Szolnok Megyei Néplap, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-30 / 100. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. ÁPRILIS 30. A mezőtúri GELKA túr- kevei szervizében havonta 200—210 darab híradástechnikai készülék és háztartási eép szakszerű javítását végzik Tíma: az együttműködés Tegnap délután Szolnokon, a megyei tanács épületének vb-termében együttes munkaértekezletet tartott a Debreceni Akadémiai Bizottság orvostudományi és biológiai szakbizottsága, valamint a megyei tanácg vb egészség- ügyi és szociálpolitikai osztálya. Részt vett a tanácskozáson Sipos Károly, a megyei tanács elnökhelyettese és Rózsavári László, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese. A megye tudományos életéről dr. Ignácz István megyei főorvos tartott tájékoztatót, dr. Leövey András egyetemi tanár, a szakbizottság .elnöke pedig arról szólt többek között, hogy milyen közös programokban dolgozhatnak együtt a debreceni és a szolnoki orvosok. Dr. Lam- pé László professzor, a debreceni szülészeti klinika Igazgatója a koraszülés etnológiájáról tartott ezt követően előadást, majd a munkabizottságok elnökei ismertették a bizottságok programjait, a szolnoki orvosokkal való együttműködés lehetőségeit, illetve a megyénkbe!! orvosok tettek javaslatokat kutatási témákra, és arra, hogyan tudnának jobban bekapcsolódni a szakbizottságok munkájába. II mm Jí m m mSf Smé/Km mm wW Imém w ~ Ét »iU^. — A Feszty Árpád utcát keresi ? Tessék tovább haladni az új bölcsődéig, azután a vaskerítés sarkával átellenben balra térni! Ott kezdődik. Könnyen megtalálja. mert olyan gondozott, rendben tartott utca nincs több Füreden! — indít útnak az örvényi út közepén egv sötét felöltős, idős férfi. Néhiány .perc múlva már a Feszty utcában kopognak a lépteim. Az utca makulátlanul tiszta: hiába tekingetek, sehol egy bukfencező papírdarab, zizegő, árokban felejtett műanyagziacskó, rozsdás konzervdoboz. Középen a betonút szürke pántlikaként vezeti a tekintetet, i óbbra és balra apró virágos (kiskertek az út és a iárda közötti területen. ©arai József ék háza előtt a facsemeték koronáiéba túr a szél, amelynek galy- Ivaira ezüst csengettyűként kapaszkodnak a hófehér szi- romcsiipkék. Le-leráz párat belőlük a félnótás füttyös, és nyargal tovább a betonúton. A háziban, csak Garainét találom otthon. — Jól látta, meggyfák azok bizony, éppen most virágoznak. Hetet hozatott a férjem, elültettük őket. és szerencsére mind megfogta. Korábban itt árok volt, eligazgattuk, betemettük a gödröket, és fák kerültek fölé. De a betonkerítés töve sem lesz csupasz. mert oda virágokat: szegfűféléket, árvácskákat ültettem. Az az igazság, mi se szeretnénk lemaradni a szomszédaink mögött. Nem bizony, mert majdnem átellenben. a 14-es számú épület előtt az utcán szintén ezüst lepelbe öltöztek a meggyfák. Ezek már ióval nagyobbak, erősebbek, és a fsuoaszirom ágaik dideregve sóvárognak a szűkén csordogáló napsugarak felé. Jóvér Jánosok negyedszázada élnek itt. — Négy éve ültettük a férjemmel — közli a félesége. — és azóta szépen megerősödtek. Tavaly már néhány szem meggy is termett rajtuk. Virágok, facsemeték, ápolt kiskertek ' — Miért telepítenek gyümölcsfákat az utcára? — Dunántúlon is mindenhol ezt csinálják, és mi is próbálkozunk vele. Elvégre az árnyékon kívül a gyümölcsnek egyéb haszna is akad. Azután a szemben lévő szomszéd is ültetett, úgy hogy mi is tudtunk a kötelességünket — Könnyű az uteábéldek- nek. középen betonút húzódik. — Három vagy négy éve éoült csak. De amíg földút volt, addig se akadt kátyú. Ha adódott egy mélyedés, rögtön gereblyézték, simították iaz emberek az utat. Mert csuda tiszta, rendszereié né- nek laknak errefelé. Mi tagadás, Jóvérék háza előtt is díszük mindenféle virág: jácint, nyári orgona, csillafffürt, estike. — Ügy vetettem, hogy kora áprilistól késő őszig virágozzanak a kis bolondok — simogatja meg tekintetével a kiskertet a háziasszony. Persze, a felsorolás korántsem teljes. Akadnak még az utcán, a házak végén lila és gömbakácok, vörös és sárga tuliipánosodák. rózsabokrck. nyírott orgonasövénvek. liliomfélék. Kuczik Lászlóék otthona előtt a két szomorú fűz hegye már a ház tétjét is vdzsgálgaithatia — ha kedve szottyan. Csendes, kihalt az utca, de özvegy Nagy Józsefnéék portáiéin bezzeg nagy a sürgésforgás. Már áll a bejáró, közepén a faház, rajta, benne színes ferepp-paipírkígyókat lebegtet a szél. Az udvari üstben valami rotyog. Nem csoda, lagzi lesz itt. holnap, a fiú. Nagy Imire esküvője! — Azért a ház előtti virágoskertre is jutott idő. Édesanyám pünkösdi rózsát, szegfűt, iácintot, nárciszt ültetett bele. Ne mondia a lakodalmi menet, hogy csak a bográcson járt az eszünk, az utcafront meg gondozatlan, elhanyagolt — nevet a vőlegény. Hivatalosan ez a körzet a 24-es számot viseü, — és a tavalyi választások óta Tóth György, az MHD gyáregységének a csoportvezetőié a tanácstag. — Az utca fele a körzetemhez tartozik, de ha végigmegy rajta, láthatja, beljebb se csúnyább. — Megnéztem ott is. — Nem az én érdemem, ■illetve ebben a gondozobtság- ban az elődöm keze nyoma is benne van. — Ügy emlegetik ezt az utcát, mint a legszebbet Tiszafüreden. — Én ezt nem állítom, bár valami lehet benne, mert már ió néhány tanácsülésen szóvá tették, a többiek. — A lakók? — Egy részük nyugdíjas, de sok a gyári munkás, és a termelőszövetkezeti dolgozó is. Egy igaz: itt divat az ut- cafinomt naponkénti söprése, tisztítása, csinosítása. — Felhívás, kérés? — Nem szükséges. Például évekkel korábban ezek a lakók kezdeményezitek a nagyközségben az utcafrant folyamatos parkosítását, csinosítását. Pedig emlékszem, akkor még híre sem volt az aszfaltúinak, és egy-egy forgószél nyomán portölcsér nyalta végig a földút közepét. De az árkok, az utcai kiskertek akkor is 'tiszták, gondozottak voltak. Azóta pedig a kertészkedés, az út- oacsinosítás „ragályossá” vált a Feszty úton, akár a nátha. Noha az év eleji orüsszö- gős hónapokat már magunk mögött hagytuk, bízunk a példa „ragadós” voltában. Tiszafüreden éppúgy, mint mindenütt, ahol az emberek szeretik, éppen ezért gondo- zottabbá, szebbé akarják változtatni szőkébb hazájukat, á lakásukat, az utcájukat az otthonuk környékét D. Szabó Miklós Segélyezettek vagyok benne, hogy mil- liárdok- ban lehetne csak kifejezni a végösszeget ha országos kimutatást készítenénk azokról a forintokról,, amelyekkel az állam támogatja az elesetteket azokat akik nem képesek önmaguk fenntartásáról gondoskodni. Elsősorban azokra gondolok, akik erejük, egészségük fogytán már képtelenek jobbra fordítani sorsukat idősek, betegek, akik jövedelem és ' családi támasz nélkül maradtak. Az állam segíti őket hogy élni tudjanak. Nem nyugdíj, nem járandóság, hanem segély, amit rendszeresen kapnak. Tavaly Szolnok megyében 22 és fél millió forint volt az az összeg, amelyet 1422 idős vagy rokkant embernek segélyként adtak. A tanácsok a rászoruló felnőttek szociális támogatósára fordítható ősz- szeg kétharmadát nekik postázták. Megnyugtató volna, ha azt mondhatnánk, hogy mindazokhoz a. magányos öregekhez, betegekhez, akiknek nincs miből élniük, akik nem kaptak helyet a szociális otthonban, vagy ragaszkodtak a megszokott környezethez. pénzesutalvány formájában eljut az állam segítsége. Megalapozott feltevés, hogy nem így van. És ez nem a pénzen múlik. Ebben az országban jó ideje nem akkor verik fogúikhoz a garast ha az életet menthet ha életet adhat. Csakhogy az állam segítsége a tanácsok révén jut el. s akinek a létezéséről sem tudnak, mert nem panaszkodik, nem kér — azokon nyilván nem segíthetnek. Meglehet, ez az egyik oka, hogy a segélyezésre szánt pénzből mindig marad néhány százezer forint Tavaly is ez történt a megyében. Év közepén központi támogatásiból 1,2 millió forintot kapott a megye ráadásként s a tanácsok illetékes ügyintézői fél év alatt nem találtak annyi támogatásra szoruló, elesett embert, családot, akik között szétoszthatták volna az összeget „Egymást követik a felmérések, amelyek hasznát nem vitatom, de azt igen. hogy évekig támpontul szolgálhasson” — fakadt ki egy tapasztalt szociálpolitikai szakember. Az úgynevezett jelzőrendszer kiépítését a rugalmasságot a naprakész kimutatást hiányolta Meggyőződése, hogy a szociálpolitikai ügyintézők nem ismerik naprakészen a kifizetett segélyek összegét. Ezért spórolnak, attól félve, hogy mínuszba futnak. Van szociális gondozói há-, lózat, • vannak lelkiismeretes körzeti ápolónők, orvosok, vöröskeresztes aktívák. a kerületük lakóit jól ismerő tanácstagok, akik megbízható közvetítők, akik kötelességüknek érzik,' hogy S. O. S. jelzést adjanak. De a szocdálpoütákai ügyintézőknek sem csak az a dolguk, hogy gépiesen postázzák várják ezeket a jelzéseket, hogy gépeisen postázzák rendszeres, vagy az évente négyszer adható rendkívüli, a segély kiutalásáról szóló határozatot. Gépiesen, és mindig ugyanazoknak, akik már régóta kapják vagy akik menetrendszerint megjelennek és követelik mert ilyen is előfordul. Mintahogyan a rászorulók között is akad nem egy, egészséges, munkaképes felnőtt, aki önmaga szegénye. Akit köny- nyelműsége, felelőtlensége, alkohollszenvedélye juttatott a tönk szélére a családjával, vétlen kiskorú gyerekeivel együtt. Gyerekek, akik szüléik miatt élnek veszélyeztetett környezetben. Anyjuk apjuk helyett megesik, hogy olykor ellenükre próbál segíteni rajtuk az állam. Végső esetben, ha nincs más választás a gyerek érdekében a szülők helyett vállalja magára a gondviselésüket. Ha pedig nincs szükség erre a kényszerlépésre, pénzt ad. Tavaly a megyében közel kétmillió forintból négyezer gyereknek vásároltak ruhát, taneszközöket, s fizették a napközi térítési díját. A gyámhatóságok szigorúak és következetesek. Az utolsó fillérig elszámoltatják a segélyben részesülő gyerekek szüleit. Vigyáznak, résen vannak, hogy érdemtelen kezekbe ne (kerülhessen pénzt Ezen a csatornán nem is került, másikon viszont igen. Ugyanis nemcsak a gyámhatóság rendelkezett a gyerekek eltartására szánt pénzzel. Különválasztva és kezelve csak a cigánygyerekek támogatására volt egy másik segélykeret amelynek felhasználása a gyámhatóságtól függetlenül, annak megkerülésével történt. így fordulhatott elő, hogy egymásról mit sem tudva egy-tagy családot két segélyforrásból is támogattak. ‘ volna ki Nem derült ^ kezűség. ha a felügyeleti szerv, a megyei tanács szakemberei nem veszik a fáradtságot hogy alaposan feltérképezzék a segélyezettek körét. Azt fekete-fehéren ki lehetett mutatni, hogy a külön kezelt kasszából kik voltak azok, akiknek sokszor jutott de azt már nem, hogy emiatt hány valóban rászoruló gyerek esett el a támogatásitól, meglehet hogy pusztán azért mert még nincs róluk nyilvántartás, nem szerepelnek az úgymond felfedezett esetek •listáján, ami nagy hiba, ha öröklistaként kezelnek. Ügy. hegy akinek a neve már egyszer odakerült úgy gondolják. nekik már bérletük van a segélyre. K. K. Korom disznózsírral vtizeddel ezelőtt, főiskolás mindennapjainkban nem játszott túl nagy szerepet a pénz — legalábbis most úgy emlékezem. Ha volt — jó volt.*- ha nem volt — nem volt. Két szobatársammal napokat ki tudtunk húzni egy húszasból. Ha ösztöndíjosztás vagy a hazai küldemény érkezése előtt végképp megszorultak, hát ott volt Gábor, akinek teljes nevét csak azért nem árulom el. mert azóta ő már számos elnökség tiszteletbeli tagja, s szerintem még feljebb is viszi. Gábor a „van egy százasod ösztöndíjig?” kérdésre mindig kimért igennel felelt. Húsz. harminc forintot sosem adott kölcsön, mondván, kis összegről a kölcsönkérő képes megfeledkezni. Egy szó mint száz: Gábor biztos menedék volt egy-egy zavarbaejtő, vagy sürgető utóvizsgadíj. könyv- részlet, alkalmi farmervásárlás esetére. Történt egyszer — valamikor két ösztöndíj között, egy szombaton — hogy Gábor — „öreg, egy pillanatra” — megállított, a kolesz folyosóján. „Tudnál adni kétszáz forintot egy hétre?” — kérdezte. Furcsán nézhettem, — hogy nem részeg-e, vagy ilyesmi, — mert gyorsan hozzátette: „Hétfő reggel is jó lenne?” Valami fölébredt bennem: „Persze, szívesen, de tényleg majd csak hétfőn, tudod B. most a hétvégén adja meg nekem a tartozását.” B., a szobatársam természetesen nem tartozott nekem. dehát Gábor erről mit sem sejtett, és valamit morogva, amit esetleg „köszö- nöm”-nek lehetett érteni, otthagyott. A képlet nyilvánvaló : Gábor kölcsönkért — ez rendkívüü esemény, hogy tőlem kért kölcsön — ez személyiségem át- éS felértékeléséhez vezethet. Feltéve: ha tényleg tudok neki kölcsönözni. A csábítás nagyon nagy volt: már láttam lelki szemeimmel, amint hétfő reggeL, készülődés közben Gábor benyit, kérdőn rámnéz, s én — mint akinek a dolog akkor jut eszébe — kihúzom a fiókot, és hanyag eleganciával átadom neki a pénzt. Először is beavattam az ügybe B.-t. Ketten tartottunk általános szemlét: nemhogy kétszáz, de ötven forintra sem volt semmi esélyünk hétfő reggelig, pedig még a joghurtos és tejesüvegeket is számba vettük. Már-már lemondtam arról, hogy Gábornak legalább egyszer az életben hitelezője legyek, amikor eszembs villant a megoldás. Egy telefon a teherpályaudvarra — ahol egyébként nem voltunk ritka vendégek — s már tudtam, hogy vasárnapról hétfőre virradó éjjel B.-vel együtt vagont rakunk. Másnap este hét órakor felvettük a munkát. Vételeztünk lámpát, lapátokat, fejszét, pajszert — ezek képezik tudniillik egy vagonrakó alapfelszerelését —, aztán utcai ruhából átöltöztünk a munkára. S ezzel megkezdődött a vesszőfutás. Első munkánk: disznózsírt tartalmazó hordókat gurigattunk egyik vagonból a másikba. Később néhány száz kerékpárt. Hajtottunk, mint a megszállottak. Éjféltájt odajött valami főnökféle, és megkérdezte, volna-e kedvünk kormot rakni, nem kap rá embert, pedig a koromrakás majdnem olyan jól fizet, mint a műtrágya. Mondanom sem kell — mi vállaltuk. Miközben a sínek közt baktattunk a kormos vagon felé, leesett a sportszatyrom tetejéről az alig egy hónapja vásárolt farmernadrágom. Mire megtaláltam, egy szerelvényt már végiggurítottak rajta, olyan szerencsésen. hogy térdtől mindkét szára levált, amikor felemeltem a sínről. A koromrakás — nekem úgy tűnt — maga volt a végzet. Nehéz is volt, tüsszentenem, köhögnöm is kellett tőle, levegőt meg nem mindig sikerült vennem. Azon, hogy minek szállítanak valahonnan valahová papírzsákokba csomagolt kormot, végképp nem érteni rá töprengeni. (Egyébként, azt hiszem, a gumigyártáshoz szükséges anyag.) Hajnalra nagy nehezen végeztünk egy vagonnal. B.-vel egymásra néztünk : röhögni se volt kedvünk, olyan fáradtak voltunk. Mentünk az irodába, ahol is egy kefehajú vasutas kiderítette, hiányzik a fejsze és a pajszer. aminek átvételét szabályos elismer- vénnyel igazoltuk. Egy másik tányérsápkás osztani, szorozni kezdett, majd közölte, hogy a pajszer és a fejsze árának levonása után fejenként 60—60 forintot vehetünk kézhez. Az a két vacak kereken kétszáz forintot ért, Könyörgőre fogtuk a dolgot. hogy nagyon nagy szükségünk van a pénzre, hogy diákok vagyunk. A vasutas végül megkegyelmezett: fölírta az adatainkat, mondván, hogy később, csekken fizethessük be a pajszer meg a fejsze árát. És hétfő reggel lön! Ott álltam a kollégiumi szobában disznózsírral alapozott korommal borítva, ágyamra dobva térdnadrággá silányí- tott farmerom, amikor Gábor benyitott. Nagy nehezen felismert. és én odaadtam neki a kétszáz forintot. Ahogy elment, törülközőt és szappant kotortam, elő, B. a tus alatt Liszt második magyar rapszódiája dallamára az értéktöbblet-elméletet énekelte. s amikor beálltam mellé, eszembe jutott: milyen jó, hogy nem kell kölcsönkérnem, ha a vasúttól kiküldik a csekket. Gábor biztos pontosan megadja a tartozását. Szabó János