Szolnok Megyei Néplap, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-13 / 110. szám
1981. MÁJUS 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Ötödször kiváló az Egyetértés Tsz Ünnepi küldöttgyűlés Jasztadányban Az 1980. évi sikeres gazdálkodás elismeréseként a jász- ladányi Egyetértés Tsz-t Kiváltó Szövetkezet címmel tüntette ki a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke. Az országos elismerés átadása alkalmából tegnap délután a közös gazdaság ifjúsági klubjában- ünnepi küldöttgyűlést tartottak, amelyen részt vett és felszólalt Andrikó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára. Jelen volt Bereczki Lajos, a megyei tanács általános elnökhelyettese, Kardos Sándor, a TESZÖV titkára, valamiint a jászberényi járás és a nagyközség párt- és álla-; mii szerveinek számos képviselője. a jászsági gazdaságokban is Mennyit ér a szerződés? A szandálok talpra várnak Bizonytalan helyzetben a jászberényi Cipőipari Vállalat Horváth Ferenc, a több mint 8 ezer hektáron gazdálkodó szövetkezét elnöke tájékoztatta az ünnepség résztvevőit a mintegy hétszáz dolgozótag és alkalmazott tavalyi munkájáról, .gazdálkodásuk eredményeiről elmondta, hogy a növénytermesztők a rendkívüli időjárás ellenére 13 százalékkal teljesítették túl árbevételi tervüket. Az eredmények és a további elképzelések ismertetését követően szót kért Andrikó Miklós. Elöljáróban elismeréssel sízólt azokról az erőfeszítéseikről, amelyekkel a jászladányi téesztagok a megyei párt- és állami vezetés előtt is jól ismert kedvezőtlen helyi gazdálkodási feltételek közepette eleget tudtak tenni az utóbbi években jelentősen magnövekedett feladataiknak. Termelés- fejlesztési törekvéseiket — mondotta — a lehetőségek szerint eddig is sokirányúan támogatták a fellsőbb szervek, és most a hatodik ötéves tervben a megyében elsőnek megvalósuló térségi, melioráció révén újabb nagy segítséget kapnak szántóterületeik termelőképességének fokozásához. A termőhelyi adottságok javításával kedvezőbbé váló termesztési lehetőségek kamatoztatására szaktudásban és technikai felkészültségben is adottak a feltételiek az Egyetértés Tsz- ben. Elismeréssel szólt Andrikó Miklós a mezőgazdasági nagyüzemek tavalyi sikeres gazdálkodásában jelentős szerepet játszó kongresszusi, felszabadulási verseny helyi eredményeiről is. Az a tény, — hangsúlyozta —, hogy a szocialista címért 1980-ban versenyző tizenhét brigád a termelőszövetkezeti dolgozók több mint felét egyesíti, amellett szól, hogy a tagság jelentős része készséggel vállal többet a napi kötelezettségeinél. Bizonyítja ezt az is. — utalt a tájékoztatóban hallottakra —, hogy a brigád tagoknak a csaknem 30 vállalásaik túltel jesítése mellett futotta a szabad idejükből csaknem 650 ezer forint értékű, a szövetkezeti és a községpolitikai célok megvalósítását segítő társadalmi munkára is. Ez a kollektív munkaszellem, valamint a közös gazdaság hatodik ötéves tervében jól megválasztott termelésfejlesztési elképzelések — mondotta végezetül a megyei pártbizottság első titkára, — biztosítékai annak, hogy a iászladá- nyi szövetkezeti gazdák a jövőben is a tavalyi munkájukkal kiérdemelt országos elismeréshez méltóan dolgoznak majd. Andrikó Miklós ezek után további sikerekre buzdító szavak közepette átnyújtotta Horváth Ferenc elnöknek a kiváló címet dokumentáló oklevelet, amelyet a iászla- dányi téeszek egyesülése óta ötödször nyert el a közös gazdaság. A továbbiakban a munkában élenjárók elismerésére