Szolnok Megyei Néplap, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-30 / 125. szám
1981. MÁJUS 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 MEGKEZDŐDÖTT A KISZ X. KONGRESSZUSA Ünnepi könyvhét '81 (Folytatás a 2. oldalról.) kai járjon, és a jögos1 kritikát is országgyarapító tetteivel alapozza meg. A KISZ a kommunisták pártjának ifjúsági szervezetei s egyben a magyar ifjúság politikai tömegszervezete. Programunk látszólag egyszerű: többre, jobbra törekszünk a munkában, a tanulásban, és a mozgalomban is. Teljesíteni mégsem lesz könnyű. Most az a dolgunk, bogy a kommunista ifjúsági mozgalom legjobb hagyományait folytatva szövetségünk X. kongresszusa szocialista hazánk további felemelkedésének szolgálatába állítsa az ifjúság tettrekészségét és lendületét. Vita a beszámolóról A beszámolót követően a küldöttek meghallgatták a KISZ Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának jelentéséhez fűzött szóbeli kiegészítőt. amelyet a testület elnöke, Szilágyi László terjesztett elő. Ezután megkezdődött a vita a KISZ Központi Bizottságának beszámolója, a határozattervezet. a szervezeti szabályzat módosítására tett javaslatok, valamint a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság jelentése felett. Az elsőként felszólaló Tarcsi Gyula, a KISZ budapesti Bizottságának első titkára hangsúlyozta, hogy a fővárosi fiatalok túlnyomó többsége azonosul a párt politikájával. aktívan részt vesz annak végrehajtásában. Egyre nő a közvetlen politizálás szerepe, s a KISZ vezetőik aktivistái többször bizonyították. hogy felkészültek és alkalmasak minden ifjúsági réteg kérdéseinek megválaszolására. A KISZ- szervezetek. KISZ-tagok fontos feladata, hogy szövetségesei legyenek a pártszervezeteknek a tudatformálásban. Lépjenek fel a téves vagy szándékoltan értetlen ellenséges ideológiai-politikai nézetekkel szemben, vállaljanak részt az ilyen nézeteket valló fiatalok meggyőzésében. Hágenthurn József, a Mecseki Ércbányászati Vállalat vájára arra mutatott rá. hogy a KISZ-nek fontos feladata van a fiatalok munkássá nevelésében. Ám a szülői nevelés mellett igen fontos a példa is: senkiben nem ébreszt tiszteletet a munkaidejét lapátnyél-támasztással kávéfőzéssel lógással vagy a saját ügyei után való futkosással töltő beosztott vagy főnök. A KISZ- tagok jogaikat csak kötelességeik teljesítésével alapozhatják meg — hangoztatta. A műszaki és értelmiségi fiatalok helyzetéről, pályakezdésének nehézségeiről szólt Puffá Sándor, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek fődiszpécsere. Fékezi például a mérnökök úiítókedvét. hogy nem kellően érdekeltek a vállalatoknál a jobbító ötletek mihamarabbi bevezetésében, sok még mindig a bürokratikus vonás. Ugyancsak kedvét szegi a pályakezdő műszaki értelmiségnek az alacsony kezdőfizetés. amely sokszor nem is egy-két évre szól. Ugyancsak kedvezőtlen helyzetben vannak az ifjú mérnökök, technikusok a lakáselosztásnál, egyéb szociális juttatásoknál. Csökkent is az elmúlt években a hivatás vonzereje. Az üzemekben a műszaki-technikai fejlesztéseknél a termékszerkezet korszerűsítésénél a jövőben jobban kell számolni a fiatal műszaki értelmiségiekkel meg kell adni a lehetőséget számukra, hogy bizonyíthassák felkészültségüket. tudásukat, tenni akarásukat Szolnoki diák véleménye Hangodi Éva. a szolnoki Varga Katalin Gimnázium tanulója sokezer tizenéves társának gondolatait fogalmazta meg. amikor korosztályáról alkotott véleményeket idézett, amely szerint elkényeztetettek. közömbösek, lusták ezek a fiatalok. Ugyanakkor ők azok. akik szorgalmas. mindennapos felkészüléssel igyekeznek eleget tenni a középiskolák mind magasabb követelményeinek. s közben nyitott szemmel figyelnek mindarra, ami körülöttük, a világban történik. Nem is köny- nyű eligazodniuk az események között — tette hozzá. Érthető, hogy ehhez a felnőttektől várnak segítséget — többet, mint amennyit ma kapnak —. s közöttük kell megtalálniuk mai eszményképeiket. akik a helytállásra. az emberségre adhatnak példát. Szabó István, a Mezőhe- gyesi Mezőgazdasági Kombinát állatorvosa kiemelte: mezőgazdaságunk dinamikus fejlődése nyomán a fiatal agrárszakemberek. értelmiségiek olyan — jól felkészüli népes — rétege lépett munkába az elmúlt években, akikre nemcsak a korszerű nagyüzemi termelés módszereinek meghonosításában, hanem a falvakban élők tudatának formálásában, a közösségteremtésben is bátran lehet támaszkodni. Császár István, az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár autószerelője a kétkezi munka rangjáról, társadalmi megbecsüléséről szólt. Gyakran maguk az ifjúmunkások is lebecsülik saját szakmunkájukat, hivatásukat. Ahhoz, hogy mindenki azt a foglalkozást tartsa a legszebbnek is, amit végez, amelyben kibonthatja képességeit, a jól végzett munka öröme iránt kell a családi nevelés során felkelteni az igényt a fiatalokban. Tudásban, szorgalomban, munkájuk eredményében legyenek tehát többek a felnövekvő nemzedékek szüleiknél, s ne a megszerzett papírok számában. A tudatformáló, ideológiai nevelőmunka kérdéseivel foglalkozott Bódi György, a KISZ Csongrád megyei bizottságának első titkára. Szokolczai Éva, a Videoton Elektrotechnikai Vállalat KISZ-bizottságának titkára az iskolai képzés és a termelés összefüggéseit elemezve javasolta: a szakember- képzés tervezéséhez kérjék ki az üzemi vezetők véleményéi Ma ugyanis gondot okoz, hogy az iskola nem képes kellő gyorsasággal alkalmazkodni a termelőmunka gyorsan változó igényeihez. Ugyancsak az eredményes szakemberképzést szolgálná az iskolai szakkörök tevékenységének felülvizsgálata, lehetőségeinek teljesebb kiaknázása. amit a Fejér megyei küldött a Művelődés- ügyi Minisztérium vezetőinek figyelmébe ajánlott. Fokozott érdekvédelem Horváth Attila, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója az egyetemi, főiskolai küldött- gyűlések, a korábban kissé szokatlan viták tapasztalatait ismertette a kongresszus résztvevőivel. Felhívta a figyelmet arra, hogy e réteg körében csökkent a KISZ befolyása, ami az ELTE-n a KISZ-tagok számának megcsappanásában is megmutatkozott. Szinte valameny- jiyi küldöttértekezleten szóvá tették a szervezeti élet kellő tartalmának, a cselekvés lehetőségének hiányát. Tették ezt úgy, hogy e fórumok résztvevőiből tenni akarás sugárzott, felszólalásaikban a feladat vállalásának igénye fogalmazódott meg. Javasolta: hogy a kongresz- szusi határozattervezet negyedik fejezetét bővítsék ki azzal: a KISZ-bizottságok, vezetőségek és alapszervezetek fordítsanak nagyobb figyelmet a területükön dolgozó, tanuló összes fiatal érdekeinek feltárására, a helyzetelemzésre. A tartalmi munka javítását jelentené, ha a KISZ-szervezetén belül nagyobb szerepet kapnának a rétegtanácsok. Tizedes Ildikó, a zalaegerszegi 407. sz. Szakmunkás- képző Intézet tanulója hírül adta, hogy az elmúlt évben kísérletképpen tanulmányi munkaversenyt rendeztek központi tanműhelyükben, amely a többi között jó elő- iskolája volt a majdani munkahelyi versenymozgalomba való bekapcsolódás; hoz. Javasolta, hogy szervezzék meg az üzemekben is az ilyen tanulmányi munkaversenyeket, tegyék a felnőtt dolgozók munkaverseny- mozgalmának szerves részévé. A mezőgazdaságban dolgozó fiatalok szervezeti életéről szóló adatokat idézett egyebek között Nyiri Bálint, a nagyecsedi Rákóczi Tsz állattenyésztője. Míg a KISZ IX. kongresszusának időszakában például a mezőgazda- sági termelőszövetkezeteknek alig a felében tevékenykedett, napjainkban már csaknem 80 százalékában működik KISZ-szervezet. A küldött szűkebb hazájában - Szabolcs-Szatmár megyében — minden tsz-ben van már önálló KISZ-szervezet. A szervezettséget azonban országszerte még lehet és kell javítani, főképpen az állattenyésztésben dolgozó fiatalok körében. Hegedűs D. Géza, a Vígszínház színművésze utalt rá: a színésznek óriási lehetőségei vannak a társadalom szolgálatára, az emberformálásra. Egyedül a Vígszínházban a most záruló évadban mintegy félmillióan nézték meg az előadásokat, s a közönség soraiban minden második — fiatal ember volt A szovjet fiatalok üdvözlete Borisz Pasztuhov a 40 mii; liós Lenini Komszomol, a szovjet fiatalok forró üdvözletét tolmácsolta a kongresszusnak, a magyar ifjúságnak. Kifejtette: a KÍSZ Központi Bizottságának beszámolója meggyőzően tükrözi, hogy az ifjúsági szövetség sokoldalú munkát végez az MSZMP XII. kongresszusán hozott határozatok végrehajtásáért. A szövetség nagy tekintélyt vívott ki a nemzetközi ifjúsági mozgalomban ; mindig értékes kezdeményezéseket és javaslatokat tesz annak érdekében, hogy erősödjön a bekéért és a társadalmi haladásért küzdő fiatalok tábo— A fiatalok barátkozásá- nak igazi magasiskolája lett az uszty-ilimszki fafeldolgozó kombinát, a Szövetséggáztávvezeték, a Vinnyica— Albertirsa nagyfeszültségű távvezeték és a Paksi Atomerőmű építése — mondotta ezután a Komszomol KB első titkára. Külön is megköszönte a Kun Béla nevét viselő magyar ifjúsági brigád áldozatvállalását; a szovjet fiatalokkal és a testvéri szocialista országokból érkezett társaikkal vállvetve építették a távoli Szibériában Uszty-Ilimszkel az ifjúság városát. Hozzáfűzte, a Komszomol a jövőben is szorgalmazza a nagyszabású építkezéseken a közös részvételt, segíti a testvérvárosok és testvérmegyék KlSZ-szerve- zetei. valamint a dolgozó kollektívák közötti kétoldalú kapcsolatainak gazdagítását. A továbbiakban hangsúlyozta: a szovjet fiatalok nagy lelkesedéssel készülnek az idén júliusban Magyarországon tartandó harmadik szovjet—magyar if júsági barátság fesztiválra, majd a lenini Komszomol. a szovjet ifjúság előtt álló feladatokról szólt. Szabó Pál. a Borsod-Aba- új-Zemplén megyei KISZ- bizottság első titkára a nem egyszer elhangzó kérdést — ..beleárthatja-e” magát a KISZ országos dolgokba — idézte. Rámutatott, hogy az ifjúsági szövetség minden szervezetének és tagjának feladata részt vállalni a párt politikájának végrehajtáséban. A katonafiatalok nevében Farkas László főhadnagy köszöntötte a kongresszust. Szólt arról hogy a honvédelmi törvény módosításával 18 hónapra csökkent a katonai szolgálat időtartama — a sorköteles fiatalok nagy örömére —, ám ez azt jelenti. hogy az eddig 24 hónapra kiszabott feladatokat rövidebb idő alatt kell — hatékonyabban — teljesíteni. A hadsereg tanultabb, a haza védelmében cselekvő helytállásra kész fiatalokat vár, ugyanakkor sokoldalúbban gondoskodik a bevonu- lókról. képzettségükéi egyéni törekvéseiket is figyelembe veszi a kiképzés során. Ezután Balázs Árpád, a mandátumvizsgáló bizottság elnöke ismertette a bizottság jelentését. A testület megállapította. hogy a kongresszusi küldöttek megválasztása mindenütt a vonatkozó szabályok betartásával demokratikusan történt. Az ifjúsági szövetség X. kongresz- szusán az ifjúkommunisták képviseletére összesen 899 szavazati jogú lány és fiú kapott megbízást; jelen van 878 küldött (97,5 százalék), a kongresszus tehát határozatképes. A kongresszus a mandátumvizsgáló bizottság jelten- tését tudomásul vette. Ternai János, a Dunai Vasmű előmunkása a nyersanyag-gazdálkodás kérdéseit elemezve elmondta, hogy a hulladékok és a másodlagos nyersanyagok nagyobb arányú felhasználásának előmozdításában — amit a VI. ötéves terv a kiemelt feladatok közé sorol — számottevő tennivalók hárulnak az ifjúsági szövetség tagjaira is. A felszólaló javasolta, hogy a vállalati, üzemi KlSZ-szer- vezetek közreműködésével mérjék fel a gyártás során keletkező hulladékok meny- nyiségét, mineműségét, föl- használásának lehetőségét. Felszólalt Kádár János Ezt követően — a fiatalok nagy tapsa közepette Kádár János emelkedett szólásra Köszöntötte a KISZ X. kongresszusának küldötteit és meghívottait. Átadta az MSZMP Központi Bizottságának üdvözletét a Kommunista Ifjúsági Szövetség egész tagságának, a magyar ifjúságnak. Beszédében időszerű nemzetközi, belpolitikai és ifjúságpolitikai kérdésekről szólt. A délutáni vitában szólalt fel Rákóczi András, a MÁV záhonyi üzemigazgatóságának KISZ-titkára, Fazekas Györgyné, a Medicor esztergomi gyárának raktárosa. A (Kádár Xános beszédét a Magyar Rádió ma 18.30 órakor a Kossuth adón, a Magyar Televízió 21.00 órakor az 1-es programon sugározza, a lapok pedig vasárnapi számukban részletesen ismertetik.) DÍVSZ nevében Ranadzsit Guha alelnök, a Nemzetközi Diákszövetség