Szolnok Megyei Néplap, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-01 / 101. szám

1981. MÁJUS 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 Ünnepi sportesemények — PÉNTEK — Asztalitenisz. A Lehel SC n. a. minősítő versenye, férfi egyes és páros: Jászberény, hűtőgép- gyári sportcsarnok, 10. Kosárlabda. Centrum Kupa, úttörő területi döntő, Szolnok. Leányok, Véső utcai torna- csarnok, fiúk, tiszaligeti sport­csarnok 8.30. Labdarúgás. Megyei bajnok­ság: Törökszentmiklós—Jász­apáti 15.30, Horváth. Országos serdülő és ifjúsági bajnokság: Mezőtúri Honvéd—Szarvas 14.30 és 16, Varga. Röplabda. NB II. Férfi: Me­zőtúri Főiskola—Szolnoki TI- TÁSZ, Mezőtúr, városi sport­csarnok 11. Tömegsport. lulók olimp Szakmunkásta­nulók olimpiája: Szolnok, tisza­ligeti stadion 11.30. „Edzett va­gyok” próba, futás: Jászberény, Béke és Barátság liget 9. Immár negyedik alkalom­mal rendezik meg Szolno­kon a megyei szakmunkás­tanulók oJÍihipiláját. Május 1-én 11.30 órától a tiszali­geti salakpályán 25 perces műsort ad a Káliján György Repülő Műszaki Főiskola zenekara, majd a rövid meg­nyitó után megkezdődnek a női—férfi atlétikai kézi- és röplabda, valamint labdaró- góviadalok. A Killián főis­kolán 13 órától tartják az összetett honvédelmi és a lövészversenyt. Másnap 10 - órától bonyolítják le a lab­dajátékok döntőit. A rangos eseményen 14 tanintézet mintegy hét-nyolcszáz tanu­lója vesz részt, a labdajá­tékokra például 52 csapat nevezett. — szombat — Asztalitenisz. NB I. Férfi: Honvéd Killián FSE—Veszpré­mi Volán, Szolnok, Killián fő­iskola 17. Megyei ifjúsági csb., I—IV. forduló: Killián főisko­Atlétika. Megyei felnőtt egyé­ni bajnokság: Szolnok, Véső u. 15. Kézilabda. Megyei bajnokság, férfi: Lehel SC—Kunszentmár- ton 11.16. Zagyvarékas—Kisúj­szállás 11. Jászladány—Török­szentmiklós 10, Karcagi SE—Rá- kócziíalva 9, Tisza Cipő SE— Mezőtúri AFC 10. Női: Jász- fényszaru—Kisújszállás 11, Jászladány—Törökszentmiklós 12.15, Karcagi SE—Jászárokszál- lás 11.15, Hajnóczy DSK—Me­zőtúri AFC 10. A felnőttek előtt ifjúsági mérkőzéseket játsza­nak. Kosárlabda. Centrum Kupa, úttörő-területi döntő, fiúk: Szolnok, tiszaligeti sportcsar­nok 8.30. Megyei bajnokság, férfi: Karcagi SE B—Alföldi Olajbányász n, gimnázium 17. Sakk. Megyei I. o.: Kisújszál­lás—Tiszafüred, Sz, MEZŐGÉP H—Túrkeve, Karcag—Alföldi Olajbányász, Lehel SC—Jb. Va­sas, Kunhegyes—Martfű. II. o.: Jászárokszállás—Lehel SC II, Jászapáti—Kunmadaras, Üj­szász—Fegyvernek, Alföldi Olaj­bányász II—Törökszentmiklós, Jászszentandrás—Kenderes. Kezdés egységesen 9 óra. Tömegsport. Szakmunkásta­nulók olimpiája: Szolnok, tisza­ligeti stadion 10. Idegenben szerepelnek: a női kézilabda NB H-ben a Lehel SC Vácott, a Szolnoki MÁV MTE vívói Zalaegerszegen az országos felnőtt vidékbajnoksá­gon. Vízilabda Három pont a fővárosból Ifjúsági?' Szolnoki Vízügy SE—FTC 11:9, (4:1, 1:2. 3: 5, 3:1). Hajós Alfréd uszo­Ferenczi. S. — Ju- Hegmann, Sóskúti. Gyémánt, da v.: Pászt, SZVSE: Hegyvári hász. Szekeres, Kanizsa, Deák, Cserei Dudás, Bakandi, Szebenyi, Bánhi- di. Túrni. Edző: Urbán La­jos. A szolnoki fiatalok fe­gyelmezett, jó játékuknak köszönhetik a győzelmet. G.: Sóskúti 4, Szekeres. Ju­hász 2—2, Deák, Hegmanm, Kanizsa. Serdülő: SZVSE—FTC 12: 12 (4:2, 3:3, 2:5. 