Szolnok Megyei Néplap, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-06 / 104. szám

1981. MÁJUS 6. . SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Van amikor egy szépiro­dalmi alkotás nyer a televí­zióval — népszerűséget. Van amikor veszt vele, — érté­keiből. Bovaryné Aki nem olvasta a Bova- rynét, csupán, a belőle ké­szült angol tévéfilmet látta, amelynek befejező részét a múlt hét szerdáján sugároz­ta a televíziói annak aján­lom: feltétlenül vegye kézbe a regényt, mert Flaubert igazén remekművet alkotott. Az angol televíziós változat még csak árnyékába sem lé­pett az eredetinek. Különö­sen a tragédia kifejlődésében s méginkább a dráma csúcs­pontján vált egyértelműen világossá — bár már az elő­ző résziekben is tapasztalhat­tuk — mennyire hiányos a lélektani és a társadalmi motiváció Emma asszony sorsának megrajzolásában. Menekülése az élettől, ön- gyilkossága annak következ­tében, hogy a film az egyre mélyebbre süllyedés folya­matát csak felszínesen és né­hány mozzanatra szűkítve ábrázolta, úgy tűnhetett, mint csak egy hisztérikus ro­ham következménye, s nem egy önmaga hálójában, s az emberileg elviselhetetlen környezet szorításában ver­gődő asszony végső cseleke­dete. Ez a Bovaryné nem­hogy nem magasodik fel, szinte jelképévé válva a tel­jesebb emberi élet utáni vá­gyódásnak, de bukásában egyszerűen „lesüllyed” a szerelmet hajkurászó, min­dennapi nőcskék színvonalá­ra Ami a regény jellemáb­rázolásában nagyszerű, az a tévéfilmben kisszerűségre vélt. Bovaryné férje is csak infantilis figurái állandó sí­rógörcsökkel, pipogyasággal, már-már karikatúrája, nem típusa a kisvárosi értelmisé­ginek, de hozhatnánk a pati­kus félreábrázoiésának pél­dáját is. Szegény Flaubert, ha vala­ki e sikertelen angol tévé­film alapján próbál képet alkotni az 6 hírneves „szen­vedélymentes” realista mű­vészetéről, bizony messze kerül az igazságtól. Ezért tehát ismétlem: vissza a re­gényhez. Viadal Ugyanazt nem ajánlhatom Sarkad! Imre esetében Egy­szerűen azon okból, mert olyan mű, kész, befejezett alkotás nem is létezik, ame­lyet elolvasván talán lenne alkalma a szorgalmas tévé­nézőnek, hogy újra és alapo­sabban elgondolkozzék mindazon, amit a Viadal cí­mű tévéjátékban látott. Mert a Viadal egyszerűen csak tő-, redékekből állott össze, Dé­vényi Róbert dramaturgiai közreműködésével. Azt azon­ban javallhatom, hogy a kér­déses időszak, az 1953-as esztendő,' mely immár tör­ténelem, eseményeinek a tü­zetesebb megismerése akár utólag is érdekes lehet fő­képpen azoknak, akiknek abból az időből még nem le­hetnek személyes tapasztala­tai, közvetlen benyomásai. Akiknek például jóformán semmit sem jelentett, ami­kor azt hallották a tévéjá­tékban, hogy eltöröltetett az internálás'. De egyebet ás em­líthetnék, ehhez hasonlót, aminek az ismerete teljeseb­bé tenné azt az élményt, amelyet a Viadal felkínált, hitelesebbé a képet, amelyet a törvénysértések világáról rajzolt a tévéjáték. Egy túlbuzgó tanácselnök és egy becsületes, dolgos, de a múlt örökségével nehezen leszámoló falusi gazda vívja a harcát a tévéjátékban, s végül győzedelmeskedik az igaz emberség. Közben pedig lelepleződik a hatalommal való visszaélés többféle ma­nipulációja, s főképpen az a fajta ember, aki a célok bű­völetében olykor nem képes továbblátni az orránál, s akinek a tevékenységében a jó szándékok is visszájára