Szolnok Megyei Néplap, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-30 / 100. szám

Békét, biztonságot a világnak! LEMP KB-iilés l A párt programja az egész néphez szél II jószomszédság jegyében „Magyarországgal na­gyon jók a kapcsolataink. Kicsit ironikusan így is mondhatnám: jobbak, mint történelmünk fo­lyamán bármikor.” Dr. Bruno Kreisky osztrák kancellár fogalmazott így a minap egy magyar új­ságíróval beszélgetve. Szinte már hagyomány, hogy a két ország ál- lamférfiainak találkozói akalmával is elhangzik ehhez hasonló megállapí­tás. Ausztria és Magyar- ország viszonyát mind­két oldalon, de nemzet­közileg is példamutató­nak nevezik — példának olyan államok békés együttélésére, amelyek társadalmi rendszere kü­lönböző. Dr. Willibald Pahr külügyminiszter mostani megbeszélései, amelyeket Losonczi Pállal, Lázár Györggyel, Púja Frigyes­sél és más nagyar veze­tőkkel folytatott, jól tük­rözték kapcsolataink jel­legét: a barátságot, a jó­szomszédságot, a kölcsö­nös tiszteletet és rugal­masságot. Az eszmecse­rék során kifejeződött az a szándék, hogy e -kon­taktusok továbbra is szo­rosak legyenek, s tükrö­ződött a kölcsönös, hatá­rozott óhaj a továbblé­pésre gazdasági, kulturá­lis, turistaforgalmi és egyéb téren. Ami a gazdaságot ille­ti, mindkét országot hát­rányosan érintették a vi­lággazdasági fejlemé­nyek, amelyek a növeke­dés ütemére is mérsék­lőén hatottak. Ennek el­lenére kedvezőek a le­hetőségek az együttmű­ködésre. Számunkra ör­vendetes, hogy az Ausz­triába irányuló magyar export az elmúlt évben nagyobb mértékben nö­vekedett az onnan szár­mazó importunknál, így csökkent a kereskedelmi mérleg hiánya. Változat­lanul fontos azonban ki­vitelünk szerkezetének javítása. Ezt elősegíthe­tik a jól fejlődő kooperá­ciós kapcsolatok: jelénleg 103 ilyen szerződés van érvényben, s további 90- ről folynak megbeszélé­sek. Mindkét részjől nagy fontosságot tulajdo­nítanak az energetika, a bauxitbányászat, az alu­míniumipar és a híradás- technika terén folytatott tárgyalásoknak. És egyet­értettek abban, hogy ked­vező, de egyelőre kevés­sé kihasznált lehetőségek kínálkoznak a harmadik piaci együttműködésben. Az osztrák külügymi­niszter • budapesti sajtó- értekezletén hangsúlyoz­ta, hogy Magyarország és Ausztria jószomszédi viszonya, a rendszeres látogatások, konzultációk nem csupán a két ország érdekét szoglálják, ha­nem fontos hozzájárulást jelentenek az európai biztonság megszilárdítá­sához. Egy olyan idő­szakban, amikor az eny­hülési folyamat megtor­panása tapasztalható, e kétoldalú kapcsolatok különösen jó támpontot jelenthetnek a többoldalú együttműködés előmozdí­tásához. Hozzátehetjük: ha a pozitív, konstruk­tív külpolitika talaján álló semleges Ausztria és az elvi békepolitikát folytató szocialista Ma­gyarország erőfeszítésein múlik, Európa nem szű­nik meg a békés egy­más mellett élés konti­nense lenni. Laczik Zoltán Varsóban tegnap reggel kilenc óraikor megkezdte munkáját a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizott­ságának tizedik ülése. A ta­nácskozáson Stanislaw Ka­ma, a Központi Bizottság el­ső titkára, elnökölt Az ülést megnyitva, Kariia aláhúzta a tizedik ülés fon­tosságát a szocialista meg­újulás és a kilencedik, rend­kívüli* kongresszus szempont­jából. A napirend első pontjaként Stanislaw Kania előterjesz­tette a Politikai Bizottság re­ferátumát „A párt feladatai­ról a kilencedik, rendkívüli kongresszus előtt” címmel. A továbbiakban áttekintik és elfogadják a szocialista de­mokrácia fejlesztéséről szóló programtervezetet), valamint azt a tervezetet, amely a párt vezető szerepének erő­sítésével foglalkozik a szo­cializmus építésében és az or­szág társadalmi-gazdasági helyzetének stabilizálásában. Ugyancsak áttekintik és el­fogadják a LEMP szervezeti szabályzatában végrehajtan­dó változtatások és kiegészí­tések tervezetét Kadhafi látogatása Moszkvából Tegnap délelőtt elutazott Moszkvából Moamer El- Kadhafi ezredes és kísérete. A líbiai forradalom vezetője az SZKP Központi Bizottsá­gának és a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek meghívására hétfőn ér­kezett hivatalos baráti láto­gatásra a szovjet fővárosba. Kadhafi az elmúlt két napban két alkalommal foly­tatott megbeszélést Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP KB főtitkárával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­ségének elnökével. A tárgya­lásokon — amelyeken a nem­zetközi politika időszerű kér­déseit, köztük a közel-keleti helyzetet, valamint a szovjet —líbiai együttműködéssel kapcsolatos témákat vitatták meg — szovjet részről részt vett Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottsá­Reagan első közszereplése a március végi súlyos sebe­sülés után kedden minden egyéb hírt háttérbe szorított az amerikai sajtóban, jólle­het ezen a napon a szená­tusban más fontos fejlemé­nyek is voltak: a szenátus hadügyi bizottsága zajtala­nul és különösebb vita nél­II. János Pál pápa szemé­lyes küldötte, John Magee észak-ír pap küldetése is si­kertelennek bizonyult: Ro­bert Sands, az IRA bebör­tönzött tagja éhségsztrájkjá­nak 60. napján is visszautasí­totta reggel az ételt. Fizikai állapota annyira leromlott, hogy bármely pillanatban be­következhet halála. Éhség- sztrájkját azonban a pápa kérésére sem adta fel, mert Az ülés megkezdésekor a napirendet kiegészítették egy további ponttal: a szerveze­ti és személyi kérdésekkel, majd Stanislaw Kania meg­kezdte a Politikai Bizottság beszámolójának ismertetését. Mint a varsói rádió a LEMP Központi Bizottságá­nak üléséről szóló rövid tu­dósításában jelentette, a Po­litikai Bizottság azt javasol­ja, hogy a párt rendkívüli, IX. kongresszusát július 14. és 18. között tartsák meg. A tudósító idézte a referá­tum addig elhangzott részé­nek néhány gondolatát, így azt, hogy a pártkongresszus előkészítésében ne csak a párttagok vegyenek részt, hanem az egész társadalom. A Politikai Bizottság az irányelvek pontosítását és a szervezeti szabályzat módosí­tásának tervezetét alapvetően helyesnek -tartja, azzal, hogy a két fő dokumentum még további tökéletesítést igényel. A referátum ezenkívül hang­súlyozottan szólt arról, hogy „a párt programja az egész néphez szól”. Belgrádira gának tagja, a szovjet Mi­nisztertanács elnöke, Andrej Gromiko, az SZKP KB Po­litikai Bizottságának tagja, külügyminiszter, és Borisz Ponomarjov, a Politikai Bi­zottság póttagja, a Központi Bizottság titkára is. A repülőtéren Moamer El- Kadhafi ezredest Leonyid Brezsnyev és más hivatalos személyiségek búcsúztatták Cvijetin Mijatovicsnak, a jugoszláv Államelnökség el­nökének meghívására Moa­mer El-Kadhafi, a líbiai for­radalom vezetője tegnap két­napos hivatalos baráti láto­gatásra Belgrádba érkezett. Kadhafi vendéglátójával és más kiemelkedő személyisé­gekkel a kétoldalú kapcsola­tok — főként a gazdasági együttműködés — további fejlesztésének lehetőségeiről és időszerű nemzetközi kér­désekről tárgyal. küí jóváhagyta az Egyesült Államok történetének béke­időben legnagyobb katonai költségvetését. A Pentagon által 1982-re kért összesen mintegy 222 milliárd dollárból a bizott­ság — élén John Tower sze­nátorral — mindössze 11 milliót nem hagyott jóvá. a brit kormány nem hajlan­dó teljesíteni az IRA-foglyok követelését, hogy adjanak­nekik politikai státuszt. Az észak-ír tartomány pro­testáns politikusai tomboló dühhel, a protestáns félka­tonai szervezetek pedig Bel­fastban erődemonstrációval fogadták a pápai küldött közbenjárását. Észak-lrörszágban óráról órára fokozódik a feszültség. Moszkva Május elsejei előkészületek Moszkva 579 gyárának, vál­lalatának és intézményének legjobb dolgozói vesznek részt a hagyományos május elsejei ünnepi felvonuláson, a Vörös téren. A városban lépten-nyomon tapasztalható az ünnepi készülődés: meg­kezdték az utcák és a terek feldíszítését, megjelentek a hatalmas, színes transzparen­sek, a zászlók és a színes villanydíszek. A moszkvaiak ezidén is újabb munkasikerekkel kö­szöntik az ünnepet. Sok kol­lektíva és több tízezer dol­gozó határidő előtt, Lenin születésének 111. évforduló­jára teljesítette négyhónapos tervét, és május 1. közeled­tével fokozódik a szocialista verseny lendülete. A háromnapos ünnepen számos szórakozási lehetőség, gazdag kulturális program várja a moszkvaiakat és a fővárosba érkezőket. Szíria-Izrael-Libanon Izraeli légitámadások Miközben Abdel Halim Khaddam szíriai külügymi­niszter reménykeltő tárgyalá­sokat folytatott Bejrútban a libanoni 'állam és a különbö­ző irányzatú politikai pártok vezetőivel, az izraeli légierő gépei Zahle térségében tá­madást hajtottak végre a Li­banonban állomásozó arab (szíriai)' békefenntartó erők állásai ellen, s lelőttek két élelmiszert szállító helikop­tert Nttkereskedelem Lányokat és asszonyo­kat árulnak 2000 rúpiá­ért Észak-India piacain, mindössze 250 kilométer­re az ország fővárosától. Egy indiai újságíró az ország legnagyobb napi­lapjában, az Indian Ex- pressben arról számolt be, hogy közvetítők út­ján nemrégen egy fiatal asszonyt vásárolt 2300 rúpiáért Radsastanban. Ennek az összegnek a fe­léért — mint állítja — bivaly is kapható ugyan­azon a piacon. BUDAPEST Losomczd Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Beatrix holland királynőt, Hollandia nemze­ti ünnepe alkalmából. MOSZKVA Kétnapos megbeszélést folytatott Moszkvában a Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttsége és a Finn Kommunista Párt de­legációja. Szovjet részről a találkozón részt vett Mihail Szuszlov, az SZKP KB Poli­tikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Borisz Ponomarjov, a Politi­kai Bizottság póttagja, a Központi Bizottság titkára, Mihail Zimjanyin, a KB tit­kára és Vitalij Saposnyikov, a KB nemzetközi osztályá­nak helyettes vezetője. A Finn Kommunista Párt ré­széről a tárgyaláson részt vett Aarne Saarinen, a párt elnöke, Taisto Sinisalo, a párt alelnöke, Arvo Aalto, a párt főtitkára, Urho Jokinen és Olavi Poikolainen, a Poli­tikai Bizottság tagjai. MANAGUA A szocialista országoknak Nicaragua újjáépítéséhez nyújtott segítségét méltatta Henry Ruiz nicaraguaí ter­vezési miniszter. Ruiz közölte, hogy nemré­giben Bulgáriában tett láto­gatása alkalmával a bolgár hatóságok 10 ezer tonna bú­za szállítására tettek ígé­retet, hogy így enyhítsenek az amerikai hitelek leállítása kapcsán kialakult kritikus élelmezési helyzeten. Egyesült Államok A békeidők legnagyobb katonai költségvetése A pápa kérése ellenére Robert Sands folytatja az éhségsztrájkot Argentína Elnökváltás katonai forgatókönyvre A Perondsta Moz­galom, a Radi­kális Polgári Unió, a Fejlesz­tési Párt és sok más, számszerint mintegy 450 szervezet is csatlakozott az ország gazdasági orientáció­jának megváltoztatását célzó kövtelésekhez. A szakszerve­zetek tevékienységét koordi­náló országos vezetőség nyi­latkozatában szántén a gaz­daságpolitikai változást sür­geti, amikor kijelenti, hogy a nemzeti burzsoázia ilyen mértékű tiltakozása teljesén érthető, hiszien a katonai kormány intézkedésed gya­korlatilag szétzúzták a hazai ipari vállalkozást Ez. viszont logikus következményként rögzítette, állandósította az ország által eddig elszenve­dett talán legsúlyosabb gaz­dasági válságot. Egyes elemzések rámutat­nak, hogy a politikai szerve­zetek és szakszervezetek ál­tal támogatott vállalkozói ■tiltakozó megmozdulások egyik legfőbb perspektivikus célja az volt), hogy felhívja a március 29-én az elnöki posztba lépő Viola tábornok figyelmét a gazdasági és szo­ciális téren halaszthatatla­nul szükséges kiigazításokra. Kiábrándult kisvállalkozók egyes csoportjainak az a vé­leménye, hogy nehéz lesz gyökeres változásokat kiesz­közölni, bár valószínű, hogy Viola tábornok csapata hoz majd néhány enyhítő látszat- intézkedést. Mindenesetre aligha várható a gazdasági filozófia lényeges átformá­lása. A március végén, hivatalba lépett új tábornok-elnök már a politikai aktus előestéjén kihirdette a 13 miniszterből (7 polgári és 6 katona) álló kabinetjét Érdekességként megemlíthető, hogy a volt egységes gazdasági tárcát fel­oszt ják több ágra, s ilyen mó­don létrehozzák a Gazdasági, a Gazdálkodási és Pénzügy-, a Közmunkaügyi és