3:2). V.: ifj. Czapkó. SZVSE: Gyuri- cza — Béres, Hudacsek. Bí­ró, Hegyvári Gy., Bikd Z„ Ugrin. Csere: Bár, Kozák, Igmácz, Keliger, Czakó, Biki Sz. Edző: Berkes Péter. A harmadik negyed gyenge teljesítménye ultán elszállt a Szolnok nyerési lehetősé­ge. G.: Hegyvári Gy. 4. Bi­ró. Biki Sz., Hudacsek 2— 2. Béres, Biki Z. Röplabda Kiábrándító játék NB 1. férfi: MALÉV SC— Szolnoki Vegyiművek 3:1 (— 14, 12, 5, 8). Szolnok, 100 n. v.: Hurák, Csemák. Sz. Ve­gyiművek: Bodnár, Tószegi, Hegedűs S., Hegedűs Z., Bo­ros, Kolozsi. Csere. Barta, Ilyés, Oláh, Péter. Az első játszma szoros, kiegyenlített, fej-fej melletti játékot hozott. A továbbiak­ban önbizalom nélküli, ked­vetlen, lélektelen, elemi hi­báktól hemzsegő, álló játékot nyújtott a Vegyiművek csa­pata. Ha azt mondom atlétika, már nem legyintenek Kerekasztal- beszélgetés egy kiemelt sportág megyei helyzetéről A moszkvai olimpia léleg­zetelállító küzdelmei mellett azért a negatív rekordok ver­senye is volt. A magyar atlé­tika minden idők leggyen­gébb bizonyítványát kapta a szovjet fővárosban. Pedig 1974-ben az OTSH részletes állásfoglalásában rögzítette' a tennivalókat, majd 1978-ban egy kiegészítés született, amit alighanem az is szükségessé tett, hogy nem mentek meg­felelően a dolgok. A közel­múltban a fővárosi Vígszín­házban országos ankét során lépett színre a magyar atlé­tika új vezérkara, és a résztvevők ismét csokorba szedték az előrevivő elképze­léseket. Megyénkben milyen fel­adatok várnak a szakembe­rekre? Milyen eredményekés gondok jelzik az OTSH állás- foglalása óta megtett utat? Erről beszélgettünk Szabó Józseffel, a megyei sporthi­vatal elnökével, Kővári Lász­lóval, a megyei tanács műve­lődési osztályának főelőadó­jával, Jávor Lászlóval, a tö­rökszentmiklósi Székács Ele­mér Mezőgazdasági Szakkö­zépiskola testnevelőjével, a törökszentmiklósi Sportiskola igazgatójával, Balasi Péter­rel, a Szolnoki MÁV MTE atlétikai szakosztályának ve­zető edzőjével és Kocsis Ist­vánnal,. az ország - legered­ményesebb utánpótlás edző­jével, a 605-ös Szakmunkás- képző Intézet testnevelő ta­nárával. Kővári L.: — Kezdjük a számvetést az alapoknál. Mi­ként megyeszerte szinte va­lamennyi településen, úgy az oktatási intézményekben is javultak a feltételek az atlé­tika számára. Hatásos lenne most azt állítani, hogy a diáksportkörökben a szakosz­tályi munka nívója is emel­kedett, sajnos azonban ez nem így van. Először is ke­vés a szakember. Testnevelők számára ugyan volt egy gyor­sított egyéves edzőképző tan­folyam, ez azonban nem hozta meg a kívánt fordula­tot. Most szintén sok peda­gógus szakosodik atlétikára, de legalább egy-két év el­telik, amíg munkába állnak. De nemcsak a szakember- hiány fékezi az előrehala­dást. Az iskolákban az atlé­tikai sportág csak egy a sok közül. Legtöbb helyen tessék-lássék módon eleget tesznek a versenykiírásnak, és azt hiszik, hogy ez elég. A testnevelési órák atlétikus jellegét a szakfelügyelet csak ritkán tapasztalhatja, már­pedig a sportág alapjait az iskolákban kell megtanítani. Az elmúlt nyáron Szolnokon volt az úttörő olimpia orszá­gos döntője, ahová elvileg a legjobban felkészült gyer­mekek jutottak el. Mégis, a versenybírók számtalan sza­Kővári László, Jávor László, Balasi Péter, Kocsis István, Szabó József bálytalan tek meg, rajtot semmisítet- de nem egy olyan versenyző is volt, aki példá­ul távolugrásban páros láb­bal (!) próbált dobbantani, — pedig ezek a gyerekek sporttagozatos iskolákból ér­keztek. Kocsis I.: — Mint gyakor­ló testnevelő, megerősíthe­tem, hogy az általános isko­lákból igen gyengén felké­szült tanulók érkeznek a kö­zépfokú tanintézetekbe. En­nek az okát abban látom, hogy még az sem elég, ha csak a testnevelő akarja a