Szolnok Megyei Néplap, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-17 / 114. szám

1981. MÁJUS 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 nak ahhoz, hogy eredményes tegyen az MHSZ, a MRASZ és a BM TOP együttműködé­sé? teszi, hogy a tűzoltóságon el­helyezett RKSZ-vevő . csak kódjelre kapcsolódjon be — csak segélyhívás esetén szó­Lada kombi gépkocsikat kapott a Magyar Autóklub segélyszolgálata. A „sárga angyalosok” ezentúl nemcsak szerelnek és javítanak, hanem szükség esetén vontathatják is a mozgásképtelen járműveket. A képen; ez a szerkezet segíti a vontatás­ban a gépkocsit Kiváló a KUNTEJ Az 1972-ben alapított KUNTEJ gazdasági (társulás napjainkban mér 9 Szol­nok, 1 Hajdú-Bihar és 5 He­ves megyei (település lakos­ságát látja el tejjel, félzsí­ros tehéntúróval’, tejföllel, trappista sajttal. Legújabb, de nagyon kedvelt terméké­vel, a kunsági gomolysajttal, — e termékből nem is tud­ják az igényeket kielégíteni. Sőt tavaly tovább bővítet­ték termékválasztékukat a Gervais ízesített túrócsaléd­dal és különböző fagylaltpo­rok gyártásával. Míg 1979-ben 8,7 millió li­ter tejet vásároltak fel, ad­dig tavaly már több mint 13 millió litert. Ezzel e kötele­zettségüknek eleget tettek. Ebben a tejüzemben egy év alatt az egy dolgozóra jutó termelési érték 32,1, a nyereség 16,9 százalékkal nö­vekedett. A Kiváló Gazda­sági Társulás címet a teg­napi ünnepségen Szűcs Já­nos, a megyei pártbizottság titkára adta át Tiszafüreden. A lakossági szolgáltatások iránti igények növekedésének megfelelő szakmai összeté­telben emelkedett az elmúlt esztendőkben a kisiparosok létszáma. Jelenleg már a kis­iparban tevékenykedők tábo­ra meghaladja a 102 ezer főt. Ez az 1975-ös létszámnál 21 százalékkal magasabb; a leg­többen — 6200-an — a múlt évben váltottak ipaiüogasít- ványt. Az országos átlagnál is jóval nagyobb mértékben emelkedett a kisiparosok lét­száma Fejéir és Hajdú me­gyében, a legkevesebben pe­dig Nógrád és Komárom me­gyében, valamint Budapesten váltották ki az iparenge­délyt. A múlt évi létszámnö­vekedés több mint 90 száza­léka a megyei iparosok szá­mát növelte, akiknek döntő többsége a falvakban dolgo­zik, ahol a szolgáltatási igé­nyek kielégítése legfőképpen a kisiparosokra hárul. Az utóbbi öt esztendőben a kisiparosok működésének területi megoszlása a közsé­gek javára változott, 10 szá­zalékos emelkedést mutat. A kisipari tevékenységet érintő központi intézkedések tehát kedvező hatást gyakoroltak a szolgáltatási fehér foltok megszüntetésére. Ezt igazolia az is, hogy ma már a kisipa­rosoknak 78 százaléka a szol­gáltatási igényeket kielégítő szakmákban dolgozik. Először őrsvezetőket fogad a megújult tábor A káptalanfüredi úttörőtá­bor — a szolnoki járás úttö­rőinek nyári „otthona” — felújítása már 1979 őszén megkezdődött. A korábbi hatszemélyes, elavult fahá­zak helyett járási összefogás­sal két, egyenként 12 szemé­lyes ÉRDÉRT típusú épüle­tet állítottak fel. A fegyver­nek! Nagyközségi Tanács költségvetési üzemének je­lentős segítséget nyújtottak társadalmi munkában a martfűi növényolajgyár KISZ- alapszervezet, szocia­lista brigád, illetve szülői munkaközösség szorgoskodott a táborban az elektromos- és vízhálózat javításával, a külső és belső festéssel, má­zolással, a terep rendezésé­vel, parkosításával. A múlt év első negyedé­ben a berendezések pótlása is megtörtént, ezekre, vala­mint új ágyneműk beszerzé­sére a Járási Hivatal és a megyei Ifjúsági Bizottság mintegy 250 ezer forintot jut­tatott. Jól sikerült — éppen a nagy összefogás eredménye­ként — a múlt nyári táboro­zás, és most azon szorgoskod­nak a tavaly is segítőkész közösségek, hogy