Szolgál­tatási, az Ipari és. Bányásza­ti, a Földművelési és Állat­tenyésztési, valamint a Ke­reskedelmi és Tengerügyi Minisztériumokat. A gazda­sági irányítás ilyen formájú diverzifikálása mögött nyil­ván a válsághelyzetből való kijutás szándéka áll. Politikai elemzők vélemé­nye szerint a hadügyi és a belügyi tárcát olyan magas rangú katonák töltik be, akik egy tapodtat sem fognak el­térni a fegyveres erők 1976- 03 hatalomrajutásakor meg­hirdetett vonaltól. Ilyen ér­telemben. bizonyosra vehető, hogy tovább folytatják majd „törvényes” tevékenységüket a felíforgatással vádolt pol­gárt személyek felelősségre vonásával! és elítésével fog­lalkozó úgynevezett „speciá­lis haditanácsok”. Az a tény, hogy Lorenzo Siigaut 47 éves közgazdász (aki 1967-ben részt vett On- gania tábornok kormányában is) áll a gazdasági vezetés élén Viola tábornok-elhök közvetlen .„parancsnoksága” alatt, arra enged következ­tetni, hogy a vezetés töretle­nül kívánja folytatni a Vi- dela-kormány gazdaságpoli­tikai stratégiáját. Az argentin diplomácia ve­zetőjének Oscar Camilíon braziliai nagykövetet jelölték ki. aki tagja az Arturo Fnon- dizi volt köztársasági elnök vezette kis pártnak, az In­tegrációs és Fejlesztési Moz­galomnak (MID), mely kö­vetkezetesen elutasította a Videla-karmány gazdaság- politikai álláspontját; propa­gálva azzal szemben a nem­zeti ipar preferenciáit fej­lesztését. A Camilíon kül­ügyminiszteri kinevezésével mesterségesen létrehozott, látszólagos kabineten belüli ellentét több mint valószínű, hogy csak taktikai húzásként értékelhető, melynek valódi célja a lakosság széles réte­geit magában foglaló ellen­zék megbékéltetése. összegzésképpen megje­gyezhető, hogy politikai elemzők nagy részének egy­behangzó véleménye szerint a Viola tábornok vezette új argentin kormány várhatóan semmit sem fog változtatni a Videla tábornok által kö­vetett alapvető irányvonalon, csak megpróbálja majd emészthetőbbé tenni ugyan­azt a politikát. — Vége — B. Kovács Gyula ABU DHABI Helmut Schmidt nyugatné­met kancellár szaúd-'arábiai látogatását befeiezve témán Abu Dhabiba, az Egyesült Arab Emírségek fővárosába érkezett. Megérkezésekor a nyugat­német államférfit Rasid Bin Al-Szaid alelnök, miniszter- elnök fogadta, aki Zaid Szul­tán Al-iNahaian elnök mel-' lett Schmidt legfőbb tárgya­lópartnere lesz. BÉCS November 27—30. között nemzetközi tanácskozást tar­tanak Bécsben „Párbeszéd az enyhülésről és a leszerelés­ről” címmel. Az erről szóló megállapodás tegnap szüle­tett a konferencia előkészí­tésére hivatott nemzetközi találkozón, amelynek mun­kájában 30 ország 50 politi­kai pártjának és más tömeg- szervezeteinek képviselői vettek részt SZÓFIA Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, a bolgár Államta­nács elnöke tegnap fogadta Andireasz Papandreut, a Pánhellén Szocialista Mozga­lom (PASOK) elnökét, aki a Bolgár Hazafias Front Or­szágos Tanácsának meghívá­sára küldöttség élén tartóz­kodik Bulgáriában. MADRID Töblb községre is átterjedt Andalúziában Mardnalleda többszáz lakóiának egy hete kezdett éhségsztrájkja. A mezőgazdasági munkások ak­ciójukat a munkanélküliség miatt határozták el. PRETORIA Dél-Aifrilka képes arra. hogy dúsított urániumot ál­lítson elő — jelentette be Frederick de Clerk bánya- és energiaügyi miniszter. Azt állította, hogy a nukleáris alapanyagot kizárólag radio- izotópok gyártására használ- iák fel. WELLINGTON Űi-Zéland, csatlakozva Washington döntéséhez, fel­oldotta a Szovjetunió elleni gabonaszállítási tilalmat. Az erre vonatkozó döntést Brian Edward Talboys külügy- és tengerentúli kereskedelmi miniszter tegnap jelentette be. ROMA A Vörös brigádok terror- szerveziet „ítélkezni akar” felette (értsd: esetileg meg­gyilkolja) az elrabolt Ciro Cirülöt — közölték a terro­risták első közleményükben, amelyet az II Mattino című nápolyi llaro szerkesztőségébe juttattak el fénykép kísére­téiben. 'A kénen az elrabolt kereszténydemokrata politi­kus kényszerzubbonvhan és megbilincseltem látható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom