Szolnok Megyei Néplap, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-12 / 86. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. ÁPRILIS 12. Aki nem adta fel. Vége a munkaidőnek, DóANYÓSOK czi József mégsem siet a tavaszi fényiben fürdő utcára. A megyei tanács ipari osztályának főelőadóját gyakran késő estig marasztalják az épületben társadalmi tisztségei. Szerdánként a lövészklubban akad tennivalójaA pincelőtérrői tornássza fel magát irodájába, ahol beszélgethetünk. Egyik kezével a korlátra, a másikkal a botjára támaszkodik, miközben jobb lábával kettesével veszi a lépcsőfokokat. Bal lába nem ér a talajhoz, — még tizennégy éves korában levágta egy villamos. — Nem panaszkodom — mondja, — fél lábbal sem érzem magamat kevesebbnek másoknál. Ezt viszont mindig bizonyítani kell — önmagámnak. Ezért is vállalok annyi megbízatást. Amikor a megyei tanácshoz kerültem, tagja lettem az alapszervezeti pártvezetőségnek, 1967—68-ban titkára voltam, majd amikor létrehozták az apparátusi pártbizottságot oda de- ■ legáltak. Ugyanakkor politikai vitakört vezetek, dolgozom iövéstz- klub vezetőségében is. A múlt évben rosszul lettem- a vérnyomásommal volt baj. Sajnos, megsínylette ezt az egyébként jó erőnlétem. Azóta gyógyszereket szedek, látja, mindig magamnál hordom, de míg mások hasznára tehetek, semmit sem adok fel. — Tavaly fél évig volt betegállományban. Nem gondolja, hogy kevesebbet is vállalhatna? — Megtehetném, igaz. De megszoktam ... Korán megtanult nélkülözni és tűrni — nehéz sorsú családban született 1931-ben, Zalaegerszegen- A jobb megélhetés miatt először Tata- bányárai, majd Budapestre költöztek szoba-konyhás házmesterlakásba. Itt köszöntött rájuk a felszabadulás. — A bátyám 1945.' augusztus 26-án keveredett haza a hadseregből. Ugyanezen a napon vágta le a villamos a lábamat. Két hónapig feküdtem kórházban, aztán fél évig otthon. Volt időm gon- doíkodhi; s nem akartaim trafikos lenni. Befejeztem az iskolát. Közepes tanuló voltam, de az utolsó osztályt safnjeleisen végeztem, hogy továbbtanulhassak. A vegyipari technikumba jelentkeztem, el akartak utasítani, végül mégis engedélyt kaptam a felvételireHat tantárgy féléves anyagából kellett felkészülnie, s minderre két hét állt rendelkezésére. A felvételi sikerült — Dóczd József 1952- ben leérettségizett és szakmát szerzett. Ez a dátum másért is emlékezetes számára. Egyetlen ponton múlott, hogy nem jutott ki Helsinkibe, a nyári olimpiai játékokra. — Mindig szerettem a mozgást, a sportot, — idézi fel az előzményeket — Az MHSZ-ben lőttem, az Újpesti öbölben kajakoztam, de játszottam az iskola sakk csapatában is. Tulajdonképpen 1949 nyarától sportoltam rendszeresen, a Bp. Honvéd színeiben. Első osztályú kajakozóként 1954-ig versenyeztem, s ez alatt mindig dobogóra állhattam a magyar bajnokságokon- Indultam a helsinki olimpiát megelőző válogató versenyeken is, és elég közel kerültem ahhoz, hogy bejussak a tizenhatos utazó keretbe. 1952 tavaszának egyik hétvégéjén rendezték az utolsó válogatót. Előző nap hosszú távon versenyeztem, s másnap bizony fáradt voltam. Későn is értem ki az Újpesti öbölbe, ahol már hiába hajtottam az ezerméteres .távon. Csak egy ponttal szorultam hátrább az összetett pontversenyben, 17. lettem és kiestem a keretből. Kárpótlásul az országos szövetség meghívta Tatára edzőpartnerndk a kiválasztottak számára. Ezután még három évig kajakozott a Balatonon. — Első munkahelyem Fűzfőn, volt — magyarázza, — ahol a n-itrokémiai gyárban lettem üzemtechnikius- Néhány hónappal később műszaki titkárnak _ neveztek ki, közben szervező titkárnak is megválasztottak a nagyüzemi DlVSZ-bizott- ságban. Akkor már évek óta dolgoztam az ifjúsági mozr galomban. 