fordulnak a rossz eszközök használatával. A tanácselnök ké, aki úgy igyekszik harcol­ni az új győzelméért, hogy közben nem veszi észre: azo­kat sebzi meg, akikkel ezt az újat kell felépítenie. Az eszméről papol, s közben megfeledkezik magáról az emberről', akiért az eszme is született és létezik. Egy le­tűnt korszak figyelmeztető tanulságokat magában hor­dozó figurája ez, akire végül is a tévéjátékban a felsőbb hatóságok is rásütik a bé­lyeget: helyi kiskirály. JÓ adag publicisztikus he­vület húzódik m(9g a közér­dekű témát feldolgozó tévé­játékban, itt-ott tetten érhe­tő benne a valóság kiérlelet- len ábrázolásának negatívu­ma is. Szőnyi G. Sándor — 6 rendezte a tévéjátékot — szerencsére túlzásokba nem téved, munkáját mindvégig tárgyilagos hangvétel jel­lemzi, jóleső visszafogottság a két főalak ábrázoláséban is. Színészileg elismerésre méltó teljesítmény a Kovács Jánosé (tanácselnök) és még­inkább a Szirtes Ádámé (Varga János, a falusi gaz­da), aki igazán mélyről, be­lülről mutatja fel a méltat­lanul meghurcolt és megalá­zott ember érzéseit. Viszont ami szinte érthetetlen: mi­ért kellett mindezt szinte még enyvszagú, naturális, stúdióbeli díszletek között játszani, már-már népszín- műves miliőben. Ami bizony egyáltalán nem növelte a já­ték valóságtartalmát, ellen­kezőleg csak felerősítette a játék tárgyában is ott rej­tőzködő sematikus vonáso­kat , Nem mondom, hogy a Via­dal így is érdektelen lett volna, de meggondolandó, hogy olyan író esetében, mint Sarkadi Imre, aki klasszikus művek sorát tette le az irodalom asztalára, szeren esés-e írói becsét egy töredékeiből összekalapólt munkával esetleg próbára tenni. Fehér Klára történetei És vajon szükséges-e — ez a hét egy másik bemutatójá­nak kapcsán vetődik fél — akkora dramaturgiai hűhót csapni, mint amekkorát Bo­géti Péter csapott Fehér Klára vidám történeteinek képernyőre bocsátása körül? A hiba nem az almában van, már tudniillik ama paradi­csomi gyümölcsben, amelybe a tilalom ellenére is bele­kóstolt az első emberpár, hanem az életünkben, amely akaratunk ellenére is kiter­meli férfi és nő viszonyában is a különböző konfliktuso­kat — hirdette a tévéjáték. Dehát akikor mi szükség volt mindebbe, már tudniillik az életbe belekeverni a képer­nyőn ama Édenkertet a kü­lönféle, mesébe illő, de jó­formán megjegyezhetetlen „állatfigurákkal”? Ez a tele­víziós feldolgozás elrettentő példája lehet annak, hogy a fontoskodó keret miként to­lakodhat a vidám történetek, azaz a szerző és a története­ket élvezni akaró néző közé. Fehér Klárát olvasni, ennél sokkal üdébb. S csak egysze­rűen a történeteit viszont­látni a képernyőn, az is kel­lemesebb lehetett volna. Te­hát nem az ,.almában”, ha­nem a keretjátékban van a hiba. Csak érdekességként említem meg hogy az égyik történietben ugyanaz a Hor­váth Sándor játszotta a bí­rót, aki a Viadalban az ügyészt testesítette meg. De milyen különbség a két sze­rep megformálásában. Iga­zolva láthattuk, hogy Hor­váth Sándor egyéniségének többféle színe is vari, mint amennyit pozitív figurák festésében a televízió fel­használ belőle. Most láthat­tuk: a humorral sem áll ha­dilábon. V. M. Vafétanapok Mezőtúron Gépészkarnevállal búcsúznak a várostól Csaknem száz — hetven­egy nappali és huszonöt le­velező tagozatos — har­madéves hallgató mond bú­csút az idén a DATE mező­túri mezőgazdasági