az idei nyár is szép élményeket hozzon a táborlakóknak. Első turnus­ban ezúttal is őrsvezetők — kerek százan •— készülnek fel új feladataikra. ww HG 7 LX kéri a tűzoltóságot...” Uj hullámhosszon a segélynyújtás — Figyelem, HG 7 LX! Itt Jászberény, tűzoltóság ... — Figyelem, segélyhívás, itt HG 7 LX! Néhány évvel ezelőtt nem értették volna az üzenetet még azok sem, akik járta­sak rádiós körökben. Ma vi­szont - már sokan tudják, hogy a rádióamatőr - készen­léti szolgálat és a kijelölt tűzoltóság hívja így egymást. Egyikük tűzesetet vagy egyéb, gyors beavatkozást igénylő vészhelyzetet jelez, a „vonal” másik végén az ügyeletes tűzoltó veszi a jel­zést, és intézkedik. Mi is az a rádióamatőr ké­szenléti szolgálat? A kérdés­re a téma legjobb ismerőitől, Hidegföldi József százados­tól, a jászberényi járási-vá­rosi tűzoltóparancsnoktól és Szalóki Lászlótól az MHSZ DMH rádióklub titkárától kértünk választ. — Az amatőrök számának, társadalmi szerepének növe­kedése, műszaki felkészült­sége, mozgó- és állandó 'he­lyű hírközlési lehetősége al­kalmassá teszi a rádiósokat a gyors beavatkozást igénylő veszélyhelyzetek jelzésére, a segélyhívások továbbítására. Erre a felismerésre alapozva állapodott meg a Magyar Honvédelmi Szövetség Ma­gyar Rádióamatőr Szövetsége a BM Tűzoltóság Országos Parancsnokságával abban, hogy az amatőrál'lomások be­vonásával megszervezik a készenléti szolgálatot. — Mit jelent a tűzoltóság­nak a rádióamatőrök közre- * működése? — Felbecsülhetetlen segít­séget, minden eddiginél jobb lehetőséget a gyors intézke­désre, a hatékony beavatko­zásra. A rádióamatőrök — éppen ezért, mert ha nem is mindenhol, de sok helyen megfordulnak — a kárese­tek jelzése mellett alkalma­sak a rendőri, a mentőszol­gálati ’ segítségkérésre közúti' balesetek, bűncselekmények, természeti csapások esetén is. — Milyen személyi és tech­nikai feltételeket biztosíta­— A- szolgálat tagjai ön­‘ ként jelentkező rádióamatő­rök — segít az eligazodásban a laikus érdeklődőnek a klub titkára. — Megbízásukat az MRASZ-tót kapják, és átját­szóállomás teremti meg a közvetlen kapcsolatukat. Egy- egy átjátszóállamás száz- százötven kilométeres körzet­ből teszi lehetővé a hívások fogadását. • A Pest megyei és a jászbe­rényi tűzoltóparancsmokség mellett további kijelölt he­lyeken is létrehozzák a rá­dióamatőr készenléti szolgá­latot, az egész ország terü­letét behálózzák vele. A gyors mozgást, a „mindenhol ott lenni” lehetőségét bizto­sítja, hogy a készenléti szol­gálat résztvevői többségük­ben személygépkocsiba épí­tett vagy hordozható beren­dezésekkel rendelkeznek. —: És a „vonal” másik vé­ge? — A kijelölt tűzoltóságo­kon elhelyezett RKSZ készü­léket a Magyar Rádióamatőr Szövetség költségmentesen telepíti és szervizeli. A sze­lektív hívórendszer lehetővé lal meg —, tehát az egyéb forgalom zavarásától mente­sül. Íratlan szabály, hogy a rádióamatőrök, ha meghall­ják a vészjelzést, beszüntet­nek minden más beszélge­tést, hogy ne zavarják az RKSZ munkáját. Az ügyeletes tűzoltó szo­bájában élesen Izúgó hang, egy kattanás jelzi: az RKSZ- készülék kapcsolt... — Figyelem, itt HG 7 LX segélyhívás. A 32-es úton a 25—26 kilométer között egy tejszállító kocsi az árokba borult. A gépkocsi vezetője és a kísérő megsérült, a sé­rülés fokát megállapítani nem tudom ... — Figyelem, HG 7 LX, itt az ügyeletes tűzoltó, a se­gélykérést vettem, intézked­tem. Vége! Illés Antal KÉZBEN KOPIK A FORINT Egyre többen kímélik átutalási betéttel „Alulírott Nátha Imréné kunszentmártoni lakos, meg­bízást adok arra, hogy 1981. évi május hónapra járó illet­ményemből ... első ízben 1981. június 1-én, s ezt köve­tően havonta 1500 forintot részemre ne készpénzben fi- ' zessenek ki, hanem utalják át az Országos Takarékpénz­tárnál! vezetett átutalási be­tétszámlámra (mellékelve a számla adatait tartalmazó egy darab átutalási posta- utalvány) .. Nálhiné a Pannónia Szőr­mekikészítő és Szőrmekon­fekció Vállalat kunszentmár­toni gyárának mintakészítő szűcs szakmunkása, férje ugyanott géplakatos. Nem az övék az egyetlen család a gyábról, amely hasonló meg­bízással fordult munkahelyé­hez. — Mind a ketten egy mű­szakban vagyunk, egyik gye­rek az óvodában, másik a napköziben, nincs otthon sen­ki. Kényelmesebb volt az OTP-nél számlát nyitni, s onnan rendezni a havonta ismétlődő kiadásokat, mint '■annyiféle csekket kitölteni, meg a díjbeszedők után sza­ladgálni. Négy éve már így csináljuk, de havonta egyszer így is sorba kellett állni a postán a befizetéssel, most aztán már azt se kell. Így a legkényelmesebb — indokol­ja a fiatalasszony. S még hozzáteszi: — Ebben a más­fél ezer forintban egy kis tar­talék is benne van, a férjem ifjúsági betétje... Ilyesmire már nincs gondunk abból a fizetésből, amit kézhez ka­punk. — Mi, Pesten már akkor ismertük az átutalási betét előnyeit, még mielőtt vidé­ken igjánybe lehetett venni — kapcsolódik a beszélgetés­be Katona József, a gyár személyzeti vezetője, aki ma­holnap tíz esztendeje él a nagyközségben. — Amint la­kást kaptunk ‘itt, mi is á ta­karékpénztárra bíztuk a ha­vi hét-nyolcféle számla ki- egyenlítését. Most meg már kézbe se kell az e célra szánt forintot venni, megy a papír, kíméljük a forintot... Tud­juk, hogy évente két alka­lommal módosíthatjuk a munkabérből átutalandó ősz- szeget, ha csökken vagy nő a rezsi, ez főként a földgázas fagyasztóknak jön jól a fű­tési idény elején és végén. — S ha valaki meggondol­ja magát, vagy nincs megelé­gedve a bonyolítással, vissza­vonhatja a megbízást... — Erre aligha kerül sor — jegyzi meg Kakuk Ferencné béremdszámaló, aki az átuta­lások ügyintézését vállalta. — A BVM-nél már korábban ezt a gyakorlatot folytatják, és szinte mindennap újabb és újabb dolgozók kérik az át­utalást. kevesebb utánajárással meg­oldható a dolog. A Killfián lakótelepen élűnk, ott csak­nem mindenkinek van az OTP-nél folyószámlája, úgy vélem, ez a korszerűbb élet­mód része. Az is örvendetes, hogy egyre kedvezőbbé ala­kítják a feltételeket Úgy tu­dón, jön a következő lépés, a csekkfüzet. Persze nekünk korai lesz, még nem jöhet számításba az egy kereset meg a gyes mellett, luxus lenne csekkel fizetni a bolt­ban. A szomszéd gyárban való­ban kedvező tapasztalatokról is tudnak már nyilatkozni. Imre Mihály villanyszerelő havi 1200 forint átutalására írta alá a megbízást, március óta így „fizet”. — A feleségem jelenleg gyesen van, most el tudná éppen intézni az ilyen-olyan számlák rendezését de egyéb napi problémák mellett miért ne könnyítenénk rajta, ha A fővárosban július 1-töl (a jövő évtől már nálunk is) csekkfüzetet kaphatnak a számlatulajdonosak és az ötszáz forinton felüli vásár­lásokat pénz helyett csekkel fizethetik — akár Szolnokon is, ha úgy tetszik, a nagyobb üzletekben. Az országos köz­pontú vállalatok (Csemege, Tisza Szálló) mellett a Tisza- vidék Szövetkezeti Közös Vállalat, a megyei Élelmi­szer és az Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat, a Jász- Nagykun Vendéglátó Vállalat is megái lapodott az OTP megyei igazgatóságával ab­ban, hogy július elsejétől a Skála Áruház, a Márka ABC, a Domus, a Pelikán Száilló is beváltja a budapestiek csekk­jeit. És jövőre már bárhol az országban a Szolnok megyei átutalási csekkel is fizethe­tünk. Rónai Erzsébet Fotó: Hargitai

Next

/
Oldalképek
Tartalom