1953-ban felvettek a pártba is, de szervező titkári munkámat egészen 1955 végéig elláttam, amikoris hazamentem Budapestre. A fővárosban a Ohinoin Gyár nagytétényi üzemében helyezkedett el technológusként. Ott érte az ellen- forradalom is- 1956 novemberében részt vett a XXII. kerületi munkásőrség megalakításában, tagja lett az üzelmS intéző bizottságnak, majd három évig párttitkárként dolgozott. Időköziben megnősült, de házassága megfenekliett, s 1964-ben elvált- Ugyanebben az évben vállalt munkát a Szolnok megyei Tanácsnál. — Arra gondoltam, hogy csak akkor válók él, ha találok olyan asszonyt, aki vállalja a fiamat is. Másodig feleségemet Budapesten ismertem meg, a közgazda- sági egyetemen tanult, a Szolnok megyei Tanács ösztöndíjasként. Kértem, a tanács vezetőit, engedjék el a fővárosba, részletekben visszafizetjük az ösztöndíjat. Azt felelték, hogy pénzük nekik is van ■— szakemberük nincs. A válasszal együtt felajánlották a főelőadói állást. Azóta is a műszaki fejlesztés, a munkavédelem tartozik hozzám. A feleségem a Mezőgép Vállalat Szakszervezeti Bizottságának munkatársaHogy a döntést nem bántam meg. azt bizonyítja az itt töltött immár tizenhét év, de igaz, ez fordítva is; munkáját elismerik, a Könnyűipar Kiváló Dolgozója lett. Sporttevékenységéért megkapta az MHSZ Aranyjelvényét Pedig a kezdet Szolnokon sem volt könnyű. Szülei meghaltak, s a megyeszékhelyre is úgy érkezett hogy sem ismerősök, sem rokonok nem várták. — Igaz, de ezt pótolták a könyvek, — jegyzi meg — — Kölyök koromtól rendszeresen olvasok, és azóta — bármennyi dolgom is van — feltétlenül időt szakítok rá Cigarettát vesz elő, rágyújtunk. Nézem asztali naptárát — tele bejegyzésékkel. Időpontok, teendők és nevek sorakoznak a lapokon. — Amikor Szolnokra jöttünk, a feleségem levitt a Tisza-partra, tudta, hogy szeretem a vizet. Megszerettem a várost is Mondhatnám, lokálpatrióta Tettem. Az első évben még a feleségem köszönt mindenkinek, s én kérdeztem, ki volt az. A másodikban már én köszönhettem, és ő érdeklődött ... — Elégedett ember ? — kérdezem végül. — Nehéz kérdés. Ha az ember sohasem tudja elfelejteni, hogy elvesztette az egyik lábát, akkor elégedetlen vagyok, mert sokmindent másképp csinálhattam volna, és most is tehetetlennek érzem magam, mivel nem tudom mindazt véghezvinni, amit egészségesen megtehetnék. Másrészt elégedett vagyok, mert idejében tudomásul vettem, a megváltoztathatatlan tényt, és ehhez igazítottam A minap ismerős munkahelyen rögtönzött közvéleménykutatást tartottam az anyósokról. A nyolc megkérdezett házas férfi és nő az alábbi válaszokat adta: afféle se hideg, se meleg a viszony; ha beteg a gyerek, telefonálok neki, és nem kell hiányoznom a munkahelyről; jó, mert 250 kilométerre él; nem beszélek vele, mert nem szakmunkást, hanem orvost szeretett volna vejének; magázódunk, nem anyám ő nekem; az unokát imádja, ezért engem is elvisel; felnézek rá, mert állami gondozott voltam és ő tanított meg főzni. Egy 45 körüli bajszos férfi nem fukarkodott a „dicsérettel”. — Annyira kedvelem, hogy nyárra még IBUSZ-társas- utazásra is befizetek neki. Mert ha róla van szó, nekem semmi sem drága. — Ha szabad érdeklődnöm: miféle úttal ajándékozza meg az anyósát? — Polinéziai túrával, mert állítólag ott még ma is élnek emberevők... Embere válogatja: ki tartja olcsó szellemeskedésnek, ki pedig szikrázó élcnek a fenti megjegyzést, egy azonban vitathatatlan: mintha az anyósokkal kapcsolatban túlontúl fukarok lennénk a dicséretekkel, elismerésekkel. Baráti társaságban, ismerősök, munkahelyi kollégák között az embernek olykor az az érzése^ hogy az anyósok jó része — már elnézést a kifejezésért — elviselhetetlen hárpia, összeférhetetlen bajkeverő. Látszat és valóság Akadnak azért házasok — még pedig nem is kevesen —, akiknek más a véleményük a feleségük vagy a férjük édesanyjáról. Elvégre az előítéletek sokszor nem azonosak