Szolnok Megyei Néplap, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-31 / 126. szám
Nyugdíjasok fóruma 1981. MÁJUS 31. Csákiék huszonegy gyereke Használni Leendő nyugdíjasokkal váltottam szót a minap. Abban valamennyien megegyeztek, hogy készülődnek a nyugdíjas időre. Volt, aki elmondta: évek óta gyűjtögeti a könyveket, sajnos, keveset tudott olvasni, míg dolgozott. A nyígdíjas-idő első hónapjaiban biztosan örül majd előrelátásának, alig várja, hogy olvasson. Egy nagymama restelkedve mondta, úgy érzi, eddig kevés idő jutott az unokáira. A következő években többet törődik majd velük, s nem csak félnapos vendég lesz gyerekei otthonában, hanem akár hetekig is vállalja a gyerekeket, hogy gondtalanul nyaralhasson a fia és a menye. Más arról beszélt, többet utazik majd falura, nagyon idős, sokszor elha- gyatottságra panaszkodó szülei segítségére. Kezdetnek hasznos, értékes tervek ezek. Mégis meglehet, idővel kevésnek bizonyulnak. Hiszen aki harminc—negyven évet eltöltött aktív munkában, élt munkás közösségekben, előbb-utóbb többre vágyik. Többet használni, nagyobb közösségekért is élni, tenni. Ezért mutatunk be ma olyan nyugdíjasokat, akik megtalálták a hasznosság módját, lehetőségét. Egyikük úgy, hogy gyerekekkel, árváikkal veszi körül magát, s a kötelesség felejteti vele az öregséget. A másik kitart ifjúi útja mellett, egy faluért vállal most is sok társadalmi munkát. A harmadik férfi létére kézimunkázni tanult, mert úgy találja, kedves meglepetés lesz a családban egy-egy nagypapa készítette sapka, sál. Azt mondják, a mozgás, az aktív élet, a jó kedély fél egészség. Ezért javasoljuk a nyugdíjas életet kezdőknek; óvakodjanak a céltalanságtól, a bezárkózástól. Az élet mindenkinek tartogat célt, tetteket. Meg kell keresni, fel kell vállalni! Az értelmes élet ugyanis mindig azt diktálja: használni! Magunknak, másoknak! — sj — Még a télen egyik kedves brigád vezető ismerősöm szólt, tartsak velük, nem bánom meg. A hová, miért kérdésekre csak sejtelmes mosoly volt a válasz. A miértet kezdtem gyanítani, mert két szatyor ajándékot hoztak magukkal a hűtőgépgyári brigád tagiai a jászberényi Ipar utcába. A 11-es számú ház előtt kétméteres hóember „mutatott” söprűvel kezében a bejárati ajtóra, amelynek résén hat szempár fürkészte az utca végét. Megbeszélt találka volt és nem az első. Az öt és tizenöt év közötti gyerekek akár testvérek is lehettek volna, de a hetven év körüli anya és az óvodás kislány sehogy se illett a szülő—gyerek képbe. Hamarosan megoldódott a rejtély. Csáki Pál és felesége, Erzsiké néni nevelőszülők. Az ötéves Erika a huszonegyedik a családban! Rend, tisztaság, jól ápolt és öltöztetett gyerekek. Erzsi néni büszkén mutatott körbe a lakásban, amelynek nagyobb két helyisége a gyerekek birodalma, megszámlálhatatlan játékkal. A fekete, szőke, barna hajú babák, sokfélesége olyan volt, mint kis gazdáiké. Külön ágy a szekrényben testvériesen felosztott magánbirodalmak, a fiókok mindegyikében féltve őrzött spónkasszák. Erzsi néni és Pali bácsi cipője sem maradt üresen december 6- án reggelre. Egy levél is érkezett, „édesanyához” címezve, feladója Balogh Rozália Martfűről. A cipőfelsőrész-készítést tanuló lány versbe foglalta érzelmeit. Szépnek találtam, csakúgy mint a többszáz levél tartalmát, amely az ország különböző részeiből rendőrtől, fonónőtől, esztergályostól, tisztviselőtől érkezett „anyukának, apukának szeretettel” aláírással. Az első találkozás óta több mint öt hónap telt el. Május közepén arra vitt utam. Szándékosan a szomszédba kopogtam. Csákiékat keresem, mondtam az ajtót nyitónak: — Itt laknak előttünk, ahonnan a harmonikaszó meg a danolás hallatszik. Amikor jó idő van kiülnek az udvarra, együtt mondják... Nem, nem rosszak a gyerekek, tiszteléttudók, nincs velük semmi baj... Késő délutáni, váratlan látogatásom miatt magyarázkodnék, de Erzsi néni félbeszakít. — Most jöttem haza, egész héten szülői értekezletre járok, szezonja van. Meg különben is vacsorához készülök Jó étvágyuk van hál’istennek Fiatal, bajuszos férfi lép közelebb. — Nagy József vagyok — mutatkozik be. — Igen, őt tizennyolc éve, az elsők között vettem magamhoz. Most szabadnapja van, hazajött Pestről, ott rendőr. Gyakran meglátogat — veregeti vállon Erzsiké néni. — Tudja: mindig szerettem volna gyereket, de nekünk nem lehetett. A rokonságban 18 keresztgyerekem van... de hát ők is megnőttek. Hiányzott valafhi, akkor érlelődött meg a gondolat. í— Mondtam az asszonynak, én nem bánom. Egyszer arra jöttem haza a téeszből, hogy két kis szurtos lurkó ül ijedten a Sarokban. Egyről volt szó asszony, mondtam, de ő azt válaszolta, ketten jobban eljátszanak Másnap este mindkettő a vállamon ült, húzogatták a fülemet, puszilgattak... hát így kezdődött. — A legtöbben egyszerre heten voltak. A véletlen hozta így. Az egyik asszonytársam eljött, rimánkodott, vállaljam el a nevelt gyerekét, mert neki kórházba kell menni.l Visszavinni Apátira nem akarta. — Jó helye lesz nálad. Bözsi, te szereted őket. — Hozzad no, meglesznek nálam, míg kijössz... Itt maradtak. Nagy József hív a konyhába. — Itt tanultam meg főzni. A nokedliszaggatás volt a legnehezebb. Két kiló lisztből csináltam. — Egy-egy jeles ünnepen harmincán is körülüljük az asztalt. A legkisebb edényem, a kétliteres lábas csak rántásnak jó. Volt egy időben kecskénk is. öt-hat liter tej elfogy naponta. De mondogatták, szegény ember tehene az. Szégyelltem. Praktikusabb a zacskós tej. Németh Pista másodéves esztergályos tanuló, kismotorját bűvöli. Spórolt pénzéből vette. — Volt olyan, akinek 20 ezer forint ja gyűlt össze, mire nagykorú lett. Volt mivel kezdenie. Nevelési módszerem? — kérdez vissza —szigorúság, következetesség, igazságosság. Soha nem emeltem kezet egyikre sem. Legnagyobb büntetés, ha a mosakodás után, lefekvés előtt nekem, meg a páromnak nem adhat puszit, aki napközben rosszalkodott. Vannak csalódások is. A múltkor az egyik gyereket fölváltva látogatták az anyja meg a mostohaapja, mindig részegen jöttek, követelték adjam oda A legrosz- szabb, ha föltörik a gyerek lelkét. Horti János Vasárnap a gyermeknapon, a nagymamával töltjük az időt. Kirándulunk, virágot szedünk, jókat hancúrozunk. Ügy, mint a múltkorában, amit anyu meg is örökített. (K. É.) A ZÁSZLÓŐRZŐ Á nagy család és a kicsi JORDÁN LAJOSNÉ ÖCSÖDRŐL Napközben hiába kerestük a Zalka Máté utcai, kis ház- bar. Este fél hét tájban, még mindig fürgén fordul be a kapun, szabadkozik, hogy már megint a kertben ment el az ideje. A szülőktől örökölt hat holdból ötöt beadott a közösbe, a maradék zártkertet művelgeti, mióta nyugdíjba ment. — Nem nekem való már, az idén csak annyit vetettem krumpliból, miegyebekből, ami a konyhára elég, szeretném átadni a lányo- méknak, ha lehet, ők úgyis bolgárkertészettel foglalkoznak — magyarán, miközben hellyel kínálja a késői vendégeket Jordán Lajosné. — A ■piacon nem a sajátját árulja? — A lányomékét, de a téesz zöldségesboltjából mentem nyugdíjba, az is a piacnál van. Mikor a férjem eltűnt a második világháborúban, itt maradtam a két gyerekkel. Nem akartam mostohát nekik, hát vállaltam mindent. Jószágot tartottam, a birkákat a gyerek őrizte, az egyik hatéves volt a másik meg tizenhárom. A közösbe ’ötvenkettőben léptem be, elébb a zöldségtermelésben dolgoztam, az első szocialista brigádot én alakítottam... A Szabadság Tsz-ben ő hívta életre a nőbizottságot is, elnöke volt, a pártalap- szervezet, majd a csúcsvezetőség tagja, de a gazdasági vezetőségé is — egészen 1970-ig, akkor vett búcsút a munkától, de nem a társadalmi tevékenységtől. Öcsödön, a falujában nincs aki ne ismerné. A kisdobosok, úttörők tudják róla, hogy 1919-ben — az akkor 9 esztendős kislány — az utcán árulta a Vörös Újságot, az orosz hadifogságból hazatért apja alapította meg a helyi pártszervezetet, a direktórium tagja volt. A Jordán család őrizte meg a párt zászlaját a viharos időkben, azzal vonultak ki a ligetbe az első szabad május elsején. — Csak tudnám, hogy hová lett! Azt mondják jó helyre került, talán a Munkásmozgalmi Múzeumba... Egyszer meg akartam nézni, Hogy tényleg ott van-e, de amikor Pesten jártam, nem volt nyitva a múzeum... Úgyis csak megkeresem elébb- utóbb, de nem valami gyakran fordulok meg ott. Pedig hiszi-e, bejártam az egész országot. Látná csak, amikor kirándulni megyünk — az öregeket én kísérem ma is a szövetkezettől országjárásra, színházba, gyógyfürdőbe — hogy rácsodálkoznak a világra! Sajnálják, hogy csak most kezdik megismerni, ilyen későn. — Nem fáradt még el Krisztina néni? Hetvenegy esztendős. — Tinika néni — javít ki —, mindenki így ismer, lelkem. De ez engem nem fáraszt, ez való nekem. Szervezni, lelket önteni az emberekbe, hogy ne hagyják el magukat, mire való ez? Gürcöltünk eleget, pihenni is tudni kell, az nem egyenlő az összeroskadással! Mondom, hallottam róla, hogy nemrég kitüntették. — A tanácstól kaptam meg az Öcsöd Nagyközségért díjat, azt mondták, a sokféle mozgalmi munkámért, a társadalmi aktivitásomért. ' Csakhamar előkerül a szekrény mélyéről a kistás- ka, amiben kitüntetéseit őrzi. Az utolsó előttit tavaly kapta: Érdemes Társadalmi Munkás; de ott lapul a bársonydobozban a felszabadulásunk 25. évfordulójára kapott Jubileumi Emlékérem mellett a Kiváló Termelőszövetkezeti Dolgozó kitüntetése is, arra mutat, amikor megjegyzi: — Amikor ezt kaptam, ilyen még az elnökünknek se volt. A családjáról beszél, nemrég született meg a negyedik dédunokája, Székesfehérváron. — Elmentem az unokámnak segíteni, kímélni kell a kismamát... Az itthoni feladatok várhattak rám egy kicsit, mert a nagy család mellett a legszűkebb családra is gondolni kell... — rónai — összeállította: Sóskúti Júlia A NYUGDÍJASOK FÓRUMA LEGKÖZELEBB JULIUS 5-ÉN JELENIK MEG Horgol a nagypapa Igen-igen, jól értette a kedves olvasó, nem horkol, hanem horgol, és nem a nagymama, hanem a nagyapa. Méghozzá az unokájának készít sapkát. Ugye, milyen ügyesen fogja a tűt, vezeti a fonalat? Mi mindenhez ért egy nyugdíjas pedagógus! Akinek ügyes keze van, ha nem is tud kézimunkázni, de kedvet kapott rá, a nyugdíjasok bármelyik klubjában talál valakit, aki szívesen megtanítja kötni, horgolni, subaszőnyeget készíteni — máris tartalmasabban telnék a munkából felszabadult órák... Érthetően a sok elfoglaltságot adó nyárelőben egy olvasónk se panaszkodott társ- taldnságra, magányra. Többen arról számoltak be levelükben, hogy kis kertjükben, hobbijukon szorgalmasan dolgoznak, veteménnyel, virágokkal foglalkoznak, s várják a gyümölcsérést. A kis kertekre jó időt kívánunk K. J., Sz. I. és Zs. 1. szolnoki olvasóinknak. Palhuber Kálmánnak, Szolnokra: a legutóbbi ösz- szejövetel sikeréről szóló levelének örültünk, jó szórakozást kívánunk a nyáti kirándulásokra az ipari szövetkezetek nyugdíjasainak. Többeknek: június 20-ig várjuk nyári beszámolóikat, hogy a legközelebbi fórumban közölhessünk levelezőink írásaiból. Hapozási jó tanácsok A napfényes időjárás és a fürdőszezon alatt megkezdődik a napiimádók harca a minél barnább (bőrért Ez szerintük a nyári szépség és egészség szimbóluma. Ilyenkor fiatalok és öregek, nők és férfiak egy-két nap alatt akarnak lebarnulni, ahelyett, hogy lassan^ fokozatosan, egyenletesen — és főként veszélytelenül — bámulnának le. A napfürdő csak mértékkel használható, hiszen túladagolása szárítja, cserzi a bőrt, elősegíti a szemölcsök elszaporodását, egy súlyosabb napégés pedig komoly megbetegedést okozhat. Ne tévesszen meg senkit, ha> felhős az ég Az ultraibolya sugarak azon keresztül is áttörtnek és ha nem védekezünk kellően, éppen úgy feléghe- tünik, mintha tűző napon lennénk. Nagyon fontos tudni azt is, hogy egyes gyógyszerek szedése fényérzékenységgel jár. Ha valaki rendszeresen szed valamilyen gyógyszert, még sokkal óvatosabban napozzon. A leghelyesebb ezt a kérdést a gyógyszert elrendelő orvossal megbeszélni. Végül pedig egy jó tanács: az egészséges embert is figyelmeztesse a szédülés, a fejfájás, a heves szívdobogás, túlzott ingerlékenység arra, hogy a napozást azonnal abba kell hagyni! Cseh Tiborné Kenyérszclés Csákicknál (Fotó: Nemes)