képviseletében Miroslav Stefan elnök üdvözölte a kongresszust. Ezzel a KISZ X. kongresz- szusának első munkanapja befejeződött. A tanácskozás ma szekciókban folytatódik. Országos megnyíló a fővárosban, megyei ünnepség Szolnokon Fenyvesi József, a szolnoki Városi Tanács elnöke megnyitja a könyvhetet Budapesten, a belváros szívében, a Kristóf téren ünnepélyes külsőségek között kezdődött meg tegnap az 52. Ünnepi könyvhét. A seregszemle nyitányán megjelentek : Aczél György, ‘az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Komi- desz Mihály, az MSZMP KB osztályvezetője, Tóth Dezső, művelődésügyi miniszter- helyettes, Garai Gábor, a Magyar írók Szövetségének főtitkára. Borbély Gábor, az MSZMP V. kerületi bizottságának első titkára köszöntötte a megnyitó részvevőit, majd Cseres Tibor Kossuth-díjas író mondott beszédet. Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ melletti téren tegnap délután Fenyvesi József, Szolnok város Tanácsának elnöke nyitotta meg az ünnepi könyvhét megyei rendezvénysorozatát. A megnyitó ünnepségen részt vett Jaka- tics Árpád, az MSZMP Szolnok városi bizottságának titkára. Fenyvesi József beszédében többek között arról szólt, hogy mai társadalmi viszonyaink között a művelődés, a kultúra közüggyé, mindannyiunk közös gondjává lépett elő. A közművelődés egyik legfontosabb eszköze a könyv — mondotta — amelynek hagyományos tavaszi ünnepét 52. alkalommal rendezik meg. A könyv az az eszköz, amelynek segítségével mindenki legkönnyebben fér hozzá a művelődéshez. A könyv segíti elő, hogy mind az értékalkotó munkát végző, mind pedig a társadalom más területein dolgozó ember kora társadalmi, politikai kérdéseire szellemileg felkészülten, rugalmasan tudjon reagálni. A könyvhetek évről évre igazolják, hogy a számos meglevő tennivaló ellenére közművelődési politikánk céljai megvalósulnak. A múlt évben a könyvhét alatt a könyvtár' jesztés országos forgalma 117 millió 200 ezer forint volt. Csak Szolnokon meghaladta az 1 millió 200 ezer forintot a könyvvásárlásra fordított összeg. Fenyvesi József a továbbiakban a könyvhét szolnoki programjaira és néhány most megjelent, érdeklődésre számot tartó kiadványra hívta fel a könyvoa- rátok figyelmét. A megnyitó ünnepség után Karinthy Ferenc dedikálta az ünnepi könyvhétre napvilágot látott. Hosszú weekend című kötetét. Az íróval délután 5 órától a Megyei Művelődési és Ifjúsági központban rendezett szerzői estjén is találkozhattak olvasói. Kambodzsa Pen Sovant választották főtitkárrá Pénteken befejezte munkáját a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt IV. kongresszusa. A küldöttek a négynapos tanácskozáson megvitatták a párt Központi Bizottságának beszámolóját és határozatokat hoztak a párt előtt álló feladatokról. Újjáválasztották a párt Központi Bizottságát, amely Pen Sovant választotta meg a KNFP KB főtitkárává. Megválasztották a KB Politikai Bizottságát és Titkárságát is. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának főtitkára táviratban 'köszöntötte Pen Sovant, a Kambodzsai Forradalmi Néppárt Központi Bizottságának első titkárává történt megválasztása alkalmából. MOSZKVA Hivatalos baráti látogatásait befejezve tegnap elutazott a Szovjetunióból Husz- szein jordániai király. Husz- szein Leonyid Brezsnyevvel folytatott megbeszéléseket a közel-keleti térséget érintő kérdésekről a két ország kapcsolatairól valamint más nemzetközi problémákról. — Husszein király szovjetunió- belli látogatásáról közös közleményt fogadtak eL RÓMA Az olasz rendőrség tegnap Genovában letartóztatta Mehmed Sennert, aki segédkezett Mehmed Ali Agcának a II. János Pál pápa ellen május 13-án elkövetett merénylet végrehajtásában. MADRID „Képesek vagyunk a lehető legrövidebb időn bélül eredményesen befejezni a madridi találkozót, és ezzel újabb lendületet adni a Helsinkiben megkezdett folyamatnak, ha valamennyi küldöttség minden erejét latba veti a megállapodás érdekében, cs nem támaszt mesterséges akadályokat” —; jelentette ki Radoslav Klein nagykövet, a csehszlovák küldöttség vezetője a tanácskozás tegnapi; teljes ülésén.