban nagy csendben veszi körül öreg és fiatal a máglyát, falun-városon. Nem szervezik, de rend van, és különös áhítattal nézik a lobogó lángot azon az esten, amire annyira vártak, mert a napot, a fényt hozta el számunkra, s amitől ugyanakkor búcsút kell mondaniuk. Északra, a Lappföldre mennek ilyenkor, ahol amint lemegy a nap, nyomban fel is kel. A rövid, alig kéthónapos nyár delelője ez, kísértetiesen közeledik az ősz. Kegyetlenül szép ünnep Ju- hani ünnepe, vagyis Jánosé; innen a finn neve: János napja. De Szentivánéj még Shakespeare-nél is. A finnek számára a napfény többet jelent, mint számunkra A nap, a fény utáni vágyakozás áthatja egész életüket, kultúrájukat. Mert hiába olvad el a főváros utcáin, járdáin a jég, mert alulról fűtik, hiába még a lappok vígassága is színekben, sárgákban, kékben, vörösben, hiába a fényt befogadó nagy ablakok a régi parasztházakon is, a napot pótolni nem lehet. Délre menekült nagy írójuk, Mika Waltari is regényeiben, s ha másképp nem tehette, hát Rámában és Egyiptomban keresett példát. Furcsa ellentmondás : az európai turisták vándorlása feltűnően megnőtt északra, így Finnországba, míg a finnek naposabb égtájat keresnek pihenésre, és a lányok szívesen mennek férjhez is déliekhez. A napfény, madárdal, virág, gyümölcs utáni vágy életformáló erő a finnekben. Mennyi válogatottan szép zöldség, gyümölcs a finn piacokon, már Szent Iván éje előtt görögdinnye, s szinte nemzeti eledelül: paradicsom! És virág épp úgy, mint minálunk, vagy még több és szebb talán. A mezei virágok, a pipacs, szarka- láb, gyöngyvirág nagyobbra nő, mint a mi rétjeinken, erdőinkben. Hiába hűlnek le az éjszakák még nyáron is gyakran alig a fagypont fölé, napközben átmelegszik a vékony termőföld alatti gránit, s a pára és a sok fény gyorsan neveli a növényeket. A burgonyát június végén vetik, s már augusztus elején felszedik. A vetés beérik hat hét alatt. A sovány föld, a végtelen szürke tél, a szigorú történelmi sors szerénységre szoktatta a finneket. Hosszú évszázadok tették a kenyeret nemzeti eledellé. Boltokban, előre készítve, szárítva, tizenötféle kapható ma is. Éhínség idején, s ez bőven volt, 1542—45-ben, 1601— 1602-ben, 1655—57-ben, 1867 —68-ban, hogy csak néhányat említsünk, halomra pusztult az ember, fenyőkéreggel pótolták az árpalisztet s erdei bogyókkal, sóskával, borsóval sokszor. És számolva a mérgezés veszélyével is: pelyvával, szalmával, 1918-ban pedig lenmaggal. Hogyne maradt volna meg' még a mai életben is az éltető napfény ünnepe, Szent Iván napja, nemzeti ünnepnek. Koczogh Ákos Norris McWhirter szerkesztésében megjelent a legújabb Guin- nes-féle rekordok könyve. Ez az összeállítás évről évre nyilvánosságra hozza a legkülönfélébb legeket, legyen az sörivás vagy sziklamászás, esetleg fruttievés vagy maratoni táncverseny. Tehát: millióféle leg, feltűnéshajhászók millliók jóvoltából. Megtudjuk, hol található a világ leghosszabb nevű faluja. Aki látni akarja a helységnévtáblát, annak egészen Üj-Zélandig el kell jutnia, ugyanis ott található aZ 57 betűs, gyorsan és ■ főleg köny- nyen kimondható nevű falu, amelynek neve úgy szól, hogy Taumatawhakatangihangakoau- auatmateapokaiwhenuakitana- tahu. Na! Mi ehhez képest, mondjuk, Baktalórántháza?... Emlékeznek még a Lovakat lelövik, ugye? című amerikai filmre? Az Amerikában akkoriban (a század húszas-harmincas éveiben) divatos maratoni táncversenyek egyikéről szól. Nos, természetesen a maratoni táncolásnak is van világcsúcsa. A büszke csúcstartók neve: Tony Alteriri és Vera Mikus (aki esetleg ma keresné, akkor Mrs. Oglesby néven él Springfield ben). A két bővérű fiatal rekordja 4152 és fél óra. egyszerűbben mondva 24 hét és öt nap. S hogy igyekvésük díja mi volt? Pontosan ezer dollár. Azaz: óránként 24 centet kerestek ... Nyilvántarják az ejtőernyő nélküli zuhanás világcsúcsát is. E rekord tulajdonosa bizonyos Ves- na Vulovic, Jugoszláviából!, akinek foglalkozása (már amikor nem zuhan) stewardess. A jugoszláv légitársaság alkalmazottjaként 33 330 lábnyit, azaz 10 332 métert zuhant ejtőernyő nélkül, aminek következménye tizenhat havi kórházi ápolás lett, ebből 27 napot „töltött” kómában. Viszont él és egészséges!... Különös érdeklődés kíséri világszerte az evés- és ivás-világ- csúcskísérleteket. Nézzünk néhányat! Fagylaltevésben nifics párja Bennett d’Angelónak, aki kerek 90 másodperc alatt egy kiló 53 deka fagylaltot lapátolt be, ami hazai méretek szerint több. mint tizenöt gombóc ... Nem akármilyen fickó Peter Dowdeswill Angliából. Legalábbis, ami a tojásügyeket illeti. Kemény tojásból 58 másodperc alatt tizennégyet gyűrt le, lágytojás- evésben sem akárki, hiszen 78 másodperc alatt 32 tűnt el mérhetetlen gyomrában. Hamburgerevésben Alan Petersen tűnik legyőzhetetlennek. Röpke félóra alátt húsz és háromnegyed, egyenként tízdekás hamburgert pusztított el. A ráivott folyadék mennyiségéről nem érkezett jelentés... Steven Petrosinónál biztosan nem lehet jobb, hiszen a derék férfiúnak 1,3 másodperei!) elegendő volt egy liter sör elfogyasztásához ... Itt újra feltűnik a tojásevő Peter Dowdeswill! Neki hat másodperc kellett — két liter sör megivásához. Gondoljunk bele: négy korsó sör, hat másod- >:>erc alatt... A kaliforniai egyetem tanára, bizonyos dr. Ronald L. Alkana 13 dekás banánt nyomott le, két nerc alatt. Ez első olvasásra nem tűnik soknak, ki lehet próbálni. És végül egy kis sport. A táv- asztaliteniszezés világcsúcsát Danny Price és Randy Nunes ‘artja, akik 132 órát és 31 percet játszottak 1978 augusztusában. Ehhez képest a teniszezők gyenge fickók, mert itt már 105 órás játékkal is csúcstartó lehetett Ricky Tolston és Jeff Sutton... Arról nincs jelentés, kik utálták meg jobban e nemes játékokat: a nézők vagy a játékosok? Jakab József