követelményrendszerek telje­sítését, hát még ha ő sem tesz meg mindent ezért! Elég nagy az ellenállás a tantestü­letekben. „Minek az a sok verseny, a tanulás rovására megy” — mondják a nem testnevelés szakosok, és ha a szülőket is megnyerik en­nek a szemléletnek, a test­nevelő helyzete reménytelen. Pedig ha nem hagyják spor­tolni a' gyermeket, olyan bűnt követnek el ellene, mintha a betegtől a gyógy­szert vennék el. Munkatársunk: — Nem meglepő, hogy a szálak az iskolákba vezetnek. Kézen­fekvő tehát a következtetés: az általános előrelépéshez elsősorban az oktatási intéz­mények falai között kell megtalálni az atlétika helyét, és ugyancsak ott kell ügy­buzgó szakembereket is tel­ni. De mi módon lehet őket a színvonalasabb, intenzívebb munkára ösztönözni? Kővári L.: A szakértelem­re és a megszállottságra kell apellálni. Vegyük a hoz­záértést: olykor még azok­nak a pedagógusoknak is megkérdőjelezhető a szakmai felkészültségük, akik diplo­mával rendelkeznek. Hát még azoké, akik nem szakosok...! Az anyagi ösztönzést sem tudjuk a munka szolgálatába állítani. Ha egy pedagógus­nak harminc fölött van a heti óraszáma, 6 már nem anyagi érdekből veszi a hét végén a nyakába a megyét, pláne az országot, hogy ver­senyekre kísérgesse a tanu­lóit. Hiszen az ezért járó pénzt sokkal kényelmesebben is megkeresheti túlórákkal. Csinálja tehát az, aki nem tud atlétika nélkül élni. Ezeknek a pedagógusoknak a száma azonban sajnos elég kevés. Törökszentmiklós, Túr­keve és még néhány iskola jó példáját hoznám elő, ame­lyek — a MÁV MTE edzői a megmondhatói, — a ver­senysportunk bázisát jelen­tik atlétikában. Munkatársunk: — A sport­iskolákban és a testnevelés tagozatos általános iskolák­ban miként áll az atlétika „szénája"? Jávor L.: — A megye négy sportiskolájának tantárgyai között természetesen ott ta­lálható a kiemelt sportág, az atlétika is. Sokan egyik napról a másikra kérnek szá­mon eredményt a sportisko­láktól. Márpedig minden szakember tudja, hogy ná­lunk nagy az „átfutási idő”. Hiszen amíg egy ígéretes fiatal a sportiskola befejez­tével az egyesülethez kertíl, eltelik hat—nyolc év. Arról most nem is beszélek, hogy a kezdeti lépésként először a sportiskola intézményét kell elfogadtatni egy-egy telepü­lésen, és meg kell szervezni a támogatók táborát. Sajnos még a hátországnak számító tagozatos iskolákban is gya­kori a rivalizálás a sportis­kolával. Az iskolák egy-egy versenyen a saját hírnevü­ket szeretnék öregbíteni, így a tanulójukat az iskola szí­neiben állítják inkább rajt­hoz, s ennek nem egy eset­ben a sportiskola látja ká­rát. Mindennek ellenére el­mondhatom, hogy Törők- szentmiklóson biztatóan ala­kulnak a dolgok. Balasi P.: — Szolnokon már túljutottunk az útkere­sésen. A sportiskola munká­ja szervesen kapcsolódik az egyesületéhez, zöld útja van a tehetségeseknek a tagoza­tos iskolákból a sportiskolán át az egyesületig. Inkább az a gondunk, hogy az öt—hato­dik osztályosoknál igen nagy a többi sportág elszívó hatá­sa. Talán itt kellene előny­ben részesíteni a kiemelt sportágakat. Szabó J.: — A gondok el­lenére az atlétika bázisát megyeszerte —, de országo­san is — a tagozatos iskolák­kal együttműködő sportis­kolák képezik. Ezért is ter­vezzük, hogy a jövőben töb­bek között Karcagon, Tisza­füreden és Kunszentmárton- ban szervezünk tagozatos osztályokat, és megteremtjük a feltételeit a sportiskola in­dításának. GYALOG, KERÉKPÁRON, LÓHÁTON Harminckét év a labdarúgópályán Szájról szájra szálló legen­da ma már