a valósággal. Somodi Mátyás — noha már ötvenöt év „hava” ezüs- tözi halántékát — még ma is jókötésű, erős, egészséges férfi. — 1965-ben váratlanul meghalt a feleségem. Akkor Edit lányom mindössze tizenegy éves múlt, Judit pedig a hetet töltötte. Elképzelheti, mit éreztem, amikor magamra maradtam a családdal. bár velünk lakott az apósom és az anyósom is. Persze, ahová egyszer a baj bekukkant, legtöbbször nem jön egyedül: néhány év múlva az apósomat is eltemettük. Sokat töprengtem: megnősüljek-e, de éreztem az új házasságom áráért minden bizonnyal a gyermekeim boldogságával kellene fizetnem. Úgy döntöttünk az anyósommal: felneveljük őket közösen, ne érezzék annyira az édesanya hiányát. Nem volt könnyű vállalkozás, különösen amikor eljutottak a se gyerek-, se felnőttkor határáig, de a türelem, az idő, meg a szeretet mindig megmutatta a helyes utat. Szerencsére nem kellett noszogatni őket a leckével, és ma már mindketten diplomások. Sőt, ami még ennél is fontosabb, boldog házasságban élnek, és már unokával is büszkélkedhetem. Egy bizonyos: bárki lesz is a feleségem, ha esetleg megnősülök, az én házamban mindig helye lesz az anyósomnak, hiszen nagyanyjuk, meg anyjuk volt egyszemélyben a lányaimnak. Általában igaz: napjainkban két vagy több generációt legtöbbször a lakástalanság kényszerít hosszabb, rövidebb ideig egy fedél alá. Ennek a helyzetnek az a sajátossága, hogy a fiatal pár egyike visszatér a szülői házba, a másik pedig kezdetben bizonyára idegen szokások, családi, hagyományok közé kerül az anyósék otthonában. Anya is egyúttal Kontra Zoltán negyedik éve él feleségestől a fiatal- asszony szüleinél. Kislányuk most négyhónapos. — Nekem az anyósom anya is, hiszen ő nevelte fel a feleségem, és ha őt szeretem, rajta keresztül az édesanyját is tisztelem, becsülöm. Nálunk az egy fedél azt jelenti, hogy a házukban két szobát biztosítottak nekünk, a többi helyiség közös, — Nincsen villa, kanál koccanás- nélkül, mondják. — Elvi vitáink vannak, de ezek a véleménykülönbségek soha nem fajultak, és remélem ezután sem fajulnak veszekedéssé. Például: mi, fiatalok szeretjük a zenét, éppen ezért lemezjátszót, magnót, lemezeket is vásároltunk a keresetünkből. Valószínű, ötvenéves korunkban másra gyűjtünk. Azt is megértem, hogy ők nagy anyagi áldozatok révén felépítették ezt a szép lakást, és azt szeretnék, minden maradjon úgy ahogy elkészült. De mi már másképpen; fiatalosabban rendeztük be a mi lakrészünket. — Érzi a „vej” minősítést? — Ellenkező értelemben. Ha vita kerekedik közöttünk a feleségemmel, anyu legtöbbször az én pártomat fogja. De ennél sokkal fontosabbnak tartom, hogy ne sértsük meg egymást úgy. hogy a nézeteltérés maradandó sebet okozzon. Hasonló a véleménye ifjú Susa Istvánnéna-k is, ő kilencéves házasságából hetet az anyósával töltött egy lakásban. — A férjem gépkocsivezető, én pedig a termelőszövetkezet irodájában dolgoztam, amíg meg nem születtek a gyerekek. Anyósom háztartásbeli, mindig sok jószággal bíbelődött otthon, de legtöbbször meleg ebéddel várt bennünket. Havonta ■ mindenért 600 forintot fizettünk. — Nézeteltérés? — Bizonyára szerencsés természetűek lehetünk, de még apró sem akadt. Most már külön háztartást vezetek, de soha nem felejtem, hogy az akkor élére rakott forintokból azóta már házat építettünk. Most is számíthatok rá, mert ha a kicsivel valahová megyek vigyáz a nagyobbra. 4 Susáné, Marika anyósa megerősíti az elhangzottakat. — Úgy gondolom, a kölcsönösséghez az is hozzátartozik, hogy a két generáció közül ne csak a fiatalabb alkalmazkodjon, hanem mi, idősebbek is értsük meg a menyünket. Én például soha nem szóltam bele abba, hogyan rendezkednek be, mire költik a pénzt, miért mennek el esetenként moziba vagy nótaestre az étterembe. Tudomásul vettem: felnőtt a fiam, és egy igyekvő, aranyos feleséget hozott a házhoz. Ha kérdeztek valamit, tanácsot kértek, szívesen segítettem, de soha nem kértem számon, mit fogadtak meg belőle. — Sok áldozatot vállalt. — Ezt tudtam adni, örömmel adtam. De a teljességhez az is hozzátartozik, a menyem ujjáiról sem esett le a karikagyűrű tisztviselő létére, amikor enni adott a hízóknak, tápot hozott az üzletből, vagy kapált a kertben. Kölcsönös alapon — Mi a jó viszony lényege? — Az, hogy kettőn áll a vásár, és ha tiszteletet várok a húszegynéhány évvel fiatalabbtól, cserében tisztelettel tartozom én is. Hát igen, ez a tisztelet! Úgy tűnik, olykor képtelenek vagyunk megilletni vele a legközelebbi/ hozzátartozóinkat Z-né, Erzsiké még ma is a magas cén kezdi; amikor szóba kerül a menye. — Elvitte az egyetemet végzett fiamat! Jöttment érettségizett létére magához édesgette! — Törvényesen megesküdtek. Azóta már csaknem egy év telt el, és a fiatalok ötven kilométerrel arrébb ma is boldogan élnek. — Maradhattak volna nálunk is, de a kisasszony önálló életet akart... A széparcú fiatalasszonyt munkahelyén találom egy műszerekkel körülvett munkapad mögött. — Az érettségim, meg a szakmunkás-bizonyítványom kevésnek bizonyult az anyósomnak. Többször tudtomra adta: különbet, diplomásnőt gondolt a fiának. Mintha az ember értékét a diploma adná. Tíz hónapig laktunk nála, de abba is beleszólt, hogyan pakoljak a szobánkban, és haragudott, ha este moziba mentünk. Elköltöztünk, öt hónapig albérletben éltünk, majd a férjem szolgálati lakást kapott a téesztől. Május közepére kisbabát várok, de amióta külön élünk, én hatszor, 6 meg mindössze egyszer volt nálunk. Azt hiszem, majd az unoka megbékíti, aminek örülnék is. Anyósok. Különböző életkorú, foglalkozású, anyagi körülmények között élő nők. Valamennyien édesanyák, akiknek már felnőttek a gyerekeik, és sokszor nem veszik tudomásul, hogy a kisfiúból férj, a kislányból feleség lett. .Olyan felnőtt, aki önálló életre vágyik, és felelősséggel akar dönteni az élet kis és nagy kérdéseiben. Legyen az a párválasztás, a magnóvásárlás, vagy a szabad órák eltöltése Szükség van rájuk Mit tehet a tapintatos, jó anyós, ha veje, menye nem az ő szájíze szerint dönt bizonyos kérdésekben? Ne is próbálja meggyőzni a tapasztalatlanabb fiatalokat? Tagadhatatlan, sokat ér á jó tanács, és bizonyára esetenként nyitott fülekre is talál. És ha nem? Az se baj. Gondoljon arra, hogy húsz vagy harmincegynéhány, esetleg több évvel ezelőtt ő is menye lett egy idősebb nőnek. Bizonyára sok: mindent másképp szeretett volna intézni, de akkoriban még kötelezőbb jellegű volt az öregebbek parancsszava. Ma más a kor, de a dolgozó házaspárok családmodell- jéhez nagyon is hozzátartozik az anyós. Úgy is mint tapasztalt édesanya, úgy is mint az unokákat szerető, aranyszívű nagymama, úgy is mint a fiatal családokhoz közelálló, segítő rokon. Cserébe legtöbbjük szeretetet, figyelmességet, meleg családi légkört, gondoskodást, törődést kér és kap. Elvégre — a pozitív példák mutatják — a jó családi kapcsolatoknak rohanó korunkban, a kölcsönös alkalmazkodás, a szeretet, az egymás véleményének tiszteletben tartása a legbiztosabb alapja. És hogy mindez lehetséges, arra ki-ki a saját ismeretségi köréből bőven találhat példákat. Szépet is. meg kevésbé követésre méltót is egyaránt. D. Szabó Miklós lépteimét, életemet is. Constantin Lajos A Herbária tolnai gyógynövénytelepén az idén kezdték meg az álmatlanságra, étvágytalanságra, általános gyengeségre javasolt Béres-cseppek üzemszerű gyártását. Saját erőből korszerű üzemcsarnokot építettek, ahova szintén saját tervezésű és készítésű töltőüzemet telepítettek. A cseppeket a vállalat üzleteiben lehet megvásárolni, külföldre pedig a MEDIMPEX és a Generalimpex exportálja. Japán a licencet a közelmúltban vásárolta meg.