került sor: három termelőszövetkezeti dolgozónak a MiÉM által adományozott Kiváló Munkáért kitüntetést, egy téesztaginak a TOT Kiváló Termelőszövetkezeti Munkáért kitüntetését adta át a megyei pártbizottság első titkára. Végiül a kongresszusi'"felszabadulási m unka ver - senyiben élen járó szocialista kollektívák jutalmazásával fejeződött be a jászladányi Egyetértés Tsz ünnepi kül„E1 tudja képzelni, milyen gyalázatos érzés negyedszer is az emberek elé állni, és azt mondani: Tényleg azt ígértük, ma már lesz| munka — sajnos, nem érkezett meg az anyag. Haza kell menniük!” Ezek a szavak április 28-án. hangzottak el a jászberényi Cipőipari Vállalat igazgatójának szájából amint Solymár felé tartottunk. Kárpáti József igazgató és Szalma László főmérnök tárgyalni ment a Pest megyei Műanyagipari Vállalat (PE- MÜ) vezetőivel. Hogy mit keresett a vállalat gépkocsijában az újságíró is? Ennék története van. A tények Kezdjük a végeredménnyel az elmúlt hetekben összesen 15 napra kellett leállítani a Cipőipari Vállalat, a lábbelinek végleges formát adó szalagját. Harminc műszak, azaz összesen 45 ezer pár cipő (a vállalat éves tervének közel 10 százaléka) „esett ki”, mert nem volt talp, amivel a szandálokat elkészíthették volna. A termelés csökkenése miatt a belkereskedelmi rendelésekből szinte semmit sem teljesített a vállalat; a becslések szerint ezért több millió kötbért kell fizetniük. Április végére már az export szállítások is veszélybe kerültek, és az egész vállalat ideiglenes bezárásától kellett tartani. Csupán felsőrészt raktárra gyártani ugyanis nemcsak azért nem érdemes, mert ez készletezési gondokat szül: a kereskedelem nem veszi át az árut, ha későn érkezik — télire senki nem vesz szandált. Szűk értelemben vett gazdasági tényekkel így írhatók le a Jászberényben történtek. Az eseményeket azonban érdemes az úgynevezett emberi oldalról is feltérképezni. A hetven munka nélkül maradt embernek csupán hat napig sikerült a vállalatnál valamennyire hasznos tevékenységet találni, újabb hat napra hazamentek a dolgozók: elegendő munka esetén szabad szombatokon, vasárnapokon kell pótolni a kényszerű mulasztást. A maradék három nappal — ki mint óhajtotta — az éves szabadságkeretet kurtították meg, vagy a fizetésről lemondva maradtak otthon. „A kereseteken biztosan meglátszik majd a mostani munkahiány — fűzött kommentárt a dologhoz Kárpáti József, az igazgató —, engem azonban nem ez izgat leginkább. Az emberek egy részének talán még jól is jött a tavaszi pihenő: a kertek sok munkát adnak ilyenkori De mi lesz akkor, amikor rendszeresen le kell mondaniuk szabad napjukról? Akkor is ilyen megértők lesznek, mint most?” Az igazgató félelmeit Szalma László főmérnök is osztotta, elismerően beszélt a problémákat ismerő dolgozók megértéséről, ő azonban mintha már akkor „devalválva” érezte volna magát: „Mit gondol, meddig hiszik el a vállalatnál, hogy a vezetők mindent megtesznek a nehézségek megszüntetéséért? Éjszaka dolgoztatjuk a tmk-sokat, új tennék készítésére állítják át a szalagot, mert a szállító másnap hajnalra ahhoz való talpakat ígért. A szerelők hajtanak, és reggelre elkészülnek. Azután délben kiderül, hogy az anyag nem jön meg, de estére egy más típusú talpból érkezik szállítmány. Következik az újabb átállás, az újabb túlóra-kérés... Az embereknek bármikor eszébe juthat: ez nem vezetés — kapkodás. Pedig... Be kell dőlnünk minden ígéretnek, hogy esélyünk legyen dolgozni, ha éppen van miből”. A felelősség A súlyos gondok hátterét megismerni utazott együtt az újságíró Solymárra a PEMÜ vezérigazgatójánál _ végső mentsvárat” kereső vezetőkkel. Horváth Ferenc vezér- igazgatónak nem volt ellene kifogása, így hát a „kíváncsiskodó” végig hallgathatta a két vállalat képviselőinek tárgyalását. Azaz pontosabb, ha tárgyalás helyett a ke- vésbbé hivatalos megbeszélés szót használjuk, mert rendkívüli segélyt kérni érkeztek a herényiek. Érdekes módon kezdődött a gondok enyhítésének kutatása. „Hát nem tudtatok telefonálni, hogy bajban vagytok — méltatlankodott a PEMÜ vezérigazgatója a nehézségek hallatán, — én erről csak most értesültem”. Ez kétségtelenül szokatlan reagálás Volt. A két igazgató az ügyben először találkozott, de a Cipőipari Vállalat osztályvezetői szinte mindennapos vendégek voltak Solymáron. Ök is felelős gazdasági vezetők, és problémáikat hasonló felelősséget viselő solymáriakkal vitatták meg. Az ígéretekkel mérve rendszerint sikerrel. Csakhát az adott szó ritkán tartatott meg. Pedig már ezzel is megelégedtek volna a szandálok készítői, a szabályszerű szerződések betartására ugyanis már gondolni sem lehetett: a januárban visszaigazolt 58 ezer 500 Kinga nevű talpból csupán 6 ezer 700-at kaptáit meg április végéig, a 10 ezer Olimpia és a 22 ezer 500 EOL nevűből még kevesebbet. A megértés Az ígéretek voltak felelőtlenek, vagy a teljesítésükkel megbízottak? Ezt megtudni hívatta be a vezérigazgató munkatársait, Prinz Ferenc termelési főosztályvezetőt és Mátyus Vendelt, a talpakat készítő gyár igazgatóját A kérdés-felelet során kiderült, a több éve gyártott műanyagtalpak készítéséhez elegendő szerszám van, anyaghiány sem hátráltatja a munkát. Igaz, februárban leégett a vállalat festőüzeme és a helyreállítás óta is csak csökkentett teljesítménnyel dolgozik, ez azonban nem lehet akadály, mert a Jászberényben gyártott talpakból „nyersen” sincs elég. (Amíg indokolt volt, a Cipőipari Vállalatnál teljes mértékben megértették a tűzszülfé nehézségeket. A jászberényi vállalat két brigádja dolgozott egy szombat éjjel és egy vasárnap délelőtt a PEMÜ- nél. Talpakat festettek, ösz- szesen 11 ezer párat készítettek el — a sors iróniája folytán ezekből egy sem jutott el Berénybe. A solymáriak ugyanis a segítőkre más üzemeknek -szánt termékeket bíztak.) Ha nincs akadálya, miért termel keveset a talpüzem? Hamarosan ez vált a „beszélgetés” legizgatóbb kérdésévé, ez volt az a pillanat, amikor Horváth Ferenc hangulata paprikássá vált. „Á gyárigazgató csak azt tudja válaszolni, hogy az üzemben kell megkérdezni, milyen termékeket készítenek? — borzasztó!... És még én szorgalmaztam a gyárak önállóságát!!” A vezérigazgató kiar- bálni kezdett, amikor kiderült, a talpüzem illetékes vezetője csak „utánajárva” képes megmondani, hány szerszámmal készítik (ez határozza meg a termelés nagyságát) a Cipőipari Vállalatnál hiányzó anyagokat. A hangerő akkor fokozódott a végsőkig, amikor a „nagy- főnökkel” telefonon közölték: a lehetséges húsz helyett csupán nyolc szerszámot szereltek; fel a gépre. Miért? Erre értékelhető válasz nem adatott. Mátyus Vendel csak ennyit jegyzett meg a jászberényieknek: „Csodálkoztam, hogy nem reklamáltok a kevés anyag miatt. Végül aztán arra következtettem, nem vagytok Hagy bajban.” A termelési főosztályvezető ezt hallva sietve tompította kollégája szavait: „Ha felszereljük mind a húsz szerszámot, akkor ki tudunk húzni benneteket a csávából. Annyi talpat adunk, amennyit naponta kértek”. Az egyezség Ennyi történt a vezérigazgató szobájában. Az embernek az volt az érzése, hogy a termelési probléma megoldása csupán a jó személyes kapcsolatokon, a „nagyfőnök” szigorú asztalra csapásán múlik. Mert a résztvevők végül is abban állapodtak meg, hogy a Cipőipari Vállalaton tudnak segíteni. A kéthetes problémák megoldására fél óra alatt találtak lehetőséget. Már csak az igények és a lehetőségek részletes egyeztetése volt hátra. Az „operatív” megbeszélésre Mátyus Vendel irodájában került sor. Most — mint a vezérigazgató tette vele — a gyárigazgató vonta szigdrú hangon felelősségre munkatársait. Az idő jórésze azzal ment el, hogy kiderüljön: nyolc szerszámmal nem áprilisban, még májusban sem lesz kész 58 ezer talp. Szóba került, hogy néhány hete az üzemben legyártottak tízegynéhány ezret a Cipőipari Vállalatnál leginkább hiányzó termékekből. Kifejezetten jászberényi kérésre tették ezt — mondták a solymáriak —, arról már nem tehetnek, hogy a forgalmazást végző Bőr- és Cipőkellék Kereskedelmi Vállalat másnak adta el az árut. Az csak véletlenül „bukott ki”, hogy tízegynéhány ezer falp ide, tízegynéhány ezer talp oda, csupán a jászberényiek 58 ezret rendeltek meg a termékből a Bőrkeren keresztül. „Ügy néz ki, hogy egy kicsit túlvállaltuk magunkat” — volt minderre a reagálás. Mindezek ellenére sikerült a két cég képviselőinek megegyezni: „A PEMÜ másnaptól folyamatosan biztosítja a jászberényi üzem ellátását” — hallhatta az igazgató és a főmérnök. ... és mindezt miért? Ez szóbeli megállapodás volt, talán ezért is mondták hazafelé tartva a Cipőipari Vállalat vezetői: várjuk ki a végét! A sok ígéret, úgy látszik, bizalmatlanná tette őket, ezért aztán másnap képviselőik írásban is rögzítették az egyezséget. A „Feljegyzésiben azonban, úgy látszik, csak annyi volt komoly, hogy „a PEMÜ hivatalos helyiségében készült”. Jászberényben ugyanis május 5-én ismét nem dolgozhatott a cipőgyártó szalag. A nehézségek már korábban látszottak, az igazgató aggodalmát telexen jelezte is a PEMÜ illetékeseinek. A válaszból egyetlen mondat- töredék kívánkozik kiemelésre”. .. a PEMÜ nem a jászberényi Cipőipari Vállalattal, hanem a Bőrkerreláll szerződéses kapcsolatban”... Az valószínűleg más lapra tartozik, hogy a „komoly be- szélgetéseg”, az ígérgetéses kapcsolat az létezik. Tegnap, május 12-én a következő volt a helyzet: a jászberényi üzemben két műszakban dolgoznak, 80 százalékos kapacitással. A PEMÜ ugyanis az április 29-i megállapodáshoz képest 5000 párral kevesebb talpat szállított, továbbá 8000 párat mérethiányo- salt (szortiment). A vállalat a munkásoknak az állásidőre 80 százalékos bért fizet. V. Szász József millió forintot „érő” többlet- döttgyűlése. Több mint tíz esztendeje alakult át a fegyvemefci gabo- naraktár szövőműhellyé, a helyi tanács és a mezőtúri Szőnyegszövő Háziipari Szövetkezet jóvoltából máig is 81 asz- szonynak nyújt hizto6 kenyeret. Hagyományos, kézi csomózásé perzsák születnek az ügyes kezek alatt a szövőszékek „erdejében”, a belföldi vásárlók számára, és megtalálhatók a 90 százalékban exportra készülő, főként modern mintájú torontáli szőnyegek is. Előbbiből egy gyakorlottabb szövőnő 6—7 ezer csomót köt egy műszak alatt, ugyanennyi idő alatt csaknem egy négyzetméter készül el a torontáliból (persze mindig függ a mennyiség a minta sűrűségétől is.) Különlegesen szép Bochara mintát csomóz Magyar Lászlóné Vona Ilona mintákat köt be a torontáliba — és ilyen lesz majd készen, amit sző Fotó: Tárnái