az, ami hajdan az éllet miindlannapi dolgait jelentette. A társadalmi újjá­éledés időszakában a helyét kereső sport is bontogatta szárnyait; névtelen katonák ezrei álltak „csatasorba” út­törőszerepet vállalva a talp- raállásban. ök alkották azt a sereget, amely lerakta a félemelkedéshez, az „arany­korhoz” vezető utat. Közöt­tük volt Szabó Béla labda­rúgó játékvezető is. Idézzünk fel egyet-kettőt azokból, amelyek ma mosolyogtató le­gendaként szárnyalnak. — Öcsödre mentünk ketten labdarúgó-mérkőzést vezetni. Olyan sár volt, hogy lóháton vittek be a pályára. Előbb engem, majd visszamentek a társamért, és ő ült a lóra. Kelten ugyanis nem fértünk rá egyszerre. Egy másik al­kalommal Hegedűs Jóskával Jászapátiból gyalog mentünk Üjszászra, mert Apátiból csak hajnalban indult volna a vonat — emlékezett a fel­szabadulást követő időkre. Gyalog, lovaskocsim, kerék­páron, vonattal jártak a me­gyében. Később került egy Pannónia motorkerékpár is, de nem mindig kísérte sze­rencse az útjukat — Zagyvarékas előtt ami­kor előztem, a nyakamba ug­rott egy tehén. Szerencsére nem történt komoly baj. Egy hónappal később, amikor jöt­tünk haza Szolnokra, Zagy­varékas után az országúton elém állt egy tarka tehén. „Ismered ezt a jószágot?” — kérdezte az utásom. — Per­sze — válaszoltam. — Ezt ütöttem el egy hónappal ez­előtt. Megismerte a motor hangját. Az ilyen és az ehhez ha­sonló történetek színesítet­ték a megyét járó labdarúgó játékvezetők életét. Szabó Béla is eljegyezte magát a bíráskodással egy életre. Ját­szott Nagykáta, majd a Bán­ki Donáth, — akkor felső­ipari iskola — csapatában. Aztán a Járműjavítóban, ahol elhelyezkedett, olyan munkatársak közé került, mint Horváth Lajos hajdani FIFA bíró és Csák Ferenc, így nem csoda, hogy beoltot­ták a játékvezetés szereteté- vel, s 1948-ban le is vizsgá­zott. Kezdetben a Pest-Vidé­ki, majd a Középmagyar Lab­darúgó Alszövetségtől kap­ták a küldetést, KÖLASZ és járási bajnoki mérkőzéseket vezettek. Később, amikor megalakultak a megyei szö­vetségek, oda tartoztak. — Akadtak „rázós'’ dolgok is? — Kezdő koromban egy­szer a mérkőzés után egész Tószeg futott utánam. De nem csoda, hiszen éppen a tanácselnök fiát állítottam ki. Aztán kibékültünk és reg­geliig beszélgettünk. Sok ne­héz hely volt a megyében. Tószeg, Kunsaentmárton, Fegyvernek, Tiszai öld vár, Jászárokszállás, ahol soha nem volt jó a játékvezető. Szerencsére ezen már túl vagyunk, nagyot fordult a világ. De miért szerette any- nyira a játékvezetést, hogy feláldozta szinte minden va­sárnapját. — Talán szenvedélyből ? És kellett a mozgás a fron­tom szerzett reumának. Úgy vélem, ezért maradtam hat­vanöt éves koromra is friss, gyors, fürge mozgású. Akko­riban délelőtt és délután is vezettünk mérkőzést, s mire este hazaértünk, farkaséhe­sek voltunk. Minduntalan szóba kerül a katonaság, a háború, ami be­folyásolta egész életét A har­mincas évek végén Szabó Béla tervezte Cibakháza és Rákóczifialva közvilágítását Pályafutását azonban szét­rombolta a háború. A Jár­műjavítóban műszaki fel­ügyelő beosztásban dolgozott nyugdíjazásáig. Az MHSZ- ben végzett tevékenységéért megkapta az Eredményes Munkáért kitüntető jelvényt, a JT pedig aranysíppal ju­talmazta. Mert hivatalosan visszavonult. — Harminckét évig jártam a pályákat Régente hajnal­ban Indultunk és éjjel ér­tünk vissza. Vengéglő nem volt, ahol ebédelni lehetett volna. Jól esett, ha valahol étellel vártak. De akkor más volt a labdarúgás. Szíwel-lé- lekkel játszottak, egészen addig, míg az „aranycsapat” vissza nem esett. Ez kihatott az alacsonyabb osztályokra is. Később kevesen marad­tunk, az alacsonyabb bírói díj miatt csökkent a játék­vezetők száma. Ha szólnak, ma is megyeik, kéznél' va­gyok. Szerinte ezerötszáz körül van azoknak a mérkőzések­nek a száma, amit vezetett. Tavaly hivatalosan befejezte ugyan, de a felszerelését félt­ve őrzi. Hatvanöt évesen ma is ott látjuk a .kispályás, vagy a serdülő mérkőzéseken síp­pal a szájában. De már Sko­da személygépkocsival uta­zik. (pataki) Munkatársunk: — A me­gye atlétikája 1980-ban leg­sikeresebb esztendejét zárta. Hallhatnánk erről egy rész­letesebb elemzést? Szabó J.: — Először is próbáljuk meg tisztázni, ho­vá jutottunk az 1974-es OTSH-állásfoglalás óta or­szágosan, és hol tart me­gyénk? Amint a közelmúlt­ban megtartott vígszínházi tanácskozáson is elhangzott, az a fokozottabb társadalmi figyelem, melyet azért csak sikerült felkelteni az atlétika iránt, a létesítmények és anyagi erőforrások terén jó­tékonyan éreztette hatását. Az alapok tehát biztosabbak lettek, a csúcson azonban nem változott semmi, sőt, amint a moszkvai olimpia bizonyította, visszafelé lép­kedtünk. Megyénk viszont azon kevesek közé tartozott, ahol szép sikereket vehetünk számba. A tizenhét sport­egyesületi és a harminckilenc diáksportköri. atlétikai szak­osztályban kétezeregyszáz- tizenhat versenyző sportol. Közülük másfél ezer az iga­zolt, és kevés híján négy­száz a minősített atléta. Ko­rábbi terveinkben az szere­pelt, hogy az A kategóriás MÁV MTE hátországát a B kategóriás szakosztályok ké­pezik majd. Erre a Killian FSE-nél és a Lehel SC-nél találtunk megfelelő adottsá­gokat Sajnos mindkét klub­nál messze elmaradtak a vá­rakozástól, ennek ellenére számukra sem állítottuk lej­jebb a mércét; szorgalmaz­zuk a két szakosztályban a B kategóriás minősítés meg­szerzését Balasi P.: — A Szolnoki MÁV MTE atlétikai szakosz­tálya végre elérkezett oda, ahová már régen akart. Tel­jesítette az A kategóriás szint követelményrendszerét, a szakosztályunk a kilence­dik helyet foglalja el az or­szágos rangsorban. A ver­senyzőink közül Paróczai András és Szalai József nem­zetközi minősítésű, Ecsekiné Juhász Erzsébet I. osztályú sportoló. Megyeszerte nőtt a szakemberek tábora is; a fő­foglalkozású edzők száma hat, ötvennyolcán? pedig mellék- foglalkozásban tevékenyked­nek az atlétikai pályák kör­nyékén. A különböző kor- osztályos válogatottakba nyolc atlétát ad a megye. Kocsis 1.: — Természetesen a magasabb minősítés — ma­gasabb szintű szakmai mun­kát is követel. A jövőben még szélesebb körből kell kiválasztani a tehetségeket, és nagy segítség lenne szá­munkra, ha az egyesületbe kerülő sportolók a jelenlegi­nél magasabb szintű kép­zettséggel érkeznének. Jávor L.: — Bár a beszél­getésünk során a gondok do­mináltak, nem kesergésnek szántuk a problémák felve­tését; inkább a jobbra tö­rekvés késztetett bennünket a nehézségekkel való szem­benézésre. Azért esett olyan sok szó az oktatási intézmé­nyekről, mert szeretnénk, ha az iskolákban felfedeznék a sportágat mint nevelési esz­közt: ehhez azonban az kell, hogy egyetlen nap se múljon el anélkül, hogy ne essék szó az atlétikáról. Addig kell mondani, míg mindenki el nem hiszi azt az alapigazsá­got, hogy valamennyi sport­ág a futó-, dobó- és az ugró­készségre épül. Ha azt mon­dom atlétika, már nem le­gyintenek. És úgy vélem, el­ső lépésnek ez nem is ke­vés. Palágyi Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom