Szolnok Megyei Néplap, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-19 / 115. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. MÁJUS. 19. 1981. MÁJUS 19. A Nap kél 5.03, nyug­Kedd szik 20.19 órakor. — A Hold kél 20.39, nyugszik IVÓ, MILÁN NAPJA 5.41 órakor. Meleg idő várható VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Főként északkele­ten időnként erősen megnövekvő felhőzet. Szórványos zápor, zivatar. Másutt általában kevés felhő, legfeljebb futó zápor. Időnként megélénkülő szél. A várható leg­magasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között. Ligeti Miklós Száztíz évvel ezelőtt, 1871. má­jus 19-én született, és 73 éves korában, 1944-ben halt meg Li­geti Miklós szobrász. Tanulmányait Budapesten, Stróbl Alajosnál kezdte, majd Bécsben folytatta. Portrékat, al- gegorikus zsánerszobrokat. épü­letdíszítő müveket, számos em­lékmű-szobrot alkotott, s ered­ményesen foglalkozott kerámiá­val is. Sokáig a Magyar Ipar- művészeti Társulat elnöki funk­cióját töltötte be. Működésének korai szakaszában a festői fe­lületkezelésű, Rodln stílusához kapcsolódó plasztikai formálás jelentős képviselője volt. Első figyelemre méltó alkotása a Rá­kász fiú. Fő műve Anonymus szobra a Városligetben, amelyet 1903-ban állítottak fel. A fővá­rosban fontosabb munkái még: Dérynét ábrázoló szobra, a Bé- ke-kút és Lovastüzér emlékműve. Az Országos Tervhivatal pályázati felhívása A népgazdaság fejlesztésének VI. ötéves terve a termelés ha­tékonysága növelésének egyik legfontosabb feltételeként hatá­rozza meg az anyag- és energia- takarékos megoldások alkalma­zását, a legtakarékosabb ener­giafelhasználási szerkezet kiala­kítását, a termelés fajlagos anyag- és energiaigényességének csökkentését, a hulladékok és másodlagos nyersanyagok be­gyűjtését, ipari és egyéb célú hasznosítását. Ennek érdekében az 1981—1985-ös időszakban ener­giagazdálkodási és hulladékhasz­nosítási programot kell végre­hajtani. Az energiagazdálkodási program megjelent a Magyar Közlöny 1980. XII. 24-i 96. szá­mában ; a hulladékhasznosítási programot a Gazdasági Bizottság 1981. február hónapban határozta meg. Az e programokba foglalt célok népszerűsítésére az Orszá­gos Tervhivatal pályázatot hir­det. A pályázaton részt vehet bárki, aki a sajtóban, a rádióban, a televízióban — lehetőleg folya­matosan, a témát felszínen tart­va — mozgósít a programok fő céljainak megvalósítására és az ilyen publikációk, a rádió- vagy televízióadások pontos leírását, forgatókönyvét a pályázaton való részvétel céljából az Országos Tervhivatal Ipari Főcsoportjának (Bp., V., Roosevelt tér 6—8.) 2 példányban postán megküldi. A pályázatokat bizottság bírálja el. A pályázatok elbírálásánál min­den esetben figyelembe veszik, hogy azok olyan feladatokat népszerűsítenek, amelyek meg­valósításának technikai és gaz­dasági feltételei összhangban áll­nak a VI. ötéves népgazdasági terv céljaival, eszközeivel, anya­gi lehetőségeinkkel. A bizottság az 1981. december 31-ig benyújtott pályázatokat bí­rálja el. Egy első. két második és há­rom harmadik díjat adnak ki. A bíráló bizottság az első díjas pá­lyázatot 15 000, a második díjas pályázatot 10 000, a harmadik díjas pályázatot 5000 Ft-tal ju­talmazza. Kél csapat megy Csillebércre A megye középfokú tanin­tézeteinek elsősegélynyújtó versenyét szombaton rendez­te meg a Vöröskereszt me­gyei vezetősége, a Tiszaliget KISZ-táborában, 33 csapat részvételével. A gimnáziu­mok és szakközépiskolák közül a kunszentmártoni Jó­zsef Attila Gimnázium nyer­te még az első helyet az ipari és mezőgazdasági szak­munkásképző intézetek közül a szolnoki 605-ös csapata bi­zonyult a legjobbnak (— e két csapat képviseli a me­gyét június 8—9-én, a Csille­bércen megrendezésre ke­rülő országos döntőben). A három egészségügyi szakkö­zépiskola külön kategóriá­ban mérte össze ismereteit — a hagyományoktól eltérő­en —, közülük a szolnoki Tiszaparti Gimnázium és Szakközépiskola került ki győztesen. Tiszaföldváron Öt ország legjobb vizslái A kutya a zsákmánnyal Nagy érdeklődés kísérte vasárnap a MEOE angol- vizsla-szakosztálya rendezé­sében a tiszaföldvári Lenin Tsz területén — ideális környezetben és kedvező időjárási viszonyok között — lebonyolított nemzetközi vizslaversenyt. A magyarok mellett csehszlovák, nyugat­német, osztrák és olasz va­dászok is megjelentek ku­tyáikkal a nemzetközi zsűri előtt. Gondos házigazdának bizo­nyult a Dózsa Vadásztársa­ság és a téesz. mindenre ki­terjedő figyelmességük bizto­sította a verseny zavartalan­ságát. fl Szolnoki Építőipari Szövetkezet felvételre keres: „ALAGÚTZSALUS” (PEVA) kivitele­zéshez kőműves szakmunkásokat, betanított és segéd­munkásokat, valamint lakatos, hegesztő, víz- gázvezeték- szerelő, villanyszerelőt, bádogos, melegburkoló, festő szakmunkásokat, EDILMAC E 701 típusú toronydarura gépkezelőt. T A 5—10 fős brigádok jelentkezését is várjuk. Jelentkezni lehet a munkaügyi osztályon Szolnok, Madách út 15. sz. (4058.) Megkezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák A gimnáziumokban és a szakközépis­kolákban tegnap megkezdőditek az érett­ségi vizsgák: magyar nyelv, és irodalom dolgozatot írtak a végzősök. Az első írás­beli vizsga tételeit az idén is a rádióból tudták meg az érdekelték. A stúdióban felnyitott borítékból először a gimnazis­ták számára készített feladatokat ismer­tették: Petőfi Sándor költészete a forradalom és szabadsájgharc idején; A. P. Csehov Fájdalom című novellá­jának elemzése; József Attila Anyám és a Mama című versének összehasonlító elemzése. A szakközépiskolás tanulók is három té­tel közül választhattak: Vörösmarty Mihály, a magyar romanti­ka költője; Nagy Lajos a Három éhenkórász című novellájának elemzése; Vajda János Húsz év múlva és Juhász Gyula Milyen volt... című versének ösz- szehasonlító elemzése. A gimnáziumokban ma matematika, hol­nap délelőtt orosz délután angol és olasz nyelvi, csütörtökön délelőtt fizika, dél­után francia és latin nyelvi, pénteken délelőtt 'kémia, délután német spanyol nyelvi, szombaton délelőtt biológiai dol­gozatot írnak. A szakközépiskolákban ma és holnap szakmai-elméleti tantárgyakból írnak dol­gozatot, csütörtökön a matematika, pénte­ken a kötelező idegen nyelvi dolgozatot írják. Ezután a szakmai gyakorlati vizs­gák következnek. Magyar írásbeli a szolnoki Verseghy Gimnázium IV/b., és a Varga Katalin Gimnázium IV/a. osztályában. A szóbeli vizsgák mindkét típusú kö­zépiskolában június 9. és 22. között lesz­nek. Az érettségi-felvételi közös dolgozatokat május 25-én és 26-án írják a középiskolák végzősei. Hathetes kényszerszünet Megújul a szolnoki 1-es élelmiszerbolt Húsz éve semmit se vál­tozott. A mai követelmé­nyeknek már nem felel meg, szűk, és korszerűtlen. Ép­pen ezért ideje, hogy Szol­nok centrumában megújul­va fogadja a vásárlókat az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 1-es számú üzlete. Még egy nap, és a bolt hat hétre bezár, hogy a tavaly elkezdett rekonstrukciós munkákat befejezzék. A múlt év decemberében építők vették birtokukba a bolt alatti pincét. Fúrták, faragták, vezetéket cserél­tek. Ezt követe a raktárak, majd a dolgozók öltözőjének, zuhanyozójának kialakítása. Most az eladótér van soron, ezért a hathetes kényszer- szünet Az átalakítások után az eddigi 243 négyzetméteres eladótér 354 négyzetméter­re növekszik. (Az élelmiszer- bolt egész területe, raktá­rakkal. szociális helyiségek­kel együtt 1028 négyzetmé­UsIlóvdIao-Waq tér lesz. Javulnak a tárgyi feltételek: 18 konténer segíti majd az eladók munkáját. Modem hűtőberendezéseket kapnak. (Az eladótérben 7480 literes hűtőkapacitással ren­delkeznek majd.) Az átalakított üzletben to­vábbra is főként élelmiszert árusítanak. De kapható lesz zöldség gyümölcs, jó válasz­tékot biztosítanak majd ház­tartási és vegyi cikkekből, sőt üvegárut is vásárolhat­nak. A nyitás után beveze­tik a házhozszállítást és az úgynevezett gyors kiszolgá­lást. Ennek a lényege: a vevők munka előtt leadhat­ják a megrendeléseiket és délután vihetik az összeállí­tott csomagot. ,v A bolt jeljes - felújítása, korszerűsítése több mint négymillió forintba kerül a vállalatnak. Az újjávarázsolt üzletben július 9-én már vá­sárolhatnak a vevők. !&• 0doiajű*m ia t ­MMOkljh fo&n:\ÁJíszfa!HS |A tárgyalóteremből" Ember a munkagép alatt Kora tavaszi délelőtt volt. Szolnokon, a Mártírok útja 21. sz. ház előtt az út szélén egy férfi állt a kerékpárja mellett. Az útkanyarulatban egy munkagép közeledett kb. 10—15 km/óra sebesség­gel. A gép vezetője nem fi­gyelte kellően az utat. Így történt, hogy nem vette ész­re az út szélén kerékpárja mellett álló férfit. Az útka­nyarulatban a munkagép jobb kerekeivel a szegélykőnek ütközött, és szorosan mel­lette haladt. Kerekei fellök­ték az út szélén álló embert, és átmentek rajta. A mun­kagép alá eső Hardi József -kórházba szállítás után meg­halt. A gép vezetője Baráth Im­re 38 éves tiszaföldvári (Rákóczi u. 8. sz.) lakos már korábban is állt bíróság előtt, s akkor (1976-ban) it­tas járművezetés vétségéért 5 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, és 8 hónapra eltil­tották a járművezetéstől. A büntetésből mit sem okulva, 1981. március 10-én úgy indult el otthonról a munkahelyére, hogy 2 dl pá­linkát vitt magával, amit a munka megkezdése előtt meg is ivott. Az elfogyasztott al­koholtól közepesen ittas ál­lapotba került. Mintegy fél órával a pálinka lehajtása után azt az utasítást kapta, hogy munkagépével menjen át á Széchenyi lakótelepről a Papírgyárba. Baráthnak nemigen volt lelkiismaretfurdalása a két dl pálinka miatt. Nem szólt a munkavezetőjének sem. hanem elindult a géppel. A többit már ismerjük. A szolnoki Járásbíróság dr. Gombos László tanácsa halált okozó ittas járműve­zetés bűntettéért Baráth Im­rét 2 évi 8 hónapi szabad­ságvesztésre ítélte és mellék- büntetésül 3 év 6 hónapra eltiltotta a járművezetéstől. A vádlott és védője eny­hítésért. az ügyész súly-'-bí- tásért fellebbezett P. É. Totónyereménvek A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 20. heti hivatalos nye­reményjegyzéke az illeték levonása után a következő: Játékba érkezett 3 497 395 darab szelvény. A nyere­ményalap 8 498 671 forint. A jutalom: 849 867 forint A nyeremények: 13 plusz 1 találatos 4 darab, nyere­ményük egyenként 697 893 Ft.. .13 találati nem volt 12 találatos szelvény 157 db, nyereményük egyenként 8661 Ft 11 találátos szelvény 2856 db. nyereményük egyen­ként 476 Ft. 10 találatos szelvény 23 072 db. nyere­ményük egyenként 88 Ft A kifizetés időpont ja: 2 ezer forint alatt május 23- tót 2 ezer forint felett má­jus 28-tól. Autóval az árokba borult Május 16-án 15 óra 40 perckor Karcag külterületén Pádár István karcagi (Kis­újszállási út 62. sz.) lakos személygépkocsiját ittasan vezette, és az árokba borult. A baleset következtében az ittas vezető 8 napon túl gyó­gyuló sérülést szenvedett. Pádár István ellen büntető eljárás indult. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Virágh Iván Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafiók 105. Te­lefon : 12-093, 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesí- tő postahivataloknál és a kéz­besítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 34, negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 25—069 HU ISSN: 0133 9756 I Hírek I Dratásra elkészül Üzemi konyha létrehozásá­val javítják a dolgozó tagok szociális ellátását a jászal- sószentgyörgyi Petőfi Tsz- ben. A 300 adagos konyha a tsz központi géptelepén épül, ott, ahol tavaly már elkészült a szépen berende­zett tágas ebédlő. A téesz építőrészlegének kivitelezésé­ben másfél millió forint költséggel készülő konyha biztosítja majd a központi géptelepen foglalkoztatott több mint négyszáz dolgozó olcsóbb étkeztetését. Onnan hordják majd az ebédet a távoli munkahelyekre és az idei nyáron már az aratók­nak is. A főzéshez szüksé­ges nyersanyag nagy részét a téesz saját termékeiből fe­dezi. ■ TEGNAP új helyre köl­tözött Szolnokon, a Tisza- menti Vegyiművek lakóteleT pén a fodrászat. A megyei szövetkezet nemcsak a ko­rábbinál kultúráltabb üzlet­ről gondoskodott, hanem ar­ról is, hogy az eddigieknél szakmailag felkészültebb dolgozók fogadják a vendé­geket. © SZAKMAI bemutatón is­merkedhetnek a legújabb malomipari termékekkel, import és hazai előállítású diabetikus készítményekkel, szénhidrátszegény, kímélő, diétás ételekkel a kereske- dielmii és vendéglátóipari szakemberek ma délelőtt 10 órától SzoQlnokan, ä Damja­nich út 1. szám alatti szak- üzletben. ■ IFJÚSÁGI fórumon szá­mol be a község hatodik öt­éves tervéről Kunmadara­son holnap délután Marék György, a községi tanács vb- titkára, majd a fiatalok la­káslehetőségeiről, az előtaka- rékosság formáiról, előnyéi­ről kapnak tájékoztatást a fórum résztvevői. © A BETON- és Vasbeton- ipari Művek szolnoki gyárá­nak munkáját, termékeit be­mutató kiállítást nyitottak tegnap Szolnokon a megyei művelődési központban. A kiállítást a hónap végéig te­kinthetik meg az érdeklődők. ■ HÉT HEKTÁRNYI terüle­tet biztosított a közösből té­rítés ellenében konyhakerti művelésre a kunszentmárto­ni Kőrösmenti Termelőszö­vetkezet a nagyközség ipari üzemeiben dolgozók zöld­ségellátása érdekében. © A VÁLLALATI kooperá­ciós kapcsolatokról tart ta­nácskozást ma a Megyei Mű­velődési és Ifjúsági Központ­ban a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Szol­nok megyei Szervezete. Rendőrségi közlemény A Szolnok Városi és Járási Rendőrkapitányság értesí­ti a lakosságot, hogy költöz­ködés miatt 1981. május 18- án, 19-én 20-án az üjgyfél- fogadás szünetel. A költöz­ködés ideje alatt panaszfel­vétel és sürgős ügyek beje­lentése továbbra is a Ság- vári körúti régi épületben történik. Május 21-től (csü­törtöktől) folyamatos ügy­félfogadás lesz a Rendőrka­pitányság új épületében, a Tanácsköztársaság útja 3. sz. alatt. (Bejárat a Virág János utca felől). Az útlevél-ügyintézés sza­bad szombat kivételiével na­ponta 8 óra 30 perctől — 12 óráiig lesz, a személyi igazol­vánnyal kapcsolatos ügyek intézése pedig hétfőn, szer­dán. csütörtökön 8.30-tól 17 óráig, szombaton (szabad szombat kivételével) 8.30- tó] 12 óráig. V' * > \ h . >

Next

/
Oldalképek
Tartalom