Szolnok Megyei Néplap, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-30 / 100. szám

1981. ÁPRILIS 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Gyászhír — köszönetnyilvánítások Fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt édesapánk, NEMETH JENŐ MÁV főfelügyelő hamvasz- tás 'Utáni búcsúztatása 1981. május 5-én kedden 15.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. Gyászoló gyermekei, Szol­nok. Hálás köszönetét mondok mindazoknak, akik dr. HOT.MA GÉZANÉ Mihályi Gizella temetésén részt vettek, vagy más módon fejezték ki együttérzésüket. Dr. Holma, Vác. Tisztelettel mondunk köszö­netét mindazoknak a roko­noknak, a dalárda tagjai­nak, ismerősöknek, jő ba­rátoknak, volt munkatársak­nak, szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk, ifj. PAPP FERENCNÉ Lázi Éva temetésén részt vettek, utolsó útjára elkísérték, részvétükkel mély fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk a ro­konoknak, barátoknak, sporttársaknak, volt munka­társaknak, a XII-es párt­körzet tagjainak, minden ismerősnek, akik a drága jó férj, édesapa, nagyapa, BALAZS JÓZSEF búcsúztatásán részt vettek, virágaikkal, koszorúikkal, részvétnyilvánításukkal fáj­dalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család, Szolnok. Köszönetét mondunk mind­azoknak. akik GYÜSZÜ MIHÁLY temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, részvétükkel bána­tunkon enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család, Jászberény. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett édesanyánk, nagymamánk, feleségem DENGI PALNÉ szül. Biró Julianna temetésén részt vettek és mély gyászunkban .velünk együtt osztoztak. A gyászoló család, Szolnok. INGATLAN HOMOKI vasútállo­más közelében eladó szerényebb kivitelű lakóház, 1200 négy­szögöl területtel, újonnan ültetett gyü­mölcsfákkal. Érdek­lődni lehet Gombás Istvánná, Tiszaföld- vár. Bem u. 5. sz. (3163) __________________ S ZOLNOKON a Holt-Tisza parton 256 négyszögöl telek — gyümölcsös — 3 _ helyiségből álló épülettel eladó. Ér­deklődni : 16 órától, Mikszáth Kálmán u. 18, n/8. (H. 1424) KOMFORTOS ház eladó, 20 négyzetmé­teres, saját rendel­kezésű üzlethelyi­séggel. Jásziákóhal- ma. Fő út 49. (3403) ELADÓ háromszo­bás, előszobás, für­dőszobás, kertes ház. Jászberény, Szél u. 12, sz. (3052) CSALÁDI ház 750 négyszögöl telekkel eladó. Szandaszőlős Vörösmező u. 231. Érdeklődni a hely­szinen. ______________ J ÁSZBERÉNY­BEN, központban családi ház közület- nek kiadó. „10m1- es” jeligére a szol­noki hirdetőbe. (H. 1379)___________________ C SALÁDI ház nagy telekkel eladó. Uj- szász. Nagy út 35. (H. 1416)_____________ K ERTES családi ház beköltözhetően Szolnokon eladó. Érdeklődni: hétköz­napokon 16—18 órá­ig. Katona u. 1. <H. 1411) ALKALMI áron el­adó komplett vilá­gos és egy sötét há­lószobabútor. fote­lek, székek, fogas, asztal és férfiruha- nemük Szolnok. Májú« 1. út 17. 1376) JÁSZSZENTAND- RAS központjában, Rózsa u. 19/2. szám alatti összkomfortos lakás alsóépületek­kel és 400 négy­szögöl gyümölcsös telekkel eladó. Ér­deklődni szombat, vasárnap a helyszl­nen, (3190)___________ Z AGYVA-PARTI, nagyméretű, másfél szobás öröklakásom sürgősen eladó, kp. + OTP-átvállalás- sal. Szoktok, Kun B. krt. 1. Vfl. Tel.: 15-460. 17 órától. (3385)__________________ K ÉTSZOBÁS, ker­tes, családi ház Szolnokon, a város- központban eladó. Érdeklődni: délután 17—19 óráig hétköz­nap. özv. Hegedűs Józsefné, Szolnok, Keskeny János u. 4. (H. 1425) 3 szobás családi ház t>eköltözhetően el­adó. Jászberény, Dózsa György út 19. (3473)_____________ M ÁSODIK emeleti háromszobás, étke­zős, OTP-s lakás kp + OTP-átválIelással eladó. Szolnok. Ra­gó Antal u. 12. n. em. 8. (H. 1420) KÉTSZOBÁS csalá­di ház eladó. Zagy- varékas, Kifli u. 23. Dóra Gábor (3526) GÉPJÁRMŰ UZ-s Trabant Com­bi 1984-ig érvényes műszaki vizsgával eladó. Érdeklődni: minden délután. Tl- szabura, Széchenyi u. 18. (3445) 1200-as Zsiguli el­adó. Törökszentmik- lós. Szolnoki u. 1. (3189) __________________ J Ó állapotban levő Polski Fiat 1300-as gépkocsi eladó. Ér­deklődni Tiszaföld- vár, Bem u. 5. sz. (3164)__________________ JÓ állapotban lévő UC-s Trabant combi eladó. Jászberény, Temető u. 8. (3460) UO-s rdsz. S—100-as fehér Skoda 1983 október 24-ig érvé­nyes műszakival el­adó. Érdeklődni: Dr. Falábú, Jászla- dány, Petőfi u. 4. (3466)__________________ 1 200-as Zsiguli IZ írsz. eladó. Karcag, Keleti út 12. (állat­vásártér mellett). (2971)_________________ I P írsz. Wartburg L. olcsón eladó. Ér­deklődni lehet- min­den nap fél 5-től. vasárnap egész nap. Mezőtúr, Vörös Had­sereg 7. (3449) ZA-s írsz. 1200-as Zsiguli, vai szülő' kifogástalan állapot­ban eladó. Megte­kinthető 17 órától. Rákóczii alva, Vörös Hadsereg 37. (3389) POLSKI 126-os sze­mélygépkocsi eladó. Szolnok, Gém u. 2. (H. 1378) UV 15-36 piros Wartburg 353 de Luxe friss műszaki­val eladó. Szajol, Pintér Gy. út 6. (3499) MOST műszaki vizs­gázott CO írsz. Wartburg de Luxe jó állapotban, sür­gősen eladó. Biró Antal, Homok, Ovl- rághegy I. út 87. (3493) 1200-as Zsiguli, 7 éves eladó. Jászbe'- rény, Lazovi Kál­mán út 7. (3476) UB-s 1200-as Zsigu­li eladó. Érdeklőd­ni: Baranyi István, Jászboldogháza, Vasút 21. (H. 1374) 125 cm3-es Trophy motorkerékpár el­adó. Tiszafüred, Dió­fa út 19. (3450) SIMSON segédmotor sürgősen eladó. Szolnok, Verseghy út 7. (BM garázs) Mindennap 14.00— 22.00 óráig, a por­tán. (3391) Jö állapotban lévő 1983-ig műszaki vizsgázott UI írsi. Trabant eladó. Ér­deklődni lehet: 17 órától, Szolnok, Ságvári krt. 61. Hfl. (3500) ZG írsz. keveset futott Dácia eladó. Érdeklődni lehet hétköznap 11 órától és munkaszüneti napokon, Tiszafü­red, Lenin u. 6. (3471) ZO-s sárga 1300-as Lada eladó. Szol­nok, Fürj u. 19. (3530) Hirdetmények I Sport-Sport-Sport) Kosárlabda Centrum Kupa A Centrum Kupa országos úttörő-kosárl abdabainokság egyik területi döntőiét Szol­nokon rendezik Dén teken és sziomibaton. Lányoknál a Szolnoki VSI, a nyíregyházi 2. sz. Gyakorló Iskola, a Szarvasi FSC, a Dunai Kő­olaj, a SZEOL AK Sí és Kecskemét, fiúknál Dedig az Alföldi Ollaibányász, a nyír­egyházi 2. sz. Gyakorló Isko­la, a Szarvasi ESC, a MEAFC, Pest megye és Kecskemét csapata indul. A lányok a Véső úti tornacsarnokban, a fiúk oedie a tiszaiifieti sport­csarnokban játszanak. Hírek—eredmények AZ IBUSZ AJÄNLATA Fehér éjszakák Leningrádban Leningrad—Moszkva repülő­géppel június 2—8-ig Részvételi díj: 6360,— Ft Bécs Szolnoktól Szolnokig; autó­busszal szeptember 4—6-ig Részvételi díj: 3020,— Ft + költőpénz Üdülés Rabacon Szolnoktól Szolnokig autó­busszal augusztus 9—16-ig Részvéteid díj: 5220)— Ft + költőpénz Istanbul (egyéni valutakerettel) Szolnoktól Szolnokig autó­busszal október 9—18-ig Részvételi díj: fcb. 7500,— Ft + költőpénz Jelentkezés és részletes fel­világosítás az IBUSZ szolno­ki irodájában (Hotel Peli­kán). Telefon: 13-493. (3486.) Értesítjük T. ügyfeleinket, hogy vállalatunkhoz tartozó összes MÉH-telep, járási, vá­rosi átvevőhely, Olcsóbolt május 2-án zárva tart. Kelet- magyarországi MÉH Válla­lat, Debrecen. (3529.) Atlétika. A Szolnoki MÁV MTE versenyzői Salgótarjánban Felszabadulási emlékversenyen szerepeltek. Eredményeik, fér­fiak, 100 m: 1. Arnóth 11,2 (elő­futamban 10,9), 200 m: 1. Ar­nóth 23,4 mp. 1500 m: 2. Nyi- kos 4:03,7. Nők, gerelyhajítás: X. Budavári 55.78 (új megyei csúcs, régi Budavári 54.88). Labdarúgás. A megye legjobb játékvezetői jelentős megbíza­tásokat kaptak a hét végén. Szávó János a Csepel—Vasas NB I-es mérkőzésen fújja a sípot, dr. Botka, Balogh és In­ges a Debreceni Kinizsi—Eger, a Tombor, Sándor páros pedig a Hajdúböszörményi Bocskai— Borsodi Volán kiesési rangadót irányítja. A Balázs, Szűcs, Czi- czás hármas a Szegedi Dózsa— Ganz-MÁVAG mérkőzést vezeti. Teke. NB I. Férfi: Dombóvár —Szolnoki MÁV MTE 5:3 (5300: 5072). Dombóvár Ld.: Mándi 944, Illés 913, Horváth 910, 111. Kántor 911, Mátyás 865, Dobos 858 fa. NB II. Női: Szolnoki MÁV MTE—Csepel 7:1 (2296: 2071). Szolnok. Ld.: Burjánné 405, Czakó 389, Sáfrányné 388, Szakmáryné 384, 111. Tusai 374, Grósz 362, Horváth 360 fa. NB ni. Férfi: SZMAV MTE—Sza­bolcsi Építők 6:2 (2434:2376). Nyíregyháza. Ld.: Bakos 442, Sáfrány 429, Fehér 424, Bíró 401 fa. Ózdon rendezték meg az NB I-es Ifjúsági csapattornát. Az SZMAV MTE hat csapat kö­zül ötödik lett. Bakos 732, Far­kas 768 fát ütött. Sakk. Törökszentmiklóson rendezték meg az úttörő-olim­pia megyei döntőjét. Á követ­kezők kerültek az országps döntőbe, amely Zánkán lesz a nyári szünetben. Kisdobosok: Hajdú Gabriella, Orosz Tamás. Úttörők: Földi István, Hajdú Lajos, BoJyós Gabriella és Fel- sőbónyi Andrea. Barátságos csapatmérkőzés: Lehel SC— Jászárokszállós, Jászapáti vegyes 8:2. F. hó 30.-án, csütörtökön este 18—20 óráig ruházati és műszaki T cikkek nagy választékával 20% árengedménnyel kaphatók SZOLNOKI 0; centrum Áruház KÉZILABDA Vereség vereség után Martfűn Budapesti Postás—Tisza Cipő SE 29:10 (14:5). Mart­fű. ,100 in:, v.: Hlanula, Ker­tész. A martfűi csapat alá­rendelt szerepet töltött be, teliesítmlénye még az NB II- ben ás kevés lenne. NB II. Női: Lehel SC— Testvériség 24:16 (9:8). Jász­berény, 100 n„ v.: Balogh, Rétá. A másodiik félidő ele­ién 7 perc alatt öt gólra nö­velte előnyét a hazad gárda, és ezzel el ds dőlt a találko­zó. Jó: Henbély, Borgulya, ill. Lengyel. Férfi: Kumhegyesd ESE— Kiskundorozsma 23:22 (12:9). Kunihegyess 200 n„ v.: Gö- zsv. Völgyi. A hajrá a ven­dégeknek sikerült iobban az! elfáradt hazadak ellen, s kis- híián kiegyenlítettek. Jó: Ludvigh, Tar, Cseh S„ Nagy A. Taurus SC—Tüszaföldvár 22:21 (15:12). Tüszaföldvár, 400 n„ v.: Bergmann, Szák­iad. Az idős, rutinos játéko­sokkal játszó fővárosi csapat csak üggyel-baiial tudott győzni a még fiatal össze nem kovácsolodott Földvár ellen. Események Kézilabda. .Megyei bajnok­ság, női: Szolnoki Spartacus— Túrkevei VSE 18, Lehel SC II—Kunszentmárton 17. Férfi: Alföldi Olajbányász—Túrkevei VSE 18. Röplabda. NB I. Férfi: Szol­nak: Vegyiművek—MALÉV SC, Szöulnak, tiszaligeiti sportcsar­nok 16.30. NB II. Női: Sz. Ve­gyiművek—Dunaújváros, tisza­Ugeti sportcsarnok 18. »Jegyei Müvé^dSH és Hiúsági Központ Kiállítások: Gyermekgaléria. A társalgóban: Kocsis Iván fotó­művész kiállítása. A vitrinek­ben: Pályaválasztási Tanácsadó kiállítása építőipari szakmából. Batka István gyűjteménye az űr­hajózás sajtóvisszhangjáról. Meg­tekinthetők: 14—19 óráig. A szolnoki Szigligeti Színház­ban este 7 órakor: A három testőr (Pethes bérlet). Szolnok Vörös Csillag: A nagy zsákmány (II. hely áron), Tallinn: Ezüstnyereg (II. helyáron). Ti­sza „A” terem: Münchausen bá­ró csodálatos kalandjai (az if­júsági filmnapok bérletei is be­válthatók, csak 5 órakor). Ár­nyak Dubrovnyik felett (18, 19 órakor), „C" terem: Ballagás (14), az ifjúsági filmnapok bér­letei is beválthatók). Reptér: szünnap. Vegyiművek: Fekete fehér színesben, Szandaszőlős Terv: szünnap, Abádszalók Pe­tőfi: Szibériáda I—IL (egységes 10 forintos helyáron). A bá­tyámnak klassz öccse van (if­júsági előadás), Jászberény Le­hel: Volt egyszer egy vadnyu­gat I—II. (14, II. dupla helyáron). Szerelem szieszta idején (18), Jászapáti Táncsics: Ellopták Ju­piter fenekét (III. helyáron). Karcag Déryné: Az emberévő medve, Kisújszállás Ady: Archív filmelőadás VI. (zártkörű rendez­vény, bérletes előadás). Kunhe­gyes Szabadság: Karate (II. hely- áron). Kunmadaras Petőfi: Zorró (III. helyáron), Kunszentmárton Körös: Félelem a város felett (16, III. helyáron), Mezőtúr Bé­ke: szünnap, Dózsa: A pap, a kurtizán és a magányos hős (14, III. helyáron). Szabadság: Harmadik típusú találkozások I—II, (14, III. dupla helyároh), Peti. a csodagyerek (óvimozi). Rákóczifalva Rákóczi: A vágy titokzatos tárgya (16, II. hely­áron) Tiszafüred Tisza: Családi összeesküvés (14. III. helyáron). Tőszeg Petőfi: Luxusbordély Pá­rizsban (16, III. helyáron). Tö- rökszentmiklós Dózsa: Fekete kalóz (III. helyáron). Mackó Mi­si a világűrben (ifjúsági elő­adás), Hunyadi: szünnap. Túr- keve Vörös Csillag: Mérkőzés (16). I Rádió I SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Hétköz­ben. Szerkesztő-műsorvezető: Kardos Ernő. (Kinek jár útlevél — Ami elmegy a vámon — Mi­kor indulnak „irha járatok” Isztambulba? — Három hétig no- mád koszton — Házastársi hűség mindsalálig, és a határsorompó­ig — Útirajz és élménybeszámoló minden mennyiségben). — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Táncze­ne a szerzők előadásában. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló lap-, és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Binkin: Jubileumi nyi­tány. — 8.35: ‘Krenek: Húzd rá. Jonny. Dzsesszopera két részben. Vezényel: Heinrich Hollreiser. Közreműködik a Bécsi Volskso- per zenekara és a Bécsi Akadé­mia kamarakórusa. — 9.29: Ma­gyarán szólva. . . — 9.44: Brum- madzag, a zenebohóc. Végh György összeállítása. —r 10.05: Diákfélóra. — 10.35: Verbunko­sok. nóták. — 11.28: Bevallom magának. Németh Miklós Attila riportja. — 11.43: A Balogh csa­lád. Veres Péter regénye folyta­tásokban IX. rész, — 12.35: Ró­I MŰSOROK I nay György: Az alkony éve. Bodnár György könyvszemléje. — 12.45: Zenemúzeum. — 14.21: Műtét után. Boldizsár Iván no­vellád ának rádióváltozata. — 14.51: Baross Gábor: Concertino cimbalomra és kamaraegyüttesre. — 15.10: A borsodi bányamun- kássag zenei eiete — 1V/4. rész. — 15.27: Az aranykezű legény. Benedek Elek népmese feldolgo­zásának rádióváltozata. — 16.05: Sibelius: Karelia szvit. (Phila­delphiai szimfónikus zenekar, vezényel: Ormándy Jenő). — 16.21: Délutáni Rádiószinház. Po­kol takaréklángon. Wolfgang Graetz hangjátóka. Rendező Fri- edhelm Ortmann, a Kölni Rádió rendejzője. A szereposztás: Tina — Voith Ági, Művezető — Pécsi Sándor, Főnök — Ungvári Lász­ló. Heinz — Husztá Péter. — 17.07: Házy Erzsébet operafelvé­teleiből. — 17.34: Bartók zongo­raműveiből. — 17.45: Ünnepi kö­szöntő. — 18.00: Verbunkosok. — 19.15: Az Ifjúsági Rádiószinpad bemutatója. Bögöly. Ethel Lilian Voynich regénye rádióra alkal­mazva I. rész. — 20.21: George London operaáriákat énekel. — 20.40: Töltsön egy órát kedven­ceivel. Közreműködik: a Luv. La Bionda és az Arabesque együt­tes. — 12.40: Adottságok lehető­ségek. A Nyugat-magyarországi Fagazdasági Kombinátban. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Házimuzsika. Vendégeink: Lász­ló Margit. Polgár László. Banda Ede. Freymann Magda, Zemplé­ni Kornél, valamint Károlyi Amy és Weöres Sándor. A házigazda Czigány György. — 23.30: Három Vivaldi-versenymű. — 0.10: Me­lódiakoktél. PETŐFI: 8.05: Neményi Lili operettdalo­kat énekel. — 8.20: Tíz perc küí­ponuKa. — b.33: Napközben. — 12.33: Mezők. falvak eneke. Ambrus Sandorné, Asztalos Jó­zsef és a Nezsai gyermexkórus enekel, a Mezőkeresztes! Arany Kalász Tsz cjterazenekara ját­szik, Bakos József vezetésével. — iz.55: Kapcsoljuk a pécsi kör­zeti stúdiót. Uj otthonra leltek Acnatzék. — 13.30: Cipósütés. Bartók Béla gyermekkórusaiból. — 14.00: Válogatott perceink. Pásztor Magdolna összeállítása az elmúlt hónap műsoraiból. . — 16.35: Idősebbek hullámhosszán. — 17.30: Segíthetünk? — 18.33: Hétvégi Panoráma. — 19.55: Slá­gerlista. — 20.33: A Magyar Rá­dió Nemzetiségi Népzenei Fesz­tiválja. Békéscsabán. Délszláv bemutató. — 21.33: Iránytű. — 22.28: A Miskolci Dzsesszhétvece felvételeiből. A Kaszakö együttes játszik. — 23.15: Bécsi operett- szerzők müveiből. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió. — 9.35: Zene- zári muzsika. — 11.05: Perényi Eszter hegedül, Perényi Miklós gordonkázik. Kiss Gyula zongo­rázik. — 12.22: Wozzek. Részle­tek Berg operájából. — 13.07: Be­mutatjuk a Benkó Dixieland együttes új blues lemezét. A fel­vételekről Benkó Sándorral, Kiss Imre beszélget. — 14.00: A Collegium oureum kamarazene­kar játszik. Közreműködik: Hel­mut Hucke — oboa, Franzjosef Maler — hegedű, Paul Badura- Skoda — zongora. — 15.27: Béla Rudenko és Jury Mazurok ope­raáriákat énekel. — 16.00: Zenei Lexikon. — 16.20: Felejthetetlen arcok az Operaházból. Székely Mihályra emlékezik Huszár Klá­ra. — 16.55: Pozene sztereóban. — 18.05: Fiatalok stúdiója. — 18.20: Bartók-művek előadási problémáiról. Somfai László elő­adása. — 19.05: Operakórusok. — 19.20: Külföldi tudósoké a szó. A „Bing Bang”-elmélet. Hubert Reeves párizsi asztrofizikus írása. — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneaka­démia nagytermét. A Magyar Ál­lami Hangversenyzenekar hang­versenye. Vezényel: Melles Ká­roly. Közben: Kb.: — 20.30: A megismerés megszerettetése. Kb.: — 20.50: A hangversenyközvetí- tés folytatása. Kb.: — 21.35: A Régi zene stúdió Ciconia-felvé- teleiből. — 21.50: A Glinka vo­nósnégyes játszik. — 22.30: Ope­raegyüttesek. 8.05: Iskolatévé: Élővilág (Alt. isk. 6. oszt.) Gabonafélék összefoglalása. 8.30: Deltácska. Vadállatok, há­ziállatok. 8.50: Fizikai kísérletek. A felü­leti feszültség. 10.35: Magyar nyelv (Alt. isk. 3. oszt.) Szó-ra-ka-té-nusz. Egy, kettő, három. sok. (színes). 11.05: Osztályfőnöki óra (Alt. isk. 7—8. oszt.) Kamaszkor kü­szöbén I. Fiú vagyok, lány vagyok? 11.30: Rajz (Alt. isk. 1—4. oszt.) Táborozás a múzeumban. Mozgó rajzok, (színes). 14.00: Iskolatévé: Rajz (ism.) szí­nes). 14.15: Magyar nyelv (ism.) (sz,- nes). 14.25: Deltácska (ism.) 14.50: Osztályfőnöki óra (ism.) 15.20: Élővilág (ism.) 15.50: Hírek. 15.55: Vakon, de nem világtala­nul ! Amerika! dokumen­tumfilm (színes). 16.20: Reklám. 16.25: A fény hegyei. Olasz do­kumentumfilm. VI/6. rész: Az Esők Atyja (színes). 16.55: Reklám (színes). 17.00: Telesport (színes). 17.25: A pin* lótusz vidéke. Ri­portfilm (színes). 17.50: Bartók: Gyermekeknek. Népdalok zongorára (szí­nes). 17.55: Ablak, (színes). 18.55: Tévétoma. (színes). 19.00: Esti mese (színes). 19.15: Ünnepi köszöntő (színes). Elmondja: Sólyom Ferenc, a SZOT titkára. 19.30: TV-háradó (színes). 20.00: Pity ke őrmester. Magyar rajzfilmsorozat XIII/1. rész: Kukucs-barlang (színes). 20.10: Sarkad! Imre. Viadal. Té­véjáték. (színes). 21.30: A primadonna. Kincses Ve­ronika' operett dalokat éne­kel. (színes). 22.00: TV-hiradó 3. (színes). 22.10: Az ötcentes mozi. Ameri­kai fiimbruleszk (színes). 2. MŰSOR: 18.35: Fegyverrel Írott történelem. A TV Külpolitikai Szer­kesztőségének műsora Kö- zép-Amerikáról (ism.) (szí­nes). 19.30: TV-hlradó (színes). 20.00: Leoncavallo: Bajazzók. Operafilm (Ism.) (szülés). 21.20: TV-híradó 2. (színes). 21.40: Kisfilmek a nagyvilágból. Magyar rövidfilmek: 1. Vezetőszerviz. Rajzfilm autósoknak (színes), 2. Bohókás találmányok. Röv-rifilm (színes). 3. Óriások és törpék. Rö- vidíilim a „Filmtrükkök csodálatos világa” sorozata ból (színes). 4. Erdők, esztendők. Rövid­film a Szalajka völgyi Er­dei Múzeumról (színes). 5. Töredék. Rövidfilm a magyar középkorról (szí- ’nes). BUKAREST: 16.30: Német nyelvű adás. 17.40: Kulturális figyelő. 18.40: Rajzfilmek. 19.30: Gazdasági figyelő. 19.00: TV-híradó. 19.50: Fiatalok órája. 21.05: Szórakoztató műsor május 1. tiszteletére. 22.10: TV-hiradó,

Next

/
Oldalképek
Tartalom