gépészeti főiskolai karának. A hagyo­mányos valéta ünnepségre a szorgalmi időszak utolsó napjaiban május 7-én, 9-én és 10-én kerül sor. Május 7-én az Erdei Fe­renc kollégiumban a kar ön­tevékeny művészeti csoport­jai mutatkoznak be a zsűri előtt. Pódiumra lép az. iro­dalmi színpad, a citerazene- kar, a „Klub” kisegyüttes, a Diaporáma stúdió; kiállítá­son ad számat a tanévben végzett munkájáról a kép­zőmű vészietá, a fotószakkör, valamint a múzeum baráti kör. Május 9-én szakmai nyílt napot tartanak a karon. A tanácskozáson . dr. Magyar Gábor, a KITE igazgatója a hazai kukoricatermesztés és feldolgozás jelentőségéről, helyzetéről és fejlesztési el­képzeléseiről, dr. Győrffy Béla, az MTA Mezőgazda­sági Kutató# Intézete igazga­tója a kukoricanemesítésről, és silózásról, Jován Dániel, a MÉM Műszaki Intézet tudo­mányos osztályvezetője pe­dig a korszerű magajáró szecskázógépekről tart elő­adást. Ezt követően dr. Ga­lambos Béla, a főiskola mű­szaki igazgatóhelyettese „Adalékok a kukorica fő­melléktermék szállításának műszaki-gazdasági kérdései­hez”, Mezőfi János a Bajai Kukoricatermesztési Rend­szer igazgatóhelyettese, a fő­iskola egykori hallgatója „A kukoricaszecska és csőzúza- iék fogadásának, tárolásának értékelése energiatakarékos­sági és műszaki szempont­ból”, míg Csatári Béla, a Hidasháti Állami Gazdaság főmérnöke „A silókukorica- termesztés, betakarítás és tá­rolástapasztalatai” címmel tart korreferátumot. Déluf/áln sportversenyekre kerül sor, majd az idei valé- tanapok újdonságaként kiál­lítás nyílik a városi kiállítá­si csarnokban, amelyen a fő­iskola életével, munkájával ismerkedhetnek meg az ér­deklődők. A kiállítás május 24-ig várja a látogatókat. A megnyitót követően kez­dődik a valétanapok talán leglátványosabb rendezvénye a gépészkarnevál.* A hallga­tók vidám műsort adnak a kollégium előtt, majd végig­vonulnak a városban, búcsút mondanak a három övig ott­hont adó Mezőtúrnak. Vasárnap a valéta bál még a szórakozásé, a búcsúzásé, de hétfőtől újra komoly erő­próba vár a hallgatókra, el­kezdődik az öthetes vizsga- időszak, amelynek koronája június 23-án és 24-én az ál­lamvizsga. Hírlapkiállítás Kecskeméten Kecskeméten a Megyei Művelődési Központ földszinti kiállítótlermében országos hírlap és szakfolyóirat kiállítást rendeztek. A hazánkban terjesztett' több mint ezer újság és folyó­irat mellett a szocialista országok lapjaival is megismerkedhettek a látogatók. A kiállí­táshoz kapcsolódóan külön tárolókon mutatták be a legrégebbi Bács-Kiskun megyei sajtó­termékeket, valamint a napjainkban megjelenő megyei napilap a „Petőfi Népe” készítésé­nek folyamatát MAGYAR KAMARAZENEKAR Évadzáró bérleti hangverseny sa következtében, növekszik a hangerő. C-dúr zenekari- kvartettjének előadásában nagyszerűen élt is ezzel a lehetőséggel az együttes, és emellett a zenekari hangzás gazdag színárnyalatait is be­mutatták. Hangzásuk ki­egyenlítettsége, áttetsző vol­ta — nehézkességnek. el­mosódott dallamrajzoknak nyoma sem volt — bizonyá­ra összefüggésben ökonomi­kus vonóvezetésükkel: bo­nyolult ritmikai és techni­kai fordulatokat kis mozgás­sal — szinte alig mozogva — egymással szinkronban oldanak meg a játékosok, összecsiszolódott játékuk mögött évtizedek munkája, tapasztalata húzódik meg. Ez az együttes az ÁHZ tag­jaiból alakult éppen huszon­öt éve. Hangversenymeste­rük Tátrai Vilmos negyven éven át ült az ÁHZ kon­certmesteri pultjánál. Szá­mos sikeres nyugatnémet turnét tudhatnak maguk mö­gött, többször játszottak a salzburgi ünnepi játékokon, tavaly a luxemburgi feszti­válon adtak négy hangver­senyt. több mint ötven le­mezük készült eddig. A koncertet záró Mozart D- dúr divertimento elegáns és szép előadásban, de kevés­bé lelkesülten "hangzott el. A gyér közönség látványa bizony nem inspirálja az előadókat. De hol maradt a közönség, amely az évad ele­jén nem egyszer színültig megtöltötte a termet? Az évad nyolcadik, egyben utol­só filharmóniai hangverse­nye után jogos a számvetés: azt kapta-e a szolnoki kon­certlátogató közönség, amit a műsorfüzet ígért? Bizony nem egészen. Hol az idő­pont, hol á műsor, hol az előadók személye változott meg, néhány koncertet kivé­ve. A koncertlátogató közön­ség nem kíváncsi a szerve­zés kulisszatitkaira, nehézsé­geire, nem is méltányolja azokat, talán háládatlan is, s mindezek mellett érzé­keny: pesti koncertbérleté­nek időpontját olvasván biz­ton vonatra ül, szolnoki bér­letére nézve először telefo­nál, vagy kérdezősködik vagy újságot böngész vagy — otthon marad. Labátb Valéria A Magyar Kamarazenekar adott hangversenyt május 4-én a megyei művelődési központban. Műsorukat az első magyar kamarazenei művel indították: Csermák Antal György A haza szere­tet* című alkotásával. Cser­mák Antal György a XVIII. század utolsó éveiben Pest- Budán a Magyar Színház el­ső hegedűse volt, a verbun­kos stílusnak Bihari és La- votta mellett legjelesebb hangszeres művelője. 1809- ben írt A haza szeretető cí­mű műve a hazát fenyege­tő veszély fölötti tűnődés, a magyar hadseregbe vetett bi­zalom, a toborzótánc, a dob­ás trombitaszó közepette zaj­ló ütközet programzenéje. A mű verbunkos stílusát a ze­nekar nemesen egyszerű fel­fogásban, a verbunkos zene érzelgősség felé csábító ro­mantikáját elkerülve idézte feL Az érdekes zeneszierzői megoldás — a vonósok dob­pergést és trombitaszót imi­tálnak — illúziókeltően szó­lalt meg. Haydn D-dúr zongoraver­senye, Szabó Csilla közre­működésével, friss és színes előadásban hangzott el. A hangzáskép ugyan kiegyen­lítetlennek tűnt az első té­telben mintha a zenekar túlságosan is visszavonult volna hangerőben. A máso­dik tételben a zongora és a zenekar párbeszéde, a zon­gora beszédesen formált lí­rai dallamai és a finálé nép­szerű „magyar módra” írt romdója szép pillanatokat hozott. Szabó Csilla lírája és meleg piano hangja meg­győzőbb (s talán szebb) volt, mint a hallatlanul feszes rit­mikával megoldott kemé­nyebb arcélű dallamok for­málása. Stiamitz (született Mann- heimben 1745.) az új korszak hangján szól. A barokk kor motivikus / gondolkodásával szemben műveiben temati­kusán építkezik, ellentétes karakterű témákkal; ő ad elsőként határozott körvona­lat a klasszicizmus új for­máinak (szimfónia, szonáta­forma) s nagy újítása a ze­nekari crescendo, amikor is a megszólaló hangszerek szá­mának fokozatos gyarapodá­Tervek porcelánból... Tamás Ákos, a Herendi Porcelán- gyár legfiatalabb iparművésze több országos pályáza­ton szerepelt már szép formájú, por­celán edényeivel. Az érdekes, kü­lönleges formájú csészéknek, kiön­tőknek igen nagy sikere van a vá­sárlók körében. A képen: Tamás Ákos tervező munkáival. |A tévé I képernyője előtt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom